|
|
|
|
 |
 |
| 2011. március 26. előtti híreink |
|
 |
| Korábbi híreink |
 |
Megérkeztünk! [2012. április 26. 09:44]
Tegnap valamivel éjfél előtt landolt Ferihegyen a Mészöly Focisuli stábja. Az utolsó napon a szokásos edzéslátogatás mellett a Brommapojkarna gimnáziumának megtekintése, edzői értekezlet, városnézés és egymás közötti mérkőzés volt a program. A két magyar edzői csapat közül (a svédek ezúttal nem álltak ki ellenünk) a téli tornán alulmaradó gárdának sikerült visszavágnia a Bükszegi-Kozma páros vezetésével, kétórás mérkőzésen, aranygóllal. Három U15-ös labdarúgónk közül Balogh László (képünkön) játéka nyerte el leginkább a svéd szakvezetés tetszését, őt nyáron további két hétig tesztelik majd, ahol el fog dőlni, hogy mehet-e tovább a Manchester Unitedhez próbajátékra a svéd kontingenssel együtt. |
| Tovább » |
|
Döntetlenre hoztuk!? [2012. április 23. 08:29]
Változatos, jó iramú mérkőzést vívott a 97/B Iváncsik (7) - Laukó (7.5), Leicht (7), Bodnár (7), Hajdi (7) - Fábián (7), Katona (7,5), Bogár (7), Cseh (5,5) - Wagner (-) /helyette Kovács Dávid (7) a 33. percben/, Kárpáti (6) összetételű együttesünk idegenben az RKSK B csapata ellen, amelyen 2-2 (1-1) arányú döntetlen eredmény született. Az első félidőben a hazaiak veszélyeztettek többet és jobban, de nekünk is - főleg a jobb szárnyon - több támadásunk is ígéretes volt. A második félidőben kiegyenlítettebb lett a játék, a helyzetek kialakítása szempontjából ellenfelünk (ahol 6 csere történt) fölé kerekedtünk, de sajnos gólra nem tudtuk váltani ebbéli fölényünket. Utolsó lehetőségként (a gól elérésére) a 80. percben Katona buktatásáért 11-est kellett volna ítélnie a játékvezetőnek, de a közfelháborodás ellenére is a sípja néma maradt... Hasznos meccs volt, amelyen góljainkat Katona Barna és Bogár Bence szerezték. Képünkön Katona gólja utáni jelenet látható. |
| Tovább » |
|
Tovább javult a gólátlagunk... [2012. április 22. 19:32]
Ismét nagy kedvvel, szemre is tetszetősen focizott U15-ös csapatunk, amely 14-0 (6-0)-ra győzött Budaörsön, az NB II-es együttes utánpótlás csapata ellen. A Kostyova (8) - Bagdán (7,5) /helyette Kovács (7,5) a 41. percben/, Bicski (8), Baross T. (7,5), Patkós (9) - Rendik (8,5), Balogh (8,5), Újvári (7,5), Szidor (7,5) - Baross G. (8,5), Tóth (8,5) gárdában ezúttal nem volt gyenge pont, a gólokon Rendik András (4), Baross Gábor (3), Tóth Ádám (2), Balogh László (2), Szidor Szabolcs, Patkós Imre, Baross Tamás osztozott. A mai meccs legjobbjának Patkós Imrét jelöljük! |
| Tovább » |
|
Vasárnap lesznek a meccsek! [2012. április 18. 23:10]
A szombati munkanap miatt vasárnap kerül sor mind a két csapatunk bajnoki mérkőzésére, ráadásul ugyanabban az időben. Az MLSZ bajnokságban indulók Budaörsre utaznak (Árok u. 1-3. - térkép ide kattintva), ahol 10:00 órakor lesz a gyülekező az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
A jól ismert RKSK pályán (XVII. Pesti út 86-88. - térkép ide kattintva) ugyancsak 10:00 órakor lesz a találkozó a Bogár Bence, Bodnár Gergő, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc, Kis Erik, Wagner Tamás keretnek. |
| Tovább » |
|
Elfogyott az ellenfelünk... [2012. április 16. 12:34]
A BLSZ U15/ 2. csoportjában szereplő csapatunk hazai pályán fogadta a Budatétény együttesét. Sajnos ellenfelünk már a kezdéskor 9 fővel vonult ki a pályára. Ez érthetetlen módon a mi játékunkra is rányomta bélyegét. Létszámfölényes, improvizatív játék helyett, rossz megoldásokat választva focizott a Kostyova - Bicski, Leicht, Bodnár, Hajdi - Bogár, Katona /helyette Fábián a 41. percben/, Bagdán - Kárpáti, Iváncsik, Cseh /helyette Wágner a 45. percben/ összeállítású csapat. Hiába lőttünk 9 gólt, jó teljesítményt egyenként és csapatként sem produkáltunk. A második félidőben nem szimuláltan, hanem valós sérülés folytán ellenfelünk létszáma a szabályzatban szereplő létszám alá csökkent, melynek eredményeként a játékvezető az 59. percben lefújta a mérkőzést.
MAC-MFS 1997/B - Budatétény 9-0 Bagdán Gábor (2), Iváncsik Norbert (2), Kárpáti Krisztián (2), Bodnár Gergely, Bogár Bence, Leicht Ferenc |
| Tovább » |
|
Szép játék volt [2012. április 14. 21:43]
Az erőltetett menet ma ért véget, hiszen két héten belül 4 bajnoki mérkőzést, 1300 km távolságban további hat találkozót vívott csapatunk, amely az őszi dunaújvárosi botlását javította ki egy 8-0 (2-0) -ás győzelemmel. Az Iváncsik (8) /helyette Kostyova (8) a 41. percben/ - Bagdán (7) /helyette Bogár (7,5) a 41. percben/, Bicski (7,5) /helyette Hajdi (7,5) a 41. percben/, Baross T. (7,5), Laukó (7) /helyette Kovács (7) az 50. percben/ - Rendik (7,5), Balogh (8,5), Újvári (7), Szidor (7) - Baross G. (8,5), Tóth (9) összeállítású gárda ezúttal is magabiztosan focizott, rendezetten, egymást kisegítve védekeztünk és kreatívan támadtunk. A gólokat Tóth Ádám (4), Balogh László (2), Baross Gábor, Szidor Szabolcs szerezték, utóbbi 11-esből. |
| Tovább » |
|
Hétvégi keretek [2012. április 13. 21:22]
Szombaton a Dunaújváros ellen vívjuk a következő bajnoki mérkőzésünket, amely előtt 10:00 órakor találkozik a Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Laukó István, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence keret.
Vasárnap 08:00 órakor gyülekezünk szintén a Fehér úton, hiszen a Budatétény ellen focizunk, a Bagdán Gábor, Bicski Bence, Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Wagner Tamás keretből összeállított csapattal. |
| Tovább » |
|
Milánóba utazunk! [2012. április 13. 01:22]
A februári II. Voyage Kupa győztes csapatai részére a fődíj részleteit most kaptuk meg (U15 korosztályban a MAC-MFS diadalmaskodott), íme a részletek:
"Mérkőzés: AC Milan - Atalanta Helyszín: San Siro stadion, Milano Időpont: 2012. május 2. 20.45 óra
Részletek: Utazás a Voyage Group autóbuszával. Indulás 2012. május 1. 21:00 óra Szentendre, 11-es út melletti fölső nagy busz parkoló Csatlakozási pontok: 21:10 Budapest, Békásmegyer Shell-töltőállomás (HÉV-oldalán) 21:25 Batthyány-tér Vásárcsarnok főbejárat előtti buszmegálló
Érkezés Milanóba a kora délelőtti órákban. Napközben egyéni program a városban. Délután indulás a San Siro Stadionba busszal. A mérkőzés után hazautazás. Várható visszaérkezés Magyarországra a délelőtti órákban május 3-án.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a versenykiírás értelmében az utazáson csak a II. Voyage Kupára benevezett játékosok és csapatvezetők vehetnek részt. A nyomtatvány visszaküldése után annak módosítására sem névben, sem pedig létszámban nincs lehetőség." |
| Tovább » |
|
A legutóbbi forduló eredményei [2012. április 12. 23:08]
MLSZ bajnokság 21. forduló:
Dorog - MAC-Mészöly Focisuli 1-3 III. ker. TUE - Siófok 5-0 BKV - ESMTK 4-3 Pilisvörösvár - Komárom 2-0 Tatabánya - Paks 1-4 Gloriett - Dunakanyar 2-3 Dunaújváros - Budaörs 4-0 Szabadnapos: Kelen SC
BLSZ bajnokság 17. forduló:
BVSC - MAC-MFS "B" 5-0 Grund - RKSK "B" 2-5 Újpesti Haladás - Ferencvárosi FC 3-2 Budatétény - Budafok |
| Tovább » |
|
Vereség az éllovastól [2012. április 12. 22:58]
A BVSC 5-0 (1-0)-ra győzte le a '97-es "B" csapatunkat, amelyben a sok hiányzó miatt ezúttal három-három '98-as és '99-es fiú is játszott, köszönjük nekik a segítséget. 55 percig zárt a retesz a Kostyova (8) - Albert (6,5), Leicht (6,5), Kovács (6) /helyette Wagner (0) a 68. percben/, Bodnár (6), Hajdi (6,5), Fábián (3,5) /helyette Cseh (0) a 63 percben/, Katona (5,5), Gociu (6,5) - Bogár (6,5), Kárpáti (3) /helyette Radics (3,5) a 46. percben/ összetételű csapatunk jóvoltából, ráadásul az első félidőben labdabirtoklásban még mi voltunk fölényben, igaz gólhelyzetek tekintetében ellenfelünk felé hajlott a mérleg nyelve. Szünet után egy eladott labda, majd az ellenfél egyéni betöréseivel szemben( futógyorsaságban) nem volt ellenszerünk, melynek eredménye 7 perc alatt 3 gól. Szégyenkezni valója így sincs a csapatnak,amelyben a mezőny legjobbja Kostyova Patrik volt, aki több ízben is jó kijöveteleivel, magabiztos védéseivel érdemelte ki e címet. |
| Tovább » |
|
Jó meccsen értékes győzelem! [2012. április 12. 21:51]
Újabb közvetlen riválisba ütköztünk (az első 6 fordulóban az összes rangadónkat letudtuk...), hiszen a Dorog stílusosan futballozó csapat, amely ellen végig mezőnyfölényben játszottunk, ám a kapu előtti határozatlanságunk miatt későn döntöttük el a hátom pont sorsát. A 3-1 (0-0)-ás győzelmet kicsikaró Iváncsik (8) - Bagdán (7), Bicski (7,5), Baross G. (7,5), Laukó (7,5) - Rendik (7,5), Balogh (8), Újvári (8,5), Szidor (7,5) - Baross G. (7), Tóth (7,5) összetételű csapat első találata volt a 100. gólunk a bajnokságban, amelyet még kettővel megfejeltünk, s riválisunkat így masszívan magunk mögött tartottuk. Góljainkat Rendik András, Balogh László, Tóth Ádám lőtték, a leghasznosabban pedig Újvári Bence játszott. |
| Tovább » |
|
Módosultak a hétközi keretek [2012. április 11. 00:23]
Szinte ugyanabban az időben játszik mind a két csapatunk bajnoki mérkőzést csütörtök délután. Az MLSZ sorozatban indulók Dorogon lépnek pályára 16:00 órától, őket az alábbi módon szállítjuk a helyszínre (Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, Köztársaság út 3. - térkép ide kattintva), ahol 15:00 órakor találkozunk: 13:45 óra találkozó az Örs Vezér téren (Árkád teherporta): Balogh László, Iváncsik Norbert, Laukó István, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám 14:00 óra találkozó Óbudán a Shell kútnál: Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Újvári Bence Külön autóval jön: Bagdán Gábor
A "B" csapat a XIV. Tatai út 3/b (térkép: ide kattintva) alatt találkozik 16:00 órakor, a meccs ötkor kezdődik. A keret: Albert Dávid, Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Goicu Roland, Hajdi Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Radics Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Csalódtunk a hollandokban... [2012. április 09. 10:04]
A második napon már számíthattunk a hátát fájlaló (leesett a pénteki holland bajnoki meccsen a lelátó lépcsőjén...) Újvári Bencére, meghatározó embereink továbbra is aktívan, jó formában fociztak, így tetszetős játék jellemezte csapatunk vasárnapi teljesítményét! Közel is jártunk a dobogóhoz, ám egy soha nem tapasztalt játékvezetői csalássorozatnak (4 direkt téves ítélet láncolatban) köszönhetően lemaradtunk az első 3 csapat körmérkőzéséről. A rendező klub elleni záró csoportmérkőzésünkön 1-0-ra vezettünk Balogh László góljával (2 kapufa, meg nem adott gól, tévesen megállított akciók kíséretében), amikor először egy jogtalan szabadrúgás, majd egy les- és kapustámadásért kifele szabadrúgás helyett, büntetőt ítéltek ellenünk, majd nem számította bele a bíró a kapusápolás miatti 3 percet, hanem 1-1-es állásnál lefújta a meccset). Hiába óvtunk, nem játszhattuk újra a találkozót, és a csoport második helyére csúsztunk vissza, így a 4-6. helyért játszhattunk tovább. Előbb a belga Aywaille FC ellen nyertünk 3-0-ra Balogh László, Tóth Ádám, Rendik András góljaival, majd egy szinte tét nélküli, de remek találkozón kikaptunk 1-0-ra a dán Hjenting IF gárdájától, és összességében a 4. helyen zártunk!
A csapat dicséretet érdemel a hozzáállásáért, az utolsó pillanatban bekerül játékosok sem okoztak csalódást! A torna szervezése, a körülmények, a vendéglátók kedvessége és nem utolsó sorban az ominózus csalás és a főnökség viselkedése egyértelmű csalódást okozott... |
| Tovább » |
|
Egy botlás sokba kerülhet [2012. április 07. 23:18]
A hollandiai Geusselt Cup első napja után csapatunknak van még esélye az érmekért játszani, ám ez már nem csak rajtu(n)k múlik, miután a Kostyova - Bicski, Patkós, Bagdán, Hajdi - Rendik, Szidor, Balogh, Horváth - Bogár, Tóth (csereként: Kovács, Iváncsik, Katona, Wagner) csapatnak becsúszott egy vereség is! Két meggyőző győzelem mellett egy bosszantó találkozónk is volt hiszen a kapufák és a meg nem adott gólunk mellett hátul is fontos pillanatokban rontottunk...
U15 MAC-MFS - Penarol Engsbergen (belga) 3-1 Bogár Bence, Horváth Sebő, Tóth Ádám MAC-MFS - FC Øresund (dán) 0-3 MAC-MFS - V.V. Peize (holland) 8-0 Rendik András (3), Tóth Ádám (2), Bogár Bence, Szidor Szabolcs, Balogh László
Vasárnap 09:30 órakor jön a záró csoportmeccs, ahol győzelmünk mellett az is kell a hármas döntőbe jutáshoz, hogy a dánok ne nyerjenek! MAC-MFS - RKASV (holland) |
| Tovább » |
|
Megérkeztünk! [2012. április 06. 14:15]
16,5 órás eseménytelen utazást követően délután 2 órakor érkeztünk Maastrichtba. A további program regisztráció, a szállás elfoglalása, vacsora és végül a Maastricht - Sparta Rotterdam holland másodosztályú bajnoki mérkőzés megtekintése lesz. |
| Tovább » |
|
Némi gyógyír... [2012. április 05. 00:18]
Megfontolt, okos játékkal magabiztosan tartottuk otthon a 3 pontot a teljesen enervált Pilisvörösvár ellen. A 4-0 (3-0) végeredmény a vendégekre nézve hízelgő, a mieink két-három pofon után meglepően kulturált futballt vezettek elő, csupán a helyzetkihasználásra lehetett panaszunk a nem túl nagy iramú találkozón, amelyen az Iváncsik (-) /helyette Kostyova (7) a 41. percben/ - Patkós (8), Bicski (7,5), Baross T. (7,5), Szidor (7) /helyette Kovács D. (7) a 41. percben/ - Rendik (7), Balogh (8), Újvári (8), Kis (7) /helyette Hajdi (7,5) az 56. percben/ - Baross G. (7,5), Tóth (7,5) összetételű csapat góljait Baross Gábor, Tóth Ádám, Balogh László, Kovács Dominik szerezték. |
| Tovább » |
|
Hollandiai információk [2012. április 03. 10:06]
A képen látható busszal utazik Hollandiába az 1998-as és 1997-es csapatunk. Az indulás csütörtökön 21:00 órakor lesz a Körcsarnok elől. Várható utazás hossza 16 óra. Visszaindulás április 8-án, vasárnap este 20:00 óra.
Amit hozni kell: civil ruha 2 napra (utazásra), melegítő, esőkabát, mérkőzés-felszerelések, törülköző, papucs, hálózsák, kispárna, gumimatrac, zsebpénz, érvényes útlevél, vagy személyi igazolvány. A kifele útra legyen megfelelő mennyiségű étel a gyermeknél, először péntek este kapunk vacsorát!
A csoportbeosztás:
U15 - 3. csoport szombat - 11. pálya
14:30 MAC-MFS - Penarol Engsbergen (belga) 15:40 MAC-MFS - FC Øresund (dán) 16:50 MAC-MFS - V.V. Peize (holland) vasárnap - 18. pálya 09:30 MAC-MFS - RKASV (holland) délután körmérkőzés a három csoport azonos helyén végző csapatai között az 1-3., a 4-6., a 7-9., a 10-12., és a 13-15. helyezésekért (2 meccs) |
| Tovább » |
|
A Pilisvörösvár elleni keret [2012. április 02. 23:23]
Szerdán 15:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton, amikor a 16. fordulóból elhalasztott Pilisvörösvár elleni találkozót rendezzük meg délután négytől. A keret tagjai: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
A hétvége eredményei [2012. április 01. 21:29]
MLSZ II. o. közép-nyugat
MAC-MFS - Kelen 0-9 Dunaújváros - Gloriett 2-1 Budaörs - Dorog 1-5 Paks - III. ker. TUE 2-2 ESMTK - Tatabánya 4-1 Komárom - Dunakanyar 0-0 Siófok - Pilisvörösvár 0-1 Szabadnapos: BKV
BLSZ U15/2. csoport
MAC-MFS "B" - Újpesti Haladás 1-3 RKSK "B" - Budatétény 5-1 Grund - Ferencvárosi FC 3-3 Budafok - BVSC 2-3 |
| Tovább » |
|
A játék szerelme már kevés [2012. április 01. 15:14]
A BLSZ U/15/ 2. csoportjában szereplő Kuntic (6) - Kovács (6), Bicski (6) /helyette Hajdi (6) a 41. percben/, Bodnár (6), Leicht (6) - Iváncsik (4) /helyette Kárpáti (4) a 49. percben/, Cseh (3) /helyette Wagner (0) a 66. percben/, Katona (6), Kis (7) - Bogár (5,5), Fábián (5,5) együttesünk 3-1 (0-1) arányú vereséget szenvedett a jobb erőkből felálló Újpesti Haladás csapatával szemben. Az őszi 7-0-ás vereséget követően hazai pályán, hiába szereztünk előnyt, az idő múltával egyre jobban elfáradtunk, így több esetben is a mi kapunk forgott veszélyben. A laza emberfogásunk, illetve a kevés futómennyiségünk is hozta ezt az eredményt. Gólunkat Kis Erik (képünkön) lőtte. |
| Tovább » |
|
Szélütés [2012. március 31. 20:02]
A minden csapatrészében jobb teljesítményt nyújtó Kelen SC, megsemmisítő 9-0 (3-0)-ás vereséget mért ránk a Fehér úton. Átértékeljük céljainkat, s most már sűrűbben tekingethetünk hátra, hiszen az a csapat, amelyet egy fiú "kivégez", bizony nézzen magába. Az Iváncsik (4) /helyette Kostyova (4) a 41. percben/ - Bicski (4), Patkós (4), Baross T.. (4), Bagdán (4) - Rendik (4), Balogh (4), Újvári (4), Szidor (4) - Baross T. (4) /helyette Bogár (4) az 56. percben/, Tóth (4) /helyette Kovács D. (4) a 65. percben/, edzők: Újvári G. (4), Villám Károly (4) ma (újra) ízelítőt kapott abból, hogy a focit nem csak tudni, hanem akarni is kell játszani. Gratulálunk a Kelennek a bajnoki címéhez! |
| Tovább » |
|
Az Újpesti Haladás elleni keret [2012. március 30. 09:58]
Vasárnap reggel 08:00 órakor az alábbi keret gyülekezzen a Fehér úton: Bicski Bence, Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Wagner Tamás, illetve további játékosok lesznek kijelölve a szombati bajnoki után!
|
| Tovább » |
|
A Kelen elleni keret [2012. március 29. 23:27]
A listavezető elleni mérkőzésre az alábbi játékosainkat várjuk szeretettel a Fehér útra szombaton 10:00 órára: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Manchester után Stockholmban [2012. március 29. 10:10]
Egyesületünk elnöke és szakmai alelnöke a három napos angliai tartózkodás után már Svédországban készíti elő a Brommapojkarna klubbal történő együttműködésének technikai részleteit.
Robert Hernádi, az MFSE nemzetközi igazgatójának segítségével Angliában Mészöly Géza és Újvári Gábor ellátogatott a Manchester United és a Manchester City utánpótlásképző központjaiba, ahol az U8-U21 közötti csapatok képzéséről kapott széleskörű tájékoztatást. Mind a két klub örömmel fogadta a Mészöly Focisuli invitálását a budapesti nemzetközi tornánkra, így legkésőbb 2013-ban reális esély mutatkozik angol vendégeink fogadására.
A program része volt az MU - Fulham Premier League találkozó megtekintése is, amely után a carringtoni edzőközpontban testközelben találkozhattak a magyar szakemberek a világsztárokkal.
Április 23-25. között Svédországba utazik 17 edző, illetve az U15-ös csapatból Balogh László, Rendik András és Tóth Ádám, ezen három nap tartalmas előkészítése zajlik péntekig az egyesület vezetői részéről.
Képünk a Manchester United edzőtáborában készült. Balról jobbra Újvári Gábor; Robert Hernadi; Tony Whealen, az MU akadémia igazgató-helyettese; Mészöly Géza; Ola Larsson, a Brommapojkarna szakmai vezetője. |
| Tovább » |
|
Távolodóban [2012. március 25. 12:27]
Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (6) a 41. percben/ - Bicski (6) , Patkós (7), Baross G. (6), Bagdán (6) /helyette Kovács D. (6) a 66. percben/ - Rendik (6,5), Balogh (7), Újvári (6), Szidor (5,5) /helyette Bogár (6) a 41. percben/ - Baross T. (6,5), Tóth (6,5) összeállítású csapat 4-3 (3-2) arányban kikapott a BKV otthonában, pedig a 4. percben már 2-0-ra vezetett... A rendkívüli erőket mozgósító hazaiak akaratban felülmúltak minket, ilyenkor sovány vigasz, hogy a futballunk nekünk korszerűbb. A rendkívül rövid és keskeny pályán nem volt sok esélyünk kibontakozni, így az előnyét foggal-körömmel és egyéb eszközökkel védő közlekedésiek otthon tartották a három pontot, erőfeszítéseiket elnézve, nem érdemtelenül. (Az tényleg érdekes, hogy a mellettünk lévő, tökéletes állapotban és kihasználatlanul álló füves pályát miért nem akarták használni a hazaiak, vélhetően a célfutballhoz hasznosabb a műfüves terep.) Góljainkat Baross Tamás, Rendik András, Tóth Ádám szerezték. |
| Tovább » |
|
Óraállítás! [2012. március 24. 23:21]
Vasárnap hajnali kettőkor kell egy órával előre állítani az órákat, vagyis reggel - akinek meccse van - figyeljen arra, hogy nehogy elaludjon! |
| Tovább » |
|
Három 11-es egy meccsen! [2012. március 24. 22:58]
A BLSZ U15/2 csoportjában szereplő együttesünk első fordulóját játszotta a Népligetben, a Ferencvárosi FC csapata ellen. Az álmosan és lazán kezdtünk (a 3. ill. 5. percben kapott gól) után igyekeztünk felvenni az ellenfél agresszív játékát. Emberfogásban feljavultunk, bár a középpályán voltak hiányosságok. Itt is, ott is alakultak gólhelyzetek majd a kierőszakolt vezető pozíciót sajnos a végére nem tudtuk megtartani, és egy kétes játékvezetői ítélet után, a hosszabbítás 3. percében büntetőből egyenlített az ellenfelünk. A Kostyova (8) /helyette Kuntic (6,5) a 41. percben/ - Kovács (3,5), Leicht (5,5), Bodnár (6), Horváth (8) - Patkós (5) /helyette Bogár (6,5) a 41. percben/, Katona (6,5), Kis (5,5), Bagdán (6) /helyette Bicski (7,5) a 41. percben/ - Cseh (3) /Wagner (3,5) az 56. percben/, Kárpáti (3) /helyette Fábián (5) a 41. percben/ összetételű csapat góljait Horváth Sebő (2), Katona Barna, Bogár Bence szerezték.
Képünkön a végig agilisan futballozó Horváth Sebő látható. |
| Tovább » |
|
A Népligetben játszunk! [2012. március 23. 11:09]
A szombati Ferencvárosi FC elleni találkozóra a Népligetben kerül sor (nem a Siketek pályán!). Bejárat a Vajda Péter utca felől, ahol a gépkocsi behajtás is van (kívül kell parkolni). A sárga főépületben lesz az öltözőnk, és a műfüves pályán focizunk. Találkozó délben! |
| Tovább » |
|
A BKV elleni keret [2012. március 21. 22:52]
Vasárnap rangadót játszunk a közlekedésiek csapatával, ahol még mindig nem számíthatunk az eltiltott Laukó Istvánra. 08:00 órakor lesz a gyülekező a VIII. Sport u. 2. szám alatti pályánál az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Kovács Dominik,Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Képünkön az ősszel 5-0-ra nyerő csapatunk látható. |
| Tovább » |
|
Újvári Bence Fair-Play Diplomát kapott! [2012. március 20. 18:26]
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága a Művészetek Palotája Kék termében tartotta meg a 2011-es Magyar Fair Play díjak ünnepélyes átadását. A díjátadón a labdarúgás is képviseltette magát, Életmű kategóriában diplomát vehetett át Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint a 90 esztendős Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott futballistája. Fair play cselekedet kategóriában diplomát kapott Belicza János utánpótlásedző és Újvári Bence labdarúgó. Újvári Bence azzal a cselekedetével érdemelte ki a diplomát, hogy egy NB II-es utánpótlás bajnoki mérkőzésen, miután az ellenfél védője tévesen értelmezte a játékvezető jelzését, és kézbe vette a labdát a tizenhatoson belül, szándékosan nem értékesítette a megítélt büntetőt, noha ezzel csapata megnyerte volna a mérkőzést.
- Manapság nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az életben is a fair play - mondta az eseményen Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottságának elnöke. - Mi magyarok mindig is fontosnak tartottuk a tisztességes versenyzést, úgy gondolom, a mostani díjazottak példaképül állíthatóak a magyar és a nemzetközi sportélet szereplői számára.
forrás: mlsz.hu
Gratulálunk Bencének, aki az olimpiai bajnok Dunai Antaltól vette át a diplomáját! |
| Tovább » |
|
Szombaton rajtol a "B" [2012. március 19. 21:44]
A Ferencvárosi FC elleni idegenbeli mérkőzéssel (szombat 13:00 óra, Könyves K. krt. 26-28.) kezdi meg bajnoki szereplését a BLSZ U15/2. csoportban vitézkedő "B" csapatunk. Mivel ez munka- és tanítási nap, akinek kell igazolás, jelezze!
A keret: Bagdán Gábor, Bodnár Gergely, Bicski Bence, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Patkós Imre, Wagner Tamás
A keretből Bagdán, Bicski, Bogár, Patkós 1-1 félidőt, Kovács kettőt játszik, és mind az öt fiúra számítunk vasárnap is! |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények duplán [2012. március 18. 14:56]
Az MLSZ II. osztály Közép-nyugat csoportjának eredményei - 18. forduló:
MAC-MFS - Tatabánya 20-0 Dunaújváros - Kelen 0-6 Budaörs - BKV 0-2 Paks - Dunakanyar 5-0 Dorog - Gloriett 4-2 ESMTK - Pilisvörösvár 3-4 Siófok - Komárom 1-1 Szabadnapos: III. ker. TUE
A 17. forduló eredménysora:
III. ker. TUE - MAC-MFS 2-0 BKV - Dunaújváros 4-2 Komárom - Paks 1-2 Dunakanyar - ESMTK 4-0 Kelen - Dorog 3-2 Tatabánya - Budaörs 2-3 Siófok - Gloriett elhalasztva Szabadnapos: Pilisvörösvár |
| Tovább » |
|
Reméljük, maradt még gól a lábunkban... [2012. március 18. 10:42]
Egy kevés ellenállást kifejtő Tatabánya érkezett stadionunkba szombat délelőtt, így a 20-0 (7-0)-ás győzelmünk csupán a statisztikusoknak érdekes eredmény. A 4-5 hiányzó ellenére nagy játékkedvvel vetették bele a mieink magukat a "küzdelembe", és rúgtak néhány szép gólt. Az előttünk álló négy meccses horror-sorozat előtt ez kellemes futballélmény volt, de mostantól egész más kávéház következik... A Kostyova (8) - Kovács (6) /helyette Katona (7) a 41. percben/, Baross G. (6,5), Patkós (7), Szidor (7,5) - Rendik (9), Balogh (9), Újvári (6) /helyette Hajdi (7,5) a 41. percben/, Horváth (6) /helyette Leicht (7) a 41. percben/ - Baross T. (9,5), Bogár (7,5) összetételű csapatban Baross Tamás (7), Rendik András (6), Balogh László (3), Bogár Bence (2), Szidor Szabolcs, Baross Gábor lőtték a gólokat. Képünkön a legtöbbig jutó Baross Tamás látható. |
| Tovább » |
|
Kezd komolytalan lenni... [2012. március 13. 09:03]
Iváncsik Norbert, Bagdán Gábor, Bicski Bence, Kis Erik, Tóth Ádám már lemondta a hétvégi bajnoki mérkőzést, Laukó Istvánra pedig eltiltása miatt nem számíthatunk... az alábbi keret reményeink szerint rendelkezésre áll majd szombaton 10:00 órakor a Fehér úton, a Tatabánya elleni találkozón: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bogár Bence, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Harmatos idénykezdet [2012. március 10. 13:57]
Enervált játék, kapu előtti pontatlanság, egy kis játékvezetői besegítés kellett ahhoz, hogy első vereségünket 0-2 (0-0) elszenvedjük a kontrára berendezkedő III. kerületiek ellen. 7-8 ziccer sem volt elég a gólszerzéshez, így ebben a bajnokságban először maradtunk találat nélkül. A hajrában ellenünk megítélt kiállítás és 11-es jogtalan volt, így Bartos Úr az idén már másodszor tévedett súlyosan a kárunkra. A Kostyova (6,5) - Bicski (5) /helyette Kovács D. (6) a 41. percben/, Bagdán (6,5), Laukó (7-2=5), Szidor (6,5) - Patkós (7), Balogh (6), Újvári (6), Baross T. (7) - Rendik (5,5), Tóth (5,5) összeállítású csapat ettől még nyerhetett volna, de néhány embernek a mentális állapota kizárta a siker lehetőségét... |
| Tovább » |
|
A TUE elleni keret [2012. március 08. 15:45]
Szombaton 09:00 órakor rendezik meg a III. Kalap u. 1. szám alatti pályán az első tavaszi bajnoki mérkőzésünket! 08:00 órakor lesz a gyülekező a helyszínen, ahová mind a két garnitúra mezt hozni kell! A Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence keret tagjai az orvosi igazolásukat ne hagyják otthon! |
| Tovább » |
|
Az utolsó edzőmeccs [2012. március 04. 22:30]
A Gloriett együttese elleni edzőmérkőzéssel zártuk le a jó hosszúra nyúlt téli időszakot 1997-es együttesünk. Az ürömi pályán az Iváncsik - Kovács, Laukó, Bicski, Bagdán - Patkós, Balogh, Újvári, Szidor - Tóth, Rendik (csereként: Kis, Baross T., Baross G.) összeállítású csapat 7-2 (2-1)-re győzött Tóth Ádám (2), Baross Tamás, Rendik András, Balogh László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence góljaival, főképp a második félidőre felgyorsuló játékának köszönhetően. |
| Tovább » |
|
Gólhalmaz [2012. március 03. 21:58]
Vendégként szűkös kerettel (Kuntic - Ökrös, Leicht, Bogár, Hajdi, Horváth S. (csereként: Kárpáti, Wagner) játszotta barátságos edzőmeccsét a 97 "B" csapatunk a Gloriett műfüves sátras otthonában. A 2x25 + 1x35 p játék sokat kivett játékosainkból, így a frissítések és a cserék szempontjából nem voltunk könnyű helyzetben. Az első harmados, 4-0 -ás előnnyel kezdő csapatunk a két frontos cserével bíró ellenfelünkkel szemben már nem bírta a végén a tempót, így a hazaiak 22-18-ra hozták a speciális pályaméretű mérkőzést. Góllövőink: Bogár Bence (6), Leicht Ferenc (4), Horváth Sebő (3), Kárpáti Krisztián (3), Wagner Tamás, Kuntic Alen |
| Tovább » |
|
Elkezdődött a bajnokság! [2012. március 03. 18:05]
Az MLSZ II. osztály Közép-Nyugat csoportjában elindult a tavaszi pontvadászat, a mieink meccsét április 4-re halasztottuk.
A szombati eredmények:
Dorog - BKV 4-0 Paks - Siófok 1-0 Dunaújváros - Tatabánya 4-1 Budaörs - III. ker. TUE 1-2 |
| Tovább » |
|
Edzőmeccsek a hétvégén! [2012. február 27. 22:22]
Két edzőmérkőzés vár az 1997-es korosztályra a hétvégén. Szombaton 12:00 órakor lesz találkozó a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti, Etalon sportiskola műfüves, fedett pályájánál (stoplisban nem szabad játszani!) A gyakorló meccs 5+1 fővel 90 percen át zajlik majd a Gloriett ellen: Bogár Bence, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Tóth II. Ádám, Viet Linh Nguyen, Wagner Tamás (Bodnár Gergő, Cseh Dávid Ürömön 10:00 órakor játszik edzőmeccset az ürömi 1998-as gárdával)
Vasárnap 15:00-17:00 óra között focizunk, találkozó 14:15 órakor a helyszínen (Üröm, Úttörő u. 1.), ahol MAC-MFS – Gloriett mérkőzésre kerül sor. A Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence keret készülhet az összecsapásra. |
| Tovább » |
|
Szürkén fociztunk [2012. február 25. 19:59]
Az egy hetes edzőtáborozással a lábunkban kissé tompán futballoztunk az Airenergy ellen az ürömi műfüvesen, ám - a hiányzók pótlásának minősége miatt - a találkozó megmutatta, hogy a csapatba kerülésért vívott harcban, ki, hol áll! Két kapusunk a felvételije miatt a második félidőben csatlakozott hozzánk. Iváncsik (Kuntic) - Kovács, Bicski, Bagdán, Hajdi - Patkós, Baross G., Kis, Szidor - Bogár, Bodnár (csereként: Rendik) összetételű együttesünk 5-3 (2-1)-re kapott ki, a mieink közül Patkós Imre (2), Baross Gábor szerezték a gólokat. |
| Tovább » |
|
Lesznek hiányzók... [2012. február 24. 23:17]
Balogh Laci, Baross Tomi, Tóth Ádám betegség, Iváncsik Norbi, Kuntic Alen, Újvári Bence felvételi miatt fog hiányozni a holnapi edzőmérkőzésről! Hajdi Zoltán és Horváth Sebő szerepeltetésében bízunk, hogy ki tudjunk állni, igaz a kapuskérdés picit meleg... |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs szombaton [2012. február 24. 16:09]
A remekül sikerült edzőtáborozás után szombaton 11:00-13:00 óra között újabb erőpróba vár ránk, az Airenergy ellen játszunk barátságos mérkőzést Ürömön, az Úttörő utcában. Találkozó 10:00 órakor a helyszínen az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kovács Dominik, Kis Erik, Kuntic Alen, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Megint hét gól... [2012. február 22. 19:32]
1997-es csapatunk ezúttal a Sajóvölgye U15 együttesét fogadta a tiszaújvárosi műfüves pályán, és a 3x30 perces gyakorlómérkőzésen 7-3 (2-1, 2-0, 3-2) arányban győzött. Az Iváncsik – Kovács, Laukó, Bicski, Hajdi – Patkós, Újvári, Tóth, Kis – Szidor, Balogh (csereként: Bagdán, Baross G., Leicht, Horváth) összeállítású együttes meggyőzően futballozott, egyedül a frissesség hiányzott a játékunkból. Góljainkat Balogh László (3), Bagdán Gábor (2), Patkós Imre és Újvári Bence (11-esből) szerezték. Hajdi (képünkön), Horváth, Leicht, Kovács, Bicski, Bagdán teljesítménye meggyőző volt, a többiek „rutinosan” beosztották az erejüket…
Holnap délután fél hatkor indulunk haza, várható érkezés Szőnyi út, BVSC uszoda elé 20:00 óra. |
| Tovább » |
|
Remek játék [2012. február 20. 22:29]
A nem éppen friss Iváncsik - Kovács Dominik, Laukó, Bicski, Bagdán - Patkós, Tóth, Újvári, Szidor - Baross G., Balogh (csereként: Horváth, Leicht, Katona, Kis, Bogár, Hajdi) összetételű csapat egy rendkívül pörgős, kemény mérkőzést vívott a Tiszaújvárosi Sportcentrum műfüves pályáján a vendéglátók U15-ös gárdájával. A nem kellően agresszíven kezdő együttesünk 12 perc alatt három gólos hátrányba került a 3x30 perces derbin, amelyen számunkra innen indult a meccs... Rendkívül ügyesen, magabiztosan tartottuk a labdát, szemet gyönyörködtető akciókat vezettünk és szép lassan elkezdtük faragni a hátrányt. Lett 2-3, 2-4, 3-5, 5-5, 5-6, ám a legjobbkor, a találkozó végén szereztük meg a győztes gólt, így 7-6-os sikert könyvelhettünk el a gyors kontrákra építő riválisunk ellen. Találatainkat Balogh László (4), Kis Erik (2), Baross Gábor szerezték. Újvári, Balogh, Laukó kifejezetten jól, Bagdán, Kovács, Hajdi, Horváth, Patkós, Tóth, Kis nagyon jól, Bicski és Baross helyenként játszott jól.
Szerdán a Sajóvölgye ellen játszik a '97-es gárda. |
| Tovább » |
|
Nem volt rossz [2012. február 19. 22:57]
Korai időpontban, didergős körülmények között, de kiválóan előkészített pályán fogadtuk a Dunakanyar-Budakalász vegyes csapatát, amelyet a 3x30 perc során 8-3-ra (2-0, 2-2, 4-1) megnyert a Kuntic - Kovács Dominik, Laukó, Bicski B., Bagdán - Rendik, Újvári, Balogh, Szidor - Tóth, Baross G. (csereként: Patkós, Horváth, Hajdi, Kis) együttes. Góljainkat Rendik András (5), Horváth Sebő, Patkós Imre, Kis Erik szerezték. A csapat tagjai a mérkőzés után elutaztak a tiszaújvárosi edzőtáborba, ahol az ebédet követően, egymás közötti játékkal avatták fel a csarnokot. A nap vége pihenéssel telt, holnap reggel 07:15 órakor egy futóedzés veszi kezdetét...
Képünkön az újoncként gólt szerző Horváth Sebő látható. |
| Tovább » |
|
Kitisztult a kép! [2012. február 17. 22:06]
Lesz vasárnap edzőmeccs 08:30 órai kezdettel, ellenfelünk a Dunakanyar SE gárdája lesz, találkozó 07:45 órakor Ürömön, az Úttörő utcában az alábbi keretnek (fehér mezben): Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Kovács Dominik, Kis Erik, Kuntic Alen, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence A fenti keret a mérkőzés után (Kuntic és Rendik kivételével) elindul az edzőtáborba, tehát mindenki összecsomagolva érkezzen! A mérkőzés után kötelező a fürdés, átöltözés, tehát erre is gondolva pakoljanak a fiúk!
A betegségükből most felépülő Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Leicht Ferenc hármas már korábban elindul Tiszaújvárosba, nekik 08:30 órakor van start (Varga Peti és Erdei Bálint kíséretében) a Szőnyi útról, a BVSC uszoda elől. Bogár Bencét Tiszaújváros felé menet vesszük fel 11:30 óra körül.
Az edzőtábor programját este elküldtük a személyes e-mail címekre! |
| Tovább » |
|
Vasárnap edzőmeccs [2012. február 17. 08:46]
Az ürömi pályára tervezett edzőmérkőzésünk veszélybe került az ellenfél visszalépése miatt, de még van esély a 08:30 órakor kezdődő meccs megtartására. Részletek hamarosan! |
| Tovább » |
|
Remek döntő volt! [2012. február 13. 12:01]
Parázs 80 (2 x 2 x 20) perces döntőt produkált a Kelen SC és a MAC-Mészöly Focisuli 1997-es korosztálya a Voyage Kupa záróakkordjaként. Mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult a találkozók nagy részében, mert ordító helyzeteket hibáztunk, vagy éppen ellenfelünk kapusa parádézott, emiatt folyamatosan szaladtunk az eredmény után. 8'40" perccel a vége előtt még riválisunk vezetett két góllal, ám fergeteges hajránknak köszönhetően négy gólt rúgva megfordítottuk a dolgok menetét, és készülhetünk a szervezők által felajánlott utazásra (egy sztárcsapat BL-, vagy hazai bajnoki mérkőzését tekintjük majd meg). Az Iváncsik - Baross T., Rendik, Tóth, Balogh, Újvári (Szidor, Bicski, Bagdán, Kovács D., Patkós, Baross G.) összetételű csapat nemes csatában, 3 fordulóban, összesen 7 mérkőzést vívva, veretlenül hódította el a kupát. A sorozat gólkirálya Balogh Laci lett 11 góllal!
A döntőben: MAC-MFS - Kelen SC 1-1 Balogh László MAC-MFS - Kelen SC 4-2 Balogh László (2), Tóth Ádám, Rendik András
Az izgalmas találkozókat bő fotósorozattal örökítette meg Wagner Eszter (köszönet érte), és a fényképek már ott is pihennek az albumban. |
| Tovább » |
|
Voyage döntő [2012. február 10. 21:55]
Nemes riválisunk, a Kelen SC ellen vívjuk vasárnap a Voyage Kupa döntőjét, amely két mérkőzésből áll (15:00, illetve 17:00 órakor kezdődnek a találkozók). A két eredmény alapján a jobbik csapat lesz a kupa győztese Csömörön. A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kovács Dominik, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence (tartalék: Laukó István)
Találkozó 14:15 órakor a helyszínen!
|
| Tovább » |
|
Sportorvos [2012. február 06. 18:48]
Azok, akik nem önállóan intézik a sportorvosi vizsgálatukat, hanem az egyesület által szervezett orvoshoz kívánnak jönni - két időpont közül választhatnak:
1., február 24., péntek 16:00 óra után (III. Márton út 25.) 2., február 28., kedd 14:30 óra után (XVI. Csömöri út 159. KÉV-METRO pálya)
A vizsgálat díja mind a két esetben 2.500 Forint.
Aki eddig még nem jelentkezett, írásban tegye meg! |
| Tovább » |
|
Visszaszereztük a kupát! [2012. február 05. 23:32]
2009-ben, 2010-ben is aranyérmesek lettünk a kiválóan megszervezett Kelen Kupán, ám tavaly csupán a 2. helyet szereztük meg. Az idei kiírásban maximális létszámmal indultunk, és a csoportmeccseken tartalékolva léptünk a végső szakaszba, ahol két kiváló iramú mérkőzést játszva lettünk kupagyőztesek. A döntőben büntetőkre került sor, ezúttal a mieink hibátlanul lőttek!
MAC-MFS - Kelen SC (fehér) 4-0 Tóth Ádám (2), Baross Gábor, Újvári Bence MAC-MFS - Budafok 2-2 Rendik András, Balogh László MAC-MFS - REAC 1-2 Balogh László MAC-MFS - Kelen SC 2-1 Balogh László, Tóth Ádám MAC-MFS - RKSK 0-0 (5-4) (Rendik, Balogh, Baross G., Baross T., Kovács Dominik berúgta).
Csapatunkban Balogh Laci nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a különdíjat az ugyancsak kiváló teljesítményt nyújtó és az utolsó 7 méteresünket lövő Kovács Dominik (képünkön) vihette haza. |
| Tovább » |
|
Szerdai változás! [2012. február 04. 11:30]
A szerdai napokon ezentúl nem lesz 15:30-17:00 óra között edzés a XVI. Csömöri út 158.; KÉV-METRO sporttelepen! A jövő hetet kivéve az ürömi pályán lehet edzeni! |
| Tovább » |
|
Kelen Kupa vasárnap [2012. február 02. 20:56]
A hagyományos Kelen Kupán ezúttal egy 8 csapatos, két csoportos küzdelemben veszünk részt vasárnap 16:30-20:30 óra között a II. Marczibányi tér 16. szám alatti műfüves sátorban. A résztvevők: MAC-Mészöly FS, RKSK, REAC, Újpesti Haladás, Kistarcsa, Budafok, Kelen fehér, Kelen zöld
ÉRKEZÉS: legkésőbb 16:30-ig MEGNYITÓ IDŐPONTJA: 16:45 MENETREND: 8 csapat Csoportkör-Középdöntő-Helyosztó 2 pályán 1x15 perc játékidővel CSAPATLÉTSZÁM: 1+4 fő, folyamatos cserelehetőség PÁLYA- és KAPUMÉRET: kb. 40x20 m műfű, kézilabdakapu FELSZERELÉS: teremcipő vagy műfüves cipő
17:17 MAC-MFS - Kelen fehér 17:51 MAC-MFS - Budafoki LC 18:25 MAC-MFS - REAC 18:42 középdöntő 19:32 helyosztó
A keretünk: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
8. hely Gödöllőn [2012. január 29. 14:54]
A Gödöllői Football Factor Kupán résztvevő 97-es "B" csapatunk tartalékosan (betegség, sérülés) a 12 csapatos tornán a 8. helyezést érte el. Kezdetektől fogva hullámzó teljesítmény jellemezte a csapatjátékunkat, kevés volt az igazi odaadó, jó egyéni megnyilvánulás. A helyosztó mérkőzéseken sajnos kirívó egyéni hibák sorozata hozta a nem várt gyenge szereplést a Kostyova - Leicht, Hajdi, Katona, Fábián, Bodnár (csere: Viet, Krizsán, Wagner) csapatnak.
MFS - Csomád 2-1 Katona Barna, Leicht Ferenc MFS - Szent Pál Akadémia 0-5 MFS - Gödöllő I. 1-1 Katona Barna MFS - Hatvan 2-3 Fábián Péter, Hajdi Zoltán
Helyosztó: MFS - Kistarcsa 1-2 Fábián Péter 7-8 helyért: MFS - MAC 98 4-4 (5-6) Leicht Ferenc (2), Fábián Péter, Viet Lynh
A csapat legjobb teljesítményét a kapuban Kostyova Patrik, a mezőnyben Hajdi Zoltán (képünkön) nyújtotta. A torna fotói már az albumban Bodnár és Wagner szülőknek köszönhetően! |
| Tovább » |
|
Újabb lépés [2012. január 28. 21:34]
Egy kifejezetten kiegyensúlyozott tornán sikerült 3 győzelemmel megszereznünk a Voyage Kupa kisdöntőjének első helyét. Az Iváncsik - Baross T., Baross G. - Tóth, Balogh L. - Újvári (Bicski, Kovács Dominik, Laukó, Szidor, Bagdán) összetételű csapat egy esztergomi torna fáradalmaival a lábában maradt hibátlan a másfél órányi játékban, így két hét múlva az ún. nagydöntőben mérheti össze az erejét a második helyen záró Kelen SC-vel. A csapat legjobbja Balogh László volt.
MAC-MFS - Kelen SC 3-1 Tóth Ádám (2), Balogh László MAC-MFS - Tabán SC 3-2 Balogh László (2), Szidor Szabolcs MAC-MFS - Dunakanyar SE 3-2 Baross Tamás (2), Kovács Dominik |
| Tovább » |
|
Álmosan, majd pechesen, végül lélektelenül [2012. január 28. 21:15]
A 16 csapatot felvonultató IV. Suzuki Kupán egy hibrid futsal-futball tornán vettünk részt, tanulságos módon. A korai kelés után lassan, körülményesen, a körülményeket kóstolgató módon vesztettünk pontokat nyitrai ellenfelünkkel szemben, majd a hazaiaknál hiába küzdöttük jól a hajrában megfordult az állás. Az utolsó találkozóra már nem tudtunk felpörögni, legrosszabb napjainkra emlékeztetően fociztunk, így egyrészt bemelegítettünk a Voyage Kupára, másrészt gondoskodtunk arról, hogy szabad vasárnapunk legyen...
Iváncsik - Baross T., Tóth, Balogh, Újvári (Baross G., Bicski, Sebő, Bagdán, Laukó) csapat legjobbja Iváncsik Norbi volt.
MAC-MFS - CFK Nitra (szlovák) 1-1 Baross Gábor MAC-MFS - Esztergom 2-3 Bagdán Gábor, Tóth Ádám MAC-MFS - KFC Komárno (szlovák) 0-4 |
| Tovább » |
|
IV. Suzuki Kupa - KERETVÁLTOZÁS! [2012. január 25. 09:47]
Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium (2500, Esztergom Bánomi u. 8.) lelátós csarnokában rendezik meg szombat-vasárnap a 16 csapatos Suzuki Kupát.
A menetrend:
08:30 MAC-MFS - CFK Nitra 09:00 MAC-MFS - FC Esztergom 10:00 MAC-MFS - KFC Komarno
Főbb szabályok: 4+1 fő, futsal labda, 3x2m kapu, 2x12 perc
A csapat (és a kísérő szülők) busszal mennek le Esztergomba. Onnan ugyancsak busszal átmegyünk Csömörre, a Voyage Kupára!
Találkozó: 06:45 Körcsarnok 07:00 Shell-kút (Vörösvári út-Bécsi út találkozás után)
A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Horváth Sebő, Iváncsik Norbert, Laukó István, Tóth Ádám, Újvári Bence
Mindenki írásban jelezze vissza, hogy hol száll fel a buszra, vagy azt, ha külön szállítja gyermekét a két tornára! Esztergomból 11:00 órakor indulunk át Csömörre.
|
| Tovább » |
|
Gödöllő - KERETVÁLTOZÁS! [2012. január 24. 22:52]
Az 1997-es korosztályunk két csapattal indul szombaton Gödöllőn (Táncsics M. u. 3. /műfüves sátor/ - térkép ide kattintva) a műfüves kupán.
A csoport: 1. Csomád, 2. MAC-Mészöly piros, 3. Gödöllői SK I., 4. Szent Pál Akadémia, 5. FC Hatvan
B csoport: 1. Gödöllői SK II., 2. Kistarcsa VSC, 3. MAC-Mészöly fehér, 4. Veresegyház VSK, 5. TASK-Tatabánya
Időrend:
08:00 MAC-MFS piros - Csomád 08:20 MAC-MFS fehér - Veresegyház 09:00 MAC-MFS piros - Szent Pál Akadémia 09:20 MAC-MFS fehér - TASK Tatabánya 10:00 MAC-MFS piros - Gödöllői SK I. 10:00 MAC-MFS fehér - Kistarcsa 10:40 MAC-MFS fehér - Gödöllői SK II. 11:00 MAC-MFS piros - FC Hatvan 11:20-12:55 keresztjátszások, helyosztók
Találkozó a helyszínen 07:30 órakor!
Keretek: PIROS CSAPAT - Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Fábián Péter, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kis Erik, Krizsán Gábor, Leicht Ferenc, Velemi András, Viet Linh Nguyen, Wagner Tamás
FEHÉR CSAPAT – MAC 1998-as keretből holnap lesz kijelölve!
|
| Tovább » |
|
Voyage Kupa kisdöntő [2012. január 22. 20:48]
A szombati vigaszágról a Dunakanyar SE és a Kelen SC jutott be a szombati kisdöntőbe, ahová a két csoportgyőztes már korábban kvalifikálta magát. A csömöri sportcsarnokban az alábbi menetrend szerint zajlanak majd a mérkőzések:
13:00 MAC-Mészöly Focisuli - Kelen SC 13:40 Tabáni Spartacus - Dunakanyar SE 14:20 Dunakanyar SE - Kelen SC 15:00 MAC-Mészöly Focisuli - Tabáni Spartacus 15:40 MAC-Mészöly Focisuli - Dunakanyar SE 16:20 Kelen SC - Tabáni Spartacus
A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kovács Dominik(?), Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
A csapat közösen érkezik busszal Esztergomból! Szidor Szabolcs 12:30 órakor csatlakozik hozzánk a csömöri helyszínen!
A négyes torna első két helyezettje játssza majd a finálét, a másik két csapat pedig majd a bronzéremért küzd. |
| Tovább » |
|
Majdnem eltékozoltuk... [2012. január 22. 20:31]
Az RKSK ellen a "B" csapatok is összecsaptak, és a 2 x 40 perces edzőmérkőzésen az edzéshiánnyal küzdő csapatunk 60 percig bírta a tempót, így a három gólos előny után végül 3-2-re nyerte meg a mérkőzést. A Kuntic, Ökrös, Laukó, Leicht, Hajdi - Fábián, Bodnár, Katona, Horváth - Tóth II., Cseh (csereként: Linh Nguyen, Kárpáti, Wagner, Krizsán) összetételű együttes góljait Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Horváth Sebő lőtték. |
| Tovább » |
|
Fásultan [2012. január 22. 19:27]
Az idei első edzőmeccsünkön csak egy félidőn át voltunk partiban a motiváltabb RKSK ellen. Ezúton köszönjük a négy '98-as fiú kisegítését, akik érthetően nehezen pótolták Tóth, Rendik, Bagdán, Kis hiányát. Ez persze még gyenge magyarázat a 9-0-ás vereségre, ami (edzőmérkőzés ide, vagy oda) elég ritka ezen korosztály életében. A Kostyova - Kovács Dominik, Baross T., Bicski, Hatvani - Patkós, Újvári, Balogh, Szidor - Bogár, Baross G. (csereként: Szekrényes, Végh, Petróczki) csapatból nincs kit kiemelni...
A mai mérkőzésen történtek edzői döntések következményei is, hiszen a védelem szokatlan összetételének gyakorlása, rányomta a bélyegét az eredmény(telenség)re, ami persze kihatott a harci tűz gyors kialvására is. Két hétig még a teremtornákon játszunk, majd február közepétől kezdünk el koncentrálni a nagy pályás meccsekre! |
| Tovább » |
|
Az RKSK elleni keretek [2012. január 17. 23:58]
Vasárnap vendégeskedünk az RKSK csapatánál a XVII. Pesti út 86-88. szám alatti műfüves pályán. 11:00 órakor az "A", 13:00 órakor a "B" sorok csapnak össze. Mind a két szerelést hozzuk magunkkal!
10:00 órakor a Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence találkozik, míg 12:00 órára jöjjön a Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Horváth Sebő, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kuntic Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Tóth II. Ádám, Viet Linh Nguyen, Wagner Tamás keret. |
| Tovább » |
|
Módosulás! [2012. január 09. 21:48]
A Kövér Lajos utcában a keddi és csütörtöki edzések időpontja módosul holnaptól: 17:30-19:00 óra között lesz, tehát 30 perccel korábban kezdődik!
|
| Tovább » |
|
Jó iramú edzőmeccs [2012. január 08. 22:35]
3x20 perces edzőmérkőzést vívott egymással a Kostyova – Laukó, Katona, Kovács Dominik, Bodnár (csereként: Ökrös, Fábián, Kovács Dávid, Cseh, Hajdi, Kárpáti, Wagner) összetételű 1997/B és a Végh - Bajai, Váradi, Láng, Bunder, Ceglédi (csereként: Petróczki, Sismanidis, Forgács, Hajas, Horváth) csapattal szereplő 1998-as korosztályunk a Márton úti műfüves sátorban. A találkozón főképpen azok a játékosaink jutottak szóhoz, akik eddig kevesebbet szerepeltek. A 7-5-ös, idősebbek győzelmét hozó találkozón a gólokat Ökrös Zoltán (2), Laukó István (2), Cseh Dávid, Fábián Péter, Leicht Ferenc, illetve Ceglédi Ádám (3), Bunder Barnabás, Horváth Martin szerezték. |
| Tovább » |
|
A kisdöntőben vagyunk [2012. január 07. 19:51]
A Voyage Kupa "A" csoportjából magabiztosan jutottunk tovább, így január 28-án a kisdöntőbe várjuk másik három ellenfelünket. (A "B" csoportot a Tabán nyerte, így a Kelen és a Testvériség került még a vigaszágra!) A 60 percet két sorral, egyenlő időket a pályán töltve játszottuk végig az Iváncsik előtt felálló két sorral: Bagdán, Rendik, Tóth, Patkós, Bogár, illetve Bicski, Baross G., Balogh, Szidor, Újvári összetételben.
MAC-MFS - Dunakanyar SE 6-1 Balogh László (3), Bogár Bence, Újvári Bence, Rendik András MAC-MFS - Pomáz 10-0 Tóth Ádám (4), Baross Gábor (2), Balogh László, Rendik András, Újvári Bence, Szidor Szabolcs |
| Tovább » |
|
A hétvégi keretek - változás [2012. január 05. 13:51]
A szombati Voyage Kupán induló keretünk: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Találkozó: 12:15 óra (Csömör, Major u. 7-9., bejárat a Palotai u. 5. szám felől autóval) (ide kattintva)
13:00 MAC-MFS - Dunakanyar SE 14:00 MAC-MFS - Pomáz ICO
Egy mérkőzés 2x15 percig tart. Ha megnyerjük a csoportot, akkor rögtön a kisdöntőbe jutunk, ha 2., vagy 3. helyen végzünk, akkor vigaszágra kerülünk.
A MAC-MFS '98-asai elleni találkozó előtt vasárnap 17:00 órakor gyülekezik az alábbi keret a III. Márton út 25. alatti sátorban (12-15 fok, stoplis használható): Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Tóth II. Ádám, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Előbb egy órával [2012. január 04. 19:34]
A csütörtöki edzés 17:00 órakor kezdődik a Kövér Lajos utcában! |
| Tovább » |
|
Felkészülés [2012. január 04. 15:17]
Barátságos mérkőzést vív egymással 1997/B csapatunk és 1998-as gárdánk vasárnap 17:30-18:30 Csillaghegyen, a Márton úti műfüves sátorban. Találkozó 17:00-kor mindkét csapatnak, kerethirdetés később! |
| Tovább » |
|
Indulunk a Voyage Kupán! [2012. január 03. 20:50]
Az U-15 korosztályunk elindul a rangos fődíjért kiírt Voyage Kupán, ahová 6 csapat nevezett. A mieink az "A" csoportba kerültek. A résztvevők: Dunakanyar SE, MAC-Mészöly Focisuli, Pomázi Városi ICO SE.
A "B" csoport résztvevői: Kelen SC, Tabáni Spartacus, Testvériség SE.
1. forduló: 2012. január 7-én, szombaton 13:00-17:00 óra között lesz a Csömöri csarnokban.
Kisdöntő: 2012. január 28., szombat 13:00-17:00, Csömöri csarnok
Döntő: 2012. február 12., vasárnap 13:00-19:00, Csömöri Csarnok
A díjazás:
1.helyezett A csapat részére egy utazás luxus autóbusszal és belépővel a következő sztárcsapatok valamelyikének Bajnokok Ligája, vagy bajnoki mérkőzésére: AC Milan, Real Madrid, Barcelona, Manchester United, Bayern München.
-A III. VOYAGE KUPA torna nevezési díjából 15 % kedvezmény. -Kupa, érmek, oklevelek.
2.helyezett - A csapat részére egy utazás luxus autóbusszal és belépővel az Aquaworld Vízibirodalomba, élményfürdőzéssel. - A III. VOYAGE KUPA torna nevezési díjából 10 % kedvezmény. - Kupa, érmek, oklevelek.
3.helyezett - A csapat részére egy utazás luxus autóbusszal és belépővel az Aquaworld Vízibirodalomba élményfürdőzéssel. - A III. VOYAGE KUPA torna nevezési díjából 5 % kedvezmény. - Kupa, érmek, oklevelek.
4.helyezett - Oklevelek.
Csapatonként maximum 12 fő nevezett játékos és 2 fő vezető részesül díjazásban. |
| Tovább » |
|
Az utolsó ünnepelt [2011. december 27. 11:28]
A csapat Benjáminja, Bicski Bence (képünkön) ma ünnepli 14. születésnapját, amihez szívből gratulálunk!
Szülinapi ajándékként már ő (is) olvashatja a Heti programban a jövő heti edzésprogramot! |
| Tovább » |
|
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk! [2011. december 23. 18:27]
Minden kedves sportolónknak, edzőnknek, valamint a szülőknek és drukkereinknek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! A Médiaválogatott "Karácsony" című dalában (ide kattintva) az MFS egyik edzője is énekel egy sort, amelynek tartalma a focira is igaz... |
| Tovább » |
|
Tóth Ádám szülinapja [2011. december 22. 12:22]
Csapatunk majdnem legfiatalabbja csütörtökön töltötte be 14. életévét. Gratulálunk, és boldog szülinapot kívánunk a gárda I. Tóth Ádámjának... |
| Tovább » |
|
Négy között [2011. december 17. 23:53]
A mogyoródi tornán két csapattal indultunk, és jól is rajtoltunk a csoportokban. A második kör két vereséget, a harmadik újabb két győzelmet hozott, így az elődöntőkre készülhettünk. Ott az esélyesebbnek vélt piros csapat betlizett, a fehér pedig drámai körülmények között maradt alul, így egy egymás elleni derbi zárta a napot. Fegyelmezettségben, akaraterőben az Iváncsik - Bagdán, Patkós, Kis, Bogár (Kovács, Kovács, Katona, Fábián, Bodnár) összetételű fehér csapat nyújtott többet, a váratlanul kétszer is vesztő Kostyova - Baross T., Rendik, Balogh, Tóth (Baross G., Bicski, Pátkai, Szidor) pirosak kevésbé voltak motiváltak. A torna gólkirálya Balogh Laci lett, de emberfelettit Iváncsik Norbi védései jelentettek, míg a nap legjobbjának Patkós Imi (képünkön) bizonyult! Bodnár József képei már a galériában!
Csoportmeccsek: MAC-MFS fehér - Gödöllő 2-1 Bogár Bence (2) MAC-MFS piros - MTK '98 5-2 Balogh László (2), Tóth Ádám, Rendik András, Baross Gábor MAC-MFS fehér - Airnergy FC 1-2 Kis Erik MAC-MFS piros - RKSK 1-6 Pátkai Patrik MAC-MFS fehér - Kistarcsa 2-1 Patkós Imre, Fábián Péter MAC-MFS piros - Csomád KSK 9-0 Tóth Ádám (5), Balogh László (3), Baross Gábor
Elődöntők: MAC-MFS piros - Airnergy 1-3 Balogh László MAC-MFS fehér - RKSK 2-2 (2-3) Patkós Imre (2)
3. helyért: MAC-MFS piros - MAC-MFS fehér 5-2 Bicski Bence, Szidor Szabolcs, Kostyova Patrik, Balogh László, Baross Tamás, illetve Kovács Dávid, Kovács Dominik |
| Tovább » |
|
Útvonal holnapra [2011. december 16. 18:19]
A fehér csapatban két változás is lesz szombaton! Leicht Ferenc, Horváth Sebő és Laukó István helyett Fábián Péter, Katona Barnabás és Bodnár Gergő jön Mogyoródra.
A cím: Mogyoród sportcsarnok-Szent László Ált. Isk. (2146 Mogyoród Gödöllői út 17.)
A csarnok megközelíthetőségét így írták le a szervezők:
Budapest és Gödöllő, M3-as felől: A mogyoródi lehajtónál lejöttök az autópályáról. Beérve Mogyoródra, a kereszteződésben jobbra, Fót felé kell kanyarodni. Az a Gödöllői út. Addig kell jönni ezen az úton, amíg át nem mentek az autópálya felüljáró alatt, ezt követően, ahogy kezdődik a lejtő, balra lesz egy Coop ABC (zebra is fel van festve), ahol balra be kell kanyarodni. Bekanyarodás után, az első lehetőségnél jobbra kell kanyarodni, majdhogynem visszafordít a kanyar (párhuzamos a kinti, Gödöllői úttal az utca), ez már az iskola utcája, amely kb. 30 méter, ott van a kapubejáró. Áthaladva azon, balra tarts és látni fogjátok a csarnokot.
Budapest irányából, 30-as út felől: Kerepest elhagyva, a 30-as úton Mogyoród felé vedd az irányt. Beérve Mogyoródra, áthaladni a HÉV síneken, egyenesen tovább Fót felé kell haladni. A Gödöllői úton vagytok. Addig kell jönni ezen az úton, amíg át nem mentek az autópálya felüljáró alatt, ezt követően, ahogy kezdődik a lejtő, balra lesz egy Coop ABC (zebra is fel van festve), ahol balra be kell kanyarodni. Bekanyarodás után, az első lehetőségnél jobbra kell kanyarodni, majdhogynem visszafordít a kanyar (párhuzamos a kinti, Gödöllői úttal az utca), ez már az iskola utcája, amely kb. 30 méter, ott van a kapubejáró. Áthaladva azon, balra tarts és látni fogjátok a csarnokot. |
| Tovább » |
|
Keretek Mogyoródra [2011. december 13. 22:49]
A szombati mogyoródi torna előtt 13:45 órakor lesz gyülekező a fehér csapatnak (mezre figyeljünk!), és 14:15 órakor a pirosnak a helyszínen!
A menetrend:
14:30 MAC-MFS fehér - Gödöllői SK 15:05 MAC-MFS piros - MTK 15:40 MAC-MFS fehér - Airnergy FC 16:32 MAC-MFS piros - RKSK 16:50 MAC-MFS fehér - Kistarcsa VSC 17:42 MAC-MFS piros - Csomád KSK
Utána keresztbejátszás és helyosztók, eredményhirdetés 20:45 órakor!
MAC-Mészöly FS fehér: Bodnár Gergely, Bagdán Gábor, Bogár Bence, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kis Erik, Patkós Imre, Kovács Dávid, Kovács Dominik
MAC-Mészöly FS piros: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Kostyova Patrik, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám
A keretekbe most nem bekerülők január 21-én vesznek részt ennek a tornának a második felvonásán Gödöllőn! |
| Tovább » |
|
Torna Mogyoródon [2011. december 08. 08:55]
Két csapattal indulunk december 17-én, szombaton délután (14:30-20:45) a mogyoródi utánpótlás tornán, ahol a két csoport beosztása megtörtént:
"A" csoport: 1. Gödöllői SK, 2. MAC-Mészöly FS fehér 3. Kistarcsa VSC, 4. Airnergy FC
"B" csoport: 1. MAC-Mészöly FS piros, 2. MTK, 3. RKSK, 4. Csomád KSK
A szabályok:
- Nevezhető játékosok száma: 12 fő+2 fő edző - a pályán egy időben 4+1 fő kapus tartózkodhat egy csapatból - Csere folyamatosan- repülőcsere - Labda mérete: 5-ös focilabda - kapu mérete: 5x2 m-es, kézilabda kapu - pálya mérete: 20x40 m - játékidő: 1x15 perc/meccs - Továbbjutás eldöntése a csoportban pontazonosság esetén: egymás elleni eredmény, gólkülönbség, több rúgott, kevesebb kapott gól, sorsolás - Díjazás: 1-3. helyezett kupa-oklevél, a többi csapat oklevelet kap - Különdíjak: a FOOTBALL FACTOR speciális focibolt jóvoltából díjazzuk a Legjobb kapust, Legjobb mezőnyjátékost, Gólkirályt |
| Tovább » |
|
Szíves vendéglátás [2011. december 03. 23:34]
A Puskás Ferenc Akadémia meghívásának eleget téve U15-ös csapatunk (+10 U14-es játékos) látogatást tett Felcsúton, amely kirándulás keretén belül barátságos mérkőzést játszottunk az ottani 1997-es csapat ellen. Az első félidő 25 percéig jól bírtuk, aztán egy büntetőből kapott gól után gyorsan még egyet kapva 0-2-vel fordultunk. Negyed órával a vége előtt még csak 3 gól különbség volt a két csapat között, ám ez a végére (köszönhetően a cseréknek és sérüléseknek is) megduplázódott. A heti 7 alkalommal edző felcsútiak minden csapatrészükben jobbak voltak, ráadásul nagyon sportszerű mérkőzést vívott velük a Kostyova - Patkós, Bicski, Baross T., Laukó - Rendik, Balogh, Pátkai, Szidor - Tóth, Bogár (csereként: Kuntic, Baross G., Kovács Dominik, Kis, Bagdán) összetételű gárda. Csapatunk legjobbjának ma Baross Tamás (képünkön) bizonyult a 6-0-ás vereség ellenére is.
Wagner Eszternek köszönhetően a látogatás fotóalbuma már megtekinthető a meccsképek között. |
| Tovább » |
|
A szombati keret [2011. december 03. 00:08]
A Puskás Ferenc Akadémia ellen pályára lépő keret tagjai: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Kostyova Patrik, Kis Erik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám. Az értünk küldött buszt teljesen megtöltjük a szülőkkel és a '98-as csapat tagjaival, akik ugyancsak megismerkedhetnek a felcsúti körülményekkel! |
| Tovább » |
|
Kovács Domi szülinapja [2011. november 29. 21:58]
Vasárnap ünnepelte 14. születésnapját csapatunk csupaszív játékosa. Nála még mindig aktuális a köszöntés: nőjj nagyra! |
| Tovább » |
|
Felcsúti invitálás [2011. november 29. 00:21]
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia meghívására utazik el 1997-es csapatunk Felcsútra, ahol szombaton 10:00 órakor játszik barátságos mérkőzést az akadémiai csapattal. Vendéglátóink buszt is küldenek értünk, amely 08:00 órakor gyűjti össze a gyerekeket, edzőket, szülőket a Körcsarnoknál! A mérkőzés után a tesztpályák kipróbálására is lehetőség lesz, majd egy könnyed ebéd zárja a programot. A kirándulásra a keret összes tagját elvinnénk, de Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Kovács Dávid és Wagner Tamás már jelezte, hogy nem tud jönni! Nem kaptunk még jelzést az alábbi gyermekek szüleitől a részvétellel kapcsolatban: Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bodnár József, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kuntic Alen, Laukó István, Ökrös Zoltán, Prebor Davies, Tóth Ádám, Tóth II. Ádám, Yem Richárd
A keret tagjai,akiknek pályára lépését tervezzük: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Kostyova Patrik, Kis Erik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám. |
| Tovább » |
|
Ütközet volt a javából [2011. november 27. 15:15]
A BLSZ U-15/2 csoportjában szereplő, a bajnokságot jelenleg vezető Budafok ellen kőkemény mérkőzésen maradt alul csapatunk. A fizikálisan sokkal erősebb, és a durva szabálytalanságoktól sem visszariadó partnerünkkel szemben igyekeztünk felvenni a játékritmust, az ütközést és a futóversenyt. Sajnos, az ellenfélnek jogtalanul megadott, (büntetőből elért) második gólt követően majdnem padlóra kerültünk. Az 0-5-ös félidő után a csapatszerkezeti átalakítás, illetve az "agyi átgőzölés" eredményeként sikerült a 2. félidőre felturbózni magunkat, melynek eredményeként szépítettük a 7-3-as végeredményt. Edzői megjegyzés: "Tisztelt tanítványaink, gyermekeink: soha ne adjátok fel!" A Kuntic (5,5) - Ökrös (7), Bagdán (7,5), Bodnár (7,5), Kovács Dávid (7) - Katona (6) /helyette Kárpáti (5,5) az 55. percben/, Kovács Dominik (6,5), Iváncsik (4,5) /helyette Fábián (4,5) az 55. percben/, Yem (6) /helyette Hajdi (6,5) a 41. percben/, Rendik (7,5), Tóth II. Ádám (6,5) összetételű csapat góljait Bagdán Gábor, Kárpáti Krisztián, Rendik András szerezte. Képünkön a csereként pályára lépő, és gólt szerző Kárpáti Krisztián látható. |
| Tovább » |
|
Gólzáporos szezonzáró [2011. november 26. 15:57]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában az őszi szezon legnagyobb arányú győzelmét a mieink produkálták, miután 16-1 (10-1)-re legyőzték a Szentendre (Dunakanyar SE) gárdáját. A góljaink száma minimum 50 %-kal növelhető lehetett volna, de a játék jellegéből adódóan nem ment tökéletesen a kapu előtti koncentrálás, így ellenfelünk kapusa lett a mezőny legjobbja. Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (-) a 41. percben/ - Baross G. (7), Bicski (7), Bagdán (7) /helyette Kovács D. (7) a 41. percben/ - Pátkai (8), Balogh (8), Szidor (8), Kis (7) - Rendik (8) /helyette Bogár (7) a 41. percben/, Tóth (8), Baross T. (7,5) összetételű csapatban a kapusokon kívül csupán három mezőnyjátékos nem szerzett gólt. A mieink részéről Tóth Ádám (4), Balogh László (3), Rendik András (2), Baross Gábor (2), Baross Tamás, Szidor Szabolcs, Pátkai Patrik, Kis Erik, Bogár Bence volt eredményes. A Kelen SC döntetlenje (otthon a BKV ellen 2-2) pedig azt jelenti, hogy ismét saját kezünkbe vettük a sorsunkat...
Képünkön a találkozó egyik gólja, galériánkban majd' az összes fellelhető Wagner Eszter jóvoltából. |
| Tovább » |
|
A Budafok elleni keret [2011. november 25. 21:19]
Vasárnap 11:00 órakor játssza a 14. fordulóra kiírt Budafok SE - MAC-MFS "B" BLSZ U15/2. csoportbeli bajnoki meccsét (XXII. Promontor u. 89/A; térkép ide kattintva). Találkozó a helyszínen 10:00 órakor az alábbi fiúknak: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Bogár Bence, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Ökrös Zoltán, Prebor Davies, Rendik András, Tóth II. Ádám, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
Gratulálunk! [2011. november 24. 20:03]
A mai edzésen az "A" csapatból mindössze a két kapus jelent meg...
Szombaton 11:00 órakor rendezzük az utolsó hazai bajnokinkat: 15. forduló: MAC-MFS - Szentendre U15 II. o. közép-nyugat bajnoki meccs (X. Fehér út 9.)
10:00 órakor találkozó az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Kis Erik, Kovács Dominik, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám |
| Tovább » |
|
Karácsonyi vacsora [2011. november 24. 00:56]
Az alábbiaktól nem kaptunk visszajelzést a decemberi vacsorán való részvétellel kapcsolatban: Hajdi Zoltán, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Kuntics Alen, Laukó István, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Tóth Ádám. Vasárnapig lehet írásban jelentkezni, utána nem garantált a részvétel lehetősége!
|
| Tovább » |
|
Agyrázkódás [2011. november 23. 11:23]
A Komárom elleni mérkőzésen egy pálya közepén történő ütközéskor agyrázkódást szenvedett Újvári Bence (képünkön), akinek egy hét fekvést írt elő az orvos. Neki befejeződött az őszi bajnoki szezon. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. november 20. 22:02]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 14. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
Komárom - MAC-Mészöly Focisuli 1-1 Pilisvörösvár - Dunaújváros 4-1 Tatabánya - Kelen SC 0-7 BKV - Gloriett 8-2 Szentendre - Budaörs 1-1 III. ker. TUE - Dorog 1-1 Paks - ESMTK 1-2 Szabadnapos: Siófok
A BLSZ U15/2.csoport 11. forduló: MAC-Mészöly Focisuli "B" - RKSK 1-1 Újpesti Haladás - BVSC 3-2 Budafok - Grund 3-0 Ferencvárosi FC - Budatétény 11-0 |
| Tovább » |
|
Helyzetek itt is, ott is [2011. november 20. 20:27]
A BLSZ U-15/2 csoportjában szereplő "B" csapatunk hazai pályán döntetlen eredményt ért el a mindig nagy riválisnak számító RKSK együttesével szemben. A mezőnyjátékot többnyire mi uraltuk, de ellenfelünk kontrái, gyors emberei révén gólveszélyesek voltak. A tabellán elfoglalt helyezés tekintetében, esélyesebbnek ők számítottak, de nekünk is többször adódott lehetőségünk a gólszerzésre, de sajnos ezeket sorra,elpuskáztuk.A csapat legjobbja címet, a 11-esből betaláló kapusunk, Kuntic Alen érdemelte ki. A döntetlen eredmény igazságos. A fotóalbum gazdagításáért, mint oly sokszor, köszönet Bodnár József apukának. Az 1-1 (0-0)-es döntetlent a Kuntic (8) - Ökrös (7), Leicht (7), Bodnár (7) /helyette Wagner (-), a 75. percben/, Kovács Dávid (7) - Yem (4) /helyette Kárpáti (4,5) az 51. percben/, Bogár (6,5), Kis (7), Cseh (4) /helyette Katona (-) az 58. percben - Patkós (6,5), Tóth II Ádám (7) összetételű együttes érte el!
|
| Tovább » |
|
Újabb vidéki (tor)túra [2011. november 19. 17:57]
Harmadszor is belelépett csapatunk ugyanabba a folyóba a most zajló bajnokságban, hiszen egyrészt a helyzetek sokaságát eltékozolva, másrészt az ellenfél egyetlen lövését bekapva 1-1 (0-0)-es döntetlent ért el a - korábbi fordulókhoz képest más csapattal kiálló - komáromiak ellen. Riválisunk jól küzdött, és ezúttal nem csak megnehezítenie sikerült a dolgunkat, hanem két pontot el is csent tőlünk. Az edzéseken látottak alapján nincs min csodálkoznunk, ezen az sem változtat, hogy a végén egy jogos büntetőt nem kaptunk meg, jobb lesz a helyzetkihasználásban, és az általános hozzáállásban keresni a hibát! A Kostyova (-) - Bagdán (6), Baross T. (6,5), Bicski (6,5) - Patkós (5) /helyette Bogár (5,5) a 41. percben/ , Újvári (6,5), Balogh (6), Pátkai (6), Szidor (5,5) /helyette Kis (6) a 41. percben/ - Tóth (5), Rendik (6,5) csapat gólját Pátkai Patrik (képünkön) lőtte. |
| Tovább » |
|
Az RKSK elleni keret [2011. november 18. 15:37]
A 13. fordulóban MAC-MFS "B" - RKSK BLSZ U15/2. csoport bajnoki meccset rendezünk a Fehér úton. Találkozó 08:00 órakor az alábbi fiúknak: Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kenyeres Ádám, Kovács Dávid, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Patkós Imre, Prebor Davies, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás
|
| Tovább » |
|
A Komárom elleni keret [2011. november 18. 11:51]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában a 14. fordulóra kerül sor, csapatunk a Komárom vendégeként lép pályára.Találkozó a helyszínen (térkép az előző hírben) 11:00 órakor. A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Tamás(?), Bicski Bence, Bogár Bence, Kostyova Patrik, Kis Erik, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Komáromi túra szombaton [2011. november 15. 11:02]
Az őszi szezon utolsó idegenbeli mérkőzésére csapatunk tagjai egyénileg utaznak a helyszínre (Czibor Zoltán Sporttelep, Komárom, Sport u. 52-54.; ide kattintva), ahol 11:00 órakor lesz a gyülekező. |
| Tovább » |
|
A téli menetrendünk [2011. november 13. 23:01]
Az 1997-es csapatunk téli edzésprogramja november 28-tól az alábbi módon változik! Heti kétszer a tavalyi téli helyszínünket használjuk /KÖVÉR (szabadtéri műfüves pálya) - XIV. Kövér Lajos u. 5. (térkép - ide kattintva/, egy alkalommal pedig visszatérünk egy 3 évvel ezelőtt használt sporttelepre /METRO RSC (fedett műfüves sátor) - XVI. Csömöri út 156. (térkép - ide kattintva)(GPS Koordináták: 47°31'46"N 19°10'4"E) BKV: Örs vezér teréről 131-es, 144-es busz János u. megálló kb. 15-20 perc, Puskás F. Stadiontól 130-as/.
Akiknek valamilyen okból nem jó némelyik edzéshelyszín, az hétfőn és/vagy szerdán Ürömön 17:00-18:30 óra között is pótolhat, netán plusz edzést beiktathat!
hétfő 17:00-18:30 Üröm, Úttörő u. 1. (Stefanik-Csorba) kedd 18:00-19:30 Kövér (Újvári-Villám) szerda 15:30-17:00 Metro (Kozma-Villám) szerda 17:00-18:30 Üröm, Úttörő u. 1. (Stefanik-Csorba) csütörtök 18:00-19:30 Kövér (Újvári-Villám) |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. november 13. 21:11]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 13. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
MAC-Mészöly Focisuli - Siófok 4-0 Gloriett - ESMTK 0-0 Kelen - III. ker. TUE 2-0 Dunaújváros - Szentendre 1-1 Dorog - Pilisvörösvár 4-1 BKV - Tatabánya 10-3 Budaörs - Komárom 3-0 Szabadnapos: Paks
A BLSZ U15/2.csoport 11. forduló:
Budatétény - MAC-MFS "B" 0-11 RKSK "B" - Budafok 0-5 BVSC - Ferencvárosi FC 7-1 Grund - Újpesti Haladás 1-4 |
| Tovább » |
|
Gólzáporos győzelem [2011. november 13. 20:07]
A BLSZ bajnokságban szereplő 97-es "B" csapatunknak nem volt nehéz dolga a Budatétény otthonában. A szerényebb képességű ellenfelünkkel szemben mindenki nagy kedvvel és odaadással játszott. A kissé "szűkös" műfüves pályán már az első perctől támadólag léptünk fel, és az elemében futballozó, mesterhármassal indító Bogár Bence vezérletével sikerült emlékezetessé tenni ezt a vasárnapot. A Kuntic (6) - Ökrös (6,5) /helyette Yem (5,5) a 48. percben/, Leicht (6), Hajdi (6,5) Bodnár (7,5) - Kovács (-) /helyette Fábián (6,5) a 30. percben/, Bagdán (8), Pátkai (7) /helyette Kárpáti (6) a 41. percben/, Iváncsik (6) - Tóth II Ádám (7) /helyette Cseh (6) a 48. percben/, Bogár (9) együttes góljait Bogár Bence (4), Bagdán Gábor (2), Tóth II Ádám (2), Pátkai Patrik, Bodnár Gergely, Iváncsik Norbert lőtték. A képek a fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
Langyos meccs volt [2011. november 12. 22:10]
Amolyan semmilyen mérkőzésen győztünk 4-0 (2-0)-ra a Siófok ellen, mind a két félidőben 2 perc alatt szerzett 2-2 góllal. Kevés futás, álmoskás iram, gond nélkül letudott hangulatú mérkőzésen vagyunk túl, ahol Tóth Ádámot sérülés miatt kellett lecserélni. Az Iváncsik (6,5) /helyette Kostyova (7) a 41. percben/- Bicski (7), Baross T. (6,5), Bagdán (6,5) /helyette Kovács Dominik (6,5) a 41. percben/ - Patkós (6,5), Balogh (7,5), Pátkai (6), Szidor (6), - Baross G. (6), Tóth (6) /helyette Bogár (6,5) a 41. percben/, Rendik (7,5) összetételű csapatban Rendik András (2), Tóth Ádám, Balogh László szerezte a gólokat. |
| Tovább » |
|
A Budatétény elleni keret [2011. november 11. 23:08]
Vasárnap 13:00 órakor indul útjára a labda Budatétényen (XXII. Jókai Mór 35-37.; térkép ide kattintva), így pont délben lesz a találkozó a helyszínen az alábbi fiúknak: Bagdán Gábor, Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Pátkai Patrik (?), Prebor Davies, Tóth II. Ádám, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
A Siófok elleni keret [2011. november 11. 11:11]
Szombaton 10:00 órakor gyülekezünk a Fehér úton, ahol a Siófokot látjuk vendégül. A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám
|
| Tovább » |
|
Bravúros siker! [2011. november 05. 18:53]
"B" csapatunknak ha nem is sziporkázó játékkal, de sikerült két vállra fektetnie az U-15/2 csoportja első helyén tanyázó BVSC csapatát. A korán szerzett gólunk elbizonytalanította ellenfelünket, védelmük többször volt rendezetlen és a támadásaikban sem volt meg az az igazi átütőerő, amit a korábbi egymás ellen játszott mérkőzéseken tapasztaltunk. Sokszor voltunk támadó periódusban, de igaziból nem a csapatjáték gördülékenysége hozta meg a győzelmet, hanem inkább egyéni megoldások domináltak. Remélhetőleg ez a győzelem feledteti a múlt heti gyenge szereplésünket, és megpróbál minden játékosunk hinni önmagában, csapatában. A Kuntic (6,5) - Ökrös (7) /csereként Wagner (-) a 70. percben/, Leicht (7), Bodnár (7), Hajdi (6) /helyette Prebor (-) a 71. percben/, Máthé Cs. (6,5) /csereként: Yem (-) az 57. percben/, Bogár (7,5), Katona (3) /csereként Kárpáti (4,5) a 41. percben/, Kis E. (6,5) - Fábián (4) /csereként Cseh (4) a 48. percben/, Tóth II Á. (6,5) . Bogár Bence (2) (képünkön) és Kis Erik góljaival 3-1-re nyertük meg a mérkőzést, amelyről a fényképek azonban már megtekinthetők ide kattintva! |
| Tovább » |
|
Győzelem emberhátrányban [2011. november 05. 18:39]
A 34. perctől - Laukó István túl szigorú és felesleges kiállítása miatt - emberhátrányban játszott '97-es csapatunk, amely az egy gólos előnyét fokozatosan növelve nyerte meg magabiztosan 4-0 (2-0)-ra a Paks elleni bajnoki mérkőzését. A Kostyova (8) - Laukó (6-2=4), Bicski (7,5), Szidor (8), Baross T. (7) /helyette Baross G. (6) a 69. percben/ - Patkós (7), Újvári (5,5) /helyette Bagdán (6) a 37. percben/, Balogh (8,5), Pátkai (6) /helyette Kovács Dominik (6,5) az 55. percben/ - Tóth (7,5), Rendik (7) összeállítású gárda tagjai egymást jól kiegészítve futballoztak, és szép gólokat lőve továbbra is veretlenül állnak a 2. helyen a tabellán. Góljainkat Balogh László (2), Tóth Ádám (2) lőtték. |
| Tovább » |
|
A Paks elleni keret - változásokkal! [2011. november 03. 21:49]
Az "A" csapat busszal utazik a Paks elleni szombati bajnoki mérkőzésére. A játékosoknak ingyenes a szállítás, találkozó 08:15 órakor a Körcsarnoknál az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
A mérkőzés helyszíne: Paks, Városi Stadion, Gesztenyés u. 2.; térkép - ide kattintva) |
| Tovább » |
|
A BVSC elleni keret - változás! [2011. november 03. 08:55]
A BVSC elleni találkozónkat szombaton 13:00 órai kezdettel rendezzük meg a Fehér úton. Pontban a harangszókor gyülekezik az alábbi keret: Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Máthé Csongor, Ökrös Zoltán, Prebor Davies, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. október 30. 19:32]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 10. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
MAC-Mészöly Focisuli - ESMTK 8-1 Tatabánya - III. ker. TUE 0-4 Kelen - Szentendre 13-0 Dunaújváros - Siófok 3-0 Dorog - Komárom 5-0 BKV - Pilisvörösvár 2-3 Budaörs - Paks 1-0 Szabadnapos: Gloriett
A BLSZ U15/2.csoport 10. forduló:
Újpesti Haladás - MAC-MFS "B" 8-1 Budatétény - RKSK "B" 3-7 BVSC - Budafok 4-0 Ferencvárosi FC - Grund 1-5 |
| Tovább » |
|
8-1 - ide [2011. október 29. 22:40]
Az MLSZ bajnokságban szereplő '97-es csapatunk továbbra is veretlen, hiszen az ESMTK gárdáját 8-1 (4-1)-re legyőztük a Fehér úton. Együttesünk (főleg az első félidőben) szellemesen, gyorsan játszott, a nagyon szép gólok mellett öt kapufát is rúgtunk... A Kostyova (6,5) /helyette Iváncsik (-) a 41. percben/ - Bicski (7) /helyette Baross G. (6) a 62. percben/, Szidor (7,5), Bagdán (6) - Patós (7), Újvári (6) /helyette Kovács Dominik (6,5) a 41. percben/, Pátkai (6), Kis (6) - Baross T. (6,5) /helyette Laukó (7) a 41. percben/, Balogh (9), Rendik (7) összetételű csapat góljait Balogh László (5), Bicski Bence, Rendik András, Patkós Imre szerezték. Balogh László energikus, ellenállhatatlan játéka igen üde színfoltja volt a mérkőzésnek, míg örömteli, hogy a sérüléséből visszatérő Baross Tomi újra köztünk lehetett (képünkön éppen kapufát fejel). |
| Tovább » |
|
8-1 - nem ide [2011. október 29. 15:45]
1997-es "B" csapatunk négy egymát követő szoros meccs után ezúttal egy nagy verésbe szaladt bele. Az Újpesti Haladás 8-1 (5-0) arányban győzött az Iváncsik (7) - Ökrös (8), Leicht (4,5), Bodnár (5,5) /helyette Wagner (3) a 41. percben/, Hajdi (4,5) - Yem (2), Kovács Dominik (6,5) Katona (1) /helyette Kárpáti (4) a 33. percben/, Bogár (6,5) - Tóth II. (5,5), Cseh (2) csapat ellen /az osztályzatok sok mindent elárulnak. Ezen a napon a kispadon sajnos csak két fő állt a csapat rendelkezésére. A látottak alapján elkelt volna még plusz 5 fő cserelehetőség. A mérkőzésen mutatott teljesítmény, hozzállás, eredmény miatt leginkább az edző szégyenkezhetett/. Gólunkat Hajdi Zoltán szerezte. Fiúk, ez nem volt az igazi... |
| Tovább » |
|
A szombati keretek [2011. október 28. 12:06]
Az 1997-es csapat az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában az ESMTK együttesét fogadja szombaton 11:00 órakor. Tíz órakor lesz a gyülekező a Fehér úton az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Kis Erik, Kostyova Patrik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence - Iváncsik Norbert és Kovács Dominik később csatlakozik hozzánk.
Az 1997 B csapat az Újpesti Haladáshoz látogat, ők nyolckor találkoznak a IV. Blaha L. u. 9-13. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva). A kilenckor kezdődő találkozón az alábbi keretből kerül ki a kezdőcsapat: Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Prebor Davies, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás. |
| Tovább » |
|
November 1. [2011. október 26. 22:41]
November 1-jén, kedden a Fehér úton nem lesz edzés! |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. október 23. 19:44]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 10. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
Szabadnapos: MAC-Mészöly Focisuli SE Paks - Dunaújváros 2-1 Siófok - Dorog 1-2 Komárom - Kelen SC 0-5 Pilisvörösvár - Tatabánya 13-1 III. ker. TUE - Gloriett 4-0 Szentendre - BKV 1-5 ESMTK - Budaörs 0-1 |
| Tovább » |
|
Fájó vereség [2011. október 23. 19:39]
A BLSZ U15/2 csoportjában szereplő "B" csapatunk hazai pályán az ellenfél edzőjének rendkívül sportszerűtlen jelenetei (mely sokszor átragadt csapatára is) közepette 4. meccsén kapott ki egy góllal. A mieink többsége tudása alatt futballozott, ráadásul egy kiállítást követően 52 percen keresztül. Bizonytalan és pontatlan átadásainkkal nehezen építettük fel támadásainkat, amikor mégis sikerült, több ordító gólhelyzetet is kihagytunk. A vereség oka sok lehet, egy biztos: az edzésszám elszomorító... A Kostyova (7) - Kovács Dominik (4) /helyette Laukó (5,5) a 41. percben/, Leicht (6) /helyette Kárpáti (-) a 68. percben/, Bodnár (6), Hajdi (6) - Fábián (3,5) /helyette Cseh (3,5) az 51. percben/, Kovács Dávid (5), Katona (5), Iváncsik (5,5) - Bogár (4), Rendik (5,5) csapat góljait Rendik András, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián szerezték. A találkozó fotói az albumban. |
| Tovább » |
|
A Ferencváros elleni keret [2011. október 22. 01:37]
Az FFC elleni hazai találkozónkra vasárnap 09:00 órakor kerül sor a Fehér úton, előtte egy órával, tehát nyolckor lesz a gyülekező a Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kárpáti Zoltán, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Rendik András, Tóth II. Ádám, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
Isten éltessen, Berci! [2011. október 16. 15:28]
Az egyik legrégebbi játékosunk a szemünk előtt öregszik meg (na jó, cseperedik fel...), hiszen Körtélyesi Bertalan ma már a 14. születésnapját ünnepli. Ehhez kívánunk minden jót és boldog születésnapot. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. október 16. 14:51]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 9. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
Gloriett SE - MAC-Mészöly Focisuli 0-7 Tatabánya - Szentendre 1-0 III. ker. TUE - Pilisvörösvár 0-1 Dunaújváros - ESMTK 1-1 Dorog - Paks 3-0 Kelen - Siófok 5-0 BKV - Komárom 2-0 Szabadnapos: Budaörs |
| Tovább » |
|
Ma ennyire futotta [2011. október 15. 20:03]
Mivel a BLSZ bajnokság U15/2 csoportjában csak 8 csapat van, "B" csapatunk megkezdte az őszi szezon "visszavágó" mérkőzéseit. A második körben erőtlen és pontatlan támadásainkkal nem tudtunk igazi partnerré válni a GRUND FC-vel szemben. Sajnos továbbra is sok a kerethez tartozó sérült játékosunk, melynek éreztük hatását. Főleg képességbeli (gyorsaság) hiányosságok miatt maradtunk alul 2-1 (1-1)-re ellenfelünkkel szemben. A Kostyova (9) - Tóth II. Á. (6), Leicht (7,5), Cseh (6) /helyette Kenyeres (-) a 67. percben/, Bodnár (6,5) - Körtélyesi (4,5) /helyette Kárpáti (4) a 41. percben/, Kovács Dominik (5,5), Fábián (4,5) /helyette Kuntic (5) az 52. percben/, Kovács Dávid (6) - Katona (5), Iváncsik (5) csapat gólját a képen látható Kovács Dávid szerezte, a mérkőzés további felvételei a fotóalbumban tekinthetők meg. |
| Tovább » |
|
Unalmas győzelem [2011. október 15. 18:43]
Újabb három pontot gyűjtött be 1997-es csapatunk az MLSZ bajnokságában, miután a Gloriett otthonában 7-0 (3-0)-ra győzött. Néha tetszetősen futballoztunk, lőttünk szép gólokat, ám mégis egy unalmas, langyos meccset játszottunk, ami köszönhető volt az ellenfélnek és a játékot széttördelő bíráskodásnak is. A három gólig jutó Tóth Ádámot szövegelésért (jól érzékelte a szituációt, ám megengedhetetlen módon reklamált az elmaradt büntető miatt a lefújás pillanatában) kiállította a játékvezető. A Kostyova (7) /helyette Iváncsik (8) a 41. percben/ - Bogár (6) /helyette Kovács Dominik (7) a 41. percben/, Bagdán (6,5) /helyette Baross G. (-) a 66. percben/, Szidor (7,5), Patkós (7,5) - Pátkai (8), Újvári (6,5), Balogh (7,5), Kis (7) - Rendik (7), Tóth (8,5-2=6,5) összetételű csapat góljait Tóth Ádám (3), Kis Erik, Rendik András, Balogh László és a 2011-es évben az első bajnoki gólját szerző Újvári Bence (képünkön) lőtték. |
| Tovább » |
|
A Grund elleni keret [2011. október 13. 22:57]
Az 1997 B együttes a Grund pályáján (XVII. Táncsics Mihály út 50.; térkép ide kattintva) vitézkedhet szombaton 13:00 órától. Délben gyülekezik az alábbi keret: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás. |
| Tovább » |
|
A Gloriett elleni keret [2011. október 13. 21:37]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában a 9. forduló következik, a mieink a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti (térkép ide kattintva) pályán játszanak 10:00 órától. Találkozó 09:00 órakor a helyszínen az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence Bicski Bencére sérülés miatt nem számíthatunk! |
| Tovább » |
|
Előbb játszunk két órával! [2011. október 13. 00:26]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában az ellenfél kérésére felcserélődik az U13 és U15 mérkőzések kezdési időpontja, vagyis a mieink játszanak 10:00 órától, a '99-esek pedig déltől a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti pályán. Játékvezetőnek Péter Gyulát jelölték ki, segítői Kénoszt Zsolt és Bukovszky Dániel lesznek. |
| Tovább » |
|
Nem érdemeltünk vereséget [2011. október 09. 22:19]
A fizikálisan erőteljesebb ellenfelünkkel szemben az első félidőben gólveszélyesebben játszott '97 B csapatunk, ám a szünet utáni gyors gól, majd egy kiállítással fűszerezett büntető megpecsételte a sorsunkat. A 2-0 (0-0)-ás Budafok győzelmet hozó találkozón a Kostyova (7,5) - Kovács Dominik (7,5) /helyette Tóth II. Ádám (6) a 41. percben/, Leicht (7) /helyette Körtélyesi (-) a 77. percben/, Hajdi (7) /helyette Yem (5,5) a 68. percben/ - Bodnár (7), Bagdán (7,5) /helyette Laukó (7-2=5) a 41. percben/ - Fábián (5,5) /helyette Iváncsik (5,5) az 52. percben/, Katona (6,5), Kovács Dávid (6) /helyette Cseh (4) az 52. percben/ - Patkós (7,5), Bogár (7,5) összeállításban játszott csapatunk. A meccs fotói már az albumban. |
| Tovább » |
|
A forduló eredményei [2011. október 09. 18:06]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoport 8. fordulójában az alábbi eredmények születtek:
MAC-Mészöly Focisuli - Budaörs 4-1 Paks - Kelen 0-1 ESMTK - Dorog 2-1 Siófok - BKV 1-2 Komárom - Tatabánya 1-2 Szentendre - III. ker. TUE 0-0 Gloriett - Pilisvörösvár 2-2 Szabadnapos: Dunaújváros |
| Tovább » |
|
Újra győzelem! [2011. október 08. 21:56]
Két váratlan döntetlen után ezúttal 7 percen belül két gólt lőve nyomatékosítottuk győzelmi szándékunkat, igaz a kapufák száma és az elhibázott ziccerek mennyiségét nézve még mindig nem másztunk ki végleg a gödörből. A Budaörs elleni 4-1 (3-0)-ás győzelem nem forgott veszélyben, de lehetett volna magabiztosabb sikert is elérni. Az Iváncsik (7,5) - Bicski (6,5) /helyette Kovács Dominik (6) a 32. percben/, Laukó (8,5), Bagdán (7,5), Szidor (7,5) - Patkós (6,5) , Újvári (7,5), Balogh (8,5), Kis (6,5) /helyette Bogár (7) a 49. percben/ - Rendik (8), Tóth (7) összetételű csapat góljait Rendik András (2), Balogh László, Tóth Ádám szerezték, de kiemelkedett a mai mérkőzésen Laukó István (képünkön) játéka is. |
| Tovább » |
|
A Budafok elleni keret [2011. október 06. 23:15]
Vasárnap 09:00 órakor a Budafokot fogadja az 1997 B csapat a BLSZ U15/2. csoport küzdelemsorozatának keretében. 08:00 órakor az alábbi keret megjelenésére számítunk: Bagdán Gábor, Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kis Erik, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Patkós Imre, Tóth II. Ádám, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
A Budaörs elleni keret [2011. október 06. 11:48]
A Budaörs látogat el az LSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában rendezendő, 8. fordulóbeli találkozón a Fehér útra. 11:00 órakor indul útjára a labda, éppen ezért 10:00 órakor lesz a találkozó a Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. október 02. 19:32]
Az MLSZ II. osztály közép-nyugat csoportjában, 7. forduló:
Dunaújváros- MAC-Mészöly Focisuli 1-1 Pilisvörösvár - Szentendre 8-0 Gloriett - Budaörs 7-3 III. ker. TUE - Komárom 8-1 Kelen - ESMTK 7-1 Tatabánya - Siófok 0-4 BKV - Siófok 0-2 Szabadnapos: Dorog
BLSZ U15/2. csoport 6. forduló
RKSK "B" - MAC-MFS "B" 1-0 BVSC- Újpesti Haladás 2-1 Grund - Budafok 2-3 Budatétény - Ferencvárosi FC 2-4 |
| Tovább » |
|
Fájó ponthullajtás... [2011. október 01. 20:04]
A kemény mérkőzések utáni leeresztő fázisunk nem ért véget, így újabb kellemetlen döntetlen csúszott be az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportjában szereplő együttesünknek. A komoly érvágást jelentő távol maradók (Baross T., Balogh, Kis, Laukó) mellett sújtja csapatunkat néhány meghatározó játékosunk edzéshiánya, és a többiek dekoncentrált játéka, ráadásul a gyors embereink mérkőzés közbeni sérülékenysége is rontja a variációs lehetőségeinket. A szombati ziccerek elhibázása két pontunkba került, amit fűszerezett a "megyei játékvezetés" sajátossága is (két gólunkat érvénytelenítették, és további helyzeteket állítottak meg tévesen), így a Dunaújváros ellen 1-1 (0-1)-es döntetlent értünk el a Dunaferr egykori - kiváló minőségű - pályáján. Az Iváncsik (7) - Bicski (6), Baross G. (5,5), Bagdán (6), Bogár (4,5) /helyette Kovács Dominik (5) - Patkós (6,5) /helyette Fábián (4,5) az 58. percben/, Újvári (5,5), Pátkai (6), Szidor (6) - Rendik (6), Tóth (5,5) összetételű gárda egyenlítő gólját Tóth Ádám (képünkön) szerezte egy szöglet utáni fejesből. |
| Tovább » |
|
Le a kalappal! [2011. október 01. 12:12]
A BLSZ U15/2 csoportban szereplő "B" csapatunk a jóval esélyesebb RKSK csapatával szemben a szezonban (már nem az első alkalommal) dicséretesen helyt állt. Mindenki tudásának, képességének és erejének legjavát adta a mérkőzés során. Leginkább a védekezésre összpontosítottuk a játékunkat, de a vereség ellenére mégis emelt fővel hagyhattuk el a pályát. Csapatunk legjobbja Kostyova Patrik volt, aki több ízben is az utolsó pillanatban mentette meg csapatunkat a góltól. Az 1-0 (1-0)-ra elveszített találkozó résztvevői: Kostyova (9) - Tóth II. (7), Leicht (7), Cseh (7), Bodnár (7) - Körtélyesi (6) /helyette Yem (6) a 41 percben/, Wagner (6), Katona (8), Kovács D. (7) - Kenyeres Á. (5) /helyette Hajdi (7) a 41 percben/, Kárpáti (6)
A meccsről készült képek már a fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
Benne leszünk a tévében... [2011. szeptember 29. 21:17]
Mészöly Géza és Újvári Gábor lesznek a vendégei a Mai helyzet című műsornak jövő kedden, amely 19:15 perckor kerül adásba a Sport1-en! |
| Tovább » |
|
Az RKSK elleni keret [2011. szeptember 29. 00:00]
Szűk kerettel vágunk neki az RKSK elleni találkozónak, amelyet a XVII. Pesti út 86-88. szám alatti pályán (térkép ide kattintva) rendeznek meg szombaton 09:00 órakor. A keret tagjainak 08:00 órakor a helyszínen lesz a gyülekezője:Balogh László, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kenyeres Ádám, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Prebor Davies, Leicht Ferenc, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Nehezen született [2011. szeptember 28. 22:24]
A hétvégi fordulók sem nyugisak, a hétköziek kifejezetten idegtépőek, így volt ez az első fordulóból halasztott U15/2. csoportban a Ferencváros elleni is. Mindkét csapat nyílt sisakkal, sok átadási illetve helyzetkihasználási hibával játszott. A nyugalom kulcsa a 3-1-es félidei vezetés birtokában a mi kezünkben volt, de mégis a végére önmagunk számára tettük nehézzé a meccs végkimenetelét, főleg Laukó 70. percben történt kiállítását követően. A 3-2-re megnyert mérkőzésen a Kostyova (7) - Kovács Dominik (6), Leicht (6), Bogár (5,5), Hajdi (5,5) - Fábián (6), Kovács Dávid (6), Bagdán (6), Iváncsik (7) - Tóth II. (6), Kárpáti (5) /helyette Laukó (6,5-2=4,5) a 41. percben/ összetételű csapat játszott, amelynek találatait Iváncsik Norbert (2), Fábián Péter (képünkön az utóbbi) szerezték. |
| Tovább » |
|
A Dunaújváros elleni keret [2011. szeptember 28. 11:04]
Az egykori bajnok, Dunaferr stadionjában (képünkön) lép pályára szombaton 09:00 órakor az MLSZ II. osztály közép-nyugati csoportját vezető U15-ös csapatunk. Találkozó a helyszínen (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.; térkép ide kattintva) 08:00 órakor, utazás egyénileg! A piros mezünkben lépünk majd pályára.
A keret: Bagdán Gábor, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
A keretből Kostyova Patrik a másik mérkőzésen lép pályára, Balogh László pedig lemondta a mérkőzést. |
| Tovább » |
|
Szülői értekezlet! [2011. szeptember 28. 10:39]
Szerdán 18:00 órakor szülői értekezletet tartunk a Fehér út 9. szám alatti pályán! Mészöly Géza és Újvári Gábor számít a megjelenésükre!
Ezt az összejövetelt főképp a kisebbek szülei miatt kezdeményeztük, de a '97-esektől is állunk mindenki rendelkezésére! |
| Tovább » |
|
Szerdán bajnoki! [2011. szeptember 26. 22:44]
A Ferencvárosi FC elleni, 1. fordulóból elhalasztott találkozót szerdán 16:00 órakor pótoljuk a IX. Könyves K. krt. 28. szám alatti Siketek-pályán (térkép - ide kattintva).
Gyülekező 15:15 órakor a helyszínen. Akinek iskolai kikérő kell, írásban jelezze!
A keret: Bagdán Gábor, Bogár Bence, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Laukó István, Leicht Ferenc, Tóth II. Ádám |
| Tovább » |
|
Születésnap [2011. szeptember 26. 13:04]
Boldog születésnapot kívánunk a 14. életévét ma betöltő Katona Barnának! |
| Tovább » |
|
Az ellenfél is kellett hozzá [2011. szeptember 25. 16:34]
A sérülésektől tizedelt, kilenc fővel megjelent, rendkívül szimpatikus Budatétény csapata ellen 1997-es B gárdánk 12-0 (5-0) arányban nyert. Mindemellett a 80 perc alatt több tucatnyi helyzet maradt ki a hétközben rendszeres edzést végző játékosaink előtt. A helyzetkihasználásunk eredményességén, amint azt a mérkőzés is mutatja, továbbra is van javítani való... A Kostyova (-) - Wagner (5) /helyette Ökrös (5,5) a 41. percben/, Bodnár (5,5), Leicht (6,5), Hajdi (6) - Kovács Dávid (6), Laukó (6,5), Katona (5) /helyette Fábián (6) a 41. percben/ - Bogár (6,5) /helyette Kárpáti (6,5) a 41. percben/, Tóth II. (6,5), Iváncsik (7) összetételű együttes góljait Iváncsik Norbert (3), Bogár Bence (2), Tóth II. Ádám (2), Leicht Ferenc (2), Kárpáti Krisztián (2), Hajdi Zoltán szerezték.
A meccs képei már a galériában. |
| Tovább » |
|
Két perc vissza, két pont oda [2011. szeptember 24. 20:01]
Most már okosabbak vagyunk... Az első fordulóból elhalasztott mérkőzés csütörtöki pótlása okozta a vesztünket, hiszen 7 napon belül a bajnokság (eddigi) három legerősebb csapata ellen játszottunk három kiélezett meccset, így ma egy tompa, fásult csapat lépett pályára. A szombati találkozón együttesünk 5-6 ziccer elpuskázása mellett, nem koncentrált eléggé egy kapu elé ívelt szabadrúgásnál a 78. percben, így oda lett a hibátlan mérleg. Ellenfelünk kulturált, összeszedett futballja miatt nem érdemtelenül jutott ponthoz az Iváncsik (6,5) /helyette Kostyova (7) a 41. percben/ - Bicski (6,5), Patkós (7), Bagdán (6), Bogár (6) /helyette Kovács Dominik (6,5) a 41. percben/ - Újvári (6), Pátkai (7), Balogh (6,5), Szidor (5,5) /helyette Kovács Dávid (6,5) az 56. percben/ - Rendik (7,5), Tóth (7) összetételű csapat ellen, amelynek góljait Rendik András (2) (képünkön) szerezte.
A fáradtság ellenére ma láthattunk nagyon szép megoldásokat, kidolgozott helyzetek után lőtt gólokat és szinte mindenkitől akaraterős játékot. Gratulálunk a magunk mögött hagyott három mérkőzésen nyújtott teljesítményért, fiúk! |
| Tovább » |
|
A Budatétény elleni keretünk [2011. szeptember 23. 11:48]
Vasárnap az 1997-es "B" csapat a Budatétény gárdájával játszik a Fehér úton 09:00 órától. 08:00 órakor gyülekezik az alábbi keret: Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás.
Mind a két mezünk és az önbizalmunk is legyen nálunk! |
| Tovább » |
|
A Dorog elleni keret [2011. szeptember 22. 22:23]
Szombaton 10:00 órakor találkozik az MLSZ országos kiemelt bajnokság közép-nyugati csoportjában vitézkedő csapatunk. Mind a két mez legyen nálunk! A 11:00 órakor kezdődő, Dorog elleni találkozót Udvary Gergely vezeti (Válóczi György és Gráf András asszisztál).
A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Sikeresen pótoltunk [2011. szeptember 22. 22:10]
Az első fordulóból elhalasztott találkozót pótoltuk ma délután Pilisvörösváron, ahol az eleddig hibátlan hazaiakkal játszottunk egy iramos, izgalmas mérkőzést, amelyet a második félidő közepén tudtunk a saját javunkra fordítani. A 4-2 (1-1)-es győzelemben közrejátszott a megkapott két büntető is, ritkán fújják be idegenben az ilyen eseteket... Az Iváncsik (8,5) - Bicski (9), Patkós (8), Bagdán (7), Szidor (7) - Pátkai (6,5) /helyette Baross G. (7) a 67. percben/, Balogh (8), Újvári (7), Kis (6) /helyette Kovács Dominik (7) az 52. percben/ - Rendik (7), Tóth (7) összetételű gárda góljait Balogh László (2), Bicski Bence és Szidor Szabolcs lőtték. A góljaink már megtekinthetők a képgalériánkban. Külön köszönjük Wagner Eszter és Kárpáti Zoltán buzdítását, példaértékű, hogy a másik csapatunkból szülők eljönnek szorítani értünk!
Szombaton újabb kemény dió következik, a Dorogot látjuk vendégül a Fehér úton 11:00 órakor. |
| Tovább » |
|
A pilisvörösvári keret [2011. szeptember 21. 07:55]
Az 1. fordulóból elhalasztott Pilisvörösvár - MAC-MFS találkozót a '97-esek csütörtökön pótolják a Pilisvörösvár, Erzsébet u. 37. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva). Találkozó a helyszínen 16:00 órakor, de segítséget nyújtunk a kijutásban. Az egyesületi busz 15:00 órakor az Örs Vezér téren (Árkád teherporta), 15:20 órakor az Árpád-híd pesti hídfőjénél a buszmegállóban, 15:30 órakor pedig a Bécsi úton, a Shell-kútnál szedi össze a játékosokat! A helyszínre jövőknek 16:00 óra a találkozási időpont (meccskezdés 17:00 óra). A keret a következő: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Mind a két mez legyen nálunk! |
| Tovább » |
|
A hétvége eredményei [2011. szeptember 18. 19:21]
Az MLSZ kiemelt II. osztály közép-nyugati csoport - 5. forduló:
Kelen SC - MAC-Mészöly Focisuli 1-3 Pilisvörösvár - Siófok 4-2 Dorog - Budaörs 8-0 III. ker. TUE - Paks 0-0 Tatabánya - ESMTK 3-3 Szentendre - Komárom 0-4 Gloriett - Dunaújváros 0-7 |
| Tovább » |
|
Bravúros győzelem [2011. szeptember 17. 21:09]
Megtartotta 100%-os mérlegét a '97-es csapat az országos kiemelt bajnokság II. osztályának közép-nyugati csoportjában, méghozzá a legkeményebb riválisunk otthonában! A Kelen SC elleni 3-1 (1-1)-es győzelmünk értékét külön növeli, hogy kapusunk - jogos - kiállítása miatt egy félidőnyi emberhátrányban nyerte meg a találkozót. A kényszerből a kapuba beálló Baross Gábor (képünkön) magabiztossága mellett sok jó teljesítményt láthattunk a mieinktől, akiknek gratulálunk! A Kostyova (7-2=5) - Bicski (7,5), Laukó (7,5), Bagdán (6) /helyette Kovács Dominik (7) a 45. percben/, Szidor (7,5) - Rendik (8), Újvári (7,5), Pátkai (7), Kis (6) /helyette Baross G. (8) a 40. percben/ - Tóth (8), Balogh (8) együttes góljait Tóth Ádám, Rendik András és Balogh Lászkó lőtték. |
| Tovább » |
|
Volt tartásunk! [2011. szeptember 17. 16:26]
A Tatai úton megrendezett BLSZ U15/2. csoportos BVSC elleni meccsen szépen helytállt a négy fiatalabbal és két "újonccal" felálló csapatunk, amely az utolsó öt percig versenyben volt a pontszerzésért. A 3-0 (0-0)-ás vereség ellenére dicséretet érdemelnek a fiúk, akik szinte hibátlanul megvalósították Villám Karcsi bácsi kéréseit. A Kuntic (8) - Ökrös (7,5), Leicht (7), Bodnár (7), Hajdi (6,5) - Fábián (5,5), Körtélyesi (7) /helyette Kenyeres (-) a 68. percben/, Kovács Dávid (7), Yem (6)/helyette Wagner (-) az 58. percben/ - Iváncsik (6), Tóth II. Ádám (7) összetételű együttesből kiemelhető Kuntic Alen (képünkön) kapusteljesítménye. |
| Tovább » |
|
Játékvezetők [2011. szeptember 16. 20:50]
A BLSZ-bajnokságban induló csapatunk a BVSC-vel játszik, a játékvezető Merényi Tamás lesz. Az MLSZ-bajnokságban három játékvezető működik közre, Pápa Ádámot Vincze Zoltán és Varga Lilla segíti majd a Kelen-pályán. |
| Tovább » |
|
A BVSC elleni keret [2011. szeptember 16. 01:12]
Az 1997-es "B" együttes a BVSC-hez látogat szombaton 10:00 órakor, nekik 09:00 órakor lesz gyülekező: Bodnár Gergely, Hajdi Zoltán, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kenyeres Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Ökrös Zoltán, Tóth II. Ádám, Yem Richárd, Wagner Tamás.
Mind a két mezünk legyen ott! |
| Tovább » |
|
Újabb kidőlt ember [2011. szeptember 15. 22:59]
Baross Tamás lábujjtörése, Patkós Imre betegsége után egy újabb gyors emberünket veszítettük el, ezúttal a szerdai találkozón megsérülő Bogár Bence játékáról kell lemondanunk a szombati rangadón! A Kelen elleni találkozó előtt, 12:00 órakor lesz gyülekező a helyszínen (XI. Hunyadi M. út 56.; térkép ide kattintva) az alábbi játékosoknak: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence.
Ellenfelünk a rendkívül sportszerű, régről ismert Kelen SC lesz, amely eddig gólt sem kapott a bajnokságban. Nemes riválisunk tavaly megszakította a veretlenségi sorozatunkat, nyilván idén is erre készül, főleg, hogy Fejes Pétert újra csatasorba küldik ellenünk. Kérünk mindenkit, hogy nehézségeink ellenére, lélekben is készüljön fel a rangadóra! |
| Tovább » |
|
Nehéz kezdés, könnyed folytatás [2011. szeptember 14. 23:28]
Az iskolai elfoglaltságok miatt a Kuntic (7) - Leicht (5,5) /helyette Ökrös (6) a 41. percben/, Baross G. (7), Bagdán (7), Iváncsik (6) - Bogár (0) /helyette Kovács Dominik (6) a 18. percben/, Kovács Dávid (6,5) Kis (7), Fábián (5,5) /helyette Hajdi (5,5) a 41. percben/ - Rendik (7), Tóth (8,5) összetételű csapatunk csak a kezdés előtt 20 perccel tudott összeállni. Meg is látszott az első 40 perc játékán a koncentráció, ráhangolódás és bemelegítés hiánya. 1-1-es félidei eredmény után, a második játékrészben a több mint egy tucat kihagyott ziccer dacára is nagy gólkülönbségű győzelmet arattunk.
MAC-MFS 97 "B" - Grund FC 9-2 (1-1) Tóth Ádám (4), Baross Gábor (2), Bagdán Gábor (2), Rendik András (2) |
| Tovább » |
|
A Grund elleni keret [2011. szeptember 13. 17:39]
Példátlan módon nehezen akar összeállni a szerdai, Grund mérkőzésre a keretünk. Kérjük a segítséget, hogy aki hadra fogható az ne az iskolai elfoglaltságot válassza! Az országos bajnokságban játszó keret tagjaira is számítunk, ne legyen senki számára se nyűg egy bajnoki mérkőzés! A hozzáállást a hétvégi keretek összeállításánál is figyelembe vesszük! Találkozó holnap 14:45 órakor a Fehér úton!
A jelenlegi keret: Bagdán Gábor, Hajdi Zoltán, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kis Erik, Kuntic Alen, Ökrös Zoltán, Rendik András, Tóth Ádám, Yem Richárd (Bogár Bence, Baross Gábor, Katona Barna, Körtélyesi Berci ?-es). Senki többet harmadszor?
|
| Tovább » |
|
A hétvégi forduló eredményei [2011. szeptember 13. 10:23]
Az MLSZ II. osztály U15 Közép-nyugat csoport 3. fordulójának eredményei:
MAC-MFS - BKV Előre 5-0 Dunaújváros - Dorog 2-2 Paks - Pilisvörösvár 1-2 ESMTK - III. ker TUE 0-2 Budaörs - Kelen 0-4 Komárom - Gloriett 10-2 Siófok - Dunakanyar 4-2 Szabadnapos: Tatabánya
Az 1. fordulóból pótolt mérkőzés: Komárom - ESMTK 0-0 |
| Tovább » |
|
Elsőre sok(k) [2011. szeptember 13. 10:17]
Halasztások után túl van első bajnoki mérkőzésén a BLSZ U15/2 csoportjában szereplő U15/B csapatunk. A tervezett kerethez képest sérülések és betegség miatt több poszton történt kényszerű változtatás, ráadásul sajnos néhányan tudásuk alatt, illetve rossz felfogásban játszottak. Összeállítás: Kuntic (8) - Wagner(3.5) /helyett Hajdi a szünetben/, Szidor (6), Iváncsik (6), Bodnár (5.5) - Yem (4), Kovács D. (7), Bogár (6), Katona(5) - Kárpáti (5) /helyett Körtélyesi (6) az 53.percben/, Fábián (6.5).
MAC MFS "B" - Újpesti Haladás 0-7 (0-2)
A mérkőzésről készült fotó album ide kattintva elérhető. |
| Tovább » |
|
Keretcsere [2011. szeptember 11. 00:41]
A sérült és lebetegedő játékosok (Laukó, Patkós, Cseh) helyett Szidor, Bicski és Leicht került a vasárnapi keretbe. |
| Tovább » |
|
Ismét öt közte [2011. szeptember 10. 18:33]
A harmadik bajnoki mérkőzését is öt góllal nyerte meg 1997-es korosztályunk az MLSZ kiemelt II. osztály U15 közép-nyugati csoportjában. A BKV előre elleni 5-0 (1-0) siker után csapatunk a tabella élére ugrott. Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 41. percben - Bicski (8), Bogár (8,5), Bagdán (7,5), Szidor (7) - Rendik (8), Újvári (8), Pátkai (7,5), Kis (7) /helyette Fábián a 66. percben/ - Tóth (7) /helyette Kovács Dávid az 59. percben/, Balogh (8) összetételű gárda góljait Rendik András (2), Balogh László, Tóth Ádám és Fábián Péter lőtte. |
| Tovább » |
|
A vasárnapi keret [2011. szeptember 09. 22:15]
A Bodnár Gergely, Bogár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Kuntics Alen, Patkós Imre, Yem Richárd, Wagner Tamás összetételű keret 3-4 játékossal még kiegészül, hogy aztán vasárnap 08:00 órakor találkozzon a Fehér úton. Az Újpesti Haladás elleni találkozó kilenc órakor kezdődik, a játékvezető Bagi-Turi Zsolt lesz. |
| Tovább » |
|
A szombati keret [2011. szeptember 08. 23:25]
Az országos bajnokságban szereplő csapat tagjainak 10:00 órakor lesz a gyülekezője a pályán (mind a két mezünk legyen ott!). A keretből Baross Tomcsi mellett három gyerek is hiányzik elutazás miatt (Baross G., Kovács Dominik, Patkós), így az alábbi fiúk készülhetnek a derbire: Bagdán Gábor, Balogh László, Bicski Bence, Bogár Bence, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
11:00 órakor kezdődik a találkozó a még veretlen közlekedésiek ellen. |
| Tovább » |
|
Fékezett a BKV... [2011. szeptember 07. 23:48]
Az első fordulóból halasztott mérkőzésen az MLSZ kiemelt II. osztály közép-nyugati csoportjában 1-1-es döntetlent ért el a házigazda BKV Előre a Dorog ellenében, így szombati riválisunk sem hibátlan már!
A BKV elleni találkozót egyébként Válóczi György vezeti, Angel Richárd és Dósa-Rácz Kitti segédkezik majd neki. |
| Tovább » |
|
Szülinap [2011. szeptember 06. 09:23]
Ma ünnepli 14. születésnapját Bagdán Gábor, akit szeretettel köszöntünk ezen alkalomból! |
| Tovább » |
|
Sajtótájékoztatót tartottunk! [2011. szeptember 05. 14:56]
Rólunk írták: "A mindössze másfél évvel ezelőtt alakult Mészöly Focisuli SE (MFS) a legnagyobb utánpótlás-nevelő európai klub, a IF Brommapojkarna által működtetett rendszerhez kapcsolódik, így az ifjú tehetségek olyan klubokhoz is eljuthatnak akár, mint a Manchester United, az Ajax Amsterdam, a Juventus vagy éppen a Bayern München.
Az MFS hétfői sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a klub nemzetközi igazgatóként szerződteti Robert G. Hernadit, aki 22 éve áll a több mint négyezer gyereket foglalkoztató, korosztályonként 200-300 fiatalt versenyeztető stockholmi egyesület alkalmazásában. A tervek szerint az MFS stábja a jövőben szakmai látogatásokat tesz majd Svédországban, ahol tanulmányozhatja a képzést, továbbá a rendszerben résztvevő Manchester Unitednél is tanulhatnak az edzők. Az együttműködés része az is, hogy az MFS csapatai nemzetközi tornákon vehetnek majd részt, illetve a rendszer tagjait vendégül láthatják majd egy-egy hazai rendezésű viadalon.
A korábban a Svéd Labdarúgó Szövetség főtitkáraként egy utánpótlás-nevelési rendszert kidolgozó Robert G. Hernadi kiemelte: a legtehetségesebb gyerekeket folyamatosan figyelemmel követik, teszteléseken vehetnek részt, a legjobbakra pedig így akár a Manchester United, az Ajax Amsterdam vagy éppen a Juventus is "lecsaphat".
Az Újpest FC korábbi vezetőedzője, Mészöly Géza által vezetett MFS egyúttal támogatási megállapodást kötött a Hungary Energy Zrt.-vel, amely évi hárommillió forint értékű természetes alapanyagú vitaminokkal és készítményekkel segíti az egyesületet, valamint az Aquaworld Zrt.-vel, amely élményfürdőjében ingyen látja vendégül a klub játékosait, valamint a szakmai stábot. Az MFS másfél évvel ezelőtt Ürömön alakult, azóta már Csillaghegyen és Zuglóban is működtet egyesületi bázisokat, ezenkívül tíz oktatási intézményben edz gyerekeket. Ebben a szezonban 23 egyesületi és 8 kiemelt csapatot, összesen 460 igazolt, vagy regisztrált játékost versenyeztet a Mészöly Focisuli. Az egyesület a jövőben egy teljes sportkomplexumot szeretne létrehozni, a sajtótájékoztatón bemutatták azt a látványtervet, amely megépülése esetén minden igényt kielégítő otthona lehet a klubnak. A beruházás 1,8 milliárd forintba kerülne, ezt főként a társasági adókedvezmény adta lehetőségek kihasználásával szeretné megvalósítani az egyesület."
A sajtótájékoztatóról készült képgaléria ide kattintva tekinthető meg! |
| Tovább » |
|
A hétvége eredményei [2011. szeptember 04. 15:51]
Az MLSZ II. osztály U15 Közép-nyugat csoport 3. fordulójának eredményei:
Tatabánya - MAC-MFS 2-7 Szentendre - Paks 0-5 Kelen - Dunaújváros 4-0 Gloriett - Dorog 1-4 BKV - Budaörs 5-0 Komárom - Siófok elhalasztva Pilisvörösvár - ESMTK 2-0 Szabadnapos: III. ker. TUE |
| Tovább » |
|
Jobbak voltak a '98-asok [2011. szeptember 04. 12:23]
A '97-es korcsoportunk BLSZ-ben induló része vívott felkészülési meccset a - halasztás miatt ugyancsak meccs nélkül maradó - '98-asainkkal. A találkozót a fiatalok nyerték 9-4-re a Kuntic - Kovács Dávid, Laukó, Kovács Dominik, Hajdi - Yem, Patkós, Katona, Bodnár - Fábián, Bogár (csereként: Körtélyesi, Kárpáti, Wagner, Kenyeres Á., Goicu) összetételű együttes ellen, amelynek góljait Bogár Bence (3), Fábián Péter szerezték. A találkozóról készült képek fenn vannak a galériában. |
| Tovább » |
|
A végére magabiztos lett [2011. szeptember 03. 18:00]
Egy kiegyensúlyozottabb első játékrész után újra öt gólnyi különbséggel, 7-2 (2-1)-re győzött Tatabányán a Kostyova (6) /helyette Iváncsik (6,5) a 41. percben - Patkós (7,5), Baross G. (5) /helyette Kis (7) a 16. percben/, Bagdán (6) /helyette Kovács Dominik (6) az 56. percben/, Szidor (6) - Rendik (7,5), Újvári (6,5), Bicski (6,5), Pátkai (6,5 /helyette Bogár (6,5) a 41. percben/), - Tóth (7,5), Balogh (6) /helyette Fábián (6) az 50. percben/ összeállítású csapat, amely így a tabella élére ugrott. A gólokat Tóth Ádám (3), Rendik András (2), Bogár Bence és Patkós Imre (képünkön) lőtték. A csapat néhány tetszetős akciót vezetett a találkozó során, így megérdemelten győzött, ám az is igaz, hogy a második félidőben már fiatalabbakat szerepeltetett riválisunk. |
| Tovább » |
|
A mai meccsről [2011. szeptember 03. 08:27]
A mai 10:30 órás találkozó helyszíne: Tatabánya, Ságvári Endre u. 9. - térkép - ide kattintva) |
| Tovább » |
|
Születésnap [2011. szeptember 02. 10:32]
Szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából Szidor Szabolcsot, aki ma ünnepli a 14. születésnapját. Reméljük edzéssel..., holnap pedig győzelemmel! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs a '98-asokkal [2011. szeptember 02. 00:34]
Az elmaradó bajnoki meccs helyett edzőmérkőzést játszik a BLSZ-bajnokságra készülő keretünk vasárnap 09:00 órakor a Fehér úton. A saját '98-asaink elleni mérkőzésre a piros mezben jöjjenek az alábbi fiúk 08:15 órára: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Kuntics Alen, Laukó István, Prebor Davies, Turányi Bence, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Keret Tatabányára [2011. szeptember 01. 19:19]
Az országos kiemelt II. osztály közép-nyugati csoportjában a 3. fordulóra kerül sor, a mieink Tatabányára látogatnak. A '97-esek külön autókkal utaznak, az ő találkozójuk a tatabányai Városi Stadionban 10:30 órakor lesz. Ezen a meccsen Miráki Gábor fújja a sípot, Pál és Link asszisztensként működik majd közre. A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Elmarad az első meccs [2011. augusztus 31. 23:34]
A Ferencvárosi FC kérésére beleegyeztünk a vasárnapi mérkőzés elhalasztásába. A találkozóra szeptember 28-án, szerdán 16:00 órakor kerül sor a Goldball-pályán. |
| Tovább » |
|
A forduló eredményei [2011. augusztus 28. 23:54]
Az MLSZ II. osztály U15 Közép-nyugat csoport 2. fordulójának eredményei:
MAC-MFS - III. ker. TUE 6-1 Dunaújváros - BKV 2-6 Budaörs - Tatabánya 4-1 Paks - Komárom 4-1 ESMTK - Szentendre 4-3 Dorog - Kelen 0-3 Gloriett - Siófok elhalasztva Szabadnapos: Pilisvörösvár
Az 1. fordulóból lejátszva: Siófok - Paks 1-1 |
| Tovább » |
|
Jó rajt [2011. augusztus 27. 17:36]
Megkezdtük a bajnokságot mi is a III. ker. TUE U15-ös csapata ellen, és magabiztosan győztünk 6-1 (3-0) arányban. Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 41. percben - Bicski (7), Baross G. (6,5) /helyette Bogár (5,5) az 50. percben/, Bagdán (6,5) /helyette Kovács Dominik (6) a 41. percben/ - Patkós (7), Újvári (6,5), Pátkai (6,5), Szidor (7) - Rendik (7,5), Tóth (6,5), Balogh (7,5) összetételű együttes góljait Balogh László (3), Rendik András (2), Pátkai Patrik lőtték. Kis képünkön az első találat látható Rendik Andris kivitelezésében.
Gratulálunk a sikeres rajthoz, ám a játékon van még mit csiszolni. A képek már a Fotóalbumban (köszönet érte Wagner Eszternek). |
| Tovább » |
|
A III. ker. TUE elleni keret [2011. augusztus 26. 10:32]
Megkezdi csapatunk a bajnokságot az országos kiemelt bajnokság II. osztályában - nem a legjobb előjelekkel. Az egyik legmegbízhatóbb emberünk sérülés miatt dőlt ki, többen nyaralnak, újabb emberek fájdalmakkal küzdenek, némelyeket a nagy meleg riaszt el a munkától, vannak olyanok, akiket még nem is láttunk edzésen, szóval megérkeztünk az NBII kapujába...
Szombaton 10:00 órakor a Fehér úton lesz gyülekező, mind a két mez legyen nálunk! Aki még nem adta le, a sportorvosi papírt mindenki hozza magával! A mérkőzés 11:00 órakor indul, három játékvezetővel (Saskőy Bence - Siskó Árpád, Jó Árpád), a nagy meleg miatt tea, ásványvíz legyen mindenkinél! A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Megvan a BLSZ-sorsolás is! [2011. augusztus 25. 09:26]
Második csapatunk a BLSZ U15/2. csoportban indul az idei szezonban, a küzdelmek a jövő hétvégén kezdődnek (edzés, orvosi papírok stb!). Az őszi menetrend a bajnokság menüpontban található, de ide kattintva is olvasható. A hazai mérkőzéseinket vasárnap 09:00 órai kezdettel rendezzük a Fehér úton. |
| Tovább » |
|
Újabb meccs az első fordulóból [2011. augusztus 24. 20:44]
Az országos kiemelt bajnokság II. osztályának közép-nyugati csoportjában az első fordulóból ma pótolták a III. ker. TUE - Budaörs találkozót, amelyen a vendégek 3-1-re győztek. Szombati ellenfelünk tehát vereséggel rajtolt, ám egyáltalán nem vár könnyű mérkőzés ránk! Csütörtökön és pénteken minden labdarúgónkra számítunk, pénteken már Kozma István is bekapcsolódik a felkészítésbe. |
| Tovább » |
|
Nehézkesen [2011. augusztus 23. 23:18]
Lassan formálódva áll össze a BLSZ bajnokságban induló csapatunk, amelynek több tagja még most is nyaral... A BVSC kérésére nem túl erősen felálló együttesünk Iváncsik - Kovács Dominik, Leicht, Laukó, Kovács Dávid - Yem, Szidor, Pátkai, Hajdi - Fábián, Bodnár (csereként: Ökrös, Prebor, Cseh, Kárpáti) összetételben 7-1-es vereséget szenvedett. Gólunkat Pátkai Patrik (képünkön) lőtte. A keret további tagjai edzéssel készültek a hétvégi bajnokira.
A meccsről készült fotók már az albumban. |
| Tovább » |
|
A BVSC elleni keret [2011. augusztus 22. 21:55]
Kedden 16:30 órakor játszik felkészülési mérkőzést a BVSC ellen az alábbi keret: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Ökrös Zoltán, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Yem Richárd A piros felszerelést vigye magával mindenki a XIV. Tatai út 3/A cím alatti pályára (térkép: ide kattintva). A csapatot Villám Károly irányítja majd.
A többieknek edzés lesz a Fehér úton 15:30 és 17:00 óra között Újvári Gáborral. |
| Tovább » |
|
Elindult a bajnokság [2011. augusztus 20. 11:38]
A Tatabánya - Dunaújváros (4-1) mérkőzéssel elindult a II. osztályú kiemelt bajnokság közép-nyugati csoportjában a bajnokság. Most szombaton mi nem játszunk, mert elhalasztottuk a Pilisvörösvár elleni találkozónkat (szeptember 22-én, csütörtökön 17:00 órára). A csütörtöki és pénteki edzéslátogatás (7, illetve 6 fő) alapján még szerencse... Hétfőtől (legalább heti 3 edzés erejéig) teljes létszámban elvárjuk a jövő szombaton pályára lépni kívánókat! A BLSZ-ben induló csapatunk csak szeptember 3-4-én kezd, ők - néhány aktív labdarúgóval kiegészülve - kedden edzőmérkőzést játszanak a BVSC ellen.
Ezentúl minden hétfőn megosztva tréningezik a csapat, az óbudaiak (de bárki más is, akinek az időpont kedvezőbb!) Ürömön 17:00-18:30 között lesznek Újvári Gáborral, a többieknek a Fehér úton 15:30-17:00 óra között Villám Károly tartja a foglalkozást. Péntektől lép be a képbe Kozma István, aki a 15:00 órától kezdődő edzést irányítja Villám Károllyal együtt. |
| Tovább » |
|
Mészöly Kálmán állami kitüntetésben részesült [2011. augusztus 18. 13:37]
Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Szépművészeti Múzeumban, ebben az évben két egykori labdarúgó is elismerésben részesült.
Rudas Ferenc volt válogatott labdarúgó a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, míg tiszteletbeli elnökünk, Mészöly Kálmán a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg. A kitüntetéseket dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere adta át csütörtökön délelőtt a Szépművészeti Múzeumban. A Magyar Köztársasági Érdemrendet és a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet azok kaphatják meg, akik „az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kimagasló, példamutató tevékenységet” fejtettek ki. A Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnök előterjesztésére, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet a feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza. |
| Tovább » |
|
Két edzés még a héten [2011. augusztus 17. 22:42]
Csütörtökön 15:30, pénteken 15:00 órakor kezdődik az edzés a Fehér úton, utána pihenőt tartunk a hétvégén. Jövő kedden a BVSC ellen edzőmeccset játszik a BLSZ-bajnokságban induló csapatunk kiegészülve néhány jó erőben lévő fiúval. A jövő heti - immár állandósult időpontban megrendezésre kerülő - négy edzés után pedig indul az NB II-es szezonunk. |
| Tovább » |
|
Jó kis meccs zárásként [2011. augusztus 16. 22:20]
A kemény munka picit visszaütött az utolsó osztrák felkészülési mérkőzésünkön, ahol a játékot nem vállalók száma háromra nőtt (Baross T., Kovács Dávid, Pátkai), az utolsó harmadra pedig már lekéredzkedett Kis, Bicski és Laukó is. Szerencsére Balogh Laci kiutazott Bécsbe, így vele erősödhettünk. A Kostyova - Kovács Dominik, Bagdán, Bicski, Szidor - Újvári, Kis - Rendik, Tóth, Bogár - Patkós (csereként: Balogh, Baross G., Fábián, Laukó, Kuntic) összeállítású csapat 5-4 (1-1; 0-1; 4-2) arányban kapott ki a Wiener SC gárdájától, pedig 1-0-ra, 2-1-re és 3-2-re is vezetett. Az utolsó harmad kapushibái, és az akkor már ólomlábakon mozgó játékosok frissességének hiánya okozta a vendéglátók fordítását, de összességében elégedettek lehettünk a látottakkal. Góljainkat Patkós Imre, Balogh László, Tóth Ádám lőtték és volt az ellenfélnek egy öngólja is!
Az utolsó nap képei megtekinthetők a Fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
Sportorvos! [2011. augusztus 16. 14:53]
A csapat játékosainak jó részénél még hátra van a sportorvosi vizsgálat, amelyre augusztus 17-én, szerdán 14:00 órakor kerül sor Szentendrén (A cím: Szentendre, Paprikabíró u. 21. Azt javasolják, hogy ne GPS alapján jöjjetek, mert az nagyon zavaros, az Óvároson keresztül vezet. Nagyon könnyen megtalálható az orvosi rendelő, hiszen a 11-es főúton kell menni végig, és a 20. kilométerkő után 30 méterrel jobbra bekanyarodni egy óriási parkolónál /ami akkor vélhetően szinte teljesen üres/, és megállni /fizetős, sűrűn ellenőrzik!/. A bekanyarodáskor jobbra a parkoló, balra a rendelő. Pontos legyen mindenki, az út az orvosig az Árpád-híd pesti hídfőjétől 20 perc.
A vizsgálatra mindenki hozza magával az EKG- és vizeletvizsgálati leletét, valamint a sportorvosi kártyáját. Akiket érint: Balogh László, Bicski Bence, Bodnár Bence, Cseh Dávid, Fábián Péter, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Lipcsei Bence, Ökrös Zoltán, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Tóth Ádám, Tóth II Ádám, Újvári Bence, Yem Richárd
A többieknek augusztus 26-án már kész kell lennie az igazolásnak, mert másnap már bajnoki mérkőzést vívunk! |
| Tovább » |
|
Változatos programok [2011. augusztus 15. 14:16]
A tegnapi ragyogó időjárásban az egész csapat a strandon töltötte a délutánt (külön képgaléria erről a Fotóalbumon belül, illetve ide kattintva), ám reggel kellemetlen meglepetésre ébredt a társaság, hiszen éhgyomorra Cooper-futás szerepelt a programban. (Erről is készültek képek a galériába.) A 2400 méteres szintidőt mindenki hozta, kivéve a fájdalomra hivatkozó Pátkai-Baross G. kettős, akik 5, illetve 1 kör után kiszálltak.
Az eredmények:
Kostyova Patrik 2720 m Bicski Bence 2700 m Rendik András 2625 m Újvári Bence 2615 m Kis Erik 2600 m Kovács Dominik 2575 m Kovács Dávid, Bagdán Gábor 2565 m Laukó István 2560 m Bogár Bence 2490 m Fábián Péter, Tóth Ádám, Patkós, Kuntic, Szidor 2480 m |
| Tovább » |
|
Klasszikus eredmény [2011. augusztus 14. 12:51]
6-3 (0-0; 2-3; 4-0) arányban győzött csapatunk a régi kedves edzőpartnerünk, a Grünbach ellen, akikkel játszottunk már Budapesten, Grünbacban is, ezúttal semleges helyszínen, a reichenaui pályán mérték össze erőnket. Az előjelek nem voltak biztatóak, hiszen fegyelmezési okokból Baross Gábor, Kuntic Alen, Rendik András és Tóth Ádám nélkül játszottuk végig a mérkőzést, ráadásul Baross Tomi és Laukó István sérülése is csökkentette a variációs lehetőségek számát. Végül a Kostyova - Kovács Dominik, Bagdán, Bicski, Kovács Dávid - Újvári, Pátkai - Patkós, Kis, Szidor - Bogár (csereként: Fábián, Laukó) összetételű gárda győzött helyenként okos, sok passzos játékkal. Góljainkat Bogár Bence (4), Pátkai Patrik és Patkós Imre szerezték. A meccs felvételei és a renitensek visszaérkezése a találkozó végére megtekinthető a képgalériában. |
| Tovább » |
|
Tortával zártuk a napot! [2011. augusztus 13. 21:23]
Ma eltekintettünk a reggeli futástól (a holnap délelőtti meccs miatt vasárnap sem fogunk reggeli előtt kocogni), ám a délelőtti labdatartásos 90 perc után szintidőre futottak 80 métert a fiúk labdával - húszszor egymás után egy rövid szünettel a közepén. Az esős időben álmoskásan telt a délután, a legnagyobb eseményt Baross Tomi speciális rögzítése jelentette. Fél hattól ismét a pálya felé vettük az irányt, ahol taktikai játék folyt 65 percen keresztül az edzők aktív részvételével. A büntetőpárbajban eldőlő presztízscsata után a vacsoránál köszöntöttük a 14. életévét betöltő Kostyova Patrikot (képünkön), most neteznek a gyerkőcök takarodóig. A fotóalbumba újabb 298 fénykép került fel! |
| Tovább » |
|
Modern rögzítés! [2011. augusztus 13. 13:57]
A tegnapi gyakorló mérkőzés komoly veszteséget okozott a csapatnak, hiszen Baross Tamás (képünkön) jobb nagy lábujjánál porctörés történt, így egy le- és felcsatolható rögzítőt kapott a harcias hátvédünk, amelyet 4 héten át kell viselnie. Rajta kívül további öt labdarúgónk (Laukó, Kis, Szidor, Patkós, Tóth) kapott akkora rúgást a sportszerűtlen (és ráadásul idősebb) ellenfelétől, hogy az első három helyen felsorolt fiúnak ki is kellett hagyniuk a ma délelőtti tréninget.
Tominak minél gyorsabb felgyógyulást kívánunk! |
| Tovább » |
|
Íme, az őszi sorsolásunk! [2011. augusztus 12. 22:46]
Az országos kiemelt bajnokság II. osztály Közép-nyugati csoportjában szerepel U15 és U13-as csapatunk (az utóbbi 3/4 pályán!). A pénteki sorsolásnál kiderült, hogy a Paks, a Siófok és a BKV Előre is ebbe a csoportba került, így 15 egyesület küzd majd a bajnoki pontokért az alábbi sorsolás szerint.
Jól látható, hogy a hazai meccseinket szombatonként 11:00 (U15) és 13:00 (U13) órakor játsszuk, de már az idegenbeli menetrend is előre lekötött! |
| Tovább » |
|
Skanderverseny [2011. augusztus 12. 20:20]
Este a felső testekre gyúrtunk. Három kategóriában körmérkőzéses alapon küzdöttek a fiúk (6-6-6 fő), így csoporton belül mindenkinek öt meccse volt. A nehézsúlyúaknál Kuntic Alen győzött (nem is annyira kis meglepetésre megelőzve a Baross-fivéreket, illetve a Bogár, Rendik, Kis triót) mögötte Kis Erik és Baross Tamás végzett. A középsúlyúaknál hibátlan mérleggel zárt Patkós Imre, a 2. helyen Kostyova Patrik, a 3-on Tóth Ádám zárt (Szidor, Laukó, Bagdán járt még ebben a hatosban). A pehelysúlyban 5 győzelemmel lett első Fábián Péter Kovács Dávid és Pátkai Patrik előtt (futottak még Újvári, Bicski, Kovács Domi).
A kategória-győztesek szuperdöntőjét Fábián nyerte meg Patkós és Kuntic előtt. A versenyről készült fotók ide kattintva tekinthetők meg! |
| Tovább » |
|
Hajtós meccset játszottunk [2011. augusztus 12. 17:55]
A tegnapi strandolás és edzés után ma reggel fartlek-futás és labdás koordinációs gyakorlás szerepelt a programban. Délután négy órától az SV Winzendorf 1996-os csapata ellen játszottuk le az első edzőmeccsünket, ami igazán paprikás hangulatúra sikeredett. A 3x25 perces találkozón sokat kellett pihentettetnünk az apró sérülésekkel küszködő játékosainkat (Baross G., Baross T., Pátkai, Rendik, Fábián, Laukó), ráadásul egy fegyelmezetlenség miatt Tóth Ádám is kikerült a kezdőből 10 perccel a kezdés előtt… A Kostyova – Bogár, Laukó, Bagdán, Baross T. – Újvári, Bicski – Patkós, Baross G., Kis – Rendik (csereként: Pátkai, Fábián, Kuntic, Tóth, Szidor, Kovács Dávid, Kovács Dominik) együttes végül 2-2 (0-0,0-1, 2-1)-es döntetlent ért el helyenként kifejezetten biztató játékkal, de mindenekelőtt óriási szívvel! Góljainkat Bogár Bence és Kis Erik lőtték. Legközelebb vasárnap 10:00 órakor játszunk Grünbachban. (A fényképek már feltöltve a Fotóalbumban.) |
| Tovább » |
|
Eddig szuper! [2011. augusztus 11. 16:16]
A szerencsés megérkezés után délután taktikai játék szerepelt a programban a festői Ausztriában, majd egy csendes este után nyugovóra tértünk. A reggeli futás után délelőtt is edzettünk, a srácok jelenleg a strandon vannak. A pontos tábori menetrend már olvasható a Heti programban, és az első képgaléria is felkerült a Fotóalbumba. |
| Tovább » |
|
Edzéspótlás! [2011. augusztus 10. 00:10]
Az edzőtáborba nem utazóknak a Fehér úton van lehetőségük tréningezni Géza bácsival az alábbi időpontokban:
08.10., szerda 18:00-19:30 08.11., csütörtök 17:00-18:30 08.12., péntek 15:00-16:30 08.16., kedd 17:00-18:30
Csillaghegyen augusztus 15-től lehet a hét minden napján 16:30 és 18:00 óra között tréningezni a '98-99-esekkel. |
| Tovább » |
|
Két lemondás az utolsó pillanatban [2011. augusztus 09. 16:20]
Múlt héten Tóth II. Ádám dőlt ki a sorból, kedden pedig betegség miatt mondta le az edzőtáborozást Balogh László és Kárpáti Krisztián, vagyis 18 gyermekkel utazunk el szerdán. Eldőlt, hogy pénteken 17:00 órakor a Winzendorffal játszunk a "saját pályánkon", szombaton 11:00 órakor Grünbachba utazunk, míg kedden 14:00 órakor (hazafelé) a Wiener Neustadt ellen meccselünk. |
| Tovább » |
|
Biztosítás [2011. augusztus 09. 09:37]
A Generalinál kötött sport felárú biztosítás díja 660 Ft/nap, így 4.620 Ft-ot kell hozni a találkozó helyszínére (szerda 07:45, Körcsarnok). |
| Tovább » |
|
Ellenfeleink lesznek! [2011. augusztus 08. 16:50]
Az országos kiemelt bajnokság II. osztályának nyugati, vagyis Közép "C" csoportjába kerültünk, ahol augusztus 27-től kezdve az alábbi ellenfelekkel játszunk: III. kerületi TUE UPE "A", Budaörsi SC, Dorogi FC, Dunakanyar SE-Szentendre, Dunaújvárosi VSI, ESMTK LE Kft., Gloriett SE, Kelen SC, Komárom Városi SE, Mészöly Focisuli SE, Pilisvörösvári LSE, Tatabányai Alapítvány SK "B" |
| Tovább » |
|
A táborral kapcsolatos tudnivalók [2011. augusztus 07. 21:09]
A gyerekekre sport- és általános biztosítást kötünk, amelynek összegét hamarosan jelezzük!
Mit pakoljunk?
Kevés civilruhát, mert kulturális programunk ezúttal nem lesz! A sporttáskában legyen benne mind a két mérkőzés-szerelés (fehér-fekete és piros), a két sportszár és a két piros póló, a kék nadrág. Ezen felül hozzunk még edzésre alkalmas pólókat, mezeket, nadrágokat, zoknikat. Lesznek edzések, amikor nem kötelező a sportszár, tehát zokni is legyen (bokazokniban edzeni tilos!)! Egy komplett melegítő legyen nálunk, esőkabát, baseball sapka és kulacs is kötelező! Stopliscipő mellett olyan is legyen, amiben terepen futni tudnak (sima talpú), legyen egy kényelmes edzőcipőjük, és természetesen papucs is! Fürdőruha, törülköző, naptej kell a strandra, s egy kicsi hátizsák is elkél (strandra, túrára)! A tisztálkodási szerek, alsóneműk pakolása evidencia, csakúgy mint az útlevél magunkkal hozatala.
Hozzon ping-pongütőt, aki szeretne játszani, és társasjáték, kártya is megengedett! A mobiltelefonokat a szobájukban kell tartaniuk, csak szabadidőben lehet náluk.
Ami nem engedélyezett a táborban: cola, energiaital, chips fogyasztása! Hozhat a gyerek magával otthonról italt, de nem lehet szénsavas!
A tervezett program szerint reggelente hét órakor lesz ébresztő, negyed nyolctól egy órás futás (terepen, illetve pályán) és erősítés, majd reggeli után 10:00 és 12:00 óra között labdás edzés. Ebéd és pihenő után strandolás, vagy túra, míg késő délután, illetve este újabb edzés (taktikai játékok), vagy edzőmérkőzés. Vacsora után szabadidő, majd 22:00 órakor szigorú takarodó. |
| Tovább » |
|
Az edzőtábor résztvevői [2011. augusztus 03. 23:36]
A festői Reichenauban a Fábián Péter, Újvári Gábor és Villám Károly felügyeletével az alábbi keret készül majd a bajnokságra augusztus 10-16. között: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kis Erik, Kuntic Alen, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Tóth Ádám II., Újvári Bence (Indulás: szerdán 08:00 órakor a Körcsarnok elől).
A további információkkal hamarosan jelentkezünk. |
| Tovább » |
|
Meccslátogatás [2011. augusztus 03. 12:22]
A jubileumi Vasas SC - AS Roma mérkőzésen a Mészöly Focisuli játékosai közül negyvenen szerezhetnek közvetlen tapasztalatot a Puskás Ferenc Stadionban. Köszönet a szervezőknek! |
| Tovább » |
|
Elkezdtük [2011. augusztus 02. 09:52]
Megkezdődött a 2011/2012-es szezon a Fehér úton. A keretünk három új fiú leigazolásával bővül (Bogár Bence, Ökrös Zoltán, Tóth II Ádám), míg jelen pillanatban két játékos kacérkodik a távozás gondolatával (Csécsi Krisztián, Krizsán Gábor). Az első edzésen több mint húszan dolgoztunk, reméljük kitart a lelkesedés! |
| Tovább » |
|
Indul a szezon! [2011. július 31. 21:43]
Hétfőn, szerdán és pénteken 18:00 és 19:30, kedden és csütörtökön pedig 16:30 és 18:00 óra között lesznek az edzőtábor előtti ráhangoló edzések a Fehér úton! Aki éppen nem nyaral, jöjjön feltétlenül minél többször a tábor előtt!
A sportorvosi vizsgálatok kapcsán nem kaptunk visszajelzést az alábbi fiúktól: Farsang, Hajdi, Kis, Kostyova, Kovács Dominik, Kuntic, Patkós, Yem. Még négy hely kiadó az augusztus 17-i, szentendrei vizsgálatra! |
| Tovább » |
|
Pátkai Patrik születésnapja [2011. július 29. 12:21]
Pénteken ünnepelte 14. születésnapját a képen látható Pátkai Patrik, akinek minden jót kívánunk az előttünk álló szezonban. |
| Tovább » |
|
Augusztus 1-jén kezdünk! [2011. július 21. 15:23]
A nyár utolsó hónapjának első napján kezdjük meg a felkészülést a következő idényre, a nyári időszakban 18:00 és 19:30 óra között gyakorlunk a Fehér úton, elkerülendő a hőséget! Az augusztus 10-i, Ausztriába indulás előtt minden nap lesz tréning, hogy megalapozzuk a edzőtáborban ránk váró kemény munkát.
Aki még nyaral ebben az időszakban, az - a saját érdekében - iktasson be 4-5 napon át 20 perces folyamatos futásokat (kocogás elegendő, esetleg 5-6 fél-fél perces iramfutással fűszerezve) a programjába. |
| Tovább » |
|
Meccslátogatás! [2011. július 19. 21:11]
Az MLSZ folytatja a 2009-ben megkezdett "Gyermekszektor" programját, ennek keretén belül, a 2011. augusztus 10-én, 19:45 órakor kezdődő, a Puskás Stadionban megrendezésre kerülő Magyarország - Izland barátságos mérkőzésre 3000 fő részére, ingyen, (4 fő gyermek + 1 fő kísérőjének) biztosít jegyeket. E-mailen lehet jelentkezni már eleve úgy, hogy a 4 gyerkőc 1 kísérővel elv teljesüljön! |
| Tovább » |
|
Sportorvos [2011. július 17. 15:02]
A '97-es keret tagjainak augusztus 17-én 14:00 órára szereztünk sportorvosi vizsgálatra időpontot Szentendrén. Az augusztus 1-jei héten kiosztjuk a beutalókat vizeletre és EKG-ra, azok leleteivel kell majd jelentkezni az orvosnál!
Kérnénk szépen jelzést e-mailen, hogy ki szeretné igénybe venni ezt a lehetőséget, és ki lesz, aki maga intézi el a pecsétet!? |
| Tovább » |
|
Edzőtábor [2011. július 06. 19:27]
Még ha nem is végleges, de már közel lezártnak tekinthető az augusztus 10-16. közötti edzőtábor résztvevői listája. Jelen állás szerint minimum 20, maximum 22 fővel indulunk Ausztriába. |
| Tovább » |
|
Újvári Bence ünnepel [2011. július 04. 01:24]
Hétfőn tölti be a 14. életévét a képen látható Újvári Bence, akinek a boldog születésnap mellé sérülésmentes időszakot kívánunk! |
| Tovább » |
|
Edzőtábor augusztusban! [2011. június 30. 15:03]
Csapatunk beadta a nevezését az MLSZ kiemelt csoport II. osztályú bajnokságba, ahol egy 1999-esekből álló együttessel szerepelünk párban MAC-Mészöly Focisuli néven augusztustól!
Az edzéseket augusztus 1-jén, hétfőn kezdjük, a szünetre eső időszakban este 18:00-19:30 óra között! Edzőtáborba is megyünk augusztus 10-16. között, a helyszín ismét Reichenau lesz, ahol tavaly is minden igényt kielégítő körülmények között készülhettünk! |
| Tovább » |
|
Az apukák (és anyukák) is megmutathatták! [2011. június 26. 23:57]
10 csapat gyűlt össze a Mészöly Focisuli szezonzáró focibuliján, így sorsolás után két ötös csoportban küzdöttek a korosodó férfiak. Az eddigi két hasonló tornán mindig ugyanazok a csapatok végeztek a dobogón, ám most a csillaghegyi "fiatalok", vagyis a 2004-2006-os korosztály szülei helyet követeltek maguknak az "érmesek" között. Érmet csak a gyerekek kaptak a gálameccsek felvezetéseként (a felmérések legjobbjai és a 2002-es bajnoki másodikok), a szülőknek maradt a könnyed, vagy éppen vérre menő (Rácz apukának szakadt fel egy esést követően a homloka) csata a minél jobb helyezésekért. A rendes játékidőket figyelembe véve két veretlen csapat maradt, a keresztjátékoknál és a helyosztóknál egy meccs kivételével mindig a büntetőpárbaj döntött.
Az eredmények a csoportokban:
"A" csoport:
CS1999 - 1997 1-1 Ü2004 - Ü2002 1-0 Ü2003 - 1997 1-1 CS1999 - Ü2004 0-1 Ü2003 - Ü2002 0-0 1997 - Ü2004 0-2 Ü2003 - CS1999 0-1 1997 - Ü2002 3-1 Ü2003 - Ü2004 0-2 Cs1999 - Ü2002 3-1
"B" csoport:
CS2004 - Ü2001 1-0 CS2000 - Ü2005 1-1 Edzők - Ü2001 2-0 CS2004 - CS2000 0-0 Edzők - Ü2005 4-0 Ü2001 - CS2000 2-1 Edzők - CS2004 2-1 Ü2001 - Ü2005 1-0 Edzők - CS2000 2-0 CS2004- CS2005 1-0
Elődöntők: Ü2004 - CS2004 0-0 (7 méteresekkel 1-2) CS1999 - Edzők 0-0 (7 méteresekkel 1-3)
Helyosztók: A 9. helyért: Ü2002 - Ü2005 1-2 A 7. helyért: Ü2003 - CS2000 1-1 (7 méteresekkel 2-3) Az 5. helyért: 1997 - Ü2001 1-1 (7 méteresekkel 2-3) A 3. helyért: Ü2004 - CS1999 1-1 (7 méteresekkel 3-2) Az 1. helyért: Cs2004 - Edzők 0-0 (7 méteresekkel 1-2)
A 2004-esek tehát ismét harmadikok lettek, az Edzők pedig letaszíthatatlanok a trónról. Igaz, most közel kerültek hozzájuk néhányan, épp ezért ígérjük, teremtünk még alkalmat a lehetetlenre...
A napról készült fotókat köszönjük Wagner Eszternek és Bodnár Józsefnek: az 539 fotó ide kattintva tekinthető meg!
Székely Bernadett fotósorozata főként a nagy sikerű Gyermekek - Anyukák (3-1) mérkőzést dolgozza fel, köszönet neki is az itt megtekinthető fényképekért! |
| Tovább » |
|
Vasárnap a felnőtteké! [2011. június 25. 21:51]
Újabb jó hangulatú évadzáróra készülünk, ezúttal Csillaghegyen! Vasárnap 15:00 órára kell jönni az apukáknak, és persze az anyákból álló csapatoknak is. A főszereplők ezúttal a szülők lesznek, akik elkápráztathatják a lurkókat. Persze, ehhez lesz egy-két szava az edzők csapatának is, amelyben többek között Mészöly Géza és Kozma István is pályára lép!
Íme, egy kis ízelítő a tavaly júniusi buliról ide kattintva!
Némi finomságot szívesen fogadunk, amolyan piknik hangulatot szeretnénk, reméljük az égiek is így gondolják. A minibajnokság kb. 3 óra alatt zajlik majd le, de nincs záróra azoknak, akik jól érzik magukat és egymást!
Mindenkit szeretettel várunk a Márton útra, ahol éremátadásokra is sor kerül (2002-es ürömiek és az ügyességi,- gyorsasági felmérőn a dobogón végzőknek)! |
| Tovább » |
|
A végeredmény [2011. június 24. 11:34]
A focitábor háziversenyének utolsó két fordulója a tegnapi vihar miatt áthúzódott ma délelőttre, az igazi kérdés az ezüstérem megszerzése volt a páros asztalitenisz és lufifújó-verseny kapcsán.
12-es körzet - Erő, egészség 0-2 Kovács, Fábián - Kuntic, Tóth 2-11 Turányi, Laukó - Baross G., Rendik 5-11
Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 2-0 Kis, Farsang - Balogh, Baross T. 11-5 Csécsi, Bagdán - Újvári, Pátkai 11-9
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 0-2 Kovács, Fábián - Újvári, Pátkai 4-11 Laukó, Turányi - Balogh, Baross T. 6-11
Lámuczi Sünök - Erő, egészség 0-2 Bagdán, Yem - Kuntic, Tóth 8-11 Kis, Farsang - Baross G., Rendik 0-11
12-es körzet - Lámuczi Sünök 0-2 Kovács, Fábián - Farsang, Csécsi 0-11 Laukó, Turányi - Bagdán, Yem 6-11
Erő, egészség - Almás Balatonszeletek 0-2 Tóth, Kuntic - Újvári, Pátkai 13-15 Baross G., Rendik - Balogh, Baross T. 7-11
1., Erő, egészség (2gy., 42-34) 5 pont 2., Almás Balatonszeletek (2 gy. 40-42) 3 pont 3., Lámuczi Sünök (2 gy. 30-36) 2 pont 4., 12-es körzet (0 gy.) 1 pont
A maratoni bajnokságot egy kis vitálkapacitás próbával zártuk. A lufifújásnál véletlen sorsolással kerültek a kvartettek egymás mellé. Kipukkanásig kellett fújni a léggömböket!
1. kör: 1. Balogh, 2. Tóth, 3. Bagdán, 4. Fábián 2. kör: 1. Baross G., 2. Csécsi, 3. Baross T., 4. Turányi 3. kör: 1. Rendik és Kis 3. Kovács, 4. Újvári 4. kör: 1. Laukó, 2. Farsang, 3. Pátkai, 4. Kuntic
Szétlövés - szétfújás: 1. Baross G., 2. Kis
1., Erő, egészség 5 pont 2., Lámuczi Sünök 3 pont 3., Almás Balatonszeletek 2 pont 4., 12-es körzet 1 pont
A 19 fordulós bajnokság végeredménye:
1., Almás Balatonszeletek 69 pont 2., Erő, egészség 56 pont 3., Lámuczi Sünök 54 pont 4., 12-es körzet 42 pont
Hazafelé egy gyorsétteremben falták fel a nyereményeiket a gyerekek. Az adag mennyisége függött a helyezéstől...
Köszönjük szépen Csécsi István (képünkön középen) egész hetes szervezését, közreműködését, segítségét!
Az utolsó két nap fotói ide kattintva láthatók. |
| Tovább » |
|
Várható hazaérkezés [2011. június 24. 09:09]
A focitábor kellemesen fáradt lakóit várhatóan 14:00 órakor adjuk át kedves szüleiknek a Körcsarnoknál! |
| Tovább » |
|
Lightos nap [2011. június 23. 23:14]
Csupán egy feladat maradt mára az egyre fáradó brigádnak, igaz az nem volt oly kellemes... Délidőben 30 perc tiszta játékidő a homokfoci pályán, ahol körmérkőzéses formában gyürkőztek egymásnak a csapatok.
12-es körzet - Erő, egészség 1-6 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 0-10 12-es körzet - Almás Balatonszeletek 0-13 Lámuczi Sünök - Erő, egészség 0-6 12-es körzet - Lámuczi Sünök 1-2 Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 11-0
1., Almás Balatonszeletek 5 pont 2., Erő, egészség 3 pont 3., Lámuczi Sünök 2 pont 4., 12-es körzet 1 pont
Az összetett verseny állása 17 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 64 pont 2., Lámuczi Sünök 49 pont 3., Erő, egészség 46 pont 4., 12-es körzet 40 pont |
| Tovább » |
|
Egy óra játék [2011. június 22. 22:21]
A nyaralással egybekötött focitábor egyetlen hivatalos mérkőzésére szerda este került sor a Balatonalmádi gárdája ellen, amely találkozón egy tegnapi késés büntetéseként, cserepadra szorult Baross G., Pátkai és Tóth. Az együttes végül a Kuntic - Kovács Dominik, Bagdán, Baross T., Laukó - Csécsi, Újvári, Kis, Farsang - Rendik, Balogh (csereként: Turányi, Fábián, Yem, Baross G., Tóth, Pátkai) összetételben győzött 9-3 (2-2) arányban a hazaiak ellen. Góljainkat Balog László (5), Rendik András (2), Tóth Ádám és Fábián Péter szerezték. Ezzel a találkozóval végleg lezártuk a 2010/2011-es szezont. |
| Tovább » |
|
Délelőtti viadalok [2011. június 22. 16:59]
A szerdai napon délelőttre kerültek át a feladatok, ám azokból négy is várt a lelkes fiatalokra. A kosárlabda palánknál csapatok közötti célzóverseny, majd váltódobás következett.
Célzóverseny:
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 0-0 Lámuczi Sünök - Erő, egészség 2-2 12-es körzet - Erő, egészség 3-1 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 3-1 12-es körzet - Lámuczi Sünök 3-3 Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 2-6
1., Lámuczi Sünök 5 pont 2., 12-es körzet 3 pont 3., Erő, egészség 2 pont 4., Almás Balatonszeletek 1 pont
Kosárváltó csapatverseny:
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 2-2 Lámuczi Sünök - Erő, egészség 3-4 12-es körzet - Erő, egészség 4-3 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 1-3 12-es körzet - Lámuczi Sünök 3-3 Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 3-2
1., Almás Balatonszeletek 5 pont 2., 12-es körzet 3 pont 3., Erő, egészség 2 pont 4., Lámuczi Sünök 1 pont
Jött a piruett, vagyis a csapatok koreografált vízbeugró versenye, amelyben a zsűri kiegészült a táborba leérkező Pátkai apukával (később befutott Bagdán-apa is). A 12-es körzet a szaltói miatt nyert, az Erő erőteljes volt, az Almás humoros, míg a Sünök produkciója lagymatagra sikeredett.
1., 12-es körzet 5 pont 2., Erő, egészség 3 pont 3., Almás Balatonszeletek 2 pont 4., Lámuczi Sünök 1 pont
S mindeközben pontozásra került a szobarend, amely versenyszám kapcsán az elején kikötöttük, hogy dupla szorzóval számít. Nos, a tegnapi éjjeli buli után, bizony váratlanul jött a mustra, amelynél egy általunk felkért, független szakértő (a takarítónő) értékítélete döntött...
1., Lámuczi Sünök 10 pont 2., Almás Balatonszeletek 6 pont 3., 12-es körzet 4 pont 4., Erő, egészség 2 pont
Az összetett verseny állása 16 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 59 pont 2., Lámuczi Sünök 47 pont 3., Erő, egészség 43 pont 4., 12-es körzet 39 pont |
| Tovább » |
|
Buli hajnalig [2011. június 22. 02:48]
Fábián Péter születésnapját ünnepelte a csapat kedden este és éjjel, amelyről képgalériánk is tanúskodik. (ide kattintva) Volt itt torta, vízbedobálás, felnőttkergetés, majd hajnali kettőig levezető foci!
Isten éltessen, Péter! |
| Tovább » |
|
Vizes párbajok délután [2011. június 21. 21:37]
A jó időt kihasználva ebéd után az üdülő medencéjét használtuk, ahol előbb ügyességi- aztán fizikai igénybevétel várta a lurkókat. Célzáspontosság felmérésére szolgált az első feladat, amelyben a Lámuczi Sünök kihasználták a testi kontaktust hiányát és nyertek is, nem úgy mint a lovacskázásban... Az összetettben vezető két gárda között a vízicélzásnál a harmadik hely, a lovacskázásban az első hely dőlt el rájátszással!
Célzáspontosság: 1. Lámuczi Sünök (Yem 1 pont, Kis 2 pont, Bagdán 4 pont, Farsang 0 pont) 5 pont 2., 12-es körzet (Csécsi 4 pont, Laukó 0 pont, Turányi 0 pont, Kovács 0 pont) 3 pont 3., Almás Balatonszeletek (Balogh 0 pont, Baross T. 3+1 pont, Újvári 0 pont, Pátkai 0 pont) 2 pont 4., Erő, egészség (Kuntic 0 pont, Rendik 1 pont, Baross G. 0 pont, Tóth 2 pont) 1 pont
A páros vízipacizásnál az erő (meg az egészség...) dominált.
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 0-4 Lámuczi Sünök - Erő, egészség 0-4 12-es körzet - Erő, egészség 1-3 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 0-4 12-es körzet - Lámuczi Sünök 3-2 Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 2-3
1., Erő, egészség 5 pont 2., Almás Balatonszeletek 3 pont 3., 12-es körzet 2 pont 4., Lámuczi Sünök 1 pont
A tegnapi és mai nap képei már a fotóalbumban és ide kattintva láthatók.
A csatakiáltások penetránsan gyengére sikerültek, ezért a zsűri nem értékelte a produkciókat és lezárta a mai napot!
Az összetett verseny állása 12 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 45 pont 2., Erő, egészség 34 pont 3., Lámuczi Sünök 30 pont 4., 12-es körzet 24 pont |
| Tovább » |
|
Borult a papírforma [2011. június 21. 13:02]
Végre a többi csapat is elkezdte csipkedni magát, így példátlan módon, a délelőtti két versenyszám egyikében sem nyert az összetettben vezető együttes. Az egyérintőzésben vaksorsolás alapján játszottak egymással a csapatok az alábbi eredménnyel (ma Csécsi Krisztián pótolta Fábián Pétert a 12-es körzetben):
12-es körzet - Lámuczi Sünök 2-3 Csécsi - Bagdán 1-0 Laukó - Kis 0-1 Turányi - Yem 1-0 Kovács - Farsang 0-1 döntő: Csécsi - Farsang 0-1
Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 1-3 Balogh - Kuntic 1-0 Újvári - Baross G. 0-1 Baross T. - Tóth 0-1 Pátkai - Rendik 0-1
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 2-3 Csécsi - Balogh 1-0 Laukó - Újvári 0-1 Turányi - Baross T. 0-1 Kovács - Pátkai 1-0 döntő: Csécsi - Balogh 0-1
Lámuczi Sünök - Erő, egészség 1-3 Bagdán - Kuntic 1-0 Kis - Baross G. 0-1 Yem - Tóth 0-1 Farsang - Rendik 0-1
12-es körzet - Erő, egészség 1-3 Csécsi - Kuntic 1-0 Laukó - Baross G. 0-1 Turányi - Tóth 0-1 Kovács- Rendik 0-1
Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 3-2 Bagdán - Balogh 0-1 Kis - Újvári 1-0 Yem- Baross T. 0-1 Farsang - Pátkai 1-0 döntő: Farsang - Balogh 1-0
A szám végeredménye:
1., Erő, egészség 5 pont 2., Lámuczi Sünök 3 pont 3., Almás Balatonszeletek 2 pont 4., 12-es körzet 1 pont
A következő megmérettetés a petanqe játék volt, ahol három-három kísérlet után dőlt el az egyéni verseny, 2-2 esetén itt is szétlövés döntött!
12-es körzet - Lámuczi Sünök 1-3 Csécsi - Bagdán 0-1 Laukó - Kis 0-1 Turányi - Yem 1-0 Kovács - Farsang 0-1
Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 3-1 Balogh - Kuntic 1-0 Újvári - Baross G. 1-0 Baross T. - Tóth 0-1 Pátkai - Rendik 1-0
12-es körzet - Almás Balatonszeletek 3-2 Csécsi - Balogh 0-1 Laukó - Újvári 0-1 Turányi - Baross T. 1-0 Kovács - Pátkai 1-0 döntő: Kovács - Újvári 1-0
Lámuczi Sünök - Erő, egészség 2-3 Bagdán - Kuntic 1-0 Kis - Baross G. 0-1 Yem - Tóth 0-1 Farsang - Rendik 1-0 döntő: Bagdán - Rendik 0-1
12-es körzet - Erő, egészség 3-2 Csécsi - Kuntic 0-1 Laukó - Baross G. 0-1 Turányi - Tóth 1-0 Kovács- Rendik 1-0 döntő: Kovács- Rendik 1-0
Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 3-2 Bagdán - Balogh 1-0 Kis - Újvári 0-1 Yem- Baross T. 1-0 Farsang - Pátkai 0-1 döntő: Bagdán - Újvári 1-0
A szám végeredménye:
1., Lámuczi Sünök 5 pont 2., 12-es körzet 3 pont 3., Almás Balatonszeletek 2 pont 4., Erő, egészség 1 pont
Az összetett verseny állása 10 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 40 pont 2., Erő, egészség 28 pont 3., Lámuczi Sünök 24 pont 4., 12-es körzet 19 pont |
| Tovább » |
|
Versbe foglalva [2011. június 20. 23:40]
Délután a 2:2 elleni foci játszotta főszerepet, a csapatok maguk alakították ki a párokat, és fejenként 6 db 4 perces meccset vívtak - igen jó iramban. Minden 16 perces mérkőzésen belül négy (4 perces) minimeccs zajlott, így mindenki játszott mindenkivel.
Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 10-25 12-es körzet - Erő, egészség 14-22 Lámuczi Sünök - 12-es körzet 19-15 Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 21-7 Lámuczi Sünök - Erő, egészség 15-21 Almás Balatonszeletek - 12-es körzet 25-9
1., Almás Balatonszeletek 5 pont 2., Erő, egészség 3 pont 3., Lámuczi Sünök 2 pont 4., 12-es körzet 1 pont
Este a költészet került reflektorfénybe, minden csapatnak versebe kellett foglalnia a következő témát: bajnokok lettünk!
A zsűri - szinte egyöntetű - véleménye alapján az alábbi sorrend alakult ki:
1., Almás Balatonszeletek 5 pont 2., Lámuczi Sünök 3 pont 3., 12-es körzet 2 pont 4., Erő, egészség 1 pont
Az összetett állása 8 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 36 pont 2., Erő, egészség 22 pont 3., Lámuczi Sünök 16 pont 4., 12-es körzet 15 pont
A zsűri nehéz és felelősségteljes munkáját most olvasóink is átérezhetik, szavazópanelünkön megjelölhetik, hogy a négy versenymű és a két edzői változat közül, melyik a legjobb?! Jó szavazást, természetesen anélkül, hogy tudnánk, melyik változatot ki írta...!
1-es verzió:
Aranyérmet nyertünk Legelöl végeztünk Sohase fékeztünk A csapatunk csodás A játékunk pofás
2-es verzió:
Az első hely megszerzése mindig nagy szó Mindegy, hogy ping-pong, vagy rocsó Az aranyérem akkor is szent Ha fiatalkorban elkövetett tett
3-as verzió:
Talpra kis srác, hív a pálya Az ÜMF-nek nincsen párja Persze az elsők mi lettünk Bár a végére jól kilettünk
4-es verzió:
Bajnokságot nyertünk Rónában edzettünk Első lett a gárda Mindenkit ott hagytunk hátra
5-ös verzió:
Van, ki bajnoknak születik És ezért ki is tüntetik Van, ki küzdve megszerzi Ezért meg is érdemli
Van, kit segít a véletlen De a dicsfénye is életlen Van, ki oly jó, hogy unja már A csíziót meg tudja ám
Egy a közös: kell menniük Aranyérmet átvenniük Az pedig egy egy nagy buli Igaz, Mészöly Focisuli?!
6-os verzió:
Bajnokok voltunk mostanáig Bajnokok voltak ősapáink Kik szabadon rúgtak, csúsztak Sáros pályán nem nyughattak A focisták Istenére esküszünk, esküszünk Hogy másodikak nem leszünk! |
| Tovább » |
|
Fényképek az eddigi időszakról [2011. június 20. 16:11]
A vasárnapi és mai délelőtti képek már megtekinthetők a fotóalbumban. A Csécsi István által készített fényképek ide kattintva láthatók. |
| Tovább » |
|
Folytatódott a verseny [2011. június 20. 13:50]
Ma délelőtt két versenyszámmal folytatódott az Almádi Szupercup, vagyis a négy szoba rivalizálása. A 3-3 elleni fociban (kötelező, meghatározott cserékkel) is körmérkőzést rendeztünk, a 12-es körzetet ma Bagdán Gábor (képünkön) segíti. Az eredmények:
Erő, egészség - Lámuczi Sünök 12-5 Almás Balatonszeletek - 12-es körzet 17-2 Erő, egészség - Almás Balatonszeletek 7-13 Lámuczi Sünök - 12-es körzet 15-5 Erő, egészség - 12-es körzet 10-8 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 5-23
1., Almás Balatonszeletek 5 pont 2., Erő, egészség 3 pont 3., Lámuczi Sünök 2 pont 4., 12-es körzet 1 pont
Az uszodánkban ezután váltó úszóversenyt szerveztünk, ezt is körmérkőzéses formában.
Erő, egészség - Lámuczi Sünök 0-1 Almás Balatonszeletek - 12-es körzet 0-1 Erő, egészség - Almás Balatonszeletek 1-0 Lámuczi Sünök - 12-es körzet 0-1 Erő, egészség - 12-es körzet 1-0 Lámuczi Sünök - Almás Balatonszeletek 1-0
A holtversenyben végző három csapat között döntő úszást rendeztünk, amely után kialakult a végeredmény:
1., 12-es körzet 5 pont 2., Erő, egészség 3 pont 3., Lámuczi Sünök 2 pont 4., Almás Balatonszeletek 1 pont
Az összetett verseny állása 6 forduló után:
1., Almás Balatonszeletek 26 pont 2., Erő, egészség 18 pont 3., 12-es körzet 12 pont 4., Lámuczi Sünök 11 pont |
| Tovább » |
|
Az első napi feladatok [2011. június 19. 23:42]
Első feladatként a gyerekeknek csapatnevet kellett választaniuk, amelyet a három tagú zsűri (Csécsi, Újvári, Villám) bírált el.
1., Almás Balatonszeletek 5 pont (Balogh, Baross T., Pátkai, Újvári) 2., Erő, egészség 3 pont (Baross G., Kuntic, Rendik, Tóth) 3-4., 12-es körzet 2 pont (Laukó, Kovács Domi, Turányi, Fábián helyett ma Yem) 3-4., Lámuczi Sünök 2 pont (Bagdán, Csécsi, Farsang, Kis)
A páros lábtenisz körmérkőzéses verseny eredményei:
Erő, egészség - Lámuczi Sünök 1-1 Kuntic, Rendik - Farsang, Kis 14-12 Baross G., Tóth - Bagdán, Csécsi 8-11
Almás Balatonszeletek - 12-es körzet 2-0 Baross T., Újvári - Laukó, Turányi 11-6 Balogh, Pátkai - Villám, Yem 11-4
Lámuczi Sünök - 12-es körzet 1-1 Bagdán, Csécsi - Villám, Yem 3-11 Farsang, Kis - Laukó, Turányi 11-5
Almás Balatonszeletek - Erő, egészség 2-0 Balogh, Pátkai - Baross G., Tóth 11-5 Baross T., Újvári - Kuntic, Rendik 11-3
Erő, egészség - 12-es körzet 1-1 Kuntic, Rendik - Laukó, Turányi 11-5 Baross G., Tóth - Villám, Yem 9-11
Almás Balatonszeletek - Lámuczi Sünök 2-0 Baross T., Újvári - Farsang, Kis 11-5 Balogh, Pátkai - Bagdán, Csécsi 11-5
1., Almás Balatonszeletek 5 pont (6 pont) 2., Erő, egészség 3 pont (3 pont -11) 3., Lámuczi Sünök 2 pont (3 pont -13) 4., 12-es körzet 1 pont (3 pont -14)
Jöhetett a víz alatti úszás versenye, ahol a szobatársak eredményei összeadódtak:
1., Almás Balatonszeletek 5 pont (Balogh 9 m, Pátkai 9,5 m, Baross T. 18 m, Újvári 24 m - összesen 60,5 m)
2., Erő, egészség 3 pont (Tóth 12 m, Rendik 12 m, Baross G. 12 m, Kuntic 16 m - összesen 52 m)
3., Lámuczi Sünök 2 pont (Farsang 5,5 m, Csécsi 7,5 m, Kis 14,5 m, Bagdán 15 m - összesen 42,5 m)
4., 12-es körzet 1 pont (Laukó 7 m, Kovács Domi 7 m, Turányi 7 m, Yem 8 m - összesen 29 m)
A nap zárószáma a víz alatt tartózkodás idejének mérése volt, itt sem sokat változott az erősorrend...
1., Almás Balatonszeletek 5 pont (Balogh 12 mp, Pátkai 14 mp, Baross T. 19 mp, Újvári 28 mp - összesen 73 mp)
2., Erő, egészség 3 pont (Kuntic 13 mp, Tóth 15 mp, Rendik 15 mp, Baross G. 21 mp - összesen 64 mp)
3., 12-es körzet 2 pont (Laukó 9 mp, Kovács Domi 14 mp, Turányi 14 mp, Yem 15 mp - összesen 52 mp)
4., Lámuczi Sünök 1 pont (Farsang 7 mp, Bagdán 8 mp, Csécsi 9 mp, Kis 14 mp - összesen 38 mp)
Az összetett pontverseny állása az első nap után:
1., Almás Balatonszeletek 20 pont 2., Erő, egészség 12 pont 3., Lámuczi Sünök 7 pont 4., 12-es körzet 6 pont |
| Tovább » |
|
Megérkeztünk, jól vagyunk! [2011. június 19. 19:37]
Megérkezésünk után elfoglaltuk a balatonalmádi Villa-Pax üdülőben a minden igényt kielégítő szobáinkat, majd elmentünk ebédelni a Cornerbe. A húsleves és sült csirke rizibizivel, uborkával menü után fagylaltozott egyet a társaság, amely a következő szobabeosztás szerint üdül. A földszinten Baross Gábor, Tóth Ádám, Rendik András, Kuntic Alen, az elsőn Pátkai Patrik, Baross Tamás, Balogh László, Újvári Bence, illetve Bagdán Gábor, Csécsi Krisztián, Kis Erik, Yem Richárd, Farsang Ádám alkot egy szobát, míg a másodikon az edzők szobája mellett a Laukó István, Turányi Bence, Kovács Dominik, Fábián Péter négyes (utóbbi később jön) rendezkedett be.
A szobákban lévők csapatokat is alkotnak, amelyek az egész hét folyamán különböző feladatokban mérik össze a tudásukat. A mai eredményekről vacsora után - most indulunk oda - még beszámolunk... |
| Tovább » |
|
Balatonalmádi [2011. június 16. 16:19]
Vasárnap 10:00 órakor lesz az indulás a Körcsarnok elől Balatonalmádiba! Találkozó 09:45 órakor. A futball-felszerelés mellett, laza, könyed cuccai legyenek a gyerekeknek. Fürdőruha, naptej, sapka ne maradjon otthon! Ágynemű, törülköző nem kell, utóbbiból csak a strandra használatos. Az étkezésről gondoskodunk, italra viszont legyen zsebpénzük (a szobákban van hűtőgép, tehát üdítőket boltban is vehetnek)! |
| Tovább » |
|
Fúzió [2011. június 15. 12:48]
A tegnapi napon aláírásra került az a szerződés, amelynek értelmében 2011. július 1-jétől MAC-Mészöly Focisuli néven szerepelnek a Fehér úton foglalkoztatott játékosok. Ebbe a körbe tartozik a következő szezonban az 1997-es korosztály is.
Visszatérünk tehát egy éves vargabetű után Kőbányára, ahol az erők összevonásával folytatjuk a munkát! |
| Tovább » |
|
Szezonzáró focibuli! [2011. június 12. 21:58]
Június 26-án, vasárnap 15:00 órától rendezzük meg Csillaghegyen a tavaly oly nagy sikert aratott családi foci-összejövetelt. Lehetőséget biztosítunk a korosztályos apukáknak arra, hogy végre megelőzzék az edzői csapatot, amely tavaly óta már kétszer az élen végzett. A gyerekeknek ügyességi feladatok lesznek + külön felállított pályák a focihoz, amelyeken anyukák-gyerekek meccsek is megrendezésre kerülnek.
Várjuk a korosztályos szülők jelentkezését, hogy indítanak-e 5+1 fős csapatot?!
Egy kis kedvcsinálónak íme itt a tavaly nyári foci fényképes összefoglalója! |
| Tovább » |
|
Az utolsó forduló eredményei [2011. június 09. 14:18]
Kialakult mind a két bajnoki csoportban a végeredmény az U14 korosztályban a hétvégi eredményeknek köszönhetően:
BLSZ U14/1. csoport - 22. forduló:
Mészöly Focisuli - Újpest 19-1 XII. ker. Hegyvidék – KISE 0-8 Csepel – Gloriett 6-0 BVSC – Kelen SC 2-2 BNLC – II. ker. UFC 2-4 CSHC- Goldball 0-3 játék nélkül
BLSZ U14/2. csoport - 22. forduló:
Mészöly Focisuli "B" - Internationale 3-0 játék nélkül Újpesti Haladás - Kelen SC "B" 3-4 Soroksár - Budafok 10-1 RAFC - Budatétény 9-1 Talents FC - Rojik 0-3 játék nélkül Szabadnapos: Lőrinc United
Gratulálunk minden érmes helyezettnek! |
| Tovább » |
|
A busz ma is indul [2011. június 07. 10:53]
17:00 órakor indul az Örs Vezér térről egyesületünk kisbusza, amely a csillaghegyi pályára szállítja a gyerekeket.
Eldőlt, hogy a balatonalmádi nyaraláskor az egyik edzőmeccsünket a helyi csapat ellen vívjuk június 22-én, szerdán 18:00 órakor! |
| Tovább » |
|
Éremosztó! [2011. június 06. 08:34]
Köszönhetően a BLSZ rugalmasságának már vasárnap este átvehette az 1997-es korosztályunk két csapata a bajnoki érmeket, az U14/1. csoportban szereplő az aranyat, míg a 2. csoportban vitézkedő a bronzot. A Stonhenge Pub kiváló atmoszférájú helyiségében egy finom vacsorára voltak megvendégelve a gyerekek, akik bowlingozással gondoskodtak arról, hogy egy kis sportolás ott is legyen...
A bajnoki érmek mellett a gyorsasági- és ügyességi felmérés dobogósai is érmeket kaptak a '97-es és '98-as korcsoportban ('97: arany - Balogh László, ezüst - Rendik András, bronz - Patkós Imre és Tóth Ádám; '98: arany - Bodnár Gergely, ezüst - Cseh Dávid, bronz - Hajdi Zoltán)
Gratulálunk az összes fiúnak! Wagner Eszternek pedig a képeket, hiszen megtekinthető a díjazás a fotóalbumra kattintva. |
| Tovább » |
|
Nem így szerettük volna... [2011. június 05. 14:26]
Játék nélkül jutott 3 ponthoz a BLSZ U14/2. csoportban szereplő együttesünk, miután az Internationale nem állt ki a mérkőzésre, így azt 3-0-ás végeredménnyel igazolják majd a számunkra. Nem örömteli az ilyen, hiszen a játék maga az ünnep és ettől most megfosztottak minket! A tegnapi eredmények tükrében a mai meccsünknek egyébként már nem volt tétje.
Miután a csoport többi mérkőzésének eredményei is ismertek, eldőlt a kiélezett felsőházban a helyezések sorsa, a bronzérem tulajdonosaiként ezúton is gratulálunk a bajnok Soroksár és a 2. helyezett Kelen SC gárdáinak!
Mészöly Focisuli "B" - Internationale 3-0 (játék nélkül) Soroksár - Budafok 10-1 Újpesti Haladás - Kelen SC 3-4 RAFC - Budatétény 9-1 Talent FC - Rojik 0-3 (játék nélkül) Szabadnapos: Lőrinc United
A tabellánk már a végeredményt tükrözi, képgalériánkban pedig a mai (bajnokit nem pótló) egymás közötti játék fotói láthatók. |
| Tovább » |
|
A vasárnapi bankettről [2011. június 04. 20:40]
A Lurdy Ház (Bp. IX. Könyves K. krt. 12-14.) 1. emeletén található Stonhenge Pub ad otthont vasárnap este 18:00 órától (a pontos érkezés kötelező!) az 1997-es korosztály szezonzáró vacsorájának (parkolni - ingyenesen - a pláza mélygarázsában lehet). Sok szeretettel várunk mindenkit, az előzetes jelentkezések alapján ennyien leszünk:
Gyerekek (32 fő): Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Krizsán Gábor, Kuntic Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence, Yem Richárd, Wagner Tamás Edzők (8 fő): Erdei Bálint, Erdei Károly, Fábián Péter, Kozma István, Stefanik Arnold, Takács Gyula, Újvári Gábor, Villám Károly Kísérő szülők (40): Bagdán Gábor (1), Balogh László (2), Bicski Bence (2), Bodnár Gergely (2), Cseh Dávid (2), Farsang Ádám (1), Hajdi Zoltán (1), Iváncsik Norbert (1), Katona Barna (1), Kárpáti Krisztián (2), Kovács Dávid (1), Kovács Dominik (2), Kostyova Patrik (2), Körtélyesi Bertalan (1), Krizsán Gábor (1), Kuntic Alen (2), Laukó István (2), Leicht Ferenc (2), Pátkai Patrik (3), Prebor Davies (2), Rendik András (1), Szidor Szabolcs (1), Tóth Ádám (4), Újvári Bence (2), Wagner Tamás (1) |
| Tovább » |
|
Az egyik tizenkilenc, a másik egy... [2011. június 04. 18:55]
Igazán kiváló teljesítménnyel, szép akciókkal és három gólvadásszal abszolváltuk az utolsó forduló mérkőzését az Újpest ellen, a 19-1 (11-1) arányú győzelmünk méltó búcsút jelentett az arannyal zárt szezonnak. A Kostyova (7) /helyette Kuntic (7,5) a 41. percben/ - Baross T. (7), Bicski (6,5) /helyette Bagdán (7) a 41. percben/, Baross G. (6,5), Szidor (7) - Rendik (9), Kis (6,5) /helyette Kovács Dávid (7) a 41. percben/, Pátkai (6,5) /helyette Farsang (7) a 41. percben/, Patkós (6,5) /helyette Kovács Dominik (7) a 41. percben/ - Tóth (9), Balogh (9,5) összetételű csapat góljait Balogh László (8), Rendik András (6), Tóth Ádám (5) szerezték, de szépen alájuk dolgozott ma az egész gárda. Gratulálunk a bajnoki címhez, most így írásban, holnap pedig személyesen is a záróbulin! Szép volt, fiúk!
A csapat vezetőedzőjeként ezúton szeretnék köszönetet mondani elsősorban Villám Károlynak a lelkiismeretes, csupaszív munkájáért, Fábián Péternek a háttér megteremtéséért, Kozma Istvánnak a hűvös profizmusáért, Takács Gyulának a korántsem felesleges erőnléti karbantartásért, Mészöly Gézának a néhány jó szóért és Erdei Bálintnak a kapusok remek gardírozásáért! És köszönet jár a gárda korábbi edzőinek, vagyis Varga Istvánnak és Varga Péternek is, hiszen az ő munkájuk is vastagon benne van ebben a sikerben! |
| Tovább » |
|
Leicht Feri szülinapja [2011. június 03. 09:19]
Ma ünnepli a 14. születésnapját csapatunk csupaszív védője, Leicht Ferenc. Sok boldogságot kívánunk. |
| Tovább » |
|
Az Internationale elleni keret [2011. június 02. 12:52]
Győzelmével bebiztosíthatja a bronzérmet a BLSZ U14/2. csoportban szereplő gárdánk, amely az Internationale CDF csapatát fogadja Csillaghegyen 09:00 órától. Reggel nyolckor találkozik az alábbi keret (mind a két garnitúrát hozzuk magunkkal!): Bagdán Gábor, Cseh Dávid, Farsang Ádám, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Újvári Bence, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Az Újpest elleni keret [2011. június 02. 09:09]
Szombaton 09:00 órakor játssza utolsó bajnoki mérkőzését U14/1. csoportban induló csapatunk a Márton úton. Az Újpest elleni találkozó előtt 08:00 órakor találkozunk (mind a két mez legyen nálunk!) a helyszínen.
A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Farsang Ádám, Kis Erik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Kuntic Alen, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám |
| Tovább » |
|
A játékvezetői hármasok [2011. június 01. 20:24]
Örömteli, hogy mind a két hétvégi mérkőzésünkön három játékvezető fog közreműködni, reméljük ez garantálja a magas színvonalú bíráskodást!
Az Újpest elleni derbin Markhot Péteré a síp, Németh Márk és Szepesi Péter lenget majd, másnap az Inter ellen Németh Márk lesz a főnök, Tóth András és Markhot Péter pedig a két asszisztens. |
| Tovább » |
|
Táborelőleg! [2011. június 01. 11:57]
1997-es csapatunk június 19-24. között Balatonalmádiban vesz részt egy laza focitáborban, amelyet megspékelünk két edzőmérkőzéssel (Balatonalmádi és Veszprém ellen). A kiváló körülmények között mód lesz a pihenésre és kikapcsolódásra is a bajnoki szezont követően az alábbi keretnek: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Fábián Péter, Kis Erik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Laukó István, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Turányi Bence, Újvári Bence, Yem Richárd.
A tábor előlegét (20.000 Ft) még ezen a héten, kérjük, befizetni szíveskedjenek az érintettek, mert a határidőt csupán három szülő tartotta be!
Ugyancsak mulasztásban vannak a szülők a bajnoki vacsorán résztvevők létszámának megadásával! Kérnénk ezt is pótolni, lehetőleg még ma! (A kísérők költségét a helyszínen kell kifizetni!) |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. május 31. 09:59]
BLSZ U14/1. csoport - 21. forduló
KISE - Mészöly Focisuli 5-2 Kelen - Csepel 3-3 Gloriett - CSHC 3-0 játék nélkül Újpest - BNLC 7-1 II. ker. UFC - BVSC 5-1 Goldball - XII. ker. Hegyvidék elhalasztva
BLSZ U14/2. csoport - 21. forduló
Budafok - Mészöly Focisuli "B" 1-2 Internationale - Újpesti Haladás 2-9 Budatétény - Lőrinc United 1-4 Kelen SC - RAFC 3-0 játék nélkül Rojik - Soroksár 2-2 |
| Tovább » |
|
A programunk [2011. május 30. 08:17]
Az utolsó erőnléti edzésünk lesz az idei szezonban hétfőn 17:00 órától Puskás Stadionban, mit kapusedzéssel egészítünk ki. Kedden 17:00 órakor gyűjti a busz a gyerekeket az Örsön az egy órával később kezdődő csillaghegyi edzésre. Szerdán és csütörtökön a Róna utcában készülünk fel az utolsó bajnoki mérkőzésekre.
Szombaton 09:00 órakor az U14-es bajnokság 1-es, vasárnap 09:00 órakor pedig a 2-es csoportjában szereplő csapatunk érdekelt a Márton úton. Az Újpest ellen az aranyért, az Internationale-vel szemben pedig a bronzért küzdünk. Vasárnap este 18:00 órától a Lurdy Házban szezonzáró, ünnepi vacsora lesz a két együttesben bajnoki mérkőzésen pályára lépőknek és szüleiknek. |
| Tovább » |
|
Kiharcolt győzelem! [2011. május 29. 20:49]
A bajnoki bronzéremért küzdött ma Budafokon a házigazdákkal a BLSZ U14/2. csoportban szereplő együttesünk. 2-1 (1-1)-es győzelmünk azt jelenti, hogy a házigazdákat végleg leráztuk, most már az utolsó fordulóban kell sikerrel vennünk az Internationale elleni mérkőzést a 3. hely eléréséhez. A bajnokság legszikrázóbb összecsapásán csapatunk az elsőtől az utolsó percig brusztolt, küzdött, harcolt, miközben néhány mintaszerű akció kivitelezésére is jutott ereje (még az is belefért, hogy kihagyjunk egy 11-est). A Kostyova (7,5) /helyette Kuntic (6,5) a 41. percben/ - Bodnár (6,5) /helyette Újvári (7) a 41. percben/, Leicht (7) /helyette Cseh (6) a 47. percben/, Bicski (8), Hajdi (7) /helyette Kárpáti (-) az 72. percben/ - Patkós (7), Kovács Dominik (6,5), Katona (5,5) /helyette Yem (-) a 83. percben/, Farsang (6) /helyette Laukó (7) a 41. percben/ - Rendik (8), Tóth (9) összetételű együttes góljait Kovács Dominik és Tóth Ádám lőtték. A meccs keménységére jellemző, hogy a jegyzőkönyvbe négy játékosunk (Leicht, Bodnár, Újvári, Patkós) sérüléséről is említést kellett tennünk.
Bodnár József jóvoltából már fenn vannak a fotók az albumban. |
| Tovább » |
|
Bajnoki évzáró vacsora [2011. május 28. 19:21]
A Mészöly Focisuli 1997-es korosztályának bajnoki záróbankettjét június 5-én, vasárnap 18:00 órakor tartjuk a Lurdy Házban. A gyermekek természetesen a klub vendégei az étkezésre, italokra és a bowlingozásra. A kísérő szülőknek 2.500 Ft-ba kerül a vacsora és a korlátlan üdítő fogyasztás.
A gyerekeket kísérő létszámokat szerdáig kell jelezni! |
| Tovább » |
|
Számszerűleg csúnya [2011. május 28. 18:50]
5-2 (2-0)-es vereséget szenvedett a matematikailag bajnok 1997-es csapatunk az ezüstérmet ezzel a győzelemmel begyűjtő KISE otthonában. Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 41. percben/ - Laukó (7), Bicski (6), Baross G. (6), Baross T. (8) - Rendik (6,5), Kovács Dávid (6) /helyette Újvári (5,5) a 41. percben/, Kis (5,5) /helyette Pátkai (5,5) a 31. percben/, Patkós (6) /helyette Kovács Dominik (5) a 60. percben/ - Tóth (6), Balogh (6,5) összetételű gárda góljait Balogh László és Rendik András (képünkön a találat) szerezték.
A vereség három okra vezethető vissza:
1., Ellenfelünk fizikálisan erősebb és kondicionálisan jobb állapotban volt. 2., Hibás edzői húzás volt az utolsó negyedórában megbontani az addig szuperul működő védekezésünket. Elnézést érte! 3., Katasztrofális játékvezetői bakik jellemezték a meccset, többek között két teljesen jogtalan büntetőt rúghatott a KISE, amelyet az elején egy ártalmatlan öngóllal is megajándékoztunk.
A bajnoki címet abban az egyetlen esetben veszíthetjük el, ha az utolsó fordulóban a mi vereségünknek és a KISE (XII. ker Hegyvidék otthonában) győzelmének összesített gólkülönbsége 36 gólnyi eltérést mutatna. |
| Tovább » |
|
A játékvezetők [2011. május 27. 22:55]
A KISE elleni rangadót Horváth Ádám vezeti, segítője Kiss Olivér lesz. Budafokra három spori jut: Lukácsi Balázs főnök, asszisztenseinek Bárányos Andrást és Jámbor Lászlót jelölték. |
| Tovább » |
|
A Budafok elleni keret [2011. május 27. 10:59]
Vasárnap 13:00 órakor kezdődik a bronzérem szempontjából sorsdöntő Budafok - MFS mérkőzés a XXII. Promontor u. 89/B szám alatti műfüves pályán (térkép - ide kattintva). Mind a két mezt vigyük magunkkal a 12:00 órás találkozóra!
A keret: Bicski Bence, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Farsang Ádám, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kuntic Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
A KISE elleni keret [2011. május 25. 21:34]
A szombati rangadón megpróbálunk a lehető legerősebb kerettel megjelenni (a külföldre utazó Szidor Szabin kívül mindenki a fedélzeten!). A X. Gyakorló u. 25. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva) 08:00 órakor találkozunk (mind a két mezgarnitúrát pakoljuk be!).
A keret: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Laukó István, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Sorsdöntő hét vár ránk [2011. május 23. 08:59]
Egy arany- és egy bronzérem bebiztosítása a célunk ezen a héten, reméljük az edzések látogatottságában is megmutatkozik ez! Hétfőn gyűjtünk erőt a feladatokhoz Takács Gyula vezényletével a Puskás Stadionban (17:00 óra), kedden Mészöly Gézával megspékelve taktikázunk egy kicsit Csillaghegyen (18:00 óra - busz Örs Vezér tér 17:00), szerdán beigazítjuk a lábainkat Kozma István segítségével a Postáson (16:30 óra), végül csütörtökön ráteszünk egy lapáttal ugyancsak a Róna utcában (16:30 óra).
Szombaton 09:00 órakor a X. Gyakorló u. 25. szám alatti KISE-pályán vívjuk a tavasz meccsét, majd vasárnap 13:00 órakor a budafoki műfüvesen (XXII. Promontor u. 89/A) indulunk harcba a 3 pontért. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. május 23. 08:19]
BLSZ U14/1. csoport - 20. forduló:
Mészöly Focisuli - Goldball 10-1 BNLC - KISE 2-5 XII. ker. Hegyvidék - Gloriett 1-3 Csepel - BVSC 4-1 Újpest - II. ker. UFC 3-4 CSHC - Kelen 0-3 játék nélkül
BLSZ U14/2. csoport - 20. forduló:
Mészöly Focisuli - Rojik 8-0 Újpesti Haladás - Budafok 1-1 Lőrinc United - RAFC 11-0 Internationale - Kelen B 1-16 Talents FC - Budatétény 0-3 játék nélkül Szabadnapos: Soroksár |
| Tovább » |
|
A dobogóra kerültünk [2011. május 22. 18:38]
A BLSZ U14/2. csoportban szereplő együttesünk folytatta tavaszi remeklését, ezúttal a Rojik ellen nyert 8-0 (2-0)-ra a csapat. Egy félidő kellett a jól küzdő rivális ellenállásának megtöréséhez, utána már nem volt kérdéses a rendkívül fontos három pont sorsa. A helyzetkihasználások továbbra is hagynak "némi" kívánni valót maguk után. A jól elvégzett munka örömét ma az alábbiak élhették át: Kostyova (6,5) /helyette Iváncsik (6,5) a 41. percben/ - Kovács Dominik (6), Leicht (6,5) /helyette Laukó (6,5) a 41. percben/, Baross T. (7,5), Bodnár (6) /helyette Bagdán (7) a 41. percben/ - Patkós (8), Kis (7), Kovács Dávid (6) /helyette Kárpáti (5,5) az 52. percben/, Farsang (6) /helyette Katona (6) az 52. percben/, Bodnár (6) /helyette Kis (6,5) a 41. percben/ - Rendik (6,5) /helyette Cseh (6) a 62. percben/, Balogh (8). Góljainkon Balogh László (3), Rendik András (2), Kis Erik, Bodnár Gergely és Patkós Imre osztozott. A meccs fényképgalériája már fenn van az albumban. |
| Tovább » |
|
Célegyenesben [2011. május 21. 12:02]
Matematikailag még nem vagyunk bajnokok, ám a realitás azt mondatja, hogy megszerezte az aranyérmet 1997-es csapatunk a mai 10-1 (6-0)-es, Goldball ellen aratott győzelmének köszönhetően. Pontszámban ugyan még beérhetnek minket, ebben az esetben a győzelmek száma megegyező lehet a minket üldöző KISE-vel (ha az utolsó két fordulóban kikapnánk), így akkor a gólkülönbség dönthetne. Ez nekünk jelenleg + 112, a KISE mutatója + 71. Természetesen csapatunk azon lesz, hogy a jövő heti rangadón bebizonyítsa, hogy melyik a jobb együttes! Szombaton az Iváncsik (7,5) /helyette Kuntic (7) a 41. percben/ - Baross T. (7) /helyette Fábián (6) a 41. percben/, Baross G. (6), Bicski (7) - Rendik (8) /helyette Wagner (6) az 57. percben/, Tóth (7), Pátkai (6), Hajdi (5,5) /Újvári (5,5) a 41. percben/ - Csécsi (7), Balogh (8,5), Szidor (7) összetételben pályára lépő gárda hamar eldöntötte a 3 pont sorsát, hiszen a 10. percben már 4-0-ra vezettünk. Góljainkat Balogh László (6), Rendik András (3) és Csécsi Krisztián (utóbbi büntetőből és képünkön) lőtték.
Képeink már a fotógalériában! |
| Tovább » |
|
A sporik [2011. május 20. 11:49]
Szombaton ketten(!), Kénoszt Zsolt (segítője Jámbor László), vasárnap hárman, Kozma László (asszisztensei Markhot Péter, Kranauer Tamás) működnek közre a mérkőzéseinken. Lesznek szövetségi ellenőrök is a találkozón, szóval jól megvizsgálnak minket! |
| Tovább » |
|
A Rojik elleni keret [2011. május 19. 10:41]
A korábbi RTK játékosokkal megerősített Rojikot fogadjuk vendégként a BLSZ U14/2. csoport 20. fordulóbeli bajnoki mérkőzésén. A vasárnap 09:00 órakor kezdődő találkozó a Márton úton kerül megrendezésre, ahol 08:00 órára az alábbi fiúkat várjuk: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Tamás, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Farsang Ádám, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Rendik András
Mind a két garnitúra legyen nálunk! |
| Tovább » |
|
A Goldball elleni keret [2011. május 19. 08:22]
A hétvégén ismét hazai pályán fogadjuk riválisainkat mind a két csapatunkkal, az U14/1. csoportban a Goldball lesz az ellenfelünk. Mind a két mezt hozzuk magunkkal a 08:00 órás gyülekezőre.
A 09:00 órakor kezdődő mérkőzésen az alábbi fiúk lépnek pályára: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Kiemelt kockázat [2011. május 18. 14:35]
Sajnálattal kell közölnünk, hogy az Újpesti TE biztonsági igazgatója - az UTE - Videoton mérkőzés különös kockázatú sporteseménnyé nyilvánítása miatt - nem engedélyezi a gyermekeknek szóló akciónkat. A kényelmetlenségért elnézésüket kéri Mészöly Géza, akivel ezekben a percekben közölték a hírt!
Ősszel folytatjuk a kezdeményezésünket, no persze nem az UTE - FTC meccsen... |
| Tovább » |
|
A Telesportban láthattuk [2011. május 18. 00:40]
A csillaghegyi bázison szereplő Hidegkuti Dominik a főszereplője annak a kisfilmnek, amelyet múlt csütörtökön forgattak a Márton úton. Az MTV Sport7 című műsorában vasárnap tűzték vetítették a kisfilmet, amely a mellékelt videóban 12:33 és 17:49 perc között látható!
A műsor ide kattintva tekinthető meg!
Képünkön Hidegkuti Dominik. |
| Tovább » |
|
Vasárnapi lehetőség! [2011. május 17. 12:49]
Tavasszal harmadszor, ám őszig bizonyosan utoljára kínálja fel egyesületünk a lehetőséget, hogy sportolóink (és kísérőjük) térítésmentesen kimehessenek az Újpest bajnoki mérkőzésére! Az ellenfél ezúttal a bajnokcsapat, vagyis UTE - Videoton találkozóra kerül sor vasárnap 17:30 órakor a Szusza Ferenc Stadionban.
Az e-mailen történő előzetes jelentkezés után:
Találkozó: május 22-én, 16:30 órakor a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál! Kontakt: Szarvas Gábor edző 06-20/345-6841. Ő lesz ott a helyszínen. Bejutás: a csoportért kijönnek a rendezők, és bekísérik a szektorba. Aki késik, annak nem tudjuk biztosítani az ingyenes bejutást! Parkolás: a stadionon kívüli utcákban lehetséges. Kérem, kalkulálja bele az erre fordítandó időt! Hazajutás: önkéntes, tetszőleges Ruházat: lehetőleg pirosban/bordóban legyünk felül (az edzőpólóink, vagy szélkabátjaink tökéletesek).
Mészöly Gézának (képünkön) ezúton is köszönjük a segítséget! |
| Tovább » |
|
A heti várható programunk [2011. május 16. 08:57]
Hétfőn erőnléti- és kapusedzés vár mindenkit a Puskás Stadionban 17:00 órától, kedden Csillaghegyen lesz a foglalkozás 18:00 órai kezdettel (busz indul 17:00 órakor az Árkád mellől!). Szerdán és csütörtökön pedig a Róna utcát használjuk 16:30-as kezdéssel.
Pályaválasztók leszünk a hétvégén, vagyis szombaton az U14/1. csoport meccsét rendezzük (MFS - Goldball), vasárnap pedig az U14/2. csoport találkozója következik (MFS B - Rojik) egyaránt 09:00 órás kezdettel. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. május 15. 22:09]
BLSZ U14/1. csoport - 19. forduló
Gloriett SE - Mészöly Focisuli 1-6 Goldball - BNLC 3-0 Kelen - XII. ker. Hegyvidék 8-4 BVSC - CSHC 3-0 játék nélkül KISE - Újpest 6-0 II. ker. UFC - Csepel 0-12
BLSZ U14/2. csoport - 19. forduló
Szabadnapos: MFS "B" RAFC - Talent 3-0 játék nélkül Budatétény - Soroksár 0-11 Budafok - Internationale 21-0 Kelen "B" - Lőrinc United 3-0 |
| Tovább » |
|
Egy lépéssel közelebb... [2011. május 14. 19:19]
A szokásos első félidei visszafogottságunk után a második játékrészben már kulturáltan focizó csapatunk begyűjtötte a három pontot a Gloriett vendégeként. A 6-1 (1-1)-es győzelmünk nem forgott veszélyben, a Kostyova (7) - Kovács Dominik (6,5), Baross G. (5,5) /helyette Farsang (7) a 41. percben/, Bicski (7,5), Kovács Dávid (6) - Rendik (8), Kis (6,5), Pátkai (6,5), Patkós (7) - Tóth (6,5), Balogh (7) összetételű gárda közelebb került az aranyéremhez. Góljainkat Rendik András (2), Tóth Ádám (2), Bicski Bence és Balogh László szerezték. Képünkön a remek játékot produkáló Rendik Andris látható. |
| Tovább » |
|
10 emberre legyengülve [2011. május 14. 16:43]
Az előzetes keretből több játékosunk hiányzása - osztálykirándulás, sérülés - miatt szűkös kerettel felálló U14/2 csapatunk, sajnos nem tudott egyenrangú partnerévé válni a versenyen kívüli, de hivatalos ellenfélnek számító Rojik '98 csapatával szemben. Az említettek figyelembevételével a 10 emberrel felálló csapatunkból a II. félidőben sajnos többen - sportolóhoz méltatlanul - feladták a küzdelmet. Tény, hogy Fábián a 10., Katona az 50. percben kapott rúgást követően csak félaktív résztvevője volt a mérkőzésnek, ugyanakkor számolt alkalommal a kapussal szembeni ziccereket rontottunk. A 7-0-ás vereséget az alábbi együttes szenvedte el, Villám Karcsi bácsi osztályzatai tájékoztató jellegűek... Kuntic 6 - Fábián 3,5, Leicht 4,5, Wagner 4, Hajdi 3,5, Yem 4,5, Katona 3, Kárpáti 4, Cseh 3,5, Csécsi 4. Prebor Davies testileg-lelkileg hiányzott ma a csapatból!
A bőséges fényképösszefoglaló már fenn van az albumban!
A jövő héten fontos bajnokija lesz ennek az együttesnek, szedje össze magát mindenki vasárnapra! |
| Tovább » |
|
Két hír péntek estére [2011. május 13. 22:01]
Eldőlt végre, hogy ki vezeti a holnapi, Gloriett elleni bajnokit; Böröcz Ferenc, de ami fontosabb: Daviest hazaengedték a kórházból! |
| Tovább » |
|
A Gloriett elleni keret [2011. május 13. 09:56]
A BLSZ U14/1. csoportjában szereplő csapatunk is nagyon szűkös kerettel vág neki a szombati bajnoki mérkőzésnek, mert különböző okok miatt 9 (!) gyerekre nem számíthatunk! Iváncsik, Szidor, Bodnár, Baross T. iskolai okokból, Prebor, Bagdán, Újvári, Lóránt sérülés miatt nem jön, Kámán Márk pedig abbahagyta a játékot. Éppen ezért a keretek tagjai feltétlenül jelenjenek meg a kijelölt helyszíneken!
A XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti Etalon pályán (térkép - ide kattintva) vívjuk a meccsünket a Gloriett ellen 14:00 órától. Találkozó 13:00 órakor a létesítménynél (mind a két mezzel) az alábbi fiúknak: Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Farsang Ádám, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám Halvány esély mutatkozik Baross Tamás késéssel spékelt megérkezésére. |
| Tovább » |
|
Programváltozás! [2011. május 12. 10:31]
A BLSZ U14/2. csoportjában versenyen kívüli, hivatalos mérkőzést kell játszanunk a Rojik (1998-asokból álló csapatával a XVII. Pesti út 86-88. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva) szombaton 13:00 órától.
12:00 órakor találkozó az alábbi fiúknak: Cseh Dávid, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Felmérés előtt és után [2011. május 11. 20:27]
A keddi felmérésen 18 fiú jelent meg a keretből, így jócskán várunk még a Márton útra olyanokat, akik csütörtökön 16:30 órától jöhetnek (legkésőbbi érkezés 18:30), vagy pénteken 15:15 órára.
Akiket érint: Balogh László, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Krizsán Gábor, Szidor Szabolcs. |
| Tovább » |
|
Davies jobban van! [2011. május 09. 11:09]
Műtétje után Davies szó szerint lábadozik, mert most már sétálhat is. Unalomig nézi a tévét, és nem fáj a feje. Üdvözöl mindenkit! A hét második felében talán már kiengedik a kórházból!
Drukkolunk! |
| Tovább » |
|
A programunk [2011. május 09. 09:59]
Hétfőn a Puskás Stadionban 17:00 órától erőnléti edzés, ami ránk is fér... Ott edzenek ma a kapusok is. Kedden 18:00 órától a Márton úton kerül sor a felmérésre, ezúttal jó időt jósolnak - dekázás, célzáspontosság, rúgóerő, helyből távolugrás, szlalom labdavezetés és 30 m futás szerepel a menüsorban. A részvétel kötelező! Az egyesület saját busza az Örsről 17:00 órától hozza a gyerekeket (ez 20 személyes, tehát nem kell előzetes jelentkezés)! Szerdán és csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között gyakorlunk a Róna utcában.
Szombaton - megváltozott időpontban - 14:00 órától játszunk a Gloriett SE ellen a XVIII. Tövishát utcában. A keret másik része a Tatai úton 09:30 órától a BVSC ellen vív egy barátságos meccset! |
| Tovább » |
|
"Sorozatgyilkosok" [2011. május 09. 07:50]
BLSZ U14/2. csoport - 18. forduló
Mészöly Focisuli - Kelen SC 1-2 KISE - II. ker. UFC 11-0 XII. ker. Hegyvidék - BVSC 0-2 BNLC - Gloriett 1-4 Újpest - Goldball 5-2 CSHC - Csepel 0-3 játék nélkül
BLSZ U14/2. csoport - 18. forduló
Mészöly Focisuli "B" - Budatétény 8-0 Soroksár - RAFC 20-0 Internationale - Rojik 0-12 Talents FC - Lőrinc United 0-3 játék nélkül Budafok - Kelen SC 2-2 Szabadnapos: Újpesti Haladás
Érdekesség, hogy a Budapest bajnokság eleddig másik hibátlan csapata, a MAC '98 is ebben a fordulóban botlott, ők 0-0-át játszottak Újpesten. Gratulálunk az ő hosszú 100%-os sorozatukhoz is, mindent bele a bajnoki címért! |
| Tovább » |
|
Könnyed győzelem [2011. május 08. 22:05]
A néhány fiatalabbal felálló ellenféllel szemben, különösebb erőkifejtés nélkül szereztük meg a 3 pontot. Voltak, akik éltek a felkínált lehetőséggel, és így is küzdöttek, ha kisebb hibákkal is, de koncentráltak a maguk megszokott módján, dicséret nekik (pl. Patkós, Bicski, Leicht). Jó lenne, ha ez a szemlélet "ragadósabb" lenne valamennyi csapattagra nézve, és ők a lazábbnak tűnő szituációkban is tudjanak akarni és egészségesen "harapni". A Kuntic (6,5) /helyette Kostyova (6,5) a 41. percben/ - Fábián (6,5), Bicski (7) /helyette Yem (5,5) a 41. percben/, Leicht (7), Hajdi (6) /helyette Körtélyesi (5,5) a 62. percben/ - Katona (6), Kovács Dominik (6,5), Farsang (7), Bodnár (6) /helyette Kis (6,5) a 41. percben/ - Kárpáti (6) /helyette Wagner (6) az 58. percben/, Patkós (8,5) /helyette Csécsi (6,5) a 41. percben/ összetételű együttes góljait Patkós Imre (3), Farsang Ádám (2), Fábián Péter, Csécsi Krisztián és Kárpáti Krisztián szerezték (utóbbi gólja a kis képen, a többi meg a fotóalbumban). |
| Tovább » |
|
Valami véget ért... [2011. május 07. 11:42]
Egy szép és hosszú sorozat szakadt meg szombaton a Márton úton, hiszen 17 győzelem után vereséget szenvedett a BLSZ U14/1. csoportjában szereplő csapatunk. A Kelen SC-től elszenvedett 2-1 (1-0) -es vereségbe sok minden közbejátszott (míg az elllenfél távoli bombája beakadt, addig a mieinknél kapusbravúr, vagy a kapufa mentett), de nem volt érdemtelen. Az ellenfél játékosai ugyanis jobban akartak, többet futottak, agresszívebben küzdöttek, a mieinknél ilyen teljesítmény elvétve akadt, viszont szájkaratéban jól állt a Kostyova (6) /helyette Iváncsik (5) a 41. percben/ - Baross T. (6), Baross G. (6), , Bicski (6,5), Szidor (6) /helyette Patkós (5) a 41. percben/ - Rendik (5), Kovács Dávid (5,5) /helyette Kovács Dominik (6) a 72. percben/, Kis (5,5) /helyette Leicht (5) a 72. percben/, Pátkai (5) - Tóth (5), Balogh (5) összetételű együttes, amelynek egyetlen gólját büntetőből Baross Gábor szerezte (képünkön a szülinapját ünneplő gólszerző, akinek és ikertestvérének sok boldogságot kívánunk!).
A cél egyértelműen a bajnoki cím elhódítása maradt, ebből a szempontból belefért ez a kudarc! Sokszor hangsúlyoztuk, hogy hibátlan sorozatot produkálni roppant nehéz, nem is tudott érdemben megfelelni ennek a csapatunk. Ettől még büszkék lehetünk az eddig elértekre, de akkor profitálhatunk igazán a mai vereségből, ha mindenki megérti, hogy van oka az önvizsgálatra! |
| Tovább » |
|
A hétvégi játékvezetők [2011. május 06. 16:24]
A Kelen SC elleni derbit Merényi Tamás vezeti mjad, a budatétényiek ellen pedig komplett játékvezetői hármas érkezik majd. A sípot Stelcz Ádám fújja majd, Kozma László és Sára László lenget majd neki. |
| Tovább » |
|
A vasárnapi keret [2011. május 06. 09:19]
A hét utolsó napján 11:00 órakor fogadjuk a Budatétény csapatát a Márton úton, ahová mind a két garnitúra felszerelésünket hozzuk magunkkal! 10:00 órakor az alábbi fiúk részvételére számítunk: Bicski Bence, Bodnár Gergely, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kámán Márk, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Daviest megműtötték [2011. május 05. 22:33]
Tegnap ismét előjött Prebor Davies fejfájás-hányás problémája, olyan erősen, hogy az iskolából bevitték a Bethesda kórházba. Ott megállapították, hogy egy daganat elzárja az agyban lévő folyadék mozgását, ezáltal kialakul egy erős nyomás, ami az ő tüneteit okozza. Ezután átvitték az idegsebészeti intézetbe, ahol rövid tanakodás után szerda este megműtötték (szerda este). Választási lehetősége a családnak nem volt. Most, a műtét után jól van (hála Istennek), valószínűleg a jövő hét végén engedik haza. Többet egyelőre nem tudunk, később közlik, hogy az ápolása hogyan történjen a teljes felépülésig. Addig is, sajnos, mellőznie kell a focit, bizonytalan ideig. Davies, anyukáján keresztül mindenkit üdvözöl a csapatban!
Mi mást üzenhetnénk neked, Davies, minthogy minél gyorsabban épülj fel, és gyere vissza közénk! Érted is küzdeni fogunk a bajnokság hátralévő idejében, megszerezzük a bajnoki aranyat és egy minél szebb helyezést neked! |
| Tovább » |
|
A Kelen SC elleni keret [2011. május 05. 13:04]
Szombaton 09:00 órakor fogadjuk a bajnoki címvédő Kelen SC-t, akik most a 3. helyen tanyáznak a bajnokságban. A piros mezünkben játszunk, de hozzuk el 08:00 órára a fehér-fekete garnitúrát is!
A keret: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. május 04. 20:06]
BLSZU14/1. csoport - 17. forduló:
BVSC-Zugló - Mészöly Focisuli 3-6 Csepel - XII. ker. Hegyvidék 3-1 Gloriett - UTE 2-1 Goldball - KISE 1-3 II. ker. UFC - CSHC 3-0 játék nélkül Kelen SC - BNLC elhalasztva
BLSZU14/2. csoport - 17. forduló:
RAFC - Mészöly Focisuli "B" 0-9 Kelen B - Talent 3-0 játék nélkül Budatétény - Újpesti Haladás 0-20 Lőrinc United - Soroksár 0-5 Rojik - Budafok 1-4 Szabadnapos: Internationale |
| Tovább » |
|
Elfújta a szél... [2011. május 04. 11:58]
A keddi napra, Csillaghegyre tervezett felmérés az időjárási körülmények miatt elmaradt. Miután erre a hétre továbbra is szelet, hideget és esőt jósolnak, a felmérést elhalasztottuk egy héttel, vagyis az1997-eseknek május 10-én, kedden (18:00 és 19:30 óra között) lesz a 30 méteres futás és 30 m szlalom labdavezetés és az ügyességi feladatok feltérképezése. Pótnap május 12., csütörtök (16:30-19:30), illetve 13., péntek 15:15-16:45 óra között ugyancsak a Márton úton. |
| Tovább » |
|
Elmarad a hétfői futóedzés, kapusoknak lesz! [2011. május 02. 08:17]
Május 2-án nem lesz erőnléti edzés a Puskás Ferenc Stadionban, a kapusedzés viszont nem marad el. Kedden 18:00 órától felmérés vár ránk Csillaghegyen, kötelező a részvétel. Az Örsről induló járatra időben érdemes jelentkezni, ám aki nem fér fel rá, annak is oldjuk meg az odajutását!! Szerdán, csütörtökön a Róna utcában edzünk.
Szombaton 09:00 órakor fogadjuk a Kelen csapatát a Márton úton, vasárnap picit később, 11:00 órakor indul útjára ugyanott a labda, "B" csapatunk a Budatéténnyel játszik. |
| Tovább » |
|
Győztünk [2011. április 30. 22:05]
Jó időben, rossz pályán, rossz felfogásban, rossz játékvezetés mellett fociztunk szombat délelőtt a BVSC ellen, és az Iváncsik (6) /helyette Kuntic (6,5) a 41. percben/ - Kovács Dominik (6) /helyette Cseh (7) az 55. percben/, Baross G. (6), Baross T. (7), Kovács Dávid (6,5) - Fábián (5) /helyette Bodnár (7) a 41. percben/, Tóth (6,5), Pátkai (6,5), Szidor (6) - Rendik (7), Balogh (7,5) csapat 6-3 (2-2)-ra nyert. A hibátlan mérleg megmaradt, de az igazi öröm a két '98-as fiú bátor játéka volt! Góljainkat Balogh László (3), Szidor Szabolcs, Bodnár Gergely és Pátkai Patrik lőtték.
A képek már a fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
Továbbra is örömteli [2011. április 30. 16:11]
A BLSZ U14/2. csoportban szereplő csapatunk továbbra is tartja sikeres menetelését a tavaszi szezonban. Az ilyen arányú győzelem mellett is vannak tanulságok, melyekből okulni kell. Sajnos a kapussal szemben egy az egyben rávezetett támadásból több mint fél tucat gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Tehát van még javítani való. Dicséretes néhány játékosnak az eddigiekhez képest nyútott átlagon felüli teljesítménye (Wagner, Hajdi, Katona, Kárpáti). A Kostyova (8) - Wagner (6,5), Bagdán (7,5), Leicht (7), Hajdi (6,5) - Yem (5,5), Katona (7), Körtélyesi (6,5), Kis (7,5) - Kárpáti (7), Farsang (7,5) összetételű csapat góljait Farsang Ádám (3), Kárpáti Kriszitán (2), Kis Erik (2), Bagdán Gábor lőtték és esett egy öngól is, így alakult ki a 9-0 (3-0)-ás végeredmény. |
| Tovább » |
|
A hétvégi keretek [2011. április 29. 11:33]
A BLSZ U14/1. csoportot vezető csapatunk hétvégi ellenfele a BVSC-Zugló együttese lesz, amellyel 10:00 órától játszunk a XIV. Tatai út 3/a szám alatti pályán (térkép: ide kattintva).
Találkozó 09:00 órakor mind a két mezzel (a pirosban kezdünk a tervek szerint) együtt a helyszínen: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám
Ugyancsak szombaton (13:00 órától) futballozik a másik csapat is, ők a RAFC vendégei lesznek a XVI. Keringő u. 1. (Sasvár u. sarok) /térkép: ide kattintva/ szám alatti pályánál!
Piros mezben játszunk, 12:00 órakor találkozunk: Bagdán Gábor, Farsang Ádám, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Yem Richárd Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
Újpest - Pápa [2011. április 28. 10:15]
Ismét lehetőség nyílik az Újpest hazai meccsén ingyenesen szurkolni. Szombaton 17:30 órakor kezdődik a Pápa elleni találkozó, amely előtt egy órával, tehát 16:30 órakor lesz gyülekező a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál! (Ahol a múltkor is.) Jelentkezés e-mailben péntek 20:00 óráig! |
| Tovább » |
|
Sporik a hétvégén [2011. április 28. 09:10]
Szombaton a BVSC elleni találkozót Pethő Balázs Imre vezeti, a RAFC-meccsen pedig Szederkényi Márton fújja a sípot. |
| Tovább » |
|
Újabb sérülés [2011. április 27. 20:27]
Laukó István (képünkön) fejét hét öltéssel kellett összevarrni egy iskolai balesetet követően, így a hétvégén ő sem léphet pályára. Minimális esélye megvan még erre Patkós Imrének, aki ágynak dőlt az olasz kaland után. Szép lassan fogyatkozunk... |
| Tovább » |
|
Bencétlenül szombaton [2011. április 27. 13:11]
Egy székbe belerúgva eltörte jobb lábának egyik ujját Újvári Bence (képünkön), aki minimum két hetes kihagyásra számíthat. A szombati meccsen - családi programja miatt - Bicski Bence sem lesz a keretben, reméljük itt véget is ér a hiányzók listája... |
| Tovább » |
|
Szülinapi köszöntés Riminiben! [2011. április 26. 09:12]
Iváncsik Norbi szombaton töltötte be a 14. életévét, a csapat és a szülők tortával köszöntötték őt a vacsora után. Isten éltessen, Nono!
A köszöntésről készült képek és a vasárnapi felvételek már a fotóalbumban! |
| Tovább » |
|
Az élet megy tovább [2011. április 25. 18:33]
Kedden szünnapja lesz a korosztálynak, illetve azoknak, akik szeretnének, megtartjuk az edzést Csillaghegyen. Szerdán és csütörtökön 16:30 órától edzünk a Róna utcában.
A BLSZ U14 bajnokság mind a két csoportjában szombaton lépünk pályára, 10:00 órakor a Tatai út 3/c szám alatt leszünk a BVSC vendége (piros mezben), 13:00 órakor pedig a RAFC pályáján (XVI. Pirosrózsa u. 9.) focizunk. |
| Tovább » |
|
Ezüstérem Olaszországban [2011. április 24. 23:54]
A Trofeo Adriatico Cup fináléjában a hannoveri SC Lagenhagen ellen léptünk pályára, és egy 3 perccel a vége előtt kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedtünk. A Kostyova – Kovács D., Baross G., Bicski, Patkós – Rendik, Újvári, Pátkai, Baross T. – Tóth, Balogh (csereként: Iváncsik, Laukó, Leicht, Szidor) összetételű csapatunk ezen a mérkőzésen tudása alatt teljesített, míg a németek gyors és erőszakos futballja megérdemelt sikert hozott a számukra. A nemzetközi tornán elért ezüstérmünk nagyszerű eredmény, a kiegyenlített erőviszonyokat hűen tükrözi, hogy hat kategóriából négyben büntetőkkel dőlt el az első hely sorsa, illetve két egy gólos siker született. Az ausztriai Schruns és Párizs után a harmadik Euro-Sportring Tornánkról is második helyezéssel tértünk vissza. Szép volt, fiúk! |
| Tovább » |
|
Finálét játszunk délután! [2011. április 24. 12:22]
A Trofeo Adriatico Cup elődöntőjében az olasz Montorio Calcio együttesével játszottunk, amely kapott gól nélkül, két győzelemmel és két döntetlennel érkezett a négy közé. Az Iváncsik - Baross T., Bicski, Baross G., Patkós - Rendik, Újvári, Pátkai, Szidor - Tóth, Balogh (csereként: Kostyova, Laukó, Leicht) összeállítású csapat hátrányból fordítva nyert 2-1-re Balogh László és Baross Gábor góljaival. A kispad öröme nem volt mindennapi a góloknál, hiszen drámai körülmények között jutottunk a fináléba, bár jobb helyzetkihasználással ez a meccs is egyértelműbb sikert hozhatott volna. |
| Tovább » |
|
Veretlenül a csoport élén [2011. április 23. 17:09]
A Trofeo Adriatico versenysorozat szombati napján előbb a csoportgyőzelemre hajtó német SC Wedemark ellen játszottunk a tegnapinak megfelelő játékoskerettel. A 3-0-ra megnyert találkozón Rendik András, Balogh László és Baross Tamás szerezte a góljainkat. Már biztos csoportgyőztesként vívtuk az utolsó mérkőzésünket az olasz Pol. Santagatese ellen, ahol megízlelhettük a hazai pályát fújó olasz játékvezető ténykedését, ám Szidor Szabolcs zseniális szabadrúgásgóljával így is nyertünk 1-0-ra.
Holnap 09:30 órakor a "B" csoport második helyezettjével csapunk össze a fináléba jutásért.
Csapatunk tagjai jelenleg San Marinoban csavarognak. Megérdemlik...
A mai fényképek is már megtalálhatók a fotóalbumban! |
| Tovább » |
|
Fotók az albumban! [2011. április 22. 22:52]
Wagner Eszter képei visszaadják a remek hangulatot. Megnyitó, gólok, élmények Olaszországból... |
| Tovább » |
|
Jó kezdés [2011. április 22. 20:36]
A délelőtti program során találkoztunk a lelkes szurkolótáborunkkal, vagyis aminket kísérő szülők, nővérek csapatával. A maroknyi szurkolósereg példás és hangos buzdítással köszöntötte az ausgsburgi FSV Inningen ellen pályára lépő Iváncsik – Baross T., Bicski, Baross G., Szidor – Rendik, Újvári, Pátkai, Patkós – Tóth, Balogh (csereként: Kostyova, Leicht, Laukó, Kovács Dominik, Fábián, Csécsi, Prebor) együttest, amely már az 1. percben (!) góllal köszönte meg ezt nekik, mi több újabb egy perc múlva már 2-0 volt ide… A szünetre kialakult a 3-1-es végeredmény Balogh László (2), Rendik András góljaival, a második játékrészben hetet cserélve játszottunk. A 2x15 perces derbi után, egy meccsnyi pihenővel a lábunkban a csoport vélhetően legerősebb gárdája, az olasz Villaclarense ellen játszottunk egy színvonalas mérkőzést, amelyet Tóth Ádám és Balogh László góljaival nyertünk meg 2-0-ra.
Szombaton újabb két csoportmeccs és egy san marinoi kirándulás vár ránk. |
| Tovább » |
|
Megérkeztünk Riminibe [2011. április 21. 20:36]
Egy sajnálatos eseménnyel fűszerezett utazás után érkeztünk meg a híres olasz üdülővárosba. Hajnali kettő óra 20 perckor előttünk öt autóval történt egy súlyos baleset, amely miatt három és fél órát vesztegeltünk Ljubljana mellett az autópályán. A megérkezés után tengeri fürdőzéssel múlattuk az időt, a tizenkilenc fiúból tizennégyen megmártóztak az Adriában. Homokfocizás és egy kiadós séta után elköltöttük bőséges vacsoránkat, majd tíz órakor nyugovóra tértünk. Holnap kilenc órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd ebéd után kezdődik a Trofeo Adriatico. |
| Tovább » |
|
Útközben [2011. április 20. 21:36]
1997-es csapatunk 20:00 órakor elindult a húsvéti túrájára 19 gyermekkel és 3 edzővel a fedélzeten. A búcsúzás pillanatairól készült képek már megtekinthetők a Fotóalbumban. Jelenleg Siófoknál járunk...
Máris történt egy változás a csütörtöki programunkban, a buszok kötelezően előírt pihenési idői miatt kénytelenek vagyunk kihagyni a velencei városnézést! Egyenesen a torna találkozópontjához megyünk, majd elfoglaljuk a szálláshelyünket. |
| Tovább » |
|
A másfél heti programunk [2011. április 18. 09:45]
Hétfőn a szokásos helyen, de reméljük nem a szokásos létszámban lesz erőnléti edzés (+kapusedzés). Kedden kisbusz hozza a jelentkezőket (az első 7 fiú szállítása garantált az Örsről - kérem a jelentkezéseket!) Csillaghegyre, ahol 18:00 órától lesz a foglalkozás. A szerdai edzés időpontját megváltoztattuk! Egy órával később kezdünk, 17:30-19:00 óra között tréningezünk, majd egy kötelező zuhanyzás után a Róna utcából indul a busz Olaszországba! (A vizes törülközőket a szülők vigyék majd haza!) Csütörtökön városnézés Velencében (az itthoniaknak edzés Csillaghegyen 18:00-19:30 óra között), péntek-vasárnap között vívjuk a Trofeo Adriatico meccseit. Hétfőn hazaindulás (itthoniaknak nincs edzés), kedden pihenő az utazóknak (az itthoniaknak a szokásos csillaghegyi tréning lesz), szerdától pedig visszaáll minden a rendes kerékvágásba. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. április 17. 23:50]
BLSZ U14/1. csoport - 16. forduló:
Mészöly Focisuli - Csepel 7-3 Goldball - II. ker. UFC 0-2 UTE - Kelen SC 2-7 KISE - Gloriett SE 7-2 BNLC - BVSC 1-4 XII. ker. Hegyvidék - CSHC elhalasztva
BLSZ U14/2. csoport - 16. forduló:
Mészöly Focisuli "B" - Lőrinc United 9-2 Soroksár - Talents FC 3-0 játék nélkül Újpesti Haladás - RAFC 11-0 Internationale - Budatétény 5-3 Rojik - Kelen SC elmaradt Szabadnapos: Budafok |
| Tovább » |
|
Továbbra is lendületben [2011. április 17. 19:39]
A Lőrinc United elleni találkozón 9-2 (7-1)-re nyertünk, és már az első félidőben bebiztosítottuk győzelmünket sportszerű ellenfelünkkel szemben. A cseréket követően, és az eredmény tudatában kissé fellazult a védekezésünk, de kapusunk, Iváncsik Norbi hozta a kötelező bravúrjait, és több ízben is gólhelyzetben mentett. Az ellenfél kapuja előtt kialakított helyzeteink alapján sokkal nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna. Az Iváncsik (8,5) - Prebor (7,5), Bagdán (7,5) /helyette Wagner (5,5) az 51. percben/, Leicht (7), Hajdi (6,5) - Bodnár (6,5) /helyette Laukó (7) a 41. percben/, Baross G. (7,5) /helyette Yem (6) a 41. percben/, Kis (7,5) /helyette Kárpáti (6,5) az 51. percben/, Farsang (6) - Baross T. (7,5) /helyette Katona (7) a 41. percben/, Fábián (6,5) összetételű csapat góljait Baross Gábor (2), Baross Tamás (2), Kis Erik (2), Fábián Péter, Farsang Ádám és Bagdán Gábor szerezték.
Bőséges képgalériánk (a legtöbb gólt feldolgozva!) már megtekinthető az albumban. |
| Tovább » |
|
Edzőmeccsnyi helyzet, 3 bajnoki pont [2011. április 16. 17:46]
Nem késztette különösebb erőbedobásra csapatunkat a tavaly előtti óvása óta nem oly szimpatikus ellenfelünk, amelyet az ominózus eset óta (amolyan Döbrögi - Ludas Matyi analógiára) harmadszor vertünk el... Ezúttal a 7-3 (3-2)-as győzelem értékét két apróság zavarta meg; egyrészt egy helyzetből lőtt három gólt a Csepel (kettőt meg szöglet után...), másrészt mintegy 8-10 ajtó-ablak helyzet végén hibáztunk. A Kostyova (6) - Baross G. (6) /helyette Bagdán (6,5) a 65. percben/, Bicski (7,5), Baross T. (7,5) /helyette Kovács Dominik (6) a 72. percben/ - Patkós (6,5) /helyette Kovács Dávid (6,5) az 51. percben/, Újvári (7), Pátkai (6,5) /helyette Kis (6) a 64. percben/, Szidor (6) - Rendik (7), Tóth (8), Balogh (8,5) összetételű csapat persze így is hozta gólátlagát Balogh László (3), Rendik András (2) és Tóth Ádám (2) révén.
Képünkön a pálya minden szegletében felbukkanó Bicski Bence látható. |
| Tovább » |
|
A Lőrinc United elleni keret [2011. április 15. 13:11]
Vasárnap fogadja a Lőrinc United csapatát a játékba egyre jobban belelendülő "B" csapatunk 09:00 órától a Márton úton. Mind a két színű felszerelésünket hozzuk magunkkal 08:00 órára!
A keret: Bagdán Gábor, Baross Gábor, Baross Tamás, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Laukó István, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
A Csepel elleni keret [2011. április 15. 08:33]
Szombaton 08:00 órakor gyülekezünk a Márton úton, ahol a piros felszerelésben lépünk majd pályára kilenc órától a Csepel SC ellen. A keretben nem számíthatunk iskolai elfoglaltsága miatt Iváncsik Norbertre és a csütörtökön kiállított Kuntic Alenre.
A mérkőzésen résztvevő játékosok: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Pátkai Patrik, Patkós Imre, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Bravúrgyőzelem 10 emberrel [2011. április 14. 23:12]
Egy felejthető első játékrész után, szűk fél órát emberhátrányban játszva 2-0 (0-0)-ra győzött "B" csapatunk az Újpesti Haladás vendégeként. Az Iváncsik (8) /helyette Kuntic (7-2=5) a 41. percben/- Bodnár (6) /helyette Laukó (7,5) a 41. percben/, Bagdán 7,5, Leicht (7), Prebor (6) /helyette Katona (7) az 52. percben/ - Patkós (7), Kovács Dávid (6,5), Kis (6,5) /helyette Kárpáti (6,5) a 67. percben/, Farsang (6) /helyette Yem (6) a 67. percben/ - Csécsi (5,5) /helyette Fábián (6,5) a 45. percben/, Tóth (7) összetételű gárda második félidei játéka igazi felüdülést jelentett, és a Patkós Imre, valamint Kárpáti Krisztián (képünkön) által szerzett gólok nagyon szép akciók végén születtek.
Bodnár József jóvoltából a meccs képei már fel vannak töltve az albumba. |
| Tovább » |
|
Játékvezetők [2011. április 14. 09:03]
A mai, Újpesti Haladás elleni mérkőzésünket a rutinos Sörös Attila dirigálja majd. Szombaton a Csepel ellen Temleitner Krisztián bíráskodik, míg vasárnap Tóth András kezében lesz a síp (egyébként ő vezette a Soroksár elleni derbijét is a "B" csapatnak). |
| Tovább » |
|
Utazási információk Riminibe [2011. április 13. 12:49]
Íme a szállás címe, ahol lakni fogunk:
Hotel Clan Via Delle Colonie, 7/A 47900 Marebello di Rimini Tel. +39 0541-373567
Eldőlt, hogy két öt csapatos csoport lesz, pénteken (13:40 és 15:00 óra) és szombaton (10:10 és 11:30 óra) 2-2 meccsünk lesz, vasárnap a teljesítménytől függően egy (5-10 helyért), vagy kettő (1-4. helyért). Két olasz és két német ellenfelet kaptunk. A sorsolás ide kattintva olvasható!
A kirándulás San Marinoba szombat délutánra kerül! |
| Tovább » |
|
Az Újpesti Haladás elleni keret [2011. április 13. 11:21]
Csütörtökön pótoljuk a BLSZ U14/2. csoportjában elmaradt tavaszi mérkőzésünket az Újpesti Haladás ellen. Csütörtökön 17:00 órakor lesz a gyülekező a IV. Blaha L. u. 9-13. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva), ahol 18:00 órakor kezdődik a fehér mezünkben lépünk pályára!
A keret: Bagdán Gábor, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kis Erik, Kovács Dávid, Kuntics Alen, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Prebor Davies, Tóth Ádám, Yem Richárd
Kámán, Körtélyesi, Hajdi, Wagner különböző okok (betegség, elfoglaltság) következtében maradt ki, Tóth pedig az első fordulós piros lapja (és kihagyott meccse) miatt tagja a keretnek. |
| Tovább » |
|
A hétvége eredményei [2011. április 12. 21:39]
BLSZ U14/1. csoport 15. forduló
CSHC - Mészöly Focisuli 0-12 Csepel - BNLC 5-2 Kelen SC - KISE 0-7 Gloriett - Goldball 4-0 BVSC - UTE 2-2 II. ker. UFC - XII. ker. Hegyvidék 5-3
BLSZ U14/2. csoport 15. forduló
Talents FC - Mészöly Focisuli "B" 0-3 játék nélkül Kelen B - Soroksár 1-3 Budatétény - Budafok 0-4 Lőrinc United - Újpesti Haladás 0-7 RAFC - Internationale 4-3 Szabadnapos: Rojik |
| Tovább » |
|
Szállítás Csillaghegyre! [2011. április 12. 10:19]
Ma délután 17:00 órakor indul a kisbusz az Árkád mellőli teherportától. Várjuk a jelentkezőket! Előtte mindenképp kell egyeztetni Gábor 'bával, hogy mindenki (7 fő) beférjen! |
| Tovább » |
|
Ahány meccs, annyi edzés [2011. április 11. 08:19]
Ezen a héten három edzés és három mérkőzés vár ránk, ebben a sorrendben. Hétfőn a Puskás Stadionban erőnléti és kapusedzés 17:00 órától, kedden Csillaghegyen 18:00 órakor tréningezünk, szerdán pedig a Róna utcában kezdődik 16:30 órakor az edzés.
Csütörtökön pótoljuk az Újpesti Haladás elleni elmaradt U14/2. csoportbeli bajnoki mérkőzésünket, amelyre a IV. Blaha L. u. 9-13. szám alatti pályán kerül sor 18:00 órakor. Szombaton 09:00 órakor a Márton úton fogadjuk a tavasszal 100 %-os Csepel csapatát (eredményeik: Goldball 9-1, KISE 4-2, UTE 7-3, BNLC 5-2), vasárnap pedig ugyanott 09:00 órakor a Lőrinc United-et látjuk vendégül. |
| Tovább » |
|
Szélfútta edzőmeccs [2011. április 10. 15:37]
3 x 30 percet játszott a néhány '97-esssel megerősített 1998-as csapatunk az Eötvös SE gárdája ellen a Rozsnyai úton vasárnap délelőtt az alábbi összeállításban: Hakker - Szabó P., Scmidl, Kámán, Krizsán - Cseh, Bodnár, Kárpáti, Hajdi - Fábián, Körtélyesi (csereként: Andaházy, Dócs K., Lajos). 60 perc után 3-2 volt az ellenfélnek, amely két '96-os játékos belépésével irreálissá tette a mérkőzést. Végül 10-4 (1-1, 2-1, 7-2) arányú vereséget szenvedtünk azon a mérkőzésen, amelyen góljainkat Cseh Dávid, Kámán Márk, Hajdi Zoltán, Fábián Péter szerezték. Mind a négy fiú először talált be az idei szezon során a hálóba, sőt Fábiánon kívül a többieknek ez volt az első mészölyös gólja.
A találkozó képei már a www.meszolyfocisuli.hu oldalon az ürömi bázis lap Csapataink menüpontjában a '98-as galériában megtalálhatóak. |
| Tovább » |
|
Tucat [2011. április 09. 18:07]
Kissé szeles időben, álmoskásan kezdtük a mérkőzést (még egy büntetőnk is kimaradt), majd fokozatosan felőröltük a vendéglátóink erejét. A 15. fordulóban a CSHC pályáján nyertünk 12-0 (4-0)-ra az alábbi összetételben: Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 40. percben/ - Kovács Dominik (7), Baross G. (6,5) /helyette Bagdán (6,5) a 41. percben/, Bicski (8), Baross T. (6) /helyette Kovács Dávid (7) a 41. percben/ - Rendik (7), Újvári (6) /helyette Leicht (6,5) a 41. percben/, Pátkai (7), Kis (7) - Tóth (8), Balogh (10). A sok apró sérülés nem zavarta meg a csapatot, amely Balogh László (8), Rendik András (2), Pátkai Patrik és Tóth Ádám góljaival szerezte meg az újabb három pontot, és továbbra is hibátlanul vezeti a tabellát!
A meccsről készült fotóalbum már megtekinthető! |
| Tovább » |
|
Szabad játék vasárnap [2011. április 08. 13:53]
Az 1998-as játékosaink zöme vasárnap léphet először nagy pályára az ASI-Talents vegyes csapat ellen a XIII. Rozsnyai út 4. szám alatti műfüves pályán (térkép - ide kattintva). Találkozó 08:15 órakor a helyszínen: Andaházy Márk, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Fábián Péter, Hajdi Zoltán, Kámán Márk, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Kőváry László, Krizsán Gábor, Lajos Brúnó, Lakos Ferenc, Schmidl Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence, Varga László
A mieink keretéből érdekelt játékosoknak sok sikert kívánunk! |
| Tovább » |
|
A szombati keret [2011. április 07. 13:46]
A Csepel Hungary SC ellen lépünk pályára a BLSZ U14/1. csoport 15. fordulójában. A találkozóra szombaton 14:00 órakor kerül sor a XXI. Szentmiklósi út 1. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva).
Találkozó 13:00 órakora helyszínen mind a két mezünkkel együtt: Bagdán Gábor, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Iváncsik Norbert, Kis Erik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Patkós Imre, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence |
| Tovább » |
|
Ő fújja majd [2011. április 07. 09:29]
Gerstmayer Pétert jelölték ki a szombati bajnoki mérkőzés (CSHC - MFS) játékvezetőjének. |
| Tovább » |
|
Megint rablás! [2011. április 06. 21:07]
Újfent betörtek a Róna utcában lévő öltözőnkbe edzésidő alatt, ezúttal "csak egy" mobiltelefont és ruhákat vittek el. Szerencsére a többség kihozta az öltözőből az értékeit, ami ezúttal gondos elővigyázatosságnak bizonyult.... |
| Tovább » |
|
Eddig hat fiú [2011. április 05. 09:33]
Ma délután 17:00 órakor indul a kisbusz az Árkád mellőli teherportától. Akik eddig jelentkeztek: Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Lecht Ferenc, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Tóth Ádám.
Még van hely... |
| Tovább » |
|
Változás csütörtökön! [2011. április 04. 14:24]
A heti programunk a szokásos menetrend szerint alakul, ám csütörtökön előbb kezdődik az edzés! Hétfőn, kedden és szerdán nincs változás, csütörtökön 15:00 órától kezdünk a Róna utcában.
A "B" csapat szabadnapos (a Talents elleni meccs marad el, 3-0 ide a szabályok értelmében), a BLSZ U14/1. csoportban pedig szombaton 14:00 órakor játszunk a Csepel-Halászi Club ellen. |
| Tovább » |
|
Lelket melengető győzelem! [2011. április 03. 21:23]
Új bázisunkon, Csillaghegyen nem remélt, de pazar győzelmet aratott a BLSZ 14/2 csoportjában szereplő csapatunk. A 14. percben már vezetést szerző Soroksár együttese több, góllal kecsegtető helyzetet is kidolgozott, de az utolsó pillanatokban sikerült mentenünk, főleg kapusunk, Iváncsik Norbert ragyogó teljesítménye jóvoltából. A végjátékra sem adtuk fel támadásvezetési erőfeszítéseinket, melynek eredményeként az utolsó percekben a magunk javára tudtuk fordítani az eredményt a tabellát vezető ellenfelünkkel szemben. Az Iváncsik (8,5) - Bodnár (6) /helyette Laukó (7) a 41. percben/, Bagdán 7, Leicht 7, Hajdi (5,5) /helyette Prebor (5,5) a 46. percben/, Körtélyesi (4) /helyette Yem (5) a 30. percben/, Kovács Dávid (6) /helyette Kámán (4) az 59. percben/, Farsang (5,5) /helyette Katona (5,5) az 53. percben/, Kis (6,5), Csécsi (5,5) /helyette Cseh (4) az 56. percben/, Patkós (7) csapat az utolsó két percben fordította meg az állást Bagdán Gábor és Kis Erik góljaival.
A találkozó képei már megtalálhatóak a Fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. április 03. 18:53]
BLSZ U14/1. csoport - 14. forduló
Mészöly Focisuli - XII. ker. Hegyvidék 7-3 Goldball - Kelen SC 0-3 UTE - Csepel 3-7 Gloriett SE - II. ker. UFC 6-1 BNLC - CSHC 4-0 KISE - BVSC 6-2
BLSZ U14/2. csoport - 14. forduló
Mészöly Focisuli "B" - Soroksár 2-1 Roljik - Budatétény 0-0 Budafok - RAFC 15-0 Újpesti Haladás - Talents FC 3-0 játék nélkül Internationale - Lőrinc United ?? Szabadnapos: Kelen SC "B"
A "B" csapatunk április 14-én, csütörtökön 18:00 órakor pótolja be az Újpesti Haladás elleni elmaradt bajnokiját! |
| Tovább » |
|
Sok ziccer kimaradt [2011. április 02. 23:34]
A XII. ker. Hegyvidék kapusának remek teljesítménye miatt nem lett nagyobb gólkülönbségű a '97-es csapatunk győzelme a BLSZ U14/1. csoport 14. fordulójában. A 7-3 (2-2) arányú győzelmet a Kostyova (6) /helyette Kuntic (6) a 41. percben/ - Kovács Dominik (6) /helyette Fábián 5,5 az 53. percbenb/, Baross G. (5,5), Szidor (6) /helyette Kárpáti (5,5) az 51. percben/ - Baross T. (7), Újvári (6,5), Pátkai (6,5), Patkós (5,5) /helyette Leicht (6,5) a 41. percben/ - Rendik (6), Tóth (7), Balogh (7) összetételű csapat érte el, Balogh László (3), Tóth Ádám (2), Rendik András találataival + egy öngóllal. Kényelmes tempó, zilált védekezés és végtelenül pontatlan végjáték jellemezte a mai játékunkat, ám ez nem fenyegette a hibátlan mérleget. Alen Kuntic először szerepelt az "A" csapatban, míg Leicht Feri (képünkön) remekül szállt be a játékba.
|
| Tovább » |
|
A hétvégi keretek [2011. április 01. 10:34]
A XII. ker. Hegyvidék ellen következik bajnoki mérkőzés a III. Márton út 25. szám alatti füves pályán. Szombaton 08:00 órakor gyülekezünk (mind a két mezt hozzuk el) a helyszínen, a találkozó kilenc órakor kezdődik.
A keret: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Kuntic Alen, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
A Soroksár lesz az ellenfelünk vasárnap kilenc órától ugyancsak Csillaghegyen. A listavezető elleni mérkőzés előtt 08:00 órakor találkozunk az öltözőben. Mind a két garnitúra felszerelést hozzuk magunkkal!
A keret: Bagdán Gábor, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csécsi Krisztián, Farsang Ádám, Hajdi Zoltán, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kámán Márk, Kis Erik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Patkós Imre, Prebor Davies, Yem Richárd, Wagner Tamás |
| Tovább » |
|
A hétvégi játékvezetők [2011. március 31. 10:33]
A BLSZ U14/1. csoportbeli, XII. ker. Hegyvidék elleni szombati meccset Szombathelyi Ervin vezeti, míg a vasárnapi, Soroksár elleni derbin Tóth András fújja a sípot. |
| Tovább » |
|
Megloptak minket! [2011. március 30. 22:35]
A szerdai edzés időpontjában ismeretlen tettes behatolt az öltözőnkbe, és négy gyermek mobiltelefonját ellopta. A helyszínre kihívott rendőrség megállapította, hogy az épület belső részéből nyíló ajtón keresztül, a takarítónő kulcsával nyitották ki az öltözőnket. A feljelentés megtörtént.
A mai edzésen szóban egyeztetünk a fiúkkal a jövőbeni óvintézkedésekről! |
| Tovább » |
|
Segítség a szállításban [2011. március 29. 11:07]
Egy 8 személy szállítására alkalmas autó gyűjti ma a '97-es fiúk közül a jelentkezőket. Az Örs Vezér téren Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám 16:45-16:50 között, a Bosnyák téren Prebor Davies 17:00-17:05 óra között csatlakozik. Kérjük a pontosságot, mert nincs lehetőség a várakozásra!
Ha valaki nem tud jönni, vagy esetleg csatlakozni szeretne, kérjük, jelezze! |
| Tovább » |
|
A heti várható [2011. március 28. 09:16]
Hétfőn Erdei Bálint és Takács Gyula várja a jó formában lenni kívánókat a Puskás Ferenc Stadionba 17:00 órától. Kedden egy 8 személy szállítására alkalmas járműv bevetésével tervezzük dúsítani az edzésrészvételi létszámot a Csillaghegyen 18:00 órakor kezdődő foglalkozás kapcsán. Szerdán és csütörtökön 16:30 órakor kezdődik a Róná utcában az edzés, ami az utóbbi napon kapus különképzéssel bővül ki.
A hétvégén először játszunk a tavaszi "hazai pályán". Szombaton 09:00 órakor a BLSZ U14/1. csoportban a XII. ker. Hegyvidéket, míg vasárnap 09:00 órakor a 2. csoportban a Soroksárt fogadjuk. |
| Tovább » |
|
A hétvégi eredmények [2011. március 27. 22:05]
BLSZ U14/1. csoport - 13. forduló
II. ker. UFC - Mészöly Focisuli 1-6 XII. ker. hegyvidék - BNLC 1-2 Csepel - KISE 4-2 Kelen SC - Gloriett 4-0 BVSC - Goldball 1-2 CSHC - UTE elhalasztva
BLSZ U14/2. csoport - 13. forduló
Kelen B - Mészöly Focisuli B 1-4 Soroksár - Újpesti Haladás 5-3 Talents FC - Internationale 0-3 játék nélkül Lőrinc United - Budafok elhalasztva RAFC - Rojik elhalasztva Szabadnapos: Budatétény |
| Tovább » |
|
Hamar elfáradtunk [2011. március 27. 16:10]
A rendkívül rokonszenves és sportszerű Kelen FC B keretét ismét nem sikerült legyűrni. Az első félidőben még 1-0-ra vezető csapatunk a második játékrészre sajnos, elsősorban fejben, de fizikálisan is elfáradt. Döntőnek bizonyult, hogy három kapott gól is a védő harmadunkban eladott labdából adódott (1-4). A továbbra is szerény támadó játékunkat javítani kell. A Kostyova (7) - Prebor (4,5), Bagdán (6), Leicht (5), Kámán (4) /helyette Katona (4) a 28. percben/ - Laukó (7), Kiss (5), Farsang (5,5), Bodnár (6) - Csécsi (5,5), Kárpáti (4) /helyette Wagner az 50. percben/ csapat gólját Csécsi Krisztián lőtte (képünkön a gól). További fotók az albumban. |
| Tovább » |
|
Túl a százon [2011. március 26. 22:32]
Már a 35. másodpercben gólt kapott csapatunk a BLSZ U14/1. csoport 13. fordulójában, a II. ker. UFC otthonában, ám egy negyedórányi kóválygás után belemelegedtek a fiúk, és végül magabiztosan nyertek 6-1 (3-1) arányban. Ezen a mérkőzésen jutottunk 100 gól fölé, a jubileumi találat a képen látható Balogh Laci nevéhez fűződik. A Kostyova (6,5) /helyette Iváncsik (7) a 41. percben/ - Kovács Dávid (7), Bicski (7), Baross G. (7) /helyette Bagdán (7) az 58. percben/, Szidor (6,5) /helyette Farsang (6) az 57. percben/ - Rendik (6,5), Újvári (7), Baross T. (8,5), Patkós (6,5), /helyette Kis (6,5) az 50. percben/ - Tóth (7,5), Balogh (7,5) összetételű csapat továbbra is 100 %-os a bajnokságban, és a KISE veresége miatt kilenc pontra növelte előnyét. A mai meccsen Tóth Ádám (2), Balogh László (2), Rendik András és szinte az első labdaérintéséből Kis Erik talált be az ellenfél hálójába. |
| Tovább » |
|
Elveszítünk egy órát [2011. március 26. 11:25]
Vasárnap hajnalban kell az órákat előreállítani, és ez hatással lesz a reggel 8 órás találkozóra is!! Kérem, mindenki figyeljen erre! |
| Tovább » |
|
| 2011. március 26. előtti híreink |
 |
|
 |
|
Az Ürömi Mészöly Focisuli SE 1997-es korosztályának hivatalos portálja - www.MeszolyFociSuli.hu/97 |
 |
|