|
|
|
|
 |
 |
| 2011. március 20. előtti híreink |
|
 |
| Korábbi híreink |
 |
PMLSZ - 2002 [2012. május 05. 21:48]
A Hegyi, Tatai, Frcska, Imre, Tarjányi, Tuboly, Pál, Cselőtei, Király, Lóránt kerettel utazó ürömi 2002-es csapat két mérkőzésén sajnos nem tudta felvenni az ellenfél agresszív játékát, és így rengetek kapushiba miatt nagyarányú vereségeket szenvedtünk. A második találkozóra játékban feljavult a gárda, de itt sem sikerült nyernünk. A legjobb játékos Imre Krisztián (képünkön) lett harciassága miatt. A nap legnagyobb pozitívuma, hogy visszatért a csapatba a hosszú sérülésből felépült Lóránt Kristóf - ráadásul gólokkal!
ÜMFS 2002 - Dunakanyar 1-10 Lóránt Kristóf ÜMFS 2002 - Piliscsaba 2-5 Lóránt Kristóf, Imre Krisztián |
| Tovább » |
|
Alapszakasz győzelem! [2012. május 05. 10:33]
A mérkőzéseket remek játékkal nyertük meg. Az utolsó összecsapásra kicsit elfáradtunk, az ellenfélnek pedig az volt az első. A csapat /Monori - Győrfi, Járvás, Kenyeres - László, Légrádi, Csörge csereként: Orosz, Nagy, Hegedűs, Kiss, Turcsányi, Osváth, Lunczer/ minden tagját dicséret illeti.
ÜMFS 2001 - Leányfalu 4-1 Csörge Ciprián (2), Kenyeres Máté (2) ÜMFS 2001 - Dunakanyar 8-2 Orosz Apor (2), Csörge Ciprián (2), Járvás Zoltán, Turcsányi Botond, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté ÜMFS 2001 - Visegrád 1-0 Csörge Ciprián |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. május 03. 09:53]
Győrfi Patrik, a 2001-es kiemelt és ürömi csapatunk játékosa, május 1-jén a szentendrei Skanzenben megrendezett IV. Falusi olimpián az általa vezetett méta csapat kapitányaként 1. helyezést ért el. Gratulálunk!
|
| Tovább » |
|
Óbudai MFS Kupa - 2003, 2004 [2012. május 02. 12:00]
A Balázs Benjamin, Bartl Kevin, Kern Robin, Kun Timon, Nyári Ádám, Szili Flávia, Tóth Tivadar, Walczer Bálint összetételű 2003-as csapatnak vasárnap 08:30-kor lesz találkozó a Márton úti műfüves pályán, ahol az 1. Óbudai MFS Kupa küzdelmeiben vesznek majd részt, az alábbi menetrend szerint:
09:00 ÜMFS 2003 - Első Óbudai 09:40 ÜMFS 2003 - Krúdy B 10:20 ÜMFS 2003 - Medgyessy 11:10-12:25 helyosztók
Az egy évvel fiatalabbak vasárnap délután lépnek majd pályára, szintén a Márton úti műfüves pályán. Keret: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende. Találkozó 12:30-kor a helyszínen.
13:00 ÜMFS 2004 - Első Óbudai 13:40 ÜMFS 2004 - Krúdy B 14:20 ÜMFS 2004 - Medgyessy 15:10-16:25 helyosztók |
| Tovább » |
|
Piliscsaba - 2002 [2012. május 02. 11:47]
A Cselőtei Dávid, Frcska Döme, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Király Hunor, Lóránt Kristóf, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán csapat tagjainak szombaton 11:30-kor lesz találkozó Piliscsabán (2081, Kinizsi Pál u. 1-3.), ahol a PMLSZ bajnokság utolsó előtti fordulójában lépnek pályára.
12:00-12:40 ÜMFS 2002 - Dunakanyar 12:45-13:30 ÜMFS 2002 - Piliscsaba |
| Tovább » |
|
Leányfalu - 2001 [2012. május 02. 11:42]
A Csörge Ciprián, Győrfi Patrik, Hegedűs Bálint, Járvás Zoltán, Kenyeres Máté, Kiss Martin, László Gergő, Lunczer Marcell, Mayer Alex, Monori Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond csapatnak pénteken 16:30-kor lesz találkozó Leányfalun (térkép: ide kattintva), ahol a PMLSZ bajnokság felsőházának utolsó fordulóját rendezik.
17:00 ÜMFS 2001 - Leányfalu 18:00 ÜMFS 2001 - Visegrád 18:30 ÜMFS 2001 - Dunakanyar |
| Tovább » |
|
Felmérés! [2012. május 01. 13:37]
2012. 05. 14-én az ürömi pályán edzésidőben felmérést tartunk a bázison futballozó játékosainknak (pótfelmérés: 2012. 05. 22. Márton út 25. 16:30-18:00 vagy 18:00-19:30). Megnézzük mennyit fejlődtek labdarúgóink szlalom labdavezetésben, 30m futásban, célba rúgásban, távolba rúgásban, helyből távolugrásban és emelgetésben. |
| Tovább » |
|
Szerdán speciális edzés a kicsiknek! [2012. május 01. 12:17]
Figyelem! A 2004-05-06-os gyermekeknek a szerdai tréningre a tricolor (három színű) cipőjükben kell majd jönniük, mivel speciális edzést tartunk! |
| Tovább » |
|
Irány Milánó! [2012. április 30. 22:31]
A februári Voyage Kupa győzteseként utazik 1997-es csapatunk Milánóba, ahol a szerda esti AC Milan - Atalanta találkozót nézik meg!
A mi gyerekeink felszállási helyei május 1-jén este:
Békásmegyer Shell kút (a Szentendrei út befelé vezető oldalánál a békásmegyeri kereszteződés után közvetlenül) 21:10 óra - Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Bogár Bence, Iváncsik Norbert, Kovács Dominik, Patkós Imre, Rendik András, Újvári Bence
Batthyány tér 21:25 óra - Villám Károly, Bagdán Gábor, Balogh László, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám
Várható hazaérkezés május 3-án délelőtt! |
| Tovább » |
|
Kapus nélkül [2012. április 28. 17:11]
Fokozatosan elfáradt a kapusait ezúttal nélkülöző Tatai – Rugly, Bartl D., Gáti, Krausz (csereként: Mészáros B., Sipos, Huszti) összetételű 2004-es csapat, amely egy fölényes siker után 6-2-ről vesztett pontokat a második meccsen, az utolsón pedig – a legnehezebb rivális ellen – csak a tisztes helytállás lehetett a cél! Krausz Áron (képünkön) harciassága mellett jól is játszott Szentendrén a PMLSZ utolsó alapszakaszbeli fordulójában.
ÜMFS 2004 – Budakalász 11-1 Gáti Balázs (4), Bartl Dominik (3), Krausz Áron (2), Rugly Bence (2) ÜMFS 2004 – SZEFI 2004 6-6 Gáti Balázs (2), Bartl Dominik (2), Krausz Áron, Rugly Bence ÜMFS 2004 – SZEFI 2003 2-10 Bartl Dominik, Krausz Áron |
| Tovább » |
|
Huszonnyolc gól és nagy meleg Szentendrén! [2012. április 28. 17:00]
Az ürömi 2003-as csapat játékosai mintha megfogadták volna (bármiféle edzői utasítás nélkül), hogy annyi gólt rúgnak ma, ahány fok van! 31 fokos(!) melegben játszottuk le az aktuális PMLSZ forduló mérkőzéseit, amelyeken a Tóth - Bene - Mészáros, Zilahi M. - Tallósi (csereként: Aranyos, Balázs, Bartl, Varga, Walczer, Zilahi B.) csapat tagjai végül összesen 28 gólig jutottak! A történethez hozzá tartozik, hogy az első mérkőzésen azért igencsak meg kellett küzdenünk a sikerért, hiszen az egyenes talajúnak korántsem nevezhető pályán a SZEFI 2003-as csapata sokáig vezetett az ürömi ellen... Végül Tallósi Levente góljai eldöntötték a mérkőzést. Sok jó teljesítményt láthattunk, a jók közül is kiemelkedett Aranyos Roland (képünkön), Tallósi Levente, Mészáros Mátyás, Zilahi Márton és Bene Domonkos játéka. A mai három győzelmével az ürömi csapat az élen zárt a bajnokságban, és bejutott a négyes döntőbe, ahol még három nagyon küzdelmes mérkőzést kell megvívni az első hely megszerzéséért. ÜMFS 2003 - SZEFI 2003 5-3 Tallósi Levente (3), Zilahi Márton (2) ÜMFS 2003 - Budakalász 5-2 Aranyos Roland (3), Tóth Tivadar, Varga Zsolt ÜMFS 2003 - SZEFI 2004 18-0 Bene Domonkos (8), Zilahi Bence (3), Mészáros Mátyás (2), Bartl Kevin (2), Aranyos Roland, Tóth Tivadar, Balázs Benjámin |
| Tovább » |
|
Facebook gomb [2012. április 27. 10:37]
Mostantól lehetőség nyílik a hétvégi mérkőzések tudósításait megosztani a Facebook profilokon. Nincs más teendő, mint rákattintani a hír szövegére vagy a továbbra, majd alul a "Tetszik" feliratú Facebook gombra. Így láthatóvá válik az ismerősök számára, hogyan szerepeltek a gyerkőcök az adott mérkőzésen/tornán; sőt hozzá is lehet szólni a tudósításokhoz! |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2003, 2004 [2012. április 26. 11:50]
Szombat délután az Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Bartl Kevin, Bene Domonkos, Jeney Máté, Mészáros Mátyás, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton összetételű 2003-as; és a Bartl Dominik, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Zalán, Krausz Áron, Mészáros Bálint, Rugly Bence, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende kerettel utazó 2004-es csapat Szentendrén játszik PMLSZ fordulót. Találkozó a helyszínen (Szentendre, 2000, József utca 1-3., Izbégi pálya), egységesen 12:30-kor.
ÜMFS 2003 - SZE-FI 2003 ÜMFS 2003 - Budakalász ÜMFS 2003 - SZE-FI 2004
ÜMFS 2004 - SZE-FI 2003 ÜMFS 2004 - Budakalász ÜMFS 2004 - SZE-FI 2004 |
| Tovább » |
|
Megérkeztünk! [2012. április 26. 09:44]
Tegnap valamivel éjfél előtt landolt Ferihegyen a Mészöly Focisuli stábja. Az utolsó napon a szokásos edzéslátogatás mellett a Brommapojkarna gimnáziumának megtekintése, edzői értekezlet, városnézés és egymás közötti mérkőzés volt a program. A két magyar edzői csapat közül (a svédek ezúttal nem álltak ki ellenünk) a téli tornán alulmaradó gárdának sikerült visszavágnia a Bükszegi-Kozma páros vezetésével, kétórás mérkőzésen, aranygóllal. Három U15-ös labdarúgónk közül Balogh László (képünkön) játéka nyerte el leginkább a svéd szakvezetés tetszését, őt nyáron további két hétig tesztelik majd, ahol el fog dőlni, hogy mehet-e tovább a Manchester Unitedhez próbajátékra a svéd kontingenssel együtt. |
| Tovább » |
|
Stockholmi tanulmányút [2012. április 24. 20:35]
A Hammarby-Brommapjkarna (3-1) svéd másodosztályú bajnoki mérkőzés megtekintése mellett edzéslátogatás és elméleti előadások voltak a program a Mészöly Focisuli edzői és vezetősége számára a stockholmi túra eddigi két napja folyamán. A mérkőzésen telt ház, hihetetlen hangulat, rengeteg test-test elleni küzdelem és öldöklő iram fogadott minket; az edzéseken viszont jórészt a technikai képzésen volt a hangsúly. Mind a tréningeken, mind pedig az előadásokon rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett edzői stábunk, melyet minden bizonnyal majd alkalmazunk is otthon. Egy biztos, az átvenni kívánt metodika jó: házigazdánk U8-U19-ig minden korosztályban Svédország legerősebb csapatát mondhatja magáénak! A három U15-ös játékosunk három edzésen vett részt egy remek gárdával, igyekeztek legjobb tudásukat nyújtani és élni az előttük adódó óriási lehetőséggel. |
| Tovább » |
|
Elmaradó edzések [2012. április 22. 22:36]
A hétfői és szerdai tréning a szakmai stáb svédországi tanulmányútja miatt elmarad, csütörtökön lehet pótolni Csillaghegyen! |
| Tovább » |
|
Elveszett szemüveg [2012. április 22. 21:19]
Tegnap este (2012.04.21.) találtunk egy fekete fém keretes Vision Express márkájú gyerekszemüveget. A gazdája az mfs@meszolyfocisuli.hu e-mail címen jelentkezhet érte! |
|
Bozsik Torna - 2005 [2012. április 22. 20:23]
Az első meccsen elért könnyed győzelem után nehezen pörgött fel a Hutás - Aranyos, Bacsi trió. ÜMFS 2005 A - Hidegkút 1 12-0 Aranyos Szabolcs (5), Bacsi Dániel (5), Hutás Benedek (2) ÜMFS 2005 A - SZE-FI 1-3 Bacsi Dániel ÜMFS 2005 A - Pilisvörösvár 2-2 Aranyos Szabolcs (2) Fantasztikus teljesítményt nyújtott Füli (képünkön), aki egymaga 24 gólt lőtt négy mérkőzésen. Ez valamilyen szinten rekord lehet a maga nemében. A csapat: Forgó - Rada, Vasvári Gratulálunk! ÜMFS 2005 B - Hidegkút 2 4-2 Vasvári Fülöp (4) ÜMFS 2005 B - Solymár 2 5-3 Vasvári Fülöp (4), Rada Nándor ÜMFS 2005 B - Pilisszántó 8-0 Vasvári Fülöp (8) ÜMFS 2005 B - Solymár 3 8-0 Vasvári Fülöp (8)
|
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2006 [2012. április 22. 20:02]
U7-es korosztályban 3 csapattal állt ki Egyesületünk. Közülük a Doroszlay - Kruppa, Németh (csereként: Novotny) összeállítású csapat mérkőzésein harcos és sokat futó játékkal az alábbi eredmények születtek: ÜMFS 2006 - Solymár 3 4-4 Kruppa Péter (4) ÜMFS 2006 - SZEFI 2 1-8 Doroszlay Ádám ÜMFS 2006 - Hidegkút 1-7 Doroszlay Ádám ÜMFS 2006 - Solymár 1-4 Kruppa Péter. |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2004 [2012. április 22. 19:59]
Krausz Áron és Bartl Dominik fantasztikus játékával fölényben játszottunk idősebb ellenfeleink ellen, de legörömtelibb mégis Szili Flávia (képünkön) hosszú ideig tartó gyengélkedéséből való játékéhes visszatérése volt. Összeállítás: Dócs - Szili - Bartl D., Krausz - Mészáros (csereként: Györke). ÜMFS 2004 A - SZE-FI 2 7-0 Szili Flávia (3), Krausz Áron (2), Bartl Dominik, Mészáros Bálint ÜMFS 2004 A - Solymár 1-0 Krausz Áron ÜMFS 2004 A - Pilisszántó 1-1 Krausz Áron ÜMFS 2004 A - ÜMFS 2004 B 3-0 Krausz Áron (3)
2004-es "B" csapatunk kevesebb sikerrel járt a tornán, az agilisabban és határozottabban futballozó ellenfeleink sokszor könnyen gólt tudtak szerezni mellőlünk. A Szabó - Sípos - Kocsis, Csocsán - Bartl K. (csereként: Rácz) összeállítású csapat eredményei: ÜMFS 2004 B - SZEFI 1 1-4 Bartl Kevin ÜMFS 2004 B - Pilisvörösvár 0-7 ÜMFS 2004 B - ÜMFS 2004 A 0-3 ÜMFS 2004 B - SZEFI 2 2-1 Bartl Kevin, öngól Jók: Sípos Szabolcs, Szabó Máté |
| Tovább » |
|
Szép helytállás [2012. április 22. 19:55]
2002-es csapatunk mai teljesítményéről a továbbra kattintva olvashatnak!
|
| Tovább » |
|
Edzőmeccsek Ürömön [2012. április 21. 22:21]
2001-es csapatunk Monori, Lunczer, Hegedűs, Müller O., Müller A., Nagy, Monfils, Kiss, Hadersprunger, Osváth, Zsiga, Hetényi, Csoltói összetételben fél pályára 7+1 fővel játszott edzőmeccset a Krúdy csapatával és Osváth Tamás (3), Monfils Mátyás (3), Nagy Péter (3), Lunczer Marcell, Hegedűs Bálint góljaival 11-2-re győzött.
2003-asaink ellenfele is a Krúdy volt, itt a Kern - Balázs, Kun, Tallósi, Szili, Walczer összeállítású csapat játszott, és a 6x15 perc alatt egy-egy embert cserélgetve játszottunk. A 13-7-re elveszített találkozón Mészáros Mátyás (3), Zilahi Márton (2), Tóth Tivadar, Kern Robin lőtte a gólokat.
A fenti két meccsen éppen nem játszó 2003-as és a 2001-es korosztály vegyes összetételű csapatai is megmérkőztek egymással, 20*40-es pályán, 4+1, majd 5+1-es felállásban, különböző játékcélokkal (volt, hogy kapus nélkül fociztuk, de gyakoroltuk a létszámhátrányos és a létszámfölényes játékot is). Az egymás közötti 6*15 perc játék összesített eredménye: ÜMF 2003- ÜMF 2001 26-16 A 2003-asok gólszerzői: Walczer Bálin (5), Tallósi Levente (4), Zilahi Márton (4), Zilahi Bence (4), Szili Flávia (4), Mészáros Mátyás (2), Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Bene Domonkos A 2001-esek gólvágói: Haderspung Barnabás (5), Csoltói Sándor (4), Zsiga Kristóf (2), Kiss Martin (2), Müller András, Hegedűs Bálint, Osváth Tamás |
| Tovább » |
|
Kevesen [2012. április 21. 12:29]
Remek mérkőzést vívott egymással a két csapat. Rengeteg szép megmozdulást, összjátékot és befejezést láthattunk. Mivel elég kevesen jelentek meg a meghívottak közül (Bodnár, Cseh, Dócs, Kenyeres, Lipcsei, Máté), így sajnos csere nélkül játszottuk le az 50 percet. A Krúdy itt is egy komplett cseresorral rendelkezett. A játék végére már nagyon meglátszott, hogy elfáradtunk és nem nagyon értünk oda bizonyos helyzeteknél időben. Az eredmény 8-3 oda, de semmi okunk nincs a szégyenkezésre, mert játékban és kidolgozott helyzetekben fölülmúltuk ellenfelünket. Kiváló teljesítményt nyújtott Cseh Dávid és Lipcsei Bence, de dicséretes még Dócs Krisztián hozzáállása, Máté István kapusteljesítménye, Kenyeres Ádám harciassága is. A legjobb játékos azonban ismételten a korlátokat és akadályt nem ismerő Bodnár Gergely (képünkön) aki rengeteget dolgozott, robotolt, harcolt a csapatért.
CSMFS 1998 - Krúdy 1998 3-8 Cseh Dávid (2), Bodnár Gergely |
| Tovább » |
|
Krúdy - 2001, 2003 [2012. április 18. 23:57]
Szombaton délután a 2001-es és a 2003-as ürömi csapatunk is edzőmeccset vív a Krúdy gárdái ellen az ürömi pályán (Üröm, Úttörő u. 1.). Találkozó a helyszínen 16:15-kor! A 2003-as csapatból mindenkit várunk, a 2001-esek közül pedig a következő fiúkat: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Kiss Martin, Lunczer Marcell, Monfils Mátyás, Monori Marcell, Müller András, Müller Ottó, Nagy Péter, Osváth Tamás, Ur Csongor, Zsiga Kristóf.
16:30-18:30 ÜMFS 2001 - Krúdy 16:30-18:30 ÜMFS 2003 - Krúdy |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2002, 2004, 2005, 2006 [2012. április 17. 13:46]
Az második tavaszi Bozsik Tornára, amelyet vasárnap a pilisszántói sportpályán rendeznek (térkép: ide kattintva), az alábbi labdarúgóink készülhetnek:
2002: Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Frcska Döme, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Polencsik Ádám, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere. Találkozó: 08:30-kor a helyszínen.
09:00 ÜMFS 2002 - SZE-FI 09:15 ÜMFS 2002 - Solymár 09:35 ÜMFS 2002 - SZE-FI 2 10:50 ÜMFS 2002 - Pilisszentiván
2004 A csapat: Györke Dániel, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Sipos Szabolcs,Szabó Máté, Szili Flávia, Tatai Kende. 2004 B csapat: Bartl Dominik, Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Kocsis Ádám, Krausz Áron, Novotni Gergő, Rácz Kristóf. Találkozó: 10:00-kor a helyszínen.
10:30 ÜMFS 2004 A - SZE-FI 2 10:45 ÜMFS 2004 A - Solymár 11:00 ÜMFS 2004 A - Pilisszántó 11:15 ÜMFS 2004 A - ÜMFS 2004 B
10:45 ÜMFS 2004 B - SZE-FI 1 11:00 ÜMFS 2004 B - Pilisvörösvár 11:15 ÜMFS 2004 B - ÜMFS 2004 A 11:30 ÜMFS 2004 B - SZE-FI 2
2005 A csapat: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Hutás Benedek, Kulcsár Zoltán, Rada Nándor. 2005 B csapat: Erdős Ákos, Forgó András, Kruppa Péter, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp. 2005/06-os csapat: Árkos Balázs, Ballner Nándor, Császár Márk, Doroszlay Ádám, Jeney Kristóf, Németh Márk, Novotny Viktor. Találkozó: 11:15 a helyszínen.
11:45 ÜMFS 2005 A - Hidegkút 1 11:55 ÜMFS 2005 A - MFS 2005/06 12:10 ÜMFS 2005 A - SZE-FI 12:20 ÜMFS 2005 A - Pilisvörösvár
11:45 ÜMFS 2005 B - Hidegkút 2 11:55 ÜMFS 2005 B - Solymár 2 12:10 ÜMFS 2005 B - Pilisszántó 12:20 ÜMFS 2005 B - Solymár 3 12:30 ÜMFS 2005 B - Pilisszentiván
11:45 ÜMFS 2005/06 - Solymár 3 11:55 ÜMFS 2005/06 - MFS 2005 A 12:10 ÜMFS 2005/06 - SZE-FI 2 12:20 ÜMFS 2005/06 - Hidegkút 2 12:30 ÜMFS 2005/06 - Solymár 2 |
| Tovább » |
|
Krúdy - 1998 [2012. április 17. 11:52]
A Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Hajdi Zoltán, Horváth Illés, Kenyeres Ádám, Kőváry László, Lipcsei Bence, Máté István, Pulay Domonkos, Schmidl Gergő összetételű csapat mérkőzik majd meg pénteken a Krúdy gárdájával az iskola műfüves pályáján (stoplis cipő használata TILOS!). A helyszínen (III. Gyógyszergyár u. 22-24.) találkozó 19:15-kor.
19:45 ÜMFS 1998 - Krúdy |
| Tovább » |
|
Szerdán speciális edzés a kicsiknek! [2012. április 16. 20:01]
Figyelem! A 2004-05-06-os gyermekeknek a szerdai tréningre a tricolor (három színű) cipőjükben kell majd jönniük, mivel speciális edzést tartunk! |
| Tovább » |
|
Edzés a lány csapatnak! [2012. április 16. 12:25]
Pénteken 15:15-16:45 tartjuk az első edzést lány csapatunknak a Márton úti füves pályán. Erdei Barbara (21-szeres női válogatott, 4-szeres magyar bajnok és Bundesliga bronzérmes játékos) és Ollé Tamás edzők vezérletével tehát lányainknak a heti két edzés mellett, egy harmadik külön foglalkozást is beiktattunk péntekre, szigorúan fiúk nélkül! Májustól már tornákon is indítjuk majd női csapatunkat! |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2001 [2012. április 16. 10:03]
Szoros meccset vívott a Kiss - Járvás, Turcsányi - Mayer, Monfils, Csörge - Orosz (csereként: Légrádi, Kenyeres, Osváth, Lunczer, Hegedűs, Nagy) összetételű ürömi 2001-es gárda a Kelen ellen. Részletek a tovább után! |
| Tovább » |
|
Ennél csak jobb lehet... [2012. április 15. 16:12]
Sok pozitívumot nem lehetett felfedezni a Polyovka - Bicski, Tatai - Tarjányi, Czájder, Németh - Frcska (csereként: Imre, Cselőtei, Hegyi, Pál, Tuboly, Polencsik) összetételű ürömi 2002-es csapat mai játékában: párharcainkat rendre elvesztettük, rengetegszer kicseleztek és lefutottak minket, fegyelmezetlenül védekeztünk; támadásban pedig kapkodók és pontatlanok voltunk. (Ez utóbbira magyarázat a gyalázatos minőségű pálya, de erre a teljesítményre nem lehet mentség...) Akiknek húzóembereknek kellett volna lenniük, mélyen tudásuk alatt teljesítettek és a többiek sem tudtak felnőni a feladathoz, egy-két játékosunk edzői utasítás nélkül futni sem volt hajlandó, így pedig nehéz futballozni. Május 5-én Piliscsabán lehet javítani, van mit... Képünkön Imre Krisztián, aki közepes teljesítménnyel is a csapat legjobbja tudott lenni.
ÜMFS 2002 - Dunakanyar 0-3 ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 1-6 Czájder Dániel ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár 0-6 |
| Tovább » |
|
Bozsik körzeti válogatott edzés [2012. április 13. 12:11]
Bozsik körzeti válogatott edzésen kell részt vennie Vágó Zsombornak, Walczer Roland a 2000-es korosztályból; a 2001-esek közül pedig Csörge Ciprián, Győrfi Patrik, Járvás Zoltán, Kenyeres Máté, Orosz Apor készülhet a keddi (2012.04.17.) tréningre, amely előtt 16:30-kor lesz találkozó a Pilisszentivánon (térkép: ide kattintva). |
| Tovább » |
|
Jobbulást Brúnó! [2012. április 12. 11:19]
Február végén egy szerencsétlen ütközést követően három helyen tört el a lába ürömi 1998-as csapatunk játékosának, Lajos Brúnónak. Hat hét fekvőgipsz után szerencsére már megkapta három hétre a járógipszet. Szeptemberben lesz a fémek kivétele, és az újabb műtét. A csapattársak közül Szabó Péter többször látogatta, tegnap pedig Cseh Dáviddal és Dócs Krisztián is. Mint kiderült, Brúnó már járhat iskolába, ahova korábban gyalogosan közlekedett, reméljük hamarosan ismét a saját lábán sétálhat a Berzsenyibe. Jobbulást Brúnó, várunk vissza! |
| Tovább » |
|
Ügyes(ebb)en [2012. április 11. 21:43]
Idősebbek ellen és legtöbbször ügyes(ebb)en játszottunk a mai PMLSZ fordulóban a Erki - Rugly - Bartl, Huszti - Krausz (csereként: Kocsis, Mészáros, Szabó, Tatai) csapattal. Ennek oka a remek passzaival kirukkoló Huszti Máté, a sokszor igazi csatárt alakító Krausz Áron (képünkön) és az elöl-hátul remekül bemutatkozó Bartl Dominik!
ÜMFS 2004 - Pomáz B 2-1 Krausz Áron (2) ÜMFS 2004 - Pomáz A 1-2 Huszti Máté |
| Tovább » |
|
Könnyed játékkal [2012. április 11. 21:39]
Könnyed játékkal győzött ma mindkét meccsén ürömi 2003-as csapatunk a PMLSZ fordulójában a Pomáz csapatai ellen. A Tóth - Walczer - Bene, Zilahi M. - Tallósi (csereként: Aranyos, Balázs, Kevin, Kun, Jeney, Mészáros, Zilahi B.) összeállítású csapat tagjai közül rengeteg jó teljesítményt láthattunk, amely elsősorban határozott védekező munkában, egy-egy labdaszerzést követő jó megindulásban és dinamikus támadójátékban nyilvánult meg. A csapat hozzáállása is dicséretet érdemel, hiszen biztos vezetésnél sem vette fél vállról egyik mérkőzést sem. A sok remek teljesítmény közül Zilahi Bence dinamikus és kiszámíthatatlan játéka, Tallósi Levente hatékony futballja, és Walczer Bálint (képünkön) higgadt védekező munkája kiemelendő!
ÜMFS 2003 - Pomáz A 9-0 Bene Domonkos (2), Zilahi Márton (2), Aranyos Roland (2), Tallósi Levente (2), Zilahi Bence ÜMFS 2003 - Pomáz B 12-0 Zilahi Bence (5), Balázs Benjámin (2), Zilahi Márton (2), Tallósi Levente (2), Tóth Tivadar |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2001, 2002 VÁLTOZÁS [2012. április 11. 09:41]
A Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Járvás Zoltán, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Mayer Alex, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond összetételű 2001-es csapattal utazunk majd közösen, az egyesületi busszal Szentendrére (Kőzúzó utca) vasárnap. Indulás Üröm óvodától 09:30-kor vagy a Márton útról 09:35-kor.
10:35 ÜMFS 2001 - Kelen 11:45 ÜMFS 2001 - Budakalász
Vasárnap újra PMLSZ bajnoki forduló lesz 2002-es csapatunknak is, ezúttal Szentendrén, a Kőzúzó utcában. A Bicski Tamás, Czájder Dániel, Cselőtei Dávid, Frcska Döme, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Pál Szabolcs, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán csapattal utazunk majd közösen, az egyesületi busszal Szentendrére (Kőzúzó utca) vasárnap. Indulás Üröm óvodától 09:30-kor vagy a Márton útról 09:35-kor.
10:35-11:05 ÜMFS 2002 - Dunakanyar 11:10-11:40 ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 12:20-12:50 ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2003, 2004 [2012. április 09. 18:48]
Szerdán 16:00-tól a Pomáz A és B csapataival mérkőzik meg 2003-es és 2004-es ürömi alakulatunk. Mindenkinek egységesen 15:30-kor lesz találkozó az ürömi pályán. A keret elosztása (hogy kik edzenek és kik meccselnek) a helyszínen történik majd!
|
| Tovább » |
|
Öt Prantner a Mészöly Focisuliban! [2012. április 09. 18:05]
Nagy örömmel számolunk be róla, hogy a Prantner családból öt(!) gyermek is egyesületünket erősíti. Az 1999-es József, a 2000-es Tamás és a 2001-es Zoltán után a család újabb két sarja: a 2004-es Kriszta és a 2006-os Gábor is igazolt labdarúgónk lett! Nemrég egyébként megszületett a legkisebb testvér is, ez már megfelel egy kispályás csapatnak! Gratulálunk a nem minden napi teljesítményhez! |
| Tovább » |
|
7. hely a Nyuszi Kupán [2012. április 09. 16:58]
Betegség, rokonlátogatás miatt nehezen jött össze 2006-os csapatunk a szombati Nyuszi Kupára, így a Kelemen, Jakab, Prantner K., Prantner G. csapat játszotta végig a tornát. Az első mérkőzésen nagyon jól helyt állt a csapat, 0-0-át játszottunk az ASE Dinamó Starral. A másik két csoportmeccsen a későbbi két döntős, a BVSC és az Isaszeg volt ellenfelünk. A BVSC 4-0-ra, az Isaszeg 2-0-ra nyert ellenünk, ezeken a mérkőzéseken már kiütközött a fáradtság is. Csoport negyedikek lettünk, így a másik csoportból kizárt, 2005-ös csapattal érkezett Vác ellen játszottunk. A Vác három fővel játszotta minden mérkőzését. 5-4-re kikaptunk, de mivel ők versenyen kívül szerepeltek, hetedikek lettünk. Annak tudatában, hogy Kelemen Botondon kívül három olyan kisgyerek játszott, akik 3-4 edzésen vettek eddig részt, dicséretesen teljesítettünk.
csoport: MFS 2006 - Dinamo Star 0-0 MFS 2006 - BVSC 0-4 MFS 2006 - Isaszeg 0-2
7-8. helyért: MFS 2006 - Vác 4-5 Kelemen Botond (2), Jakab Richárd (2)
|
| Tovább » |
|
Kellemes húsvéti ünnepeket! [2012. április 07. 17:28]
A Mészöly Focisuli vezetősége és edzői kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak minden focistapalántának és hozzátartozóiknak, hétfőre pedig sok locsolót a lányoknak! |
| Tovább » |
|
Nyuszi Kupa - 2006 [2012. április 04. 09:58]
Legkisebb korosztályunk szombaton a BVSC pályán (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) a Nyuszi Kupa elnevezésű húsvéti tornán versz részt. Találkozó a helyszínen 09:45-kor. A pálya talaja: műfű (stoplis cipő használata TILOS!). A keret: Császár Márk, Jakab Richárd, Kelemen Botond, Pálvölgyi Patrik, Prantner Kriszta.
10:15 MFS 2006 - Dinamo Star 10:30 MFS 2006 - BVSC 11:00 MFS 2006 - Isaszeg 11:35-12:22 helyosztók |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. április 03. 22:33]
Frissen igazolt labdarúgónkra, Frcska Dömére nemcsak ezért lehetünk büszkék, mert remekül beilleszkedett, és máris gólokkal segíti a csapatot, hanem tanulmányi eredményei miatt is: a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen a 3. osztályosok között megyei 3. lett (509 versenyző közül), míg országosan a 66. helyezést érte el (3988 résztvevőből). Gratulálunk Döme! |
| Tovább » |
|
Tudnivalók a tavaszi szünet idejére [2012. április 03. 11:30]
- Az eheti kiemelt edzések a sok lemondás miatt minden korosztályban elmaradnak!
- A hétvége a 2006-os (Nyuszi Kupa, szombat) csapaton kívül mindenkinek szabad!
- A hétfői ürömi bázis edzések elmaradnak!
- Figyelem, jövő szerdán 2003-as és 2004-es korosztályunk PMLSZ bajnoki mérkőzéseket vív Ürömön edzésidőben! |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. április 03. 10:24]
Miután ürömi és kiemelt 2004-es csapatunk kiválósága, Gáti Balázs a kerületi sakkversenyen második lett, pénteken egy 46 fős megmérettetésen kellett az első nyolcban végezni, hogy a budapesti döntőbe jusson. (A kerületi elsők automatikusan döntősök.) Balázs nyolcadikként bejutott a szombati döntőbe! Itt minősített versenyzők, többek közt a korosztály Európa bajnoka is részt vett. A döntőt 38 versenyzővel, 7 fordulós svájci rendszerű versennyel rendezték. Balázs 3 győztes partit vívott, és így 25. helyezést ért el! Gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2001 [2012. április 03. 09:30]
Talán minden tőle telhetőt megtett a Kiss - Müller A., Nagy, Hegedűs - Müller O., Monfils, Hadersprung (csereként: Kőszegi) összetételű csapat, de sajnos akadtak erősebb ellenfelek, ráadásul hatalmas ellenszélben fociztunk. Csapatunkból kilógott és hatalmas dicséret illeti Hegedűs Bálintot, Monfils Matyit, de főleg Nagy Petit, aki hatalmas szívvel játszott! ÜMFS 2001 - SZE-FI 2-4 Monfils Mátyás, Nagy Péter ÜMFS 2001 - Pilisszántó 1-0 Nagy Péter ÜMFS 2001 - Pilisvörösvár 0-1 ÜMFS 2001 - Solymár 0-3
|
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2004/A [2012. április 03. 09:25]
Egy évvel idősebbek ellen, csere nélkül játszva egymás után 4 mérkőzést nem vallottunk szégyent a Dócs - Rugly - Gáti, Krausz - Tatai csapattal. ÜMFS 2004 - Pilisszentiván 16-1 Krausz Áron (5),Tatai Kende (5), Gáti Balázs (4), Rugly Bence, Dócs Benedek ÜMFS 2004 - Solymár 1-1 Gáti Balázs ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 0-4 ÜMFS 2004 - Pilisszántó 2-0 Gáti Balázs (2)
|
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2005/A [2012. április 03. 09:17]
Egy vereséget elszenvedve és 4 meccset megnyerve magabiztosságot sugárzott a Korányi - Ludchen - Vasvári (csereként: Boros) összetételű 2005-ös csapatunk, melyről a 28-11-es gólarány árulkodik. ÜMFS 2005 - Hidegkút I. 11-0 Korányi Milán (4), Vasvári Fülöp (4), Boros Zsombor (2), Ludchen Dániel ÜMFS 2005 - SZE-FI 3-2 Korányi Milán, Boros Zsombor, Ludchen Dániel ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár 1-4 Korányi Milán ÜMFS 2005 - ÜMFS 2005 B 5-3 Korányi Milán (3), Boros Zsombor (2) ÜMFS 2005 - Solymár I. 9-2 Korányi Milán (3), Boros Zsombor (3), Ludchen Dániel (2), Vasvári Fülöp
|
| Tovább » |
|
Újra képernyőn a Mészöly Focisuli! [2012. április 03. 09:10]
Ide kattintva megtekinthető, mit mond Mészöly Géza és Újvári Gábor a múlt heti külföldi körutukról. Témák: Manchester United vs. Manchester City, Pünkösdi Nemzetközi Torna, tapasztalatok a külföldi utánpótlásképzésről, TAO. |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2002 [2012. április 01. 19:00]
Csak az első mérkőzésen játszott saját korosztálya ellen a Hegyi - Cselőtei, Tarjányi, Tatai - Pál, Imre - Frcska (csereként: Király, Császár) csapat, ezt a meccset sikerült is megnyerni. A második és harmadik mérkőzésen kicsit ijedten fociztunk a fizikálisa erősebb ellenfelek ellen. Az utolsó találkozón több helyzete volt a szentendrei ellenfelünknek, de kis szerencsével, és lelkes játékkal sikerült döntetlent elérni. Végig határozottan játszott a védelem közepén Tarjányi Domonkos (képünkön), de Tatai Szemerének és Frcska Dömének is voltak szép megmozdulásaik.
ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár 1-0 Tatai Szemere ÜMFS 2002 - Solymár 0-4 ÜMFS 2002 - Pilisszántó 0-3 ÜMFS 2002 - SZE-FI 2-2 Frcska Döme (2) |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2004/B [2012. április 01. 18:53]
Helyenként ügyes dolgokat lehetett látni az egy évvel idősebbek ellen is a Szabó - Huszti - Novotni, Csocsán - Mészáros (csereként: Rácz) csapattól, dicséretes a nyert mérkőzés. Szabó Máté (képünkön) jó kapus teljesítményét lehet kiemelni.
ÜMFS 2004 B - Pilsszántó 0-3 ÜMFS 2004 B - Pilisszentiván 3-0 Csocsán Benedek, Mészáros Bálint, Huszti Máté ÜMFS 2004 B - Solymár 0-5 ÜMFS 2004 B - SZE-Fi 0-1
|
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2005/B [2012. április 01. 18:49]
A Kulcsár, Forgó, Rada, Ballner összetételű 2005-ös B csapatunk nem vallott szégyent a mai tornán, minden ellenfelünknek tudtunk gólt rúgni, két mérkőzést is megnyertünk. Még jobb lehetett volna a teljesítmény, ha a rosszulléttel bajlódó Kulcsár Zoltán nem csak az első, és az utolsó mérkőzésen tud szerepelni. Forgó Andrást (képünkön) lehet kiemelni, aki végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.
ÜMFS 2005 B - Hidegkút 4-3 Kulcsár Zoltán (3), Forgó András ÜMFS 2005 B - Solymár 3-5 Forgó András (2), Kulcsár Zoltán ÜMFS 2005 B - Pilisszántó 1-4 Rada Nándor ÜMFS 2005 B - MFS 2005 A 3-5 Forgó András, Ludchen Dániel, Ballner Nándor ÜMFS 2005 B - Pilisszentiván 14-0 Kulcsár Zoltán (9), Forgó András (3), Rada Nándor, Ballner Nándor
|
| Tovább » |
|
Elfújta a szél... [2012. március 31. 18:30]
A mai ausztriai tornán 5 mérkőzéséből 4-et is nagyon erős szembe szélben játszott le a Tóth - Varga, Bene - Zilahi B., Zilahi M., Mészáros - Tallósi (csereként: Kun, Balázs, Jeney, Nyári) ürömi 2003-as csapatunk, és sajnos elvette tőlünk a döntőbe jutás lehetőségét. A Sopron elleni nyitómeccsen egy "időn túli" büntetővel 1-0-ra kikapott a csapat, és bár többi mérkőzését a körélmények ellenére magabiztosan nyerte meg, csak a csoport 2. helyén tudott végezni. Így a bronzmérkőzés maradt, ami természetesen ennek ellenére szép siker! Gratulálunk minden játékosunknak! A nap folyamán gólerőssége miatt Mészáros Mátyás, igen hasznos és magabiztos védőmunkája miatt pedig Jeney Máté (képünkön) emelhető ki.
csoport: ÜMFS 2003 - Sopron 0-1 ÜMFS 2003 - Vienna FC 1894 2-0 Mészáros Mátyás (2) ÜMFS 2003 - SV Hirschstetten 2-1 Tallósi Levente (2) ÜMFS 2003 - ASV Unterwaltersd 3-0 Mészáros Mátyás (2), Bene Domonkos
3-4 helyért: ÜMFS 2003 - Austria Vienna: 1-1 Zilahi Márton (büntetőkkel: 2-1)
|
| Tovább » |
|
Manchester után Stockholmban [2012. március 29. 18:47]
Egyesületünk elnöke és szakmai alelnöke a három napos angliai tartózkodás után már Svédországban készíti elő a Brommapojkarna klubbal történő együttműködésének technikai részleteit.
Robert Hernádi, az MFSE nemzetközi igazgatójának segítségével Angliában Mészöly Géza és Újvári Gábor ellátogatott a Manchester United és a Manchester City utánpótlásképző központjaiba, ahol az U8-U21 közötti csapatok képzéséről kapott széleskörű tájékoztatást. Mind a két klub örömmel fogadta a Mészöly Focisuli invitálását a budapesti nemzetközi tornánkra, így legkésőbb 2013-ban reális esély mutatkozik angol vendégeink fogadására.
A program része volt az MU - Fulham Premier League találkozó megtekintése is, amely után a carringtoni edzőközpontban testközelben találkozhattak a magyar szakemberek a világsztárokkal.
Április 23-25. között Svédországba utazik 17 edző, illetve az U15-ös csapatból Balogh László, Rendik András és Tóth Ádám, ezen három nap tartalmas előkészítése zajlik péntekig az egyesület vezetői részéről.
Képünk a Manchester United edzőtáborában készült. Balról jobbra Újvári Gábor; Robert Hernadi; Tony Whealen, az MU akadémia igazgató-helyettese; Mészöly Géza; Ola Larsson, a Brommapojkarna szakmai vezetője. |
| Tovább » |
|
Családi MFS Nap az Aquaworldben! [2012. március 29. 11:54]
Április 1-jén, vasárnap az Aquaworldben Mészöly Focisuli Családi Napot tartunk! A gyerekek saját kártyájukkal ingyen jöhetnek be, a felnőttek (gyermekenként 2 fő kísérő) 20 % kedvezménnyel vásárolhatják meg belépőjegyüket. A két fő programpont Vízi Olimpia és Kincsvadászat (szárazföldi) lesznek, amely során a puzzle térkép kirakásával lehet beazonosítani a kincs pontos helyét, különböző feladatokat (kvíz, fejtörő, ügyességi feladatok) megoldva. Mindenki kap egy szabadon választott afrikai jellegű kis totem szobrocskát, és egy mini lemosható afrikai tetkót, arcra, csuklóra. A jókedv garantált! A rendezvényre még mindig lehet jelentkezni az info@meszolyfocisuli.hu e-mail címen!
|
| Tovább » |
|
Bozsik Torna - 2001, 2002, 2004, 2005, 2006 [2012. március 27. 12:36]
Az első tavaszi Bozsik Tornára, amelyet vasárnap a pilisvörösvári sportpályán rendeznek (térkép: ide kattintva), az alábbi labdarúgóink készülhetnek:
2001: Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Monfils Mátyás, Müller András, Müller Ottó, Nagy Péter, Ur Csongor, Zsiga Kristóf. Találkozó: 11:00-kor a helyszínen.
11:30 ÜMFS 2001 - SZE-FI 11:50 ÜMFS 2001 - Pilisszántó 12:10 ÜMFS 2001 - Pilisvörösvár 12:30 ÜMFS 2001 - Solymár
2002: Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Frcska Döme, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere. Találkozó: 11:00-kor a helyszínen.
11:30 ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár 11:50 ÜMFS 2002 - Solymár 12:10 ÜMFS 2002 - Pilisszántó 12:50 ÜMFS 2002 - SZE-FI
2004 A csapat: Dócs Benedek, Gáti Balázs, Kocsis Ádám, Krausz Áron, Rugly Bence, Tatai Kende. 2004 B csapat: Csocsán Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté. Találkozó: 08:30-kor a helyszínen.
09:00 ÜMFS 2004 A - Pilisszentiván 09:15 ÜMFS 2004 A - Solymár 09:30 ÜMFS 2004 A - Pilisvörösvár 09:45 ÜMFS 2004 A - Pilisszántó
09:15 ÜMFS 2004 B - Pilisszántó 09:30 ÜMFS 2004 B - Pilisszentiván 09:45 ÜMFS 2004 B - Solymár 10:00 ÜMFS 2004 B - Pilisvörösvár
2005 csapat: Árkos Balázs, Ballner Nándor, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Rada Nándor, Vasvári Fülöp. Keret szétosztása a helyszínen! Találkozó: 09:45 a helyszínen.
10:15 ÜMFS 2005 A - Hidegkút 10:25 ÜMFS 2005 A - SZE-FI 10:35 ÜMFS 2005 A - Pilisvörösvár 10:45 ÜMFS 2005 A - ÜMFS 2005 B 10:55 ÜMFS 2005 A - Solymár
10:15 ÜMFS 2005 B - Hidegkút 10:25 ÜMFS 2005 B - Solymár 10:35 ÜMFS 2005 B - Pilisszántó 10:45 ÜMFS 2005 B - ÜMFS 2005 A 10:55 ÜMFS 2005 B - Pilisszentiván
2006: a csillaghegyiekkel együtt játszanak szombaton, részletek csillaghegyi honlapunkon!
Akinek problémát okoz a lejutás Pilisvörösvárra, az jelezze az mfs@meszolyfocisuli.hu címen!
|
| Tovább » |
|
ASV Neufeld - 2003 [2012. március 27. 11:48]
A Balázs Benjámin, Bene Domonkos, Jeney Máté, Kun Timon, Mészáros Mátyás, Nyári Ádám, Tóth Tivadar, Tallósi Levente, Zilahi Bence, Zilahi Márton, Varga Zsolt, Walczer Bálint keret tagjai készülhetnek a szombati ausztriai megmérettetésre. A gyermekeknek a részvételi díj 3000Ft (az egyénileg utazóknak is), amennyiben marad üres hely az autókban, szülők is utazhatnak 5000Ft ellenében. Indulás 06:00-kor a Márton útról két kilenc személyes kisbusszal és egy hétszemélyes személygépkocsival, megálló 06:15-kor a Déli pályaudvarnál. Aki nem tud jönni, haladéktalanul jelezze a 06305133396 telefonszámon!
09:42 ÜMFS 2003 - Sopron 10:18 ÜMFS 2003 - Vienna FC 1894 10:54 ÜMFS 2003 - SV Hirschstetten 11:18 ÜMFS 2003 - ASV Unterwaltersd 11:30-tól helyosztók
Cím: ASV Neufeld Sportplatz Fürsorgeheimgasse 1 2491 Neufeld
Térkép: ide kattintva |
| Tovább » |
|
Felemás helyzetkihasználás [2012. március 25. 11:22]
Fölényben játszotta a meccseit a Kiss - Turcsányi, Győrfi, Osváth - László, Légrádi, Kenyeres (csereként: Lunczer, Járvás, Mayer, Orosz, Csörge) csapat, örömteli volt látni önzetlen, egymásért küzdő hozzáállását a mai résztvevőknek! Első meccsünkön a jobb helyzetkihasználásnak köszönhettük nagy győzelmünket, a második meccsen pedig a ziccerek kimaradása okozta a döntetlent. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, ez mindenképp bizalomra ad okot.
ÜMFS 2001 - Pilisvörösvár 5-0 Légrádi Máté (2), Orosz Apor, Kenyeres Máté, Csörge Ciprián ÜMFS 2001 - Piliscsaba 0-0 |
| Tovább » |
|
Lendületes játékkal [2012. március 25. 11:19]
Lendületes, lehengerlő játékkal sikerült megnyernie meccseit a Polyovka - Tatai, Bicski, Tarjányi - Frcska, Czájder, Imre (csereként: Polencsik, Pál, Cselőtei) csapatnak. Tanári módon mozgott Bicski Tamás (képünkön) a hátvéd sorban, Czájder Dániel a középpályán, Frcska Döme pedig szolgáltatta a győzelemhez nélkülözhetetlen gólokat.
ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár 3-2 Frcska Döme (2), Polencsik Ádám ÜMFS 2002 - Piliscsaba 2-0 Frcska Döme (2) |
| Tovább » |
|
Óraállítás! [2012. március 24. 23:19]
Vasárnap hajnali kettőkor kell egy órával előre állítani az órákat, vagyis reggel - akinek meccse van - figyeljen arra, hogy nehogy elaludjon! |
| Tovább » |
|
Mészöly Focisuli a Digi Sporton! [2012. március 24. 10:37]
Az RTL Klub után ezúttal a Digi Sport stábja forgatott edzésünkön. Az ide kattintva elérhető videóból kiderül többek között, hogy milyen az igazi mészölyös gólöröm, hogy néz ki a bicikli csel, valamint, hogy mik Cristiano Ronaldo és Messi erényei. |
| Tovább » |
|
Krúdy - 2003 [2012. március 23. 22:16]
Körülbelül 55 perc foci jutott tegnap a 2003-as csapat tagjainak a Krúdy elleni edzőmérkőzésen. Végig jól küzdöttünk, de sajnos a mérkőzés elején átaludt 10-15 percben összeszedett 3 gólos hátrányt nem sikerült ledolgozni. A Kun - Patkós V, Jeney - Balázs - Patkós L, Aranyos (csereként: Kern, Nyári) csapat eredménye:
ÜMFS 2003 - Krúdy 4-7 Patkós Viktória (3), Kern Robin.
|
| Tovább » |
|
Dócs dupla [2012. március 23. 19:49]
Két gólos előnyünk a végére elillant, melynek a fáradság volt az oka. Az edzőmeccs elérte célját, mindenki elegendő játéklehetőséghez jutott a Szabó - Sipos - Dócs, Kocsis, Huszti - Mészáros (csereként: Novotni, Csocsán, Györke, Rácz) csapat tagjai közül, bár még vannak akik ilyen körülmények között is félénken "fociznak". Ezúton is üzenjük: bátran, nincs mitől félni, a labda a barátunk!
ÜMFS 2004 - Krúdy 2-3 Dócs Benedek (2)
|
| Tovább » |
|
Családi MFS Nap az Aquaworldben! [2012. március 22. 12:45]
Április 1-jén vasárnap 14:00 órakor kezdődik az Aquaworldben a családi MFS Nap, aminek részeként vízi játékok, vagyis úszóverseny, csúszdaverseny, AW-labda gyűjtő verseny, stb. kerül megrendezésre. A gyerekek saját kártyájukkal ingyen jöhetnek be, a felnőttek (gyermekenként 2 fő kísérő) 20 % kedvezménnyel vásárolhatják meg belépőjegyüket. Az egyesület szponzori szerződésben vállalta, hogy ezt a napot sikeresen lebonyolítja, ezért kérnénk szépen önöket az aktív részvételre! Egy jó hangulatú, nagy létszámú esemény elősegítheti az Aquaworld-del kötendő szerződésünk meghosszabbítását! Az ürömi bázisnak addigra befejeződik a Bozsik torna, a MAC bázison sajnos pont akkor lesznek mérkőzések, de akiket nem érint, azokat mind szeretettel látjuk! Írásban kérnénk szépen erre is a jelentkezést, az info@meszolyfocisuli.hu címre, megjelölve, hogy hányan kísérik el a gyermeket! |
| Tovább » |
|
Nyári napközis táborok [2012. március 22. 12:40]
Idén is a Márton úton tartjuk napközis táborainkat öt héten keresztül 08:00-16:00 óra között (természetesen a MAC-os gyerekeket is várjuk, őket busszal gyűjtenénk össze Zuglóban és oda vissza is visszük őket a nap végén 500 Ft/nap áron!). A táborban tízórai, ebéd, uzsonna, gyümölcs és ital áll a gyerekek rendelkezésére, minden nap lesz 2 foci foglalkozás és strandolás is! Részvételi díj a szülői levélben foglaltak szerint!
A tavaly negy sikert aratott napközis táboraink indítása az Önök jelentkezéseitől függ! Jelentkezni e-mailben, a választott időpont megjelölésével, az info@meszolyfocisuli.hu címen lehet!
A választható napközis tábor időpontok:
2012. június 25-29. 2012. július 2-6. 2012. július 9-13. 2012. július 16-20. 2012. július 23-27. |
| Tovább » |
|
Újvári Bence Fair-Play Diplomát kapott! [2012. március 20. 18:42]
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága a Művészetek Palotája Kék termében tartotta meg a 2011-es Magyar Fair Play díjak ünnepélyes átadását. A díjátadón a labdarúgás is képviseltette magát, Életmű kategóriában diplomát vehetett át Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint a 90 esztendős Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott futballistája. Fair play cselekedet kategóriában diplomát kapott Belicza János utánpótlásedző és Újvári Bence labdarúgó. Újvári Bence azzal a cselekedetével érdemelte ki a diplomát, hogy egy NB II-es utánpótlás bajnoki mérkőzésen, miután az ellenfél védője tévesen értelmezte a játékvezető jelzését, és kézbe vette a labdát a tizenhatoson belül, szándékosan nem értékesítette a megítélt büntetőt, noha ezzel csapata megnyerte volna a mérkőzést.
- Manapság nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az életben is a fair play - mondta az eseményen Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottságának elnöke. - Mi magyarok mindig is fontosnak tartottuk a tisztességes versenyzést, úgy gondolom, a mostani díjazottak példaképül állíthatóak a magyar és a nemzetközi sportélet szereplői számára.
forrás: mlsz.hu
Gratulálunk Bencének, aki az olimpiai bajnok Dunai Antaltól vette át a diplomáját! |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2001 [2012. március 20. 11:30]
2001-es csapatunk is debütál szombaton a PMLSZ bajnokság tavaszi szezonjában, méghozzá a felsőház küzdelmeiben Piliscsabán. 15:00-kor lesz találkozó a helyszínen (2081, Kinizsi Pál u. 1-3. Iskolai kikérőt tudunk biztosítani, erre vonatkozó igényüket szerdáig e-mailben (mfs@meszolyfocisuli.hu) jelezzék! Keret: Csörge Ciprián, Győrfi Patrik, Járvás Zoltán, Kenyeres Máté, Kiss Martin, László Gergő, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Mayer Alex, Monfils Mátyás, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond. A keretből kimaradók jövő héten a Bozsik Tornán számíthatnak játéklehetőségre!
15:30 ÜMFS 2001 - Dunakanyar 16:00 ÜMFS 2001 - Piliscsaba 16:30 ÜMFS 2001 - Pilisvörösvár |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2002 [2012. március 20. 11:25]
Szombaton kora délután Piliscsabán (2081, Kinizsi Pál u. 1-3.) játssza le a PMLSZ bajnokság első tavaszi fordulóját 2002-es csapatunk. A Bicski Tamás, Czájder Dániel, Cselőtei Dávid, Frcska Döme, Imre Krisztián, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán keret tagjainak 13:00-kor lesz találkozó Csillaghegyen és 13:10-kor az ürömi óvodánál, utazás közösen, az egyesületi busszal. Iskolai kikérőt tudunk biztosítani, erre vonatkozó igényüket szerdáig e-mailben (mfs@meszolyfocisuli.hu) jelezzék!
14:30 ÜMFS 2002 - Dunakanyar 15:00 ÜMFS 2002 - Piliscsaba |
| Tovább » |
|
Krúdy - 2003 [2012. március 20. 11:03]
2003-as focistáink is megmérkőznek a Krúdy Iskola csapatával, ők a Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Jeney Máté, Kern Robin, Kun Timon, Nyári Ádám, Patkós Levente, Patkós Viktória kerettel készülnek. Találkozó az iskola műfüves pályáján (III. Gyógyszergyár u. 22-24.) pénteken 17:30-kor.
18:00 CSMFS 2003 - Krúdy |
| Tovább » |
|
Krúdy - 2004 [2012. március 20. 11:00]
Edzőmeccset vív a Krúdy Iskolával pénteken 2004-es csapatunk, amelyet ezúttal Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs és Szabó Máté alkotnak majd. Találkozó a helyszínen (III. Gyógyszergyár u. 22-24., műfüves pálya) 15:30-kor
16:00 CSMFS 2004 - Krúdy |
| Tovább » |
|
Tavaszi edzésrend [2012. március 19. 09:13]
Ettől a héttől minden bázisunkon visszaáll az őszi-tavaszi edzésrend, tehát az összes korosztályunk szabadban fog tréningezni, a decemberi átállás előtti időpontokban (a kapusedzések kapcsán történtek változások)! Minden csapatunk edzésidőpontja és -helyszíne megtalálható a heti program menüpont alatt! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 1998 [2012. március 18. 18:47]
Barátságos mérkőzésen találkozott ürömi '98-as és csillaghegyi '99-es csapatunk, ahol a 2x30 perces mérkőzés alatt, rendkívül jó időben 6-1-es győzelmet aratott a '98-as korosztály. A meccset nagyon sok párharc és a pálya rossz minősége miatt sok technikai hiba, eladott labda jellemezte. Az idősebbek (Kurucz, Huszti, Kőváry, Bodnár, Cseh, Hajdi, Loydl, Kenyeres Á., Csengei, Schmidl, Boda A. (csereként: Sándor G.)) Bodnár Gergely (képünkön) vezetésével tudtak győzni, aki mérhetetlen kreativitásával és küzdeni tudásával tűnt ki a többiek közül.
ÜMFS 1998 - CSMFS 1999 6-1 Loydl Dániel (2), Bodnár Gergely, Sándor Gergő, Csengei Dániel, Hajdi Zoltán |
| Tovább » |
|
1. hely Gödön! [2012. március 17. 14:50]
Nehéz volt összehozni, hogy a mai tornán legyen csapatunk, de érdemes volt... A Prantner K. - Pálvölgyi, Kelemen B.- Császár M. összeállításban kezdtünk, a cserénk a 2007-es születésű Prantner G. volt. Az első mérkőzésen kicsit álmosan játszottunk a BVSC II. ellen, de Kelemen Boti góljával így is sikerült nyerni 1-0-ra. A második ellenfelünk a Vasas I. volt, ellenük Pálvölgyi Patrik öt gólt szerzett, 5-1-re nyertünk. A csoportdöntőn a Lábatlan I. ellen is jól küzdöttünk, a mérkőzést azonban ellenfelünk nyerte 2-0-ra. A döntőbe jutásért a Lábatlan II. csapatát kellett legyűrnünk, ez sikerült is, így a döntőben újra az erősebb lábatlani gárdával csaptunk össze, ahol visszavágtunk a csoportban elszenvedett vereségért. Ki kell emelni Pálvölgyi Patrik (képünkön) gólerősségét és küzdeni tudását. Nagyon kellemes meglepetés volt a két Prantner testvér, akik úgy illeszkedtek be a csapatba, hogy eddig még edzésen sem voltak, de a sikerhez kellett Kelemen Botond,és Császár Márk jó teljesítménye is!
csoport: MFS 2006 - BVSC 1-0 Kelemen Botond MFS 2006 - Vasas I. 5-1 Pálvölgyi Patrik (5) MFS 2006 - Lábatlan I. 0-2
elődöntő: MFS 2006 - Lábatlan II. 2-0 Pálvölgyi Patrik (2)
1-2. helyért: MFS 2006 - Lábatlan I. 1-0 Pálvölgyi Patrik |
| Tovább » |
|
Bozsik körzeti válogatott [2012. március 17. 14:37]
Bozsik körzeti válogatott edzésen kell részt vennie Vágó Zsombornak, Ilcsik Dánielnek és Prantner Tamásnak a 2000-es korosztályból; a 2001-esek közül pedig Csörge Ciprián, Győrfi Patrik, Járvás Zoltán, Légrádi Máté, Orosz Apor készülhet a keddi (2012.03.20.) tréningre, amely előtt 16:30-kor lesz találkozó a Pilisvörösváron (Szent Erzsébet u. 37.). |
| Tovább » |
|
Továbbra is az élen a 2003-asok! [2012. március 16. 20:14]
A PMLSZ U9 bajnokságban szereplő ürömi csapataink közül a 2003-asok két magabiztos győzelemmel zártak, a 2004-esek pedig egy majdnem sikeres találkozót vívtak meg. A nagyobbak Szőke - Walczer B., Bene, Zilahi M., Zilahi B. (csereként: Kern, Végh, Tallósi, Aranyos R.), a kisebbek pedig Szabó M. - Rugly, Krausz, Huszti, Tatai K. (csereként: Nyári, Mészáros B., Dócs B.) összetételben játszottak.
ÜMFS 2003 - Dunakanyar 2003 5-1 Zilahi Márton (2), Zilahi Bence, Aranyos Roland, Bene Domonkos ÜMFS 2003 - Leányfalu 2003 10-0 Zilahi Márton (3), Bene Domonkos (2) Szőke Gergő (2), Végh Viktor (2), Tallósi Levente
ÜMFS 2004 - Leányfalu 2003 1-2 Krausz Áron ÜMFS 2004 - Dunakanyar 2003 0-7 |
| Tovább » |
|
Gyors gyógyulást, Matyi! [2012. március 13. 14:49]
A János Kórházban fekszik megfigyelés alatt 2003-as ürömi és kiemelt csapatunk kiválósága, Mészáros Mátyás. Matyit tegnap edzésen sajnos nagy erővel lépen találta egy labda, reméljük nem komoly a baj! Jobbulást Matyi, várnak vissza csapattársaid és edzőid! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 1998, 1999 [2012. március 13. 12:05]
Egymással meccsel vasárnap csillaghegyi 1999-es és ürömi 1998-as csapatunk. A két keretet ezúttal egyben tesszük közzé, hiszen a sok hiányzó miatt lehetnek átfedések a két csapat között. Csorba Péter edző a helyszínen osztja majd el a csapatokat. Keret: Balogh Máté, Bálint Alexander, Boda Anna, Erdélyi Dominik, Facskó Benedek, Farkas Bence, Huszti Zalán, Kovács Kristóf, Kurucz András, Lipcsei Bence, Máté István, Palatin Dániel, Prantner József, Csengei Dániel, Sándor Gergő, Loydl Dániel, Schmidl Gergő, Csics Bálint, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Kőváry László, Kenyeres Ádám, Dembinszky Máté, Wieszkopf Balázs, Szabó Péter, Horváth Illés, Forgács Milán. Találkozó a Márton úti pályán 10:30-kor.
11:00 ÜMFS 1998 - CSMFS 1999 |
| Tovább » |
|
PMLSZ - 2003, 2004 [2012. március 13. 12:05]
Az első tavaszi PMLSZ fordulóra készül 2003-as és 2004-es ürömi csapatunk. A pénteki szentendrei megmérettetésre a Aranyos Roland, Bacsa Zalán, Bene Domonkos, Kern Robin, Nyári Ádám, Szőke Gergő, Tallósi Levente, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton, Végh Viktor kerettel utaznak a 2003-asok és a Dócs Benedek, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Krausz Áron, Mészáros Bálint, Rugly Bence, Szabó Máté, Tatai Kende kerettel a 2004-esek. Találkozó a szentendrei sportpályán (Szentendre , Kőzúzó utca) 15:00-kor a 2003-as csapat tagjainak, és 14:30-kor a 2004-as gárdának.
15:30 ÜMFS 2003 - Dunakanyar 16:00 ÜMFS 2003 - Leányfalu
15:00 ÜMFS 2004 - Leányfalu 16:30 ÜMFS 2004 - Dunakanyar |
| Tovább » |
|
Göd - 2006 [2012. március 13. 11:50]
A Császár Márk, Kelemen Botond, Pálvölgyi Patrik csapattal készülünk Gödre, ahol teremtornán vesz részt legkisebb korosztályunk. A helyszínen (Balázsovits Sportcsarnok Göd, Ifjúság u. 4.) lesz találkozó 07:30-kor.
08:00 MFS 2006 - UTE 08:45 MFS 2006 - Vasas 09:15 MFS 2006 - Lábatlan 09:30-10:40 helyosztók |
| Tovább » |
|
Látogatottsági rekord [2012. március 07. 11:42]
Februárban klubunk történetének legmagasabb honlap-látogatottságát regisztráltuk: az elmúlt hónapban összesen 22 205-en voltak kíváncsiak híreinkre. Köszönjük az érdeklődést, látogassák továbbra is weblapunkat, mi pedig igyekszünk a jövőben is naprakész információkat szolgáltatni! Érdemes kedvelni egyesületünk Facebook oldalát is, hiszen rendszeresen ott tesszük közzé az aktuális hét legjobban teljesítő játékosainak listáját és portréit! |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2003 [2012. március 04. 14:45]
Az ötödik helyet szerezte meg a Aranyos R., Balázs, Kern, Kun, Varga összetételű csapatunk a Winter Cup utolsó fordulójában, amely a csoportmeccseket a sok hiányzó miatt emberhátrányban játszotta végig. A csapat legjobbja ezúttal Varga Zsolt (képünkön) volt.
ÜMFS 2003 - Törökbálint 3-3 Aranyos Roland (2), Balázs Benjámin ÜMFS 2003 - CSMFS 2003 0-4
5-6. helyért: ÜMFS 2003 - Szent Pál Akadémia 4-2 Vági Vilmos (2), Kern Robin, Balázs Benjámin |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 1998 [2012. március 03. 21:01]
Barátságos, jó hangulatú mérkőzésen 6-2 arányban alulmarad a Horváth I. - Bálint, Bodnár, Cseh, Loydl, Farkas Bence, Kenyeres Á., Dócs K., Erdélyi, Farkas Botond, Máté István (csereként: Lunczer Marcell) összetételű ürömi 1998-as gárda a kisebbek ellen. Kicsit fáradtan mozgó, már 70 percnyi játékot maguk mögött tudó 98-sok nehezen kezdték a 2001 elleni mérkőzést. A 4x20 perces meccsen fordulatos negyedeket élhettünk át. Az első 20 percben nekünk estek a fiatalabbak és pimasz módon győztek 2-0-ra a harcias letámadó játékuknak köszönhetően. A második 20 percre felébredtek az idősebbek, de az egy lőtt gól kevésnek bizonyult ugyanis kaptunk is egyet. Ezután már mindkét csapat elfáradt, fölég a 98-sok így nem volt meglepő a folytatás és a végeredmény sem. Dicséretes a 99-es illetve 98-as játékosok teljesítménye ugyanis 150percet játszottak a mai napon! Legjobb játékosok: Horváth Illés (képünkön) és Bodnár Gergely.
ÜMFS 1998 - MFS 2001 2-6 Farkas Bence, Bodnár Gergely |
| Tovább » |
|
Újbuda Kupa - 2002 [2012. március 03. 20:33]
Nem volt probléma a Király - Bicski - Tarjányi, Frcska, Imre - Péter (csereként: Tatai Sz., Cselőtei) csapat küzdeni tudásával, és igazából játékával sem, ma egyszerűen jobb csapatokkal találkoztunk. Több labdarúgónk is mutatott biztató dolgokat, de a csapat legjobbja a hihetetlenül sokat dolgozó, ismét óriási szívvel futballozó Bicski Tamás (képünkön) volt.
ÜMFS 2002 - BVSC 0-3 ÜMFS 2002 - Vác 2-1 Cselőtei Dávid, Orosz Péter ÜMFS 2002 - Győri ETO 0-4 ÜMFS 2002 - Gyöngyös 1-4 Orosz Péter ÜMFS 2002 - Goldball II. 0-1 |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 1998 [2012. február 28. 14:01]
Kiemelt csapat ellen mutathatják meg tudásukat ürömi 1998-as labdarúgóink néhány fiatalabbal kiegészítve (Balogh Máté, Bálint Alexander, Bodnár Gergely, Dócs Krisztián, Cseh Dávid, Csengei Dániel, Farkas Bence, Forgács Milán, Kenyeres Ádám, Lipcsei Bence, Loydl Dániel, Máté István, Prantner József, Palatin Dániel). Találkozó a helyszínen (Üröm, Úttörő u. 1.) 13:30-kor.
14:00 ÜMFS 1998 - MFS 2001 |
| Tovább » |
|
Újbuda Kupa - 2002 [2012. február 28. 13:55]
Erős tornára neveztük ürömi 2002-es csapatunkat. A szombati Újbuda Kupára a Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Fricska Döme, Imre Krisztián, Orosz Péter, Péter Olivér, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere keret tagjai készülhetnek. Találkozó 11:30-kor a helyszínen (XI. Kánai út 2., térkép: ide kattintva). Teremcipőben kell játszani!
12:00 ÜMFS 2002 - BVSC 13:45 ÜMFS 2002 - Vác 14:15 ÜMFS 2002 - Győri ETO 14:45 ÜMFS 2002 - Gyöngyös 15:30 ÜMFS 2002 - Goldball II. |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2003 [2012. február 28. 13:52]
A Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Kern Robin, Kun Timon, Nyári Ádám, Varga Zsolt csapattal utazunk a szombati Winter Cup zárófordulóra. Találkozó a helyszínen* 08:50-kor.
09:20 ÜMFS 2003 - Törökbálint 10:50 ÜMFS 2003 - CSMFS 2003 11:20-13:10 helyosztók
*Helyszín: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor. |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2012. február 27. 12:29]
Felüdülés volt látni, milyen fantasztikusan küzdött a csere nélkül felálló Szabó M. - Szili - Mészáros B., Novotny, Huszti - Györke csapat. Külön dicséretet érdemel Szili Flávia, aki védőként is veszélyt jelentett az ellenfelek kapujára.
ÜMFS 2004- CSMFS 2004 0-0 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia 1-1 Szili Flávia ÜMFS 2004 - Dinamo 0-1 |
| Tovább » |
|
Sportorvos [2012. február 27. 12:11]
Kedden 14:30-17:00-ig a KÉV-METRÓ sporttelepen (XVI. Csömöri út 158.) lehetőség lesz részt venni a versenyengedélyhez szükséges sportorvosi vizsgálaton, a megszokott feltételekkel: minden vizsgálat helyben, 2500Ft ellenében. Akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, azoknak egyénileg kell majd megszerezni a versenyzéshez elengedhetetlen sportorvosi igazolást! |
| Tovább » |
|
Visszaáll a szokásos téli edzésrend! [2012. február 27. 08:47]
Elmúltak a nagy hidegek, újra tudunk kint edzeni az ürömi pályán, ezért visszaáll az alább olvasható szokásos téli edzésrend. A gyermekeket a megszokott módon busz viszi és hozza!
2012.02.27., hétfő 16:00-17:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.27., hétfő 17:00-18:30 1997-2002 korosztály (Üröm, Úttörő u. 1.)
2012.02.27., hétfő 17:30-19:00 2003, 2004 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.29., szerda 16:00-17:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.29., szerda 17:00-18:30 1998-2002 korosztály (Üröm, Úttörő u. 1.)
2012.02.29., szerda 17:00-18:00 KAPUSEDZÉS 1998-2001 (Üröm, Úttörő u. 1.)
2012.02.29., szerda 17:30-19:00 2003, 2004 korosztály (III. Márton út 25. sátor). |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. február 26. 19:20]
Újabb sportsikerről szereztünk tudomást, ezúttal ürömi 2002-es labdarúgónkra, Imre Krisztiánra vagyunk büszkék, méghozzá judo sportágban elért szép sikerei miatt. Krisztián jelenleg narancssárga öves, az elmúlt 2 évben érte el ezt a fokozatot az Óbudai Judo klubban, szorgalmas munkával. Számos érmet és diplomát nyert már, első és második osztályban pedig a diákolimpián is részt vett, ahol kétszer is megszerezte a harmadik helyet (28kg és 30kg-ban), tanulmányi- és sport eredményeiért igazgatói dicséretben is részesült. Gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2002 [2012. február 25. 18:13]
Nem sikerült jól az ürömi 2002-es csapatnak /Ludchen - Polencsik - Pál, Tatai, Imre - Hegyi (csereként: Cselőtei, Császár, Gyuris)/ a Wintercup zárófordulója, amelynek 3 mai mérkőzésén még a pontszerzés sem jött össze. Az első mérkőzést álmosan, és akarat gyengén "futballoztuk" végig, említésre méltó momentum nem volt. A Pomáz ellen már jobban ment a csapatnak, védekezésben is határozottabbak lettünk, meg is voltak a helyzetek, ám egy elkapkodott kirúgást követően ellenfelünk szerezte meg a győzelmet. A harmadik mérkőzést ismét kevés akarással vívtuk meg, néhány játékos nagyon nagy hibákat vétett, néha már érthetetlen megoldásokat láthattunk a pályán - kétszer is kihagyhatatlan gólhelyzetbe hoztuk az ellenfelet, akik ezt ki is használták könyörtelenül. A gólszerzés sikerült, ám ez most kevésnek bizonyult.
ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 0-4 ÜMFS 2002 - Pomáz 0-1 ÜMFS 2002 - Esztergom 1-5 Tatai Szemere |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. február 23. 14:19]
Az ürömi és kiemelt 2003-as csapatot erősítő Zilahi testvérek sem csak labdarúgásban jeleskednek, a III. kerületi diákolimpián úszás sportágban is szép sikereket értek el:
Zilahi Bence 25 m-es mellúszás 2. helyezés Zilahi Márton 25 m-es hátúszás 3. helyezés 4x25 m-es fiú váltóban a Krúdy csapata 2. helyezés.
Gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Újabb sérülés [2012. február 22. 13:04]
Újabb sajnálatos sérülés történt a kiemelt 2002-es csapatban. Lóránt Kristóf a hétvégi szolnoki torna után (amit végigjátszott!), fájlalta a bal bokáját, mely fel is dagadt. Ma délután a röntgen vizsgálat kimutatta, hogy letörött egy darab a bokacsontjából, ezért fekvőgipszet kapott, és pihenésre lett ítélve. Gyors gyógyulást kívánunk, várunk vissza Kiki!
|
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2012. február 22. 11:23]
A 2004-es korosztályban is véget ér vasárnap a Winter Cup tornasorozat. A rájátszás második fordulójára készülő játékosoknak (Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Szabó Máté, Szili Flávia) a helyszínen* lesz találkozó 13:00-kor.
13:30 ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 14:15 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia 14:55 ÜMFS 2004 - Dinamo Star
*(Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.) |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2002 [2012. február 22. 10:44]
Elérkezett utolsó fordulójához a 2002-es korosztály Winter Cup sorozata. A szombati tornára a Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tatai Szemere kerettel utazunk. 08:00-kor lesz találkozó a helyszínen*!
08:30 MFS 2002 - ÜMFS 2002 09:30 MFS 2002 - Pomáz 10:30 MFS 2002 - Esztergom
*(Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.) |
| Tovább » |
|
Nehéz helyzetben [2012. február 20. 09:59]
Nem volt túl sok szerencséje ma a '98-as csapatnak Hidegkúton. Kezdődött azzal, hogy 3 játékos sajnos nem jelent meg, betegség, vagy más egyék tényező miatt. Az első mérkőzésen Turányi Bence játék közben rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni (kórházba szállították), így kapus nélkül (és csere nélkül!) maradtunk! A Dócs - Bodnár, Lajos - Cseh - Loyd ötös azonban így is nagyot küzdött, és mindent beleadva focizott a mérkőzéseken. Sajnos, a külső tényezők miatt az eredmény ezúttal nem sikerült fényesre, de a játék képe alapján még így is többet érdemeltek volna a fiúk! Bravó! Bencének (képünkön) pedig jobbulást, és mielőbbi visszatérést kívánunk!
csoport: ÜMFS 1998 - Lábatlan 2-7 Dócs Krisztián (2) ÜMFS 1998 - Ikarus A 2-2 Bodnár Gergely, Cseh Dávid
5-6. helyért: ÜMFS 1998 - Ikarus B 2-4 Cseh Dávid (2) |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2004 [2012. február 19. 20:59]
Negyedik lett a Szabó M. - Huszti, Dócs B., Mészáros B., Sipos (csereként: Csocsán, Novotni, Rácz) csapat a mai Hócipő Kupán. A gárda jól teljesített, de az utolsó két mérkőzésre nagyon elfáradt. A csapat legjobbja ma a gólerős Mészáros Bálint (képünkön) volt.
csoport: ÜMFS 2004 - Csillaghegyi 1-0 Mészáros Bálint ÜMFS 2004 - Első Óbudai 2-0 Mészáros Bálint, Csocsán Benedek ÜMFS 2004 - Csillaghegyi 3-1 Mészáros Bálint (2), Sipos Szabolcs ÜMFS 2004 - Első Óbudai 0-4
3-4. helyért: ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 2-3 Sipos Szabolcs, Mészáros Bálint
|
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2003 [2012. február 19. 19:49]
A Kern - Walczer B. - Kun, Jeney M. - Aranyos R. (csereként: Balázs) összeállítású 2003-as csapatunknak ma nem jött ki a lépés a Hócipő Kupán: a saját kapunk előtt sokat hibáztunk, ha gólhelyzetbe kerültünk, akkor pedig rendre rossz döntéseket hoztunk vagy egyszerűen elügyetlenkedtük. Bár Kern Robinnak (képünkön) voltak rossz megmozdulásai a kapuban, mégis túlsúlyban voltak a bravúrok; és azzal, hogy önfeláldozóan alárendelte magát a csapatérdeknek, ma a gárda legjobbja lett.
csoport: ÜMFS 2003 - Harrer 0-2 ÜMFS 2003 - Krúdy B 1-0 Kun Timon ÜMFS 2003 - Csillaghegyi 3-1 Kun Timon, Jeney Máté, Aranyos Roland
elődöntő: ÜMFS 2003 - Krúdy A 0-8
3-4. helyért: ÜMFS 2003 - Harrer 0-3 |
| Tovább » |
|
Felemelt fejjel! [2012. február 18. 21:57]
Hozzáállásban, lelkesedésben, helyenként játékban is kellemes élményt nyújtott az ürömi 2004-esek, kiemeltek nélküli produkciója a Marczibányi Kupán. A Szabó M. - Dócs B., Novotni, Ludchen D., Mészáros B., Tatai K. (csereként: Nádasdi) összetételű együttes a nálánál lényegesen esélyesebb csapatok ellen fokozatosan lendült bele és egy pontot gyűjtött. Gólt nem rúgtak a fiúk, ám ezúttal e nélkül is dicséret illeti a foggal-körömmel küzdő gyerekeket!
ÜMFS 2004 - REAC 0-7 ÜMFS 2004 - FTC 0-4 ÜMFS 2004 - UTE 0-0 ÜMFS 2004 - Újbuda 0-1 ÜMFS 2004 - Baráti Bőrlabda 0-4 |
| Tovább » |
|
Ötödik hely a Marczibányin [2012. február 18. 16:28]
A Kruppa, Aranyos, Bacsi (csereként: Forgó) együttes felemásan szerepelt a Marczibányi Kupán, hiszen komoly esélye lett volna érmekért játszani, ám végül a 10 csapatosra duzzadt tornán az ötödik helyen zárt. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a gólerős Aranyos Szabi nyújtotta, de Kruppa Peti is erős volt végig mentálisan.
ÜMFS 2005 - Baráti Bőrlabda 0-2 ÜMFS 2005 - Lőrinc United 7-2 Aranyos Szabolcs (4), Kruppa Péter (2), Bacsi Dániel ÜMFS 2005 - UTE lila 1-2 Aranyos Szabolcs ÜMFS 2005 - BVSC 8-1 Aranyos Szabolcs (4), Bacsi Dániel (3), Forgó András ÜMFS 2005 - UTE fehér 4-1 Aranyos Szabolcs (2), Bacsi Dániel (2) |
| Tovább » |
|
Marad az e heti edzésrend! [2012. február 17. 11:31]
Jövő héten is az ideiglenes edzésrend szerint fognak tréningezni csapataink, tehát minden korosztály marad a sátorban!
2012.02.20., hétfő 15:30-16:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.20., hétfő 16:30-17:45 2002, 2003 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.20., hétfő 17:45-19:00 1998-2001 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.22., szerda 15:30-16:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.22., szerda 16:30-17:45 2002, 2003 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.22., szerda 17:45-19:00 1998-2001 korosztály (III. Márton út 25. sátor) |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2004 [2012. február 16. 11:31]
Következő játékosaink készülhetnek a vasárnapi Hócipő Kupa küzdelmeire: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté. Találkozó 13:20-kor a Márton úti műfüves sátorban.
13:50 ÜMFS 2004 - Harrer 14:30 ÜMFS 2004 - Első Óbudai 15:10 ÜMFS 2004 - Csillaghegyi 15:30-17:15 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2003 [2012. február 16. 11:15]
Ürömi csapatunk a 2003-as korosztály utolsó téli Hócipő Kupájára: Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Jeney Máté, Kern Robin, Kun Timon, Nyári Ádám, Varga Zsolt, Walczer Bálint. Találkozó a helyszínen vasárnap (Márton úti műfüves sátor) 08:50-kor.
09:20 ÜMFS 2003 - Harrer 10:00 ÜMFS 2003 - Krúdy B 10:40 ÜMFS 2003 - Csillaghegyi 11:00-12:18 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hidegkút - 1998 [2012. február 16. 11:01]
Ürömi 1998-as csapatunk kerete a vasárnapi hidegkúti tornára: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csics Bálint, Dócs Krisztián, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence. Találkozó a helyszínen (Bp., II ker. Kökény u. 44, a Klebelsberg Kuno Ált. Isk. és Gimn. csarnoka) 16:30-kor.
17:00 ÜMFS 1998 - Lábatlan 17:40 ÜMFS 1998 - Ikarus 18:00-19:20 helyosztók |
| Tovább » |
|
Marczibányi tér - 2004 [2012. február 16. 10:46]
Ezúttal az ürömi 2004-es alakulatunk vesz részt a szombati Marczibányi téri tornán, ami az alábbi labdarúgókat érinti: Dócs Benedek, Kocsis Ádám, Ludchen Dániel, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Szabó Máté, Tatai Kende. Találkozó a helyszínen (Marczibányi Sportcentrum Budapest 1022 Marczibányi tér 16.) 13:30 órakor.
14:00 ÜMFS 2004 - REAC 15:00 ÜMFS 2004 - FTC 16:00 ÜMFS 2004 - UTE 17:40 ÜMFS 2004 - Újbuda 18:20 ÜMFS 2004 - Baráti Bőrlabda |
| Tovább » |
|
Marczibányi tér - 2005 [2012. február 16. 10:19]
A Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Boros Zsombor, Erdős Ákos, Forgó András, Füzi Ádám, Kruppa Péter, Hidegkuti Dominik, Solti Márk, Zsigmond Ákos összetételű 2005-ös csapat fog részt venni a szombati Marczibányi téri tornán. Találkozó a helyszínen (Marczibányi Sportcentrum, Budapest 1022 Marczibányi tér 16.) 08:30-kor.
09:00 MFS 2005 - Baráti Bőrlabda 09:40 MFS 2005 - BVSC 10:20 MFS 2005 - Lőrinc United 11:00-12:20 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2002 [2012. február 13. 22:33]
Megnyerte a Hócipő Kupát 2002-es csapatunk (Ludchen - Polencsik - Cselőtei, Imre - Tatai (csereként: Pál)), melyből Tatai Szemere (képünkön) 11 gólig jutott! Gratulálunk fiúk!
csoport: ÜMFS 2002 - Harrer 6-2 Tatai Szemere (3), Cselőtei Dávid (2), Imre Krisztián ÜMFS 2002 - Krúdy B 5-0 Tatai Szemere (2), Imre Krisztián, Cselőtei Dávid, Ludchen Levente ÜMFS 2002 - Medgyessy 2-0 Tatai Szemere, Imre Krisztián
helyosztó: ÜMFS 2002 - Csillaghegyi 5-0 Tatai Szemere (3), Imre Krisztián, Ludchen Levente
1-2. helyért: ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 3-0 Tatai Szemere (2), Imre Krisztián |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2001 [2012. február 13. 22:23]
A Hadersprung - Zsiga, Müller A. - Ur (csereként: Mészáros M., Hegedüs, Müller O.) csapatunk 7. helyezett lett a Hócipő Kupán. A csapat legjobbja Mészáros Miklós volt!
ÜMFS 2001 - Harrer 2-6 Hegedüs Bálint, Mészáros Miklós ÜMFS 2001 - Medgyessy 2-4 Hadensprung Barnabás, Mészáros Miklós ÜMFS 2001 - Csillaghegyi 0-1 |
| Tovább » |
|
Bravó, gyerekek! [2012. február 13. 11:47]
Méltán büszkék lehetünk a Kruppa, Ludchen D., Vasvári, Bacsi négyesre, mert csere nélkül végigjátszva 6 meccset, veretlenül végeztek az első helyen. (10 embert neveztünk eredetileg, de különböző okokból éppen csak, hogy meglettünk...) Peti kőkemény védőmunkája, Füli gólerőssége (10 gól! - gólkirályi cím), Ludchen Dani cselei, Bacsi Dani irányítása elnyerte a jelenlévők tetszését is, akiktől számtalan dicséretet zsebeltek be a torna végén.
MFS 2005 - Etyek fehér 4-2 Vasvári Fülöp (3), Ludchen Dániel MFS 2005 - Etyek piros 4-1 Ludchen Dániel (3), Vasvári Fülöp MFS 2005 - Videoton kék 6-2 Vasvári Fülöp (5), Bacsi Dániel MFS 2005 - Videoton piros 1-1 Vasvári Fülöp MFS 2005 - Vuk SE (Szászhalombatta) 4-0 Ludchen Dániel (2), Bacsi Dániel (2) MFS 2005 - CSHC (Csepel) 5-1 Ludchen Dániel (2), Bacsi Dániel (2), Kruppa Péter
A tornáról készült fotósorozat már az albumban. |
| Tovább » |
|
A helyi riválist legyűrtük [2012. február 12. 13:29]
A BLSZ Tornán résztvevő 2001-es csapatunk két szoros mérkőzést játszott, egyszer pedig meghajolt a jobb képességű rivális teljesítménye előtt. A Kiss - Légrádi, Orosz, Csörge, Kenyeres (Lunczer, Osváth, Nagy P., Monfils) összetételű gárdából Légrádi Máté (képünkön) kiemelkedett, a többieknek csak felvillanásai voltak.
ÜMFS 2001 - Ikarus 0-1 ÜMFS 2001 - Gloriett 0-3 ÜMFS 2001 - III. ker. TUE 2-1 Légrádi Máté (2) |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2012. február 11. 19:10]
A Szabó M. - Sipos, Dócs, Mészáros B., Novotni, Györke (csereként: Csocsán) összetételű 2004-es csapatunk szoros meccseket vívott a Winter Cup rájátszásának első fordulójában, a gólszerzéssel azonban hadilábon álltak mieink. A gárda legjobbja ma Novotni Gergely (képünkön) volt. ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 0-0 ÜMFS 2004 - Dinamo Stars 0-1 ÜMFS 2004 - Szent Pál 0-1
|
| Tovább » |
|
Jól indult a hétvége! [2012. február 11. 15:59]
Aranyérmet nyert Budafokon az ürömi 2003-as csapatunk, amely számára nem indult könnyen a torna. A Tóth - Walczer B., Kun - Mészáros M. - Zilahi M., Tallósi (cs.: Aranyos, Varga, Zilahi B.) összeállítású gárdának ugyanis (utazás miatt) kapusa, Tóth Tivadar és (cipőprobléma miatt) Varga Zsolt nélkül kellett megvívnia az első csoportmeccset! Izgalmasra is sikeredett! 1-0-ás vezetésnél két óriási védelmi hibát követtünk el, és Ercsi csapata megfordította a mérkőzést, amely aztán sokáig döntetetlenre állt. Végül a kapuból kiálló Zilahi Bence két higgadt góllal átlendítette a csapatot a holtponton. A folytatásban megmaradt a lendületünk, és a többi mérkőzést kapott gól nélkül sikerült megvívnunk. Tallósi Levente 5 góllal a torna gólkirálya lett, míg Mészáros Mátyást (képünkön) a torna legjobb mezőnyjátékosának választották.
csoport: ÜMFS 2003 - Ercsi 5-3 (Tallósi Levente (2), Zilahi Bence (2), Mészáros Mátyás ÜMFS 2003 - Budafok "fekete" 7-0 Tallósi Levente (2), Aranyos Roland, Zilahi Bence, Zilahi Márton, Mészáros Mátyás, Walczer Bálint
elődöntő: ÜMFS 2003 - Budafok "piros" 1-0 Tallósi Levente
1-2. helyért: ÜMFS 2003 - Ercsi 2-0 Zilahi Márton (2) |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. február 11. 09:47]
Újabb labdarúgónk érdemelte ki, hogy az ő egyéb sportsikereiről is hírt adjunk. Az ürömi és kiemelt csapatunkat erősítő Szili Flávia nemcsak futballban, hanem úszásban is jeleskedik: a III. kerületi Diákolimpia úszóversenyein indulva gyorsúszásban 3., hátúszásban a 6. helyet szerezte meg, leelőzve ezzel néhány egyesületi úszót is. Váltóban 3. helyezést ért el az iskola lánycsapatával. Az iskolában minden évben megrendezett "Jó tanuló, jó sportoló" versenyen a tavalyi eredményei alapján (elsősként) az előkelő 4. helyen végzett. Gratulálunk!
|
| Tovább » |
|
Gyermekfoci blog [2012. február 10. 09:37]
Akik rendszeresen látogatják egyesületünk Facebook oldalát, azok már találkozhattak az alábbi két nagyon hasznos blogbejegyzéssel, akik nem, azok számára innen is elérhetővé tesszük a gyermekfoci blog szerzőjének két írását.
A szülő szerepéről a gyermeklabdarúgásban: ide kattintva, a sportolás közben való helyes táplálkozásról pedig ide kattintva olvashatnak! |
| Tovább » |
|
Akikre büszkék vagyunk [2012. február 09. 20:49]
Örömmel értesültünk róla, hogy ürömi és kiemelt 2004-es csapatunk egyik legnagyobb erőssége, Gáti Balázs nemcsak labdarúgásban, hanem sakkban is jeleskedik. Miután korosztályában veretlenül megnyerte az iskolai sakk bajnokságot, részt vett a III. kerületi Ped. Szolg. Intézet által rendezett Diákolimpián, ahol 2. helyezést ért el. Gratulálunk!
|
| Tovább » |
|
Elmarad a '98-as edzőmeccs! [2012. február 09. 11:06]
A pálya alkalmatlansága miatt elmarad a vasárnapra tervezett, Kelen elleni 1998-as edzőmeccs! |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2002 [2012. február 07. 14:20]
Vasárnap délután a 2002-es korosztályé a főszerep a Márton úti műfüves sátorban megrendezésre kerülő Hócipő Kupán. 13:20-kor lesz találkozó a Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tatai Szemere keret tagjainak.
13:50 ÜMFS 2002 - Harrer 14:30 ÜMFS 2002 - Krúdy B 15:10 ÜMFS 2002 - Medgyessy 15:30-17:00 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2001 [2012. február 07. 14:16]
Újabb Hócipő Kupát rendezünk a Márton úti műfüves sátorban, ezúttal 2001-eseké a pálya vasárnap délelőtt. 08:50-kor lesz találkozó a helyszínen a Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Mészáros Miklós, Müller András, Müller Ottó, Ur Csongor, Zsiga Kristóf keret tagjainak.
09:20 ÜMFS 2001 - Harrer 10:00 ÜMFS 2001 - Krúdy B 10:40 ÜMFS 2001 - Medgyessy 11:00-12:18 helyosztók |
| Tovább » |
|
BLSZ Torna - 2001 [2012. február 07. 13:40]
Vasárnap BLSZ Tornán vesz részt ürömi 2001-es csapatunk (Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond). A helyszínen (Mogyoród, Gödöllő út 17.) lesz találkozó 09:00-kor. A csoportmérkőzések után az első helyezett jut be a 2012. február 26-án rendezendő döntőbe.
09:30 ÜMFS 2001 - Ikarus 10:30 ÜMFS 2001 - Gloriett 11:00 ÜMFS 2001 - TUE |
| Tovább » |
|
Ercsi - 2005 [2012. február 07. 13:32]
Az Bacsi Dániel, Erdős Ákos, Forgó András(?), Hutás Benedek, Kruppa Péter, Ludchen Dániel, Németh Márk, Vasvári Fülöp keret vesz részt a Farsang Kupán Ercsiban vasárnap. 13:15-kor lesz találkozó a helyszínen (Ercsi Városi Sportcsarnok, 2451 Bem utca 2.).
13:45 MFS 2005 - Etyek 15:15 MFS 2005 - Goldball 15:45 MFS 2005 - Videoton kék 16:15 MFS 2005 - Videoton piros 17:15 MFS 2005 - VUK 18:00 MFS 2005 - CSHC |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2012. február 07. 13:15]
A Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Mészáros Bálint, Novotni Gergely, Sipos Szabolcs, Szabó Máté keret fog focizni szombaton a Winter Cup rájátszásának első fordulójában. 13:20-kor lesz találkozó a helyszínen (Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.).
13:50 ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 14:35 ÜMFS 2004 - Dinamo Star 14:55 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia |
| Tovább » |
|
Fonyódi Antal Emléktorna - 2003 [2012. február 07. 13:11]
Az Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Kun Timon, Mészáros Mátyás, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton keret készülhet a szombati Fonyódi Antal Emléktornára Budafokon. A helyszínen (Budafok, 1222 Budapest, Promontor utca 89 /a.; BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok) lesz találkozó 08:15-kor.
08:47 ÜMFS 2003 - Ercsi 09:21 ÜMFS 2003 - Budafok 10:12-11:37 helyosztók |
| Tovább » |
|
Kiemelkedő hétvége [2012. február 06. 13:36]
A szombati és vasárnapi tornák tapasztalatainak összegzése után büszkén számolunk be róla, hogy a mögöttünk álló hétvégén csapataink nyolc aranyéremmel, négy ezüsttel és egy bronzzal örvendeztették meg az értük szorítókat. Sok szép sikerélménnyel gazdagodtak játékosaink és rengeteg érem, kupagyőzelem nemesítette a Mészöly Focisuli nevet. Tudjuk, hogy az utánpótlás futballban nem az eredmény számít, ám a sikerek azért mindig azt jelzik, hogy jó úton haladunk! |
| Tovább » |
|
Foghíjasan [2012. február 05. 23:48]
A Hetényi - Müller A., Müller O. - Hegedűs, Mészáros M. - Monfils összetételű csapatunk tagjainak ma nagyon sok játéklehetőség jutott: két benevezett gárdánkból összesen nyolcan jelentek meg, így akadt, aki majdnem az egész délelőttöt végigjátszotta Piliscsabán, a Winter Cup zárófordulójában.
ÜMFS 2001 - Buda Juniors 1-4 Monfils Mátyás ÜMFS 2001 - Pomáz 2-5 Mészáros Miklós, Monfils Mátyás ÜMFS 2001 - CSMFS 2001 3-1 Nagy Péter, Turcsányi Botond, Mészáros Miklós
|
| Tovább » |
|
Holtversenyben az élen [2012. február 05. 21:36]
Csillaghgyi klubtársaikkal holtversenyben az Örömfoci Kupa első helyét szerezték meg mieink, bár ezúttal - nagyon helyesen - külön díjazásban nem részesültek csapataink, így nem az eredményeké, hanem a játéké volt a főszerep. Játékból pedig jutott bőven az Erdős - Rada - Korányi, Vasvári - Aranyos Sz. csapat tagjainak. Az első tornánk volt ez, ahol kapussal szerepeltünk, az eredeti tervekkel ellentétben 4 meccset vívva, körmérkőzésszerűen. És bár tudjuk, hogy az utánpótlás futballban az eredmény másodlagos, a sikerek azért bizonyítják, jó úton járunk. A csapat legjobbja címet ma Erdős Ákos (képünkön) érdemelt ki!
ÜMFS 2005 - Törökbálint 4-0 Korányi Milán (2), Aranyos Szabolcs, Vasvári Fülöp ÜMFS 2005 - CSMFS 2-2 Aranyos Szabolcs (2) ÜMFS 2005 - Csepel-sziget Focisuli 6-1 Korányi Milán (5), Aranyos Szabolcs ÜMFS 2005 - Ikarus 6-0 Korányi Milán (3), Vasvári Fülöp (2), Aranyos Szabolcs |
| Tovább » |
|
Halovány bronz [2012. február 05. 20:07]
A Szabó M. - Dócs B. - Tatai K., Huszti - Mészáros (csereként: Sipos) csapatban a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ma Sipos Szabolcs nyújtotta. Szerepelhettünk volna jobban is, a tengernyi elpuskázott helyzet és a ki-kihagyó figyelem ezúttal megbosszulta magát.
csoport: ÜMFS 2004 - Első Óbudai-Szérűskert 2-0 Mészáros Bálint, Tatai Kende ÜMFS 2004 - Krúdy B 3-1 Huszti Máté (2), Mészáros Bálint ÜMFS 2004 - Első Óbudai-Szérűskert 0-3 ÜMFS 2004 - Krúdy B 4-2 Mészáros Bálint (2), Tatai Kende (2)
3-4. helyért: ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 5-1 Tatai Kende (3), Mészáros Bálint, Huszti Máté |
| Tovább » |
|
Címvédés a Hócipő Kupán [2012. február 05. 19:59]
2003-as csapatunknak (amely ezúttal a Patkós L. - Varga Zs. - Patkós V., Kun T. - Balázs (csereként: Nyári, Mártonfi Cs., Jeney M., Kern) összetételben szerepelt) sikerült megismételni két héttel ezelőtti szereplését: ismét elsők lettek a Hócipő Kupán. Fontos góljainak köszönhetően Patkós Viktória (képünkön) lett a csapat legjobbja.
csoport: MFS 2003 - Szérűskert 5-3 Balázs Benjámin (3), Patkós Viktória, Jeney Máté MFS 2003 - Medgyessy 4-1 Patkós Viktória, Patkós Levente, Mártonfi Csaba, Jeney Máté MFS 2003 - Krúdy A 1-3 Kun Timon
helyosztóért: MFS 2003 - Krúdy B 1-0 Balázs Benjámin
1-2. helyért: MFS 2003 - Krúdy A 2-1 Patkós Levente, Patkós Viktória |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2002 [2012. február 04. 18:47]
A megbetegedések miatt a csillaghegyi csapattól kapott játékossal kiegészülve focizta végig a napot a Ludchen - Tatai, Pál - Fricska - Király, Kőszegi (csereként: Nagy L., Gyuris) összeállítású ürömi csapat. A hajtós mérkőzések 25 perces (szünet nélküli) játékideje sokat kivett a brigádból, de így is szoros mérkőzéseket tudtunk játszani. Minden játékost dicséret illet, ha egy kicsit több meccsrutinunk lesz, a két vesztes mérkőzéshez hasonló találkozókat sokkal jobb eredménnyel fogunk tudni zárni. A nap legjobbja a sokat küzdő (és a csillaghegyi csapatot is erősítő) Tatai Szemere (képünkön) volt. Fricska Döme térdsérülés miatt sajnos kénytelen volt előbb befejezni a játékot, neki jobbulást kívánunk!
ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 3-3 Pál Szabolcs, Ludchen Levente, Király Hunor ÜMFS 2002 - Esztergom 2-5 Tatai Szemere (2) ÜMFS 2002 - Egervári-Halmai Focisuli 1-3 Tatai Szemere
|
| Tovább » |
|
A jövő heti edzésrend! [2012. február 04. 11:21]
A hétfői és szerdai szabadtéri edzések a 2002-2001-2000-1999-1998-as korosztályoknak elmaradnak, ők is a csillaghegyi sátorban edzenek majd! A változtatás érinti a többi korcsoport edzésrendjét is! A hivatalos menetrend: 2012.02.06., hétfő 15:30-16:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.06., hétfő 16:30-17:45 2002, 2003 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.06., hétfő 17:45-19:00 1998-2001 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.08., szerda 15:30-16:30 2004, 2005, 2006 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.08., szerda 16:30-17:45 2002, 2003 korosztály (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.08., szerda 17:00-18:00 KAPUSEDZÉS 1998-2001 (III. Márton út 25. sátor)
2012.02.08., szerda 17:45-19:00 1998-2001 korosztály (III. Márton út 25. sátor) |
| Tovább » |
|
Videótár [2012. február 03. 21:34]
A bal oldalon legalul található videók menüpont alatt a jövőben csapataink mérkőzéseiről készült felvételek tekinthetők meg! Ragadjanak bátran kamerát, mi pedig kitesszük honlapunkra a beküldött videókat! |
| Tovább » |
|
Betegség [2012. február 02. 14:37]
A nagy hideg beköszöntével ugrásszerűen megnőtt játékosainknál a megfázásos megbetegedések száma. Mivel egyesületünk számára minden sportszakmai szempontnál fontosabb gyermekeik egészsége, ezért kérjük Önöket, hogy lázas, hőemelkedéses vagy akár tünetmentes, de gyógyszeres (antibiotikumos) kezelés alatt álló gyermeküket NE HOZZÁK EL se edzésre, se mérkőzésre! Edzőink nem fogják engedni sportolni! A távolmaradásról viszont minden esetben jelzést kérünk! |
| Tovább » |
|
Örömfoci - 2005 [2012. február 01. 10:58]
A Fáy utca 58. alatti műfüves sátorban versenyeznek vasárnap 2005-öseink. A helyszínen találkoznak az Aranyos Szabolcs, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Rada Nándor, Vasvári Fülöp keret tagjai 08:00-kor. (Ezen a tornán Bacsi Dániel és Ludchen Dániel a csillaghegyi csapatot erősíti majd, nekik részletek a csillaghegyi honlapunkon!)
08:30 ÜMFS 2005 - AC Villám 10:00 ÜMFS 2005 - Rendőr TE 11:00 ÜMFS 2005 - Törökbálint 11:30-12:45 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2004 [2012. február 01. 10:53]
Következő játékosaink készülhetnek a vasárnapi Hócipő Kupa küzdelmeire: Dócs Benedek, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende. Találkozó 13:00-kor a Márton úti műfüves sátorban.
13:30 ÜMFS 2004 - Első Óbudai 14:30 ÜMFS 2004 - Csillaghegyi 15:10-16:48 helyosztók
|
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2003 [2012. február 01. 10:48]
Ismét vegyes ürömi-csillaghegyi csapattal indulunk a vasárnapi Hócipő Kupán. A címvédő gárdát ezúttal Balázs Benjamin, Hidegkuti Nándor, Jeney Máté, Kern Robin, Krajcsovich Áron, Kun Timon, Mártonfi Csaba, Nyári Ádám, Patkós Levente, Patkós Viktória, Varga Zsolt alkotják. (Balogh Levente ezen a héten a kiemelt csapatban játszik, részletek a kiemelt honlapon!)Találkozó a helyszínen (Márton úti műfüves sátor) 08:30-kor.
09:00 MFS 2003 - Szérűskert 09:40 MFS 2003 - Medgyessy 10:20 MFS 2003 - Krúdy A 11:00-12:18 helyosztók |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2001 [2012. február 01. 10:25]
A Winter Cup rájátszásának 2. (és egyben utolsó) fordulójára a Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Müller András, Müller Ottó, Zsiga Kristóf kerettel utazik vasárnap ürömi csapatunk. Találkozó a helyszínen 09:00-kor. Nyolc labdarúgónak lehetősége lesz az egyesületi kisbusszal utazni, ami 08:15-kor indul Csillaghegyről, jelentkezés: Erdei Károlynál 06 30 96 94 479.
09:30 ÜMFS 2001 - Pomáz 10:35 ÜMFS 2001 - Buda Juniors 11:20 ÜMFS 2001 - CSMFS 2001
Megközelítés: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor. |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2002 [2012. január 31. 22:18]
A Császár Benedek, Fricska Döme, Király Hunor, Kőszegi János, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Tatai Szemere keret utazik Piliscsabára szombaton a Winter Cup rájátszásának első fordulójára. (Hegyi Vilmos, Imre Krisztián és Polencsik Ádám ezen a héten a kiemelt csapatban játszanak, részletek a kiemelt honlapon!)09:00-kor lesz találkozó a helyszínen (Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.)!
09:30 ÜMFS 2002 - CSMFS 2002 10:30 ÜMFS 2002 - Esztergom 11:00 ÜMFS 2002 - Pomáz |
| Tovább » |
|
2006-os gödöllői torna [2012. január 31. 22:01]
Császár Márk, Deák Marcell, Jeney Kristóf, Kelemen Botond, Pálvölgyi Patrik, Wetzel Ákos, Zsigmond Levente kerettel utazik legkisebb korosztályunk Gödöllőre szombaton délelőtt. A helyszínen (Február 4., szombat/Török Ignác Gimnázium tornaterme -2100 Gödöllő, Petőfi Sándor u. 12., megközelíthetőség lejjebb olvasható) lesz találkozó 08:15-kor.
08:42-08:52 MFS 2006 - BVSC 09:07-09:17 MFS 2006 - Gödöllő 09:57-10:07 MFS 2006 - Isaszeg 10:35 eredményhirdetés
(Megközelíthetőség a 30-as út felől, Budapest irányából: Gödöllőre beérve, a 3. rendőrlámpánál (Szabadság-Tér HÉV-megálló) a négyes kereszteződésben balra kell kanyarodni. Itt kb. 150 méter után, az első rendőrlámpánál (Kossuth L. utca) jobbra kanyarodni és 100 méter után, az ipszilon elágazásnál jobbra (Petőfi Tér). Körülbelül 100 méter és bal kézre feltűnik az iskola és természetesen a parkolók, amelyek szombati napon 12 óráig fizetősek. A tornaterem bejárata az iskola főbejáratától jobbra található majd!) |
| Tovább » |
|
Sérülés [2012. január 31. 21:48]
Hétfői edzésünkön bokasérülést szenvedett 2002-es ürömi és kiemelt csapatunk egyik legnagyobb erőssége, Németh Áron, aki így körülbelül két hét kihagyásra kényszerül. Gyors gyógyulást kívánunk Áron! |
| Tovább » |
|
Csütörtökön indul az úszás! [2012. január 31. 11:15]
Az ürömi bázis esetében 7 szülő jelezte, hogy nem baj a későbbi kezdés. Megpróbáltuk logisztikai szempontból kiindulva megbontani a jelentkezőket, tudva, hogy sokaknak gondot fog okozni esetleg az egy órával későbbi ciklus. Az iskoláknál felvenni kívánt gyerekek jönnek majd később, így nekik alkalmuk van abban a +60 percben leckét írniuk, tanulniuk az intézményben! Elnézést kérünk a kellemetlenségért, akinek semmiképp nem jó az új időpont, az próbáljon meg cserélni valakivel! Aki eddig nem jelentkezett, és szeretne, az már csak a második turnusban kaphat helyet!
CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT - első alkalom február 2.
15:50 Üröm (Napraforgó Óvoda előtt): Császár Benedek, Czájder Dániel, Huszti Máté, Járvás Zoltán, Imre Krisztián, Kocsis Ádám, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Nádasdi Kristóf, Németh Áron, Orosz Apor, Osváth Tamás, Polyovka Martin, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Tallósi Levente, Walczer Bálint + Szarvas Gábor
16:05 Békásmegyer Duna felőli oldal (szervízút a Csarnoknál): Cselőtei Dávid, Hoffman Bálint, Kenyeres Máté, Pál Szabolcs, Tatai Kende
A gyerekek lerakása: 18:30 Márton út, 18:40 Üröm, Óvoda előtt
CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT - első alkalom február 2.
16:35 Vörösvári út - Körte u. sarok (Első Óbudai Ált. Isk. előtt): Bene Domonkos, Légrádi Máté, Ludchen Levente, Mészáros Miklós, Nyári Ádám, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond + KÍSÉRŐ
16:40 Gyógyszergyár u. (Krúdy Gyula Ált. Isk. előtt): Hegyi Vilmos, Monfils Mátyás, Tóth Tivadar, Varga Zsolt
16:45 Szérűskert u. (Dr. Szent-Györgyi Ált. Isk. előtt): Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Lunczer Marcell
16:55 Üröm (Napraforgó Óvoda előtt): Győrfi Patrik, Hetényi Domonkos, László Gergely, Monori Marcell, Müller András, Müller Ottó, Rugly Bence, Tuboly Zalán
17:05 Békásmegyer Duna felőli oldal (szervízút a Csarnoknál): Brázovics Dominik, Gáti Balázs
A gyerekek lerakása: 19:30 Márton út, 19:40 Üröm, Óvoda előtt
Általános tudnivalók: úszónadrág, törülköző, papucs legyen a gyermeknél! Úszószemüveg lehetséges. Úszósapka nem kötelező. Hajszárítási lehetőség van. Általános feltételek: a fenti listán szereplő gyermekekre minden további jelzés nélkül számítunk szerdánként, illetve csütörtökönként. Aki valamilyen oknál fogva nem tud jönni, vagy más utazási módot, más felszállási helyet szeretne stb., kérjük minden esetben írásban, előre jelezze az info@meszolyfocisuli.hu és szgaben@freemail.hu e-mail címeken! Akinek az utazás napján jön közbe valami (lebetegedett, nem ér oda, késésben van stb.), az kizárólag Szarvas Gáborral (06-20/345-6841) egyeztessen telefonon! |
| Tovább » |
|
VÁLTOZÁSOK AZ EDZÉSIDŐPONTOKBAN! [2012. január 31. 10:36]
A Meteorológiai Intézet előrejelzései szerint nagy hideg várható a héten ezért kénytelenek voltunk átvariálni edzésidőpontjainkat! Ezen a héten (és ha marad a zord időjárás, akkor a jövő héten is) a szabadtéren edző ürömi csapataink is a Márton úti műfüves sátorban edzenek, ez érinti az eddig bent tréningezők időpontjait! Az ideiglenes edzésrend:
szerda
15:30-16:30 2004-2005-2006 16:30-17:45 2002-2003 17:45-19:00 1998-1999-2000-2001
A szerdai szabadtéri tréning tehát elmarad! Kérjük Önöket értesítsék egymást a változásokról, és figyeljék híreinket további információkért! |
| Tovább » |
|
Újabb 5. hely! [2012. január 31. 10:11]
A Hegyi, Pál, Cselőtei, Ludchen, Tatai Sz., Király, Kőszegi csapat az 5. helyet szerezte meg. A sok gólos Ludchen Leventét, és a sok munkát végző Tatai Szemerét (képünkön) emeljük ki!
ÜMFS 2002 - Harrer 1-1 Ludchen Levente ÜMFS 2002 - Krúdy B 1-0 Király Hunor ÜMFS 2002 - Csillaghegyi 2-3 Ludchen Levente (2) helyosztóért: ÜMFS 2002 - Szérűskert 7-1 Ludchen Levente (2), Király Hunor (2), Cselőtei Dávid, Kőszegi János, Tatai Szemere
5-6.helyért: ÜMFS 2002 - Harrer 4-3 Cselőtei Dávid, Király Hunor, Tatai Szemere, Kőszegi János |
| Tovább » |
|
7. hely a Hócipő Kupán [2012. január 30. 10:17]
Nem sikerült fényesen a Hócipő kupa a 2001-es ürömi csapatnak /Turcsányi, Nagy P., Müller O., Müller A., Borbéy V. (csereként: Mészáros M., Zsiga K., Mayer, Ur)/. Kapus nélkül a mezőnyjátékosok cserélgetve álltak be védeni, ami néhány meccsen meg is látszott. Jobb eredményeket is elérhettünk volna, ha kicsit összeszedettebben és koncentráltabban játszanak a fiúk. Legjobb játékos: Turcsányi Botond (képünkön).
csoport: ÜMFS 2001 - Harrer 3-6 Turcsányi Botond (2), Nagy Péter ÜMFS 2001 - Krúdy B 1-2 Mayer Alex ÜMFS 2001 - Csillaghegyi 2-0 Nagy Péter, Turcsányi Botond
helyosztóért: ÜMFS 2001 - Medgyessy 2-3 Mészáros Miklós, Turcsányi Botond
7-8. helyért: ÜMFS 2001 - Csillaghegyi 3-1 Turcsányi Botond (2), Mayer Alex
|
| Tovább » |
|
17 gól az edzőmeccsen [2012. január 30. 10:11]
Nagyon hideg időben játszott a Kenyeres Á. - Lajos, Bodnár, Hajdi, Cseh, Loydl (csereként: Csics, Szabó P.) összetételű 1998-as csapatunk a MAC 1998-as B ellen. 50 percet játszottunk megállás nélkül, kapus hiányában felváltva védtek a játékosaink. Így elég nehéz volt felvenni a versenyt az egy egész cseresorral rendelkező MAC-cal. A végére nagyon elfáradtunk és nagyobbra nőtt a gólkülönbség közöttünk. Legjobb játékos Hajdi Zoltán 3 bombagóljával.
ÜMFS 1998 - MAC-MFS 1998 B 6-11 Hajdi Zoltán (3), Cseh Dávid, Bodnár Gergely, Lajos Brúnó
|
| Tovább » |
|
Ezüstérem az Örömfoci kupán! [2012. január 29. 16:01]
A második helyet szerezte meg a végig egy cserével futballozó Ürömi 2002-es korosztály csapata az Örömfoci kupán. A Polyovka - Németh - Tuboly, Czájder - Lóránt (csereként: Imre) összeállítású csapat a csoportmeccseken magabiztosan futballozva szerzett három győzelmet, ellenfeleinknek szinte helyzete sem volt. Az elődöntőben a második csoport győztesével, a Budatétény csapatával kerültünk össze, és a célfutballt játszó, leginkább átlövésekre, oldalberúgásokból kapu elé ívelgetésre építő ellenfelünkkel szemben végül büntetőkkel jutottunk a döntőbe. Az utolsó meccsre fejben és fizikálisan is elfáradtunk, bár a Dunakeszi eddigi magabiztos játékára sikerült ellenszert találni, az éles meccsen végül két kapu előtti bizonytalankodásból gólt csak ellenfelünk szerzett, abból kettőt is. Kár, hogy az első percekben nem sikerült két ziccerünket gólra váltani.
csoport: ÜMFS 2002 - Dinamo Star 2-0 Imre Krisztián, Lóránt Kristóf ÜMFS 2002 - REAC 3-0 Lóránt Kristóf (2), Czájder Dániel ÜMFS 2002 - Törökbálinti LA 3-0 Imre Krisztián, Lóránt Kristóf, Czájder Dániel
elődöntő:
ÜMFS 2002 - Budatétény 1-1 (büntetőkkel: 3-2) Németh Áron
döntő: ÜMFS 2002 - Dunakeszi VSC 0-2
|
| Tovább » |
|
Csillaghegyi siker a Mészöly-Mészöly meccsen [2012. január 28. 21:13]
Ürömi és Csillaghegyi 2004-es gárdánk egymás elleni barátságos mérkőzése az utóbbi csapat sikerével zárult, ezúttal tehát alulmaradt a Szabó - Dócs - Kocsis, Tatai K., Huszti - Sipos (csereként: Csocsán, Györke, Nádasdi, Rácz) összetételű gárda. A találkozó remekül szolgálta célját: mindenki sok játéklehetőséghez jutott, és meccsrutint szerzett.
ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 3-8 Huszti Máté, Kocsis Ádám, Dócs Benedek
|
| Tovább » |
|
Bronzérem a Hócipő Kupán [2012. január 28. 21:05]
A Hutás - Aranyos Sz., Vasvári - Korányi (csereként: Bacsi, Ludchen D.) összetételű gárda a harmadik helyen végzett a Hócipő Kupán. A csapat legjobbja ma Vasvári Fülöp (a képen) volt! Nagyon izgalmas meccseket hozott a torna, különösen a helyosztók: az első hat helyezés sorsáról egyaránt büntetőpárbaj döntött!
csoport: ÜMFS 2005 - Fót 8-3 Korányi Milán (4), Aranyos Szabolcs (2), Vasvári Fülöp, Ludchen Dániel ÜMFS 2005 - FTC 2-2 Korányi Milán (2) ÜMFS 2005 - Budatétény 8-1 Korányi Milán (3), Ludchen Dániel (2), Aranyos Szabolcs, Vasvári Fülöp, Hutás Benedek
helyosztóért: ÜMFS 2005 - Grund 3-3 (büntetőkkel: 5-6) Korányi Milán, Vasvári Fülöp (2)
3-4. helyért: ÜMFS 2005 - MAC-MFS 2005 5-5 (büntetőkkel: 11-10) Aranyos Szabolcs, Korányi Milán, Vasvári Fülöp, Bacsi Dániel, Ludchen Dániel |
| Tovább » |
|
Mészölyös lányok: fölényes siker [2012. január 28. 20:55]
A Boda Anna, Dióssy Dorottya, Patkós Viktória, Pápai Emőke, Szili Flávia Berkovics Fanni összetételű csapat kiváló hangulatú mérkőzést játszott a Keve Iskola lánycsapatával. Mindenki minden poszton megmutathatta mire képes a 4x15 perces női derbin. Remek szellemben fociztak a lányok, akik noha először játszottak együtt, mégis leginkább a csapatmunka emelhető ki! A fölényes sikerhez mindenki hozzátette a magáét!
MFS női - Keve női 18-1 Dióssy Dorottya (7), Patkós Viktória (4), Boda Anna (3), Szili Flávia (2), Berkovics Fanni, Pápai Emőke
|
| Tovább » |
|
Winter Cup 2003 - 2. hely [2012. január 28. 17:58]
A Tóth T. - Walczer B., Varga Zs., Tallósi, Zilahi M., Zilahi B. (csereként: Aranyos R., Balázs, Nyári) összetételű csapatunk három győztes találkozó után csak a döntőben kapott ki, egy nagyon szoros mérkőzésen.
csoport: ÜMFS 2003 - Szent Pál Akadémia B 4-0 Zilahi Bence, Zilahi Márton, Aranyos Roland, Balázs Benjámin ÜMFS 2003 - Törökbálint 3-0 Zilahi Bence, Zilahi Márton, Nyári Ádám
helyosztóért: ÜMFS 2003 - CSMFS 2003 1-0 Zilahi Bence
1-2. helyért: ÜMFS 2003 - Szent Pál Akadémia A 0-1 |
| Tovább » |
|
Februári program [2012. január 27. 12:20]
A tervezhetőség kedvéért a februári tornák, edzőmeccsek és edzőtáborok időpontjai már megtalálhatóak a heti program menüpont alatt korosztályonkénti bontásban! |
| Tovább » |
|
Emlékeztető lányoknak [2012. január 27. 09:57]
Mérföldkő a Mészöly Focisuli történetében: szombaton délután (15:00-16:00-ig) először állítunk ki csapatot kizárólag lányokból! A Boda Anna, Dióssy Dorottya, Jónás Anna, Németh Borbála, Patkós Viktória, Pápai Emőke, Szili Flávia összetételű csapat a Keve Iskola női gárdája ellen fog debütálni. Találkozó a helyszínen (Márton út 25. műfüves sátor) 14:45-kor, reméljük jó mérkőzést vívunk a kispályás bajnokságokon edződött ellenfelünkkel! Hajrá lányok! |
| Tovább » |
|
Debütálás [2012. január 24. 23:00]
Először játszott fél pályán (7+1 fő, 5x2 m kapu) az ürömi 2003-as csapatunk, amely 10 fővel, sok játéklehetőséghez jutva (3x20 perc) focizott a vendéglátó Dinamo Star csapatával. A találkozó nagy részében fölényben játszottunk, ellenfelünk viszont ügyesebben és gyorsabban szőtte a támadásait, amelynek révén már 3-0-ra vezetett. Az utolsó 8 percben aztán megtört a jég, a sok helyzet kihagyása után magunkra találtunk a kapu előtt és egyenlítettünk. A Tóth (Balázs) - Bene, Kun, Walczer B. - Zilahi B., Mészáros M., Zilahi M. - Tallósi (Aranyos) összeállítású együttes góljait Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Bene Domonkos szerezték. Érdekes, hogy csapatunknak jobban feküdt az utolsó fél órában alkalmazott felállás (2-3-2), mint az első két játékrészben favorizált 3-3-1. Az erővel jobban bíró gyerekeink jól mutatkoztak be a számukra ismeretlen nagyságú pályán.
ÜMFS - Dinamo Stars 3-3 (0-1; 0-2; 3-0)
A csapat legjobbjának ma Walczer Bálint bizonyult. |
| Tovább » |
|
Barátságos mérkőzés - 1998 [2012. január 24. 22:41]
A vasárnapi MAC-MFS elleni edzőmérkőzésre készülő keret: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csics Bálint, Hajdi Zoltán, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence, Velemi András. A Márton úti sátorban 17:15-kor lesz találkozó a fiúknak, kezdés 17:45 órakor.
|
| Tovább » |
|
Örömfoci Kupa - 2002 [2012. január 24. 22:34]
Vasárnap délelőtt a Bicski Tamás, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tuboly Zalán kerettel veszünk részt az Örömfoci Kupán a SportingMaxx Labdakertben (1095. Budapest, Soroksári út 79-91. ). Találkozó a helyszínen 08:20-kor. A sporttelepre be lehet hajtani autóval 180 Ft ellenében, ám ez az összeg levásárolható a büfében! A mérkőzéseken futsal labdával fogunk játszani!
08:50 ÜMFS 2002 - Dinamo Star 09:10 ÜMFS 2002 - AC Villám 10:10 ÜMFS 2002 - Törökbálint 11:10-12:35 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2002 [2012. január 24. 22:05]
Az Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Hegyi Vilmos, Király Hunor, Kőszegi János, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Tatai Szemere keret számára 13:20-kor lesz találkozó vasárnap a csillaghegyi műfüves sátorban a Hócipő Kupa előtt.
13:50 ÜMFS 2002 - Harrer 14:30 ÜMFS 2002 - Krúdy B 15:10 ÜMFS 2002 - Csillaghegyi 15:30-16:48 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2001 [2012. január 24. 21:58]
08:50-kor lesz találkozó az alábbi játékosaink a Márton úti sátorban a vasárnap megrendezésre kerülő Hócipő Kupa előtt: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Mayer Alex, Mészáros Miklós, Müller András, Müller Ottó, Nagy Péter, Turcsányi Botond, Ur Csongor, Zsiga Kristóf.
09:20 ÜMFS 2001 - Harrer 10:00 ÜMFS 2001 - Krúdy B 10:40 ÜMFS 2001 - Csillaghegyi 11:00-12:18 helyosztók |
| Tovább » |
|
Barátságos mérkőzés - 2004 [2012. január 24. 21:34]
12:45-kor találkozik szombaton a csillaghegyi sátorban 2004-es keretünk (Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende), ahol két edzőmeccset vívnak majd a Krúdy és a Göd gárdáival. |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2003 [2012. január 24. 21:28]
"Wintercupozik" szombaton 2003-as csapatunk, méghozzá az Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Kern Robin, Nyári Ádám, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence kerettel. A helyszínen (Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.) találkozó 09:40-kor.
10:10 ÜMFS 2003 - Szent Pál Akadémia 10:50 ÜMFS 2003 - Törökbálint 11:20-13:10 helyosztók |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2005 [2012. január 24. 21:13]
Az Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp keretnek szombaton 08:30-kor lesz találkozó a csillaghegyi sátorban, ahol erős ellenfelekkel mérkőzhetnek meg a Hócipő Kupán.
09:00 ÜMFS 2005 - BBFC(?) 09:40 ÜMFS 2005 - FTC 10:20 ÜMFS 2005 - Budatétény 11:00-12:15 helyosztók |
| Tovább » |
|
Szombaton debütál a lánycsapat! [2012. január 24. 14:34]
Mérföldkő a Mészöly Focisuli történetében: szombaton délután (15:00-16:00-ig) először állítunk ki csapatot kizárólag lányokból! A Berkovics Fanni, Boda Anna, Dióssy Dorottya, Jónás Anna, Patkós Viktória, Pápai Emőke, Szili Flávia összetételű csapat a Keve Iskola női gárdája ellen fog debütálni. Találkozó a helyszínen (Márton út 25. műfüves sátor) 14:45-kor, reméljük jó mérkőzést vívunk a kispályás bajnokságokon edződött ellenfelünkkel! Hajrá lányok! |
| Tovább » |
|
2003-as barátságos meccs a XIII. kerületben! [2012. január 23. 14:02]
Holnap (kedden) a teljes ürömi 2003-as keretünk edzőmeccset vív a Dinamo Star csapatával 16:00-17:30-ig. A helyszínen (XIII. Új Palotai út 13. műfüves) lesz találkozó 15:30-kor, de kisbusszal segítünk az odajutásban: 15:00-kor indulunk az ürömi óvodától és 15:15-kor a Krúdy iskolától. A hazajutást egyénileg kell megoldani! |
| Tovább » |
|
Foghíjasan [2012. január 22. 19:40]
Az alapcsapatunkból Loydl, Bodnár, Cseh, Lévai és Hajdi is hiányzott, ezért a 2001-es Kenyeres Máté révén tudtunk egy cserét felvonultatni a Krúdy 97-98-as gárdája ellen. A Kurucz A. - Lajos B., Kenyeres Á., Szabó P., Dócs K., Szabó G. (csereként: Kenyeres M.) A gólzáporos mérkőzésen az 50 perc tiszta játékidő alatt 17-7-re kaptunk ki. A mérkőzés elején elég nehezen pörögtünk fel ezért sok egyéni hiba miatt nagyon elhúzott a Krúdy, ekkor 7-0 volt a mérkőzés állása. Majd miután sikerült stabilizálódnunk és felvennünk a mérkőzés ritmusát, feljöttünk 9-6-ra Lajos Brúnó és Kenyeres Máté remek játékának köszönhetően. De sajnos az utolsó 20 percre elfáradtunk, és a végén nem sikerült a Krúdy-val lépést tartanunk. Legjobb játékos Lajos Brúnó (képünkön) volt, de dicséret illeti Kenyeres Mátét is.
CSMFS - Krúdy 7-17 Kenyeres Máté (5), Lajos Brúnó (2) |
| Tovább » |
|
2005-ös edzőmeccsek [2012. január 22. 17:18]
A Kruppa - Ludchen, Rada - Németh (csereként: Ballner) összetételű ürömi 2005-ös csapatunk egy megnyert és egy elveszített barátságos meccsen van túl. Az elsőn magabiztosan győzelmet arattak focistáink, második ellenfelünk viszont túl nagy falatnak bizonyult. Ludchen Dániel (képünkön) ma tarthatatlan volt, nagyon kiemelkedett a mezőnyből.
ÜMFS 2005 - Krúdy 4-0 Ludchen Dániel (3), Ballner Nándor ÜMFS 2005 - Fót 2-6 Ludchen Dániel (2) |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa: Mészöly-siker [2012. január 22. 17:12]
A Krajcsovich - Hatos A. - Balogh L., Patkós L. - Aranyos R. (csereként: Balázs, Kern, Hidegkuti N.) összetételű 2003-as vegyes, ürömi-csillaghegyi csapatunk megnyerte a 3. Hócipő Kupát! Az elődöntőben és a döntőben is csak büntetőkkel bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél, ráadásul az első helyért lejátszott meccsen a szerencse sem került el minket: ellenfelüknek több helyzete volt, mi viszont jobban sáfárkodtunk a mieinkkel. Hihetetlen izgalmas volt a finálé: a büntetőpárbajban csak a 9. rúgó után dőlt el az aranyérem sorsa. Aranyos Rolandot és Balázs Benjámint harcos, gólerős játékukért illeti dicséret; Balogh Leventét (képünkön) pedig kiegyensúlyozott, érett játékáért.
csoport: MFS 2003 - Szérűskert 4-0 Balogh Levente, Hatos Alex, Kern Robin, Balázs Benjámin MFS 2003 - Csillaghegyi 4-1 Balázs Benjámin (3), Aranyos Roland MFS 2003 - Krúdy A 2-2 Patkós Levente, Balogh Levente
helyosztóért: MFS 2003 - Harrer 2-2 (büntetőkkel: 1-0) Aranyos Roland, Balázs Benjámin
1-2. helyért: MFS 2003 - Krúdy A 1-1 (büntetőkkel: 6-5) Aranyos Roland |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2001 [2012. január 21. 22:10]
A Hetényi - Müller A., Hegedűs, Hadersprung, Mészáros M., Monfils (Müller O.) együttes a Wintercup rájátszásának alsóházában szerepelt, ahol a pomáziak ezúttal nem jelentek meg. Önmagához képest Hetényi Doma nyújtott jó teljesítményt.
Hivatalos eredmények: ÜMFS 2001 - Pomáz 3-0 játék nélkül ÜMFS 2001 - ÜMFS 2001 2-2 Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós ÜMFS 2001 - Buda Juniors 0-4
Versenyen kívül: ÜMFS 2001 - ÜMFS 2001 0-3 ÜMFS 2001 - Buda Juniors 0-6 |
| Tovább » |
|
Úszás bővítés [2012. január 20. 12:28]
Továbbra is kérjük, a 2002-2003-ban született gyermekek szüleit, hogy írásban jelezzék gyermekük részvételét az Aquaworldben tartandó úszással kapcsolatban (info@meszolyfocisuli.hu)! Mivel viszonylag sok gyermek jár úszni ebből a két korosztályból, illetve egyesületünk pályázatába még belefér, úgy döntöttünk, hogy a 2004-es és 2001-es korosztályra is kiterjesztjük az ingyenes úszásoktatást! Ezért kérnénk az érintett szülőket, hogy ők is jelezzenek vissza, igénybe veszik-e szolgáltatásunkat, és ha - örömünkre - igen, akkor hol csatlakoznak a buszhoz!? |
| Tovább » |
|
Úszás [2012. január 18. 13:52]
A 2002-es és a 2003-as korosztályainknak februártól (pontos kezdési időpont hamarosan!) a labdarúgó edzések mellett plusz egy úszás foglalkozást is biztosítunk, melynek időpontja: csütörtök 16:30-18:00. A szükséges felszerelés: úszónadrág/úszóruha, törölköző, papucs, esetleg úszószemüveg (úszósapka viselete nem kötelező). Aki még nem tette, attól visszajelzést kérünk az info@meszolyfocisuli.hu e-mail címre, hogy részt vesz-e az úszásoktatáson (erősen ajánlott!), és ha igen, hol száll fel a buszra!
Emlékeztetőül az utazás módja:
Odafelé indulás 15:40 Vörösvári út megálló 15:50 Krúdy megálló 16:05 Üröm, óvoda érkezés 16:20 Aquaworld visszafelé indulás 18:15 Aquaworld megálló 18:30 Márton út érkezés 18:40 Üröm, Óvoda (kísérő: Szarvas Gábor) |
| Tovább » |
|
Bizonyítvány [2012. január 18. 13:41]
A Mészöly Focisulinál a sport mellett a tanulást is fontosnak tartjuk, ezért kérnénk minden kedves szülőt, hogy a jövő hét folyamán juttassa el gyermeke féléves bizonyítványának fénymásolatát a korosztályos edzőhöz! Amennyiben gyermekének van olyan osztályzata, ami javításra szorul, azt jelöljék meg, hátha edzőink a sport ösztönző erejének segítségével hozzájárulhatnak a jobb tanulmányi eredmények eléréséhez! |
| Tovább » |
|
Barátságos mérkőzés - 1998 [2012. január 17. 13:11]
Az 1998-as születésű fiúk (Csics Bálint, Dócs Krisztián, Füle Péter, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence) vasárnap 14:45-kor gyülekeznek a Krúdy elleni edzőmeccsre a Márton úti műfüves sátorban.
15:00-16:00 MFS 1998 - Krúdy |
| Tovább » |
|
Barátságos mérkőzés - 2005 [2012. január 17. 13:11]
Vasárnap 12:45-kor a Márton úti műfüves sátorban van találkozó ürömi 2005-ös csapatunk tagjainak, ahol a Fót és a Krúdy csapataival vívnak edzőmérkőzést. A keret: Árkos Balázs, Ballner Nándor, Forgó András, Kruppa Péter, Ludchen Dániel, Németh Márk, Rada Nándor.
|
| Tovább » |
|
3. Hócipő Kupa - 2003 [2012. január 17. 13:09]
Az Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Balogh Levente, Hidegkuti Nándor, Kern Robin, Krajcsovich Áron, Medveczki Ádám, Nyári Ádám, Patkós Levente, Tatai Kristóf vegyes, ürömi-csillaghegyi csapattal nevezünk a vasárnapi Hócipő Kupára, melyet a Márton úti műfüves sátorban rendezünk. Találkozó a helyszínen 08:30-kor.
09:00 MFS 2003 - Szérűskert 09:40 MFS 2003 - Csillaghegyi 10:20 MFS 2003 - Krúdy A 11:00-12:18 helyosztók 12:30 eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2001 [2012. január 17. 13:08]
Szombaton 2001-eseink is "wintercupoznak", nekik délután van jelenésük Piliscsabán (Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.) Találkozó 13:20-kor a következő labdarúgóinknak: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Müller András, Müller Ottó, Zsiga Kristóf.
13:50 ÜMFS 2001 - Pomáz 14:15 ÜMFS 2001 - CSMFS 2001 15:20 ÜMFS 2001 - Buda Juniors |
| Tovább » |
|
Gólerősek voltunk [2012. január 15. 23:08]
A Hócipő Kupán (a kiemeltek hiányában) alkalma volt villognia többeknek is a Márton úton, ahol az ürömi 2004-es csapatunk végig meggyőzően játszott, ám egy kulcsmeccset elszerencsétlenkedett, így bronzéremhez juthatott. Az elképesztő gólerősségéről tanúbizonyságot tévő Tatai Kende (16 gólt lőtt) vezérletével, Szabó Máté koncentrált kapusteljesítményével, Huszti Máté nagy munkabírásával és Dócs Beni meglepően dinamikus játékával a torna legjobb teljesítményét nyújtottuk, amihez gratulálunk a Szabó M. - Dócs, Tatai, Huszti, Mészáros B. (Novotny, Rácz, Csocsán) csapatnak!
ÜMFS - Első Óbudai 5-2 Tatai Kende (5) ÜMFS - Krúdy "B" 5-2 Tatai Kende (4), Dócs Benedek ÜMFS - Széchenyi 5-2 Tatai Kende (2), Dócs Benedek, Mészáros Bálint, Huszti Máté ÜMFS - Medgyessy 2-1 Tatai Kende, Dócs Benedek ÜMFS - Krúdy "A" 2-3 Tatai Kende (2) ÜMFS - Első Óbudai 3-0 Tatai Kende (3) |
| Tovább » |
|
Volt játék bőven [2012. január 15. 22:45]
Öt fős kerettel (Pálvölgyi, Doroszlay, Zsigmond L., Wetzel /Császár M./) vettük fel a küzdelmet a pilisvörösváriak ellen, és egy 2x25 perces meccsen gólgazdag, 18-11-es vereséggel zárult mérkőzést játszottunk, ahol mindenki megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapott, és minden pályára lépő játékosunk szerzett gólt! Az is igaz, hogy a mieink határozottságán lesz mit javítani, sokan lélekben már a vasárnapi ebéd utáni alváshoz készülődtek... Góljainkat Pálvölgyi Patrik (5), Zsigmond Levente (2), Wetzel Ákos (2), Császár Márk, Doroszlay Ádám lőtték. Önmagához mérten Császár Márk teljesített ma a legjobban.
|
| Tovább » |
|
8. hely Gödöllőn [2012. január 15. 14:55]
Erős tornán vett részt a Turányi - Bodnár, Lévai, Hajdi, Cseh, Loydl (csereként: Dócs K., Szabó P., Szabó G.) '98-as csapat, sajnos nem sikerült jó eredményeket elérnünk. Kicsit szokatlan volt a pálya mérete a csapat számára és néhány játékoson rendkívül észrevehető volt az edzés hiánya. Szerencsétlenségünkre az addig remekelő Cseh Dávid egy vétlen szabálytalanság miatt megsérült, ezért nem tudta folytatni a játékot. A baleset nagyon visszavetette a csapat teljesítményét, mentálisan is negatív irányba húzta le a többieket. Ez a továbbiakban meg is látszott rajtuk, főleg a MAC elleni mérkőzésen, ahol az eredmény nem tükrözte a két csapat közti különbséget. Az utolsó meccsre sikerült kicsit összeszedni magunkat, de a szerencse nem pártolt mellék, így végül 8. helyezést értünk el a tornán. A torna legjobbja a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó, és magabiztosan játszó Bodnár Gergely volt.
ÜMFS 1998 - Gödöllő 2-2 Cseh Dávid (2) ÜMFS 1998 - Csepel Halászi 1-2 Cseh Dávid ÜMFS 1998 - Hatvan 2-2 Bodnár Gergely (2) ÜMFS 1998 - Kóka 0-2
helyosztóért: ÜMFS 1998 - MAC-MFS 1998 1-9 Bodnár Gergely
7-8. helyért ÜMFS 1998 - Csepel Halászi 1-1 (büntetőkkel: 1-3) Bodnár Gergely |
| Tovább » |
|
Vereség a Vörösvártól - 2002 [2012. január 15. 14:05]
Vegyes ürömi-csillaghegyi 2002-es csapatunk vereséget szenvedett Pilisvörösvár együttesétől a reggeli barátságos mérkőzésen. Úgy alakult, hogy a Ludchen L. - Fábián, Tarjányi - Tuboly, Csongrádi, Nagy L. - Gyuris (csereként: Polencsik, Tatai Sz., Lippert) csapat gyakorolta az emberelőnyös, emberhátrányos játékot is, az első 10 percben mi, a másodikban ellenfelünk játszott 5+1-ben. A találkozó tökéletesen szolgálta a célját: erős ellenféllel szemben edződhettünk, szerezhettünk meccsrutint. A csapat legjobbja ma az imponáló magabiztossággal futballozó Fábián László (képünkön) volt, de Tarjányi Domonkos lendületessége, valamint Csongrádi Kristóf és Gyuris Bence veszélyes csatárjátéka is dicsérendő!
MFS 2002 - Pilisvörösvár 3-10 Csongrádi Kristóf (2), Tarjányi Domonkos |
| Tovább » |
|
Csupa kettes a Winter Cup-on: 2 győzelem, 2 vereség, 2. hely! [2012. január 14. 18:00]
A második helyet szerezte meg 2003-as csapatunk a Winter Cup mai játéknapján. A Tóth T. - Kun - Zilahi B., Walczer B., Varga Zs. - Tallósi (csereként: Aranyos R., Balázs) csapat sokat futva, és sok párharcot vívva harcolta ki a 2. helyezést, és bár helyenként jól futballozott, a Pilisvörösvár csapata most túl nagy falat volt számunkra. Az első csoportmérkőzésen álmosan, a döntőben pedig fáradtan futballoztunk a Vörösvár ellen (igaz, a döntőre már csak egy cserénk maradt, ráadásul a kijelölt 10 fős keretből 3-an nem is jöttek el!). Az elődöntőben izgalmas meccset vívtunk a Nyergesújfalu csapata ellen, akik a másik csoport győzteseként jutottak el ide (már 3-0-ra is vezettünk, a végjáték mégis szoros lett). Kiemelkedett Kun Timon higgadt és kemény védőmunkája, Aranyos Roland harcossága, és Tóth Tivadar védései. A nap legjobbjának Kun Timon (képünkön) bizonyult.
csoport: ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 1-4 Tallósi Levente ÜMFS 2003 - Szent Pál B 2-0 Aranyos Roland, Zilahi Bence
helyosztóért: ÜMFS 2003 - Nyergesújfalu 4-3 Tallósi Levente (2), Aranyos Roland, Varga Zsolt
1-2. helyért: ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 1-6 Tallósi Levente |
| Tovább » |
|
2. Hócipő Kupa - 2004 [2012. január 10. 12:14]
Ezúttal a 2004-es korosztálynak rendezünk Hócipő Kupát a Márton úti műfüves sátorban. 12:30-ra kell a helyszínre érniük a következő keret tagjainak: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende.
13:00-13:18 ÜMFS 2004 - Első Óbudai 14:00-14:18 ÜMFS 2004 - Krúdy B 14:40-14:58 ÜMFS 2004 - Széchenyi 15:40-15:58 ÜMFS 2004 - Medgyessy 16:20-17:38 helyosztók 17:45 eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 2006 [2012. január 10. 12:10]
Legkisebbjeink is edzőmeccset vívnak Pilisvörösvárral a Márton úti műfüves sátorban, a mérkőzés vasárnap 11:15-12:15-ig tart, találkozó a helyszínen 11:00-kor a következő focistapalántáknak: Császár Márk, Doroszlay Ádám, Jeney Kristóf.
|
| Tovább » |
|
Edzőmeccs - 2002 [2012. január 10. 12:08]
A vasárnap 09:00-10:00-ig tartó, Pilisvörösvár elleni barátságos mérkőzésre készülő keret: Csongrádi Kristóf, Dornfeld Donát, Fábián László, Gál Dominik, Gyuris Bence, Kató Alexander, Lippert Ádám (kapus), Ludchen Levente (kapus), Nagy László, Polencsik Ádám, Tatai Szemere, Tarjányi Domonkos, Tuboly Zalán. Találkozó a helyszínen (Márton út 25. műfüves sátor) 08:45-kor. |
| Tovább » |
|
Gödöllő - 1998 [2012. január 10. 12:07]
A Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csics Bálint, Dócs Krisztián, Hajdi Zoltán, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence kerettel utazik szombaton Gödöllőre 1998-as csapatunk. A helyszínen (Táncsics Mihály úti sporttelep- 2100 Gödöllő, Táncsics M. út 3.) lesz találkozó a csapat tagjainak 14:35-kor! A sátorban körülbelül 12 Celsius fok van, ennek megfelelően öltözködjenek a gyerekek! A talaj műfű!
15:05-15:20 MFS 1998 - Gödöllő 15:40-15:55 MFS 1998 - Csepel Halászi 16:32-16:47 MFS 1998 - Hatvan 17:07-17:22 MFS 1998 - Kóka 17:25-19:05 helyosztók |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2003 [2012. január 10. 12:00]
Az Aranyos Roland, Balázs Benjamin, Jeney Máté, Kern Robin, Kun Timon, Nyári Ádám, Tallósi Levente, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence keret utazik a piliscsabai Winter Cup küzdelmeire szombaton. Találkozó a helyszínen 13:25-kor. (Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.)
13:55-14:15 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 15:35-15:50 ÜMFS 2003 - Szent Pál Akadémia B 16:00-18:00 helyosztók |
| Tovább » |
|
Statisztika és góllövőlista [2012. január 09. 22:11]
Mostantól kiemelt honlapunkon is vezetünk statisztikát csapataink teljesítményéről. Vagy a Bajnokság menüpont alatt (1998-2002) vagy pedig a Tornák menüpont alatt (2003-2005) megtalálható az adott kiemelt korosztály góllövőlistája, valamint összesített eredménysora. Jó böngészést! |
| Tovább » |
|
Karácsony Kupa 2005 - 2. és 8. hely [2012. január 08. 19:42]
Ürömi A csapatunk /Hutás - Korányi, Vasvári - Aranyos Sz. (csereként: Ludchen, Bacsi)/ ezüstérmes lett a csillaghegyi Karácsony Kupán, melyen csak a MAC gárdája tudott legyűrni minket. Nagy fegyvertény, hogy a remek erőkből álló pilisvörösváriakat magabiztosan sikerült két vállra fektetni az elődöntőben. A csapat legjobbja címet Hutás Benedek érdemelte ki mutatott játékával!
csoport: ÜMFS 2005 A - Fót 3-0 Aranyos Szabolcs (3) ÜMFS 2005 A - Sződ 6-0 Aranyos Szabolcs (3), Vasvári Fülöp, Bacsi Dániel, Ludchen Dániel ÜMFS 2005 A - MAC-MFS 5-5 Korányi Milán (3), Vasvári Fülöp (2)
helyosztóért: ÜMFS 2005 A - Pilisvörösvár 5-1 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs (2)
1-2. helyért: ÜMFS 2005 A - MAC-MFS 3-7 Aranyos Szabolcs, Vasvári Fülöp, Korányi Milán
B csapatunknak /Forgó - Rada, Doroszlay - Kruppa (csereként: Ballner)/ az első meccset követően nem sok babér termett ebben az erős mezőnyben, de az ő teljesítményük is dicséretes volt, Kruppa Péter emelkedett ki társai közül.
csoport: ÜMFS 2005 B - Göd 2-0 Rada Nándor (2) ÜMFS 2005 B - Piliscsaba 1-7 Kruppa Péter ÜMFS 2005 B - CSMFS 2005 2-5 Rada Nándor, Doroszlay Ádám
helyosztóért: ÜMFS 2005 B - Sződ 1-2 Kruppa Péter
7-8. helyért: ÜMFS 2005 B - Fót 2-4 Kruppa Péter (2)
(Említésre méltó teljesítmény, hogy a négy Mészöly-csapat közül, három a legjobb négy közé jutott!) |
| Tovább » |
|
Izgalmas bronzmeccs, 4. hely a Karácsony kupán! [2012. január 08. 16:14]
Átlagban három gólt szerzett mérkőzésenként, végül egy izgalmas meccsen büntetőkkel a negyedik helyen végzett a Tóth - Bene - Mészáros, Walczer B. - Tallósi (csere: Aranyos R., Kun, Varga Zs., Balázs) összetételű ürömi csapat. A Krúdyt a végső győzelemig vezénylő Zilahi fivéreket nélkülöző gárdánk a csoportmeccseken mutatott erőteljes, sokszor lehengerlő játéka az első egyenes kieséses mérkőzésre elfogyott, így a harmadik helyért meccsezhetett a csapat a MAC-MFS csapata ellen. A Kisdöntőben a MAC - némi szerencsével - már 3-1-re is vezetett, végül Tallósi Levente (képünkön, aki a nap legjobbja lett - 6 gólt is szerzett, de nem csupán e miatt esett rá a választás!) két villanásával, nem sokkal a vége előtt kialakult a büntetőpárbajhoz vezető 3-3-as eredmény. Dicséretet érdemel Tóth Tivadar, aki egy-két apró hiba ellenére jól védett, illetve az 5 gólt szerző, és jól küzdő Mészáros Mátyást is.
csoport: ÜMFS 2003 - MAC-MFS 2003 3-1 Tallósi Levente, Bene Domonkos (2) ÜMFS 2003 - Göd 6-0 Tallósi Levente (2), Mészáros Mátyás (2), Aranyos Roland, Varga Zsolt ÜMFS 2003 - Barái Bőrlabda 2-1 Mészáros Mátyás (2)
helyosztóért: ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 1-2 Tallósi Levente
3-4. helyért ÜMFS 2003 - MAC-MFS 2003 3-3 (büntetőkkel: 2-3) Tallósi Levente (2), Mészáros Mátyás |
| Tovább » |
|
2003-as edzőmérkőzés [2012. január 08. 12:01]
2003-as csapatunk hamarosan barátságos mérkőzést vív a Dinamo Star együttesével - már a jövőre gondolva - félpályán keresztbe, 7+1-ben, és 5x2-es kapukra! A mérkőzést szabadtéren játsszuk le, az időpont és a helyszín már olvasható a heti program menüpont alatt. |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2001, 2002 [2012. január 07. 19:13]
A Monori - Borbély, Müller A. - Hadersprung, Ur (csereként: Hetényi, Müller O.) összetételű 2001-es csapat szoros meccseket játszott a Hócipő Kupán. Egy győzelem és két döntetlen mellé sajnos két vereség is becsúszott, ez így a 7. helyre volt elég. Monori Marcell az egész tornán fantasztikusan védett, ő lett ma a csapat legjobbja, de Hadersprung Barnabás (képünkön) is kitűnt fontos góljaival.
csoport: ÜMFS 2001 - Harrer 3-4 Ur Csongor (3) ÜMFS 2001 - Krúdy 0-1 ÜMFS 2001 - Csillaghegyi 1-1 Hadersprung Barnabás
helyosztóért: ÜMFS 2001 - Medgyessy 1-1 (büntetőkkel 2-3) Hadersprung Barnabás
7-8. helyért: ÜMFS 2001 - CSMFS 2001 1-0 Hadersprung Barnabás
2002-es csapatunk is szoros eredményeket ért el a Hócipő Kupán, de a győzelem nekik sajnos nem jött össze. A Hegyi - Tatai, Imre - Cselőtei, Császár B. (csereként: Kőszegi, Aczél, Pál) összetételű csapat így a 8. helyen végzett.
csoport: ÜMFS 2002 - Szérűskert 2-2 Imre Krisztián, Császár Benedek ÜMFS 2002 - Krúdy 0-4 ÜMFS 2002 - Első Óbudai 2-3 Hegyi Vilmos, Imre Krisztián
helyosztóért: ÜMFS 2002 - Harrer 1-3 Cselőtei Dávid
7-8. helyért: ÜMFS 2002 - Szérűskert 0-1 |
| Tovább » |
|
Karácsony Kupa - 2003, 2005 VÁLTOZÁS! [2012. január 03. 15:40]
A Márton úti műfüves sátorban vasárnap (2012.01.08.) pótoljuk a decemberben elhalasztott Karácsony Kupát (bár már nem aktuális, a néven már nem tudtunk módosítani...). A 2003-as keret: Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Bene Domonkos, Kun Timon, Mészáros Mátyás, Nyári Ádám, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint (a Zliahi testvérek a Krúdy csapatában szerepelnek).
Találkozó: 08:30!
09:00-09:15 ÜMFS 2003 - MAC-MFS 2003 09:40-09:55 ÜMFS 2003 - Göd 10:20-10:35 ÜMFS 2003 - BBFC 11:00-12:15 helyosztók 12:30 eredményhirdetés
Délután a 2005-ös futballistákon a sor: találkozó 13:00-kor a helyszínen.
Csillaghegyi csapatunk kerete: Füzi Ádám, Hidegkuti Dominik, Pálvölgyi Patrik, Solti Márk, Vanyek Máté, Zsigmond Ákos. (Sorsolás és találkozó a csillaghegyi honlapon!)
Ürömi A csapatunk kerete: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp.
Ürömi B csapatunk kerete: Árkos Balázs, Ballner Nándor, Doroszlay Ádám, Erdős Ákos, Kruppa Péter, Németh Márk, Rada Nándor.
13:30-13:45 ÜMFS 2005 A - Fót 13:50-14:05 ÜMFS 2005 B - Göd 14:10-14:25 ÜMFS 2005 A - Sződ 14:30-14:45 ÜMFS 2005 B - Pilisvörösvár 14:50-15:05 ÜMFS 2005 A - MAC-MFS 2005 15:10-15:25 ÜMFS 2005 B - CSMFS 2005 15:30-16:45 helyosztók 17:00 eredményhirdetés
Melegítő felsőt mindenki hozzon, mert a sátorban 10-15 fok lesz, stoplis cipőben is lehet játszani! |
| Tovább » |
|
Hócipő Kupa - 2001, 2002 [2012. január 03. 15:24]
A 2001-es keretnek 08:50-kor van találkozó a Márton úti műfüves sátorban 2012.01.07-én szombaton, ahol bepótoljuk a decemberben elhalasztott Hócipő Kupát. Résztvevő játékosok: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Müller András, Müller Ottó, Ur Csongor, Zsiga Kristóf.
09:20 CSMFS 2001 - Harrer 10:00 CSMFS 2001 - Krúdy 10:40 CSMFS 2001 - Csillaghegyi 11:00-12:18 helyosztók 12:30 eredményhirdetés
Délután a 2002-es labdarúgókon a sor, nekik 13:20-kor lesz találkozó a helyszínen. A keret: Aczél András, Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Pál Szabolcs, Tatai Szemere.
13:50 CSMFS 2002 - Szérűskert 14:30 CSMFS 2002 - Krúdy 15:10 CSMFS 2002 - Első Óbudai 15:30-16:48 helyosztók 17:00 eredményhirdetés
Melegítő felsőt mindenki hozzon, mert a sátorban 10-15 fok lesz, stoplis cipőben is lehet játszani! |
| Tovább » |
|
Az 1998-as korosztály statisztikája 2011-ben [2012. január 03. 14:19]
Csak 20 mérkőzést vívott meg 1998-as csapatunk a 2011-es évben, legnagyobb sikerük a Külker Kupán és a hidegkúti Pokorny József Emléktornán elért 2. helyezés. Mivel meglehetősen szűk kerettel rendelkezik ez a korosztály, ezért nagypályás pontvadászatra nem tudtuk nevezni őket, maradtak a barátságos mérkőzések és a tornák, melyeken az alábbiak szerint szerepeltek:
A korosztály összesített statisztikája
20 mérkőzés; 8 győzelem; 2 döntetlen; 10 vereség; 52-67
A korosztály összesített góllövőlistája
18 gólos: Bodnár Gergely 14 gólos: Cseh Dávid 5 gólos: Lévai József 3 gólos: Lóránt Márk, Maceán Adrián (2000) 2 gólos: Hajdi Zoltán, Kenyeres Máté (2001), Loydl Dániel 1 gólos: Bernhardt Simon, Góczán Ferenc, Légrádi Máté (2001), Lóránt Kristóf (2002) |
| Tovább » |
|
A 2001-es korosztály statisztikája 2011-ben [2012. január 03. 13:56]
Augusztusig egy aranyérem és két bronz- volt a jutalma ürömi 2001-es csapatunk teljesítményének 2011-ben. Az őszi szezonban 8 játékos hétről-hétre a kiemelt csapatot erősítette, a többiek pedig - mint más korosztályokban is - a Bozsik Tornákon, a PMLSZ bajnokságban és Winter Cup küzdelmeiben bizonyíthattak. Bár megvívott mérkőzéseiknek csak 37%-át nyerték meg saját korosztályukban, így is csaknem 50-nel több gólt rúgtak, mint kaptak. Ha kevés hiányzó volt a csapatban, akkor nagyon magabiztosan hozták meccseiket, de mindenki játéklehetőséghez jutott, nem mindig az eredményt szem előtt tartva.
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
103 mérkőzés; 38 győzelem; 19 döntetlen; 46 vereség; 220-171
A korosztály összesített statisztikája
119 mérkőzés; 47 győzelem; 25 döntetlen; 60 vereség; 278-243
A korosztály összesített góllövőlistája
55 gólos: Kenyeres Máté 32 gólos: Osváth Tamás 30 gólos: Légrádi Máté 26 gólos: Orosz Apor 20 gólos: Balogh Marcell, Csörge Ciprián 18 gólos: Lóránt Kristóf 12 gólos: Turcsányi Botond 7 gólos: Nagy Péter, Vágó Zsombor 6 gólos: Mészáros Miklós, Prantner Zoltán, Szabó Roland 4 gólos: Monfils Mátyás 3 gólos: Czájder Dániel, Góczán Ferenc, Szabó Vilmos 2 gólos: Kiss Martin 1 gólos: Brázovics Dominik, Enyingi Patrik, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Imre Krisztián, J. Zoltán, Király Hunor, Lunczer Marcell, Macar Krivan, Patkós Viktória, Petróczki Péter, Ur Csongor |
| Tovább » |
|
A 2002-es korosztály statisztikája 2011-ben [2012. január 02. 13:51]
18 fősre bővült év végére ürömi 2002-es csapatunk kerete. A fiúk jól muzsikáltak a PMLSZ bajnokságban (mindkét félévben), és a Bozsik Tornákon sem vallottak szégyent. Az éves éremtermés: három arany, két ezüst és egy bronz, csak így tovább idén is!
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
96 mérkőzés; 46 győzelem; 3 döntetlen; 47 vereség; 115-88
A korosztály összesített statisztikája
118 mérkőzés; 75 győzelem; 12 döntetlen; 73 vereség; 275-224
A korosztály összesített góllövőlistája
85 gólos: Lóránt Kristóf 47 gólos: Czájder Dániel 16 gólos: Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos 15 gólos: Németh Áron 14 gólos: Ludchen Levente 12 gólos: Kőszegi János 7 gólos: Bicski Tamás, Hegyi Vilmos 5 gólos: Mészáros Mátyás, Tallósi Levente 4 gólos: Imre Krisztián 3 gólos: Kardos Gergely, Patkós Viktória, Tuboly Zalán 2 gólos: Fábián László, Kristó Dominik, Polencsik Ádám, Tatai Szemere 1 gólos: Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Csongrádi Kristóf, Gál Dominik, Király Hunor, Patkós Levente, Polyovka Martin, Tóth Tivadar, Ugróczky András |
| Tovább » |
|
A 2003-as korosztály statisztikája 2011-ben [2012. január 01. 19:58]
Ürömi nyolcéveseink remek csapatot alkotnak, ritkán találtak legyőzőre a Bozsik Tornákon és a PMLSZ bajnokikon. Hat futballistát is adott a kiemelt csapat keretéhez ez az alakulat, melynek játékosai két arany-, két ezüst- és négy bronzérmet vihettek haza a 2011-es évben.
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
95 mérkőzés; 38 győzelem; 23 döntetlen; 37 vereség; 210-181*
A korosztály összesített statisztikája
141 mérkőzés; 55 győzelem; 28 döntetlen; 61 vereség; 322-290*
A korosztály összesített góllövőlistája
45 gólos: Patkós Viktória 38 gólos: Zilahi Bence 34 gólos: Zilahi Márton 29 gólos: Tallósi Levente 25 gólos: Mészáros Mátyás 23 gólos: Tóth Tivadar 9 gólos: Patkós Levente 8 gólos: Walczer Bálint 7 gólos: Aranyos Roland, Bene Domonkos 4 gólos: Varga Zsolt 2 gólos: Balázs Benjámin, Balogh Levente, Gáti Balázs, Kern Robin 1 gólos: Jeney Máté, Kámán Valentin, Krajchovics Áron, Polyovka Martin, Rugly Bence
*két csapatunk egymás elleni mérkőzéseit a meccsek számához hozzáadtuk, de az eredmények között nem szerepeltettük |
| Tovább » |
|
Boldog új évet! [2011. december 31. 16:29]
Gólokban és Mészöly-sikerekben gazdag, boldog új évet kíván a Focisuli vezetősége és edzői stábja minden labdarúgónknak, no meg persze a szülőknek, szurkolóknak is! B.ú.é.k.! |
| Tovább » |
|
A 2004-es korosztály statisztikája 2011-ben [2011. december 31. 11:01]
2004-es csapatunk nagyon sokat versenyzett idősebbek között, ami most az eredményesség rovására ment, de olyan hasznos tapasztalatokkal vértezte föl játékosainkat, melyeknek köszönhetően sokkal jobb esélyekkel indulnak a saját korosztályukban meghirdetett versenyeken. (A 2004-es születésű ellenfelekkel szemben 71%-os győzelmi mutatóval bír a csapat!)
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
58 mérkőzés; 41 győzelem; 9 döntetlen; 8 vereség; 168-147
A korosztály összesített statisztikája
77 mérkőzés; 45 győzelem; 9 döntetlen; 23 vereség; 207-229
A korosztály összesített góllövőlistája
50 gólos: Gáti Balázs 33 gólos: Tatai Kende 24 gólos: Korányi Milán 20 gólos: Rugly Bence 19 gólos: Mészáros Bálint 13 gólos: Huszti Máté 10 gólos: Dócs Benedek 8 gólos: Csókay Márton 7 gólos: Kiss Ádám 6 gólos: Dénes Kende, Erki Zalán 5 gólos: Ludchen Dániel, Plank Attila 2 gólos: Hutás Benedek, Szabó Máté 3 gólos: Rácz Kristóf 1 gólos: Pálvölgyi Patrik, Szili Flávia |
| Tovább » |
|
A 2005-ös korosztály statisztikája 2011-ben [2011. december 30. 19:21]
Egyesületünk egyik legígéretesebb csapata az ürömi 2005-ös alakulat: 2011-ben 3 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérem volt a termés. A gárda mérkőzéseinek 83%-ban győztesen hagyta el a pályát, így tovább jövőre is fiúk!
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
48 mérkőzés; 40 győzelem; 5 döntetlen; 0 vereség; 197-115*
A korosztály összesített statisztikája
61 mérkőzés; 40 győzelem; 6 döntetlen; 11 vereség; 197-115*
A korosztály összesített góllövőlistája
99 gólos: Korányi Milán 31 gólos: Vasvári Fülöp 28 gólos: Aranyos Szabolcs 19 gólos: Ludchen Dániel 15 gólos: Hutás Benedek 10 gólos: Bacsi Dániel 9 gólos: Kruppa Péter 7 gólos: Rada Nándor 6 gólos: Erdős Ákos 5 gólos: Zsigmond Ákos 4 gólos: Hidegkuti Dominik 3 gólos: Ballner Nándor, Doroszlay Ádám, Forgó András, Németh Márk, 2 gólos: Búzás Domonkos 1 gólos: Árkos Balázs, Füzi Ádám, Pálvölgyi Patrik, Plank Attila
*két csapatunk egymás elleni mérkőzéseit a meccsek számához hozzáadtuk, de az eredmények között nem szerepeltettük |
| Tovább » |
|
A 2006-os korosztály statisztikája 2011-ben [2011. december 29. 10:16]
A legfiatalabb ürömi focistapalántáink mindössze egy Bozsik Tornán szerepeltek idén, ott viszont sikerrel vették az akadályokat. Az ő versenyeztetésük 2012 őszétől kezdődik majd igazán.
A korosztály statisztikája a saját korosztályában
0 mérkőzés; 0 győzelem; 0 döntetlen; 0 vereség; 0-0
A korosztály összesített statisztikája
4 mérkőzés; 3 győzelem; 0 döntetlen; 1 vereség; 12-7
A korosztály összesített góllövőlistája
7 gólos: Forgó András 5 gólos: Császár Márk |
| Tovább » |
|
Heti program [2011. december 28. 17:37]
Akiknek hiányzik már a foci (reméljük mindenkinek!), megtekinthetik a jövő heti edzésrendet és mérkőzéseket a heti program menüpont alatt. Gyerekek! A karácsonyi bejgli-dömping és a szilveszteri "kölyök pezsgőzés" között vegyétek rá anyut-aput-tesót-cimborát-bárkit egy kis focira, például a csillaghegyi bázisunkon felépített Panna Futball pályán (információ a játékról: ide kattintva)! |
| Tovább » |
|
Mészöly induló [2011. december 28. 16:37]
Zilahi András: Mészöly induló
Sikerek, gólok, határozottság, S csaknem 80 válogatottság. Kálmán bácsi és Géza, a fia Ez ám a futball dinasztia!
Úgy hívták őket, a 2 szőke szikla, S kipattant fejükből az isteni szikra. Suli kéne ide, vagy egy focitábor, Vezetőnk lesz ebben Újvári Gábor!
Csillaghegy, MAC vagy éppen Üröm, Focizni mindegyik bázison öröm. Jönnek a gyerekek sportolni százával, Passzolnak, cseleznek, s futnak a labdával.
Számukra az élet úgy lesz gyönyörű, Ha náluk a labda, a szép, gömbölyű. S ha berúgják a kapuba, gólvonalon túlra, Meglásd győzni fog a Mészöly csapat újra.
Ugorj és fejelj, rúgj és cselezzél! Ne légy szomorú, ha netán elesnél! Mert zúg a közönség, figyeld a sok nézőt, Hangosan éltetik a bajnok Mészölyt!
Tereld jól a labdát, s a hálóban köt ki, De ha szól az edző, a rágódat köpd ki! Sosem elég a lelkesedésből, Hajrá, hajrá, hajrá Mészöly!
Köszönet a fenti sorok szerzőjének, Zilahi Andrásnak! Zeneértő szülők és gyerekek megragadhatják hangszerüket, hiszen várjuk az ötleteket a megzenésített változatra! Holnaptól korosztályos csapataink idei teljesítményeit vesszük górcső alá! |
| Tovább » |
|
Kiemelkedő tehetségeink [2011. december 27. 16:47]
A tavalyi évben kiemelkedő tehetség kitüntetésben részesülők mellett:
Gáti Balázs (2004), Légrádi Máté (2001), Lóránt Kristóf (2002) és Máthé Csongor (1999),
idén még négy labdarúgónk érdemelte ki klubunk legrangosabb elismerését, melyet csak egyszer ítélünk oda az arra érdemesnek talált játékosoknak. Az idei díjazottak:
Bodnár Gergely (1998), Farkas Botond (2003), Korányi Milán (2005) és Zilahi Márton (2003).
Gratulálunk! Reméljük sikerül olyan sokra vinni a labdarúgásban, amelyre tehetségetek predesztinál titeket, mi ezért fogunk dolgozni jövőre is! |
| Tovább » |
|
A legtöbb segítséget nyújtó szülők [2011. december 26. 11:22]
2001 - Kenyeres László 2002 - Bicski Tamás 2003 - Zilahi András 2005 - Bizzer Szilvia
A fenti szülőknek köszönjük a különböző területeken nyújtott fáradságos segítő munkát, mellyel hozzájárultak egyesületünk fejlődéséhez, időt és energiát nem kímélve támogattak minket! |
| Tovább » |
|
Legtöbbet fejlődött játékosaink [2011. december 25. 19:23]
Az edzői stáb döntése alapján a 2011-es évben az alábbi labdarúgóink fejlődtek a legtöbbet:
1998 - Lajos Brúnó 2001 - Mészáros Miklós 2002 - Tarjányi Domonkos 2003 - Aranyos Roland 2004 - Mészáros Bálint 2005 - Rada Nándor
Gratulálunk! Holnap az egyesületért legtöbbet fáradozó szülőkkel folytatjuk a sort! |
| Tovább » |
|
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk! [2011. december 23. 18:22]
Minden kedves sportolónknak, edzőnknek, valamint a szülőknek és drukkereinknek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! A Médiaválogatott "Karácsony" című dalában (ide kattintva) az MFS egyik edzője is énekel egy sort, amelynek tartalma a focira is igaz... |
| Tovább » |
|
Hócipő és Karácsony Kupa pótlás [2011. december 23. 11:42]
Január 7-én szombaton a Márton úti műfüves sátorban rendezzük meg az elmaradt Hócipő Kupát, a délelőtti program a 2001-eseket, a délután pedig a 2002-eseket érinti majd. A szintén elhalasztott Karácsony Kupa másnap, tehát január 8-án vasárnap lesz megtartva. A 2003-as focistapalánták délelőtt, a 2005-ösök délután játszanak. Keretek és pontos menetrend január első hetében! |
| Tovább » |
|
Szülői foci [2011. december 23. 11:19]
A tegnapi jó hangulatú szülői focin a csoportmeccsek és helyosztók után a következő sorrend alakult ki:
1. Nyertes edzői 2. Győztes edzői 3. CS2005 4. CS2002 5. CS2004 6. Ü2004 7. Ü2001 8. Ü2005 9. CS2000 10. CS1999
Ezúttal tehát a Nyertes edzői csapat maradt hű a nevéhez, miután a Győztesek kikaptak a döntőben egy nagy iramú, fordulatos mérkőzésen. Az Anyukák - Gyermekek meccs a népes gyerekcsapat sikerét hozta: a siserehad 5-0 arányban múlta felül a hölgyeket. Köszönjük a résztvevő csapatoknak a sportszerű játékot, év végén újra együtt focizunk majd! |
| Tovább » |
|
Legjobban edző játékosaink [2011. december 23. 11:03]
Kiosztott díjaink közül ez tartjuk az egyik legértékesebbnek, hiszen ahhoz, hogy valaki gólkirály legyen vagy akár a legjobb játékos, elegek lehetnek a velünk született képességek, de a legjobb edzésmunkáért járó kitüntetésekért keményen meg kellett dolgozni. Készüljetek jövőre is ilyen példamutatóan, és meglesz az eredménye!
1998 - Kenyeres Ádám 2001 - Lunczer Marcell 2002 - Polyovka Martin 2003 - Szili Flávia 2004 - Szabó Máté 2005 - Bacsi Dániel 2006 - Doroszlay Ádám
Gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Legjobb játékosaink [2011. december 22. 10:45]
Edzőink az év értékelése során összedugták fejüket, és kiválasztották minden korosztályból a 2011-es évben legjobban teljesítő labdarúgót. A névsor:
1998 - Lévai József 2001 - Orosz Apor 2002 - Németh Áron 2003 - Bene Domonkos 2004 - Erki Zalán 2005 - Aranyos Szabolcs
Gratulálunk! Ne feledjétek, legjobbnak lenni mindig nagy felelősséggel jár: mutassatok példát edzésmunkában és sportszerűségben is! És még valami: az, hogy ti vagytok a legjobbak, csak pillanatnyi állapot, ha nem tesztek érte, hogy azok is maradjatok, hamar utolérnek a többiek. |
| Tovább » |
|
Női csapat a szülői focin [2011. december 21. 15:47]
2011.12.22-én 18:00 után, a csillaghegyi sátorban megrendezésre kerülő szülői focin az anyukák-gyermekek meccsen megmutathatják a hölgyek, hogy ez nem csak a férfiak sportja! Amennyiben nem lesz meg a gyermekek csapata, a hölgyek az edzőkkel fognak összecsapni, az edzői csapat tagjai viszont csak az ügyetlenebbik lábukkal "rúghatják a bőrt". |
| Tovább » |
|
Gólkirályok [2011. december 21. 12:14]
A téli szünetben is figyeljék honlapunkat, hiszen naponta frissülő tartalommal jelentkezünk! A mai napon a 2011-es év legeredményesebb játékosaival kezdjük, majd a többi díjazottal, aztán pedig a csapatok értékelésével/statisztikáival folytatjuk a sort. A gólkirályok tehát:
Korányi Milán (2005) - 153 gól Lóránt Kristóf (2002) - 122 gól Gáti Balázs (2004) - 63 gól Kenyeres Máté (2001) - 59 gól Zilahi Bence és Zilahi Márton (2003) - 44 gól Bodnár Gergely (1998) - 21 gól Doroszlay Ádám (2006) - 12 gól
(Az összes korosztályban/csapatban/mérkőzésen szerzett gólt beleszámoltuk!)
Gratulálunk fiúk, jövőre is legalább ennyit lőjetek! |
| Tovább » |
|
SZÜLŐI FOCI CSÜTÖRTÖKÖN! [2011. december 20. 13:53]
Mivel a csillaghegyi sátor áll és játékra alkalmas, ezért 2011. 12. 22-én csütörtökön 16:30-tól kerítünk sort a szülői focira. Kérjük a csapattagokat, hogy értesítsék egymást az időpontról! Amelyik szülői csapat tagjainak nem jó a fenti időpont, kérjük írásban jelezzék, hogy nem tudnak részt venni a küzdelmekben.
A csoport: Nyertes edzői, CS2004, Ü2004, CS2000, CS2005-06, Ü2001 B csoport: Győztes edzői, MAC97, CS1999, Ü2003, Ü2005, CS2002-03 pálya időpont meccs A 16:30 Nyertes edzői - CS2004 B 16:30 Győztes edzői - MAC1997 A 16:45 Ü2004 - CS2000 B 16:45 CS1999 - Ü2003 A 17:00 CS2005-06 - Ü2001 B 17:00 Ü2005 - CS2002-03 A 17:15 Nyertes edzői - Ü2004 B 17:15 Győztes edzői - CS1999 A 17:30 CS2004 - Ü2001 B 17:30 MAC1997 - CS2002-03 A 17:45 CS2000 - CS2005-06 B 17:45 Ü2003-Ü2005 A 18:00 Ü2004 - Ü2001 B 18:00 CS1999 - CS2002-03 A 18:15 Nyertes edzői - CS2000 B 18:15 Győztes edzői - Ü2003 A 18:30 CS2004 - CS2005-06 B 18:30 MAC1997 - CS2002-03 A 18:45 CS2000 - Ü2001 B 18:45 Ü2003 - CS2002-03 A 19:00 Nyertes edzői - CS2005-06 B 19:00 Győztes edzői - Ü2005 A 19:15 CS2004 - Ü2004 B 19:15 MAC1997 - CS1999 A 19:30 Nyertes edzői - Ü2001 B 19:30 Győztes edzői - CS2002-03 A 19:45 CS2004 - CS2000 B 19:45 MAC1997 - Ü2003 A 20:00 Ü2004 - CS2005-06 B 20:00 CS1999 - Ü2005 A 20:15 11-12. helyért B 20:15 9-10. helyért A 20:30 7-8. helyért B 20:30 5-6. helyért A 20:45 3-4. helyért B 20:45 1-2. helyért
21:00 eredményhirdetés
A NYERTES edzői csapat összeállítása az újabb kollégákból: Csorba Péter, Erdei Bálint, Erdei Károly, Lukovics László, Németh Roland, Stefanik Arnold, Tóvaj Kristóf
A GYŐZTES edzői csapat összeállítása a régi kollégákból: Csorba András, Fábián Péter, Kozma István, Mészöly Géza, Mészöly Kálmán, Szarvas Gábor, Újvári Gábor |
| Tovább » |
|
Évzáró vacsora [2011. december 18. 15:46]
A Hajógyári szigeten tartotta meg idei évzáró bankettjét a Mészöly Focisuli. Szerdán a csillaghegyi és ürömi bázis gyűlt össze a Szekércsárdában. A vacsora előtt átadásra kerültek 2011-es esztendő legjobbjainak megítélt díjak is, minden korosztályban.
A képen a 2011-es év legjobb góllövői láthatóak. További képek ide kattintva tekinthetők meg Bodnár Józsefnek köszönhetően!
A díjazottak névsorát a jövő héten mutatjuk be! |
| Tovább » |
|
ELMARAD A KARÁCSONY KUPA ÉS A SZÜLŐI FOCI! [2011. december 17. 21:25]
A mai egész napos megfeszített munka sem volt elég ahhoz, hogy játékra alkalmassá tegyük a Márton úti műfüves sátrat, ezért sajnálatos módon mégsem tudjuk megrendezni a 2003-as és 2005-ös korosztályoknak meghirdetett Karácsony Kupát, valamint a szülői focit! A viharos erejű szélben nem sikerült felfújni a sátrat, így a fenti programok januárra tolódnak! Elnézést kérünk minden érintettől! Kérjük értesítsék egymást a halasztásról! |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2011. december 17. 21:25]
Nem sok babér termett a Szabó M. - Dócs B., Sipos Sz. - Mészáros B., Novotni - Tatai K. (csereként: Csocsán, Nádasdi, Rácz) összetételű ürömi 2004-es csapatnak a tornán. Tatai Kende rosszulléte miatt az elején hazament, így tovább gyengültünk. A legjobb ma Mészáros Bálint (képünkön) volt, de Sipos Szabolcs és Dócs Benedek is jól küzdött.
ÜMFS 2004 - Nyergesújfalu 0-6 ÜMFS 2004 - Hegyvidék 0-5 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia 0-2 |
| Tovább » |
|
Veretlenül [2011. december 17. 14:50]
Öröm volt nézni a - betegségek miatt - csere nélkül kiálló Doroszlay, Kelemen B., Pálvölgyi csapat játékát az Örömfoci Kupán: nagyon ügyesen játszottak legkisebb labdarúgóink. Pálvölgy Patrik (képünkön) játéka nem csak a csapatból, de az egész mezőnyből kiemelkedett, és másik két focistapalántánkon is látszott, hogy gyakran edződnek idősebbek között.
CSMFS 2006 - RKSK B 8-4 Pálvölgyi Patrik (6), Kelemen Botond (2) CSMFS 2006 - Monor 21-1 Pálvölgyi Patrik (7), Kelemen Botond (7), Doroszlay Ádám (7) CSMFS 2006 - AC Villám 9-3 Pálvölgyi Patrik (4), Kelemen Botond (3), Doroszlay Ádám (2) CSMFS 2006 - Ikarus 5-4 Pálvölgyi Patrik (5) CSMFS 2006 - RKSK A 3-3 Pálvölgyi Patrik (3) |
| Tovább » |
|
Karácsony Kupa - 2005 sorsolás [2011. december 16. 09:56]
A javítási munkálatok vasárnapig biztosan befejeződnek, így megtartjuk a Karácsony Kupát a csillaghegyi műfüves sátorban! 2005-ös futballistáinknak találkozó 13:00-kor a helyszínen.
Csillaghegyi csapatunk kerete: Bacsi Dániel, Ballner Nándor, Füzi Ádám, Hidegkuti Dominik, Ludchen Dániel, Németh Márk, Solti Márk, Zsigmond Ákos.
Ürömi csapatunk kerete: Aranyos Szabolcs, Árkos Balázs, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Rada Nándor, Vasvári Fülöp.
13:30-13:50 ÜMFS 2005 - CSMFS 2005 14:00-14:20 ÜMFS 2005 - Sződ 15:00-15:20 ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár 15:30-15:50 ÜMFS 2005 - Göd
|
| Tovább » |
|
Örömfoci Kupa - 2006 sorsolás [2011. december 16. 09:53]
Legkisebb korosztályunk szombat délelőtt Örömfoci Kupára készülhet a BVSC pályáján (XIV. Szőnyi út 2., műfüves csarnok). A Doroszlay Ádám, Kelemen Botond, Pálvölgyi Patrik keret tagjai jól öltözzenek fel, mert hűvös lesz a csarnokban! 10:00-kor lesz találkozó a helyszínen!
10:24 CSMFS 2006 - ÜMFS 2006 11:00 CSMFS 2006 - Monor 11:36 CSMFS 2006 - AC Villám 12:00 CSMFS 2006 - Ikarus 12:36 CSMFS 2006 - RKSK
|
| Tovább » |
|
Szülői foci [2011. december 15. 21:03]
A csillaghegyi és ürömi bázisnak még hátravan a zárófocija, amit december 18-án, vasárnap 16:30-21:00 óra között rendezünk meg a Márton úton, a sátorban! A sorsolás:
A csoport: Nyertes edzői, CS2004, Ü2004, CS2000, CS2005-06, Ü2001 B csoport: Győztes edzői, MAC97, CS1999, Ü2003, Ü2003, Ü2005, CS2002-03 A 16:30 Nyertes edzői - CS2004 B 16:30 Győztes edzői - MAC1997 A 16:45 Ü2004 - CS2000 B 16:45 CS1999 - Ü2003 A 17:00 CS2005-06 - Ü2001 B 17:00 Ü2005 - CS2002-03 A 17:15 Nyertes edzői - Ü2004 B 17:15 Győztes edzői - CS1999 A 17:30 CS2004 - Ü2001 B 17:30 MAC1997 - CS2002-03 A 17:45 CS2000 - CS2005-06 B 17:45 Ü2003-Ü2005 A 18:00 Ü2004 - Ü2001 B 18:00 CS1999 - CS2002-03 A 18:15 Nyertes edzői - CS2000 B 18:15 Győztes edzői - Ü2003 A 18:30 CS2004 - CS2005-06 B 18:30 MAC1997 - CS2002-03 A 18:45 CS2000 - Ü2001 B 18:45 Ü2003 - CS2002-03 A 19:00 Nyertes edzői - CS2005-06 B 19:00 Győztes edzői - Ü2005 A 19:15 CS2004 - Ü2004 B 19:15 MAC1997 - CS1999 A 19:30 Nyertes edzői - Ü2001 B 19:30 Győztes edzői - CS2002-03 A 19:45 CS2004 - CS2000 B 19:45 MAC1997 - Ü2003 A 20:00 Ü2004 - CS2005-06 B 20:00 CS1999 - Ü2005 A 20:15 11-12. helyért B 20:15 9-10. helyért A 20:30 7-8. helyért B 20:30 5-6. helyért A 20:45 3-4. helyért B 20:45 1-2. helyért 21:00 eredményhirdetés
A NYERTES edzői csapat összeállítása az újabb kollégákból: Csorba Péter, Erdei Bálint, Erdei Károly, Lukovics László, Németh Roland, Stefanik Arnold, Tóvaj Kristóf.
A GYŐZTES edzői csapat összeállítása a régi kollégákból: Csorba András, Fábián Péter, Kozma István, Mészöly Géza, Mészöly Kálmán, Szarvas Gábor, Újvári Gábor. |
| Tovább » |
|
Mészöly Géza az U18-as válogatott élén! [2011. december 15. 11:36]
Január elsejétől Mészöly Géza irányítja az U18-as válogatott szakmai munkáját. A 44 éves, korábbi 18-szoros válogatott labdarúgó NB I-es csapatoknál folytatott sikeres munkája után csatlakozik az MLSZ szakmai stábjához. Az mlsz.hu oldalon megjelent cikk a Tovább gomb megnyomásával olvasható! |
| Tovább » |
|
Vacsora [2011. december 13. 22:53]
Szerdán 18:00 órakor kezdődik az évzáró vacsoránk a Szekér Csárdában (1033 Budapest, Hajógyári sziget 27796/16 hrsz., térkép ide kattintva)! Fél hattól lehet elfoglalni a helyeket az étteremben! Kérjük Önöket, hogy pontosan érkezzenek, mert nem szeretnénk, hogy elhúzódjon a program! Három részre bontjuk az éttermet: a színpadhoz közelebb a gyerekeket 2003-as korosztályig külön asztalhoz ültetjük, a 2004-2005-2006-os gyerekeknek és szüleiknek lesznek majd közös asztalaik, valamint a 2003-as és idősebb gyerekek szülei részére marad a többi asztal. Kérjük, erre figyeljenek majd! |
| Tovább » |
|
Karácsony Kupa - 2003 [2011. december 13. 13:38]
A Márton úti műfüves sátor vasárnapra alkalmas lesz a játékra, így megtartjuk a Karácsony Kupát! Ürömi keret: Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Bene Domonkos, Jeney Máté, Kern Robin, Kun Timon, Mészáros Mátyás, Nyári Ádám, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zab Mátyás (a Zliahi testvérek a Krúdy csapatában szerepelnek).
Találkozó: 08:30!
09:00 ÜMFS 2003 - MAC-MFS 2003 09:40 ÜMFS 2003 - Göd 10:20 ÜMFS 2003 - BBFC 11:00-12:15 helyosztók 12:30 eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2004 [2011. december 13. 13:05]
Szombat délután 2004-es ürömi csapatunk is Winter Cup-ra utazik, a keret: Csocsán Bendek, Dócs Benedek, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté, Tatai Kende. A helyszínen ( Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor) van találkozó 13:20-kor.
13:50 ÜMFS 2004 - Nyergesújfalu 14:15 ÜMFS 2004 - Hegyvidék 15:20 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. december 13. 11:24]
Az összesített hétvégi eredményeink, statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már megtalálhatóak a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el)! |
| Tovább » |
|
Edzésrend a héten! [2011. december 12. 10:54]
Az ürömi fiatalabb korosztályoknak (2003-2004-2005-2006) ma az Úttörő utcában, szabadban lesz az edzésük 15:30-17:00 óra között. Az Első Óbudaiból és a Krúdyból autókkal hozzuk el a gyerekeket az ürömi ovitól pedig a busszal! Az 1997-2002 közötti korosztályoknak ma változatlanul a szokott időben tatjuk meg az edzésüket!
A szerdai vacsora miatt aznap nem lesz edzés, ám az pótolható csütörtökön 16:30-18:00 óra között Csillaghegyen, szabadtéren, amennyiben az időjárás és a pálya talaja kegyes lesz hozzánk! |
| Tovább » |
|
Ezüst Hidegkúton! [2011. december 12. 09:04]
A torna minden mérkőzésén jó teljesítményt nyújtott a csapat, akartunk, lelkesek voltunk, és időnként szép játékkal sikerült megörvendeztetni nézőket. A Turányi - Bodnár - Hajdi, Cseh - Loydl (csereként: Lévai, Lóránt M., Lajos, Szabó P., Dócs K., Kenyeres Á.) összetételű csapat legjobbja Turányi Bence volt, akit a torna legjobb hálóőrének is megválasztottak.
MFS 1998 - Kelen 2-1 Bodnár Gergely, Lévai József MFS 1998 - Hegyvidék 9-2 Lévai József (2), Loydl Dániel (2), Cseh Dávid (2), Bodnár Gergely, Hajdi Zoltán, Lóránt Márk MFS 1998 - HSC szürke 4-2 Lévai József (2), Bodnár Gergely, Cseh Dávid MFS 1998 - HSC zöld 0-0
A tornán készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg! |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2. forduló [2011. december 10. 18:39]
A Kőszegi - Pál - Aczél, Cselőtei, Imre - Király (csereként: Császár B.) összeállításban felálló ürömi 2002-es csapatunk megérezte a Csepelen vitézkedő kiemelt játékosai hiányát, és egy szoros vereség mellett, három súlyosabbat is elszenvedett. Játékosaink becsülettel végighajtották az összes találkozót, aminek hat rúgott gól lett az eredménye. Ez dicséretre méltó: kiemeltjeinknek is csak hét jött össze ebben a mezőnyben... A csapat legjobbja ma Imre Krisztián volt, aki még jobb lehetne a frusztráló szülői bekiabálások nélkül...
ÜMFS 2002 - Lábatlan 0-6 ÜMFS 2002 - Pomáz 2-3 Császár Benedek, Imre Krisztián ÜMFS 2002 - MFS 2002 2-7 Király Hunor, Imre Krisztián ÜMFS 2002 - Nyergesújfalu 2-6 Imre Krisztián, Cselőtei Dávid |
| Tovább » |
|
Szülői foci a MAC bázison! [2011. december 09. 22:20]
Pénteken a KÉV-METRÓ műfüves pályáján került sor a négy csapatos szülői tornára, ahol az edzők mögött az alábbi sorrend alakult ki:
1., a MAC-bázis vegyes 2., az 1997-es 3. az 1998-as csapat lett!
Az eredmények:
1997-1998 9-1 Edzők - Vegyes 8-3 Edzők - 1998 11-3 Vegyes - 1997 8-7 Vegyes - 1998 9-5 Edzők - 1997 5-3
Képünkön a veretlen edzői csapat (balról jobbra: Újvári Gábor, Erdei Bálint, Mészöly Géza, Varga István, Villám Károly, Varga Péter, Bükszegi Zoltán). További képek ide kattintva tekinthetők meg. |
| Tovább » |
|
Elmarad a Hócipő Kupa! [2011. december 08. 12:13]
A szélvihar megrongálta a Márton úti műfüves sátrat, ezért a hétvégére kiírt Hócipő Kupa januárra tolódik, valamint a kiemelt csapataink edzésrendje is változik! |
| Tovább » |
|
Torna Hidegkúton - 1998 [2011. december 07. 12:02]
Vasárnap délután 16:00 és 20:00 között ürömi és csillaghegyi vegyes '98-as csapatunk mutathatja meg tudását Pokorny József Emléktornán Hidegkúton. A Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Hajdi Zoltán, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Lóránt Márk, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence keret tagjainak teremcipőt kell hozniuk! Találkozó 15:30-kor a helyszínen (II. Kökény u. 44, a Klebelsberg Kuno Ált. Isk. és Gimn. csarnoka, térkép: ide kattintva)!
16:00 MFS 1998 - Kelen 17:15 MFS 1998 - Hegyvidék 18:30 MFS 1998 - HSC zöld 19:50 MFS 1998 - HSC szürke |
| Tovább » |
|
Winter Cup - 2002 [2011. december 07. 11:51]
Ürömi 2002-es csapatunk kerete a szombati Winter Cup-ra: Aczél András, Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Pál Szabolcs. A helyszínen ( Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor) van találkozó 08:45-kor.
09:15 ÜMFS 2002 - Lábatlan 10:00 ÜMFS 2002 - Pomáz 11:05 ÜMFS 2002 - MFS 2002 11:50 ÜMFS 2002 - Nyergesújfalu |
| Tovább » |
|
Főnix Kupa - 2000 [2011. december 07. 10:19]
A Bokor Gergely, Csorba Alex, Fehér Richárd, Ilcsik Dániel, Ilyés Róbert, Papp Milán, Prantner Tamás, Révész Barnabás, Sebők Máté, Szabó Roland, Tarpai Dániel, Vágó Zsombor kerettel utazunk a szombati Főnix Kupára (Főnix Grund Műfüves Csarnok, Székesfehérvár, Gombócleső u. hrsz. 4054/1). A csapat tagjainak kötelezően a csapatbusszal kell utazniuk, amelyre a felszállási lehetőségek: szombat reggel 07:25-kor Ürömön, 07:30-kor a Márton úton és 07:45-kor a BAH csomópontnál található OMW kútnál. A hét leggyorsabban jelentkező szülőt is térítésmentesen elvisszük.
09:00 MFS 2000 - Főnix Gold 10:15 MFS 2000 - Dukla Banska 11:30 MFS 2000 - Slovan Hac Wien 12:45 MFS 2000 - FC Vion 14:00 MFS 2000 - MTK 15:20-16:25 helyosztók |
| Tovább » |
|
Video - 2005 [2011. december 05. 11:07]
Ide kattintva a 2005-ös csapatunk hétvégi remekléséről készült video tekinthető meg, gólokkal, cselekkel, ügyes megoldásokkal. Köszönet érte Füzi Lászlónak! |
| Tovább » |
|
Mikulás Kupa - 2002 [2011. december 04. 17:57]
A három résztvevő Mészöly-csapat közül az ürömiek lehetnek a legbüszkébbek magukra, hiszen egyedül ők jutottak tovább csoportjukból, és ők mutatták a legmeggyőzőbb teljesítményt is. Lóránt Kristóf csatárjátéka és Tarjányi Domonkos védőmunkája emelkedett ki a Polyovka - Tarjányi - Németh, Bicski T., Tuboly - Lóránt (csereként: Cselőtei, Kőszegi, Tatai Sz., Hegyi) csapatból.
ÜMFS 2002 - Goldball 1-0 Lóránt Kristóf ÜMFS 2002 - Csepel 1-0 Lóránt Kristóf ÜMFS 2002 - Ikarus 0-1 ÜMFS 2002 - Pénzügyőr 0-1 |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2001 [2011. december 04. 09:57]
A Gyömrei - Osváth - Monfils, J. Zoltán, Nagy P. - Mészáros M. (csereként: Hegedűs, Hadersprung, Mayer, Borbély) csapat az első meccsen eleinte egyenrangú partnere volt ellenfelének, de a lehetőségeink kimaradtak, míg a Buda Juniors könyörtelen volt a kapunk előtt. A folytatásban pedig egy megérdemelt győzelem és egy kiélezett meccsen elszenvedett vereség következett a piliscsabai viadalon.
ÜMFS 2001 - Buda Juniors 0-5 ÜMFS 2001 - Pomáz 2-1 Monfils Mátyás, Nagy Péter ÜMFS 2001 - Nyergesújfalu 1-2 J. Zoltán
|
| Tovább » |
|
Mikulás Kupa - 2004 [2011. december 04. 09:24]
Sajnos nem hozott sem győzelmeket, sem gólokat a Mikulás Torna a kiemeltjei nélkül szereplő Szabó M. - Sipos Sz., Huszti - Rácz, Novotni - Györke összetételű csapatnak. Legjobbjait nélkülöző gárdánk nem bírt erős ellenfeleivel, de dicséretes, hogy két szoros meccset is játszottak. A csapatban Huszti Máté és Sipos Szabolcs nagy munkát végzett, sokat futottak, de Szabó Máté teljesítménye is dicsérhető.
ÜMFS 2004 - Honvéd 0-1 ÜMFS 2004 - Csepel 0-6 ÜMFS 2004 - BVSC 0-1
|
| Tovább » |
|
Hibátlan teljesítmény - két aranyérem [2011. december 03. 23:55]
Mind a két 2005-ös kiemelt gárdánk (a második, amolyan ürömi-csillaghegyi vegyesként kialakítva) szenzációsan szerepelt, hiszen az összes mérkőzésüket (ötöt-ötöt) megnyerve végeztek a gödöllői Football Factor Teremlabdarúgó Tornán az élen!
Az első csapat Sárosi-Menyhei, Forgács, Agourah M., Korányi (csereként: Aranyos Sz., Dudás, Ludchen D., Vasvári, Zsigmond Á. összetételben focizott.
MFS 2005 - Gödöllő 2-0 Agourah Mohamed, Forgács Donát MFS 2005 - KISE 2-1 Dudás József, Agourah Mohamed MFS 2005 - II. ker. UFC 2-1 Sárosi-Menyhei Dávid (2) MFS 2005 - Akasztói Focisuli 7-0 Ludchen Dániel (2), Forgács Donát (2), Zsigmond Ákos (2), Vasvári Fülöp MFS 2005 - Monor 3-1 Korányi Milán, Agourah Mohamed, Forgács Donát
Varga Péter a legjobbnak Sárosi-Menyhei Dávidot jelölte. Képünkön a büszke csapat. (A többi fotó már a kiemelt 2005 albumában megtekinthető!)
A második csapat tagjai (Forgó, Bacsi, Füzi, Zsigmond Á. /csereként: Zsigmond L., Pálvölgyi, Hidegkuti D., Rada Nándor/) is remekül szerepeltek, a 100%-os eredménylista önmagáért beszél!
ÜMFS 2005 - BVSC 2-0 Füzi Ádám, Bacsi Dániel ÜMFS 2005 - Isaszeg 2-1 Zsigmond Ákos (2) ÜMFS 2005 - Péteri 2-1 Zsigmond Ákos, Bacsi Dániel ÜMFS 2005 - Őrbottyán 3-1 Zsigmond Ákos (2), Bacsi Dániel ÜMFS 2005 - RAFC 4-0 Füzi Ádám, Bacsi Dániel, Hidegkuti Dominik, Pálvölgyi Patrik
A sok jó teljesítmény közül Forgó Andrisét emeljük ezúttal ki! |
| Tovább » |
|
Női csapat a szülői focin [2011. december 01. 13:16]
Három anyuka már jelentkezett, de további hölgyek részvételére számítunk a női csapatba, hogy a 2011.12.16-án 19:00 után, a csillaghegyi sátorban megrendezésre kerülő szülői focin az anyukák-gyermekek meccsen megmutathassák, ez nem csak a férfiak sportja! Jelentkezni Szili Flávia édesanyjánál, Hadnagy Anitánál lehet (elérhetőségeit hamarosan e-mailben elküldjük). |
| Tovább » |
|
2005-ösök figyelem! [2011. november 29. 15:08]
Két kiemelt csapattal is részt veszünk a Football Factor Teremlabdarúgó Tornán Gödöllőn (2100 Gödöllő, Petőfi S. u. 12. /Török Ignác Gimnázium tornaterme/, térkép: ide kattintva). Az első csapat kerete: Agourah Mohamed Neset, Aranyos Roland, Dudás József, Forgács Donát, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Sárosi-Menyhei Dávid, Vasvári Fülöp, a helyszínen találkozó szombaton: 13:30-kor.
Az 1. csapat programja:
14:00 MFS 2005 - Gödöllő 14:37 MFS 2005 - KISE 15:40 MFS 2005 - UFC 16:05 MFS 2005 - Akasztó 16:55 MFS 2005 - Monor
A második csapat Ürömi Mészöly Focisuli néven versenyez majd, tagjai szintén szombaton 16:45-kor találkoznak szintén a helyszínen. Csapattagok: Bacsi Dániel, Füzi Ádám, Forgó András, Hidegkuti Dominik, Kruppa Péter, Pálvölgyi Patrik, Rada Nándor, Zsigmond Ákos.
A 2. csapat programja:
17:15 ÜMFS 2005 - BVSC 17:52 ÜMFS 2005 - Isaszeg 18:55 ÜMFS 2005 - Péteri 19:27 ÜMFS 2005 - Őrbottyán 20:17 ÜMFS 2005 - RAFC |
| Tovább » |
|
Vasárnapi torna a Sportmaxban - 2002 [2011. november 29. 11:24]
A Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Hegyi Vilmos, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán keret készülhet a rangos újbudai Mikulás Kupára (XI. Kánai út 2., térkép: ide kattintva). A csapat tagjainak vasárnap 07:30-kor van találkozó a helyszínen, de 10:00-ig be is fejeződnek a csoportküzdelmek, ezért továbbjutás esetén 15:00-ig vagy 15:40-ig (az első esetleges helyosztó időpontja) nyugodtan haza lehet majd menni.
08:00 ÜMFS 2002 - Goldball 09:00 ÜMFS 2002 - Csepel 09:45 ÜMFS 2002 - Ikarus 15:00-17:40 helyosztók
|
| Tovább » |
|
Winter Cup 2001 - szombat [2011. november 29. 11:23]
Szombaton 13:20-ra kell Piliscsabára érniük - a Winter Cup 2. fordulójára - 2001-es ürömi focistáinknak. A keret: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Osváth Tamás, Zsiga Kristóf.
13:50 ÜMFS 2001 - Buda Juniors 14:15 ÜMFS 2001 - Pomáz 15:20 ÜMFS 2001 - Nyergesújfalu
|
| Tovább » |
|
Szombati torna a Sportmaxban - 2004 [2011. november 29. 11:16]
Szombaton 08:00-kor találkozik és minimum 4 meccset játszik szombaton 2004-es csapatunk Újbudán (XI. Kánai út 2., térkép: ide kattintva). A következő játékosaink megjelenésére számítunk: Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Sipos Szabolcs, Szabó Máté.
08:30 ÜMFS 2004 - Honvéd 09:45 ÜMFS 2004 - Csepel 11:45-15:15 helyosztók
|
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. november 28. 18:00]
Az összesített hétvégi eredményeink, statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már megtalálhatóak a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el)! |
| Tovább » |
|
Sérülten lett a legjobb! [2011. november 27. 20:19]
Mint az ma kiderült, Czájder Dánielnek a szombati Winer Cup-on bemelegítés közben egy rossz mozdulattól kibicsaklott a bal bokája és elrepedt egy csont a lábfejében. Játékosunk ennek ellenére tegnap végigjátszotta a tornát, nem is akárhogy: harcosan futballozva, meccseket eldöntve lett a csapat legjobbja! Járógipszre talán nem lesz szüksége, de egy hét fekvőgipszre biztosan. Reméljük két hét múlva innen folytatod, gyors gyógyulást kívánunk! |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2001 [2011. november 27. 19:20]
A Müller A - Hegedűs, Nagy P. - Müller O., Hadersprung - Mészáros M. (csereként: Hetényi) összeállítású 2001-es csapatunk ma sajnos nem tudta felvenni a versenyt jobb erőkből álló ellenfeleivel szemben.
ÜMFS 2001 - Buda Juniors 0-7 ÜMFS 2001 - Nyergesújfalu 0-6 ÜMFS 2001 - Pomáz 0-4 |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2002 [2011. november 27. 10:46]
a Hegyi - Cselőtei, Imre - Pál, Király - Ludchen (csereként: Tatai Sz., Aczél) csapat számára erősnek bizonyultak az ellenfelek Piliscsabán, az viszont dicséretes, hogy sikerült alaposan megnehezíteniük a kiemelt csapatban játszó társaik dolgát. Imre Krisztián (a képen) remek védőmunkájával hívta fel magára a figyelmet.
ÜMFS 2002 - Lábatlan 0-3 ÜMFS 2002 - Pomáz 0-2 ÜMFS 2002 - MFS 2002 0-1 ÜMFS 2002 - Nyergesújfalu 0-3 |
| Tovább » |
|
Szentendrei forduló - PMLSZ [2011. november 25. 20:46]
Páros meccset vívtak 2001-es és 2002-es csapataink a Dunkakanyar hasonló korú együtteseivel, s bár összességében nem volt gond a látottakkal, az egyértelmű, hogy a célfutball ellen még nincs orvosságunk. A kevés helyzetével jól sáfárkodó szentendrei gárda a ki-ki meccseken nagyon jó távoli lövésekkel operált, míg a mieinknek néha az ordító helyzet sem volt elég a gólszerzéshez. A Kiss - Turcsányi, Nagy - Monfils, Orosz, Kenyeres - Osváth (Hegedűs), illetve a Polyovka - Bicski, Polencsik - Németh, Czájder, Tuboly - Lóránt (Imre, Tarjányi, Tatai Sz., Hegyi) csapatok készülhetnek a tavaszi felsőházas rájátszásra.
ÜMFS 2001 - Dunakanyar 2001 10-0 Orosz Apor (4), Osváth Tamás (2), Monfils Mátyás (2), Turcsányi Botond, Kenyeres Máté ÜMFS 2002 - Dunakanyar 2002 2-3 Lóránt Kristóf (2) ÜMFS 2002 - Dunakanyar 2001 5-1 Németh Áron, Tuboly Zalán, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Tarjányi Domonkos ÜMFS 2001 - Dunakanyar 2002 2-2 Kenyeres Máté, Monfils Mátyás
A 2001-eseknél Orosz Apor játéka emelhető ki, a 2002-eseknél Czájder okos passzai, Lóránt góljai, Tuboly egyre érettebb játéka, Hegyi emlékezetes visszatérése dicsérhető, de a legjobbnak járó elismerést ma Tarjányi Doma kapja (képünkön). |
| Tovább » |
|
Téli kapusedzések időpontja - változás! [2011. november 24. 10:03]
Erdei Bálint kapusedző az alábbi időpontokban foglalkozik a fiatal hálóőrökkel a téli időszakban:
H - KÉV-METRO 17:00-18:00 1999-2004 (beltéri) - november 28-tól K - Csillaghegy 16:00-17:00 2002-2005 (beltéri) - december 5-től (november 29-én szokásos csillaghegyi) SZ - Üröm 15:30-16:30 a csillaghegyieknek 1998-2001, 17:00-18:00 az ürömieknek 1998-2001 (szabadtéri) - december 5-től (november 30-án szokásos ürömi) CS - Kövér Lajos utca 18:00-19:30 1997-1998 (szabadtéri) - november 28-tól
|
| Tovább » |
|
Winter Cup 2001 - vasárnap [2011. november 23. 10:06]
Ürömi 2001-es csapatunk Piliscsabára utazik a Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Hetényi Domonkos, Mészáros Miklós, Müller András, Müller Ottó, Nagy Péter, Zsiga Kristóf kerettel, ahol bemutatkoznak a Winter Cup küzdelmeiben. Találkozó 09:00-kor a helyszínen. (Odajutás: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.)
09:30 ÜMFS 2001 - Buda Juniors 10:15 ÜMFS 2001 - Nyergesújfalu 11:00 ÜMFS 2001 - Pomáz
|
| Tovább » |
|
Winter Cup 2002 - szombat [2011. november 22. 14:50]
Ürömi 2002-eseink is bemutatkoznak a Winter Cup-on szombaton. A Piliscsabára utazó keret: Aczél András, Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Imre Krisztián, Király Hunor, Ludchen Levente, Pál Szabolcs. (Odajutás: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor.) Találkozó a helyszínen 08:45-kor.
09:15 ÜMFS 2002 - Lábatlan 10:00 ÜMFS 2002 - Pomáz 11:05 ÜMFS 2002 - MFS 2002 11:50 ÜMFS 2002 - Nyergesújfalu
|
| Tovább » |
|
Pénteki PMLSZ forduló 2001, 2002 [2011. november 22. 13:50]
2001-es és 2002-es csapatunk Szentendrére látogat péntek délután a PMLSZ bajnokság őszi zárófordulójában. Az idősebbeknek (2001) találkozó 16:00-kor a helyszínen, a fiatalabbaknak pedig (2002) 16:30-kor. Helyszín: Kőzúzó utca, térkép: ide kattintva. 2001-es keret: Kenyeres Máté, Kiss Martin, Lunczer Marcell, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond. A 2002-es keret: Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos,Tatai Szemere, Tuboly Zalán.
16:30-17:00 ÜMFS 2001 - Dunakanyar 2001 17:05-17:35 ÜMFS 2002 - Dunakanyar 2002 17:40-18:10 ÜMFS 2002 - Dunakanyar 2001 18:15-18:45 ÜMFS 2001 - Dunakanyar 2002
|
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. november 21. 18:20]
Az összesített hétvégi eredményeink, statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már megtalálhatók a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el)! |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2004 [2011. november 20. 21:10]
Nem érheti szó a ház elejét, a Szabó M. - Szli - Mészáros B., Tatai K., Csocsán - Novotni csapat mindent megtett a sikerért, ami a mai napon ennek ellenére nem jött össze.
ÜMFS 2004 - Nyergesújfalu 0-4 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia 1-4 Tatai Kende ÜMFS 2004 - Hegyvidék 0-4 |
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnoki - 2003, 2004 [2011. november 20. 16:00]
Újabb két bajnoki győzelmet ünnepelhetett a 2003-as csapat ma Ürömön. Sem a Piliscsaba, sem pedig a Visegrád gárdája nem tudott megfelelő ellenállást jelenteni a Tóth - Bene - Zilahi M., Mészáros - Tallósi (csereként: Zab, Zilahi B, Kern, Varga, Walczer) összetételű csapatnak, amely könnyed játékkal nyerte meg mindkét meccsét. Sok jó teljesítmény volt, ám szakmai szemmel nézve kiemelkedett Walczer Bálint (képünkön) és Bene Domonkos futballja, akik utolsó emberként szerepelve igen jól megoldották a védekező feladatukat, és értékes volt a labdakihozatalban mutatott érett játékuk is.
ÜMFS 2003 - Piliscsaba 4-1 Mészáros Mátyás, Bene Domonkos, Zilahi Márton, Zilahi Bence ÜMFS 2003 - Visegrád 7-0 Tallósi Levente (4), Varga Zsolt, Zilahi Bence, Bene Domonkos
Az idősebbeknek kiírt bajnokságban szereplő ürömi 2004-es focistapalánták ma dicséretesen szerepeltek mindkét mérkőzésükön. A legjobban ma Rugly Bencének ment a játék, aki nagy lelkesedéssel játszott és mindenhova odaért, ahova csak lehetett, de többen is remekül teljesítettek, így viszonylag szoros eredményeket elérve, jól helytálltunk. A csapat tagjai: Dócs B. - Szili - Erki, Huszti - Tatai K. (csereként: Mészáros B., Nádasdi, Rugly).
ÜMFS 2004 - Visegrád 2003 1-3 Mészáros Bálint ÜMFS 2004 - Piliscsaba 2003 1-4 Erki Zalán |
| Tovább » |
|
Pro Urbe díjat kapott Mészöly Kálmán [2011. november 20. 07:28]
Klubunk tiszteletbeli elnöke Pro Urbe (Budapestért) díjban részesült csütörtökön. Tarlós István főpolgármester szerint "a nemzet felemelkedéséhez példaképek kellenek, olyan emberek, akik szavaikkal, tetteikkel, egész életükkel nevelnek" - Mészöly Kálmán válogatott és világválogatott labdarúgó ilyen ember! Egyesületünk eddig is büszkén viselte, de ezután még büszkébben fogja viselni a Mészöly Nevet! |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2003 [2011. november 19. 19:27]
Az ürömi 2003-as keretből sokaknak az első tétre menő tornát jelentette a ma kezdődő Winter Cup sorozat. A négy mérkőzés közül az első kettőn még megvolt az akarás és a lelkesedés a keret részéről, ám a végére ez elfogyott. Sem az elődöntőben (egy verhető ellenfél ellen!), sem később a harmadik helyért játszott mérkőzésen nem látszott a csapat tagjain a győzni akarás, a küzdeni tudás, és így az egy-két elkerülhető gól is nagyon messzire vitt minket a jó eredmény elérésétől. A Zab - Walczer B. - Jeney, Tóth, Zilahi - Tallósi (csereként: Varga Zs., Balázs, Kern, Aranyos R.) összetételű csapat végül a 4. helyen végzett. Ma Zilahi Bence küzdelmes és eredményes játéka emelhető ki.
csoport: ÜMFS 2003 - Törökbálint 5-2 Zilahi Bence (2), Tallósi Levente (2), Aranyos Roland ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2-4 Zilahi Bence, Tallósi Levente
elődöntő: ÜMFS 2003 - Pomáz 1-2 Zilahi Bence
3-4. helyért: ÜMFS 2003 - Nyergesújfalu 1-4 Zilahi Bence |
| Tovább » |
|
Winter Cup [2011. november 18. 19:10]
A holnap kezdődő sorozatról néhány gondolat azoknak, akik még nem vettek részt velünk a korábbi években.
Fűtött sátorban focizunk, az optimális meccsszerelés egy vékonyabb garbó, arra a mez, alul /esetleg/ harisnya, de nélküle is elviselhető. A meccsek közötti szünetben + egy réteg felvétele ajánlott!
A szülők a bejárattól balra, a cserejátékosok jobbra helyezkednek el! Jó hangulatú, sportszerű viadalok ezek, feleslegesen ne szítsuk mi se a tüzet, az eredmény sokadlagos szempont! Minden mérkőzést hivatalos játékvezető dirigál.
Rövid lefolyású, a kezdési időpontokra ügyelő torna ez, így mi magunk se késsünk, a honlapra kiírt találkozási időpontokat kérjük, tartsák be!
Minden korcsoportban négy tornát rendeznek meg (november és március között), ezek összesítése adja ki a bajnokság végeredményét. A sorozat végén érmeket kapnak a dobogósok. |
| Tovább » |
|
Beugróból tornagyőztes [2011. november 18. 11:00]
Ürömi 2005-öseink egy visszalépő csapat helyett beugorva nyertek ovis focikupát Zuglóban, ahol jobb gólkülönbséggel még a MAC-MFS csapatát is maga mögé utasította az Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Forgó András, Korányi Milán, Németh Márk, Vasvári Fülöp csapat. A gólkirályi címet is elhoztuk Vasvári Fülöp (képünkön) révén.
ÜMFS 2005 - Óperenciás Óvoda 8-6 Vasvári Fülöp (3), Aranyos Roland (2), Forgó András, Bacsi Dániel, Németh Márk ÜMFS 2005 - Rózsavár Óvoda 13-0 Vasvári Fülöp (7), Aranyos Roland (5), Németh Márk ÜMFS 2005 - MAC-MFS 2005 2-2 Aranyos Roland, Korányi Milán
A tornán készült fotósorozat ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Bozsik körzeti válogatott [2011. november 17. 13:34]
Szentendrén az Izbégi pályán (térkép ide kattintva) rendezik meg az idei utolsó válogatott edzést, ahová a 2001-es korosztályból az alábbi gyermekek lettek kijelölve: Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Orosz Apor.
Az edzés időpontja: 2011.11.21. hétfő 15.00-16.30. Kötelező megjelenés 15 perccel az edzésidő előtt! |
| Tovább » |
|
PMLSZ U11 - jövő hét [2011. november 16. 17:12]
Sikerült lefixálni a jövő heti Dunakanyar elleni, idegenbeli PMLSZ U11 bajnoki mérkőzések időpontját, csapataink az alábbi menetrend szerint fognak játszani:
16.30-17.00 Dunakanyar 2001 - ÜMFS 2001 17.05-17.35 Dunakanyar 2002 - ÜMFS 2002 17.40-18.10 Dunakanyar 2001 - ÜMFS 2002 18.15-18.45 Dunakanyar 2002 - ÜMFS 2001.
Utazó keret és egyéb információk a jövő héten!
|
| Tovább » |
|
Sportorvosi időpontok! [2011. november 16. 17:06]
Akik még nem rendelkeznek érvényes sportorvosi igazolással, azok az alábbi időpontokban vehetnek részt a szükséges vizsgálatokon:
2011.11.21 – 11.25 között, 2011.11.28 – 12.02 között, 2011.12.05 – 12.09 között, 2011.12.12 – 12.16 között, 2011.12.19 – 12.23 között és 2011.12.27 – 12.29 között.
A vizsgálatra minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges! A sportorvosi alkalmassági vizsgálatra időpontot kérni a 06-1/488-6120-as telefonszámon kel! |
| Tovább » |
|
Beugró ovisok [2011. november 16. 11:11]
Egy megüresedett helyre kell beugranunk most csütörtökön nagycsoportos korosztályban. Egy négy csapatos ovis tornára kaptunk ugyanis egy rapid meghívót, ahol 3x10 percet fogunk játszani. A zuglói Széchenyi István Általános Iskolában (XIV. Telepes u.) megrendezésre kerülő körmérkőzéses viadalon érmeket és okleveleket osztanak, a mieink közül a Napraforgó oviban regisztráltak közül vinnénk az alábbi fiúkat: Aranyos Szabolcs, Árkos Balázs, Bacsi Dániel, Ballner Nándor, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Kruppa Péter, Németh Márk, Rada Nándor, Vasvári Fülöp
A minitornának 17:00 óra körül lesz vége! A gyerekeket busz viszi és hozza vissza az ovitól/hoz. Indulás 15:00 órakor, visszaérkezés 17:30 órakor! A kísérő szülők is felülhetnek a buszra!! |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2004 - vasárnap [2011. november 16. 09:06]
A délelőtti PMLSZ bajnokit követően vasárnap délután 2004-es csapatunk is bemutatkozik a piliscsabai Winter Cup téli tornasorozaton. A Csocsán Benedek, Györke Dániel, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté, Szili Flávia, Tatai Kende keretnek /a többiek a kiemeltben játszanak!/ 13:00-kor van találkozó a helyszínen (odajutás: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor).
A Winter Cup vasárnapi programja
13:30 ÜMFS 2004 - Nyergesújfalu 14:15 ÜMFS 2004 - Szent Pál Akadémia 14:55 ÜMFS 2004 - Hegyvidék UFC
A Winter Cup menetrendje és szabályai már megtalálhatók a heti program menüpont alatt! |
| Tovább » |
|
Winter Cup 2003 - szombat [2011. november 16. 09:04]
Mindjárt az első játéknapon - szombaton - bemutatkoznak a piliscsabai Winter Cup-on 2003-as labdarúgóink. Az Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Jeney Máté, Kern Robin, Nyári Ádám, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zab Mátyás, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence keretnek /a többiek a kiemeltben játszanak!/ 14:15-kor van találkozó a helyszínen (odajutás: Piliscsaba, Fő u. 2. (IOSEPHINUM) - Budapestről a 10-es úton Piliscsabára érkezve, egy lámpás kereszteződéshez juttok (balra benzinkút, Aldi). Itt folytassátok az utat tovább, amíg az első balra kanyarodási lehetőséget nem látjátok. Balra egy sorompós kapu, a sorompón áthaladva egyenesen a domb tetejére. Itt balra látható a sátor).
A Winter Cup vasárnapi programja - 2003:
14:45 ÜMFS 2003 - Törökbálinti Focisuli 15:35 Pilisvörösvár - ÜMFS 2003 16:00 elődöntő 16:25 elődöntő 16:50 5. helyért 17:15 3. helyért 17:40 döntő
A Winter Cup menetrendje és szabályai már megtalálhatók a heti program menüpont alatt!
|
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnoki - 2003, 2004 [2011. november 15. 14:37]
Vasárnap 09:30-kor PMLSZ bajnoki fordulót rendezünk Ürömön (Üröm, Úttörő u. 1.). Csapatainknak 09:00-kor van találkozó a pályán! A keretek: 2003 - Bene Domonkos, Mészáros Mátyás, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zab Mátyás, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton, 2004 - Dócs Benedek, Erki Zalán, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Rugly Bence, Szili Flávia, Tatai Kende
A program:
09:30 ÜMFS 2004 - Visegrád U9 ("A" pálya) 09:30 ÜMFS 2003 - Piliscsaba U9 ("B" pálya) 10:15 ÜMFS 2004 - Piliscsaba U9 ("A" pálya) 10:15 ÜMFS 2003 - Visegrád U9 ("B" pálya)
Figyelem! Több 2004-es játékost érint a vasárnap délután Piliscsabán megrendezésre kerülő Winter Cup 1. játéknapja, tehát az érintett labdarúgóknak délelőtt és délután is van meccsük! A 2003-asok közül pedig szombaton lesz mindenki érdekelt! Menetrend és keretek holnap! |
| Tovább » |
|
Sátorátadás [2011. november 15. 13:06]
A Csillaghegyen épülő műfüves, fedett pályák átadásának dátuma 2011.11.24., ezért a jövő héten az edzésrend még marad a régiben, és 2011.11.28-tól (hétfőtől) kezdenek el csapataink a sátorban tréningezni a következő edzésidőpontokban:
hétfő-szerda 16:00-17:30 ürömi 2004, 2005, 2006 17:30-19:00 ürömi 2003, ürömi 2004-es kiemeltek
péntek 15:00-16:30 2000, 2001 kiemelt 16:30-18:00 2004, 2005 kiemelt vagy 2002, 2003 kiemelt |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. november 14. 21:33]
Az összesített hétvégi eredményeink, statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már megtalálhatók a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el)! |
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnoki - 2001, 2002 [2011. november 12. 14:18]
Kiss M. - Nagy P., Turcsányi - Orosz, Légrádi, Csörge - Kenyeres (csereként: Monfils Hadersprung, Mészáros M., Osváth) összeállításban nyerte meg mindhárom meccsét ürömi 2001-es gárdánk, Mészáros Miklósnak (képünkön) a múlt heti remek teljesítményét megismételve, ám ezúttal 4 gólt is szerezve sikerült kiemelkednie a mezőnyből.
ÜMFS 2001 - Kelen 2001 2-1 Kenyeres Máté, Légrádi Máté ÜMFS 2001 - Pilisszántó 2001 7-1 Mészáros Miklós (2), Orosz Apor, Légrádi Máté, Osváth Tamás, Kenyeres Máté, Hadersprung Barnabás ÜMFS 2001 - Pilisszántó 2002 11-0 Turcsányi Botond (3), Osváth Tamás (3), Mészáros Miklós (2), Kenyeres Máté (2), Csörge Ciprián
Jól muzsikáltak az egy évvel fiatalabbak is: a Ludchen L. - Polencsik, Imre - Cselőtei, Czájder, Király - Hegyi (csereként: Kőszegi, Tatai Sz.) összeállítású csapat 3 meccséből kettőt megnyert, de a jó erőkből álló, idősebb kelenföldi csapat ellen is partiban volt, sőt előnnyel fordult. A visszatérő Hegyi Vilmos gólerős játékával volt leginkább megelégedve edzői stábunk.
ÜMFS 2002 - Pilisszántó 2001 3-1 Czájder Dániel (2), Kőszegi János ÜMFS 2002 - Kelen 2001 2-4 Czájder Dániel, Hegyi Vilmos ÜMFS 2002 - Pilisszántó 2002 5-3 Hegyi Vilmos (3), Tatai Szemere (2) |
| Tovább » |
|
A végén dőlt el [2011. november 12. 08:08]
Végig szoros meccset játszva, különösen a második sor lelkes játékának köszönhetően jót fociztunk a Krúdy 97-98 gárdája ellen. A mi '98-asaink a Turányi - Lóránt M., Lévai, Cseh, Bodnár, Hajdi /Loydl/ (csereként: Szabó P., Kenyeres Á., Szabó G., Lajos B., Dócs K. /Csics/) összetételben játszottak a 60 perces meccsen, gólunkat a remekül játszó Cseh Dávid lőtte. A sok jó teljesítmény közül ezúttal Dócs Krisztiáné emelkedett ki (képünkön).
MFS 1998 - Krúdy 1-5 Cseh Dávid |
| Tovább » |
|
Elsőre kiváló [2011. november 11. 19:19]
A 2003-as korosztályból eddig kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszó labdarúgóinkból álló csapatunk mérkőzött meg a Krúdyval, és a 4x18 perces találkozón 8-4-es vereséget szenvedett. Csupán az első negyedben tapasztaltunk gyámoltalanságot, utána már megfelelő volt a játékosok hozzáállása, és ebből következően a teljesítménye is. A Krajchovics - Aranyos R., Tatai K., Jeney, Balázs, Hidegkuti N. (Nyári) csapat góljait Balázs Benjámin (2), Jeney Máté, Krajchovic Áron szerezték. Szembetűnő volt Balázs Benjámin gyorsasága, Jeney Máté klasszis gólja, Tatai Kristóf kiváló ütemérzéke, Aranyos Roland megalkuvást nem tűrő játéka, mégis a képen látható Krajchovics Áront jelöljük a legjobbnak, mert óriási védései mellett még az utolsó negyedben jól is focizott és egy szép gólt is lőtt! |
| Tovább » |
|
Téli kapusedzések időpontja [2011. november 11. 13:06]
Erdei Bálint kapusedző az alábbi időpontokban foglalkozik a fiatal hálóőrökkel a téli időszakban (november 28-tól):
H - Üröm 15:30-16:30 a csillaghegyieknek, 17:00-18:00 az ürömieknek 1998-2001 (szabadtéri) K - Csillaghegy 16:00-17:00 2002-2005 (beltéri) SZ - KÉV-METRO 17:30-18:30 1999-2004 (beltéri). CS - Kövér Lajos utca 18:00-19:30 1997-1998 (szabadtéri) |
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnoki szombaton - 2001, 2002 [2011. november 09. 12:07]
Az ürömi 2001-es és 2002-es csapatunknak PMLSZ fordulója lesz, amit szombaton Ürömön bonyolítunk le (cím: Úttörő utca 1.)! A keret (2001): Csoltói Sándor, Csörge Ciprián, Hadersprung Barnabás, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Monfils Mátyás, Mészáros Miklós, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond. A keret (2002): Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Ludchen Levente, Németh Áron, Polencsik Ádám, Tatai Szemere.
2001: Találkozó: 08:30 09:00-09:30 ÜMFS 2001 - Kelen U11 ("A" pálya) 10:10-10:40 ÜMFS 2001 - Pilisszántó U11 ("A" pálya) 11:30-12:00 ÜMFS 2001 - Pilisszántó U10 ("A" pálya)
2002: Találkozó: 09:00 09:35-10:05 ÜMFS 2002 - Pilisszántó U10 ("A" pálya) 10:45-11:15 ÜMFS 2002 - Kelen U11 ("A" pálya) 11:30-12:00 ÜMFS 2002 - Pilisszántó U11 ("B" pálya) |
| Tovább » |
|
Pénteki edzőmeccsek a Krúdyval - 2003 és 1998! [2011. november 09. 12:06]
Most pénteken 17:10-18:20 óra között az eddig kevesebbet szereplő 2003-asok 5+1 fővel vívnak edzőmérkőzést a Krúdy csapata ellen a III. Gyógyszergyár u. 22-24. szám alatti iskola műfüves pályáján. Találkozó az iskola aulájában 16:45 órakor. A 4x15 perces találkozón Ürömről Aranyos Roland, Balázs Benjámin, Jeney Máté, Kun Timon, Nyári Ádám, míg Csillaghegyről Hidegkuti Nándor, Krajcsovich Áron, Medveczki Ádám, Patkós Levente, Patkós Viktória, Tatai Kristóf szerepelnek majd. 20:00 és 21:00 óra között (találkozó a pályán 19:45) pedig az 1997-1998-asok fociznak (Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Lóránt Márk, Loydl Dániel, Schmidl Gergely, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence). Aláöltözésre alkalmas meleg holmi, sportszár, sípcsontvédő és műfüves, vagy sima talpú cipő mindenkinél legyen, stoplisban nem szabad játszani! |
| Tovább » |
|
Téli tornák [2011. november 08. 11:40]
A heti program menüpont alatt már fel vannak töltve különböző korosztályos csapataink téli tornái, ahol megvan már a sorsolás, ott percre pontosan - az első meccs kezdése és az utolsó meccs befejezése van megadva. A legtöbb csapatunkat a piliscsabai Winter Cup küzdelmei érintik: a 4 fordulós bajnokság november végétől februárig biztosít játéklehetőséget focistapalántáinknak, de különböző csapataink mennek többek között Törökbálintra, Gödöllőre, Százhalombattára, Székesfehérvárra, Ercsibe és Bécsbe is. Kerethirdetés majd a szokásos módon! |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. november 07. 16:06]
Statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el)!
Csillaghegy: CSMFS 1999 - Gázművek 0-3
MAC: MAC-MFS 1997/B - BVSC 3-1 MAC-MFS 2002 - Vízművek 3-0 MAC-MFS 2002 - Zrínyi 0-3 MAC-MFS 2002 - RTK 5-0 MAC-MFS/A 2003 - Vízművek 4-0 MAC-MFS/A 2003 - Zrínyi '17 3-0 MAC-MFS/A 2003 - MAC-MFS/B 3-2 MAC-MFS/A 2003 - RTK 8-1 MAC-MFS/B 2003 - RTK 0-1 MAC-MFS/B 2003 - Vízművek 1-1 MAC-MFS/B 2003 - Zrínyi '17 2-0 MAC-MFS 2005 - Vízművek 4-2 MAC-MFS 2005 - Zrínyi '17 17-0 MAC-MFS 2005 - RTK 8-0 Üröm:
ÜMFS 2001-2002 - SZE-FI 0-2 ÜMFS 2001-2002 - Solymár 1-3 ÜMFS 2001-2002 - Pilisszentiván 7-3 ÜMFS 2001-2002 - Pilisvörösvár 1-1 ÜMFS 2003 - Solymár 0-0 ÜMFS 2003 - SZE-FI 2-4 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 4-3 ÜMFS 2004 - SZE-FI 2003 0-3 ÜMFS 2004 - Pilisszántó 2003 0-2 ÜMFS 2004 - Pilisszentiván 2003 11-0 ÜMFS 2004 - Pilisszántó 2003 0-3 ÜMFS 1. 2005 - ÜMFS 4. 6-1 ÜMFS 3. 2005 - ÜMFS 2. 3-0 ÜMFS 2. 2005 - Pilisszentiván 4-1 ÜMFS 1. 2005 - Solymár 4-1 ÜMFS 3. 2005 - ÜMFS 4. 7-1 ÜMFS 4. 2005 - Pilisszentiván 2-1 ÜMFS 2. 2005 - SZE-FI 0-5 ÜMFS 1. 2005 - Pilisvörösvár 2-1 ÜMFS 3. 2005 - Solymár 1-2 ÜMFS 4. 2005 - SZE-FI 0-5 ÜMFS 1. 2005 - ÜMFS 2. 5-1 ÜMFS 3. 2005 - Pilisvörösvár 0-5
Kiemeltek: MFS 1997 - Paks 4-0 MFS 1998 - UFC 1997 1-4 MFS 1999 - Paks 4-0 MFS 2000 - CSHC 0-4 MFS 2001 - Hegyvidék 2000 0-8 MFS 2002 - Vasas Pasarét 2-7 |
| Tovább » |
|
Bozsik Program eredmények [2011. november 06. 15:00]
Kezdjük a rossz hírrel! A mai játéknapon az alábbi gyerkőcök nem jelentek meg, ráadásul jelzést sem kaptunk a szüleiktől: Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Monfils Mátyás, Szücs Benedek, Balázs Benjámin, Kun Timon, Nyári Ádám, Varga Zsolt, Csicsvári Gyula
Az U11-es viadalon egy 2002-es és egy 2001-es sorunk játszott felváltva 5 perces cserékkel a Tatai Sz. - Pál, Polencsik, Király, Czájder, Imre, Cselőtei (csereként: Hegedűs, Borbély, Mészáros Miklós, Zsiga, Nagy) összetételben, és mind a négy meccsén mutatott valami biztatót a csapat, amelynek legjobbja Mészáros Miklós lett (képünkön), de dicsérhető a három mérkőzésen is betaláló Nagy Péter is.
ÜMFS - SZE-FI 0-2 ÜMFS - Solymár 1-3 Nagy Péter ÜMFS - Pilisszentiván 7-3 Czájder Dániel (2), Nagy Péter, Imre Krisztián, Király Humor, Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós ÜMFS - Pilisvörösvár 1-1 Nagy Péter
Az U9 korcsoportban már két csapatunk szerepelt, két-két sort felvonultatva. A 2003-asok a Zab - Tóth T., Zilahi B., Tallósi, Aranyos R. (csereként: Bene, Mészáros Mátyás, Zilahi M., Kern), míg a 2004-esek a Dócs /Szabó M./ - Szili, Mészáros B., Huszti, Gáti (csereként: Erki, Rugly, Tatai, Szabó M. /Dócs/) összeállításban játszottak, a csapatok legjobbjainak szóló okleveleket Bene Domonkos és Tatai Kende vehette át.
ÜMFS 2004. - SZE-FI 2003 0-3 ÜMFS 2004 - Pilisszántó 2003 0-2 ÜMFS 2004 - Pilisszentiván 2003 11-0 Tatai Kende (4), Dócs Benedek (3), Gáti Balázs (2), Mészáros Bálint, Erki Zalán ÜMFS 2004 - Pilisszántó 2003 0-3
ÜMFS 2003 - Solymár 0-0 ÜMFS 2003 - SZE-FI 2-4 Zilahi Márton, Tallósi Levente ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 4-3 Zilahi Márton (2), Tallósi Levente, Zilahi Bence
A legkisebbeknél négy csapatunk játszotta végig a 40 percet az alábbi összetételekben: ÜMFS 1.: Aranyos, Hutás, Korányi oklevél: Aranyos Szabolcs ÜMFS 2.: Árkos, Forgó, Rada (csereként: Németh) oklevél: Forgó András ÜMFS 3.: Erdős, Kruppa, Vasvári oklevél: Vasvári Fülöp ÜMFS 4.: Ballner, Császár, Doroszlay oklevél: Ballner Nándor
ÜMFS 1. - ÜMFS 4. 6-1 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs (2), Hutás Benedek illetve Doroszlay Ádám ÜMFS 3. - ÜMFS 2. 3-0 Vasvári Fülöp (2), Kruppa Péter ÜMFS 2. - Pilisszentiván 4-1 Forgó András (2), Német Márk, Rada Nándor ÜMFS 1. - Solymár 4-1 Korányi Milán (2), Aranyos Szabolcs (2) ÜMFS 3. - ÜMFS 4. 7-1 Erdős Ákos (4), Vasvári Fülöp (3), illetve Doroszlay Ádám ÜMFS 4. - Pilisszentiván 2-1 Ballner Nándor (2) ÜMFS 2. - SZE-FI 0-5 ÜMFS 1. - Pilisvörösvár 2-1 Aranyos Szabolcs, Korányi Milán ÜMFS 3. - Solymár 1-2 Vasvári Fülöp ÜMFS 4. - SZE-FI 0-5 ÜMFS 1. - ÜMFS 2. 5-1 Korányi Milán (3), Hutás Benedek, Aranyos Szabolcs illetve Árkos Balázs ÜMFS 3. - Pilisvörösvár 0-5
A korosztályos oldalak fotóalbumaiban (2003, 2005) már láthatók fényképek a rendezvényről! |
| Tovább » |
|
Újabb videó! [2011. november 05. 21:11]
A múlt heti Baráti Tornán a csillaghegyi 2005/2006-os csapatunk szemszögéből készült egy remek összefoglaló Füzi László jóvoltából! A kicsik játszottak többek között két meccset az ürömiekkel és egyet a macosokkal is, így nekik is ajánljuk a megtekintést ide kattintva! |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna vasárnap [2011. november 04. 10:33]
Solymáron (Sport u.; térkép ide kattintva) vasárnap rendezik meg a Bozsik Tornát három korosztályban.
A 2001-es és 2002-eseinkből álló csapatunk (U11) 08:30 órakor találkozik a helyszínen: 2001-esek - Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Szücs Benedek, Zsiga Kristóf, 2002-esek - Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Király Hunor, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tatai Szemere
A program: 09:00 ÜMFS - SZE-FI 09:20 ÜMFS - Solymár 09:40 ÜMFS - Pilisszentiván 10:00 ÜMFS - Pilisvörösvár
10:00 órakor lesz a gyülekező a Bozsik Torna U9 korosztályában résztvevő 2003-as és 2004-es csapatainknak.
A program:
10:30 ÜMFS 1. - SZE-FI 10:50 ÜMFS 2. - Solymár 10:50 ÜMFS 1. - Pilisszántó 11:10 ÜMFS 2. - SZE-FI 11:10 ÜMFS 1. - Pilisszentiván 11:30 ÜMFS 1. - SZE-FI 11:30 ÜMFS 2. - Pilisvörösvár
A keretek ÜMFS 1.: Balázs Benjámin, Jeney Máté, Kun Timon, Nyári Ádám, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Rugly Bence, Szabó Máté, Tatai Kende
ÜMFS 2 Aranyos Roland, Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zab Mátyás, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
10:00 órakor kell a helyszínre érkezniük au U7-es korosztály (2005-2006) játékosainak is. Itt 4 (!) csapattal indulunk!
A program: 10:30 ÜMFS 1. - ÜMFS 4. 10:30 ÜMFS 3. - ÜMFS 2. 10:45 ÜMFS 2. - Pilisszentiván 10:45 ÜMFS 1. - Solymár 10:45 ÜMFS 3. - ÜMFS 4. 11:00 ÜMFS 4. - Pilisszentiván 11:00 ÜMFS 2. - SZE-FI 11:00 ÜMFS 1. - Pilisvörösvár 11:00 ÜMFS 3. - Solymár 11:15 ÜMFS 4. - SZE-FI 11:15 ÜMFS 1. - ÜMFS 2. 11:15 ÜMFS 3. - Pilisvörösvár
A keret Aranyos Szabolcs, Árkos Balázs, Császár Márk, Csicsvári Gyula, Doroszlay Ádám, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Kruppa Péter, Németh Márk, Rada Nándor, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
Csapatképek, meccsképek [2011. november 03. 13:59]
Mint azt láthatják a csapataink/játékoskeretek vagy a csapataink/fotóalbum/portrék menüpont alatt, minden labdarúgónkat egyesével lefotóztuk, és képeik kikerültek honlapunkra. Ahhoz viszont az Önök segítségét kérnénk, hogy csapatképekkel, meccsképekkel is színesíthessük oldalunkat. Ha már úgyis megnézi gyermekét a hétvégi meccseken, előtte/utána hívja össze a csapatot egy közös fotóra, esetleg kapjon le egy-két érdekes momentumot a mérkőzésből! A képeket az info@meszolyfocisuli.hu vagy az mfs@meszolyfocisuli.hu e-mail címekre várjuk, és már kerülnek is ki az adott csapat képei közé! |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna Solymáron - 2001-2002 [2011. november 02. 22:32]
Vasárnap 09:00 és 10:30 óra között rendezik meg a Bozsik Torna 3. őszi fordulóját az U11 korosztályban, ezúttal Solymáron. A 2001-es és 2002-eseinkből álló csapatunk programja még nem végleges, ám a keret két része a következő: 2001-esek - Borbély Vince, Csoltói Sándor, Hadersprung Barnabás, Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Nagy Péter, Szücs Benedek, Zsiga Kristóf, 2002-esek - Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Király Hunor, Ludchen Levente, Pál Szabolcs, Polencsik Ádám, Tatai Szemere |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredmények/legjobb csapat és játékosok/statisztika [2011. október 31. 23:46]
Mint ahogy az alábbiakból kiderül, több fontos és nehéz mérkőzést megnyerve, kiváló hétvégét produkáltak csapataink. Különösen figyelemre méltó volt kiemelt együtteseink teljesítménye: a nagyon erős bajnokságban szereplő hat csapatunk közül négy nyerni tudott, és csak a 2001-esek kaptak ki - szoros meccsen. Statisztika, és a hét legjobb csapata, legjobb játékosai már a Facebook oldalunkon (a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el).
Csillaghegy: CSMFS 1999 - Zrínyi 5-1 CSMFS 2000 - Krúdy 9-8 CSMFS 2001 - Krúdy 3-8 CSMFS 2005 - ÜMFS 1-3 CSMFS 2005 - Göd 2-1 CSMFS 2005 - Pilisvörösvár II. 3-2 CSMFS 2005 - MAC-MFS 1-6 CSMFS 2005 - ÜMFS 0-2 MAC: MAC-MFS 1997/B - Újpesti Haladás 1-8 MAC-MFS 2005 - Fót 6-3 MAC-MFS 2005 - Sződ 6-0 MAC-MFS 2005 - Pilisvörösvár I. 2-0 MAC-MFS 2005 - CSMFS 6-1 MAC-MFS 2005 - Pilisvörösvár I. 2-2 büntetőkkel (0-1) Üröm: ÜMFS 2003 - Solymár 2003 6-2 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2003 6-4 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2004 9-5 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2004 3-5 ÜMFS 2004 - Solymár 2003 1-6 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2003 1-11 ÜMFS 2005 - CSMFS 3-1 ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár II. 4-0 ÜMFS 2005 - Göd 3-0 ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár 0-3 ÜMFS 2005 - CSMFS 2-0 Kiemeltek: MFS 1997 - ESMTK 8-1 MFS 1998 - FTC (női) 2-2 MFS 1999 - ESMTK 3-0 MFS 2000 - Baráti Bőrlabda 3-2 MFS 2001 - UTE "D" 0-1 MFS 2002 - Csepel 6-3 |
| Tovább » |
|
Kellemes délután- 3. hely [2011. október 30. 18:20]
A 2005-ös korosztályunknak megrendezett tornán mind a három mészölyös csapat bejutott a legjobb négy közé, s ott a pilisvörösváriak mögött a 2., 3., és negyedik helyet szerezték meg. Az ürömiek a csoportban magabiztosan szerepeltek (3 győzelem), az elődöntőben viszont nem voltak elég elszántak a döntőbe jutáshoz. A végül bronzérmet szerző Aranyos, Hutás, Vasvári, Korányi (csereként: Forgó, Erdős, Rada, Kruppa) összeállítású együttesben Korányi ismét gólerős volt, ám igazán örömteliek a meccsekre ritkán eljutó Erdős Ákos góljai voltak.
ÜMFS - CSMFS 3-1 Korányi Milán (2), Vasvári Fülöp ÜMFS - Pilisvörösvár II. 4-0 Korányi Milán (2), Rada Nándor, Erdős Ákos ÜMFS - Göd 3-0 Korányi Milán (2), Erdős Ákos ÜMFS - Pilisvörösvár 0-3 ÜMFS - CSMFS 2-0 Korányi Milán (2) |
| Tovább » |
|
PMLSZ U9 - ürömi forduló [2011. október 30. 15:49]
A Pilisvörösvár és a Solymár csapatait fogadta ürömi 2003-es és 2004-es együttesünk a PMLSZ bajnokságban. A nagyobbak a Zab - Bene - Mészáros M., Zilahi M. - Tallósi (csereként: Aranyos R., Kern, Szili, Tóth T., Walczer B., Zilahi B.), a kisebbek pedig a Dócs - Erki - Rugly, Gáti - Tatai K. (csereként: Huszti, Mészáros B., Novotni, Rácz, Szabó M.) összeállításban vették fel a versenyt a vendégekkel. 2003-as csapatunk rangadót nyert az eddig veretlen pilisvörösváriakkal szemben, 2004-eseinkek pedig a tisztes helytállás volt a cél a nagyobbak között, amit a sok kapott gól ellenére sikerült elérni. Tallósi Leventét ma gólerőssége emelte a mezőny fölé: nyolcszor vette be az ellenfelek kapuját; Dócs Benedek (képünkön) pedig a kapuban is és mezőnyben is jól muzsikált.
ÜMFS 2003 - Solymár 2003 6-2 Tallósi Levente (3), Tóth Tivadar (2), Zilahi Márton ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2003 6-4 Tallósi Levente (4), Zilahi Bence, Mészáros Mátyás ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2004 9-5 Zilahi Márton (3), Mészáros Mátyás (3), Zilahi Bence (2), Tallósi Levente
ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2004 3-5 Rugly Bence, Gáti Balázs, Tatai Kende ÜMFS 2004 - Solymár 2003 1-6 Dócs Benedek ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2003 1-11 Dócs Benedek |
| Tovább » |
|
Vasárnap délután baráti torna - 2005! [2011. október 30. 08:59]
Nyolc csapat részvételével vasárnap délután egy pörgős tornát rendezünk a legkisebb korosztálynak a Márton út 25. szám alatti pályán. Az eseményen szereplő összes gyermek érmet kap majd! A Mészöly Focisuli mind a három bázisának csapata elindul a viadalon, aminek a szabályai a következők: 2 x 1 méteres kapuk, 3-as bőrlabda, 15 x 20 méteres pálya, 1 x 12 perc, 4:4 ellen, gólnál középkezdés, oldalról földről bepasszolás, szöglet nincs, korlátlan csere, kapus nincs A résztvevők: "A" csoport: Csillaghegyi MFS, Ürömi MFS, Göd, Pilisvörösvár II. "B" csoport: MAC-MFS, Fót, Sződ, Pilisvörösvár I. A menetrend: 13:00 CSMFS - ÜMFS 13:00 Göd - Pilisvörösvár II. 13:15 MAC-MFS - Fót 13:15 Sződ - Pilisvörösvár I. 13:30 CSMFS - Göd 13:30 ÜMFS - Pilisvörösvár II. 13:45 MAC-MFS - Sződ 13:45 Fót - Pilisvörösvár I. 14:00 CSMFS - Pilisvörösvár II. 14:00 ÜMFS - Göd 14:15 MAC-MFS - Pilisvörösvár I. 14:15 Fót - Sződ
Keresztjáték: 14:30 A3 - B4 és A4 - B3 14:45 A1 - B2 és A2 - B1
Helyosztók: 15:00 V. helyért és VII. helyért 15:15 III. helyért és I. helyért 15:30 Eredményhirdetés
Az ürömiek kerete: Aranyos Szabolcs, Erdős Ákos, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Rada Nándor, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
Óraállítás [2011. október 29. 18:18]
Ne feledjük az óráinkat 60 perccel visszaállítani! |
| Tovább » |
|
Hétfői kapusedzés [2011. október 28. 13:15]
Hétfőn Ürömön két csoportban lesz a kapusedzés, beleértve a csillaghegyieket is! 16:00-17:00 óra között Mészáros Miklós, Zab Mátyás, Balogh András, Dócs Benedek, Balogh Bernáth részére, míg 17:00 órától 18:30-ig pedig Kurucz András, Turányi Bence, Kiss Martin, Polyovka Martin, Csorba Alex, Ludchen Levente megjelenésére számítunk!
|
| Tovább » |
|
Mészöly Focisuli a Fókuszban [2011. október 27. 11:03]
Az RTL Klub szombat 19:00 órakor adásba kerülő Fókusz Plusz című műsorában egy csillaghegyi edzésünkön felvett interjút láthatnak Mészöly Gézával. A téma: mennyibe kerül a szülőknek gyermekük sportoltatása? A riport több sportágat érint, köztük természetesen a labdarúgást, de szó lesz konkrétan a Mészöly Focisuliról is. |
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnokság U9 - vasárnap [2011. október 25. 12:47]
A 3. fordulójához érkezik a PMLSZ bajnokság, amelynek e heti mérkőzéseit saját pályán, az ürömi műfüvesen rendezzük meg! A 2003-as és 2004-es csapat tagjainak a találkozója 09:30 órakor lesz az Úttörő utcában! A menetrend:
10:00 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2004 ("A" pálya) 10.00 ÜMFS 2003 - Solymár U9 ("B" pálya) 10:40 ÜMFS 2004 - Solymár U9 ("A" pálya) 10:40 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2003 ("B" pálya) 11:20 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 2003 ("A" pálya) 11:20 ÜMFS 2003 - Pilisvörösvár 2004 ("B" pálya)
A keretek: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zab Mátyás, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
Üröm 2004: Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Szabó Máté, Tatai Kende |
| Tovább » |
|
A hét csapata, a hét játékosai [2011. október 25. 12:38]
Ezen a héten rendhagyó módon honlapunkon, és nem a rosszul üzemelő közösségi oldalunkon tesszük közzé a hétvégi mérkőzéseken kiemelkedő teljesítményt nyújtók listáját.
A hét csapata:
CSMFS 2001, amely továbbra is veretlenül áll a PMLSZ bajnokságban (csak versenyen kívül kaptak ki)
A hét játékosai:
CSMFS 1998 - Kenyeres Ádám CSMFS 1999 - Prantner Tamás CSMFS 2000 - Bokor Gergő CSMFS 2001 - Brázovics Dominik CSMFS 2002 - Csongrádi Kristóf CSMFS-ÜMFS 2002 - Fábián László MAC-MFS 2000 - Papp Milán Kiemelt 2000 - Szabó Roland Kiemelt 2001 - Csörge Ciprián Kiemelt 2004 - Erki Zalán
Gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccsek pénteken - 2000, 2001 [2011. október 25. 12:22]
Október 28-án, pénteken a Krúdy Gyula Általános Iskola (III. Gyógyszergyár u. 22-24.) műfüves pályáján (ahol csak műfüves-, vagy sima talpú cipőben lehet játszani) a 2001-es és a 2000-es korosztály kevesebb lehetőséget kapó játékosai vívnak edzőmérkőzést az alábbi bontásban: 18:40 - 19:50 óra között /találkozó 18:15 az udvaron/ a 2001-esek lesznek a főszereplők (Ürömről: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Hadersprung Barnabás, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Müller András, Müller Ottó, Szűcs Benedek, Zsiga Kristóf; Csillaghegyről: Balogh András, Bartha Kristóf, Facskó Vince, Hajdú Dávid, Hardy Tamás, Lakatos Dominik, Lengyel Csaba, Macar Krivan, Sipos Máté, Török Soma), 20:00 és 21:00 óra között /találkozó 19:45 az udvaron/ pedig a 2000-esek népesítik be a pályát (Bőzsöny Olivér, Dembinszky Máté, Hajdu Milán, Kovács Márk (kapusként), Laskai Norman, Máthé Botond, Nagy András, Vanicsek Pál, Weiszkopf Balázs) |
| Tovább » |
|
Szakmai előadás az Aquaworldben! [2011. október 25. 12:10]
A Mészöly Focisuli SE és az Energy Group nevében szeretettel meghívjuk Önt és minden kedves ismerősét ingyenes szakmai előadásunkra!
Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest Hotel, 1044 Budapest, Íves út 16. www.ramadaresortbudapest.hu
Időpont: 2011 október 26 (szerda), 18-19 óráig
Előadó: dr Czimeth István fitoterapeuta, természetgyógyász vizsgáztató, Energy szakoktató
Téma: ➺ Az Energy bioinformációs készítményeinek bemutatása ➺ A Pentagram Regeneráció és a Hagyományos Kínai Orvoslás kapcsolata ➺ Egészségünk megőrzése, betegségeink kezelése természetes módszerekkel
Jelentkezés: A program hatékony előkészítése érdekében kérjük, hogy részvételi szándékát előre jelezze az alábbi elérhetőségeinken!
További információk: Újvári Gábor, szakmai alelnök Telefon: +3670/935 0253 / +3630/951 6601 E-mail: info@meszolyfocisuli.hu |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. október 24. 12:46]
Csillaghegy:
CSMFS 1998 - Krúdy 0-3 CSMFS 1999 - Internacional 1-2 CSMFS 2000 - Halászi Salgótarján 0-1 CSMFS 2000 - BVSC 0-2 CSMFS 2000 - REAC 0-7 CSMFS 2001 - Piliscsaba 2001 2-2 CSMFS 2001 - Piliscsaba 2002 3-0 CSMFS 2002 - Piliscsaba 2002 1-0 CSMFS 2002 - Piliscsaba 2001 0-7 CSMFS-ÜMFS 2002 - Krúdy 2-4
MAC:
MAC-MFS 2000 - Bp. Honvéd 4-0 MAC-MFS 2000 - Airenergy-Goldball 2-2 MAC-MFS 2000 - CSHC I. 0-2
Üröm:
CSMFS-ÜMFS 2002 - Krúdy 2-4
Kiemeltek:
MFS 1997 szabadnap MFS 1998 szabadnap MFS 1999 szabadnap MFS 2000 - KISE 1-5 MFS 2001 - Budatétény 2000 1-5 MFS 2002 szabadnap MFS 2004 - Krúdy 7-0 |
| Tovább » |
|
Bozsik körzeti válogatott [2011. október 22. 22:13]
A Pilisvörösvár pályáján (Erzsébet út. 37.) rendezik meg a második válogatott edzésre, ahová a 2001-es korosztályból az alábbi gyermekek lettek kijelölve: Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Orosz Apor
Az edzés időpontja: október 25., kedd 15:30 óra! Kötelező megjelenés 15 perccel az edzésidő előtt! |
| Tovább » |
|
Mészöly Focisuli a BNV-n! [2011. október 22. 21:39]
A Budapesti Nemzetközi Vásár keretén belül (az MLSZ és a pannafoci segítségével) az MFS várta a focikedvelőket 09:00 és 19:00 óra között. Az egész napos rohamot Tóvaj Kristóf állta, de kint jártak egyesületünk vezetői is az F pavilonban. Köszönjük a kilátogató gyerekek és felnőttek segítségét is! Kapcsolódó képgalériánk a Fotóalbumban! |
| Tovább » |
|
Mészöly - Krúdy barátság [2011. október 21. 23:39]
2002-es és 1998-as csapatunk is edzőmérkőzést vívott a Krúdy iskola hasonló korú labdarúgóival. A barátságos meccsek tényleg barátságosak voltak: a hatalmas iram ellenére a két találkozón összesen egy szabálytalanságot kellett lefújnia a bírónak! 2002-es gárdánk a Ludchen L. - Fábián - Cselőtei, Tuboly, Király - Somogyi (csereként: Havasi, Aczél, Pál) összeállításban lépett pályára, és egy fordulatos meccsen kapott ki. 4 évvel idősebb klubtársaik a Turányi - Kenyeres Á., Lóránt M. - Lévai, Loydl, Szabó G. (csereként: Lajos, Szabó P.) összeállításban szenvedtek vereséget, egy olyan meccsen, amelyen körbelőtték ellenfelük kapuját, betalálniuk viszont nem sikerült - csak saját kapujukba, igaz, oda kétszer is... Kiemelhető a duplázó Fábián László (képünkön) teljesítménye, aki védőként és csatárként is csapata erőssége volt a fiatalabbak között, míg az idősebbeknél Kenyeres Ádámot megbízható védőmunkája emelte ki társai közül.
MFS 2002 - Krúdy 2-4 Fábián László (2)
MFS 1998 - Krúdy 0-3 |
| Tovább » |
|
Kölyökparádé ingyen! [2011. október 20. 13:47]
2011. 10. 22-én, szombaton a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) Kölyökparádéján 16 mészölyös gyerkőcnek (korcsoporttól függetlenül) lehetősége nyílik, hogy műfüves pályán, kötetlenül focizzon 3-4 órát.
Az alábbi turnusokra lehet jelentkezni Tóvaj Kristóf edzőnél a 06 30 513 33 96-os telefonszámon, vagy az mfs@meszolyfocisuli.hu e-mail címen:
9:00-12:00 (érkezés: 8:45) 6 gyermek és 4 felnőtt (nekik nem kötelező) jelentkezését várjuk. Kijelölt szülő: Tóvaj Kristóf 12:00-16:00 (érkezés: 11:45) 3 gyermek és 1 felnőtt (nekik nem kötelező) jelentkezését várjuk. Kijelölt szülő: Demendi István
Minden turnusban 6 gyerek és 4 felnőtt belépő van fenntartva a Mészöly Focisuli résztvevői számára, melyet a főbejáratnál lehet majd átvenni az arra kijelölt szülő nevén! A gyerekek kapnak mezt, de alá hozzanak magukkal meleg ruhát! Külön átöltözési lehetőség nincs, ezért sportfelszerelésben kell megjelenni! Helyszín: HUNGEXPO, 1101. Albertirsai út 10. "F" Pavilon, Kölyökparádé (Megközelíthetőség: ide kattintva).
Részvétel a jelentkezési sorrend alapján!
|
| Tovább » |
|
Csapatképek, meccsképek [2011. október 20. 09:23]
Mint azt láthatják a csapataink/játékoskeretek vagy a csapataink/fotóalbum/portrék menüpont alatt, minden labdarúgónkat egyesével lefotóztuk, és képeik kikerültek honlapunkra. Ahhoz viszont az Önök segítségét kérnénk, hogy csapatképekkel, meccsképekkel is színesíthessük oldalunkat. Ha már úgyis megnézi gyermekét a hétvégi meccseken, előtte/utána hívja össze a csapatot egy közös fotóra, esetleg kapjon le egy-két érdekes momentumot a mérkőzésből! A képeket az info@meszolyfocisuli.hu vagy az mfs@meszolyfocisuli.hu e-mail címekre várjuk, és már kerülnek is ki az adott csapat képei közé! |
| Tovább » |
|
Bükszegi Zoltán az edzői stábunkban! [2011. október 19. 13:10]
Nagy örömünkre szolgál, hogy immár a harmadik válogatott labdarúgót üdvözölhetjük edzőink között. Bükszegi Zoltán játszott a BVSC, a Ferencváros, az MTK, a Vasas, a Dunaferr és az Újpest csapatában is Magyarországon, az olimpiai válogatottal pedig a '96-os atlantai játékokra is eljutott. Pályafutása során szerzett tapasztalatai sokat segítenek majd focistapalántáink képzésében. |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs Krúdyval - 2002 és 1998! [2011. október 19. 11:36]
Most pénteken 18:40 - 19:50 óra között a 2002-esek 5+1 fővel vívnak edzőmérkőzést a Krúdy csapata ellen a III. Gyógyszergyár u. 22-24. szám alatti iskola műfüves pályáján. Találkozó az iskola aulájában 18:15 órakor. A 4x15 perces találkozón Ürömről Aczél András, Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Király Hunor, Kőszegi János, Ludchen Levente (kapusként), Pál Szabolcs, Tuboly Zalán, míg Csillaghegyről Fábián László, Havasi Milán, Kató Alexander, Lakatos Alex, Lengyel Szabolcs, Magyar Lukács, Somogyi Áron vesz részt Szarvas Gábor és Tóvaj Kristóf irányításával. 20:00 és 21:00 óra között (találkozó a pályán 19:45) pedig az 1998-asok fociznak (Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Lóránt Márk, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence, Varga László). Aláöltözésre alkalmas meleg holmi, sportszár, sípcsontvédő és műfüves, vagy sima talpú cipő mindenkinél legyen, stoplisban nem szabad játszani! |
| Tovább » |
|
A hét legjobb csapata és legjobb játékosai [2011. október 17. 17:35]
Minden hét elején kiválasztjuk és közzétesszük az elmúlt hétvége legjobb teljesítményt nyújtó csapatát, és minden korosztály legjobb játékosát az adott fordulóban, tornán. Szóval dolgozzatok keményen az edzéseken, mindent bele hétvégén, aztán nincs más dolgotok, mint figyelni Facebook oldalunkat, és előbb-utóbb találkozhattok a nevetekkel/fotótokkal a hét legjobb játékosai között!
Az eheti legjobbjaink és a hétvégén lejátszott összes mérkőzés statisztikája már megtekinthető a Mészöly Focisuli Facebook oldalán, amely a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el. |
| Tovább » |
|
Mészöly Focisuli a mai Blikkben [2011. október 17. 16:21]
Ürömi bázisunkon járt a Blikk újságírója és fotósa. A Mészöly Focisuliról készült cikk és a különleges fényképek a lap mai számában tekinthetők meg, vagy ide kattintva. |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. október 17. 16:02]
Csillaghegy:
CSMFS 1999 - Újpesti Haladás 0-8 CSMFS 2001. - III. ker. TUE II. 0-9 CSMFS 2001. - III. ker. TUE I. 0-8 CSMFS 2001. - CSMFS 2002. 1-2 CSMFS 2001. - Vasas 0-6 CSMFS 2002. - III. ker. TUE I. 0-4 CSMFS 2002. - Vasas 1-9 CSMFS 2002. - III. ker TUE II. 0-7 CSMFS 2003. - III. ker. TUE 3-2 CSMFS 2003. - Baráti Bőrlabda 2-2 CSMFS 2003. - Gázművek I. 5-1 CSMFS 2003. - III. ker. TUE II. 7-2 CSMFS 2004. - Vasas 0-4 CSMFS 2004. - III. ker. TUE II. 1-4 CSMFS 2004. - Gázművek II. 0-3 CSMFS 2004 - III. ker. TUE II. 1-6 CSMFS 2005. - III. ker. TUE I. 4-5 CSMFS 2005. - Gázművek I. 5-4 CSMFS 2005. - III. ker. TUE II. 1-0 CSMFS 2005. - CSMFS 2006. 4-2 CSMFS 2005. - Vasas 3-10 CSMFS 2005. - Gázművek II. 6-0 CSMFS 2006. - III. ker. TUE II. 0-3 CSMFS 2006. - Gázművek II. 0-5 CSMFS 2006. - III. ker. TUE I. 1-8 CSMFS 2006. - Gázművek I. 1-9 CSMFS 2006. - Vasas 1-7
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - Grund FC 1-2 MAC-MFS 2002 - Vízművek SK 6-1 MAC-MFS 2002 - Zrínyi 17 SE 2-2 MAC-MFS 2002 - Rákosmenti TK 9-0 MAC-MFS 2003 - Vízművek 1-1 MAC-MFS 2003 - Zrínyi ’17 3-1 MAC-MFS 2003 - RTK 4-0 MAC-MFS 2003 - MAC-MFS 2004 2-1 MAC-MFS 2004 - Vízművek 1-0 MAC-MFS 2004 - RTK 3-1 MAC-MFS 2004 - Zrínyi ’17 4-4 MAC-MFS 2005 I. - Vízművek 4-1 MAC-MFS 2005 I. - Zrínyi '17 6-0 MAC-MFS 2005 I. - RTK 11-0 MAC-MFS 2005 I. - MAC-MFS 2005 II. 7-5 MAC-MFS 2005 II. - RTK 2-6 MAC-MFS 2005 II. - Vízművek 1-4 MAC-MFS 2005 II. - Zrínyi '17 4-1
Üröm:
ÜMFS 2002 - SZE-FI 2001 0-2 ÜMFS 2002 - Solymár 4-0 ÜMFS 2002 - Pilisszentiván 4-1 ÜMFS 2002 - Pilisvörösvár 1-9 ÜMFS 2004 - SZE-FI 2003 0-2 ÜMFS 2004 - Solymár 6-1 ÜMFS 2004 - Pilisszentiván 8-1 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 1-0 ÜMFS 2005 I. - SZE-FI II. 7-0 ÜMFS 2005 I. - Solymár 4-3 ÜMFS 2005 I. - Pilisvörösvár II. 3-6 ÜMFS 2005 I. - ÜMFS 2005 II. 2-2 ÜMFS 2005 II. - Pilisvörösvár I. 4-2 ÜMFS 2005 II. - Pilisszentiván 10-3 ÜMFS 2005 II. - SZE-FI I. 3-0
Kiemeltek:
MFS 1997 - Gloriett 7-0 MFS 1998 - Kelen 4-2 MFS 1999 - Gloriett 0-8 MFS 2000 - Csepel 1-6 MFS 2001 - Soroksár 0-10 MFS 2002 - Gloriett 2-7 |
| Tovább » |
|
Extra játéklehetőség két pénteken [2011. október 16. 17:10]
A következő két pénteken edzőmérkőzéseket játszunk a Krúdy csapatai ellen (az általános iskola műfüves, villanyfényes pályáján- III. Gyógyszergyár u. 22-24.)annak érdekében, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosaink is belelendülhessenek a játékba.
Október 21-én 18:40 - 19:50 óra között a 2002-esek jutnak szóhoz (Aczél András, Császár Benedek, Cselőtei Dávid, Király Hunor, Ludchen Levente (kapusként), Pál Szabolcs, Tuboly Zalán), 20:00 és 21:00 óra között pedig az 1998-asok fociznak (Dócs Krisztián, Kenyeres Ádám, Lajos Brúnó, Lévai József, Lóránt Márk, Loydl Dániel, Szabó Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence, Varga László).
Október 28-án a 2000-es és a 2001-es korosztály kerül sorra az alábbi bontásban: 18:40 - 19:50 óra között a 2001-esek lesznek a főszereplők (Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Hadersprung Barnabás, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Müller András, Müller Ottó, Szűcs Benedek, Zsiga Kristóf), 20:00 és 21:00 óra között pedig a 2000-esek népesítik be a pályát (Bőzsöny Olivér, Dembinszky Máté, Hajdu Milán, Horváth Kristóf, Kovács Márk (kapusként), Laskai Norman, Nagy András, Vanicsek Pál, Weiszkopf Balázs)
A műfüves pályán tilos stoplis cipőben játszani! |
| Tovább » |
|
2. Bozsik Torna - 2005, Pilisszentiván [2011. október 16. 15:24]
Az U7 korosztályban két hasonló erősségű csapattal indultunk, és gólgazdag meccseket játszva fociztunk. Mind a két sorunk ügyesen játszott, igaz néha egyedül maradt a két gólvágó... Élete első meccsén szereplő Doroszlay Ádámunk (képünkön) külön oklevelet is kapott, de örültünk a másik 2006-os, Császár Márk teljesítményének is. Az ÜMFS I. néven szereplő Ludchen, Bacsi, Vasvári (csereként: Forgó, Doroszlay), illetve az ÜMFS II. elnevezésű Hutás, Aranyos, Korányi (csereként: Rada, Császár M.) összetételű soraink önbizalomtól duzzadó játéka szép élmény volt ezen a napsütötte vasárnapon.
Az eredmények:
ÜMFS I. - SZE-FI II. 7-0 Bacsi Dániel (3), Ludchen Dániel (3), Vasvári Fülöp ÜMFS I. - Solymár 4-3 Vasvári Fülöp (2), Ludchen Dániel, Doroszlay Ádám ÜMFS I. - Pilisvörösvár II. 3-6 Ludchen Dániel (3) ÜMFS I. - ÜMFS II. 2-2 Ludchen Dániel (2), illetve Korányi Milán (2)
ÜMFS II. - Pilisvörösvár I. 4-2 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs ÜMFS II. - Pilisszentiván 10-3 Korányi Milán (4), Aranyos Szabolcs (3), Hutás Benedek (2), Rada Nándor ÜMFS II. - SZE-FI I. 3-0 Aranyos Szabolcs (2), Korányi Milán
A tornáról készült fényképek a 2005-ös korosztály fotóalbumában megtekinthetők! |
| Tovább » |
|
2. Bozsik Torna - 2004, Pilisszentiván [2011. október 16. 14:01]
A Bozsik Tornán itt is a fiatalabb (U8) korosztálynak jutott ma játéklehetőség, csupán a SZE-FI szerepeltetett 2003-as fiúkat Pilisszentivánon. A Szabó M. - Erki, Rugly, Mészáros B., Gáti (csereként: Novotni, Rácz, Györke) összetételű együttes megbízhatóan muzsikált, bár az idősebbek ellen félve kezdtek, a könnyebb meccseken meg sem izzadtak, de legalább egy jó iramú rangadó maradt a végére... A torna oklevelét Mészáros Bálint (képünkön) gyűjtötte be, de senkivel sem lehettünk igazán elégedetlenek!
Az eredmények:
ÜMFS - SZE-FI 2003 0-2 ÜMFS - Solymár 6-1 Mészáros Bálint (3), Gáti Balázs (2), Erki Zalán ÜMFS - Pilisszentiván 8-1 Gáti Balázs (4), Rugly Bence (2), Mészáros Bálint, Rácz Kristóf ÜMFS - Pilisvörösvár 1-0 Gáti Balázs |
| Tovább » |
|
2. Bozsik Torna - 2002, Pilisszentiván [2011. október 16. 13:13]
Az U11-esek versenyében ezúttal minden csapat (kivéve a SZE-FI) a 2002-es születésű gyerekeit játszatta a Bozsik Tornán, ahol négy mérkőzés jutott egyesületenként. A mieink U10-es gárdája Polyovka - Tarjányi, Polencsik, Tuboly, Bicski T., Czájder, Lóránt (csereként: Imre, Kőszegi, Cselőtei) összetételben szerepelt, és csupán az utolsó meccsen focizott elfogadhatatlanul... Cselőtei Dávid (képünkön) és Tuboly Zalán játéka biztató volt, ám a régi motorosok között csupán 2-3 jobb teljesítmény akadt.
Az eredmények:
ÜMFS - SZE-FI 2001 0-2 ÜMFS - Solymár 4-0 Lóránt Kristóf (2), Tuboly Zalán, Czájder Dániel ÜMFS - Pilisszentiván 4-1 Bicski Tamás, Czájder Dániel, Tuboly Zalán, Lóránt Kristóf ÜMFS - Pilisvörösvár 1-9 Lóránt Kristóf |
| Tovább » |
|
Az U7-es program is megvan [2011. október 15. 20:17]
A szervezők jelezték, hogy csak két csapatunk indulhat holnap a legkisebb korosztályban, ezért a keretek így alakulnak Pilisszentivánon vasárnap. Találkozó 11:30 órakor.
U7 keret I.: Árkos Balázs, Bacsi Dániel, Erdős Ákos, Doroszlay Ádám, Forgó András, Kruppa Péter, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp
U7 keret II.: Aranyos Szabolcs, Ballner Nándor, Császár Márk, Csicsvári Gyula, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Németh Márk, Rada Nándor
A menetrend:
12:00 ÜMFS I. - SZE-FI II. 12:00 ÜMFS II. - Pilisvörösvár I. 12:15 ÜMFS II. - Pilisszentiván 12:15 ÜMFS I. - Solymár 12:30 ÜMFS II. - SZE-FI I. 12:30 ÜMFS I. - Pilisvörösvár II. 12:45 ÜMFS I. - ÜMFS II. |
| Tovább » |
|
Vasárnapi Bozsik - Pilisszentivánon [2011. október 13. 14:28]
A szervezők döntése értelmében a vasárnapi Bozsik Programra csak U8 (2004) és U10 (2002) születésű gyermek mehet, a 2003-as és 2001-eseknek most nem rendeznek fordulót... A legkisebbeknél nem volt korlátozás, ott három csapattal indulhatunk. a helyszín minden korosztálynak: Pilisszentiván, Sport u.; térkép ide kattintva.
Az U11 versenyben tehát csak 2002-es csapatok vesznek részt, nekik 08:30 órakor lesz a találkozó a helyszínen. Bő kerettel megyünk, de az igazolás megléte alapfeltétel: Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Király Hunor, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán
Az U9-eseknél a 2004-es korosztály jut szerephez ezen a tornán. Találkozó 10:00 órakor a helyszínen (4+1 fő játszik).
Az U8 (2004) keret: Erki Zalán, Gáti Balázs, Györke Dániel, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Szabó Máté, Tatai Kende
Az U7 korosztályban 12:00 órakor kezdődik a torna (2005-2006-os csapat), nekik 11:30 órára kell a helyszínre menniük! (3:3 ellen játszanak). Itt 3 csapatot állítunk ki!
U7 (2005) keret I.: Bacsi Dániel, Erdős Ákos, Forgó András, Kruppa Péter,Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp
U7 (2005) keret II.: Aranyos Szabolcs, Ballner Nándor, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Rada Nándor
U6 (2006) keret III.: Árkos Balázs, Császár Márk, Csicsvári Gyula, Doroszlay Ádám, Németh Márk |
| Tovább » |
|
A hét legjobb csapata és legjobb játékosai [2011. október 11. 11:54]
Mostantól minden hét elején kiválasztjuk és közzétesszük az elmúlt hétvége legjobb teljesítményt nyújtó csapatát, és minden korosztály legjobb játékosát az adott fordulóban, tornán. Szóval dolgozzatok keményen az edzéseken, mindent bele hétvégén, aztán nincs más dolgotok, mint figyelni Facebook oldalunkat, és előbb-utóbb találkozhattok a nevetekkel/fotótokkal a hét legjobb játékosai között!
Az eheti legjobbjaink és a hétvégén lejátszott összes mérkőzés statisztikája már megtekinthető a Mészöly Focisuli Facebook oldalán, amely a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el. |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. október 10. 09:39]
Csillaghegy:
CSMFS 1998 - Krúdy 8-2 CSMFS 1999 - UFC 0-4 CSMFS 2003 - ÜMFS 2003 1-0 CSMFS 2004 - ÜMFS 2004 5-2 CSMFS 2004 - ÜMFS 2003 0-9 CSMFS 2003 - ÜMFS 2004 4-3 CSMFS 2003 - CSMFS 2004 6-3
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - Budafok 0-2
Üröm:
ÜMFS 2003 - CSMFS 2003 0-1 ÜMFS 2003 - CSMFS 2004 9-0 ÜMFS 2003 - ÜMFS 2004 10-0 ÜMFS 2004 - CSMFS 2003 3-4 ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 2-5 ÜMFS 2004 - Dinamo Star 2-2 ÜMFS 2004 - KISE 1-2 ÜMFS 2004 - Törökbálint 3-1 ÜMFS 2004 - Baráti Bőrlabda 0-2
Kiemeltek:
MFS 1997 - Budaörs 4-1 MFS 1998 - RKSK 1997 1-9 MFS 1999 - Budaörs 0-4 MFS 2000 - RKSK 0-8 MFS 2001 - Energia FC 1-6 MFS 2002 - Budatétény 1-4 |
| Tovább » |
|
Bemutatkoztunk a PMLSZ-ben [2011. október 09. 20:02]
A PMLSZ U9 bajnokságában ma mutatkozott be a két ürömi csapat. A 2003-as és a 2004-esek csatájában is csillaghegyi győzelem született, pedig mindkét mérkőzésen az ürömiek támadtak többet. A fiatalabb korosztály (2004 - Szabó M. - Rugly, Gáti, Huszti, Tatai (csereként: Mészáros B., Csocsán, Nádasdi, Novotny) végig jól játszott, a nagy rangadót ugyan elbukták, az idősebbek ellen azonban nagyon stabilan játszott három fiú is a csapatból. A 2003-asok (Walczer B. - Bene, Tóth T., Zilahi M., Mészáros M. (csereként: Szili, Tallósi, Zilahi B., Szili) egy utolsó percben kapott góllal elbukták a végigtámadott mérkőzést, majd 19 gólt lőve vigasztalódtak.
Eredmények: ÜMFS 2003 - CSMFS 2003 0-1 ÜMFS 2004 - CSMFS 2004 2-5 Mészáros Bálint, Tatai Kende ÜMFS 2003 - CSMFS 2004 9-0 Walczer Bálint (4), Mészáros Mátyás, Zilahi Márton, Zilahi Bence, Bene Domonkos, Aranyos Roland ÜMFS 2004 - CSMFS 2003 3-4 Rugly Bence (2), Gáti Balázs ÜMFS 2003 - ÜMFS 2004 10-0 Zilahi Márton (4), Zilahi Bence (3), Walczer Bálint, Tallósi Levente, Tóth Tivadar |
| Tovább » |
|
3. Angyalföld Kupa - 4. hely [2011. október 08. 14:32]
Rendkívül szoros meccseket játszottak a Dócs-Szili-Rugly,Huszti-Tatai K. (csere: Korányi, Mészáros B., Novotny) összeállításban szereplő hétéveseink a 3. Angyalföld Kupán. A közel azonos képességű csapatok küzdelmében végül a 4. helyet sikerült megszerezni.
ÜMFS 2004 - Dinamo Star 2-2 Tatai Kende, Mészáros Bálint ÜMFS 2004 - KISE 1-2 Tatai Kende ÜMFS 2004 - Törökbálint 3-1 Tatai Kende, Korányi Milán (2) ÜMFS 2004 - Baráti Bőrlabda 0-2
Képünkön a kiemelkedő teljesítménnyel előrukkoló Tatai Kende. |
| Tovább » |
|
Magabiztosan [2011. október 07. 22:54]
Nem viselte meg 1998-as csapatunkat, hogy idén mindössze 3 óra volt az ősz, mert a téliesített időjárásban is szorgosan focizva 8-2-re legyőzték a főképpen fiatalabbakból álló Krúdy csapatát (amelyet két mészölyös, Ilcsik és Monfils is erősített). A mieink Kurucz - Lévai, Cseh, Bodnár, Szabó G. (csereként: Lajos, Kenyeres M., Schmidl) összetételben játszottak és Bodnár Gergely (4), Cseh Dávid, Lajos Brúnó, Kenyeres Ádám, Schmidl Gergely góljaival nyerték meg a 4 x 15 perces, sportszerű találkozót, amelynek képei már a galériában tekinthetők meg. |
| Tovább » |
|
1998-as edzőmeccs [2011. október 06. 21:25]
A Krúdy ellen játszik barátságos mérkőzést az ürömi és csillaghegyi bázis - bajnokságokban nem induló - 1998-as csapata. Pénteken 19:00 órakor lesz a gyülekező a III. Gyógyszergyár u. 22-24. alatti műfüves pályánál, ahol sima talpú cipőben lehet csak focizni. A mérkőzés 19:30-21:00 óra között kerül megrendezésre. A keret: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Kenyeres Ádám, Kurucz András, Lajos Brúnó, Lévai József, Scmidl Gergely, Szabó Gergő |
| Tovább » |
|
Rossz hír! [2011. október 05. 21:19]
Ma kaptuk a szervezőktől a hírt, hogy az I. Marczibányi Kupa elmarad. Így a szombati játéknapra készülők (2003 és 2005), sajnos, foci nélkül maradnak... |
| Tovább » |
|
PMLSZ bajnokság U9 - vasárnap [2011. október 05. 00:22]
Az első fordulóban szabadnapos ürömiek pont a csillaghegyiek ellen mutatkoznak be a PMLSZ U9 bajnokságában. Öt mérkőzést vívunk majd a Márton úton vasárnap délután az alábbi program mentén:
14:00 CSMFS 2003 - ÜMFS 2003 "A" pálya 14:00 CSMFS 2004 - ÜMFS 2004 "B" pálya 14:40 CSMFS 2003 - ÜMFS 2004 "A" pálya 14:40 CSMFS 2004 - ÜMFS 2003 "B" pálya 15:20 ÜMFS 2003 - ÜMFS 2004 "A" pálya
A találkozók 2 x 12 percesek lesznek, 4+1 fő játszik egyszerre. Találkozó 13:30 órakor a Márton út 9. szám alatti pályán.
A két keret:
Üröm 2003: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zab Mátyás, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
Üröm 2004: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Gáti Balázs, Huszti Máté, Kocsis Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Szabó Máté, Tatai Kende |
| Tovább » |
|
Angyalföld Kupa - szombat, 2004 [2011. október 04. 23:45]
A III. Angyalföld Kupán veszünk részt a 2004-es ürömi csapatunkkal szombaton a 1131 Budapest, Új Palotai út 13. szám alatti sporttelep műfüves pályáján. Találkozó 09:15 órakora helyszínen, ahol az alábbi program vár a Szarvas Gábor által vezetett csapatra:
B pálya: 10.00-10.15 Mészöly FS – Baráti Bőrlabda FC 10.15-10.30 Mészöly FS – Törökbálint FS 10.30-10.45 Baráti Bőrlabda FC – Törökbálint FS
Helyosztók: A pálya: 10.50-11.05 A2 - B2 11.05 -11.20 A1 - B1
B pálya: 10.50-11.05 A3 - B3
EREDMÉNYHIRDETÉS: 11.30-tól az ,,A’’ pályán
A keretből hárman (Erki, Gáti, Szabó) is jelezték, hogy nem tudnak jönni. Akikre számítunk: Dócs Benedek, Huszti Máté, Korányi Milán, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rugly Bence, Szili Flávia, Tatai Kende |
| Tovább » |
|
Interjú Mészöly Gézával és Újvári Gáborral [2011. október 04. 12:37]
Mészöly Géza és Újvári Gábor lesznek a vendégei a Mai helyzet című műsornak, amely ma (2011. 10. 04.) 19:15 perckor kerül adásba a Sport1-en! |
| Tovább » |
|
A heti meccskínálat [2011. október 03. 22:49]
A keddi Bozsik Programon kívül a hétvégén az alábbi csapataink számíthatnak mérkőzésekre: PMLSZ bajnokság: ÜMFS 2004 vasárnap 14:00, Márton út ÜMFS 2003 vasárnap 14:00, Márton út Tornák: ÜMFS 2005 szombat 09:00, Marcibányi tér ÜMFS 2004 szombat 09:15, Új Palotai út ÜMFS 2003 szombat 13:00, Marcibányi tér Barátságos mérkőzés: ÜMFS '98 - Krúdy péntek 19:30, Gyógyszergyár u.
A teljes kínálat a Tovább gomb megnyomásával olvasható. |
| Tovább » |
|
A hét legjobb csapata és legjobb játékosai [2011. október 03. 14:09]
Mostantól minden hét elején kiválasztjuk és közzétesszük az elmúlt hétvége legjobb teljesítményt nyújtó csapatát, és minden korosztály legjobb játékosát az adott fordulóban, tornán. Szóval dolgozzatok keményen az edzéseken, mindent bele hétvégén, aztán nincs más dolgotok, mint figyelni Facebook oldalunkat, és előbb-utóbb találkozhattok a nevetekkel/fotótokkal a hét legjobb játékosai között!
Az eheti legjobbjaink és a hétvégén lejátszott összes mérkőzés statisztikája már megtekinthető a Mészöly Focisuli Facebook oldalán, amely a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el. |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. október 03. 10:41]
Csillaghegy:
CSMFS 1999 - RTK 2-1 CSMFS 2000 - Honvéd 0-2 CSMFS 2000 - Gloriett 0-4 CSMFS 2000 - Csepel Halászi 6-1 CSMFS 2001 - Solymár 2000 2-3 CSMFS 2001 - Solymár 2001 3-0 CSMFS 2002 - Solymár 2001 2-2 CSMFS 2002 - Solymár 2000 1-7
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - RKSK 0-1
Üröm:
ÜMFS 2001 - Budakalász 2-3 ÜMFS 2001 - SZE-FI 1-3 ÜMFS 2002 - Budakalász 2001 0-1 ÜMFS 2002 - SZE FI 2001 4-3
Kiemeltek:
MFS 1997 - Dunaújváros 1-1 MFS 1998 - Csepel 1997 0-8 MFS 1999 - Dunaújváros 1-3 MFS 2000 - BVSC 2-7 MFS 2001 - Hidegkút 2000 1-4 MFS 2002 - Vasas SC 1-6 |
| Tovább » |
|
PMLSZ U11 - budakalászi forduló [2011. október 02. 16:42]
Annak ellenére, hogy a Gyömrei - Turcsányi, Hegedűs - Nagy P, Légrádi, Csörge - Kiss M. (csere: Borbély, Szabó V.) összeállítású 2001-es csapatunk mindkét meccsén nagy mezőnyfölényben futballozott, nem sikerült győzelmet aratnunk Budakalászon, mivel az elöl kihagyott helyzetek, nagy egyéni védekezési hibákkal párosultak. A PMLSZ bajnokság 2. fordulójában Nagy Péter szabadrúgásgólja és Csörge Ciprián (képünkön) harcos, ellentmondást nem tűrő játéka emelhető ki. A rotáció miatt több meghatározó játékosunk nem játszott, így az összteljesítmény nem rossz, a többiek is kellő játéklehetőséghez jutottak.
ÜMFS 2001 - Budakalász 2-3 Turcsányi Botond, Légrádi Máté ÜMFS 2001 - SZE-FI 1-3 Nagy Péter
Az egy évvel idősebbek között szereplő Tatai - Polyovka, Németh Á. - Lóránt, Bicski T., Imre - Kőszegi (csereként: Ludchen, Tarjányi, Cselőtei, Czájder) összeállítású 2002-es csapatunk mindkét mérkőzésen jó teljesítménnyel rukkolt elő, ám míg az első találkozón még kimaradtak a helyzetek, a másodikon sikerült egy négyest rúgni szentendrei ellenfelünknek. Csorba András csapata hajtós, kemény focit mutatott be, több kiemelkedő teljesítménnyel: Czájder Dániel és Németh Áron mezőnyben emelkedett az átlag fölé, Tatai Szemere a kapuban, Polyovka Martin pedig itt is, ott is.
ÜMFS 2002 - Budakalász 2001 0-1 ÜMFS 2002 - SZE FI 2001 4-3 Czájder Dániel (2), Lóránt Kristóf, Németh Áron
|
| Tovább » |
|
Budakalász PMLSZ U11, vasárnap [2011. szeptember 28. 23:27]
Az ürömiek a PMLSZ bajnokság 2. fordulójában Budakalászon a helyiek és a SZE-FI ellen küzdenek majd vasárnap. A 2001-es és a 2002-es csapatunk is 3-3 mérkőzést játszik majd. A találkozó a 2001-eseknek 11:30 órakor, a 2002-eseknek 12:00 órakor lesz az Omszki-tó partjánál lévő pályán (térkép ide kattintva)
A keretek:
U11-2001 - Borbély Vince, Csoltói Sándor, Csörge Ciprián, Gyömrei Gábor, Hegedűs Bálint, Kiss Martin (mezőnyben), Monfils Mátyás, Nagy Péter, Orosz Apor, Turcsányi Botond U10-2002 - Bicski Tamás, Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin (mezőnyben), Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere (kapuban)
A program:
12:00 ÜMFS 2001 - Budakalász-Vasas akadémia 12:30 ÜMFS 2002 - Budakalász-Vasas akadémia 13:30 ÜMFS 2002 - SZEFI U10 14:00 ÜMFS 2001 - SZEFI U11 14:30 ÜMFS 2002 - SZEFI U11 15:00 ÜMFS 2001 - SZEFI U10 |
| Tovább » |
|
Statisztika [2011. szeptember 28. 11:25]
A hétvégén lejátszott összes mérkőzés statisztikája megtekinthető a Mészöly Focisuli Facebook oldalán, amely a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el. |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. szeptember 28. 10:52]
Csillaghegy:
CSMFS 1999 - Csepel 1-5 CSMFS 2001 - Gázművek 6-0 CSMFS 2001 - TUE 0-7 CSMFS 2001 - Vasas 0-4 CSMFS 2001 - CSMFS 2002 6-1 CSMFS 2002 - TUE 0-8 CSMFS 2002 - Vasas 0-13 CSMFS 2002 - Gázművek 5-2 CSMFS 2003 - Gázművek 3-1 CSMFS 2003 - TUE 1-0 CSMFS 2003 - Baráti Bőrlabda 2-0 CSMFS 2003 - CSMFS 2004 5-0 CSMFS 2004 - Gázművek 0-4 CSMFS 2004 - TUE 1-3 CSMFS 2004 - Baráti Bőrlabda 0-6 CSMFS 2005 - TUE 7-0 CSMFS 2005 - Gázművek 6-2 CSMFS 2005 - CSMFS 2006 7-0 CSMFS 2005 - Gázművek 5-1 CSMFS 2006 - TUE 1-4 CSMFS 2006 - Gázművek 0-2 CSMFS 2006 - TUE 0-9 A 2005-ös korosztály Vácott vett részt egy 12 csapatos tornán, ahol 3. helyezést ért el.
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - Budatétény 12-0 MAC-MFS 2001 - Vízművek SK 2-0 MAC-MFS 2001 - Zrínyi 17 SE 4-2 MAC-MFS 2001 - Rákosmenti TK 7-0 MAC-MFS/A 2002 - Vízművek 5-0 MAC-MFS/A 2002 - RTK 1-0 MAC-MFS/A 2002 - MAC-MFS/B 2-1 MAC-MFS/B 2002 - Vízművek 1-0 MAC-MFS/B 2002 - RTK 2-0 MAC-MFS/A 2004 - Vízművek 7-5 MAC-MFS/A 2004 - Zrínyi '17 15-0 MAC-MFS/A 2004 - RTK 2-1 MAC-MFS/A 2004 - MAC-MFS/B 15-3 MAC-MFS/B 2004 - RTK 8-8 ) MAC-MFS/B 2004 - Vízművek 1-6 MAC-MFS/B 2004 - Zrínyi '17 7-0
Üröm:
ÜMFS 2001 - SZE FI I. 0-3 ÜMFS 2001 - SZE FI II. 0-1 ÜMFS 2001 - SZE FI III. 0-3 ÜMFS 2001 - Pilisvörösvár 0-3 ÜMFS 2003 - Pilisszentiván 14-1 ÜMFS 2003 - SZE FI III. 3-0 ÜMFS 2003 - SZE FI II. 5-2 ÜMFS 2004 - Pilisszántó 1-6 ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 0-10 ÜMFS 2004 - Solymár 0-6 ÜMFS 2005 - SZE FI I. 0-7 ÜMFS 2005 - Pilisszántó 5-3 ÜMFS 2005 - Solymár 1-8 ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár 1-9 ÜMFS 2006 - SZE FI II. 3-1 ÜMFS 2006 - SZE FI I. 1-5 ÜMFS 2006 - Pilisszántó 5-1 ÜMFS 2006 - SZE FI III. 3-0 A 2005-ös korosztály Vácott vett részt egy 12 csapatos tornán, ahol 1. helyezést ért el.
Kiemeltek:
MFS 1997 - Dorog 2-2 MFS 1998 - Gloriett 0-3 MFS 1999 - Dorog 6-1 MFS 2000 -Budafok 2-1 MFS 2001 - Szent Pál Akadémia 1-0 MFS 2002 - Honvéd 3-10 |
| Tovább » |
|
Nem okoztunk csalódást [2011. szeptember 25. 18:11]
A szentendrei Bozsik Program vasárnapi állomásán több korosztályban is lehetőséghez juttattuk a a kevésbé rutinos játékosainkat, így mindenki sokat játszhatott. Az U7-eseknél a 2005-ös és 2006-os csapatunk egyaránt csere nélkül vívta meg 4-4 meccsét az alábbi összetételben: 2005: Ballner, Rada, Búzás, míg a 2006-os csapat Csicsvári, Császár M., Forgó felállásban szerepelt. (Az ürömi 2005-ös gyerekek zöme Vácott szerepelt egy tornán.)
Eredmények:
ÜMFS 2006 - SZE FI II. 3-1 Forgó András (2), Császár Márk ÜMFS 2006 - SZE FI I. 1-5 Forgó András ÜMFS 2006 - Pilisszántó 5-1 Forgó András (3), Császár Márk (2) ÜMFS 2006 - SZE FI III. 3-0 Forgó András (2), Császár Márk
A csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Forgó Andris lett, aki oklevelet kapott.
ÜMFS 2005 - SZE FI I. 0-7 ÜMFS 2005 - Pilisszántó 5-3 Rada Nándor (3), Ballner Nándor, Búzás Domokos ÜMFS 2005 - Solymár 1-8 Búzás Domokos ÜMFS 2005 - Pilisvörösvár 1-9 Rada Nándor
A csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Rada Nándi lett, aki oklevelet kapott.
Az U9 korosztályban is két csapatot indítottunk (ebben az idényben a 2004-eseknek kell idősebbek ellen helytállniuk!), a kisebbek Dócs B. - Csocsán, Rácz - Erki, Novotni (csereként: Rugly, Szabó M., Györke) összetételben, a 2003-asok pedig Kern - Bene - Varga, Tallósi - Aranyos R. (csereként: Mészáros M., Walczer B.) felállásban vitézkedtek.
Eredmények:
ÜMFS 2004 - Pilisszántó 1-6 Erki Zalán ÜMFS 2004 - Pilisvörösvár 0-10 ÜMFS 2004 - Solymár 0-6
A csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Rugly Bence lett, aki oklevelet kapott.
ÜMFS 2003 - Pilisszentiván 14-1 Varga Zsolt (3), Aranyos Roland (3), Tallósi Levente (3), Kern Robin (2), Mészáros Mátyás, Bene Domonkos, Walczer Bálint ÜMFS 2003 - SZE FI III. 3-0 Tallósi Levente, Mészáros Mátyás, Bene Domonkos ÜMFS 2003 - SZE FI II. 5-2 Bene Domonkos (2), Mészáros Mátyás (2), Tallósi Levente
A csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Aranyos Roland lett, aki oklevelet kapott.
Az U11 tornán hasonló volt a helyzet, hiszen a 2001/2002 vegyes csapatunk még rutintalanabb (a többiek bajnokikat játszottak a Márton úton velük egy időben - lásd KIEMELT HONLAP) játékosainkat vetette be, ám ők nem okoztak csalódást! A Gyömrei - Borbély, Mészáros Miklós - Tatai Sz., Hegedűs, Imre - Cselőtei (csereként: Monfils, Szűcs, Ludchen L., Kőszegi, Tuboly) összetételű együttes játékából csak a gól hiányzott Szentendrén. Futómennyiségben, küzdeni akarásban, és passzokban is felvettük a versenyt mindegyik ellenfelünkkel, a helyzeteink is megvoltak..., de a kapu előtt sokat bizonytalankodtunk, hezitáltunk. Sok esetben egy-egy gyors megindulás helyett még egy cselt választottunk, és emiatt sok helyzetünk maradt kihasználatlanul..., illetve kialakítatlanul. A jövőben hatékonyabbak leszünk és ez gólokban is meg fog látszódni, ha az egyéni szerepvállalás, a vállalkozó kedv nagyobb lesz!
Eredmények:
ÜMFS - SZE FI I. 0-3 ÜMFS - SZE FI II. 0-1 ÜMFS - SZE FI III. 0-3 ÜMFS - Pilisvörösvár 0-3
A csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Borbély Vince lett, aki oklevelet kapott. |
| Tovább » |
|
Tornagyőzelem Vácott [2011. szeptember 25. 15:21]
2005-ös születésű ürömi focistapalántáink ma a váci stadionban vettek részt korosztályos tornán, melyet hibátlan teljesítménnyel meg is nyertek. Az Aranyos Sz. - Ludchen D., Vasvári - Korányi (csere: Kruppa, Kulcsár) összetételű csapat 31 találattal terhelte az ellenfelek hálóját, úgy, hogy közben hátul is remekül teljesítettek: kapott gól nélkül zárták a tornát, ráadásul a legjobb játékosnak járó trófeát a versenybizottság Korányi Milánnak ítélte.
ÜMFS - Letkés 1. 14-0 Korányi Milán (6), Ludchen Dániel (3), Kruppa Péter, Vasvári Fülöp, Aranyos Szabolcs ÜMFS - Sződ 2. 6-0 Korányi Milán (4), Kruppa Péter, Ludchen Dániel ÜMFS - Vác 2. 8-0 Ludchen Dániel (3), Kruppa Péter (2), Korányi Milán, Vasvári Fülöp, Aranyos Szabolcs ÜMFS - CSMFS 2-0 Korányi Milán, Vasvári Fülöp ÜMFS - Fót 1-0 Ludchen Dániel
Képünkön a döntő mérkőzés utolsó pillanataiban győztes gólt szerző Ludchen Dániel látható.
A mérkőzésekről bővebben ide kattintva tekinthetnek meg képgalériát. |
| Tovább » |
|
Szülői értekezlet! [2011. szeptember 24. 21:58]
Hétfőn 17:00 órakor szülői értekezletet tartunk az Úttörő u. 1. szám alatti műfüves pályán, Ürömön! Számítunk a megjelenésükre! |
| Tovább » |
|
Búcsú a kiemeltektől - ezen a honlapon! [2011. szeptember 22. 11:05]
A kiemelt csapatok pénteki tehetséggondozó napján hat korcsoporttal foglalkozunk. Az edzésekre szigorúan ajánlott járni a kiválasztottaknak, viszont ez a nap nem pótolhatja a heti másik két foglalkozást! Az edzésre kijelölt keretek picit bővebbek, mint a mérkőzéseké lesznek!
Ezek közül a 2000-2001 keretben csak ürömi és csillaghegyi fiúk szerepelnek, így nekik az edzéseik mindig a Márton úton lesznek 15:15-16:45 között (három alkalommal: 09.30, 10.14, 10.28. változhat az időpont).
A 2002-2003 és a 2004-2005 keretek párban fognak együtt edzeni heti váltásban a Fehér úton, illetve a Márton úton! Csillaghegyről Kőbányára busszal visszük a gyerekeket, a MAC bázisról autókkal érkeznek Óbudára. Ezen a héten a 2002-2003 edzése 16:45-18:15 óra között a Márton úton, a 2004-2005-ösöké pedig 16:30-18:00 óra a Fehér úton. Az utóbbiakat a busz gyűjti össze (Ürömön 15:30, Csillaghegyen 15:45, Fehér úton 16:15 a találkozó)!
A kiemeltekkel kapcsolatos információk a jövő héttől csak a kiemeltek honlapján lesznek olvashatók! Külön figyelmükbe ajánljuk a Heti program menüpontot a tervezés céljából!
A 2000-esek névsora: Bokor Gergő, Csorba Alex, Ilcsik Dániel, Ilyés Róbert, Kató Csaba, Kovács Márk, Mártonfi Richárd, Molnár Márkó, Pethő Levente, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Prantner Tamás
A 2001-esek kerete: Balogh Marcell, Barabás Dávid, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Monfils Mátyás, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond
A 2002-esek kiemeltjei: Bicski Tamás, Csongrádi Kristóf, Czájder Dániel, Dornfeld Donát, Jablko Salamon Javier, Kardos Gergely, Kristó Dominik, Lóránt Kristóf, Molnár Attila, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Benedek, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere, Tuboly Zalán, Varga Bendegúz
A 2003-asok kiválasztottjai: Bacsa Zalán, Beer Dominik, Bene Domonkos, Farkas Botond, Hatos Alex, Kálmán Valentin, Maár Zsombor, Mészáros Mátyás, Tallósi Levente, Ugróczky András, Tóth Tivadar, Szőke Gergely, Végh Viktor, Walczer Bálint, Zab Mátyás, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A 2004-es válogatottak névsora: Ágai Zsombor, Csizmadia Adrián, Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Gyöngyössy György, Kiss Ádám, Krausz Áron, Pápai Emőke, Rugly Bence, Szili Flávia, Szücs Huba
A 2005-ös gyerekek összeállítása: Agourah Mohamed Neset, Aranyos Szabolcs, Dudás József, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Sárosi-Menyhei Dávid, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
2005-ös torna Vácon - vasárnap! [2011. szeptember 21. 23:00]
Az egyesületi busszal utazik Vácra a 2005-ös ürömi és csillaghegyi csapat a Dunakanyar tehetségkutató labdarúgó tornára. Az ürömi pályánál 08:50 órakor, a csillaghegyinél 09:00 órakor lesz a gyülekező (pontosság, mert szűken mértük az időt!). A buszra minden gyerek mellé felszállhat egy kísérő (1000 Ft-os áron, a gyerekeknek ingyenes! - nem kötelező, egyedül is elvisszük a gyerekeket). Akik külön jönnek, azoknak a cím: Vác, Stadion u. 2. (térkép: (itt) található). Várható hazaérkezés 14:00 óra.
A 12 csapatos viadalon az alábbi program szerint játszunk:
1. pálya: 10:15 CSMFS - Vác 1. 10:30 CSMFS - Letkés 2. 11:00 CSMFS - Vác 1. 11:15 CSMFS - Letkés 2.
2. pálya: 10:30 ÜMFS - Sződ 2. 10:45 ÜMFS - Vác2. 11:15 ÜMFS - Letkés 1.
Helyosztók 4– 12. hely 11:30 - 12:15
1 – 3. hely 1. pálya 12:15 - 13:00 EREDMÉNYHIRDETÉS: 13:00
A két keret a következő:
Csillaghegyi MFS: Bacsi Dániel, Füzi Ádám, Hidegkuti Dominik, Ludchen Dániel, Pálvölgyi Patrik, Szili Flávia
Ürömi MFS: Aranyos Szabolcs, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
Vasárnapi Bozsik Program - Szentendre! [2011. szeptember 21. 22:10]
Az ürömi bázis sportolói vasárnap Szentendrén, az izbégi sportpályán (József u. 1-3.) vesznek részt a Bozsik Tornán három turnusban. (térkép ide kattintva). a torna programja még nem ismert, de mindenki kb. 90 perces elfoglaltságra számítson!
Az U7 korosztályban kezdődik a torna (2005-2006-os csapat), nekik 09:30 órára kell a helyszínre menniük! (3:3 ellen játszanak). A helyszínen három edző irányítja a 2-2 csapatot: Csorba András, Csorba Péter, Stefanik Arnold
U7 (2005) keret: Ballner Nándor, Buzás Domokos, Forgó András, Rada Nándor
U6 (2006) keret: Császár Márk, Csicsvári Gyula, Révai Gergő A 2003-as és a 2004-es korosztály (U9 versenyben) szintén a Bozsik Tornán fog szerepelni. Találkozó 11:00 órakor (4+1 fő játszik).
Az U9 (2003) keret: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Tallósi Levente, Varga Zsolt, Walczer Bálint
Az U8 (2004) keret: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Erki Zalán, Györke Dániel, Kocsis Ádám, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Szabó Máté
A legnagyobbak (U11) zárja a szentendrei programot, ők 12:30 órára érkezzenek a megadott címre! Itt csak egy csapattal indulunk! (6+1)
Az U11 (2001-2002) keret: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Hegedűs Bálint, Mészáros Miklós, Monfils Mátyás, Szücs Benedek és Cselőtei Dávid, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Tatai Szemere, Tuboly Zalán |
| Tovább » |
|
Bajnoki mérkőzések a hétvégén! [2011. szeptember 21. 20:39]
1999-es csapatunk szombat délelőtt 09:00 órakor, hazai pályán játssza soron következő bajnoki mérkőzését a Csepel ellen. Találkozó 08:00 órakor a helyszínen az alábbi játékosoknak: Balogh Máté, Erdélyi Dominik, Facskó Benedek, Farkas Bence, Havas Dávid, Kovács Kristóf, Kurucz András, Lipcsei Bence, Máté István, Palatin Dániel, Prantner József, Prantner Tamás, Pulay Domonkos, Rabb Márk
Vasárnap ugyancsak korai kelést feltételez a 08:00 órás találkozó a 2000-es csapat tagjainak a Márton úton. A Budafok elleni mérkőzésen az alábbi játékosokra számítunk: Bokor Gergő, Csorba Alex, Laskai Norman, Mártonfi Richárd, Molnár Márkó, Orosz Ádám, Prantner Tamás, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Walczer Roland. Ilcsik Dani elutazik, Mudra Balázs sérült, Révész Ádám visszavonult és még Ilyés Róbert játékára sem számíthatunk, szóval nem lesz sétagalopp a mérkőzés!
Rögtön az előbbi találkozót követi a kiemelt 2001-es csapat bajnoki mérkőzése 10:30 órától, amely előtt 1 órával, vagyis 09:30 órakor lesz a gyülekező Csillaghegyen. A Szt. Pál Akadémia ellen az alábbi fiúk készülhetnek: Balogh Marcell, Barabás Dávid, Bartos Máté, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hatos Erik, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond
A vasárnapi bajnoki mérkőzések sorát a 2002-es kiemelt gárda zárja a Márton úton pontban déli kezdéssel. A Bp. Honvéd elleni meccsre 11:00 óra a találkozási időpont a pályán az alábbi fiúknak: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Csongrádi Kristóf, Dornfeld Donát, Jablko Salamon Javier, Kristó Dominik, Lóránt Kristóf, Molnár Attila, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Benedek, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos |
| Tovább » |
|
Meccsdömping a hétvégén! [2011. szeptember 19. 20:28]
Az ürömieket érintő hétvégi program igencsak eseménydús lesz, szinte minden gyerek a pályára lép szombaton, vagy vasárnap.
1999-esek: bajnoki mérkőzés szombaton 09:00 órakor a Márton úton
2000-esek: bajnoki mérkőzés vasárnap 09:00 órakor a Márton úton
2001-esek: Bozsik Torna vasárnap 13:00 órakor Szentendrén
Kiemelt 2001-esek: bajnoki mérkőzés vasárnap 10:30 órakor a Márton úton
2002-esek: Bozsik Torna vasárnap 13:00 órakor Szentendrén
Kiemelt 2002-esek: bajnoki mérkőzés vasárnap 12:00 órakor a Márton úton
2003-asok: Bozsik Torna vasárnap 11:30 órakor Szentendrén
2004-esek: Bozsik Torna vasárnap 11:30 órakor Szentendrén
2005-ösök: Bozsik Torna vasárnap 10:00 órakor Szentendrén
2005-ösök: Vác 12 csapatos torna vasárnap 10:00 órakor (busszal)
2006-osok: Bozsik Torna vasárnap 10:00 órakor Szentendrén
Keretek hamarosan, mindenki figyelje gyermeke nevét! |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. szeptember 19. 12:04]
Csillaghegy:
CSMFS 1999 - Ikarus 0-15 CSMFS 2000 -UTE 3-3 CSMFS 2001 - Airnergy 1-5 CSMFS 2003 - CSMF 2004 5-2 CSMFS 2003 - Budakalász 2003 3-0 CSMFS 2003 - SZE-FI 2003 1-2 CSMFS 2004 - SZE-FI 2003 0-7 CSMFS 2004 - Budakalász 2003 0-1
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - BVSC 0-3 A 2004-2005-ös korosztály Pilismaróton vett részt egy 6 csapatos tornán, ahol 1. helyezést ért el.
Kiemeltek:
MFS 1997 -Kelen SC 3-1 MFS 1998 - Újpest 2-7 MFS 1999 - Kelen SC 1-3 MFS 2001 - Újpest 1-3 MFS 2002 - Goldball 1-5 |
| Tovább » |
|
Vasárnapi bajnoki - 2001-esek [2011. szeptember 15. 23:21]
2001-es kiemelt csapatunk zárja a hétvégi programot, akiknek a soros bajnokija az UTE "E" gárdája ellen lesz vasárnap. Találkozó a Cérna pályán (IV. Fóti út- térkép ide kattintva lesz 15:00-kor a következőknek: Balogh Marcell, Barabás Dávid, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond |
| Tovább » |
|
Sportorvosi nélkül... [2011. szeptember 15. 15:32]
Alábbi játékosaink megjelenését várjuk a holnapi sportorvosi vizsgálaton:
Árkos Balázs, Bálint Alexander, Csicsvári Gyula, Jakab Levente, Kruppa Péter, Lakos Ferenc, Lakos Lázár, Németh Márk, Papp Gergely, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Varga Zsolt, Vanyek Máté
Jelentkezni az info@meszolyfocisuli.hu e-mail címen lehet, a vizsgálat díja 2000Ft, időpontja és helye: szeptember 16. péntek 14:00-16:00, X. fehér út 9.
Aki nem rendelkezik érvényes sportorvosi igazolással, az sem tornán, sem bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára! |
| Tovább » |
|
Kiemelt 2002 - ligabajnoki meccs szombaton [2011. szeptember 15. 15:16]
Folytatódik a remekül (6-0 arányú győzelemmel) kezdett 2002-es Ligabajnokság. A találkozót a Goldball FC otthonában (térkép ide kattintva) 17-én, szombaton 09:00 órakor rendezik. Találkozó 08:00 órakor a Goldball pályán!
A kiemelt keretből Lóránt Kristóf sérülés miatt hiányzik: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Csongrádi Kristóf, Dornfeld Donát, Kardos Gergely, Kristó Dominik, Molnár Attila, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere A holnapi kiemelt edzésen nyújtott teljesítmény alapján még 2-3 gyermek számíthat meghívóra! |
| Tovább » |
|
Könnyed hétvége jön! [2011. szeptember 14. 22:13]
Mivel az U8 (2004) és az U9 (2003) szabadnapos a PMLSZ bajnokságban, ezért a hétvégén csak a 2001-es és 2002-es kiemeltek lesznek érdekeltek bajnoki mérkőzésen.
2001-esek vasárnap 16:00 órakor játszanak Újpesten, a 2002-esek pedig szombaton reggel 09:00 órakor a Goldball-pályán. Keretek hamarosan!
A 2004-2005-ös kiemelteknek ezen a pénteken az edzésük és a MAC-osokkal történő tesztmérkőzésük a X. Fehér úton lesz. A gyerekeket busszal visszük és hozzuk! Találkozó: pénteken 15:20 óra Üröm (pálya), 15:30 óra Márton út, vagy 16:15 Fehér út (aki saját maga viszi). Mindenkitől kérünk visszajelzést e-mailen, hogy hol számíthatunk rá! Várható visszaérkezés 18:45 óra.
A 2002 és 2003-as kiemelt edzés most külön válik, a kisebbek 16:45-18:15, a nagyobbak 18:15-19:45 óra között lesznek a Márton úton (a 2000-2001 az állandó idejében lesz!) |
| Tovább » |
|
Sportorvosi vizsgálat - UTOLSÓ LEHETŐSÉG [2011. szeptember 14. 13:52]
Azon gyermekek számára, akik még nem vettek részt az elmúlt hetekben sportorvosi vizsgálaton, 2011. szeptember 16-án, pénteken 14:00-16:00 óra között biztosítunk erre lehetőséget a X. Fehér út 9. szám alatti bázisunkon. A vizsgálat díja 2.000 Ft. Jelentkezés e-mailben (info@meszolyfocisuli.hu).
Aki nem rendelkezik érvényes sportorvosi igazolással, az sem tornán, sem bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára! |
| Tovább » |
|
Hétvégi eredményeink [2011. szeptember 13. 16:40]
Csillaghegy:
CSMFS 1999 - Budafoki LC 0-3 CSMFS 2000 - Gloriett 2-2 CSMFS 2000 - Airnergy 1-5 CSMFS 2001 - CSMF 2002 3-1 CSMFS 2001 - Nagykovácsi 2000 0-4 CSMFS 2001 - Nagykovácsi 2002 6-2 CSMFS 2002 - Nagykovácsi 2002 3-0 CSMFS 2002 - Nagykovácsi 2000 1-6
MAC:
MAC MFS 1997 "B" - Újpesti Haladás 0-7
Üröm:
ÜMFS 2001 - ÜMFS 2002 10-0 ÜMFS 2001 - Egervári-Halmai Focisuli 2001 7-1 ÜMFS 2001 - Egervári-Halmai Focisuli 2002 10-0 ÜMFS 2002 - Egervári-Halmai Focisuli 2001 2-2 ÜMFS 2002 - Egervári-Halmai Focisuli 2002 3-2
Kiemeltek:
MFS 1997 - BKV Előre 5-0 MFS 1998 - Tabáni Spartacus 0-2 MFS 1999 - BKV Előre 6-0 MFS 2001 - Főnix Gödöllő "B" 0-3 MFS 2002 - Őrmező 6-0 A 2002-es korosztály Nyergesújfalun vett részt egy 16 csapatos tornán, ahol 6. helyezést ért el. A 2003-as korosztály Kecskeméten vett részt egy 8 csapatos tornán , ahol 5. helyezést ért el. A 2004-es korosztály Nyergesújfalun vett részt egy 16 csapatos tornán, ahol 6. helyezést ért el. A 2005-ös korosztály Kecskeméten vett részt egy 8 csapatos tornán, ahol 3. helyezést ért el. |
| Tovább » |
|
Pomázon jártunk [2011. szeptember 13. 10:04]
2001-es és 2002-es csapatunk Pomázon lépett pályára tegnap, a PMLSZ U11-es bajnokságában. A Gyömrei - Lunczer, Turcsányi - Osváth, Légrádi, Kiss M. - Kenyeres M. (cserék: Orosz, Borbély, Nagy P., Mészáros M.) összeállításban szereplő nagyobbak 3 fölényes győzelmet arattak, a Tatai Sz. - Tarjányi, Németh Á. - Imre, Czájder, Polyovka - Csellőtei (cserék: Hegyi, Kőszegi) csapattal felálló kisebb csapatunk pedig egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárt.
ÜMFS 2001 - ÜMFS 2002 10-0 Kiss Martin, Kenyeres Máté, Orosz Apor (3), Osváth Tamás (3), Mészáros Miklós, Turcsányi Botond ÜMFS 2001 - Egervári-Halmai Focisuli 2001 7-1 Kenyeres Máté (3), Légrádi Máté (2), Kiss Martin, Osváth Tamás ÜMFS 2001 - Egervári-Halmai Focisuli 2002 10-0 Nagy Péter, Kenyeres Máté (4), Osváth Tamás, Légrádi Máté (2), Turcsányi Botond, Lunczer Marcell ÜMFS 2002 - Egervári-Halmai Focisuli 2001 2-2 Ludchen Levente, Czájder Dániel ÜMF 2002 - Egervári-Halmai Focisuli 2002 3-2 Ludchen Levente, Kőszegi János, Czájder Dániel |
| Tovább » |
|
Összesített hétvégi eredmények [2011. szeptember 13. 01:05]
Az összes hétvégén lejátszott mérkőzésünk (minden bázist és korcsoportot figyelembe véve) eredménye, valamint a győzelmek - vereségek és a rúgott - kapott gólok aránya is megtekinthető a Mészöly Focisuli Facebook oldalán, amely a bal oldalon látható "dobozra" vagy ide kattintva érhető el. |
| Tovább » |
|
Busszal Pomázra! [2011. szeptember 12. 09:42]
A PMLSZ U11 bajnokságban szerepel az Ürömi-MFS U11 /2001/ és U10 /2002/ együttese (itt is lesznek hiányzók a kiemeltben való terhelés miatt), amelyeknek a sorsolás szerint Pomázon kell kezdeniük a szezont. Nos, hétfőn - edzés helyett - 17:00-19:30 óra között játszunk a hazaiakkal, találkozó az ÜRÖMI PÁLYÁN 16:00 órakor, mert busszal megyünk át közösen Pomázra! A sorsolást még nem küldték el, de egy pályán lesz egymás után 6 mérkőzés, mind a két gárdánk hármat játszik (egyet egymás ellen, egyet-egyet pedig az Egervári-Halmai Focisuli U11 és U10 csapata ellen).
Akikre számítunk: U11-2001: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Kenyeres Máté, Légrádi Máté, Kiss Martin (mezőnyben), Lunczer Marcell, Mészáros Miklós, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Ur Csongor, Turcsányi Botond
U10-2002: Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin (mezőnyben), Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
A többieknek lesz edzés!
|
| Tovább » |
|
Hírelosztás [2011. szeptember 11. 01:27]
A hétvégi mérkőzésekről szóló összefoglalók, (és majdani kerethirdetések szempontjából) fontos, hogy minden hírt a megfelelő helyen keressenek. A KIEMELT csapatok mérkőzéseiről a főoldalon látható linken keresztül tájékozódhatnak, az 1999-es és 2000-es együttesről szóló híreket pedig a Csillaghegyi bázison találják ezentúl. |
| Tovább » |
|
Kecskemét - végleges keret! [2011. szeptember 09. 23:13]
A vasárnapi túrázóinknak fontos információk: Kecskemétre vasárnap utazunk, 07:15 órakor lesz indulás Ürömről (pálya mellől), 07:20 órakor megállunk a Márton útnál, 07:40 órakor pedig az Üllői úton a Fradi pályánál. A buszon csak a két edző és a gyerekek utaznak. A cím: Kecskemét, Izsáki út 10., GAMF pálya; térkép ide kattintva. A parkolás az iskola területén térítés köteles, de 100 méterre a TESCO parkolóban ingyen lehet várakozni.
A 2003-asok kerete ma vált véglegessé: Beer Dominik, Bene Domonkos, Farkas Botond, Hatos Alex, Maár Zsombor, Mészáros Mátyás, Szőke Gergely, Tallósi Levente, Ugróczky András, Walczer Bálint, Zab Mátyás, Zilahi Márton
A menetrend:
09:30 MFS - Zagyvarékas 10:30 MFS - Kecskeméti LC 11:30 MFS - UFC 12:00 elődöntők 12:30 5. és 7. helyért 13:00 1. és 3. helyért
A 2005-ös gyerekek összeállítása: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Hidegkuti Dominik, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp
A kicsik programja:
09:30 MFS - SC Hírös ÉP 10:00 MFS - Kiskunfélegyháza HTK 10:30 MFS - Kecskeméti TE 11:00 MFS - UFC
A gyerekekkel Csorba Péter és Stefanik Arnold utazik Kecskemétre. |
| Tovább » |
|
Ürömi, házi góllövőlisták [2011. szeptember 09. 10:10]
Jókora késéssel ugyan, de elkészült a tavalyi (2010-2011) év eredményeinek összesítése, amiből többek között az is kiderült, hogy kik lettek a korosztályok házi gólkirályai. A góllövő listák a csapatok eredményei között tekinthető meg, az összesített házi gólkirályi cím helyezettjeit pedig Facebook oldalunkon tettük közzé (bal oldalon a "dobozra" kattintva vagy www.facebook.com/meszoly.focisuli). Aki arra jár, a tetszik gombot is nyugodtan használhatja.
A képünkön az ürömi bázis abszolút gólkirálya, Lóránt Kristóf látható. |
| Tovább » |
|
Elmaradó 2000-es mérkőzés [2011. szeptember 08. 17:07]
A vasárnap 9:00 órára tervezett CSMF2000 - Főnix Gödöllő bajnoki mérkőzés az ellenfél kérésére elmarad, emiatt változik a Bozsik Tornára induló keretünk is! Több gyermeket viszünk el a Szőnyi útra, az új keret a következő:
Bokor Gergő, Bőzsöny Olivér, Csorba Alex, Ilcsik Dániel, Kató Csaba, Laskai Normann, Mártonfi Richárd, Molnár Márkó, Mudra Balázs, Orosz Ádám, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Walczer Roland |
| Tovább » |
|
PMLSZ-rajt szombaton és hétfőn [2011. szeptember 07. 23:42]
A PMLSZ U11 bajnokság rajtja is erre a hétvégére esik, így szombaton 3-3 mérkőzés megvívásával a Csillaghegyi-MFS U11-es /2001-es/ és U10-es /2002-es/ csapata (néhány kiemelt hiányában) is bemutatkozhat, méghozzá hazai pályán.
13:15 órakor lesz gyülekező a Márton úton, ahová a Nagykovácsi U10 és U12 (versenyen kívül induló) gárdája érkezik. A programunk így fest:
14:00 A pálya CSMFS U11 - CSMFS U10 14:00 B pálya Nagykovácsi U10 - Nagykovácsi U12 (vk) 14:30 A pálya CSMFS U11 - Nagykovácsi U12 (vk) 14:30 B pálya CSMFS U10 - Nagykovácsi U10 15:00 A pálya CSMFS U11 - Nagykovácsi U10 15:00 B pálya CSMFS U10 - Nagykovácsi U12 (vk)
A keretek: U11-2001 - Balogh András, Balogh Marcell, Barabás Dávid, Bartos Máté, Facskó Vince, Hatos Erik, Hoffmann Bálint, Ilisz Alexander, Lieber Péter, Makai Gábor, Sípos Máté, Török Soma
U10-2002: Bánki Ábel, Boda Péter, Cs. Nagy András, Csongrádi Kristóf, Dornfeld Donát, Kelemen László, Ludchen Levente, Nagy László, Szabó Vilmos, Zloch Richárd
A csapatokat Erdei Bálint és Újvári Gábor irányítja majd.
Ugyanebben a bajnokságban szerepel az Ürömi-MFS U11 /2001/ és U10 /2002/ együttese (itt is lesznek hiányzók a kiemeltben való terhelés miatt), amelyeknek a sorsolás szerint Pomázon kell kezdeniük a szezont. Nos, hétfőn - edzés helyett - 17:00-19:30 óra között játszunk a hazaiakkal, találkozó a Sport u. 10. számnál 16:15 órakor (térkép: ide kattintva). A sorsolást még nem küldték el, de egy pályán lesz egymás után 6 mérkőzés, mind a két gárdánk hármat játszik (egyet egymás ellen, egyet-egyet pedig az Egervári-Halmai Focisuli U11 és U10 csapata ellen).
Akikre számítunk: U11-2001: Borbély Vince, Csoltói Sándor, Gyömrei Gábor, Kenyeres Máté, Légrádi Máté, Kiss Martin (mezőnyben), Lunczer Marcell, Mészáros Miklós, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Ur Csongor, Turcsányi Botond
U10-2002: Cselőtei Dávid, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin (mezőnyben), Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere |
| Tovább » |
|
Indul a Bozsik Torna is! [2011. szeptember 07. 23:14]
Szombaton startol a Bozsik Program az U12-es korcsoport meccseivel, vagyis a 2000-ben születettek részére. 13:15 órára kell megérkezniük a gyerekeknek a XIV. Szőnyi út 2. szám alatti stadionhoz (térkép: ide kattintva), ahol az alábbi program várja őket:
14:00 CSMF - Gloriett SE (2. pálya) 14:30 CSMF - Airnergy FC (1. pálya) 15:00 CSMF - ESMTK (2. pálya)
Csorba Péterrel az alábbi fiúk vesznek részt a tornán: Bokor Gergő, Bőzsöny Olivér, Csorba Alex, Ilcsik Dániel, Kató Csaba, Laskai Normann, Mártonfi Richárd, Molnár Márkó, Mudra Balázs, Orosz Ádám, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Walczer Roland
Kedden az U13-as (1999-es) Bozsik Torna lesz a XI. Kánai út 2. szám alatti műfüves pályán (térkép: ide kattintva). a program:
15:15 CSMF - REAC 15:30 CSMF - Airnergy FC 16:00 CSMF - ESMTK 16:30 vagy 16:45 helyosztó
A keret: Balogh Máté, Bálint Alexander, Erdélyi Dominik, Farkas Bence, Havas Dávid, Kovács Kristóf, Kurucz András, Lipcsei Bence, Máté István, Palatin Dániel, Pintér Tamás, Prantner József, Pulay Domonkos, Rabb Márk |
| Tovább » |
|
Bajnoki mérkőzések [2011. szeptember 07. 22:33]
Először játszik bajnoki mérkőzés-sorozatot egyesületünk hazai pályán, ami azt jelenti, hogy összesen 8 találkozót rendezünk meg Csillaghegyen (4) és a Fehér úton (4) szombaton (4), illetve vasárnap (4).
Ezen a honlapon nem részletezzük a MAC-bázis meccseit (egyébként 1997, 1997B, 1998, 1999 játszik ott), hanem a Márton úton megrendezendő négy mérkőzésekre térünk ki. Kötelező szabály: minden bajnoki mérkőzés előtt 60 perccel van gyülekező a helyszínen!
Szombat 08:00 órakor van a találkozója a CSMF 1999-es csapatának (09:00 óra ellenfél a Budafok). Stefanik Arnold kerete: Balogh Máté, Erdélyi Dominik, Farkas Bence, Havas Dávid, Kovács Kristóf, Kurucz András, Lipcsei Bence, Máté István, Palatin Dániel, Pintér Tamás, Prantner József, Pulay Domonkos, Rabb Márk
Vasárnap 09:00 órakor lett volna a CSMF 2000-es gárdájának a bajnoki mérkőzése, de a Főnix Gödöllő kérésére elhalasztjuk!
Vasárnap 09:30 órakor a KIEMELT 2001-es együttes gyülekezik (10:30 óra ellenfél a Főnix-Gödöllő "B"): Balogh Marcell, Barabás Dávid, Brázovics Dominik, Hegedűs Bálint, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond
Vasárnap 11:00 órakor kell találkozniuk a KIEMELT 2002-es csapat tagjainak (12:00 óra ellenfél Őrmező SE): Bicski Tamás, Csongrádi Kristóf, Dornfeld Donát, Kardos Gergely, Kristó Dominik, Lóránt Kristóf, Molnár Attila, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos Ez a keret nem végleges, ide még bekerülhet, maximum három fiú a MAC-bázisról, így maximum három fiú még ki is kerülhet (ez pénteken dől el)! |
| Tovább » |
|
Busszal utaznak a kiemelt csapatok! [2011. szeptember 07. 17:44]
Szombaton mind a két korosztály külön-külön, vasárnap pedig együtt fog busszal utazni a tornák helyszínére. A gyerekeknek nem kell fizetniük, a szülők korlátozott számban jöhetnek szombaton, fejenként 3.000 Ft-os áron.
2002-esek: Nyergesújfalura szombaton 06:35 órakor van indulás a Márton útról, gyors megállás 06:40 órakor az ürömi pályánál. Visszaindulás 14:00 órakor, várható érkezés 15:00 óra! 12 gyerek jön, így maximum 6 szülő jelentkezhet.
A torna résztvevői: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Kardos Gergely, Kristó Dominik, Lóránt Kristóf, Molnár Attila, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
2004-esek: Nyergesújfalura szombaton 12:35 órakor van indulás a Márton útról, gyors megállás 12:40 órakor az ürömi pályánál. Visszaindulás 19:00 órakor, várható érkezés 20:00 óra! 10 gyerek jön, így maximum 9 szülő jelentkezhet.
Az utazó keret: Balogh Bernát, Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende
A többi szülőnek az ajánlott útvonal: ide kattintva, a pálya térképe pedig ide kattintva
Kecskemétre vasárnap utazunk, 09:00 órára kell a helyszínre érnünk, ezért 07:15 órakor lesz indulás Ürömről (pálya mellől), 07:20 órakor megállunk a Márton útnál. A buszon csak a két edző és a gyerekek utaznak. A cím: Kecskemét, Izsáki út 24., GAMF pálya
A 2005-ös gyerekek összeállítása: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Hidegkuti Dominik, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp
2003-as kerethirdetés Kecskemétre a pénteki kiemelt edzés után (17:30 órára kell jönni!), amelyen tesztmérkőzések lesznek a legjobbjaink között, a MAC-bázisról egy komplett csapat érkezik!
Kérjük, előre jelezze, aki nem tud jönni! |
| Tovább » |
|
Sportorvosi pótlás! [2011. szeptember 07. 00:10]
Az OSEI Gyermekgyógyász doktornőjénél 3 hétig délutáni időpontokban sportorvosi vizsgálati lehetőség gyermekek részére. Időpont-egyeztetés a 488-6120-as telefonszámon a sport-diszpécsernél, az időpontkérésnél kérem jelezzék, hogy a labdarúgók részére történik a vizsgálat.
Új lehetőség:
2011. szeptember 16-án, pénteken 14:00-16:00 óra között lesz sportorvosi vizsgálat a X. Fehér út 9. szám alatti bázisunkon. A vizsgálat díja 2.000 Ft. Jelentkezés e-mailben az alábbi fiúknak: Lakos Ferenc, Lakos Lázár, Varga Zsolt, Rugly Bence, Németh Márk, Kruppa Péter, Bálint Alexander, Galambos Zoltán, Vanyek Máté, Jakab Levente, Papp Gergő, Borbély Vince, Pethő Levente, Nagy András, Dornfeld Donát és a teljesen új fiúk! |
| Tovább » |
|
Nemzetközi igazgató [2011. szeptember 06. 13:32]
A Mészöly Focisuli tegnap az Aquaworldben tartott sajtótájékoztatóján mutatta be a képen látható Robert G. Hernadi nemzetközi igazgatót, akinek köszönhetően csapataink a jövőben nívós nemzetközi tornákon vehetnek részt Európa legnagyobb utánpótlásképző klubjához csatlakozva! Legtehetségesebb focista-palántáink hamarosan akár a Manchester United, a Juventus, az Ajax vagy a Bayern München látószögébe is bekerülhetnek! |
| Tovább » |
|
Zsúfolt hétvége következik! [2011. szeptember 05. 23:07]
Az előttünk álló hétvégén olyan meccsdömping zúdul ránk, hogy minden hadra fogható gyermekre szükségünk lesz!
szeptember 10., szombat:
07:45 - 13:30 óra között Nyergesújfalun a KIEMELT 2002-es csapat játszik (ellenfelek: Komárom, Győri ETO, Vác + további 3 meccs - 16 csapatos torna).
09:00 - 10:45 óra között az 1999-esek bajnoki mérkőzése lesz a Márton úton (ellenfél: Budafoki LC)
13:45 - 19:00 óra között Nyergesújfalun a KIEMELT 2004-es csapat játszik (ellenfelek: Goldball, Nyergesújfalu, Ménfőcsanak + további 3 meccs - 16 csapatos torna)
14:00 - 15:20 óra között a CSMFS 2000-esek a Szőnyi úton vesznek részt Bozsik Tornán (ellenfelek: Airnergy FC, ESMTK, Gloriett SE).
14:00 - 16:00 a Márton úton: a CSMFS U10 (2002) és a CSMFS U11 (2001) PMLSZ bajnoki torna (ellenfelek: Nagykovácsi U11, Nagykovácsi U12 (versenyen kívül)
szeptember 11., vasárnap
09:00 - 13:30 óra között Kecskeméten a KIEMELT 2003 gárda szerepel (ellenfelek: KHTK, SC Hírös ép, UFC, KTE, Törtel KSK, Zagyvarékas SE)
09:00 - 13:30 óra között Kecskeméten a KIEMELT 2005-ös gárda szerepel (ellenfelek: KHTK, SC Hírös ép, UFC, KTE)
09:00 - 10:20 óra között a CSMFS 2000-es csapat bajnoki mérkőzése a Márton úton (ellenfél: Gödöllő)
10:30 - 11:50 óra között a KIEMELT 2001-es csapat bajnoki mérkőzése a Márton úton (ellenfél: Gödöllő B)
12:00 - 12:50 óra között a KIEMELT 2002-es csapat bajnoki mérkőzése a Márton úton (ellenfél: Őrmező SE)
szeptember 12., hétfő:
17:00 - 19:30 óra között Pomázon az ÜMFS U10 (2002) és ÜMFS U11 (2001) PMLSZ bajnoki torna (ellenfelek: Egervári-Halmai Focisuli U10, Egervári-Halmai Focisuli U11)
szeptember 13., kedd
15.15 - 17:30 óra között a CSMFS 1999-es korosztály Bozsik Program (ellenfelek: Airenergy, REAC, ESMTK) helyszín: Sportmax 1., XI. kerület Kánai út műfüves pálya |
| Tovább » |
|
Sajtótájékoztatót tartottunk! [2011. szeptember 05. 14:56]
Rólunk írták: "A mindössze másfél évvel ezelőtt alakult Mészöly Focisuli SE (MFS) a legnagyobb utánpótlás-nevelő európai klub, a IF Brommapojkarna által működtetett rendszerhez kapcsolódik, így az ifjú tehetségek olyan klubokhoz is eljuthatnak akár, mint a Manchester United, az Ajax Amsterdam, a Juventus vagy éppen a Bayern München.
Az MFS hétfői sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a klub nemzetközi igazgatóként szerződteti Robert G. Hernadit, aki 22 éve áll a több mint négyezer gyereket foglalkoztató, korosztályonként 200-300 fiatalt versenyeztető stockholmi egyesület alkalmazásában. A tervek szerint az MFS stábja a jövőben szakmai látogatásokat tesz majd Svédországban, ahol tanulmányozhatja a képzést, továbbá a rendszerben résztvevő Manchester Unitednél is tanulhatnak az edzők. Az együttműködés része az is, hogy az MFS csapatai nemzetközi tornákon vehetnek majd részt, illetve a rendszer tagjait vendégül láthatják majd egy-egy hazai rendezésű viadalon.
A korábban a Svéd Labdarúgó Szövetség főtitkáraként egy utánpótlás-nevelési rendszert kidolgozó Robert G. Hernadi kiemelte: a legtehetségesebb gyerekeket folyamatosan figyelemmel követik, teszteléseken vehetnek részt, a legjobbakra pedig így akár a Manchester United, az Ajax Amsterdam vagy éppen a Juventus is "lecsaphat".
Az Újpest FC korábbi vezetőedzője, Mészöly Géza által vezetett MFS egyúttal támogatási megállapodást kötött a Hungary Energy Zrt.-vel, amely évi hárommillió forint értékű természetes alapanyagú vitaminokkal és készítményekkel segíti az egyesületet, valamint az Aquaworld Zrt.-vel, amely élményfürdőjében ingyen látja vendégül a klub játékosait, valamint a szakmai stábot. Az MFS másfél évvel ezelőtt Ürömön alakult, azóta már Csillaghegyen és Zuglóban is működtet egyesületi bázisokat, ezenkívül tíz oktatási intézményben edz gyerekeket. Ebben a szezonban 23 egyesületi és 8 kiemelt csapatot, összesen 460 igazolt, vagy regisztrált játékost versenyeztet a Mészöly Focisuli. Az egyesület a jövőben egy teljes sportkomplexumot szeretne létrehozni, a sajtótájékoztatón bemutatták azt a látványtervet, amely megépülése esetén minden igényt kielégítő otthona lehet a klubnak. A beruházás 1,8 milliárd forintba kerülne, ezt főként a társasági adókedvezmény adta lehetőségek kihasználásával szeretné megvalósítani az egyesület."
A sajtótájékoztatóról készült képgaléria ide kattintva tekinthető meg! |
| Tovább » |
|
Másodperceken múlt... [2011. szeptember 03. 18:29]
Lejátszotta első bajnoki mérkőzését 3/4 pályán a 2001-esekből álló csapatunk, mégpedig a REAC vendégeként. Hiába fociztunk azonban végig mezőnyfölényben, a 70. percben (40 mp-cel a a vége előtt) egy távoli lövés a kapunkba került, így Balogh Marcell (képünkön) gólja csupán egy pontot eredményezett. Az 1-1 (1-0)-ás végeredményt a Kiss - Brázovics, Hoffman, Orosz, Osváth /helyette Turcsányi a 45. percben/ - Nagy /helyette Prantner Z. a 36. percben/, Makai /helyette Lunczer a 36. percben/, Légrádi, Csörge - Balogh M., Kenyeres M. összetételű együttesünk érte el. |
| Tovább » |
|
Vasárnap is REAC - 2000 [2011. szeptember 03. 01:31]
Vasárnap a Csillaghegyi-MFS 2000-es csapata is átesik a tűzkeresztségen, a BLSZ U12/2. csoportjában a REAC ellen lépnek pályára 13:30 órától. A találkozót Kiss Olivér vezeti. 12:30 órakor lesz a találkozó a REAC pályáján (XV. a Fázis utcából nyílik a bejárat!; térkép - ide kattintva) az alábbi fiúknak: Bokor Gergő, Csorba Alex, Ilcsik Dániel, Kovács Márk, Laskai Norman, Molnár Márkó, Mudra Balázs, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Walczer Roland
A bajnokságra a fehér mezt kell magunkkal vinni, akinek nincs az megkapja az új felszerelését a helyszínen! |
| Tovább » |
|
A REAC elleni 2001-es keret [2011. szeptember 02. 19:09]
Megkezdi bajnoki szereplését a KIEMELT 2001-es csapatunk a BLSZ U12/3. csoportban, ahol elsőként a REAC "B" együttese ellen játszunk. A mérkőzés kilenc órakor kezdődik Pethő Balázs Imre sípjelére. 08:00 órakor lesz a találkozó a REAC pályáján (XV. Vasgolyó u. 51.; térkép - ide kattintva) az alábbi fiúknak: Balogh Marcell, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond
A bajnokságra a fehér mezt kell magunkkal vinni! |
| Tovább » |
|
Egyéni meghívók [2011. szeptember 02. 11:30]
A hétvégi bajnoki mérkőzésekhez csatlakozó 1998-as és 1999-es születésű gyerekek névsora:
A MAC-MFS '97 "B" csapat edzőmérkőzést játszik a vasárnap 09:00 órakor a Fehér úton a '98-as korosztály ellen. Akikre számítunk: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Hajdi Zoltán, Kenyeres Ádám, Turányi Bence, Yem Richárd
A Tatabányára utazó 1999-es keretbe ezúttal Farkas Bence, Kurucz András, Pulay Domonkos kapott meghívót, ők 07:45 órakor találkoznak a Fehér úton lévő pályán, ahonnan busz viszi őket a meccs helyszínére, várható visszaérkezés 12:30-13:00 óra között lesz. |
| Tovább » |
|
A kiemeltek névsora! [2011. szeptember 01. 01:24]
A keddi edzői értekezleten kijelölte a stáb a kiemelt csapatok aktuális keretét. A felsorolt gyerekeknek pénteken tartunk külön edzést a Márton úton! (A változás érinti az 1998-1999-es csapatot is, akiknek a harmadik edzése ugyanúgy az egyik ürömi edzés lesz, tehát a kedd-csütörtök mellett szabadon választhatóan hétfő, vagy szerda 17:00 órától.) A kiemelt csapatoknál két egymást követő péntek programja nyilvános, utána mindig aktualizálva lesz az adott pénteki program. A kiválasztásról, elvárásokról külön levél megy minden szülőnek! A keretek nyitottak és bővebbek a véglegesnél, a MAC-bázisról szóba jöhetők még nem szerepelnek benne!
A 2000 és 2001-esek edzése pénteken 15:15-16:45 óra között lesz.
A 2000-esek névsora: Bokor Gergő, Csorba Alex, Ilcsik Dániel, Kató Csaba, Kovács Márk, Mártonfi Richárd, Molnár Márkó, Mudra Balázs, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Prantner Tamás, Révész Ádám
A 2001-esek kerete: Balogh Marcell, Barabás Dávid, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hoffmann Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Makai Gábor, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond
A 2002-esek és 2003-asok 18:15 és 19:45 óra között edzenek a Márton úton.
A 2002-esek kiemeltjei: Bicski Tamás, Boda Péter, Csongrádi Kristóf, Czájder Dániel, Dornfeld Donát, Kardos Gergely, Kristó Dominik, Lóránt Kristóf, Molnár Attila, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
A 2003-asok kiválasztottjai: Balogh Levente, Bene Domonkos, Farkas Botond, Hatos Alex, Mészáros Mátyás, Tallósi Levente, Ugróczky András, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zab Mátyás, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A 2004 és 2005-ös gyerekek edzési időpontja szeptember 2-án, pénteken 16:45-18:15 óra között lesz Csillaghegyen.
A 2004-es válogatottak névsora: Balogh Bernát, Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Kiss Ádám, Lippai Kevin, Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende
A 2005-ös gyerekek összeállítása: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Hidegkuti Dominik, Hutás Benedek, Jakab Levente, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
A heti várható [2011. augusztus 29. 10:08]
Hétfőn és szerdán tartjuk a rendes edzéseinket Ürömön, pénteken pedig elindul a kiemelt csoportok (2000-2005 közötti korosztályok számára) edzése, egyelőre a Márton úton. Szombaton rajtolnak a BLSZ bajnokságok, az 1999-esek mérkőzését a KISE kérésére halasztjuk, a 2000-esek vasárnap a REAC "A", a kiemelt 2001-esek szombaton a REAC "B" csapatával játszanak. Konkrétumok a Heti program menüpontban olvashatók. |
| Tovább » |
|
Sportorvosi vizsgálat! [2011. augusztus 28. 10:02]
Minimálisan jöhetnek még gyerekek augusztus 31-én 20:00 órára a Márton útra, de a többség úgy készüljön, hogy szeptember 1-jén, csütörtökön 15:00-19:00 óra között a X. Fehér út 9. szám alatti MAC-pályánkon intézheti el a vizsgálatot. Mindkét helyre a gyerek kell, korábban készített leleteket nem kell vinni! A vizsgálatoknál, ha mindenki pontosan érkezik, akkor maximum 30 percet kell számolni. Akiknek tehát még a jelentkezését várjuk! 1998 - Kőváry László, Lakos Ferenc, Éberhardt Aurél, Varga László 2000 - Révész Ádám, Csorba Alex, Galambos Zoltán, Vanicsek Pál, Koós Martin, Pethő Levente 2001 - Borbély Vince, Csörge Ciprián, Mészáros Miklós, Zsiga Kristóf, Hardy Tamás, Ilisz Alexander, Makai Gábor, Ur Csongor, Kiss Dániel, Boskó Domonik, Pálfi Bálint 2002 - Bicski Tamás, Tatai Szemere, Csongrádi Kristóf, Zloch Richárd, Cs. Nagy András, Récsei Zalán, Kardos Gergely, Dornfeld Donát 2003 - Lakos Lázár, Tallósi Levente, Varga Zsolt, Krajchovich Áron, Ugróczky András, Bende Szabolcs, Altvater Ármin, Balogh Levente 2004 - Hughes Alex, Huszti Máté, Rugly Bence, Tatai Kende, Lippai Kevin, Galambos Marcell 2005 - Jakab Levente, Hutás Benedek, Kruppa Péter, Papp Gergely, Németh Márk, Vanyek Máté, Árkos Balázs, Castiglione Marco 2006 - Kelemen Botond, Doroszlay Ádám, Csicsvári Gyula |
| Tovább » |
|
Laza szervezés... [2011. augusztus 27. 19:32]
Picit kaotikus szervezés mellett léptek pályára a mieink Nagytétényben, ehhez mi is hozzájárultunk azzal, hogy az U7-es tornán mindössze hárman jelentünk meg... Köszönet és gratuláció ezért Finder Berenike, Korányi Milán, Hidegkuti Dominiknak.
MFS - Péteri "A" 3-1 Korányi Milán (3) MFS - AC Villám 3-1 Korányi Milán (3) MFS - Dinamo Star 1-2 Korányi Milán MFS - Érd 0-3 MFS - Péteri "B" 10-0 Korányi Milán (8), Hidegkuti Dominik (2)
Két sor versengett egymással, kapusposzton folyton váltva egymást, az eredményt kevésbé szem előtt tartva, és így is elcsíptünk egy bronzérmet a 2003-asok között. A rotáció tagjai: Balogh L., Zilahi B., Zilahi M., Hatos A. és Tóth, Patkós V., Patkós L., Szili, Mártonfi Cs.
MFS - Tura 0-5 MFS - Érd 4-3 Balogh Levente (2), Patkós Viktória, Patkós Levente MFS - Dinamo Star 2-3 Zilahi Bence, Patkós Viktória MFS - AC Villám 1-0 Patkós Levente MFS - Péteri 0-0
Képünkön a hőség hősei (köszönet Zilahi apukának a képért!).
A 2001-eseknél is két sort cserélgettünk állandó (és jó) kapussal. Kiemelhető még Barabás Dávid játéka, az aktuális keretből ezúttal a gól hiányzott, viszont képet kaphattunk több új fiúról is. A védekezésünk dicsérhető volt, s végül a negyedik helyen zártunk. A két sor: Kiss - Hoffmann - Nagy P., Brázovics - Barabás, illetve Kiss - Bartos - Hegedűs, Sipos - Hatos E. MFS - Tura 1-1 Brázovics Dominik MFS - Titánok 0-0 MFS - Dunakeszi 0-1 MFS - AC Villám 0-0
Szarvas Gábor és Erdei Bálint szerint összességében egyik korcsoportunk sem játszott alárendelt szerepet a torna összes meccsét figyelembe véve. |
| Tovább » |
|
Komoly megmérettetés volt [2011. augusztus 27. 17:17]
Az eddig elvégzett edzésmennyiséghez és a meghatározó játékosok hiányához képest elfogadhatóan teljesített 2002-es csapatunk Halásztelken, ahol először léptek a mieink gél pályára. Két fiatalabb játékost is elvittünk magunkkal a szűkösebb keret adta lehetőség miatt (Bene, Farkas), de így is nagyon hasznosnak ítéljük meg a tornát. A Polyovka - Bene, Tarjányi - Szabó V., Czájder, Imre - Kristó (csereként: Farkas B., Zloch, Németh Á.) összetételű csapatból Kristó Domink (képünkön) és Bene Doma játékát emelte ki Csorba András edző.
MFS - PMFC 0-4 MFS - Dunakeszi 1-2 Kristó Dominik MFS - Szolnok 1-8 Kristó Dominik MFS - DVTK 0-0 MFS - Szombathely 0-4 MFS - Dunaújváros 1-4 Szabó Vilmos MFS - Sopron 0-2
A vidéki csapatok ellen láthatták a mieink, hogy mennyi munkára (kitartásra, elhivatottságra, akaratra) van még szükség a fejlődéshez!
Néhány fénykép az eseményről ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Nagytétény szombaton, 2001-2003-2005 korosztályok [2011. augusztus 26. 15:28]
Szombaton ugyanazon a pályán (Nagytétény, XXII. Angeli u. 64. térkép - ide kattintva), de más-más időpontban lép pályára a 2005-ös, a 2003-as és a 2001-es vegyes csapatunk (Ürömről és Csillaghegyről). Az összes együttest Erdei Bálint és Szarvas Gábor irányítja majd.
08:30 órakor találkozik a helyszínen a 2005-ösök közül az alábbi keret: Finder Berenike, Hidegkuti Dominik, Korányi Milán, Németh Márk, Rada Nándor, Vanyek Máté, Vasvári Fülöp
11:30 órakor a 2003-asok gyülekeznek: Balogh Levente, Enyingi Martin, Hatos Alex, Mártonfi Csaba, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tóth Tivadar, Zilahi Bence, Zilahi Márton
14:30 órakor pedig a 2001-es sereglenek össze az alábbi összeállításban: Barabás Dávid, Bartos Máté, Brázovics Dominik, Csoltói Sándor, Facskó Vince, Hatos Erik, Hegedűs Bálint, Hoffman Bálint, Kiss Martin, Nagy Péter, Sipos Máté |
| Tovább » |
|
2002-esek Halásztelek, szombat [2011. augusztus 26. 09:48]
A IV. Németh Ferenc Emléktornán vesz részt 2002-es csapatunknak a "szabadságból már hazatért" része. A helyszín: Halásztelek, Ősz u. 1., - a 6-os úton érdemes elmenni a déli M0-ás hídig, átmenni a Dunán és rögtön utána letérni az M0-ásról Halásztelek felé. Onnan 4-5 km, a településen egy db közlekedési lámpa van, utána az első alkalommal be kell fordulni balra a Nap utcába és kb. 500 métert megtenni a pályáig! - térkép: ide kattintva), ahová 09:00 órára kell megérkezni! A program 17:00 óráig tart, hat, vagy hét mérkőzést játszunk majd (félpálya, 5 x 2 m-es kapu, füves, 6+1 fő, 1x18 perc játékidő).
A tornán 18 csapat vesz részt az alábbi bontásban:
„A” csoport - Újpesti TE, FC Budapest Sólymok, Győri ETO, Dunaújváros VSI, Debrecen Loki Focisuli, Békéscsaba
„B” csoport - Ferencvárosi TC, Szolnoki MÁV FC, Pécsi MFC, Mészöly Focisuli, Diósgyőr VTK, Szombathely Lurkó UFC
„C” csoport - Bp. Honvéd, Dalnoki Akadémia, Videoton LKA, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza Nyírsuli, SC Sopron
A mieink mérkőzései:
2-es pálya 09:50 MFS - PMFC 2-es pálya 10:30 MFS - FTC 3-as pálya 11:30 MFS - Szolnok 3-as pálya 13:10 MFS - DVTK 1-es pálya 13:50 MFS - Szombathely 14:40-16:20 további két helyosztó mérkőzés 16:20-17:00 éremcsaták
Útlevél, TB-kátya, vagy diákigazolvány mindenkinél legyen! A keret: Bene Domonkos (2003), Czájder Dániel, Dornfeld Donát, Farkas Botond (2003), Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Kőszegi János, Kristó Dominik, Németh Áron, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Zloch Richárd A csapat kísérője Csorba András lesz. |
| Tovább » |
|
Négy bajnoki sorsolás [2011. augusztus 24. 16:39]
A BLSZ bajnokságokban induló csapataink őszi menetrendje megtalálható a Heti program menüpontban. Ez az 1999-es, 2000-es, 2001-es és 2002-es együttesek hétvégi elfoglaltságait mutatja szeptember-október-november hónapokra! |
| Tovább » |
|
Az első tornák [2011. augusztus 24. 01:39]
A hétvégén a 2002-esekre kemény, a 2001, 2003, 2005-ös csapatainkra lazább rendezvény vár. A csapatokat a két bázison ezen a héten edző gyerekekből válogatjuk össze. A tornák időpontjai a Heti programban láthatók, a kereteket csütörtök estére állítjuk össze!
Az 1999-esek közül hét fiú is bemutatkozik Csillaghegyről az országos bajnokságban, míg az 1997-esek is elrajtolnak ugyanott. |
| Tovább » |
|
Bajnoki tervezetek 2011 őszére [2011. augusztus 21. 13:19]
A Mészöly Focisuli csapatai tartalmas őszi szezon elé néznek, amelynek fő elemeiről az alábbiak tudhatók korcsoportonkénti bontásban (a sorsolások zöme még nem készült el):
1997-es születésűek (U15) (MAC-bázis) - Országos kiemelt bajnokság II. osztály közép-nyugati csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. augusztus 20. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS
A sorsolás megtekinthető itt.
1997-es születésűek (U15) (MAC-bázis) - BLSZ bajnokság U15/2. csoport
Bajnokság szervezője: BLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 3-4. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS "B"
A sorsolás megtekinthető itt.
1998-as születésűek (U14) (MAC-bázis) - BLSZ bajnokság U15/1. csoport
Bajnokság szervezője: BLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 3-4. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS
A sorsolás megtekinthető itt.
1998-as születésűek (U14) (Üröm-bázis) - nem lesznek hivatalos bajnokságba benevezve, helyette tornákon, edzőmeccseken vesznek részt.
1999-es születésűek (U13) (MAC-bázis) - Országos kiemelt bajnokság II. osztály közép-nyugati csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. augusztus 20. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS
A sorsolás megtekinthető itt.
1999-es születésűek (U13) (Csillaghegy-bázis) - BLSZ bajnokság U13/2. csoport
Bajnokság szervezője: BLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 3-4. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS
A sorsolás megtekinthető itt.
1999-es születésűek (U13) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U13 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 9-12. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U13
1999-es születésűek (U13) (MAC-bázis) - Bozsik Program U13 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 9-12. Tornarendszer pályája: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U13
2000-es születésűek (U12) (Csillaghegy-bázis) - BLSZ bajnokság U12/2. csoport
Bajnokság szervezője: BLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 3-4. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS
A sorsolás megtekinthető itt.
2000-es születésűek (U12) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U12 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 9-12. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U12
2000-es születésűek (U12) (MAC-bázis) - Bozsik Program U12 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 9-12. Tornarendszer pályája: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U12
2001-es születésűek (U11) (KIEMELT CSAPAT) - BLSZ bajnokság U12/3. csoport
Bajnokság szervezője: BLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 3-4. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Mészöly Focisuli 2001
A sorsolás megtekinthető itt.
2001-es születésűek (U11) (Üröm-bázis) - PMLSZ bajnokság U11. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 10-11. Hazai pálya: Üröm, Úttörő u. 1. Csapat elnevezése: Ürömi-MFS 2001
2001-es születésűek (U11) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U11 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U11
2001-es születésűek (U11) (Csillaghegy-bázis) - PMLSZ bajnokság U11. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 10-11. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS 2001
2001-es születésűek (U11) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U11 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U11
2001-es születésűek (U11) (MAC-bázis) - Bozsik Program U11. csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U11
2002-es születésűek (U10) (KIEMELT CSAPAT) - Ligabajnokság U10
Bajnokság szervezője: Liga Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 9-10. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Mészöly Focisuli 2002
A sorsolás megtekinthető itt
2002-es születésűek (U10) (Üröm-bázis) - PMLSZ bajnokság U11. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 10-11. Hazai pálya: Üröm, Úttörő u. 1. Csapat elnevezése: Ürömi-MFS 2002
2002-es születésűek (U10) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U11 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U10
2002-es születésűek (U11) (Csillaghegy-bázis) - PMLSZ bajnokság U11. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 10-11. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS 2002
2002-es születésűek (U10) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U11 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U10
2003-as születésűek (U9) (Üröm-bázis) - PMLSZ bajnokság U9. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 17-18. Hazai pálya: Üröm, Úttörő u. 1. Csapat elnevezése: Ürömi-MFS 2003
2003-as születésűek (U9) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U9
2003-as születésűek (U9) (Csillaghegy-bázis) - PMLSZ bajnokság U11. csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 17-18. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS 2003
2003-as születésűek (U9) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U9
2003-as születésűek (U9) (MAC-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 23-26. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U9
2004-es születésűek (U8) (Üröm-bázis) - PMLSZ bajnokság U9 csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 17-18. Hazai pálya: Üröm, Úttörő u. 1. Csapat elnevezése: Ürömi-MFS 2002
2004-es születésűek (U8) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U8
2004-es születésűek (U8) (Csillaghegy-bázis) - PMLSZ bajnokság U9 csoport
Bajnokság szervezője: PMLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 17-18. Hazai pálya: III. Márton út 25. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS 2004
2004-es születésűek (U8) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U8
2004-es születésűek (U8) (MAC-bázis) - Bozsik Program U9 csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 23-26. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U8
2005-ös születésűek (U7) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U7
2005-ös születésűek (U7) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U7
2005-ös születésűek (U7) (MAC-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 23-26. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U7
2006-os születésűek (U6) (Üröm-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: később kijelölendő pest megyei település Csapat elnevezése: Ürömi-MFS U6
2006-os születésűek (U6) (Csillaghegy-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Tornarendszer szervezője: MLSZ Tornarendszer rajtja: 2011. szeptember 23-26. Tornarendszer pályája: III. Kalap u. 1. Csapat elnevezése: Csillaghegyi-MFS U6
2006-os születésűek (U6) (MAC-bázis) - Bozsik Program U7 csoport
Bajnokság szervezője: MLSZ Bajnokság rajtja: 2011. szeptember 23-26. Hazai pálya: X. Fehér út 9. Csapat elnevezése: MAC-MFS U6 |
| Tovább » |
|
Mészöly Kálmán állami kitüntetésben részesült [2011. augusztus 18. 13:38]
Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Szépművészeti Múzeumban, ebben az évben két egykori labdarúgó is elismerésben részesült.
Rudas Ferenc volt válogatott labdarúgó a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, míg tiszteletbeli elnökünk, Mészöly Kálmán a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg. A kitüntetéseket dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere adta át csütörtökön délelőtt a Szépművészeti Múzeumban. A Magyar Köztársasági Érdemrendet és a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet azok kaphatják meg, akik „az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kimagasló, példamutató tevékenységet” fejtettek ki. A Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnök előterjesztésére, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet a feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza. |
| Tovább » |
|
Indulunk! [2011. augusztus 15. 15:13]
A 2001-es és idősebb játékosaink számára elindul az edzésidőszak, ezen a héten Csillaghegyen nyújtunk lehetőséget az erőgyűjtésre. Minden nap 16:30 és 18:00 óra között várjuk a gyerekeket a Márton utcába!
Jövő hétfőtől (augusztus 23.) pedig az ürömi pályán lesznek megtartva az edzések. |
| Tovább » |
|
Találkozó a magyar-izland előtt! [2011. augusztus 09. 10:47]
A korábban jegyet rendelők mindegyike részt vehet a szerdai Magyarország - Izland barátságos mérkőzésen a MLSZ Gyermekszektor programjának részeseként! Találkozó 18:30 órakor a Stefánia út - Ifjúság útja sarkán, ahol Erdei Károly és Szarvas Gábor várja az érintetteket!
Jó szórakozást és magyar győzelmet kívánunk! |
| Tovább » |
|
Ketten a BLSZ válogatottjában! [2011. augusztus 07. 21:19]
A váci nemzetközi tornán vett részt a Budapest válogatott, amelyben két 2001-es születésű játékosunk is szerepelt. A tíz induló csapatból a 4. helyet sikerült megszereznie a pestieknek. A csoportban két győzelemmel egy-egy döntetlennel és vereséggel a 2. helyen zártak. A döntőbe jutásért a későbbi győztestől 1-0-ra kaptak ki. A 3. helytől ismét egy 1-0-ás vereség fosztotta meg a csapatot. A csapat nagyon szépen játszott és a két Máté (Kenyeres és Légrádi) sem vallott szégyent. ( A román csapatot a mi Máténk két góljával verte a BLSZ-válogatott.)
Gratulálunk a fiúknak! |
| Tovább » |
|
Edzés- és mérkőzés információk! [2011. augusztus 03. 22:51]
Augusztus 15-én kezdi el a felkészülést a Márton úton a csillaghegyi és az ürömi bázis 1998-1999-2000-2001-es korosztálya. Az első héten, tehát 15-19. között 16:30 és 18:00 óra között lesznek Csillaghegyen az edzések. Augusztus 22-től tér át az ürömi bázis a megszokott ritmusra (tehát az Úttörő utcában 2006-2003 közöttiek hétfő és szerda 15:30-17:00 óra, 2002-1998 közöttiek 17:00-18:30 óra, 1998-1999-esek 3. edzése péntek Márton úton 15:15-16:45 óra). A 2002, 2001, 2000 születésűeknek a harmadik edzésük Csillaghegyen lesz, tetszés szerint választhatóan kedden, vagy csütörtökön (de csak az egyiken!) 2002-esek 16:30-18:00, 2001-2000-esek 18:00-19:30 óra között.
A Márton úton játszik majd nagy pályás bajnokságban a Csillaghegyi MFS 1998-99-es csapata kiegészülve az ürömi gyerekekkel, 3/4 pályán a Csillaghegyi MFS 2000-es csapata, számítva a néhány Ürömön edző gyermekre. A BLSZ U12 bajnokságában 3/4 pályán játszik majd az Ürömi MFS 2001-es csapata a Márton úton. Az Ürömi MFS 2002-es gárdája a budapesti Liga Bajnokságban játszik majd fél pályán (hazai pálya: Üröm). A PMLSZ (U9) versenyben indul az Ürömi MFS a 2003-as és 2004-es alakulata (kézilabda méretű pályán Ürömön). A 2005-ös és 2006-os csapat 4:4 elleni meccseket játszik majd a PMLSZ bajnokság U7-es korcsoportjában, a hazai találkozóit Ürömön. /Tájékoztatásul: A Pest megyei bajnokságban (U11) indul fél pályán a Csillaghegyi MFS 2001-es és 2002-es gárdája. Az ürömiek előrébb tartanak, ezért ők (2001-2002-es csapatunk) erősebb versenyrendszerekben indulnak!/
Az ún. kiemelt csoportok edzései szeptembertől indulnak péntekenként, azok helyszíne és időpontja még nem dőlt el véglegesen! |
| Tovább » |
|
Meccslátogatás! [2011. augusztus 02. 20:20]
A jubileumi Vasas SC - AS Roma mérkőzésen a Mészöly Focisuli játékosai közül negyvenen (többségében a '97-98-as gyerekek) szerezhetnek közvetlen tapasztalatot a Puskás Ferenc Stadionban. Köszönet a szervezőknek! |
| Tovább » |
|
Focibajnoksággal zártunk! [2011. július 30. 22:30]
Rendben lezajlott az utolsó nap is a táborban, ahol 5 öt fős csapattal játszottuk a zárótornát. Az első körben 2x10 perces mérkőzések voltak, a visszavágók 8 percig tartottak, így délre befejeződött a minibajnokság.
Az eredmények:
Barcelona - Kisfiúk SC 8-1, 1-5 Mészöly FC - Barca 8-2, 1-1 Újpesti Ifjú Fiúk - Barcelona 2-1, 0-0 Kisfiúk SC - Barca 4-6, 4-2 Mészöly FC - Újpesti Ifjú Fiúk 3-3, 1-1 Barcelona - Barca 0-4, 1-1 Mészöly FC - Barcelona 2-0, 4-1 Újpesti Ifjú Fiúk - Kisfiúk SC 6-2, 1-2 Kisfiúk SC - Mészöly FC 1-5, 2-4 Barca - Újpesti Ifjú Fiúk 3-1, 1-1
A csütörtöki sportelméleti totó eredménye: Barca 12 pont, Kisfiúk SC 11 pont, Újpesti Ifjú Fiúk 11 pont, Mészöly FC 10 pont, Barcelona 8 pont
Az összesített végeredmény:
1. Mészöly FC (Révész Ádám, Mészáros Mátyás, Ilisz Alex, Boda Anna, Korányi Milán) - képünkön 2. Barca (Murin Bence, Szabó Roland, Sipos Máté, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Galambos Marcell) 3. Újpesti Ifjú Fiúk (Dócs Krisztián, Dócs Benedek, Szabó Vilmos, Balogh András, Gáti Balázs) 4. Kisfiúk SC (Pulay Domokos, Csocsán Marcell, Sallay Máté, Kiss Ádám, Kristó Dominik) 5. Barcelona (Turányi Bence, Kőszegi János, Plank Attila, Rugly Bence, Macar Kriván)
A labdák átvétele és a közös jégkrémezés végén lezárult a 3. táborunk is az idei nyáron. Jövőre újra szervezzük! |
| Tovább » |
|
Testközeli élmények [2011. július 27. 23:31]
A Mészöly Focisuli növendékei kísérhették be a szerda esti gálarendezvényen a fellépő négy csapat játékosait, majd labdaszedőként figyelhették a pálya széléről az eseményeket. A slágermérkőzésen gólt fejelt Mészöly Géza, ami az alábbi cikkhez kapcsolódó videóbejátszáson tekinthető meg a többi góllal egyetemben.
A mieink szemszögéből készült 230 kép pedig ide kattintva nézhető végig. |
| Tovább » |
|
A szerdai napról [2011. július 27. 01:59]
Nem megyünk strandra, hogy a gyerekek tovább bírják este a strapát... 16:00 órakor befejezzük a játékot, akik nem jön velünk a Szusza Ferenc Stadionban, azok hazamennek, a többieknek pihenő lesz és elpróbáljuk az esti feladatokat (bekísérés, labdaszedés). A nem táborozó résztvevők (Facskó Vince, Kristó Dominik, Szabó Vilmos, Szabó Roland, Osváth Tamás, Korányi Milán, Légrádi Máté, Hajdi Zoltán) délután négyre jöjjenek a csillaghegyi pályához! 17:00 órakor indulunk busszal a helyszínre Dócs apa segítségével, a további megbeszélt kísérő szülők (Korányi, Plank, Kiss, Balogh) is akkor indulhatnak a Márton útról, vagy a kocsijuk leparkolása után legyenek legkésőbb 17:40 órakor a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál! Onnan együtt megyünk be, a szülők a lelátóra, a gyerekek a klubépületbe a négy edző (Erdei, Szarvas, Stefanik, Újvári) kíséretében. Ott benn kapnak inni és gyümölcsöt. (Egyéb kaja - kizárólag ropogtatnivaló, szendvics - esetleg küldhető a kajásoknak). 17:30 órától "dolgozunk" a gyerekekkel, 21:30 óráig! A csemetéket a fent megjelölt kapunál adjuk át a szülőknek. Kérjük, mindenkiért jöjjenek, ellenkező esetben beszéljék meg egymás között, hogy kit kell hazáig vinni! Felszerelés: az ürömiek hozzák magukkal a fehér mezt és fekete nadrágot és egy fehér zoknit (nem sportszárat, zoknit!) + sportcipőt, mindegy, hogy stoplis, műfüves, vagy sima talpú, ami kényelmes! Az ürömiek (pluszban) és a csillaghegyiek hozzák magukkal a piros edzőpólót és kék nadrágot (csillaghegyiek fehér zoknit és cipőt is!). Lesznek olyan táborozó fiúk, akiknek kölcsönadunk szerelést, ezért kell az ürömieknek duplát hozniuk! Az egyik bevonuló csapat fehérben, a másik pirosban lesz! Legyen náluk melegítőfelső is, ezt este a labdaszedésnél rájuk adjuk! A meccset a Duna TV 20:00 órától adja, érdemes esetleg felvenni és visszanézni! A legfontosabb eseményeket lefotózzuk! |
| Tovább » |
|
A keddi programunk [2011. július 26. 22:22]
A délelőtti hosszabb fociprogram után ismét korai ebéd következett, mert utána indult a csapat a káposztásmegyeri Aquaworldbe. A napi cselekvéseinket megörökítő fotósorozat ide kattintva tekinthető meg! |
| Tovább » |
|
Játékoskísérők leszünk! [2011. július 25. 23:37]
Nagy megtiszteltetés ért minket, hiszen Mészöly Gézának köszönhetően a napközis táborunk e heti résztvevői lehetnek szerdán este a Pilóta válogatott - All Star gálameccs játékoskísérői! A gyerekek világsztár, Forma 1-es versenyzők, illetve hazai sztárok kezét fogva léphetnek a Szusza Ferenc Stadion gyepére, ráadásul a mérkőzést a Duna Televízió 20:00 órától élőben közvetíti majd. Gyakorolni is lesz lehetőségünk, hiszen az előmeccsen (18:30 órától) is a mieink viszik be a pályára a győri Rába ETO és az Újpest öregfiú játékosait. Ráadásul labdaszedőként is szerepet vállalnak a mieink, szóval igazán testközelből élhetik át a lurkók ennek a gálaeseménynek minden pillanatát!
A szervezési feladatok keddre és szerdára maradnak, hiszen szükségünk lesz 6-10 szülőre, aki kihozza a stadionhoz a gyerekeket, majd haza, természetesen ők is megtekinthetik ingyen a találkozókat! |
| Tovább » |
|
Rendhagyó programmal kezdtünk! [2011. július 25. 20:10]
A kiadós eső sem rontotta el a mai nap hangulatát, az erős edzés után még ügyességi feladatokkal múlattuk az időt ebédig. Utána gépkocsikkal szállítottuk át a gyerekeket az Eurocenterbe, ahol Mr. Popper's pingvineit csodálhattuk a moziteremben. A nap fotói ide kattintva tekinthetők meg! |
| Tovább » |
|
A nyári tábor 3. hetének tudnivalói [2011. július 23. 21:46]
A harmadik turnusba jelentkezettek névsora: Plank Attila, Kardos Gergely, Kőszegi János, Rugly Bence, Ilisz Alexander, Sipos Máté, Kiss Ádám, Gáti Balázs, Dócs Benedek, Dócs Krisztián, Pulay Domonkos, Huszti Máté, Csocsán Marcell, Sallay Máté, Révész Ádám, Macar Krivan, Balogh András, Mészáros Mátyás, Galambos Marcell, Murin Bence, Turányi Bence A tábor időtartama: 2011. július 25-29. Felügyelők: Erdei Károly, Stefanik Arnold, (Újvári Gábor) Találkozó: július 25., hétfő 07:50 (III. Márton út 25.) A további napokon 08:00 óra. A táborból a gyermekeket 16:00 órakor kell elvinni (legkésőbbi időpont 16:30). Kivéve kedden, mert ekkor a társaság egyik fele 16:30 órára, másik fele 17:00 órára ér vissza az Aquaworldből. Aki engedi, hogy gyermeke naponta, vagy valamely alkalommal egyedül menjen haza a Márton útról, az kérjük, írásban jelezze ezt felénk! Étkezés: a gyerekek a 10:00 óráig tartó edzés után gyümölcsöt, csokit, vizet kapnak (tízóraiként). Az ebédre (kivéve kedden - akkor 11:45-12:15 órakor lesz az ebéd) 13:00-13:30 körül kerül sor (heti menü csatolva!). A 15:00 órakor kezdődő foci végén, tehát a nap végén uzsonnát adunk a gyerekeknek. Ezen a héten már másik szállítótól rendeltük meg az ebédet, hogy a gyerekek jobb étvággyal egyenek! Fürdés: hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken a Csillaghegyi Strandra megyünk 10:30 és 12:30 óra között. A csatolt - úszótudásról, vízbeengedésről szóló - melléklet kitöltése minden gyermek számára kötelező. Ennek hiányában nem engedjük be a vízbe a srácot! Kérjük, gondoskodjanak arról, hogy legyen náluk fürdőnadrág, papucs, törülköző, naptej, sapka, stb!) Kedden, a korai ebéd után az egyesület buszával, két turnusban visszük el a fiúkat az Aquaworldbe. A gyerekeket együtt tartva szórakoztatjuk (tavaly és múlt héten is sikeres volt a project), biztonságukra felügyelünk. Aki ennek ellenére külön kívánsággal szeretne megkeresni minket, kérjük, kizárólag írásban tegye! Az Aquaworldből természetesen haza is hozzuk őket busszal, a csoport egyik fele fél ötre, a másik ötre ér vissza várhatóan. Pihenés, elmélet: kedd kivételével minden nap elméleti foglalkozásokat is tartunk az ebéd és a délutáni foci között a szálloda nagy termében, ahol étkezni is fogunk (1. emelet) Orvosi igazolást nem kérünk, ám fellépő betegség esetén, kérjük a körültekintő mérlegelést a szülőktől a többi gyermek védelmében is. Mindenesetre a gyermek TAJ kártya másolata szükség esetére legyen a gyermek holmijai között egész héten! Ruházat: a stoplis cipő mellett legyen egy kényelmes váltó sportcipő, egy esőkabát és egy váltás ruha is náluk, hűvös idő esetére melegítő is ajánlott! Edzeni és délután focizni bármiben lehet, de természetesen örülünk, ha a bordó póló, kék nadrág náluk van. Egyéb: A táborba labdát hozni nem szabad! Értékeket (telefon, pénz) csak saját felelősségre hozzanak a gyerekek, egyéb elektronikus kütyüknek nincs helye a táborban. Folyamatosan le lesznek kötve a srácok, tehát nincs szükség kiegészítő játékokra sem! Zsebpénznek nincs sok jogosultsága, maximum a strandon költhetnek, de előtte és utána is kapnak ételt, szóval, ha lehet minimalizáljuk! |
| Tovább » |
|
Mészöly Géza Forma 1-eseket irányít! [2011. július 21. 15:09]
A Kreatív Online az alábbi hírt adta közzé: A július 31-én sorra kerülő Magyar Nagydíj alkalmával ismét pályára lép a F1-es autóversenyzők labdarúgócsapata.
A gálamérkőzésre összeállt Nationali Piloti csapatában játszik többek között a címvédő Sebestian Vettel, valamint a Ferrari két pilótája, Fernandó Alonso és Felipe Massa. A csapat keretein belül helyet foglal még két magyar autóversenyző: Michelisz Norbert és Kiss Norbert. A pilóták csapata a magyarországi All Star csapat ellen játszik, július 27-én 20 órától a budapesti Szusza Ferenc Stadionban.
A magyar csapatban politikusok, újságírók, színészek, médiaszemélyiségek és sportolók kaptak helyet, többek között Rudolf Péter, Sebestyén Balázs, Erdei Zsolt, Kovács Kokó István, Lipcsei Péter és Vincze Ottó. Az All Star csapat szövetségi kapitánya Dunai Antal lesz, a pilótákat pedig Mészöly Géza fogja felkészíteni a mérkőzésre.
A résztvevő hírességek 20 darab, általuk dedikált, focilabdával lepik meg a közönséget. |
| Tovább » |
|
Meccslátogatás! [2011. július 19. 21:08]
Az MLSZ folytatja a 2009-ben megkezdett "Gyermekszektor" programját, ennek keretén belül, a 2011. augusztus 10-én, 19:45 órakor kezdődő, a Puskás Stadionban megrendezésre kerülő Magyarország - Izland barátságos mérkőzésre 3000 fő részére, ingyen, (4 fő gyermek + 1 fő kísérőjének) biztosít jegyeket. Egyesületünk részéről az ürömieket Szarvas Gábor (06-20/345-6841), a csillaghegyieket Erdei Károly (06-30/969-4479) koordinálja. Náluk lehet jelentkezni már eleve úgy, hogy a 4 gyerkőc 1 kísérővel elv teljesüljön! A szokásos e-mailen is várjuk a jelentkezéseket minél gyorsabban, mert hamar elkelnek a jegyek! |
| Tovább » |
|
A héten pihenő! [2011. július 18. 11:51]
A mostani héten nincsenek edzések és focitábor, legközelebb július 25-én, hétfőn lehet jönni 08:00-10:00 óra között edzeni, hiszen akkor indul a 3. heti táborunk Csillaghegyen. |
| Tovább » |
|
A házi bajnokság végeredménye [2011. július 16. 16:18]
A második heti táborunkban is rendeztünk körmérkőzéses focibajnokságot, amelyet megelőzött egy labdarúgó-történeti TOTO.
Az összesített végeredmény: (az első érték a TOTO-pontszám, a második a fociban gyűjtött egységek száma)
1., D.L.B.B. 11+18 2. Büntető királyok 11+16 3. Kaméleonok 13+14 4. Favágók 11+13 5. Tigrisek 10+13 6. Skorpiók 12+8 7. Gólvágók 13+5 8. Klasszikus négyes 10+6 9. Sasok 12+2
A győztes csapat összeállítása: Bene Domonkos, Ludchen Levente, Révész Barnabás, Hoffman Bálint A jutalmak megegyeztek a múlt hetivel, tehát labdákkal és fagyigombócokkal honoráltuk a gyerkőcök teljesítményét! |
| Tovább » |
|
Fényképek az Aquaworldből [2011. július 14. 00:05]
A keddi napon utazott el táborozó csapatunk a víziparadicsomba, ahol a forróságban tartott edzést követően feltűnően jól érezte magát!
Tekintse meg mindenki az ott készült fényképgalériánkat! |
| Tovább » |
|
Beindult a második hét is [2011. július 11. 22:12]
A Mészöly Focisuli nyári napközis táborának második turnusában alapos hőség fogadott minket, így a délelőtti edzés után megnyújtottuk a strandidőt. A napi képes összefoglaló ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
A második heti tábor tudnivalói! [2011. július 09. 14:36]
Befejeződött a nyári napközis táborunk első turnusa. Nagy örömünkre többen is jelezték, hogy további hetekben is igénybe veszik szolgáltatásunkat. Aki a leírtak, a csatolt fényképek, vagy a személyesen átéltek alapján szeretne még jelentkezni, az megteheti e-mailben a július 25-29-i hétre, ahová eleddig 19-en regisztráltak. Köszönjük és várjuk további bizalmukat!
A második turnusba jelentkezettek névsora: Török Soma, Zsiga Kristóf, Bene Domonkos, Erdődy Gábor (II. RF), Szalay Barnabás (II. RF), Szarka Zsombor (II. RF), Erdélyi Dominik, Récsei Zalán, Turányi Bence, Hoffman Bálint, Aranyos Roland, Tóth Tivadar, Gyömrei Gábor, Zilahi Bence, Zilahi Márton, Ludchen Levente, Murin Bence (EÓ), Imre Krisztián, Nagy Péter, Révész Barnabás, Bőzsöny Olivér, Kató Csaba, Bokor Gergő, Kenyeres Máté, Kálmán Valentin, Polyovka Martin, Czájder Dániel, Ugróczky András, Hegedűs Bálint, Máté István, Csoltói Sándor, Ludchen Dániel, Cs. Nagy András, Molnár Attila, Lunczer Marcell, Kiss Martin, Mészáros Miklós, Bánki Ábel, Csongrádi Kristóf, Hegyi Vilmos A tábor időtartama: 2011. július 11-15. Felügyelők: Csorba Péter, Szarvas Gábor, Villám Károly, Erdei Károly, Stefanik Arnold Találkozó: július 11., hétfő 07:50 (III. Márton út 25.) A további napokon 08:00 óra. A táborból a gyermekeket 16:00 órakor kell elvinni (legkésőbbi időpont 16:30). Kivéve kedden, mert ekkor a társaság egyik fele 16:30 órára, másik fele 17:00 órára ér vissza az Aquaworldből. Aki engedi, hogy gyermeke naponta, vagy valamely alkalommal egyedül menjen haza a Márton útról, az kérjük, írásban jelezze ezt felénk! Étkezés: a gyerekek a 10:00 óráig tartó edzés után gyümölcsöt, csokit, vizet kapnak (tízóraiként). Az ebédre (kivéve kedden - akkor 11:45-12:15 órakor lesz az ebéd) 13:00-13:30 körül kerül sor (heti menü csatolva!) A 15:00 órakor kezdődő foci végén, tehát a nap végén uzsonnát adunk a gyerekeknek (heti menüben az is megtalálható) Fürdés: hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken a Csillaghegyi Strandra megyünk 10:30 és 12:30 óra között. Az itt mellékelt - úszótudásról, vízbeengedésről szóló - dokumentum kitöltése minden gyermek személyére nézve kötelező. Ennek hiányában nem engedjük be a vízbe a srácot! Kérjük, gondoskodjanak arról, hogy legyen náluk fürdőnadrág, papucs, törülköző, naptej, sapka, stb!) Kedden, a korai ebéd után az egyesület buszával, két turnusban visszük el a fiúkat az Aquaworldbe. A gyerekeket együtt tartva szórakoztatjuk (tavaly és múlt héten is sikeres volt a project), biztonságukra felügyelünk. Aki ennek ellenére külön kívánsággal szeretne megkeresni minket, kérjük, kizárólag írásban tegye! Az Aquaworldből természetesen haza is hozzuk őket busszal, a csoport egyik fele fél ötre, a másik ötre ér vissza várhatóan. Pihenés, elmélet: kedd kivételével minden nap elméleti foglalkozásokat is tartunk az ebéd és a délutáni foci között a szálloda nagy termében, ahol étkezni is fogunk (1. emelet) Orvosi igazolást nem kérünk, ám fellépő betegség esetén, kérjük a körültekintő mérlegelést a szülőktől a többi gyermek védelmében is. Mindenesetre a gyermek TAJ kártya másolata szükség esetére legyen a gyermek holmijai között egész héten! Ruházat: a stoplis cipő mellett legyen egy kényelmes váltó sportcipő, egy esőkabát és egy váltás ruha is náluk, hűvös idő esetére melegítő is ajánlott! Edzeni és délután focizni bármiben lehet, de természetesen örülünk, ha a bordó póló, kék nadrág náluk van. Egyéb: A táborba labdát hozni nem szabad! Értékeket (telefon, pénz) csak saját felelősségre hozzanak a gyerekek, egyéb elektronikus kütyüknek nincs helye a táborban. Folyamatosan le lesznek kötve a srácok, tehát nincs szükség kiegészítő játékokra sem! Zsebpénznek nincs sok jogosultsága, maximum a strandon költhetnek, de előtte és utána is kapnak ételt, szóval, ha lehet minimalizáljuk! |
| Tovább » |
|
A zárónap eseményei [2011. július 08. 19:33]
A focitábor zárónapján vívott egymással nagy csatákat a nyolc csapat úgy, hogy közben strandolt egy jót. A tábort egy közös fagyizás zárta! A nap képei ide kattintva tekinthetők meg!
A bajnokság eredményei:
1. forduló Nike - Mészöly 4-2 Mabeyama - Barca 1-8 Vipera - Real 4-2 Gólvágók - ÜMF 5-3
2. forduló Vipera - ÜMF 3-1 Gólvágók - Real 9-4 Nike - Barca 3-7 Mabeyama - Mészöly 4-5
3. forduló Nike - Mabeyama 2-5 Mészöly - Barca 1-10 Vipera - Gólvágók 2-8 ÜMF - Real 2-0
4. forduló Vipera - Mabeyama 2-1 Real - Barca 3-0 Nike - Gólvágók 4-3 Mészöly - ÜMF 4-10
5. forduló Nike - ÜMF 2-3 Gólvágók - Mészöly 7-1 Vipera - Barca 1-4 Real - Mabeyama 3-3
6. forduló Nike - Vipera 1-2 Mészöly - Real 4-9 Mabeyama - Gólvágók 4-6 Barca - ÜMF 8-2
7. forduló Barca - Gólvágók 4-2 Mabeyama - ÜMF 1-10 Nike - Real 8-4 Mészöly - Vipera 6-5
A csütörtöki szellemi vetélkedő pontjait is beleszámítva alakult ki a végeredmény. Az első helyezett csapat tagjai (Prantner Tamás, Kovács Márk, Kristó Dominik, Varga Zsolt) 1-1 db labdát kaptak (képünkön), a második helyezettek 3 gombóc, a harmadikok 2 gombóc fagyit nyertek, de a többieknek is jutott kárpótlás-fagylalt.
A végeredmény:
1. Barca FC 27 pont 2. FC Gólvágók 22 pont 3. FC Vipera 18 pont 4. Nike Total 4 18 pont 5. ÜMF FC 17 pont 6. Real Madrid 16 pont 7. Mabeyama FC 14 pont 8. Mészöly Focisuli SC 13 pont |
| Tovább » |
|
Elméleti csiszolás [2011. július 07. 20:44]
Az edzésen és a strandon tapasztalt meleg már igazi nyarat idézett, ennek megfelelően csurgott is a víz a fiúkról... Az ebéd utáni pihenőben megalkottuk a holnapi házi bajnokság csapatait, amelyeknek az első feladata egy szellemi TOTÓ kitöltése volt a feladatuk.
A kérdéssorban az alábbi témák szerepeltek: játékszabályok, a magyar foci régi dicsőségei, jelenkori aktualitások, a saját klubunk tudnivalói. A 4 fős csapatok a 13+1 kérdésből az alábbi pontszámokat érték el:
1., Mabeyama FC 10 pont (Lipcsei Bence, Lunczer Marcell, Polyovka Martin, Sulok Yahja) 2., Nike Total 4 9 pont (Dócs Krisztián, Légrádi Máté, Polencsik Ádám, Szabó Péter) 2., Barca FC 9 pont (Prantner Tamás, Kovács Márk, Kristó Dominik, Varga Zsolt) 2., Real Madrid 9 pont (Kovács Kristóf, Laskai Norman, Czájder Dániel, Bánki Ábel) 5., Mészöly Focisuli SC 7 pont (Dembinszky Máté, Hegedűs Bálint, Molnár Attila, Cs. Nagy András) 5., FC Gólvágók 7 pont (Erdélyi Dominik, Prantner Zoltán, Koós Martin, Zilahi Márton) 7., FC Vipera 6 pont (Máté István, Csörge Ciprián, Krajcsovich Áron, Zilahi Bence) 8., ÜMF FC 5 pont (Prantner József, Prantner Zoltán, Krajcsovich Barna, Fontos Gergely)
Pénteken ezek a csapatok egymás ellen játszanak - egyenként 7 db - mérkőzést, vagyis körmérkőzéses rendszerben küzdenek a pontokért, egyszerre négy pályán, a nap közben fokozatosan elosztva a terhelést. A szellemi vetélkedőben elért pontokat magukkal viszik!
A mai nap képgalériája ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Felavattuk a strandot is [2011. július 06. 19:22]
A javuló időnek köszönhetően a mai délelőtti edzés után a Csillaghegyi Strandfürdőbe mentünk, képgalériánkban e program szerepel túlsúlyban. A délutáni elmélet során vicces és tanulságos gólokat néztünk meg közösen az ebédlőben.
A mai nap képes összefoglalója ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Törött lábbal is edzett... [2011. július 05. 21:20]
Turcsányi Botond állapotáról kaptuk a szomorú hírt, hogy eltört a bal lábfejében egy csont még vasárnap, vagyis Boti zokszó nélkül vett részt két napon keresztül a focitáborban. Most egy hétig fekvőgipszben kell lennie, majd jön egy újabb 3-4 hetes járógipsz időszak, szóval rendhagyó nyara lesz szegénykénknek.
Mihamarabbi gyógyulást kívánunk! |
| Tovább » |
|
Képes krónika [2011. július 05. 20:50]
A focitábor első napi képgalériája ide kattintva tekinthető meg.
Ma reggel is bő edzéssel nyitottuk a napot, majd a korai ebéd után elmentünk az Aquaworldbe. A részletek itt nézhetők meg. |
| Tovább » |
|
Elindult a focitábor [2011. július 04. 22:14]
33 gyermekkel indult el a nyári focitáborunk, amelynek keretében a srácok egy kiadó edzésen, különböző célzóversenyeken, szabályismertetőkön és egy felszabadult focin vannak túl. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így ma a fürdőzés elmaradt, kedden azonban biztos vízbe merülünk, hiszen a korai ebéd után ellátogatunk az Aquaworldbe! (Képünk a tavalyi táborban készült...)
A gyerekek egyik csoportja fél ötre, a másik ötre ér vissza az élményfürdőből, talán érdemes az utóbbi időpontra érkezni, a fiúk addig focizással múlatják majd az időt... |
| Tovább » |
|
Focitábor 1. hét [2011. június 30. 15:20]
A nyári napközis tábor első turnusába jelentkezettek névsora: Szabó Péter (EÓ), Lipcsei Bence, Laskai Norman, Erdélyi Dominik, Sulok Yahja (EÓ), Kristó Dominik, Koós Martin, Bánki Ábel, Turcsányi Botond, Zilahi Bence, Zilahi Márton, Molnár Attila, Dócs Krisztián, Máté István, Polyovka Martin, Czájder Dániel, Légrádi Máté, Fontos Gergely (Krúdy), Cs. Nagy András, Prantner József, Prantner Tamás, Prantner Zoltán, Kovács Kristóf, Hegedűs Bálint, Polencsik Ádám, Dembinszky Máté (EÓ), Kovács Márk, Varga Zsolt, Csörge Ciprián, Lunczer Marcell, Krajcsovich Barna, Krajcsovich Áron, Járvás Zoltán. A tábor időtartama: 2011. július 4-8. Felügyelők: Csorba Péter, Szarvas Gábor, Újvári Gábor, Villám Károly (illetve Erdei Bálint 3 napot /hétfő, csütörtök, péntek/, Csorba András 1 napot /szerda/) Első találkozó: július 4., hétfő 07:50 (III. Márton út 25.) A további napokon 08:00 óra. A táborból a gyermekeket 16:00 órakor kell elvinni (legkésőbbi időpont 16:30). Kivéve kedden, mert ekkor a társaság egyik fele 16:30 órára, másik fele 17:00 órára ér vissza az Aquaworldből. Aki engedi, hogy gyermeke naponta, vagy valamely alkalommal egyedül menjen haza a Márton útról, az kérjük, írásban jelezze ezt felénk! Étkezés: a gyerekek a 10:00 óráig tartó edzés után gyümölcsöt, csokit, vizet kapnak (tízóraiként). Az ebédre (kivéve kedden - akkor 11:45-12:15 órakor lesz az ebéd) 13:00-13:30 körül kerül sor. A 15:00 órakor kezdődő foci végén, tehát a nap végén uzsonnát adunk a gyerekeknek. Fürdés: hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken a Csillaghegyi Strandra megyünk 10:30 és 12:30 óra között. Az e-mailben csatolt - úszótudásról, vízbeengedésről szóló - melléklet kitöltése minden gyermek számára kötelező. Ennek hiányában nem engedjük be a vízbe a srácot! Kérjük, gondoskodjanak arról, hogy legyen náluk fürdőnadrág, papucs, törülköző, naptej, sapka, stb!) Kedden, a korai ebéd után az egyesület buszával, két turnusban visszük el a fiúkat az Aquaworldbe, ahol az edzők mellett az élményfürdő is biztosít számunkra felügyelő animátort. A gyerekeket együtt tartva szórakoztatjuk (tavaly is sikeres volt a project), biztonságukra felügyelünk. Aki ennek ellenére külön kívánsággal szeretne megkeresni minket, kérjük, kizárólag írásban tegye! Az Aquaworldből természetesen haza is hozzuk őket busszal, a csoport egyik fele fél ötre, a másik ötre ér vissza várhatóan. Pihenés, elmélet: kedd kivételével minden nap elméleti foglalkozásokat is tartunk az ebéd és a délutáni foci között a szálloda nagy termében, ahol étkezni is fogunk (1. emelet) Orvosi igazolást nem kérünk, ám fellépő betegség esetén, kérjük a körültekintő mérlegelést a szülőktől a többi gyermek védelmében is. Mindenesetre a gyermek TAJ kártya másolata szükség esetére legyen a gyermek holmijai között egész héten! Ruházat: a stoplis cipő mellett legyen egy kényelmes váltó sportcipő, egy esőkabát és egy váltás ruha is náluk, hűvös idő esetére melegítő is ajánlott! Edzeni és délután focizni bármiben lehet, de természetesen örülünk, ha a bordó póló, kék nadrág náluk van. Egyéb: A táborba labdát hozni nem szabad! Értékeket (telefon, pénz) csak saját felelősségre hozzanak a gyerekek, egyéb elektronikus kütyüknek nincs helye a táborban. Folyamatosan le lesznek kötve a srácok, tehát nincs szükség kiegészítő játékokra sem! Zsebpénznek nincs sok jogosultsága, maximum a strandon költhetnek, de előtte és utána is kapnak ételt, szóval, ha lehet minimalizáljuk! |
| Tovább » |
|
Az apukák (és anyukák) is megmutathatták! [2011. június 26. 23:56]
10 csapat gyűlt össze a Mészöly Focisuli szezonzáró focibuliján, így sorsolás után két ötös csoportban küzdöttek a korosodó férfiak. Az eddigi két hasonló tornán mindig ugyanazok a csapatok végeztek a dobogón, ám most a csillaghegyi "fiatalok", vagyis a 2004-2006-os korosztály szülei helyet követeltek maguknak az "érmesek" között. Érmet csak a gyerekek kaptak a gálameccsek felvezetéseként (a felmérések legjobbjai és a 2002-es bajnoki másodikok), a szülőknek maradt a könnyed, vagy éppen vérre menő (Rácz apukának szakadt fel egy esést követően a homloka) csata a minél jobb helyezésekért. A rendes játékidőket figyelembe véve két veretlen csapat maradt, a keresztjátékoknál és a helyosztóknál egy meccs kivételével mindig a büntetőpárbaj döntött.
Az eredmények a csoportokban:
"A" csoport:
CS1999 - 1997 1-1 Ü2004 - Ü2002 1-0 Ü2003 - 1997 1-1 CS1999 - Ü2004 0-1 Ü2003 - Ü2002 0-0 1997 - Ü2004 0-2 Ü2003 - CS1999 0-1 1997 - Ü2002 3-1 Ü2003 - Ü2004 0-2 Cs1999 - Ü2002 3-1
"B" csoport:
CS2004 - Ü2001 1-0 CS2000 - Ü2005 1-1 Edzők - Ü2001 2-0 CS2004 - CS2000 0-0 Edzők - Ü2005 4-0 Ü2001 - CS2000 2-1 Edzők - CS2004 2-1 Ü2001 - Ü2005 1-0 Edzők - CS2000 2-0 CS2004- CS2005 1-0
Elődöntők: Ü2004 - CS2004 0-0 (7 méteresekkel 1-2) CS1999 - Edzők 0-0 (7 méteresekkel 1-3)
Helyosztók: A 9. helyért: Ü2002 - Ü2005 1-2 A 7. helyért: Ü2003 - CS2000 1-1 (7 méteresekkel 2-3) Az 5. helyért: 1997 - Ü2001 1-1 (7 méteresekkel 2-3) A 3. helyért: Ü2004 - CS1999 1-1 (7 méteresekkel 3-2) Az 1. helyért: Cs2004 - Edzők 0-0 (7 méteresekkel 1-2)
A 2004-esek tehát ismét harmadikok lettek, az Edzők pedig letaszíthatatlanok a trónról. Igaz, most közel kerültek hozzájuk néhányan, épp ezért ígérjük, teremtünk még alkalmat a lehetetlenre...
A napról készült fotókat köszönjük Wagner Eszternek és Bodnár Józsefnek: az 539 fotó ide kattintva tekinthető meg!
Székely Bernadett fotósorozata főként a nagy sikerű Gyermekek - Anyukák (3-1) mérkőzést dolgozza fel, köszönet neki is az itt megtekinthető fényképekért! |
| Tovább » |
|
Vasárnap a felnőtteké! [2011. június 24. 21:07]
Újabb jó hangulatú évadzáróra készülünk, ezúttal Csillaghegyen! Vasárnap 15:00 órára kell jönni az apukáknak, és persze az anyákból álló csapatoknak is. A főszereplők ezúttal a szülők lesznek, akik elkápráztathatják a lurkókat. Persze, ehhez lesz egy-két szava az edzők csapatának is, amelyben többek között Mészöly Géza és Kozma István is pályára lép!
Íme, egy kis ízelítő a tavaly júniusi buliról ide kattintva!
Némi finomságot szívesen fogadunk, amolyan piknik hangulatot szeretnénk, reméljük az égiek is így gondolják. A minibajnokság kb. 3 óra alatt zajlik majd le, de nincs záróra azoknak, akik jól érzik magukat és egymást!
Mindenkit szeretettel várunk a Márton útra, ahol éremátadásokra is sor kerül (2002-es ürömiek és az ügyességi,- gyorsasági felmérőn a dobogón végzőknek)! |
| Tovább » |
|
Ezüstérem jutott... [2011. június 23. 00:12]
Ma délután kaptuk meg azokat az érmeket, amelyek a 2002-es csapatunknak jár a PMLSZ U9 bajnokságban elért második helyezéséért. A srácoknak a vasárnapi szezonzáró focibulin adjuk majd át a medáliákat!
Szép menetelés volt, kár, hogy a végén jó páran begörcsöltek, így esélyt adtunk a Dunakanyarnak, hogy utolérjen minket, ők pedig három (!) mérkőzés lejátszása nélkül jutottak 9 ponthoz, míg az utolsó öt meccsből ténylegesen megnyert egyetlen találkozójukon a bajnokság kiírásához viszonyítva, nem szabványos, ám nekik kedvező pályán gyűrték le a Pilisvörösvárt.
Próbáltuk elérni, hogy a pályán dőljön el a bajnoki cím sorsa, de ebben nem találtunk partnerekre (Dunakanyar, Pilisvörösvár, SZE-FI, PMLSZ)...
A mérkőzéseken, a pályán nem számít ilyen korban az eredmény, ám ha már eléri azt valaki, akkor attól nem illő játék nélkül elvenni azt! Gratulálunk az érintetteknek! |
| Tovább » |
|
Képgaléria a 2004-esek tornájáról [2011. június 20. 12:22]
Kiss Ádám szülei Budaörsön is aktívak voltak, így ide kattintva megtekinthető a tegnapi torna képanyaga! |
| Tovább » |
|
A heti programunk [2011. június 19. 22:54]
Hétfőn és szerdán a szokásos időben lesz edzés Ürömön, az utóbbi napon kapusedzést is tartunk. Vasárnap kerül sor 15:00 órától a szülői focira a Márton úton, a jelentkezéseket folyamatosan várjuk!
A tagdíjakat, táborbefizetéseket Szarvas Gábornak kell befizetni, illetve tőle várjuk az új fiúk anyakönyvi kivonatának és lakcímkártyájának másolatát is! |
| Tovább » |
|
Kár a végééért [2011. június 19. 18:52]
Az V. Pureco-Liver Gyermeklabdarúgó Tornán szereplő 2004-es csapatunk ugyan csoportgyőztesként került a legjobb négy közé, ám a végjáték ismét kevésbé sikerült. A bátor (kapus nélküli), letámadó játékunkban kissé elfáradva lemaradtunk az éremről, de amúgy nem maradtunk le semmiről... Csak így tovább, fiúk! AzErki, Rugly, Gáti, Tatai K. (csereként: Kiss Á., Plank, Huszti, Mészáros B., Dócs, Csókay) összetételű gárda végül a negyedik helyen zárt.
ÜMF - Göd 4-1 Gáti Balázs (2), Tatai Kende, Rugly Bence ÜMF - Őrbottyán 3-1 Tatai Kende, Gáti Balázs, Kiss Ádám ÜMF - Liver-Budaörs 1. 3-3 Gáti Balázs (2), Rugly Bence ÜMF - Liver-Budaörs II. 1-3 Gáti Balázs ÜMF - Őrbottyán 0-3
A csapat legjobbjának Plank Attilát látta a tornán Szarvas Gábor. |
| Tovább » |
|
A 7. helyen zártunk [2011. június 19. 15:44]
A budaörsi tornán vasárnap két mérkőzést vívott a 2002-es csapatunk, amelyben Ludchen Levente helyett Kőszegi János szerepelt a szombati kerethez képest. Két jó meccsel a lábunkban búcsúztunk a tornától, amelyen megfelelően teljesített az együttes. A torna gólkirálya Lóránt Kristóf /képünkön/ lett 8 góllal (a helybeliek 6 találattal társgólkirálynak jelölték).
ÜMF - Liver-Budaörs II. 0-1 ÜMF - Baracs SE 1-0 Lóránt Kristóf |
| Tovább » |
|
Szerdán történt... [2011. június 18. 22:01]
Az ürömiek szerdai edzése után kedves emlékekkel gazdagodhattunk, hiszen a 7. születésnapját a héten ünneplő Kiss Ádámnak meglepetésbulit szerveztek a szülei, amely az érdekeltet lepte meg a legjobban, hogy aztán ő is boldogan lakmározzon a finomságokból.
Az ünnepségen készült képek ide kattintva tekinthetők meg!
Holnap hajrá, Ádám és a többiek! |
| Tovább » |
|
Vasárnapi folytatás [2011. június 18. 21:29]
A budaörsi kupa vasárnap 10:30 órakor folytatódik a 2002-es csapat számára (találkozó 09:50 óra) a helyszínen, míg a 2004-eseink 09:15 órakor találkoznak az árok utcában. A csillaghegyi 2000-esek is játszanak még két meccset a 9-12. helyért ugyanott! |
| Tovább » |
|
Bronzérem Budaörsön! [2011. június 18. 19:19]
Az első két mérkőzésén eldőlt a 2003-as csapatunknak, hogy kiszállt az aranyéremért folyó küzdelemből, pedig a későbbi győztes Dinamo és a szerencsés góllal győző Dunaharaszti ellen is komoly nyerési esélyeink voltak. A padlóról felállva azonban három győzelem jött zsinórban, így a mieink nyakába akaszthatták a bronzérmet (képünkön a csapat, a 2003-as honlapon /csapataink menüponton belül/ pedig a meccsekről készült fotóalbum tekinthető meg). A mind az öt meccsen más kapussal felálló együttes (Walczer B., Mészáros M., Zilahi B., Tóth, Tallósi) remekül védekezett általában ebben a formációban: Bene, Mészáros M., Tóth, Zilahi M., Tallósi (csereként: Aranyos R., Patkós L., Patkós V., Paták, Zilahi B.)
ÜMF – ASI Dinamo 0-0 ÜMF – Dunaharaszti 0-1 ÜMF – Goldball 1-0 Tallósi Levente ÜMF – Liver FC Budaörs 1-0 Zilahi Márton A 3. helyért: ÜMF - Törökbálint 4-2 Zilahi Márton, Mészáros Mátyás, Patkós Levente, Zilahi Bence |
| Tovább » |
|
Nagy küzdés volt [2011. június 18. 17:46]
2002-es csapatunk (Czájder Dani és Polencsik Ádi nélkül) vágott neki az V. Pureco-Liver Gyermekfoci Tornának, amelyen 12 együttes vesz részt. Az első napon két hatos csoportban zajlottak körmérkőzéses rendszerben a találkozók, így a mieinkre is 5 meccs várt. A Polyovka - Tarjányi, Németh, Bicski, Imre, Lóránt K. (Ludchen L., Tatai Sz.) összetételű gárda három győzelem mellett két vállalható vereséget gyűjtött be, így csoportharmadikként holnap az 5. helyért küzdhet (a legrosszabb esetben nyolcadik lesz).
ÜMF – Lurkó FC-Gyál 5-1 Lóránt Kristóf (3), Ludchen Levente, Tarjányi Domonkos ÜMF – Liver FC I. 3-1 Lóránt Kristóf (2), Ludchen Levente ÜMF – Pécsi VSK 0-1 ÜMF – REAC 0-2 ÜMF – AC Villám 5-0 Lóránt Kristóf (2), Tarjányi Domonkos (2), Polyovka Martin
Sok jó teljesítménynek örülhettünk, de az edzői stábnak szombaton Tatai Szemere (képünkön) játéka tetszett. |
| Tovább » |
|
Budaörs 2004 - vasárnap [2011. június 15. 14:43]
Az V. Pureco-Liver Gyermekfoci Tornán a 2004-esek is szerephez jutnak, nekik is ez lesz az utolsó focikupájuk az ősz beálltáig. A Budaörs pályáján (Budaörs, Árok u. 1-3., térkép - ide kattintva) vasárnap 09:15 órakor lesz a találkozó, majd öt meccs vár a fiúkra!
„A” csoport - körmérkőzéses program 2x10 perc, 2x1 m kapu, 30x15 m pálya, 4:4 ellen, 4-es labda:
09:50 ÜMF – Göd 10:30 ÜMF – Őrbottyán 10:50 ÜMF – Liver FC Budaörs
A másik, „B” csoportban: (Pilisvörösvár, Goldball, ASI Dinamo Star, Liver FC II.)
11:30, vagy 11:50 órakor keresztbejátszás (a csoportbeli helyezéstől függ a pontos időpont) 12:10, vagy 12:30 órakor helyosztó mérkőzés (a csoportbeli helyezéstől függ a pontos időpont)
13:00 Eredményhirdetés
ÜMF 2004: Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Kiss Ádám, Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende
Kérjük, jelezzenek időben a távolmaradók! |
| Tovább » |
|
Budaörs 2003 - szombat [2011. június 15. 14:31]
Az V. Pureco-Liver Gyermekfoci Tornán a 2003-as együttessel is rajthoz állunk szombaton. A Budaörs pályáján (Budaörs, Árok u. 1-3., térkép - ide kattintva) 09:50 órakor, közvetlenül a megnyitó előtt lesz a találkozó.
A gyerekek programja így alakul:
„B” csoport - körmérkőzéses program 2x12 perc, 3x2 kapu, 40x20 m pálya, 5+1 fő, 4-es labda:
10:00 Központi megnyitó 10:25 ÜMF – ASI Dinamo 11:15 ÜMF – Dunaharaszti 12:05 ÜMF – Goldball 12:55 ÜMF – Liver FC Budaörs
A másik, „A” csoportban: (Törökbálint, Pilisvörösvár, Főnix Gold Székesfehérvár, AC Villám, Pécsi VSK
13:45, 14:10, vagy 14:35 órakor helyosztó mérkőzés (a csoportbeli helyezéstől függ a pontos időpont, nem lesz keresztbejátszás!)
15:00 Eredményhirdetés
2003-as keret: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
Visszamondások esetén másokkal töltjük fel a keretet, ezért jelentkezzen, aki nem tud jönni! |
| Tovább » |
|
Budaörs 2002 - szombat, vasárnap [2011. június 15. 14:09]
Az V. Pureco-Liver Gyermekfoci Tornán első alkalommal veszünk részt, a 2002-es együttesünk rögtön egy két napos viadalon szerepel. A Budaörs pályáján (Budaörs, Árok u. 1-3., térkép - ide kattintva) szombaton és vasárnap.
Szombaton 09:00 órakor lesz a találkozó a helyszínen, fél tíztől játszunk az alábbi program szerint..
„A” csoport - körmérkőzéses program 2x12 perc, 3x2 kapu, 40x30 m pálya, 5+1 fő, 4-es labda:
09:30 ÜMF – Lurkó FC-Gyál 10:00 Központi megnyitó 11:00 ÜMF – Liver FC I. 13:30 ÜMF – Pécsi VSK 14:30 ÜMF – REAC 15:30 ÜMF – AC Villám
A másik, „B” csoportban: (Százhalombatta, Liver FC II., Dunakanyar SE, Komlói Bányász, Baracs SE)
A vasárnapi program:
10:00, 10:30, vagy 11:00 órakor keresztbejátszás (a szombati helyezéstől függ a pontos időpont) 11:30, 12:00, vagy 12:30 órakor helyosztó mérkőzés (a szombati helyezéstől függ a pontos időpont)
13:00 Eredményhirdetés
ÜMF 2002: Bánki Ábel, Bicski Tamás, Hegyi Vilmos, Imre Krisztián, Ludchen Levente, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere Mivel a torna két napos, nem biztos, hogy ugyanazzal a kerettel vágunk neki mind a két napon a versenynek! Visszamondások esetén az alábbi fiúkra számítunk: Kőszegi János, Osztovits Pál. |
| Tovább » |
|
Budaörs 2000 - szombat, vasárnap [2011. június 15. 13:51]
Az idei szezon zárótornájára kerül sor a hétvégén Budaörsön, ahol egy nívós versenysorozatba csöppennek a mieink! A helyszín: Budaörs, Árok u. 1-3. (térkép - ide kattintva)
A 2000-es csapatnak két napos a tornája (12 együttes részvételével zajlik majd a küzdelem), szombaton 09:30 órakor kezdődnek a meccseik és 16:00 órakor játsszák az utolsó csoportmeccset (5 találkozójuk lesz szombaton). Vasárnap egy keresztbejátszásra és egy helyosztóra kerül sor.
Találkozó szombaton 09:00 órakor a helyszínen, fél tíztől pályán leszünk az alábbi menetrend alapján:
2000-esek: „A” csoport - körmérkőzéses program 2x15 perc, 5x2 kapu,félpálya, 7+1 fő, 5-ös labda:
09:30 CSMF – Pilisvörösvár 10:00 Központi megnyitó 11:30 CSMF – Lurkó FC Gyál. 12:30 CSMF – Magyarkanizsa 14:00 CSMF – Százhalombatta 15:30 CSMF – Komlói Bányász
A másik, „B” csoportban: (Biatorbágy, AC Villám, Liver FC Budaörs, Nagykőrös Kőrös-Royal, Monor SE, Pécsi VSK)
A vasárnapi program:
10:00, 10:30, vagy 11:00 órakor keresztbejátszás (a szombati helyezéstől függ a pontos időpont) 11:30, 12:00, vagy 12:30 órakor helyosztó mérkőzés (a szombati helyezéstől függ a pontos időpont)
13:00 Eredményhirdetés
A keret: Bokor Gergő, Csorba Alex, Galambos Zoltán, Kató Csaba, Koós Martin, Kovács Márk, Laskai Norman, Molnár Márkó, Mudra Balázs, Prantner Tamás, Révész Ádám, Vanicsek Pál, Walczer Roland Mivel a torna két napos, nem biztos, hogy ugyanazzal a kerettel vágunk neki mind a két napon a versenynek! Visszamondások esetén az alábbi fiúkra számítunk: Bőzsöny Olivér.
Kérjük haladéktalanul jelezze, aki nem tud jönni valamelyik napon! |
| Tovább » |
|
A utolsó nekiveselkedés [2011. június 15. 13:31]
Az idei szezon zárótornáira kerül sor a hétvégén Budaörsön, ahol egy nívós versenysorozatba csöppennek a mieink! A helyszín: Budaörs, Árok u. 1-3. (térkép - ide kattintva)
A 2000-es és 2002-es csapatoknak két napos a tornája (12-12 csapat részvételével zajlik majd a küzdelem), szombaton 09:30 órakor kezdődnek a meccseik és 16:00 órakor játsszák az utolsó csoportmeccset (5-5 találkozójuk lesz szombaton). Vasárnap egy keresztbejátszásra és egy helyosztóra kerül sor.
A 2003-asok szombaton játszanak ugyanott 10:00 és 15:15 óra között. Náluk 10 csapat küzd az érmekért, 5 meccset fogunk játszani.
A 2004-esek tornáját vasárnap rendezik 09:50 és 13:15 óra között 8 csapat részvételével. A fiúkra öt mérkőzés vár!
Kerethirdetés hamarosan! |
| Tovább » |
|
Tovább bővültünk! [2011. június 15. 09:56]
A tegnapi napon aláírásra került az a szerződés, amelynek értelmében 2011. július 1-jétől MAC-Mészöly Focisuli néven szerepelnek a Fehér úton foglalkoztatott játékosok. Ebbe a körbe tartozik a következő szezonban az 1997-es korosztály is.
Visszatérünk tehát egy éves vargabetű után Kőbányára, ahol az erők összevonásával folytatjuk a munkát!
A fiatalabb évjáratú gyerekek szempontjából a szeptemberben induló kiemelt csoportok kapcsán lesz jelentősége a MAC-bázisnak! |
| Tovább » |
|
Tennivalók és tudnivalók! [2011. június 14. 12:12]
Az ürömi bázisra vonatkozó adminisztratív teendők a következők:
Mint minden hónapban, 15-ig kell befizetni a tagdíjat, tehát, kérjük szerdára hozzák, vagy utalják át a pénzt!
A nyári napközis tábor előlegének befizetése már két hete esedékes, lassan a második részlet is aktuális lesz! Borítékban kérnénk szépen az edzőknek átadni a pénzt!
Az új fiúk igazolásainak elkészítéséhez szükségünk van az anyakönyvi kivonat és a lakcímkártya másolatokra!
Az edzéseket a szokott időpontokban (hétfő, szerda) június végéig tartjuk. Júliustól napközis táborokat szervezünk a Márton úton, illetve felzárkóztató edzéseket az érdeklődőknek minden hétköznap reggel 08:00 és 10:00 óra között. A Heti program menüpont mindig segít! |
| Tovább » |
|
A nehezebb csoportban [2011. június 13. 20:03]
A Bécsben megrendezésre kerülő 9. Fair-Play Pünkösdi Tornán egyértelműen a nehezebb csoportba került a 2001-es csapatunk, amelynek előnye az volt, hogy kiélezett meccseket játszhattunk, hátránya pedig az, hogy a csoport végén végeztünk. A helyosztón aztán ízelítőt kaptunk a másik csoport tudásából, hiszen 2 percenkénti átlagban lőve a gólokat, az egész nap legnagyobb gólkülönbségű győzelmét aratta a Kiss - Turcsányi, Orosz - Kenyeres M., Légrádi, Csörge - Balogh (csereként: Hegedűs, Nagy, Czájder, Lóránt K., Osváth) csapat.
ÜMF - FK Leotar-Trebinje (bosnyák) 0-2 ÜMF - Admira Technopol (osztrák) 1-3 Balogh Marcell ÜMF - Cro-Vienna (osztrák) 0-3 ÜMF - Srbija 08 Wien (osztrák) 10-0 Lóránt Kristóf (3), Balogh Marcell (2), Légrádi Máté (2), Osváth Tamás, Nagy Péter, Czájder Dániel
A nap legjobb teljesítményét a 2002-es születésű Czájder Dani nyújtotta! |
| Tovább » |
|
Szezonzáró focibuli! [2011. június 12. 21:11]
Június 26-án, vasárnap 15:00 órától rendezzük meg Csillaghegyen a tavaly oly nagy sikert aratott családi foci-összejövetelt. Lehetőséget biztosítunk a korosztályos apukáknak arra, hogy végre megelőzzék az edzői csapatot, amely tavaly óta már kétszer az élen végzett. A gyerekeknek ügyességi feladatok lesznek + külön felállított pályák a focihoz, amelyeken anyukák-gyerekek meccsek is megrendezésre kerülnek.
Várjuk a korosztályos szülők jelentkezését, hogy indítanak-e 5+1 fős csapatot?!
Egy kis kedvcsinálónak íme itt a tavaly nyári foci fényképes összefoglalója! |
| Tovább » |
|
Ezüstérem jutott [2011. június 12. 17:46]
Ezúttal a torna elején nem bambult el 2002-es csapatunk Törökbálinton, ám a végére belelendülve megszerezte a körmérkőzéses versenyen a második helyet. A Polyovka - Polencsik, Németh, Czájder, Imre, Lóránt (csereként: Kőszegi, Ludchen L., Tarjányi) összetételű együttes kapujában ezúttal nagyon jó teljesítményt nyújtott a képen látható Polyovka Martin, de Polencsik Ádám és Czájder Dani is dicséretet érdemel az ügyeletes gólvágó, Lóránt Kiki mellett.
ÜMF - AC Villám 1-1 Lóránt Kristóf ÜMF - Pilisvörösvár 1-2 Lóránt Kristóf ÜMF - CSMF 4-1 Lóránt Kristóf (2), Czájder Dániel, Imre Krisztián ÜMF - Törökbálint 1-0 Lóránt Kristóf
A csillaghegyi csapatunk bronzérmet szerzett, nekik is gratulálunk! |
| Tovább » |
|
Ügyesek voltunk [2011. június 12. 15:15]
A három 2005-ös fiúval felálló, és a kijelölt kerethez képest elég foghíjas 2004-es együttesünk nagyon ügyes dolgokat produkált a Szentkúti Ferenc Emléktornán. A Szabó M, Ludchen, Hutás, Korányi (csereként: Rácz) összetételű csapat a csoportjából bejutott a négy közé, ahol viszont két szoros meccsen kikapott, így végül a 4. helyen végzett. Képünkön a hátul szorgoskodó Szabó Máté látható.
ÜMF - Dinamo Star 5-2 Ludchen Dániel (3), Korányi Milán, Szabó Máté ÜMF - Pilisvörösvár 0-5 ÜMF - Törökbálint '05 5-0 Korányi Milán (3), Hutás Benedek (2) ÜMF - Érd 3-4 Korányi Milán (2), Ludchen Dániel ÜMF - Törökbálint 1-2 Ludchen Dániel
A csillaghegyi csapatunk a 6. helyen zárta a tornát. |
| Tovább » |
|
Szép volt, fiúk! [2011. június 11. 21:41]
Remek kezdés után éppen csak maradt le az éremről 2000-es csapatunk a bécsi tornán, ahol két magabiztos győzelemmel kezdtünk a csoportban, ám a döntőért vívott találkozón peches körülmények között alulmaradtunk. A bronzmeccsen már két góllal is vezettünk, de a végére elfáradt a kiválóan küzdő Csorba - Révész Á., Szabó R., Walczer R. - Molnár M., Vágó, Prantner T. - Vidra (csereként: Révész B., Kovács M., Vanicsek, Laskai, Pálfi) csapatunk, így végül a 4. helyen zártuk a nemzetközi tornát.
CSMF – Srbija 08 Wien 4-0 Vidra Balázs (2), Molnár Márkó, Vágó Zsombor CSMF – Union Landhaus Girls 4-1 Prantner Tamás (3), Molnár Márkó CSMF – Meteor Bijelo Polje 0-2 CSMF - GR Mostar 2-5 Prantner Tamás (2) |
| Tovább » |
|
Az országos döntőn jártunk [2011. június 11. 18:20]
Az MLSZ OTP-MOL Bozsik Torna Országos Tanévzáró Grassroots Fesztiválon ma többen is képviselték a körzetünket. Az I. korcsoportosok közül a Krúdyból Hegyi Vilmos, a Harrerből Gál Dominik, az ovisoktól pedig Finder Berenike, Árkos Balázs, Hackermüller Dominik, Ballner Nándor, Erdős Ákos és Rada Nándor játszhatott önfeledten a Népligetben! |
| Tovább » |
|
Szuper védekezés [2011. június 11. 15:01]
A 2003-as korosztály egy szervezésében és ellenfelekben is rangos tornán vett részt a Kelen SC pályáján. Stabil, magabiztos védekezésünknek köszönhetően jó mérkőzéseket tudtunk játszani (egyedül minket nem tudott megverni a későbbi első helyezett, egyébként minden más ellenfelet magabiztosan legyőző Hegyvidék csapata). Helyzeteink is akadtak, csak a kapu előtt voltunk türelmetlenek..., illetve pontatlanok. Utolsó két mérkőzésünk (a Goldball és Rákosmente ellen) könnyen nyerhető lett volna, de mivel a gólok elmaradtak, így végül a harmadik helyen zártuk a tornát, ami azért nagyon szép teljesítmény. A bronzérmet a Varga - Bene, Zilahi B., Patkós V., Zilahi M., Tallósi L. (csereként: Tóth, Szili, Patkós L.) együttes szerezte meg. A csapat legjobbjának harcossága, agilitása miatt Tallósi Leventét választották, de igazából a mai napon (is) egy nagyon erős csapatteljesítmény volt a jellemző. Varga Zsolt (képünkön) ügyesen védett (és a mezőnyben is jól focizott), valamint Zilahi Bence, illetve Patkós Viki agilis játéka is biztató volt, valamint pozitív még Patkós Levente javuló teljesítménye (jó passzok, harcos játék, sok futás).
ÜMF - Dinamo Star 0-0 ÜMF - Hegyvidék 0-0 ÜMF - Kelen 1-0 Zilahi Bence ÜMF - Goldball 1-1 Zilahi Bence ÜMF - Rákosmente 1-1 Tallósi Levente |
| Tovább » |
|
Enerváltság [2011. június 11. 13:33]
A Dóczi Emléktornán a Kiss - Nagy, Orosz, Csörge - Turcsányi, Légrádi, Osváth - Kenyeres M. (csereként: Lunczer, Hazafi, Prantner Z., Mészáros M.) összetételű 2001-es csapatunkra az ellenfél kapuja előtt gólképtelenség és enerváltság volt jellemző rengeteg egyéni hibával, így csupán az ötödik helyen zártunk.
MFS - Kelen 0-1 MFS - Hegyvidék II. 0-4 MFS - Hegyvidék I. 0-6 MFS - Százhalombatta 0-2 Légrádi Máté, Kenyeres Máté MFS - Sportmax 1-1 Légrádi Máté A csapat legjobbja díjat a képünkön látható Légrádi Máté kapta meg. |
| Tovább » |
|
Bécsi információk! [2011. június 09. 14:57]
Június 11-én a 2000-es, június 13-án pedig a 2001-es csapatunk utazik Bécsbe egy pünkösdi tornára. A pálya pontos címe: 1030 Wien, Baumgasse 87, 3. Bezirk /Bécs 3. kerület/. Bécsbe érve a Graz felé menő autópályát kell választani és az első kijáratnál (Ausfahrt ST Marx) letérni! (térkép - ide kattintva). A csapatok programjai a terveink szerint az alábbiak szerint alakulnak:
A 2000-es csapat 3/4 pályán 8+1 fővel játszik a 9. Fair-Play Pfingstturnier keretén belül szombaton délután:
„A” csoport: 13:18 MFS – Srbija 08 Wien 14:04 MFS – Union Landhaus Girls 14:50 MFS – Meteor Bijelo Polje
Helyosztók: 15:45 7.Platz A4-B4 16:10 5.Platz A3-B3 16:35 3.Platz A2-B2 17:00 1.Platz A1-B1 17:30 Eredményhirdetés
A keret: Csorba Alex, Kovács Márk, Laskai Norman, Molnár Márkó, Pálfi Bálint, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Vidra Balázs, Walczer Roland.
Utazás: az egyesületi busszal utazunk a megmérettetésre, Találkozó: szombaton 07:45 óra III. Márton út 25 Indulás: 08:00 óra Várható érkezés Bécsbe: 11:00-11:30 óra Ebéd: 12:00 óra Játék: 13:18-17:20 között Indulás: 18:00 óra Várható érkezés: 21:00 óra (Márton út) Kísérő edzők: Erdei Károly és Csorba Péter
Étkezés: a buszra az oda-vissza útra kell hozni elemózsiát, italt, egy meleg étkezést biztosítunk Bécsben.
Részvételi díj: 8.000 Ft
A 2001-es keret ugyanezen a tornán hétfő délelőtt 1/2 pályán 6+1 fővel játszik:
„A” csoport: 11:23 MFS – FK Leotar Trebinje 12:17 MFS – Admira Technopol 12:45 MFS - Cro-Vienna
Helyosztók: 13.35 7.Platz A4-B4 13.35 5.Platz A3-B3 14.00 3.Platz A2-B2 14.00 1.Platz A1-B1
14.30 Eredményhirdetés
A keret: Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Czájder Dániel, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lóránt Kristóf, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond.
Utazás: az egyesületi busszal utazunk a megmérettetésre, Találkozó: hétfőn 06:45 óra III. Márton út 25. Indulás: 07:00 óra Várható érkezés Bécsbe: 10:00-10:30 óra Játék: 11:23-14:30 között Indulás: 15:00 óra Várható érkezés: 18:00 óra (Márton út) Kísérő edzők: Szarvas Gábor és Újvári Gábor
Étkezés: a buszra az oda-vissza útra kell hozni elemózsiát, italt, egy meleg étkezést biztosítunk Bécsben, a mérkőzések között.
Részvételi díj: 8.000 Ft
Amit mind a két csapatnak hozni kell: labdarúgó felszerelés, elemózsia, ital az útra, útlevél, vagy személyi igazolvány, baseball-sapka, esőkabát, esetleg melegítő. Utazás a piros edzőpólóban és civil térdnadrágban! Kis méretű hátizsák legyen a fiúknál!
Ha valakinek van egy kisebb DVD lejátszója, és elhozza magával, akkor tudnak a buszban filmet nézni a gyerekek!
Képünkön a pálya, ahol játszani fogunk! |
| Tovább » |
|
Új igazolások! [2011. június 08. 10:08]
Az ürömi bázison foglalkoztatott gyerekek közül a tavasszal érkezőket a nyár folyamán leigazolja csapatunk! Éppen ezért kérnénk szépen az alábbiaktól a születési anyakönyvi kivonatának és a lakcímkártyájának a másolatát!
Szabó Gergely (1998), Prantner József (1999), Prantner Tamás (2000), Prantner Zoltán (2001), Gyömrei Gábor (2001), Ur Csongor (2001), Hetényi Domonkos (2001), Osztovits Pál (2002), Tatatai Szemere (2002), Bene Domonkos (2003), Novotni Gergely (2004), Tatai Kende (2004), Árkos Balázs (2005), Finder Berenike (2005), Ludchen Dániel (2005), Németh Márk (2005), Doroszlay Ádám (2006), Csicsvári Gyula (2006).
Bánki Ábel (2002), Hegyi Vilmos (2002), Tóth Tivadar (2003), Varga Zsolt (2003) részéről csupán lakcímkártya másolat kell!
A szerdai edzésre már hozható, legkésőbb a jövő héten szeretnénk megkapni! Kérjük, ne késlekedjenek! |
| Tovább » |
|
Törökbálint - vasárnap (2004 és 2002) [2011. június 07. 13:10]
Vasárnap a Szentkúti Ferenc Emléktornára kaptunk meghívást egy három korcsoportos tornára, ahol összesen öt (3 csillaghegyi és 2 ürömi) csapattal veszünk részt. A 2045 Törökbálint, Alsóerdősor utca 15-17. szám alatt található füves városi sportpályán (térkép - ide kattintva) 08:30 órakor találkozik az összes csapatunk, kilenc órától már játszunk is!
Az ürömiek programja (2004), csoportmeccsek, helyosztók:
09:00 ÜMF – Dinamo Star 09:20 ÜMF – Pilisvörösvár 09:50 ÜMF – Törökbálint ’05 10:15-11:00 keresztjátszás, helyosztók 11:15 eredményhirdetés
Az ürömiek programja (2002) körmérkőzés:
09:00 ÜMF – AC Villám 09:30 ÜMF – Pilisvörösvár 10:15 ÜMF – CSMF 11:00 ÜMF - Törökbálint 11:45 eredményhirdetés
ÜMF 2004: Hughes Alex, Hutás Benedek, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté, Tatai Kende edző: Szarvas Gábor
ÜMF 2002: Czájder Dániel, Imre Krisztián, Kőszegi János, Ludchen Levente, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos edző: Erdei Károly és Szarvas Gábor
A héten nem lesz módunkban személyes e-mailt írni, ezért, kérjük, egymást is értesítsék a keretben lévők! |
| Tovább » |
|
Dóczi Emléktorna - szombat (2001 és 2003) [2011. június 07. 12:25]
Az V. Dóczi István Emlékversenyen vesz részt a Kelen SC pályáján (XI. Hunyadi M. út 56. térkép - ide kattintva) szombaton délelőtt a 2001-es és 2003-as csapatunk párhuzamosan. A 2003-asoknak 09:00 órára, a 2001-eseknek 09:15 órára kell pontosan érkezniük, a kötelező megnyitó 09:20 órakor kezdődik.
A körmérkőzéses program (2003) 1x20 perc, 3x2 kapu, 40x30 m pálya, 5+1 fő: 09:30 ÜMF – Dinamo Star 10:10 ÜMF – Hegyvidék SE 10:30 ÜMF – Kelen SC 11:10 ÜMF – Goldball SC 11:30 ÜMF – Rákosmente
A körmérkőzéses program (2001) 1x20 perc, 5x2 kapu, 65x45 m pálya, 7+1 fő: 09:50 ÜMF – Kelen SC 10:10 ÜMF – Hegyvidék SE II. 10:30 ÜMF – Hegyvidék SE I. 11:10 ÜMF – Batta VUK SE 11:30 ÜMF – Sportmax
12:20 Eredményhirdetés
2003-as keret: Bene Domonkos, Kern Robin, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton edző: Csorba András
2001-es keret: Balogh Marcell, Borbély Vince, Csörge Ciprián, Hazafi Mihály Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Mészáros Miklós, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond edző: Szarvas Gábor
A héten nem lesz módunkban személyes e-mailt írni, ezért, kérjük, egymást is értesítsék a keretben lévők! |
| Tovább » |
|
Az egyik tizenkilenc, a másik egy... [2011. június 06. 09:09]
Igazán kiváló teljesítménnyel, szép akciókkal és három gólvadásszal abszolválta az 1997-es csapatunk az utolsó forduló mérkőzését az Újpest ellen, a 19-1 (11-1) arányú győzelmünk méltó búcsút jelentett az arannyal zárt szezonnak. A Kostyova (7) /helyette Kuntic (7,5) a 41. percben/ - Baross T. (7), Bicski (6,5) /helyette Bagdán (7) a 41. percben/, Baross G. (6,5), Szidor (7) - Rendik (9), Kis (6,5) /helyette Kovács Dávid (7) a 41. percben/, Pátkai (6,5) /helyette Farsang (7) a 41. percben/, Patkós (6,5) /helyette Kovács Dominik (7) a 41. percben/ - Tóth (9), Balogh (9,5) összetételű csapat góljait Balogh László (8), Rendik András (6), Tóth Ádám (5) szerezték, de szépen alájuk dolgozott ma az egész gárda. Gratulálunk a bajnoki címhez, most így írásban, holnap pedig személyesen is a záróbulin! Szép volt, fiúk!
A csapat vezetőedzőjeként ezúton szeretnék köszönetet mondani elsősorban Villám Károlynak a lelkiismeretes, csupaszív munkájáért, Fábián Péternek a háttér megteremtéséért, Kozma Istvánnak a hűvös profizmusáért, Takács Gyulának a korántsem felesleges erőnléti karbantartásért, Mészöly Gézának a néhány jó szóért és Erdei Bálintnak a kapusok remek gardírozásáért! És köszönet jár a gárda korábbi edzőinek, vagyis Varga Istvánnak és Varga Péternek is, hiszen az ő munkájuk is vastagon benne van ebben a sikerben!
"B" csapatunk 5 pont előnnyel szerezte meg a bronzérmet az U14/2. csoportban, így a '97-esek abszolút szép sikerrel zárták az évet. Köszönhetően a BLSZ rugalmasságának már vasárnap este átvehette a két csapat a bajnoki érmeket. A Stonhenge Pub kiváló atmoszférájú helyiségében egy finom vacsorára voltak megvendégelve a gyerekek, akik bowlingozással gondoskodtak arról, hogy egy kis sportolás ott is legyen...
A bajnoki érmek mellett a gyorsasági- és ügyességi felmérés dobogósai is érmeket kaptak a '97-es és '98-as korcsoportban ('97: arany - Balogh László, ezüst - Rendik András, bronz - Patkós Imre és Tóth Ádám; '98: arany - Bodnár Gergely, ezüst - Cseh Dávid, bronz - Hajdi Zoltán)
Gratulálunk az összes fiúnak! Wagner Eszternek pedig a képeket, hiszen megtekinthető a díjazás a fotóalbumra kattintva. |
| Tovább » |
|
Ez igen! [2011. június 05. 17:44]
Az Európai Sport Nap keretén belül játszott a 2002-es és a 2004-es csapatunk is a Margitszigeten. A nagyobbak keretében négy fiatalabb gyerkőccel álltunk fel (Kőszegi - Hatos A., Zilahi B., Zilahi M., Mészáros M., Zloch), és nagyon szép focit játszva 50%-os teljesítményt nyújtottunk.
ÜMF - Dunaharaszti 2-1 Mészáros Mátyás, Zilahi Márton ÜMF - Gázművek 1-0 Zilahi Bence ÜMF - KISE 0-1 ÜMF - REAC 1-2 Zilahi Bence
A 2004-eseknél a Szabó M., Rácz, Dócs B., Mészáros B. (csereként: Györke, Pálvölgyi) együttessel szerepeltünk, és Mészáros Bálint (képünkön) gólerős játékával minden meccsen képben voltunk.
ÜMF - Kőbányáért Egyesület 1-2 Pálvölgyi Patrik ÜMF - Art Corner Zrínyi 4-2 Mészáros Bálint (3), Dócs Benedek ÜMF - Ikarus 1-3 Mészáros Bálint |
| Tovább » |
|
Szép siker Gödön! [2011. június 05. 15:53]
Németh, Polencsik és Tarjányi nélkül felálló 2002-es csapatunk mindössze egy szerencsétlen vereséggel (az elődöntőben) bronzérmet szerzett a 16 csapatos gödi tornán. A csoportgyőzelem megszerzése és a négy közé jutás után az elődöntőben következett a holtpont a két fiatalabbal és két újonccal felálló együttesünknek (Polyovka - Bicski T., Kardos, Czájder, Imre, Lóránt K. /csereként: Tóth T., Tallósi), amely a kisdöntőben újra nyerni tudott, így éremmel gazdagabban távozhatott a torna helyszínéről (a csillaghegyiek a 11. helyen zártak).
ÜMF – Veresi Farkasok 1-1 Lóránt Kristóf ÜMF – Dunakeszi Kinizsi 3-1 Lóránt Kristóf, Czájder Dániel, Tóth Tivadar ÜMF – Vác 2-0 Lóránt Kristóf, Czájder Dániel ÜMF - Göd 2-0 Kardos Gergely (2) ÜMF - SZE-FI 0-2 ÜMF - Dunakeszi Kinizsi 2-1 Lóránt Kristóf, Kardos Gergely |
| Tovább » |
|
PMLSZ U11 - zárás [2011. június 05. 13:08]
A dobogóért küzdő Piliscsaba és Visegrád csapatai ellen zártuk a PMLSZ U11-es bajnokságot a mai rekkenő hőségben. Az MFS II. csapatának nem sok babér termett, a Gyömrei - Hazafi, Szabó R., Walczer R. - Szabó V., Csorba, Tóth K. - Prantner T. (csereként: Mészáros M., Ur) összetételű csapat mindössze egy gólt hozott össze, elöl... A Kiss M. - Brázovics, Turcsányi, Csörge - Prantner Z., Osváth, Kenyeres M. - Balogh M. (csereként: Hegedűs, Zsiga) felállású együttes is kevés ellenállást tanúsított eleinte, aztán szépen belerázódtak a mérkőzésekbe a végére. Jövőre nem kell ennyit játszaniuk az idősebbek ellen, így picit könnyebb lesz a sorsuk. Képünkön Balogh Marcell látható.
MFS I - Piliscsaba 1-7 Balogh Marcell MFS I. - Visegrád 3-5 Balogh Marcell (2), Csörge Ciprián MFS II. - Visegrád 0-10 MFS II. - Piliscsaba 1-14 Szabó Roland |
| Tovább » |
|
PMLSZ U9 - eredmények a bajnokságból [2011. június 05. 07:27]
Több mérkőzést is lejátszottak az U9-es bajnokságban, amelyből még pár rangadó még hátra van, de az már eldőlt, hogy biztosan a dobogón végzett a 2002-es csapatunk! |
| Tovább » |
|
Megvédtük a kupát! [2011. június 04. 21:36]
Az I. után a II. Angyalföld Kupán is aranyérmet szerzett a 2003-as csapatunk, amely ezúttal nyolc riválisát utasította maga mögé. Kapusunk ugyan nincs, ám aki beáll mindig remekül teljesít (ma éppen Mészáros Matyi és Tallósi Levi), ma például kapott gól nélkül játszottuk végig a délelőttöt. A Zilahi-ikrek tarthatatlannak bizonyultak (közülük Márton kapta a torna legjobb játékosának felajánlott díjat), de leginkább a csapatjáték volt dicsérhető a fényes siker kapcsán. A Mészáros M. - Bene, Tallósi, Tóth, Zilahi M, Kámán (csereként: Zilahi B., Szili, Varga, Walczer B.) összetételű együttes minden dicséretet megérdemel és meg is kap.
ÜMF - Ikarus BSE 2-0 Zilahi Bence (2) ÜMF - MAC 0-0 ÜMF - Bőrlabda 2-0 Zilahi Márton, Kámán Valentin ÜMF - Vác 2-0 Tallósi Levente (2)
Néhány kép már megtekinthető a 2003-asok weboldalán lévő galériában! |
| Tovább » |
|
Ezüstérem - rosszabb gólkülönbséggel! [2011. június 04. 18:15]
Nem rossz helyzet, amikor már azon morgolódik egy csapat, hogy miért is bukja el az aranyérmet, ám mégis felettébb bosszantó, hogy a II. Angyalföld Kupán engedtük kiénekelni a sajtot a szánkból. A két döntetlenül végződő meccsünkön ugyanis eltékozoltuk az aranyhoz szükséges egyetlen + gólocskát. A Kiss M. - Orsoz, Légrádi, Kenyeres M., Csörge, Balogh M. (csereként: Turcsányi, Lunczer, Hegedűs, Prantner Z.) összeállítású együttesünk veretlenül végzett a második helyen, és ezt főleg tompa támadójátékának köszönheti. A torna legjobb kapusának Kiss Martint (képünkön) választották a szervezők.
ÜMF - Dinamo Star 2-1 Balogh Marcell, Csörge Ciprián ÜMF - Újpest 1-1 Légrádi Máté ÜMF - Hidegkút 1-1 Orosz Apor ÜMF - Újpesti Haladás 3-0 Turcsányi Botond, Légrádi Máté, Orosz Apor |
| Tovább » |
|
Csiszolódunk... [2011. június 04. 17:36]
A múlt heti tornán a stabilitás rendben volt, csak a gólok hiányoztak, most megjöttek a találatok, de hátul is gólképesebbek lettünk. A csillaghegyiekre épülő 2000-es gárdánk mind a négy mérkőzését elvesztve a 9. helyen zárt a II. Angyalföld Kupán. A Kovács M. - Szabó R., Prantner T., Kató, Bokor, Vidra (csereként: Laskai, Vanicsek, Révész B., Galambos Z.) összetételű csapatunk leggólerősebbje a képünkön látható Prantner Tamás lett.
CSMF - Lábatlan 1-2 Révész Barnabás CSMF - Vác 1-4 Prantner Tamás CSMF - RTK 1-2 Prantner Tamás CSMF - Kelen SC 1-5 Prantner Tamás |
| Tovább » |
|
Megint a vége nem sikerült [2011. június 04. 14:39]
A sorozatterhelések végére kifullad a 2004-es csapatunk, amely ezúttal a végjátékban szerencsétlenkedett össze egy-egy gólt az érmekért folyó találkozókon, így a nagyobb siker elmaradt. A Rugly, Huszi, Tatai K., Korányi (csereként: Erki, Kiss Á., Plank, Csókay) felállású együttesünk végül a 4. helyen zárt a gödi Fétis Kupán. ÜMF - Veresi Farkasok 3-1 Tatai Kende (3) ÜMF - Dunakeszi 0-0 ÜMF - Vasas 2-2 Korányi Milán, Tatai Kende ÜMF - Göd II. 5-1 Kiss Ádám (2), Rugly Bence, Tatai Kende, Korányi Milán ÜMF - SZE-FI 0-1 ÜMF - Göd 0-1
Képünkön az öt gólig jutó Tatai Kende látható. |
| Tovább » |
|
Európa Sport Nap - vasárnap (2004,2003,2002,2001) [2011. június 01. 20:02]
Az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum füves pályáján (térkép ide kattintva), a sziget Margit híd felőli csücskében rendezik meg június 5-én, vasárnap az Európai Sport Nap keretén belül a BLSZ Gyermeklabdarúgó Tornáját. Ezen a rendezvényen 4 csapattal (2003, 2002, 2004, 2000/2001) képviseltetjük magunkat, kettő Ürömről, kettő pedig Csillaghegyről verbuválódik. Érmek, kupák, különdíjak lesznek, és minden gyermek külön ajándékot kap!
A sort a 2003-sok nyitják, ők 09:00 és 11:00 óra között játszanak Stefanik Arnold vezérletével. Találkozó a helyszínen (csak gyalogosan és BKV-járattal közelíthető meg!) 08:30 órakor:
09:00 CSMF – Dinamo Star SE 09:30 CSMF – Baráti Bőrlabda FC 10:15 CSMF – Goldball 11:00 CSMF – Dunaharaszti
A keret: Enyingi Martin, Farkas Botond, Hatos Alex, Hidegkuti Nándor, Kovács Igor, Matirkó Melitta, Patkós Levente, Patkós Viktória, Ugróczky András
A 2002-esek versenye 13:00 órakor rajtol és 15:30-ig tart, Csorba András és Stefanik Arnold felügyeli a csapatot. Találkozó a helyszínen (csak gyalogosan és BKV-járattal közelíthető meg!) 12:30 órakor:
13:15 ÜMF – Dunaharaszti 13:45 ÜMF – Gázművek 14:15 ÜMF – KISE 14:45 ÜMF – REAC
A keret: Bánki Ábel, Kőszegi János, Mészáros Mátyás, Osztovits Pál, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A 2004-es csapat következik a sorban, ők 13:45-15:45 között fociznak Csorba András és Stefanik Arnold felügyelete mellett. Találkozó a Margitszigeten (csak gyalogosan és BKV-járattal közelíthető meg!) 13:15 órakor!
14:05 ÜMF – Kőbányáért Egyesület 14:25 ÜMF – Art-Corner Zrínyi 15:25 ÜMF – Ikarus BSE
A keret: Csocsán Benedek, Dócs Benedek, Györke Dániel, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Novotny Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté
A 2000-es versenysorozatba nevezzük be a 2001-es együttesünket, akik 15:15-17:30 óra között bonyolítják le a körmérkőzéses kupát. Találkozó Stefanik Arnolddal a Margitszigeten (csak gyalogosan és BKV-járattal közelíthető meg!) 14:45 órakor!
15:30 CSMF – CSHC 16:00 CSMF – Art Corner Zrínyi 16:30 CSMF – RAFC 17:00 CSMF – MLTC
A keret: Balogh András, Bartos Máté, Hatos Erik, Ilisz Alexander, Kiss Dániel, Lieber Péter, Macar Krivan, Makai Gábor, Pálfi Bálint, Sipos Máté, Török Soma |
| Tovább » |
|
PMLSZ U11 zárás - vasárnap (2000-2001) [2011. június 01. 14:21]
A PMLSZ U11-es bajnokság utolsó fordulójára vasárnap a Márton úton kerül sor, ahol két pályán, párhuzamosan játsszuk le a Piliscsaba és a Visegrád elleni mérkőzéseket. 10:30 órára kell érkezni Csillaghegyre, ahol az alábbi beosztás szerint focizunk majd:
11:00 Mészöly Focisuli I. - Piliscsaba "A" pálya 11:00 Mészöly Focisuli II. - Visegrád "B" pálya 11:45 Mészöly Focisuli I. - Visegrád "A" pálya 11:45 Mészöly Focisuli II. - Piliscsaba "B" pálya
A keretek:
MFS I.: Balogh Marcell, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Orosz Apor, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond, Zsiga Kristóf edző: Újvári Gábor
MFS II.: Csoltói Sándor, Csorba Alex, Facskó Vince, Gyömrei Gábor, Hazafi Mihály, Mészáros Miklós, Prantner Tamás, Szabó Roland, Ur Csongor, Vágó Zsombor, Walczer Roland edző: Villám Károly |
| Tovább » |
|
Göd - vasárnap (2002) [2011. június 01. 13:55]
Vasárnap a 2002-esek részére rendeznek tornát a Gödi Fesztivál keretén belül, méghozzá Football Factor Gyermeklabdarúgó Torna néven (az indulók között szerepel többek között az FTC, a Göd, a Dunakeszi, Szigetmonostor is a másik két csoportban, összesen 16 együttes indul). Ezen is két csapattal képviseltetjük magunkat, mind a két bázis önállóan állít ki jó játékra képes alakulatokat. A pálya az alábbiak szerint közelíthető meg (térkép ide kattintva): a régi 2-es úton miután beérkezünk Gödre jobbra figyeljetek! Elhagyjuk a Rendőrség épületét (lassan hajts...), majd a Művelődési Ház után jobbra forduljatok az Alagút utcába. Ez átvezet a vasúti sínek alatt egy aluljárón, ami után balra kell fordulni be az erdőbe. Az első elágazásnál jobbra tarts (ez már földút), s ez már a pályához vezet!
Vasárnap reggel 08:30 órakor lesz a gyülekező a sporttelepen.
09:15 ÜMF – Veresi Farkasok 09:15 CSMF – Vác Deákvár 09:30 CSMF – Fót 09:45 ÜMF – Dunakeszi Kinizsi 10:15 ÜMF – Vác 10:15 CSMF –.UTE 11:00-13:00 egyenes kieséses szakasz, vigaszág, helyosztó mérkőzések 13:15 eredményhirdetés
A városban zajlik a híres fesztivál, amelynek bővebb programja itt olvasható.
A keretek:
ÜMF 2002: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Imre Krisztián, Kardos Gergely, Lóránt Kristóf, Polyovka Martin, Tallósi Levente, Tóth Tivadar
CSMF 2002: Boda Anna, Boda Péter, Cs. Nagy András, Csongrádi Kristóf, Kelemen László, Kristó Dominik, Récsei Zalán, Tatai Szemere |
| Tovább » |
|
Göd - szombat (2004) [2011. június 01. 13:20]
Szombaton Gödre látogatunk, ahol a Gödi Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő Fétis Óvodai Kispályás Labdarúgó Kupán indulunk két 2004-es csapattal (egy ürömi és egy csillaghegyi alakulattal). A pálya az alábbiak szerint közelíthető meg (térkép ide kattintva): a régi 2-es úton miután beérkezünk Gödre jobbra figyeljetek! Elhagyjuk a Rendőrség épületét (lassan hajts...), majd a Művelődési Ház után jobbra forduljatok az Alagút utcába. Ez átvezet a vasúti sínek alatt egy aluljárón, ami után balra kell fordulni be az erdőbe. Az első elágazásnál jobbra tarts (ez már földút), s ez már a pályához vezet!
A szombat reggeli program egy 400 méteres futóversennyel indul a helyszínen 08:30 órakor, aki ezen szeretne részt venni (I-III. helyezettet díjazzák), az már 08:00 óra körül érjen oda, a többieknek fél kilenckor van a találkozó a pályánál!
09:00 CSMF – Sződ 09:15 ÜMF – Veresi Farkasok 09:30 CSMF – Szentendre 09:45 ÜMF – Dunakeszi Kinizsi I. 10:15 CSMF – Göd 10:15 ÜMF – Vasas 10:45 CSMF – Dunakeszi Kinizsi II. 11:00 ÜMF – Göd II. 11:30-12:30 helyosztó mérkőzések 12:45 eredményhirdetés
A városban zajlik a híres fesztivál, amelynek bővebb programja itt olvasható.
A keretek:
ÜMF 2004: Csókay Márton, Erki Zalán, Huszti Máté, Kiss Ádám, Korányi Milán, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende edző: Szarvas Gábor
CSMF 2004: Balogh Bernát, Hidegkuti Dominik, Jakab Levente, Lippai Kevin, Pintér Marcell, Pálvölgyi Patrik edző: Erdei Károly |
| Tovább » |
|
Angyalföld Kupa - szombat (2003,2001,2000) [2011. június 01. 11:58]
Szombaton kerül sor a II. Angyalföld Kupára három korcsoportban is, amelyet ezúttal a XIII. Új Palotai út 13. szám alatti műfüves pályán (térkép ide kattintva) rendeznek meg a 2003-a, 2001-es és 2000-es korosztályokban.
A 2003-asoknál 9 csapat (Dinamo Star, MAC, Hidegkúti SC, Bőrlabda, Nagykovácsi, Ikarus, KISE, Vác, MFS) részvételével. A rangos tornán az alábbi kerettel indulunk: Bene Domonkos, Kálmán Valentin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton edző: Villám Károly
Találkozó 08:15 órakor a helyszínen.
A program:
B csoport: 09:00 MFS – Ikarus 09:15 MFS – MAC 09:50-10:35 között 2 db helyosztó mérkőzésre kerül sor 10:45 Eredményhirdetés
A 2001-eseknél 6 csapat (Dinamo Star, RTK, Hidegkúti SC, UTE, Újpesti Haladás, MFS) jelentkezett. A tornára az alábbi gyerekeket várjuk: Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond edző: Villám Károly és Újvári Gábor
Találkozó 10:30 órakor a helyszínen.
A program:
B csoport: 11:00 MFS – Hidegkúti SC 11:40 MFS – UTE 12:10-12:50 között 2 db helyosztó mérkőzésre kerül sor 13:15 Eredményhirdetés
A 2000-eseknél is 9 csapat (Dinamo Star, Sződ DSE, RTK, Hidegkúti SC, Lábatlan, Gödi SE, Kelen SC, Vác, MFS) jelezte részvételi szándékát. Ellenük az alábbi kerettel vesszük fel a versenyt: Bokor Gergő, Galambos Zoltán, Kató Csaba, Koós Martin, Kovács Márk, Laskai Norman, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál edző: Újvári Gábor
Találkozó 13:00 órakor a helyszínen.
A program:
B csoport: 13:30 MFS – Lábatlan 13:50 MFS – Vác 14:40-15:40 között 2 db helyosztó mérkőzésre kerül sor 15:45 Eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Bécsi információk! [2011. június 01. 10:37]
Június 11-én a 2000-es, június 13-án pedig a 2001-es csapatunk utazik Bécsbe egy pünkösdi tornára. A kijelölt gyerekeknek útlevéllel kell rendelkezniük! Kérnénk szépen visszajelzéseket, hogy gyermekük részt vehet-e a tornán!? A csapatoknál a szülők maguk oldhatják meg az esetleges kiutazásukat (a pálya pontos címét a későbbiekben még megadjuk, térkép - ide kattintva). A csapatok programjai a terveink szerint az alábbiak szerint alakulnak (sajnos, még nem kaptuk meg a részletes meccsprogramot):
A 2000-es csapat 3/4 pályán 8+1 fővel játszik a 9. Fair-Play Pfingstturnier keretén belül szombaton délután:
„A” csoport: 13:18 MFS – Srbija 08 Wien 14:04 MFS – Union Landhaus Girls 14:50 MFS – Meteor Bijelo Polje
Helyosztók: 15:45 7.Platz A4-B4 16:10 5.Platz A3-B3 16:35 3.Platz A2-B2 17:00 1.Platz A1-B1 17:30 Eredményhirdetés
A keret: Csorba Alex, Kovács Márk, Laskai Norman, Molnár Márkó, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vanicsek Pál, Vágó Zsombor, Vidra Balázs, Walczer Roland Visszamondások esetén másokkal feltöltjük a keretet!
Utazás: az egyesületi busszal utazunk a megmérettetésre, Indulás: szombaton 08:00 óra III. Márton út 25. Várható érkezés Bécsbe: 11:00-11:30 óra Ebéd: 12:00 óra Játék: 13:18-17:20 között Indulás: 18:00 óra Várható érkezés: 21:00 óra (Márton út) Kísérő edzők: Erdei Károly és Csorba Péter
Étkezés: a buszra az oda-vissza útra kell hozni elemózsiát, italt, egy meleg étkezést biztosítunk Bécsben.
Részvételi díj: 8.000 Ft
A 2001-es keret ugyanezen a tornán hétfő reggeltől 1/2 pályán 6+1 fővel játszik:
„A” csoport: 11.23 MFS – FK Leotar Trebinje 12.17 MFS – Admira Technopol 12.45 MFS - Cro-Vienna
Helyosztók: 13.35 7.Platz A4-B4 13.35 5.Platz A3-B3 14.00 3.Platz A2-B2 14.00 1.Platz A1-B1
14.30 Eredményhirdetés
A keret: Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Czájder Dániel, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lóránt Kristóf, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond Visszamondások esetén másokkal feltöltjük a keretet!
Utazás: az egyesületi busszal utazunk a megmérettetésre, Indulás: hétfőn 07:00 óra III. Márton út 25. Várható érkezés Bécsbe: 10:00-10:30 óra Játék: 11:23-14:30 között Indulás: 15:00 óra Várható érkezés: 18:00 óra (Márton út) Kísérő edzők: Szarvas Gábor és Újvári Gábor
Étkezés: a buszra az oda-vissza útra kell hozni elemózsiát, italt, egy meleg étkezést biztosítunk Bécsben, a mérkőzések között.
Részvételi díj: 8.000 Ft
Képünkön a pálya, ahol játszani fogunk! |
| Tovább » |
|
Táborelőleg! [2011. május 31. 15:00]
A május 31-i határidőig nagyon kevesen fizették be a napközis tábor (10.000 Ft/hét) előlegét! Kérnénk szépen holnap edzésre, borítékban (feliratozva) elküldeni az összeget, mert akkor tudjuk érvényesen regisztrálni a gyermeket az előzetesen kiválasztott turnusba! |
| Tovább » |
|
Lesz meccs bőven a héten is! [2011. május 30. 09:29]
A szülőktől kérünk egy mély levegővételt, hiszen ezen a hétvégén is mozgósítjuk a családokat. A szokásos edzésritmus megváltozik azzal, hogy a kapusedzések átkerülnek hétfőről szerdára, aminek oka, hogy Vámos János egészségügyi problémái miatt nem vállalja tovább az edzősködést, így a jövőben a '97-es kapusainkkal foglalkozó Erdei Bálint (képünkön) látja el ezeket a teendőket!
S akkor a hétvégéről: szombaton a II. Angyalföld Kupán (XIII. Új Palotai út 13.) indul a 2003-as (09:00-11:00), a 2001-es (11:00-13:30) és a 2000-es (13:30-16:00) csapatunk, miközben Gödön a 2004-esek (09:00-12:30) vesznek részt a Fétis Kupán. Vasárnap a 2002-es erősebb csapat megy Gödre (09:00-13:30), ugyanebből a korosztályból a többiek, valamint a 2004-esek szombaton nem játszó tagjai az Európai Sport Napra, a Margitszigetre (09:00 és 17:00 óra között valamikor). A hét zárónapján a PMLSZ U11 bajnokságot zárja a Márton úton a 2000-es és 2001-es gárdánk 11:00 és 12:30 óra között!
Tudjuk, hogy sok gyermeknek hétközben iskolai elfoglaltságok miatt nem lesz alkalma edzésre jönni, viszont a hétvégi meccseken számítanánk rájuk. A szülők megértését és gyors jelzését kérjük a kerethirdetéseket követően! |
| Tovább » |
|
Egy kis összevetés [2011. május 29. 22:37]
Hat csapattal indultunk a gödöllői Juniális Kupán, ahol egy 1., egy 2., egy 4., egy 5., egy 6. és egy utolsó (6.) helyezést értünk el. Összességében 30 mérkőzést játszottunk, ebből 12 győzelem, 7 döntetlen, 11 vereség - 52 rúgott és 29 kapott gól a mérleg.
Összehasonlíthatjuk a szereplésünket az egy évvel korábbi Juniális Kupán elértekkel, ahol öt csapattal indultunk. Minden korosztályban utolsók lettünk, a 20 meccsből 1 győzelem és 1 döntetlent értünk el, rúgtunk 6 gólt és kaptunk 89-et...
Egy év múlva - reméljük - újabb látványos lépéssel igazoljuk a gyerekek fejlődését! |
| Tovább » |
|
Szép siker a végére [2011. május 29. 20:19]
A gödöllői Juniális Kupán veretlenül szerezte meg az aranyérmet 2001-es együttesünk, amelynek teljesítményét így értékelte Szarvas Gábor: "Hatalmas lendülettel kezdtük a tornát, melynek hamar meg is lett az eredménye gyors, egymás utáni gólokban. Magabiztos játékunk kitartott a körmérkőzések végéig, csupán egy pár perces hullámvölgy rontott a mai napon valóban magas szintű teljesítményünkön. Csapatunk kapuját Kiss Martin védte hibátlanul! A védelem tengelyében Orosz Apor vitézkedett, aki bátor, előretörő játékával nagyban hozzájárult a balján elhelyezkedő Csörge Cipriánnal a támadások vezetéséhez. Az előre "kószáló" védők helyét Lunczer Marci biztosította magabiztosan, akit dicséretesen helyettesített a csereként beálló Gyenes Balázs. A középpályás sor Nagy Péterrel és Légrádi Mátéval, (csereként Prantner Zolival) rengeteg labdát szerzett, és remek kiugratásokkal hozták helyzetbe a kiválóan összejátszó Kenyeres Mátét és Balogh Marcit, akik 7-7 góljukkal a torna gólkirályai lettek. Illetve mégsem. Szétlövéssel büntetőpárbajban kellet a díj sorsáról dönteni a legjobb kapus ellenében. Marci diadalmaskodott, Máté (képünkön) viszont ma a csapat (és szerintem a mezőny) legjobbja volt nem csak góljai, hanem önzetlen gólpasszai miatt is. Így tovább Fiúk! Gratulálok! MFS - Csepeli Halásztelek 7-0 Balogh Marcell (4), Kenyeres Máté (3) MFS - Ikarus BSE 2-0 Balogh Marcell, Kenyeres Máté MFS - Újpesti Haladás 3-1 Kenyeres Máté (2), Balogh Marcell MFS - Rákosmente 0-0 MFS - Gödöllő 5-0 Balogh Marcell, Kenyeres Máté, Légrádi Máté, Csörge Ciprián, Orosz Apor" |
| Tovább » |
|
Lezárult a bajnokság [2011. május 29. 17:54]
Szenzációsan szerepelt a PMLSZ U9 bajnokságban mind a két csapatunk, hiszen a 2002-esek vezetik a tabellát és bronzérmesnél rosszabbak már nem lehetnek a bajnokság végén, míg a 2003-asok szinte minden - idősebb - ellenfelük ellen játszottak szoros meccseket, és igazán reménykeltően futballoztak. Riválisaink célfocija ideig-óráig sikeres lehet ellenünk, de óriásit léptünk előre játékban mind a két együttesnél. A 2002-esek az utolsó fordulókra sokat botladoztak, mert elkezdtek a bajnoki címmel foglalkozni a felszabadult játék helyett így ma is becsúszott egy vereség a Polyovka (Szemere) - Polencsik, Németh, Bicski, Czájder, Lóránt K. (csereként: Tarjányi, Ludchen L.) csapatnak, míg a Zilahi B. - Bene, Patkós V., Tóth, Zilahi M., Tallósi (csereként: Walczer B., Szili, Aranyos R., Mészáros M., Patkós L.) összeállítású kicsik újfent megszorongatták ellenfeleiket.
MFS 2002 - Visegrád 0-3 MFS 2002 - Piliscsaba 3-1 Tarjányi Domonkos, Lóránt Kristóf, Németh Áron MFS 2003 - Piliscsaba 0-1 MFS 2003 - Visegrád 1-3 Aranyos Roland (képünkön)
A foci végén kölyökpezsgőt bontottunk a sorozat lezárásaként, ám a bajnokság lezárása végén tartunk éremosztó bulit a résztvevőknek. Sok az ellenfelek elmaradt meccse még, ráadásul nem is játsszák le az összes találkozót, így megjósolhatatlan, hogy mikor hirdetnek végeredményt. Egy adalék - egy korábbi vita miatt a SZE-FI nem játszik a Dunakanyar ellen, ezért a legfőbb riválisunk játék nélkül szerzett 6 pontot és 6-0-ás gólkülönbséget a szentendreiek ellen... Mi meg ugye 3-0-ás vezetésről buktuk el a fél pályáról kapott gólokkal a SZE-FI elleni meccsünket. A végső helyezéssel kapcsolatos döntés már nem a mi kezünkben van, de attól teljesen függetlenül gratulálunk a 20 meccsből elért 14 győzelemhez és +32-es gólkülönbséghez! |
| Tovább » |
|
Kiharcolt győzelem! [2011. május 29. 15:10]
A bajnoki bronzéremért küzdött ma Budafokon a házigazdákkal a BLSZ U14/2. csoportban szereplő együttesünk. 2-1 (1-1)-es győzelmünk azt jelenti, hogy a házigazdákat végleg leráztuk, most már az utolsó fordulóban kell sikerrel vennünk az Internationale elleni mérkőzést a 3. hely eléréséhez. A bajnokság legszikrázóbb összecsapásán csapatunk az elsőtől az utolsó percig brusztolt, küzdött, harcolt, miközben néhány mintaszerű akció kivitelezésére is jutott ereje (még az is belefért, hogy kihagyjunk egy 11-est). A Kostyova (7,5) /helyette Kuntic (6,5) a 41. percben/ - Bodnár (6,5) /helyette Újvári (7) a 41. percben/, Leicht (7) /helyette Cseh (6) a 47. percben/, Bicski (8), Hajdi (7) /helyette Kárpáti (-) az 72. percben/ - Patkós (7), Kovács Dominik (6,5), Katona (5,5) /helyette Yem (-) a 83. percben/, Farsang (6) /helyette Laukó (7) a 41. percben/ - Rendik (8), Tóth (9) összetételű együttes góljait Kovács Dominik és Tóth Ádám lőtték. A meccs keménységére jellemző, hogy a jegyzőkönyvbe négy játékosunk (Leicht, Bodnár, Újvári, Patkós) sérüléséről is említést kellett tennünk.
Bodnár József jóvoltából már fenn vannak a fotók az albumban. |
| Tovább » |
|
Jó alap [2011. május 29. 12:43]
A gödöllői Juniális Kupán induló 2000-es csapatunk nagyon szépen helytállt, hiszen roppant szoros mérkőzéseket játszott riválisaival. Az első találkozókon nagyon látszott, hogy most játszottak először együtt a gyerekek. Ennek ellenére elmondható, hogy már ekkor is nagyon jól küzdöttek. A teljesítményük mérkőzésről mérkőzésre javult, és reményeink szerint a következő megmérettetésen már gólt is fog tudni szerezni a Csorba ( Kovács) - Szabó R., Bokor - Kató, Vágó, Révész B. - Molnár, Dembinszky (csereként: Prantner T, Walczer R.) összetételű együttesünk.
MFS - Tura 0-1 MFS - RKSK 0-1 MFS - Gödöllő 0-0 MFS - Pilisvörösvár 0-2 MFS - Szabadka 0-0 |
| Tovább » |
|
Vasárnap Piliscsaba! [2011. május 28. 22:04]
Mivel nem tudjuk a pontos menetrendet, ezért vasárnap 16:00 órakor lesz a találkozó a 2002-es és 2003-as csapatunknak Piliscsabán, a Kinizsi Pál u. 1-3. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva). Elképzelhető, hogy két pályán párhuzamosan mennek majd a meccsek, de lehet, hogy egymás után sorjában egy pályán.
2002: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
2003: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Mészáros Mátyás, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton |
| Tovább » |
|
Szinte hibátlanul [2011. május 28. 20:56]
A szombati nap legjobb mészölyös eredményt a 2005-ös gárda produkálta, akik a 2. helyen zártak a hat csapatos tornán. A Kulcsár, Ludchen, Vasvári, Korányi (csereként: Hidegkuti D., Aranyos Sz., Kruppa) összetételű apróságok között dicséretet érdemel az egyetlen csillaghegyi fiú, Hidegkuti Doma mellett a gólvágó Korányi Milán.
MFS - Péteri 3-2 Korányi Milán (2), Vasvári Fülöp MFS - Viadukt SE 4-1 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs MFS - Ikarus BSE 4-3 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs MFS - BVSC 6-0 Korányi Milán (3), Aranyos Szabolcs, Ludchen Dániel, Hidegkuti Dominik MFS - Monor SE 1-4 Korányi Milán
Néhány kép megtekinthető a tornáról a 2005-ös albumban. |
| Tovább » |
|
Erőteljes produkció [2011. május 28. 19:27]
A gödöllői megmérettetésen stabil játékot mutatott a 2003-as csapat, amely az összes mérkőzésén dominált, de a góllövéssel összességében adós maradt. Váltott kapusokkal játszottuk végig a meccseket, sokat fog lendíteni ezen a korosztályon, ha lesz majd egy hálóőre! A Walczer B. - Bene, Tallósi, Tóth, Zilahi M., Farkas B. (csereként: Mészáros M., Zilahi B., Hatos A., Enyingi) összetételű csapat a 4. helyen zárt, a bronzmérkőzésen büntetőkkel marad alul.
MFS - Ikarus 2-1 Tóth Tivadar (2) MFS - Hírös-ÉP 0-1 MFS - Dinamo Star 0-0 MFS - Gödöllő 0-1 MFS - BVSC 1-1 (büntetőkkel 0-2) Tóth Tivadar
Képünkön a mai gólfelelős, Tóth Tivadar látható. |
| Tovább » |
|
Picin múlt [2011. május 28. 17:17]
Magabiztosan kezdett 2004-es csapatunk a gödöllői Juniális Kupán, ám, sajnos lemaradt az elődöntőről, és végül a 6. helyen zárt. A Rugly, Gáti, Huszti, Tatai K. (csereként: Plank, Dócs B., Csókay, Szili, Kiss Á., Mészáros B.) összetételű csapatunk (ellentétben ellenfeleinkkel) kihasználta a maximum nevezhető létszámot, így ugyan nem jutott mindenkinek elég játéklehetőség, de az élményt átélhették a mieink! A csapat legjobbjának Gáti Balázst (képünkön) választották a szervezők.
MFS - Gödöllő 6-0 Gáti Balázs (3), Tatai Kende (2), Mészáros Bálint MFS - Ikarus BSE 2-0 Gáti Balázs MFS - UTE 1-1 Gáti Balázs MFS - Hírös ÉP 1-2 Rugly Bence MFS - Csollány DSE 0-2 |
| Tovább » |
|
Összeszokatlanul [2011. május 28. 15:41]
Tudtuk, hogy merészet húzunk azzal, hogy egymásnak teljesen idegen gyerekekkel állunk fel a 2002-es korcsoportban, és be is igazolódott a félelmünk: nagy volt a tanácstalanság a pályán. Még így is csak minimális vereségeket szenvedtünk, ráadásul potyagólokat kaptunk, ám amellett se menjünk el szó nélkül, hogy az egyes játékosok egyéni teljesítménye lehetett volna meggyőzőbb... A Polyovka - Bicski, Molnár, Czájder, Lóránt K. (csereként: Németh, Gál, Csongrádi, Kristó, Imre, Tatai Sz.) csapat a hatodik helyen zárta a körmérkőzéses tornát.
MFS - Ikarus 0-1 MFS - Tura 2-1 Lóránt Kristóf, Gál Dominik MFS - Dabas 1-2 Lóránt Kristóf MFS - FC Budapest 0-1 MFS - Gödöllő 1-1 Csongrádi Kristóf
Képünkön a Harrerből kiválasztott (és gólt is szerző) Gál Dominik. |
| Tovább » |
|
Játszottunk [2011. május 28. 14:57]
Villám Károly értékelője a II. Angyalföld Kupa 2002-es versenynapjáról: "A II. Angyalföld Kupán szereplő 2002-es együttesünk a 9 induló csapatból a 6. helyezést érte el. Sajnos, hiányzott az együttes néhány tagjából az ilyen és ehhez hasonló tornákhoz szükséges több komolyság és nagyobb koncentráció. Ez vonatkozik a védekező- és támadó szituációkra, illetve a meccsek ráhangolódására is egyaránt. Az alábbi összeállításban játszottunk: Ludchen - Polencsik, Tarjányi, Szabó V., Récsei, Hegyi (csereként: Ugróczky, Bánki) MFS - REAC SI 0-3 MFS - Tabáni Spartacus 1-0 Hegyi Vilmos MFS - MAC 0-3 MFS - BVSC 2-6 Ugróczky András, Hegyi Vilmos
A csapat legjobbja Polencsik Ádám volt." Képünkön a két gólt szerző Hegyi Vili látható.
Itt is volt két olyan fiú, aki nem jelent meg a tornán, és erről előtte jelzést nem küldött! |
| Tovább » |
|
Számszerűleg csúnya [2011. május 28. 12:23]
5-2 (2-0)-es vereséget szenvedett a matematikailag bajnok 1997-es csapatunk az ezüstérmet ezzel a győzelemmel begyűjtő KISE otthonában. Az Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 41. percben/ - Laukó (7), Bicski (6), Baross G. (6), Baross T. (8) - Rendik (6,5), Kovács Dávid (6) /helyette Újvári (5,5) a 41. percben/, Kis (5,5) /helyette Pátkai (5,5) a 31. percben/, Patkós (6) /helyette Kovács Dominik (5) a 60. percben/ - Tóth (6), Balogh (6,5) összetételű gárda góljait Balogh László és Rendik András (képünkön a találat) szerezték.
A vereség három okra vezethető vissza:
1., Ellenfelünk fizikálisan erősebb és kondicionálisan jobb állapotban volt. 2., Hibás edzői húzás volt az utolsó negyedórában megbontani az addig szuperul működő védekezésünket. Elnézést érte! 3., Katasztrofális játékvezetői bakik jellemezték a meccset, többek között két teljesen jogtalan büntetőt rúghatott a KISE, amelyet az elején egy ártalmatlan öngóllal is megajándékoztunk.
A bajnoki címet abban az egyetlen esetben veszíthetjük el, ha az utolsó fordulóban a mi vereségünknek és a KISE (XII. ker Hegyvidék otthonában) győzelmének összesített gólkülönbsége 36 gólnyi eltérést mutatna. |
| Tovább » |
|
Szégyen! [2011. május 28. 11:15]
A Hegyvidék Liga tornáján kénytelen volt visszalépni a 2002/2003-as csapatunk, miután csupán három fiú (Kovács Gedeon, Krajcsovich Áron, Osztovits Pál) jelent meg a helyszínen. Előtte öt játékos szülei jelezték, hogy nem tudnak jönni, de még így is további ötnek lett volna jelenése. Nekik külön jelezni fogjuk, hogy ez elfogadhatatlan! Tönkretették ugyanis az odaérkezők játékát, az edzőnk szombati napját, a szervezők programját, és egyesületünk jó hírnevét... |
| Tovább » |
|
Figyelem! [2011. május 27. 13:33]
A szombati-vasárnapi mérkőzéseken azoknál a gyerekeknél, akik még nincsenek leigazolva, legyen diákigazolvány, vagy olyan okirat, amivel a születési dátumukat igazolni tudják!
A keretekben módosulás történt a visszamondások miatt, éppen emiatt, kérjük, a megelőző négy hírt mindenki alaposan tekintse át! |
| Tovább » |
|
PMLSZ U9 - záróforduló [2011. május 25. 21:54]
Az utolsó két meccsünk lejátszásával zárja le a PMLSZ bajnokság sorozatát a 2002-es és 2003-as csapatunk. A pontos menetrend még nem ismert, 16:30 órától játszunk két-két meccset a szokásos forgatókönyv szerint Piliscsabán, a Kinizsi Pál u. 1-3. szám alatti pályán (térkép - ide kattintva). Az egyik gárda találkozási ideje 16:00, a másiké 16:30 óra lesz.
2002: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
2003: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Mészáros Mátyás, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A 2002-es csapatunk hat pont előnnyel vezeti a tabellát (vesztett pontok tekintetében holtversenyben), míg a 2003-as együttes elkerült az utolsó helyről. |
| Tovább » |
|
Hegyvidék Liga 2002-2003 [2011. május 25. 14:53]
Néhány sportolónk érintett lesz szombaton a II. Marczibányi téren (térkép: ide kattintva) megrendezésre kerülő Hegyvidék Liga elnevezésű gyermeknapi tornán, ahol minden résztvevő ajándékot kap. A 10:00 és 14:00 óra között megrendezésre kerülő tornán ügyességi vetélkedő is szerepel a programban, amelyen 2002/2003-as születésű gyerekek vehetnek részt! Csorba Péter edző a következőket várja 09:30 órakor a helyszínen: Cs. Nagy András, Kelemen László, Kovács Gedeon, Krajcsovich Áron, Lakos Lázár, Matirkó Melitta, Mucskai Gergő, Osztovits Pál, Patkós Levente, Patkós Viktória |
| Tovább » |
|
Ismét Angyalföld Kupa! [2011. május 25. 14:37]
Szombaton kerül sor a II. Angyalföld Kupára, amelyet ezúttal a XIII. Új Palotai út 13. szám alatti műfüves pályán (térkép ide kattintva) rendeznek meg a 2002-es korosztályban 9 csapat (Dinamo Star, MAC, Hidegkúti SC, REAC, Tabán, BVSC, RTK, Dunakanyar, MFS) részvételével. A rangos tornán az alábbi kerettel indulunk: Bánki Ábel, Boda Anna, Boda Péter, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Ludchen Levente, Polencsik Ádám, Récsei Zalán, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos, Ugróczky András Találkozó 09:15 órakor a helyszínen.
A program:
B csoport: 10:00 MFS – REAC 10:20 MFS – Tabán 11:10-12:10 között 2 db helyosztó mérkőzésre kerül sor 12:20 Eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Gödöllői általános tudnivalók! [2011. május 25. 10:10]
Szombaton és vasárnap rendezik meg Gödöllőn (Táncsics Mihály u. 3. - térkép ide kattintva) a Juniális Kupát, amelyen 6 korcsoportban indulunk. Megközelíthetőség az autópálya felől: az M3-as autópályáról a gödöllői lehajtónál kell lejönni, majd a lehajtó végén jobbra kanyarodni, a Tesco irányába. A Dózsa György úton haladva a centrum felé, a Shell és az Agip kutakat elhagyva (egymással szemben vannak) az első lehetőségnél jobbra kanyarodni (Széchenyi utca). Itt, egészen az utca végéig kell haladni és a domb tetején balra kanyarodni a Táncsics M. utcára. A pálya jobb kéz felé lesz, parkolni a sporttelepen belül lehet majd, behajtás a bordó kapun!
A 3-as út felől, Budapest irányából: Beérve Gödöllőre a második lámpánál kell balra kanyarodni (Erzsébet-parki hévmegálló). Ez már a Táncsics M. utca, a pálya bal kézre lesz. Parkolás a sporttelepen belül, óvoda után bordó kapubejáró!
A program:
Május 28., szombat:
2005-ös korcsoport, 10:00-12:30 óra között: 6 csapat (körmérkőzések), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 09:30 óra Szarvas Gábor edzővel a helyszínen
A keret: Aranyos Szabolcs Hidegkuti Dominik, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Ludchen Levente, Vasvári Fülöp
2004-es korcsoport 09:00-12:30 óra között: 10 csapat (két darab 5-ös csoport és helyosztók), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 08:30 óra Erdei Károly edzővel a helyszínen
A keret: Csókay Márton, Dócs Benedek, Gáti Balázs, Huszti Máté, Kiss Ádám, Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Szili Flávia, Tatai Kende.
2002-es korcsoport 09:00-12:00 óra között: 6 csapat (körmérkőzések), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 08:30 óra Csorba András edzővel a helyszínen
A keret: Bicski Tamás, Csongrádi Kristóf, Czájder Dániel, Gál Dominik, Németh Áron, Lóránt Kristóf, Imre Krisztián, Molnár Attila, Kristó Dominik, Polyovka Martin, Tatai Szemere
2003-as korcsoport 13:00-16:00 óra között: 8 csapat (két darab 4-es csoport és helyosztók), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 12:30 óra Csorba András és Szarvas Gábor edzővel a helyszínen
A keret: Bene Domonkos, Enyingi Martin, Farkas Botond, Mészáros Mátyás, Hatos Alex, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
Május 29., vasárnap:
2000-es korcsoport 09:00-12:00 óra között: 6 csapat (körmérkőzések), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 08:30 óra Stefanik Arnold és Erdei Károly edzővel a helyszínen
A keret: Bokor Gergő, Csorba Alex, Dembinszky Máté, Kató Csaba, Kovács Márk, Molnár Márkó, Prantner Tamás, Révész Ádám, Révész Barnabás, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland
2001-es korcsoport 13:00-16:00 óra között: 6 csapat (körmérkőzések), a torna sorsolása ide kattintva olvasható.
Találkozó: 12:30 óra Stefanik Arnold és Szarvas Gábor edzővel a helyszínen
A keret: Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Gyenes Balázs, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Prantner Zoltán, Tóth Kristóf, Turcsányi Botond
Történetünk során először indítjuk el a kiemelt csoportjainkat egy eseményen, ami azt jelenti, hogy az egyesületi és az iskolai bázisból kiválogatott gyerekek játszanak egy csapatban. Az idén ez csak egy ízelítő, a szeptembertől induló egyéni képzésekkel együtt válik majd igazán izgalmassá és tartalmassá a szelektálás. A keretekbe bekerülni és onnan kikerülni is lehet, az ott lévőknél a legfontosabb mérce az elkötelezettség lesz! |
| Tovább » |
|
Felemásan teljesítettünk [2011. május 24. 21:39]
A tegnapi nagy meleg éreztette a hatását a PMLSZ U9 bajnokságban, a második mérkőzésinken már hiányzott a frissesség a csapatokból. Az első találkozókat kapott gól nélkül nyertük (a nagyobbak döcögősen, a kisebbek szenzációsan fociztak), míg a másodikokon rúgott gólok nélkül szenvedtünk vereségeket (a nagyok elizgulták a sok helyzetet, a kicsik remekül küzdöttek). A 2002-esek összeállítása így festett: Polyovka - Polencsik, Németh, Bicski T., Czájder, Lóránt K. (csereként: Ludchen, Szabó V., Tarjányi), a 2003-asoké pedig így: Lóránt K. - Bene, Tallósi, Tóth, Zilahi M., Mészáros M. (csereként: Zilahi B., Paták, Walczer B.).
MFS 2002 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 2-0 Czájder Dániel, Szabó Vilmos MFS 2003 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 4-0 Zilahi Bence (3), Zilahi Márton MFS 2002 - Pomáz-ICO 0-2 MFS 2003 - Pomáz-ICO 0-3
A mieink a sorozatot Piliscsabán zárják vasárnap 16:30 órakor! Képünkön a mesterhármast elérő Zilahi Bence látható. |
| Tovább » |
|
Kemény hétvége vár ránk! [2011. május 23. 08:34]
Az edzések időpontja és helyszíne a szokásos helyen (Heti program) nyomon követhető, a hétvégi programokról pedig az alábbit kell tudni:
Szombaton a XIII. Új Palotai úton szerepel a 2002-es csapatunk a II. Angyalföld Kupán 09:15 és 13:00 óra között, kerethirdetés szerda magasságában várható.
Ugyanakkora derül ki, hogy az ürömi bázison játszók közül kik kerülnek be a szombat-vasárnap Gödöllőn szereplő kiemelt csapatainkba a 2005 (szombat délelőtt), 2004 (szombat délelőtt), 2003 (szombat délután), 2002 (szombat délelőtt), 2001 (vasárnap délután), és a 2000-es (vasárnap délelőtt) korosztályokban! A kiválasztásnál felmérők eredményeit, a játéktudást és a hozzáállást vesszük figyelembe a kedd esti edzői értekezleten!
Vasárnap Piliscsabán zár az U9 PMLSZ bajnokság, ahol 16:30 órától küzd a 2002-es és 2003-as csapatunk a Visegrád és a Piliscsaba ellen, az idősebb együttesünk a bajnoki címért hajthat! |
| Tovább » |
|
Kedden PMLSZ bajnoki [2011. május 22. 20:00]
Az U9-es korcsoportban (2002-2003-as csapat) induló együtteseinknek kedden lesz a pomázi fordulója az alábbi sorrendben:
16:30 MFS 2002 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 17:05 MFS 2003 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 17:40 MFS 2002 - Pomáz-ICO 18:15 MFS 2003 - Pomáz-ICO
Találkozó a 2002-eseknek 15:45 órakor, a 2003-asoknak 16:30 órakor a helyszínen (Pomáz, Sport u. 10. - térkép ide kattintva).
A 2002-es keret: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Knaver Benedek, Ludchen Levente, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos
A 2003-as keret: Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Viktória, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton |
| Tovább » |
|
Célegyenesben [2011. május 21. 19:59]
Matematikailag még nem vagyunk bajnokok, ám a realitás azt mondatja, hogy megszerezte az aranyérmet 1997-es csapatunk a mai 10-1 (6-0)-es, Goldball ellen aratott győzelmének köszönhetően. Pontszámban ugyan még beérhetnek minket, ebben az esetben a győzelmek száma megegyező lehet a minket üldöző KISE-vel (ha az utolsó két fordulóban kikapnánk), így akkor a gólkülönbség dönthetne. Ez nekünk jelenleg + 112, a KISE mutatója + 68. Természetesen csapatunk azon lesz, hogy a jövő heti rangadón bebizonyítsa, hogy melyik a jobb együttes! Szombaton az Iváncsik (0) /helyette Kuntic (7) a 41. percben/ - Baross T. (7) /helyette Fábián (6) a 41. percben/, Baross G. (6), Bicski (7) - Rendik (8) /helyette Wagner (6) az 57. percben/, Tóth (7), Pátkai (6), Hajdi (5,5) /Újvári (5,5) a 41. percben/ - Csécsi (7), Balogh (8,5), Szidor (7) összetételben pályára lépő gárda hamar eldöntötte a 3 pont sorsát, hiszen a 10. percben már 4-0-ra vezettünk. Góljainkat Balogh László (6), Rendik András (3) és Csécsi Krisztián (utóbbi büntetőből) lőtték.
Képeink már a 97-es csapat fotógalériájában! |
| Tovább » |
|
Ellenfél nélkül... [2011. május 21. 18:48]
Nem jött el az ellenfelünk - a saját pályájára... Csupán két 2005-ös focista fogadta a mieinket a Tatai úton, ahol a BVSC ellen játszottunk volna. Végül egymás elleni focival múlattuk az időt, hát nem fáztak a gyerekek a végén... Jó foci volt, hasznos játék a jövő heti gödöllői megmérettetés előtt! Akik szuperul hajtottak a nagy meleg ellenére: Bacsi Dániel, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Rada Nándor, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
Jó hangulatú fesztivál [2011. május 21. 16:22]
36 gyerek részvételével (Halásztelekről, Törökbálintról és Budakesziről jöttek gyerekek az ürömiek mellé) rendeztük meg a Márton úton a tavaszi 3. Grassroots Fesztivált. A hat állomásból álló feladatsort nagy örömmel csinálták az ovisok, akik egy-egy csokival és sok játékélménnyel térhettek haza. A mieink közül az alábbiak vettek részt az eseményen: Ballner Nándor, Csicsvári Gyula, Csókay Márton, Erdős Ákos, Finder Berenike, Györke Dániel, Hackermüller Dominik, Kiss Ádám, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Plank Attila, Rácz Kristóf, Rugly Bence Képünkön a nap egyetlen hölgy résztvevője, Finder Berenike.
A Rácz-szülők jóvoltából a képgaléria ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Nagyobb pálya, kisebb esély... [2011. május 20. 21:05]
Eléggé szűkös kerettel vágott neki a mai, Krúdy elleni mérkőzésnek az 1998-as csapatunk, köszönhetően annak, hogy Kőváry, Lajos, Lakos, Éberhardt jelzés nélkül, Hajdi és Yem jelzéssel maradt távol... A Varga L. - Szabó P., Kenyeres Á., Dócs K., Csorba, Pintér, Bodnár, Cseh összetételű csapat 8-3-ra kapott ki a Krúdy együttesétől. Góljainkat Cseh Dávid (2), Bodnár Gergely szerezték. |
| Tovább » |
|
A holnapi keretek [2011. május 20. 16:53]
Az ovis Grassroots Fesztivál kerete alaposan átalakult, a következőket várjuk 12:30 órára a Márton útra: Ballner Nándor, Csicsvári Gyula, Finder Berenike, Hackermüller Dominik, Csocsán Benedek, Györke Dániel, Erdős Ákos, Nádasdi Kristóf, Rácz Kristóf, Kiss Ádám, Mészáros Bálint, Rugly Bence, Csókay Márton, Plank Attila Dócs Benedek, Huszti Máté és Tatai Kende is meghívást kapott, csak szüleik még nem jeleztek vissza!
Pár órával később a Szőnyi úton a BVSC ellen játszik a 2005-ös gárda az alábbi kerettel: Bacsi Dániel, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Rada Nándor, Vasvári Fülöp. Találkozó a helyszínen 15:30 órakor! |
| Tovább » |
|
Első a biztonság! [2011. május 18. 14:29]
Sajnálattal kell közölnünk, hogy az Újpesti TE biztonsági igazgatója - az UTE - Videoton mérkőzés különös kockázatú sporteseménnyé nyilvánítása miatt - nem engedélyezi a gyermekeknek szóló akciónkat. A kényelmetlenségért elnézésüket kéri Mészöly Géza, akivel ezekben a percekben közölték a hírt!
Ősszel folytatjuk a kezdeményezésünket, no persze nem az UTE - FTC meccsen... |
| Tovább » |
|
Szombat - 2005, Szőnyi út [2011. május 18. 12:07]
Szombaton 16:00 órától játszik barátságos mérkőzést a BVSC otthonában (XIV. Szőnyi út 2., térkép - ide kattintva) a 2005-ös csapatunk. /Megközelítés: Az uszoda mellett lévő, Don Pepe pizzériánál lévő portán keresztül kell átjönni és megkerülve az épületet, a karate szakosztály jobb oldalán található a bejárat a labdarúgó-szakosztály öltözőihez./ Találkozó a helyszínen 15:30 órakor az alábbi fiúknak: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Forgó András, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel, Rada Nándor, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
Film egy lurkóról! [2011. május 18. 00:39]
A csillaghegyi bázison szereplő Hidegkuti Dominik a főszereplője annak a kisfilmnek, amelyet múlt csütörtökön forgattak a Márton úton. Az MTV Sport7 című műsorában vasárnap tűzték vetítették a kisfilmet, amely a mellékelt videóban 12:33 és 17:49 perc között látható!
A műsor ide kattintva tekinthető meg!
Képünkön Hidegkuti Dominik. |
| Tovább » |
|
Ismét Újpest meccs a helyszínen! [2011. május 17. 12:48]
Tavasszal harmadszor, ám őszig bizonyosan utoljára kínálja fel egyesületünk a lehetőséget, hogy sportolóink (és kísérőjük) térítésmentesen kimehessenek az Újpest bajnoki mérkőzésére! Az ellenfél ezúttal a bajnokcsapat, vagyis UTE - Videoton találkozóra kerül sor vasárnap 17:30 órakor a Szusza Ferenc Stadionban.
Az e-mailen történő előzetes jelentkezés után:
Találkozó: május 22-én, 16:30 órakor a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál! Kontakt: Szarvas Gábor edző 06-20/345-6841. Ő lesz ott a helyszínen. Bejutás: a csoportért kijönnek a rendezők, és bekísérik a szektorba. Aki késik, annak nem tudjuk biztosítani az ingyenes bejutást! Parkolás: a stadionon kívüli utcákban lehetséges. Kérem, kalkulálja bele az erre fordítandó időt! Hazajutás: önkéntes, tetszőleges Ruházat: lehetőleg pirosban/bordóban legyünk felül (az edzőpólóink, vagy szélkabátjaink tökéletesek).
Mészöly Gézának (képünkön) ezúton is köszönjük a segítséget! |
| Tovább » |
|
Szombat Csillaghegyen - 2004/2005 [2011. május 17. 12:33]
Szombaton 13:00 órától a Márton út ad otthon az ovis Grassroots Fesztiválnak, ahová 12:30 órára kell megérkezni! A program fél háromig tart, 16 gyermek vehet részt tőlünk az élményben:
2005/2006-os csapat: Ballner Nándor, Csicsvári Gyula, Erdős Ákos, Finder Berenike, Hackermüller Dominik, Mészáros Marcell, Németh Márk, Papp Gergely 2004-es csapat: Csocsán Benedek, Györke Dániel, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté |
| Tovább » |
|
Péntek - 1998/1999 [2011. május 17. 12:25]
A Márton úton megrendezésre kerülő Krúdy elleni páros meccs pénteken 16:00 és 17:00 óra között lesz, amely az 1998-as és 1999-es születésű játékosainkat érinti. Találkozó a helyszínen 15:30 órakor az alábbiaknak: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csorba Alex, Dócs Krisztián, Éberhardt Aurél, Hajdi Zoltán, Kőváry László, Lajos Brúnó, Lakos Ferenc, Szabó Péter, Yem Richárd, Varga László, illetve Pintér Tamás. |
| Tovább » |
|
Pihentetőbb hetünk lesz [2011. május 17. 10:41]
A hétfői és szerdai edzések mellett, ezúttal pénteken és szombaton lesz játék, ám most ez kevesebb korosztályt érint. (Az 1998-asok és 1999-esek pénteki találkozói miatt a 2000-2001-es edzés a hátsó füves pályán lesz!)
Az 19998-asok fél pályán, 7+1 fővel játszanak a Krúdy ellen, mellettük párhuzamosan a két 99-es együttes is összecsap a Márton úton.
Szombaton 11:00 órakor a 2004/2005-ösöknek a pár hete elmaradt Grassroots Fesztiválját pótoljuk ugyancsak Csillaghegyen, míg 14:00 órakor a Szőnyi úton a 2005-ösöknek lesz egy bő játéklehetőséget kínáló edzőmeccse a BVSC-vel! |
| Tovább » |
|
Szép siker [2011. május 16. 10:14]
Kifejezetten jól szerepelt a 2000/2001-es együttesünk az MTTOSZ Ministráns Kupán, ahol egyedüliként tudott pontot szerezni a végső győztes Krúdy ellen, sőt, ha Légrádi Máté (ezúttal ellenfélként) góljával nem kapott volna ki az Első Óbudaitól, akkor még fényesebb érem is összejöhetett volna a bronznál! A Prantner Z. - Szabó R., Petróczki, Prantner T., Vágó, Walczer R. (csereként: Kenyeres M., Hegedűs) összetételű együttes minden tagja dicséretet érdemel, ezt egy kis ajándékkal Szabó Rolandnak (képünkön) a helyszínen is nyomatékosították a szakemberek. Szembetűnő volt Vágó Zsombi gólerőssége is ezen a tornán!
ÜMF - CSMF 3-2 Vágó Zsombor (2), Prantner Zoltán ÜMF - Első Óbudai 0-1 ÜMF - Harrer 6-0 Szabó Roland (3), Kenyeres Máté, Petróczki Péter, Prantner Tamás ÜMF - CSMF2001 4-1 Vágó Zsombor (2), Kenyeres Máté, Prantner Tamás ÜMF - Krúdy 1-1 Vágó Zsombor |
| Tovább » |
|
Kicsúszott a kezünkből [2011. május 16. 10:04]
Látványos játékunk ellenére nem sikerült begyűjtenie az aranyérmet a 2002-es csapatunknak, s ezt főleg a kapuk előtti bizonytalanság számlájára írhatjuk. Sok helyzet, meggyőző labdabirtoklási arány, kellő agresszió, lelkes hozzáállás: mind-mind megvolt, de az aranyérmet (nem érdemtelenül) mégis a minden találkozóját egy kicsi góllal megnyerő Fót gyűjtötte be. A gólkirály címről Lóránt Kristóf szétlövéssel maradt le, a torna legjobb kapusa Ludchen Levente lett, míg a torna legjobbjának Németh Áront választottuk. Csapatunk különdíját Czájder Dani gyűjtötte be! Külön gratulálunk az Első Óbudaiban helytálló játékosainknak (Bicski, Polencsik, Knaver, Ludchen), akik csak rosszabb gólkülönbséggel szorultak a dobogó harmadik fokára. A mi csapatunk ezúttal így állt fel: Polyovka - Tarjányi, Németh, Czájder, Tatai Sz., Lóránt K. (csereként: Kőszegi, Hegyi).
ÜMF - CSMF 4-1 Lóránt Kristóf (2), Kőszegi János, Tarjányi Domonkos ÜMF - Harrer 2-1 Czájder Dániel, Németh Áron ÜMF - Fót 0-1 ÜMF - Első Óbudai 0-1 ÜMF - Krúdy 3-1 Czájder Dániel, Tarjányi Domonkos, Lóránt Kristóf
Képünkön, a hetek óta gólérzékeny Kőszegi Jani. |
| Tovább » |
|
Nehéz helyzetben [2011. május 16. 09:26]
A 2003-as csapatunk volt a legnehezebb helyzetben, mert több kiválósága (Bene, Zilahi- és Patkós testvérek - közülük Zilahi Márton /ezúttal Krúdy/ lett a gólkirály, és Bene Domonkos /ezúttal Elsó Óbudai/ a legjobb játékos) is az ellenfeleket erősítette, így a Kern - Szili, Walczer B., Tóth, Mészáros M., Tallósi (csereként: Paták, Aranyos) együttes lecsúszott a dobogóról. Az álmos kezdés rányomta a bélyegét a szereplésre, aztán a gödiek bravúros legyőzésével a Krúdynak nyitották meg a mieink az utat az aranyéremhez. A játékunk erőteljes volt, a kapu előtt kellett volna több határozottság! A 4. helyen végző csapatunk legjobbjának Szili Fláviát (képünkön) választották.
ÜMF - CSMF 1-2 Tallósi Levente ÜMF - Göd 1-0 Mészáros Mátyás ÜMF - Első Óbudai 1-3 Tóth Tivadar ÜMF - Harrer 4-1 Tallósi Levente (2), Mészáros Mátyás, Tóth Tivadar ÜMF - Krúdy 1-3 Tallósi Levente |
| Tovább » |
|
Szépen játszottunk [2011. május 16. 09:13]
2004-es csapatunk (még mindig nélkülözve a lábadozó Gáti Balázst) pontveszteség nélkül nyerte meg az MTTOSZ Ministráns Kupát Csillaghegyen. A három győzelem mellett a Rugly, Tatai, Huszti, Korányi (csereként: Plank, Erki, Mészáros B., Kiss Á.) összetételű együttes kiegyensúlyozott játéka volt igazán örömteli.
A gólkirályt a halásztelkiek, a legjobb játékost a gödiek közül választották ki az edzők, a Fair Play díjat a csillaghegyiek kapták! A mi csapatunk legjobbja elismerést az egy évvel fiatalabb Korányi Milán (képünkön) kapta.
ÜMF - Halásztelek 2-1 Korányi Milán (2) ÜMF - CSMF 5-1 Tatai Kende (2), Erki Zalán, Plank Attila, Korányi Milán ÜMF - Göd 3-1 Kiss Ádám (2), Erki Zalán |
| Tovább » |
|
Mindig négy között [2011. május 16. 00:10]
Szép sorozatot produkáltak az ürömi bázis tagjai az MTTOSZ Ministráns Kupán, hiszen egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezést értek el! Az aranyérmet a 2004-esek, az ezüstérmet a 2002-esek, a bronzérmet a 2000-esek, míg a negyedik helyezést a 2003-asok gyűjtötték be. Örömteli, hogy a további érmes helyezések elérésében oroszlánrészt vállaltak az iskolai színekben induló labdarúgóink (Zilahi-ikrek, Bicski, Polencsik, Ludchen, Knaver, Bene) is!
Az összes eredmény ide kattintva tekinthető meg! Részletek hamarosan! |
| Tovább » |
|
Utolsó előtti forduló [2011. május 15. 00:59]
A PMLSZ U11 bajnokság budakalászi fordulójában megint bosszankodhatott a II-es csapat az első, az I-es pedig a második meccse miatt, de ez a sorozat már csak ilyen. Az MFS II. a Csorba - Zsiga, Szabó R., Facskó - Petróczki, Vágó, Walczer R. - Szabó V. (csereként: Mészáros M.), az MFS I. pedig Kiss - Nagy, Turcsányi, Hegedűs - Csörge, Légrádi, Kenyeres M. - Balogh (csereként: Prantner T., Prantner Z.) összetételben lépett pályára.
MFS II - SZE-FI 0-1 MFS II. - Budakalász 1-7 Petróczki Péter MFS I. - Budakalász 3-1 Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Nagy Péter MFS I. - SZE-FI 0-2
Képünkön az óriási kedvvel játszó Nagy Peti látható. |
| Tovább » |
|
Halásztelki fotósorozat [2011. május 14. 13:43]
Nagyon jól érezték magukat a gyerekek Halásztelken, ahol az ovis Grassroots Fesztivál 3. fordulójára került sor. A nálunk rendezendő - két hete az eső miatt elmaradó - 2. fordulót jövő héten pótoljuk a Márton úton.
Köszönjük a Rácz-szülők képeit, amelyek ide kattintva tekinthetők meg! |
| Tovább » |
|
Boci itt is, ott is [2011. május 14. 10:32]
A szokásos, szoros Krúdy - MFS mérkőzések sorozata azért szakadt meg, mert az ellenfél kérésére Bodnár Gergő egy-egy félidőt játszott mind a két csapatban, és nekünk 4 gólt is rúgott az első játékrészben! A Turányi - Lajos, Prantner J., Cseh, Kovács K., Pintér (csereként: Szabó P., Dócs K., Bodnár) csapat 12-6 (5-1) arányban kapott ki a házigazdáktól, a mieink góljait Cseh Dávid (4), Bodnár Gergely (2) lőtték. A meccs képei már a '98-as galériában megtekinthetők! |
| Tovább » |
|
A vasárnapi menetrend [2011. május 12. 11:51]
Az MTTOSZ Ministráns Kupa sorsolása a négy korcsoportban a következő (találkozó mindenkinek 13:15 óra):
2004 korosztály (20x30 m, 4:4 ellen, 2x1 m kapu, 2x10 perc játék) - „A” pálya 14:00 CSMF - Göd 14:25 ÜMF - Halásztelek 14:50 ÜMF - CSMF 15:15 Göd - Halásztelek 15:40 CSMF - Halásztelek 16:05 ÜMF - Göd 16:30 Eredményhirdetés
2003 korosztály (20x40 m, 5+1 fő, 3x2 m kapu, 1x13 perc játék) - „B” pálya
14:00 Harrer- Első Óbudai 14:15 ÜMF - CSMF 14:30 Krúdy - Göd 14:45 Harrer - CSMF 15:00 Első Óbudai - Krúdy 15:15 ÜMF - Göd 15:30 Harrer - Krúdy 15:45 CSMF - Göd 16:00 ÜMF - Első Óbudai 16:15 CSMF - Krúdy 16:30 ÜMF - Harrer 16:45 Első Óbudai - Göd 17:00 ÜMF - Krúdy 17:15 Első Óbudai - CSMF 17:30 Harrer - Göd 17:50 Eredményhirdetés
2002 korosztály (20x40 m, 5+1 fő, 3x2 m kapu, 1x13 perc játék) - „C” pálya
14:00 ÜMF - CSMF 14:15 Krúdy - Fót 14:30 Harrer – Első Óbudai 14:45 CSMF - Krúdy 15:00 ÜMF - Harrer 15:15 Fót – Első Óbudai 15:30 CSMF - Harrer 15:45 Krúdy – Első Óbudai 16:00 ÜMF - Fót 16:15 Krúdy - Harrer 16:30 CSMF - Fót 16:45 ÜMF – Első Óbudai 17:00 Fót - Harrer 17:15 ÜMF - Krúdy 17:30 CSMF – Első Óbudai 17:50 Eredményhirdetés
2000 korosztály (20x40 m, 4+1 fő, 3x2 m kapu, 1x13 perc játék) - „D” pálya
14:00 Krúdy – CSMF2001 14:15 Harrer – Első Óbudai 14:30 ÜMF - CSMF 14:45 Krúdy - Harrer 15:00 CSMF2001 - CSMF 15:15 ÜMF - Első Óbudai 15:30 Krúdy - CSMF 15:45 ÜMF - Harrer 16:00 CSMF2001 – Első Óbudai 16:15 Harrer - CSMF 16:30 Krúdy – Első Óbudai 16:45 ÜMF - CSMF2001 17:00 Első Óbudai - CSMF 17:15 CSMF2001 - Harrer 17:30 ÜMF - Krúdy 17:50 Eredményhirdetés |
| Tovább » |
|
Újabb bajnoki forduló [2011. május 11. 21:45]
A PMLSZ U11 bajnokság legújabb fordulóját Pomázon rendezték, ahol mind két csapatunk két-két mérkőzést játszott. Az MFS II. a Csorba - Nagy, Szabó R., Walczer R. - Prantner Z., Prantner T., Vágó - Zsiga (csereként: Csoltói, Borbély), az MFS I. pedig Kiss - Turcsányi, Orosz, Lunczer - Légrádi, Csörge - Osváth, Kenyeres M. (csereként: Hegedűs, Szabó V.) összetételben játszott. Egyik csapat sem maradt pont nélkül, de mind a kettő sajnálhatja az egyik mérkőzését, amelyből többet kihozhatott volna...
ÜMF 2000 - Pomáz ICO 2-2 Vágó Zsombor, Prantner Tamás ÜMF 2001 - Pomáz ICO 6-1 Csörge Ciprián (2), Osváth Tamás, Kenyeres Máté, Szabó Vilmos, Orosz Apor ÜMF 2000 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 0-4 ÜMF 2001 - Pomázi Egervári-Halmai Focisuli 2-3 Szabó Vilmos, Kenyeres Máté
A nagyobbak között 2 gólt szerző Szabó Vili látható a képen. |
| Tovább » |
|
Futófelmérés a Márton úton! [2011. május 11. 21:01]
Az ürömi bázis játékosainak csütörtökön 16:30, vagy 18:00 órára kell érkezniük a Márton út 25. szám alá. Ott tartjuk a fotocellás felmérést (30 m síkfutás és 30 m szlalom labdavezetéssel). Akinek nem megfelelő ez az időpont az pénteken 15:15 órakor még pótolhatja Csillaghegyen. |
| Tovább » |
|
MTTOSZ Kupa - vasárnap 4 korosztály [2011. május 10. 11:29]
Vasárnap az MTTOSZ Kupa keretein belül a Márton út 25. szám alatt rendezünk meg egy nagyszabású tornát, ahol partnercsapatainkkal együtt lesznek a mérkőzések 4 korcsoportban. Több játékosunk is az iskolai csapatában szerepel majd! Az összes gyereknek 13:15 órakor lesz a gyülekezője a helyszínen, a mérkőzések 14:00 és 18:00 óra között zajlanak (a 2004-esek eredményhirdetése 16:30 órakor, a többieké 17:50-kor kezdődik). 2004-es csapat: Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Huszti Máté, Kiss Ádám, Korányi Milán Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende
2003-as csapat: Aranyos Roland, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint 2002-es csapat: Bánki Ábel, Csiky Botond, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos, Tatai Szemere
2000-es csapat: Csorba Alex, Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Orosz Apor, Petróczki Péter, Prantner Tamás, Prantner Zoltán, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland |
| Tovább » |
|
Szombat 2004-2005 - Halásztelek [2011. május 10. 10:12]
Szombaton Halásztelek ad otthon az ovis Grassroots Fesztiválnak (Cím: Ősz u. 1., - a 6-os úton érdemes elmenni a déli M0-ás hídig, átmenni a Dunán és rögtön utána letérni az M0-ásról Halásztelek felé. Onnan 4-5 km, a településen egy db közlekedési lámpa van, utána az első alkalommal be kell fordulni balra a Nap utcába és kb. 500 métert megtenni a pályáig! - térkép: ide kattintva), ahová 10:20 órára kell megérkezni! A program fél egyig tart, 16 gyermek vehet részt tőlünk az élményben:
2005-ös csapat: Ballner Nándor, Erdős Ákos, Finder Berenike, Hackermüller Dominik, Hutás Benedek, Mészáros Marcell, Németh Márk, Papp Gergely 2004-es csapat: Csocsán Benedek, Györke Dániel, Hughes Alex, Nagy Ruben, Nádasdi Kristóf, Novotni Gergely, Rácz Kristóf, Szabó Máté
Bőven elképzelhetőek visszamondások, így a többiek is legyenek „készenlétben”… aki már most tudja, hogy nem jön, kérem, haladéktalanul üzenje meg! |
| Tovább » |
|
Péntek - 1998 [2011. május 10. 06:46]
Szerdán sajnos nem, csak pénteken játszik edzőmeccset az 1998-as csapatunk kis pályán a Krúdyban (18:00 óra – találkozó 17:40 a Gyógyszergyár u. 22-24. szám alatti iskola udvarán). Az alábbi keretben gondolkodunk: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Éberhardt Aurél, Hajdi Zoltán, Kovács Kristóf, Kőváry László, Lajos Brúnó, Lakos Ferenc, Pintér Tamás, Szabó Péter, Turányi Bence, Yem Richárd |
| Tovább » |
|
2000-2001 szerda és szombat - PMLSZ U11 [2011. május 09. 22:24]
Pomázon játszik szerdán a PMLSZ U11 bajnokságban a 2000-es és 2001-es csapatunk. Találkozó a Sport u. 10. szám alatt (térkép: ide kattintva) található pályánál a 2000-es csapatnak (MFS II.) 16:00 órakor, a 2001-esnek (MFS I.) 16:30-kor!
A program:
16:30 MFS II. - Pomáz Egervári-Halmai Focisuli 17:05 MFS I. - Pomáz Egervári-Halmai Focisuli 17:40 MFS II. – Pomázi ICO 18:15 MFS I. – Pomázi ICO
2000-es csapat (MFS II.): Borbély Vince, Csoltói Sándor, Csorba Alex, Hazafi Mihály, Nagy Péter, Petróczki Péter, Prantner Tamás, Prantner Zoltán, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland, Zsiga Kristóf
2001-es csapat (MFS I.): Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond
Szombaton az elmaradt budakalászi fordulót pótolja ugyanez a két korosztály az alábbi program szerint:
15:30 SZE-FI - Budakalász 16:05 MFS II. - SZE-FI 16:40 MFS I. - SZE-FI 17:15 MFS II. - Budakalász 17:50 MFS I. – Budakalász
Találkozó az MFS II. csapatának 15:30 órakor, az MFS I. gárdájának pedig 16:10 órakor a helyszínen, vagyis (térkép: ide kattintva) az Omszki tó melletti pályánál.
2000-es csapat (MFS II.): Csorba Alex, Facskó Vince, Hazafi Mihály, Mészáros Miklós, Petróczki Péter, Prantner Tamás, Prantner Zoltán, Szabó Roland, Ur Csongor, Walczer Roland, Zsiga Kristóf
2001-es csapat (MFS I.): Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond |
| Tovább » |
|
Tartalmas hetünk lesz [2011. május 09. 12:13]
Az amúgy is programokkal zsúfolt május újabb erőpróbák elé állít minket, tehát mindenki a fedélzetre!
Hétfőn szokásos edzéseket tartunk, szerdán viszont a kicsik szokásos edzése után (15:30-17:00 óra között) lesz a kapusedzés, valamint a 2000-2001-esek pomázi bajnokija miatt csak a pomázi keretből kimaradóknak és a '98/99-eseinknek lesz gyakorlás. Csütörtökön kell lehozni a gyerekeket a Márton útra a fotocellás felmérésre, vagy 16:30, vagy 18:00 órára! A felmérés kötelező! Pótnap pénteken 15:15 óra, ekkor egyébként a 2000-2001-es edzés is meg lesz tartva!
És akkor a meccsekről:
Szerdán 16:00 órakor Pomázon lesz a találkozó a PMLSZ U11 bajnokság következő, szombaton 15:30 órakor Budakalászon pedig az elmaradt fordulója előtt. A 2000-es és 2001-es kereteket hamarosan kijelöljük!
Az 1998-as csapatunk pénteken a Krúdy vendégeként (III. Gyógyszergyár u. 22-24.) játszik 18:00 órától műfüvön (kis pályán) egy barátságos presztízscsatát.
Szombaton az ovis Grassroots Fesztiválra megyünk Halásztelekre (Ősz u. 1.) a 2004-es és 2005-ös lurkókkal, amelynek találkozási időpontja 10:30 óra. (11:00-kor kezdődik).
Vasárnap a Márton úton levő füves pályán 14:00 órától rendezzük meg az MTTOSZ Kupát a 2004-es korcsoportban 4 csapattal, a 2003, 2002 és 2000-es korosztályban pedig 6-6 csapattal. Érmek, kupák lesznek, a lebonyolítás és az ellenfelek a téli Külker Kupáéhoz lesznek hasonlatosak! |
| Tovább » |
|
Kifejezetten jó produkció! [2011. május 07. 22:00]
Erőtől duzzadó játék jellemezte a Bozsik Torna U9 versenyén szereplő 2002-es és 2003-as csapatainkat, akik megtöltötték tartalommal a játékot. A 2002-esek Polyovka - Bicski T., Németh, Czájder, Ludchen L., Lóránt K. (csereként: Tatai Sz., Kőszegi) együttese hibátlanul zárt a tornán, a sok meggyőző teljesítmény közül kiemelkedett Németh Ároné (képünkön), aki gólerős, dinamikus, de közben higgadt játékot mutatott be.
ÜMF 2002 - Pilisszántó 6-0 Németh Áron (2), Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Kőszegi János ÜMF 2002 - SZE-FI 4-2 Németh Áron (3), Czájder Dániel ÜMF 2002 - Pilisvörösvár 5-1 Lóránt Kristóf (2), Németh Áron, Ludchen Dániel, Kőszegi János
A 2003-asok felállása az alábbiak szerint alakult: Kern - Bene, Mészáros M., Tóth, Zilahi M., Tallósi (csereként: Zilahi B., Szili), és itt is stabil védekezés jelentette az alapot, amelynek oszlopa Bene Doma volt. A gólok sokrétű elosztása jót jelent.
ÜMF 2003 - SZE-FI 6-1 Tóth Tivadar (3), Tallósi Levente (2), Zilahi Bence ÜMF 2003 - Solymár 5-0 Zilahi Márton, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zilahi Bence, Mészáros Mátyás ÜMF 2003 - Pilisvörösvár 2-2 Mészáros Mátyás, Zilahi Márton |
| Tovább » |
|
Jó volt, gyerekek! [2011. május 07. 17:38]
A Bozsik Torna U7 versenyében a 2004-esek mellett a 2005-ösök is külön csapattal indultak. Mind a két együttes jól helytállt, az idősebbeknek azonban kár volt a két átaludt meccsért. Ők a Rugly, Tatai K., Huszti, Mészáros B. (csereként: Plank, Csókay, Dócs B., Kiss Á.) összeállításban játszottak, és örömteli hogy sokan sok gólt szereztek.
ÜMF 2004- Solymár 7-2 Tatai Kende (2), Plank Attila, Mészáros Bálint, Huszti Máté, Rugly Bence, Dócs Benedek ÜMF 2004 - Pilisszántó 1-2 Plank Attila ÜMF 2004 - SZE-FI 1-4 Tatai Kende ÜMF 2004 - SZE-FI II. 2-1 Tatai Kende (2) ÜMF 2004 - SZE-FI III. 8-0 Tatai Kende (2), Csókay Márton (2), Kiss Ádám (2), Huszti Máté, Rugly Bence
A 2005-ösök csapata így állt fel: Bacsi, Korányi, Vasvári, Ludchen D. (csereként: Aranyos Sz., Kruppa, Rada). Szenzációsak voltak a kis ördögök, akik az idősebbek ellen hihetetlenül jól helytálltak, és szép gólokat lőttek.
ÜMF 2005 - SZE-FI III. 6-0 Vasvári Fülöp (3), Korányi Milán (2), Aranyos Szabolcs ÜMF 2005 - Solymár 3-1 Korányi Milán (2), Ludchen Dániel ÜMF 2005 - Pilisszántó 5-6 Korányi Milán(3), Kruppa Péter, Aranyos Szabolcs ÜMF 2005 - SZE-FI 1-6 Korányi Milán ÜMF 2005 - SZE-FI II. 0-0
Képünkön a csapatba remekül beilleszkedő Ludchen Dani látható. |
| Tovább » |
|
Tompák voltunk [2011. május 07. 14:56]
Egy félreértés miatt csupán egy csapattal szerepelhettünk a Bozsik Torna U11-es korcsoportjában, ahol színtiszta 2001-es együttest szerepeltettünk az idősebbek között. A Kiss M. - Turcsányi, Orosz, Osváth - Kenyeres M., Légrádi, Csörge - Balogh M. (csereként: Gyömrei - Brázovics, Borbély, Hazafi - Patkós V., Zsiga, Nagy - Mészáros M.) összetételű gárdának mind a három mérkőzésen akadt kiváló periódusa, és gyengébb szakasza is.
ÜMF - SZE-FI 1-5 Balogh Marcell ÜMF - Pilisvörösvár II. 1-1 Orosz Apor ÜMF - Pilisvörösvár 1-3 Balogh Marcell |
| Tovább » |
|
Valami véget ért... [2011. május 07. 12:12]
Egy szép és hosszú sorozat szakadt meg szombaton a Márton úton, hiszen 17 győzelem után vereséget szenvedett a BLSZ U14/1. csoportjában szereplő csapatunk. A Kelen SC-től elszenvedett 2-1 (1-0) -es vereségbe sok minden közbejátszott (míg az elllenfél távoli bombája beakadt, addig a mieinknél kapusbravúr, vagy a kapufa mentett), de nem volt érdemtelen. Az ellenfél játékosai ugyanis jobban akartak, többet futottak, agresszívebben küzdöttek, a mieinknél ilyen teljesítmény elvétve akadt, viszont szájkaratéban jól állt a Kostyova (6) /helyette Iváncsik (5) a 41. percben/ - Baross T. (6), Baross G. (6), , Bicski (6,5), Szidor (6) /helyette Patkós (5) a 41. percben/ - Rendik (5), Kovács Dávid (5,5) /helyette Kovács Dominik (6) a 72. percben/, Kis (5,5) /helyette Leicht (5) a 72. percben/, Pátkai (5) - Tóth (5), Balogh (5) összetételű együttes, amelynek egyetlen gólját büntetőből Baross Gábor szerezte (képünkön a szülinapját ünneplő gólszerző és ikertestvére, akiknek sok boldogságot kívánunk!).
A cél egyértelműen a bajnoki cím elhódítása maradt, ebből a szempontból belefért ez a kudarc! Sokszor hangsúlyoztuk, hogy hibátlan sorozatot produkálni roppant nehéz, nem is tudott érdemben megfelelni ennek a csapatunk. Ettől még büszkék lehetünk az eddig elértekre, de akkor profitálhatunk igazán a mai vereségből, ha mindenki megérti, hogy van oka az önvizsgálatra! |
| Tovább » |
|
Pilisvörösvár, Bozsik Torna - szombat [2011. május 04. 22:18]
Az MLSZ Bozsik Tornájának tavaszi utolsó fordulójára kerül sor szombaton, Pilisvörösváron (Szent Erzsébet u. 37. /a településen belül a Városháza után a 2. utca jobbra, egy viacoloros út, ezen kell menni, aztán 2. fekvőrendőrnél jobbra lesz pálya/! Térkép: ide kattintva)
13:00 órától az U9 korcsoport meccseire kerül sor. Itt két korosztályos csapatunk lett benevezve a másfél órán át tartó mérkőzésekre. Találkozó 12:30 órakor a helyszínen az alábbi fiúknak:
2003-as csapat: Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Zilahi Bence, Zilahi Márton 2002-es csapat: Czájder Dániel, Bicski Tamás, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin, Tatai Szemere
14:00 órára érkezzenek a helyszínre az U7-es verseny résztvevői! Ők 14:30 órától játszanak, mi két csapattal indulunk, öt 10 perces mérkőzést vívunk ellenfeleinkkel.
2004-es csapat: Csókay Márton, Dócs Benedek, Huszti Máté, Kiss Ádám, Mészáros Bálint, Plank Attila, Rugly Bence, Tatai Kende 2005-ös csapat: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Korányi Milán, Kruppa Péter, Ludchen Dániel, Rada Nándor, Vasvári Fülöp
A nap utolsó részversenyét az U11-es korosztály vívja, ahol mi most egy évvel fiatalabbakból állítunk össze két gárdát, vagyis a 2001-es csapatunk fog keresztbe, fél pályán játszani. Nekik 15:00 órára kell a helyszínre jönniük (kb. 17:00 óráig tartanak a meccsek.)
"2000-es" csapat: Balogh Marcell?, Csörge Ciprián, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond 2001-es csapat: Borbély Vince, Brázovics Dominik, Gyömrei Gábor, Hazafi Mihály, Mészáros Miklós, Patkós Viktrória, Zsiga Kristóf
A 2000-es születésű játékosainknak (Csorba Alex, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland) a Márton úton lesz 18:00 órától egy tesztmérkőzésük az Eötvös SE ellen, nekik 17:15 órakor kell Csillaghegyen lenniük szombaton! |
| Tovább » |
|
Elfújta a szél... [2011. május 04. 11:55]
A keddi napra, Csillaghegyre tervezett felmérés az időjárási körülmények miatt elmaradt. Miután erre a hétre továbbra is szelet, hideget és esőt jósolnak, a felmérést elhalasztottuk egy héttel, vagyis az ürömieknek május 12-én, csütörtökön (16:30 és 19:30 óra között) lesz a 30 méteres futás és 30m szlalom labdavezetés feltérképezése. Pótnap május 13., péntek 15:15-16:45 óra között ugyancsak a Márton úton.
Vámos János betegsége miatt a mai kapusedzés elmarad, legközelebb jövő szerdán tartunk! A most pénteki edzés a 2000-2001-es korosztálynak meg lesz tartva a Márton úton! |
| Tovább » |
|
Nyári focitábor a Mészöly Focisuliban! [2011. május 03. 11:39]
Napközis focitábort hirdet a Mészöly Focisuli!
Időpontok 2011. nyarán 4 héten át: július 4-8., július 11-15., július 18-22., július 25-29. Helyszín: Budapest, III. Márton út 25.
Részvételi díj: 22.000 Ft/fő/hét
Létszám: 15-25 fő közötti
Korhatár: 2003 és 1998 között születettek (2004-esek egyeztetést követően) A tavalyi, sikeres tábor felépítése így néz ki: reggel 08:00 órára kell hozni a gyerekeket, akikkel 10:00 óráig edzést tartunk. Utána átmegyünk velük a csillaghegyi strandra, majd visszajövünk ebédelni, amit a pályánál lévő Sport Hotel nappalijában maradva egy pihenéssel egybekötött "elméleti képzés" követ (videók megnézése, vetélkedők, szabálymagyarázat, taktikai tábla stb.). Fél háromtól négyig újabb edzés következik, majd lehet hazavinni a csemetéket. Italt, gyümölcsöt folyamatosan biztosítunk, tízórai, ebéd és uzsonna szerepel az árban (reggelizni, vacsorázni otthon kell!). Az ötből egy napot az Aquaworldben töltünk! Egy gyermek több turnusban is részt vehet.
Jelentkezni május 15-ig az info@meszolyfocisuli.hu e-mail címen lehet!
A tábor felől érdeklődők az Elérhetőségeink menüpont alatt találhatnak információs csatornákat hozzánk!
Néhány fényképalbum megtekinthető a tavalyi táborozásról az alábbiakban:
Aquaworld
Kiegészítő programok
Hajókirándulás a Lupa-szigetre |
| Tovább » |
|
A felmérés hete [2011. május 02. 10:42]
Rendhagyó program vár ránk a héten, hiszen a gyermekek képességeinek felmérése következik. A megkapott eredményeknek nincs különösebb következménye, tehát megijedni, félni nem kell tőle. A fő cél az, hogy a bázisadatokkal összevetve nyomon tudjuk követni a gyerekek fejlődését! E mellett a kiemelt csoportok létrehozásához kellő támpontot adnak az eredmények.
Hétfőn az alábbi szempontok alapján vizsgáljuk a gyerekeket:
1, dekázás (jobb, bal, váltott láb - 3-3 kísérlet) 2, helyből távolugrás (2 kísérlet) 3, rúgáserő mérése (2 kísérlet) 4, célzáspontosság (3 kísérlet)
Utána játék következik.
Szerdán rendes időpontban edzések (kapus is!), csütörtökön pedig jön a 30 méteres futás és szlalom labdavezetés (időre fotócellával) felmérése a Márton úton. Ide 16:30, illetve 18:00 órára kell jönni! Akinek ez nem jó időpont, az pénteken még pótolhatja ezt Csillaghegyen.
Szombaton Pilisvörösváron lesz az idei utolsó Bozsik Torna, amelyen 5, vagy 6 csapattal veszünk részt (2005, 2004, 2003, 2002, 2000/2001). |
| Tovább » |
|
Fényképek az Újpest - Pápa meccsről [2011. május 01. 22:11]
Bodnár József fényképeinek köszönhetően fotógaléria nyílt a szombati Újpest - Pápa mérkőzésen szurkoló mészölyösökről, ami ide kattintva tekinthető meg. |
| Tovább » |
|
Góleső a Márton úton [2011. május 01. 21:44]
Két csapattal (1998 és 1999 külön) vettük fel a versenyt ma délután a Márton úti sportcentrumban az Eötvös igencsak vegyes korösszetételű csapata ellen egy felkészülési mérkőzésen. Négyszer 25 perc volt a mérkőzés, így játéklehetőség jutott bőven minden megjelent gyereknek. Kétszer 25 perc jutott a "nagyoknak", és kétszer 25 perc a 99-eseknek. Az eredmény összességében 6-0 lett az Eötvös csapatának. A nagy gólkülönbség azonban nem minden tekintetben volt megérdemelt..., ám a játék képe egy dolgot hűen mutat: ez pedig az, hogy az ellenfelünk sok tekintetben előrébb tart, amin kitartó és fegyelmezett edzésmunkával lehet javítani. A '98-as csapat a Turányi-Dócs, Lajos, Rabb, Szabó P. - Kovács K., Bodnár, Hajdi Z., - Pintér, Cseh - Kőváry összeállításban lépett pályára. A mérkőzésről készült fényképsorozat már megtekinthető a Fotóalbumban. |
| Tovább » |
|
A nagyok játszanak 17:00 órától! [2011. május 01. 14:47]
Megrendezzük az 1998-asok meccsét, az ellenfél érkezik, a talaj kitűnő állapotban van! Találkozó fél ötkor a Márton úton. |
| Tovább » |
|
Elmarad a Grassroots Fesztivál is! [2011. május 01. 12:35]
Az esőzések miatt elmarad a mai Csillaghegyre, 14:00 órára tervezett 2004-2005-ösöket érintő Grassroots Fesztivál!
Kérjük, értesítse csapattársait is!
Az 1998-99-es mérkőzés (17:00 órától a Márton úton) még nincs lefújva, ha eláll az eső, megtartjuk!
|
| Tovább » |
|
Budakalászon nem lesz meccs! [2011. május 01. 12:10]
A helyi szervezők a pálya használhatatlansága miatt lefújták a mai tornát!
Kérjük, értesítsék csapattársaikat is! |
| Tovább » |
|
Két magabiztos győzelem [2011. május 01. 10:43]
Jó időben, rossz pályán, rossz felfogásban, rossz játékvezetés mellett focizott szombat délelőtt a BVSC ellen az 19997/A csapatunk, és az Iváncsik /helyette Kuntic a 41. percben/ - Kovács Dominik /helyette Cseh az 55. percben/, Baross G., Baross T., Kovács Dávid - Fábián /helyette Bodnár a 41. percben/, Tóth, Pátkai, Szidor - Rendik, Balogh összetételű csapat 6-3 (2-2)-ra nyert. A hibátlan mérleg (17- meccsből 17 győzelem) megmaradt, de az igazi öröm a két '98-as fiú bátor játéka volt! Góljainkat Balogh László (3), Szidor Szabolcs, Bodnár Gergely és Pátkai Patrik lőtték.
A korosztályos B csapat is fölényesen nyert, így a BLSZ U14/2. csoportban szereplő együttesünk továbbra is tartja sikeres menetelését a tavaszi szezonban. Az ilyen arányú győzelem mellett is vannak tanulságok, melyekből okulni kell. Sajnos a kapussal szemben egy az egyben rávezetett támadásból több mint fél tucat gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Tehát van még javítani való. Dicséretes néhány játékosnak az eddigiekhez képest nyútott átlagon felüli teljesítménye (Wagner, Hajdi, Katona, Kárpáti). A Kostyova - Wagner, Bagdán, Leicht, Hajdi - Yem, Katona, Körtélyesi, Kis - Kárpáti, Farsang összetételű csapat góljait Farsang Ádám (3), Kárpáti Kriszitán (2), Kis Erik (2), Bagdán Gábor lőtték és esett egy öngól is, így alakult ki a 9-0 (3-0)-ás végeredmény.
Képünkön az "A" csapatban gólt szerző Boci, avagy Bodnár Gergő látható. |
| Tovább » |
|
Túl egy újabb fordulón! [2011. április 30. 22:49]
A PMLSZ U9-es bajnokság pilisvörösvári fordulóját összekötöttük barátságos meccsek megvívásával is, így minden ott lévő gyermek bőven játszhatott!
A 2003-asoknál így festett a bajnoki keret: Walczer B. - Bene, Tallósi, Tóth, Patkós V., Zilahi M. (csereként: Zilahi B., Patkós L.) A mérkőzést 2-0-ra nyerte meg a Pilisvörösvár.
A 2002-esek a Polyovka - Tarjányi, Szabó V., Czájder, Németh, Lóránt K. (csereként: Polencsik, Ludchen L.) összeállításban 3-3-as döntetlent értek el Polencsik Ádám, Lóránt Kristóf, Németh Áron góljaival és továbbra is vezeti a tabellát!
E két találkozó után jöttek a barátságos találkozók. Ekkor a 2003-asoknál a Lóránt K. - Paták, Szili, Varga, Aranyos R., Kern (csereként: Zilahi M., Zilahi B., Patkós L., Patkós V., Tóth) együttes kapott ki 3-1-re, gólunkat Zilahi Márton lőtte. A napot a 2002-esek barátságos meccse zárta, itt a Tatai Sz. - Hegyi, Kern, Lóránt K., Csiky, Kőszegi együttes 8-2-re győzött. A meggyőző teljesítményt Lóránt Kristóf (5) és Kőszegi János (3) (képünkön) góljai támasztották alá! |
| Tovább » |
|
Szülinapi köszöntő [2011. április 29. 23:35]
Kiss Martin ma töltötte be a 10. életévét, ennek alkalmából szülei tortával kedveskedtek neki és csapattársainak. A pénteki edzés végén jóízűen falatoztak a fiúk, Martin egészségére!
Boldog születésnapot kívánunk!
A képek ide kattintva tekinthetők meg! |
| Tovább » |
|
Tornák, kupák sulizárásig [2011. április 29. 16:37]
Egy-két kérdőjeltől eltekintve összeállt a következő hetek meccsprogramja, amely bőséges kínálatot nyújt a játékra. A jobb tervezhetőség kedvéért időrendben megtalálhatja mindenki a korosztályát!
A 2000-esek (létszámuk miatt) többször fognak a csillaghegyiekkel együtt tornára járni, az 1998-asok pedig edzőmeccsekre számíthatnak (a nagy pályán bajnokságot vívó csapatoknak idény közben nem írnak ki tornákat, ezért 2-3 db gyakorló mérkőzés lesz még a suli végéig, ezekről már folyik az egyeztetés az ellenfelekkel)!
A programunkban a változásokat a Heti program menüpontban lehet nyomon követni!
2002-es és 2003-as csapat 2011.05.07., szombat 13:00-14:30 MLSZ U9 tavaszi 3. torna (Pilisvörösvár)
2004-es és 2005-ös csapat 2011.05.07., szombat 14:30-15:30 MLSZ U7 tavaszi 3. torna (Pilisvörösvár)
2000-es és 2001-es csapat 2011.05.07., szombat 13:00 MLSZ U11 tavaszi 3. torna (Pilisvörösvár)
2000, 2001-es csapat 2011.05.11., szerda 16:30 PMLSZ U11 bajnokság 11. forduló (Pomáz) Ellenfelek: Pomáz-ICO, Egervári-Halmai Focisuli
1998-as csapat 2011.05.13., péntek 18:00 MFS - Krúdy edzőmeccs (III. Gyógyszergyár u. 22-24.)
2004, 2005-ös csapat 2011.05.14., szombat 11:00 ovis Grassroots Fesztivál 3. forduló (Halásztelek, Ősz u. 1.)
2000, 2002, 2003-as csapat 2011.05.15., vasárnap 14:00 MTTOSZ Kupa (III. Márton út 25.)
1998 és 1999-es csapat 2011.05.20., péntek 16:00 MFS - Krúdy félpályás edzőmeccs (Márton út 25.)
2001, 2002, 2003, 2004, 2005-ös csapat 2011.05.21., szombat 12:00-18:15 Örömnap Kupa (III. Folyondár u. 15.)
2002, 2003-as csapat 2011.05.24., kedd 16:30 PMLSZ U9 bajnokság 9. forduló (Pomáz) Ellenfelek: Pomáz-ICO, Egervári-Halmai Focisuli
2002-es csapat 2011.05.28., szombat 12:00-13:30 II. Angyalföld Kupa (XIII. Új Palotai út 13.)
2002-es csapat 2011.05.28., szombat 08:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2004-es csapat 2011.05.28., szombat 09:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2005-ös csapat 2011.05.28., szombat 09:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2003-as csapat 2011.05.28., szombat 14:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2000-es csapat 2011.05.29., vasárnap 08:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2001-es csapat 2011.05.29., vasárnap 14:00 Gödöllő Nyárindító Kupa (Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.)
2002, 2003-as csapat 2011.05.29., vasárnap ?? PMLSZ U9 bajnokság 10. forduló (Piliscsaba) Ellenfelek: Piliscsaba, Visegrád
2003-as csapat 2011.06.04., szombat 09:00-11:00 II. Angyalföld Kupa (XIII. Új Palotai út 13.)
2002-es és 2004-es csapat 2011.06.04., szombat Fétis Gyermeklabdarúgó Torna (Göd)
2000, 2001-es csapat 2011.06.05., vasárnap ?? PMLSZ U11 bajnokság 12. forduló (Piliscsaba) Ellenfelek: Piliscsaba, Visegrád
2003-as és 2001-es csapat 2011.06.11., szombat 09:20-12:00 V. Dóczi István Emléktorna (XI. Hunyadi M. út 56.)
2001-es csapat 2011.06.13., hétfő FAVAC Nemzetközi Torna (Bécs) |
| Tovább » |
|
PMLSZ U11 - vasárnap Budakalász - VÁLTOZÁS! [2011. április 28. 13:35]
A SZE-FI kérésére apró változás történt a vasárnapi programban!
Budakalászon (térkép ide kattintva) vasárnap kerül sor az U11-es PMLSZ bajnokság 10. fordulójára. Ellenfeleink a hazaiak és a SZE-FI lesznek. Két csapatunk játszik ezen a napon az alábbi program szerint.
13:00 SZE-FI - Budakalász 13:35 MFS II. - SZE-FI 14:10 MFS I. - SZE-FI 14:45 MFS II. - Budakalász 15:20 MFS I. - Budakalász
A 2000-es keretnek 13:00 órakor van a gyülekezője a helyszínen: Borbély Vince, Brázovics Dominik, Csoltói Sándor, Csorba Alex, Góczán Ferenc, Hazafi Mihály, Mészáros Miklós, Petróczki Péter, Prantner Tamás, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland, Zsiga Kristóf
13:30 órára érkezzen a 2001-es keret: Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond |
| Tovább » |
|
Újpest - Pápa [2011. április 28. 10:14]
Ismét lehetőség nyílik az Újpest hazai meccsén ingyenesen szurkolni. Szombaton 17:30 órakor kezdődik a Pápa elleni találkozó, amely előtt egy órával, tehát 16:30 órakor lesz gyülekező a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál! (Ahol a múltkor is.) Jelentkezés e-mailben péntek 20:00 óráig! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccs vasárnap Csillaghegyen (1998-99) [2011. április 27. 14:51]
Csillaghegyen játszik nagy pályás labdarúgó mérkőzést az 1998-99-es csapatunk az Eötvös SE hasonló korosztályú játékosai ellen. A vasárnap 17:00 órakor kezdődő meccs előtt fél órával (tehát 16:30 óra) lesz találkozó a Márton úton az alábbi fiúknak: Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Hajdi Zoltán, Kőváry László, Lajos Brúnó, Lakos Ferenc, Pintér Tamás, Szabó Péter, Turányi Bence, Yem Richárd A keret kiegészül a csillaghegyi bázison edző 1999-es gyerekekkel! |
| Tovább » |
|
PMLSZ U9 - szombat Pilisvörösvár [2011. április 26. 11:28]
Szombaton 13:00 órától Pilisvörösváron bonyolítják le a PMLSZ bajnokság U9-es fordulójának találkozóit. A programot kibővítettük, így lehetőség nyílik arra, hogy több gyereket vihessünk! A gyerekek egyik része a bajnokin szerepel, a másik része pedig barátságos meccset vív a vörösváriakkal!
A program:
MFS 2003 – Pilisvörösvár 13:00 (2x15 perc PMLSZ + bajnokin kívül még 15 perc) – műfű Találkozó 12:30 óra a helyszínen: Bene Domonkos, Mészáros Mátyás, Patkós Viktória, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton MFS 2002 – Pilisvörösvár 14:00 (2x15 perc PMLSZ + bajnokin kívül még 15 perc) – műfű Találkozó 13:30 óra a helyszínen: Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos MFS 2003 – Pilisvörösvár 15:00 (2 x 20 perc versenyen kívül) – fű Találkozó 14:30 óra a helyszínen: Aranyos Roland, Kern Robin, Lakos Lázár, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Varga Zsolt, Walczer Bálint
MFS 2002 – Pilisvörösvár 15:45 (2 x 20 perc versenyen kívül) - fű Találkozó 15:15 óra a helyszínen: Bánki Ábel, Csiky Botond, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Ludchen Levente, Osztovits Pál, Polyovka Martin, Tatai Szemere
A pálya megközelíthetősége: A helyszín: Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 37. (a településen belül a Városháza után a 2. utca jobbra, egy viacoloros út, ezen kell menni, aztán 2. fekvőrendőrnél jobbra lesz pálya) ! Térkép: ide kattintva |
| Tovább » |
|
Grassroots Fesztivál Csillaghegyen (2004-2005) [2011. április 26. 10:34]
Az ürömi Napraforgó Óvodába regisztrált gyermekek részére hétvégén rendezik meg az idei második (május 14-én lesz az utolsó) Grassroots Fesztivált, ahol két 8 fős csapattal veszünk részt. Vasárnap 13:30 órára kell érkezni a csillaghegyi pályára (III. Márton út 25.), ahol 14:00 és 15:30 óra között zajlik majd a játék!
A két csapatunk:
Aranyos Szabolcs, Ballner Nándor, Forgó András, Hutás Benedek, Kiss Ádám, Kruppa Péter, Rada Nándor, Tatai Kende
Csocsán Benedek, Csicsvári Gyula, Hackermüller Dominik, Korányi Milán, Mészáros Bálint, Mészáros Marcell, Nádasdi Kristóf, Vasvári Fülöp
Kérem, időben jelezze, aki nem tud részt venni, mert akkor más gyermeket osztunk be helyette! |
| Tovább » |
|
A heti tudnivalók [2011. április 26. 09:31]
Szerdán edzünk az ürömi bázison a megszokott időpontban (ekkor lesz kapusedzés is!), majd szombaton és vasárnap megmozgatjuk szinte az összes korosztályt!
A PMLSZ U9 bajnokságban Pilisvörösváron játszik szombaton 13:00 órától a 2002-es és 2003-as csapatunk, vasárnap 13:00 órától pedig Budakalászon fociznak a 2000-es és 2001-esek ugyancsak a PMLSZ bajnokság keretein belül. A 2004-2005-ösök ovis Grassroots fesztiválja Csillaghegyen lesz vasárnap 14:00 órától, míg az 1998-99-esek ugyancsak a Márton úton játszik nagy pályás mérkőzést május 1-jén 17:00 órától. A keretek kedden-szerdán lesznek ismertek. |
| Tovább » |
|
Ezüstérem Olaszországban [2011. április 25. 08:48]
A Trofeo Adriatico Cup fináléjában a hannoveri SC Lagenhagen ellen léptünk pályára, és egy 3 perccel a vége előtt kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedtünk. A Kostyova – Kovács D., Baross G., Bicski, Patkós – Rendik, Újvári, Pátkai, Baross T. – Tóth, Balogh (csereként: Iváncsik, Laukó, Leicht, Szidor) összetételű csapatunk ezen a mérkőzésen tudása alatt teljesített, míg a németek gyors és erőszakos futballja megérdemelt sikert hozott a számukra. A nemzetközi tornán elért ezüstérmünk nagyszerű eredmény, a kiegyenlített erőviszonyokat hűen tükrözi, hogy hat kategóriából négyben büntetőkkel dőlt el az első hely sorsa, illetve két egy gólos siker született. Az ausztriai Schruns és Párizs után a harmadik Euro-Sportring Tornánkról is második helyezéssel tértünk vissza. Szép volt, fiúk! |
| Tovább » |
|
Bronzérem Csepelen (2004)! [2011. április 24. 17:57]
Kissé álmosan kezdte a Dócs B., Dénes, Huszti, Korányi (csereként: Mészáros B., Szabó M., Rácz) összeállítású csapatunk a csepeli Húsvéti Tornát, de végül bronzérem lett a nagyszerűen küzdő csapat jutalma! Gratulálunk! Védekezésben nem voltunk túl megbízhatóak, és ez sajnos néhány felesleges gólt is eredményezett ellenfeleinknek. Huszti Máté rengeteget futott, kiemelkedett még a 6 gólig jutó Dénes Kende, valamint elöl Mészáros Bálint és Korányi Milán játéka is.
ÜMF - Budatétény 0-3 ÜMF - ESMTK 6-1 Dénes Kende (3), Huszti Máté (2), Mészáros Bálint ÜMF - Csepp Gól FC 0-3 ÜMF - Budapest Honvéd 4-1 Dénes Kende (3), Korányi Milán
Gáti Balázst törött ujja sem akadályozta meg abban, hogy eljöjjön szurkolni a csapatnak. Jobbulást, Balázs! A tornát követően a Csepp Gól FC csapatával egy fél órás, gólban gazdag edzőmérkőzést is tudtunk játszani, amely több szempontból is hasznos volt mindenkinek. Az eredményt nem jegyeztük, végül is a Csepp Gól minimális különbséggel győzött ellenünk.
A versenyről készült fotók megtekinthetők a Csapataink menüponton belül a 2004-es meccsképek között! |
| Tovább » |
|
Jó erőfelmérő volt [2011. április 24. 16:29]
2001-es csapatunk alaposan belehúzott, hiszen az ország legerősebb korosztályos együtteseivel mérhette össze erejét. A kőkemény meccsek a velünk egy szinten lévő gárdákat is „megviselték”, hiszen a Rákosmenti FA el sem jött a vasárnapi folytatásra az előző napi vereségek hatására, és a Videoton is csak az ellenünk az utolsó pillanatokban szerzett egy pontját gyűjtötte össze. A mieink remekül fociztak, volt tartásunk, akaraterőnk, talán egy kis szerencse hiányzott. Gratulálunk a Kiss M. – Turcsányi, Orosz, Osváth – Prantner, Légrádi, Kenyeres M. – Balogh M. (csereként: Hegedűs, Hazafi, Nagy) összeállítású csapatunknak, amely a 11 csapatos tornán a 9. helyen zárt.
ÜMF – Nyíregyháza 0-6 ÜMF – Debrecen 1-2 Balogh Marcell ÜMF – Jászberény 0-3 ÜMF – Siófok 3-0 játék nélkül ÜMF – RFA 3-0 játék nélkül |
| Tovább » |
|
Finálét játszunk délután! [2011. április 24. 12:25]
A Trofeo Adriatico Cup elődöntőjében az olasz Montorio Calcio együttesével játszott az 1997-es csapatunk, amely kapott gól nélkül, két győzelemmel és két döntetlennel érkezett a négy közé. Az Iváncsik - Baross T., Bicski, Baross G., Patkós - Rendik, Újvári, Pátkai, Szidor - Tóth, Balogh (csereként: Kostyova, Laukó, Leicht) összeállítású csapat hátrányból fordítva nyert 2-1-re Balogh László és Baross Gábor góljaival. A kispad öröme nem volt mindennapi a góloknál, hiszen drámai körülmények között jutottunk a fináléba, bár jobb helyzetkihasználással ez a meccs is egyértelműbb sikert hozhatott volna. |
| Tovább » |
|
Már az elődöntőben vagyunk! [2011. április 23. 18:07]
A Mészöly Focisuli 1997-es korosztálya az olaszországi Trofeo Adriatico Kupán képviseli hazánkat. (51 klub 80 csapata versenyez!) A mieink mind a négy mérkőzésüket megnyerve (két német és két olasz csapat ellen), 9-1-es gólkülönbséggel jutottak be az elődöntőbe, amelyet a helyosztókkal együtt vasárnap rendeznek meg Riminiben!
Hajrá MFS! Az olaszországi fényképek már megtalálhatók a Zuglói bázis honlapjának fotóalbumában! |
| Tovább » |
|
Mészöly Géza köszönete! [2011. április 23. 18:03]
A pénteki Újpest - ZTE mérkőzés után Mészöly Géza a köszönetét fejezte ki a megjelenteknek, elmondása szerint nagyon jól esett neki a bemutatásánál felhangzó ováció, illetve még a B-közép is megtapsolta a lelkesen szurkoló "mészölyösöket".
A nagy sikerre való tekintettel jövő szombaton (17:30) a Pápa elleni mérkőzésre újra az újpestiek vendégei lehetünk! Az érdeklődők a megszokott módon, e-mailben jelezzék szándékukat! |
| Tovább » |
|
Bronzérem Csepelen (2003)! [2011. április 23. 17:04]
Nagyon stabil játékot mutatott 2003-as csapatunk, amely a vereségek elszenvedésénél is pariban volt összes ellenfelével. Le a kalappal előttük is! A Walczer B. - Tallósi, Patkós V., Zilahi M., Zilahi B., Mészáros M. (csereként: Patkós L., Szili) összetételű együttesünk a torna 3. helyét szerezte meg.
ÜMF - Halásztelek 0-1 ÜMF - Kelen 3-1 Mészáros Mátyás (2), Patkós Viktória ÜMF - Csep-Gól FC 3-0 Patkós Viktória (2), Zilahi Márton ÜMF - Dömsöd 1-2 Zilahi Bence
A felsőházban:
ÜMF - FTC 0-0 ÜMF - Siófok 0-1 ÜMF - Halásztelek 0-0 ÜMF - Kalocsa 1-0 Zilahi Márton
Képünkön a remekül védő Walczer Bálint látható. |
| Tovább » |
|
Bronzérem Csepelen (2002)! [2011. április 23. 16:23]
Nagy sikert ért el 2002-es csapatunk a csepeli Borka Húsvéti Tornán azzal, hogy bronzérmet szerzett. Íme, Csorba András beszámolója a meccsről: "Bosszantó hibák....harmadik hely! - Szép környezet, meleg idő és erős ellenfelek jellemezték 2002-es csapatunk mai napját. A csepeli stadion területén megrendezett Húsvéti tornán a csapat a Polyovka - Bicski - Szabó, Lóránt - Czájder (csereként: Németh, Tarjányi, Ludchen) felállásban lépett pályára. Harmadik helyünk edzői és szurkolói szemszögből is picit csalódás, hiszen mindegyik ellenfelünkkel szoros meccset tudtunk játszani. A védekezésben jelentkező egyéni hibák és a rossz helyzetkihasználás egyaránt megbosszulta magát. Dicséretet érdemel Lóránt Kristóf alázatos futballja (Kiki ezúttal a középpályán szerepelt), valamint Czájder Dániel (képünkön) hajtós, gólerős játéka - Dani 7 góljával a gólkirályi címet is megszerezte.
Eredmények - alapszakasz:
MFS - Goldball 3 - 1 Lóránt Kristóf, Németh Áron, Czájder Dániel MFS - Gloriett 1 - 3 Czájder Dániel MFS - Csep-Gól FC 3 - 1 Czájder Dániel (3)
A csoportban a második helyet szereztük meg, így a felsőházban folytattuk a küzdelmet.
MFS - Gloriett 1 - 2 Czájder Dániel - bár a meccs a miénk volt, sajnos két egyéni védelmi hibánk végzetesnek bizonyult. MFS - Budatétény 1 - 2 Lóránt Kristóf - ezen a meccsen a mindannyian éreztük, hogy nem volt korrekt a játékvezetés...ennek ellenére a helyzeteket illett volna berúgni! MFS - Szigetvár 3 - 2 Lóránt Kristóf, Németh Áron, Czájder Dániel |
| Tovább » |
|
Megerőltető menet [2011. április 23. 16:00]
A 2001-es csapatunk Csepelen egy rendkívül nívós tornán vesz részt, hiszen 10 ellenfele közül a fele első osztályú klubból kerül ki. Ráadásul kiesett kapusunk (akit Orosz Apor helyettesített) és Kenyeres Máté is, így két gyors emberrel kevesebb futkosott a pályán. A többiek dicséretesen küzdöttek (a Csepel ellen a játékvezetővel is) Orosz - Turcsányi, Nagy, Osváth, Csörge, Légrádi, Prantner Z., Balogh M. (csereként: Hazafi, Hegedűs) összeállításban.
ÜMF - Videoton 1-1 Prantner Zoltán ÜMF - Csepel 0-6 ÜMF - Bp. Honvéd 1-5 Prantner Zoltán ÜMF - DVTK 0-3 ÜMF - Szolnok 0-3
Holnap újabb öt meccs vár ránk. |
| Tovább » |
|
Sikeres meccslátogatás [2011. április 22. 22:03]
Egyesületünk labdarúgói remekül érezték magukat a pénteki Újpest - ZTE találkozón, amely a hazaiak 4-2-es sikerével zárult. Elnökünk, Mészöly Géza közbenjárására tölthettünk meg egy fél szektort, sőt a játékoskísérők is a mi gyerekeink közül kerültek ki!
Szép este volt! Köszönjük az Újpesti TE vezetőségének, hogy létrehozta ezt nekünk, illetve Szarvas Gábornak (képünkön) a szervezést.
Az eseményről készült fotók ide kattintva tekinthetők meg. |
| Tovább » |
|
Beugrók voltunk [2011. április 21. 20:34]
A Budatétény SE megrendezésében sorra kerülő Nyuszi Kupán a 2001-es csapatunk amolyan beugróként vett részt, s végül a 6. helyet szerezte meg. A Kiss M. – Hegedűs, Orosz, Tarjányi – Csörge, Osváth, Kenyeres M. (csereként: Mészáros M., Lóránt K.) összeállítású csapat az alábbi eredményekkel a 6. helyet érte el a fél pályán megrendezett viadalon.
ÜMF – Gödöllő 2-3 Csörge Ciprián, Kenyeres Máté ÜMF – III. ker. TUE 1-4 Kenyeres Máté ÜMF – Újbuda TC 0-2 ÜMF – CSMF 5-1 Lóránt Kristóf (2), Kenyeres Máté, Osváth Tamás, Csörge Ciprián ÜMF – Újbuda 2-2 (büntetőkkel 1-2) Csörge Ciprián, Orosz Apor (Orosz Apor) A csapatból Csörge Ciprián játéka emelkedett ki. |
| Tovább » |
|
A csepeli sorsolás [2011. április 20. 19:07]
A szombati programunk Csepelen az alábbiak szerint alakul:
A 2004-esek vasárnap 08:40 órakor találkoznak és 13:00 órakor végeznek!
09:20 MFS - Budatétény 10:00 MFS - ESMTK 11:00 MFS - Bp. Honvéd 12:00 MFS - Csep Gól FC
A 2003-asok szombaton 08:15 találkozó, 08:30 megnyitó, várható befejezés 15:00-16:00 óra (nem rendelkezik róla a sorsolás)
Csoportmeccsek: 09:20 MFS - Halásztelek 10:00 MFS - Kelen SC 10:40 MFS - Csep Gól FC 12:00 MFS - Dömsöd
A 2002-esek szombaton 08:15 találkozó, 08:30 megnyitó, várható befejezés 15:00-16:00 óra (nem rendelkezik róla a sorsolás).
Csoportmeccsek: 09:25 MFS - Goldball 10:15 MFS - Gloriett 10:40 MFS - Csep Gól FC
A 2001-esek szombaton 08:15 találkozó, 08:30 megnyitó, aznap is öt meccs és vasárnap is öt találkozó.
Szombat 09:30 MFS - Videoton 10:30 MFS - Csepel 11:30 MFS - Bp. Honvéd 12:30 MFS - DVTK 15:00 MFS - Szolnok
Vasárnap 09:30 MFS - Jászberény 10:30 MFS - Nyírsuli 11:30 MFS - Siófok 13:30 MFS - DVSC 14:00 MFS - Rákosmenti FA |
| Tovább » |
|
Fényes siker [2011. április 20. 18:19]
Egy arany- és egy bronzérem a mai PEMÜ Kupán elért eredményünk, ráadásul a PMLSZ bajnoki meccseken is hibátlanul szerepelt az élen álló együttesünk. A 2002-es csapat Polyovka - Polencsik, Tarjányi, Bicski T., Czájder, Lóránt K. (csereként: Kőszegi, Szabó V., Ludchen, Knaver, Hegyi) összetételben, a 2003-as pedig Bánki - Tóth, Patkós V., Mészáros M., Zilahi M., Zilahi B. (csereként: Szili, Cseke, Patkós L., Paták) felállásban játszott. Az idősebbek veretlenül lettek elsők, a kisebbek pedig harmadikok. Gratulálunk!
MFS 2002 – MFS 2003 9-0 Lóránt Kristóf (3), Szabó Vilmos (3), Ludchen Levente (2), Czájder Dániel MFS 2003 – Dunakanyar 1-8 Zilahi Márton (PMLSZ bajnoki) MFS 2002 – Solymár 2003 6-0 Czájder Dániel (2), Lóránt Kristóf (2), Kőszegi János (2) MFS 2002 – Solymár 8-0 Lóránt Kristóf (2), Tarjányi Domonkos (2), Czájder Dániel (2), Kőszegi János, Bicski Tamás (PMLSZ bajnoki) MFS 2003 – Solymár 8-3 Zilahi Bence (2), Tóth Tivadar (2), Patkós Viktória (2), Zilahi Márton, Mészáros Mátyás (PMLSZ bajnoki) MFS 2002 – Dunakanyar 4-2 Lóránt Kristóf (3), Czájder Dániel (PMLSZ bajnoki) MFS 2003 – Solymár 2003 6-0 Zilahi Bence (2), Zilahi Márton (2), Patkós Levente, Mészáros Mátyás
A mai meccsen játszott utoljára közöttünk Cseke Balázs (képünkön), aki más sportágat választ magának a közeljövőben. Sok sikert kívánunk hozzá, Balázs! |
| Tovább » |
|
Közös meccsnézés Újpesten! [2011. április 19. 14:41]
Örömmel vettük a rengeteg gyermek jelentkezését a pénteki Újpest - Zalaegerszeg bajnoki labdarúgó mérkőzés megtekintése kapcsán. A Mészöly Focisuli Sportegyesület szeretettel várja őket, és jó szórakozást kíván.
Találkozó: április 22-én, 18:00 órakor a IV. kerület Labdarúgó köz - Mildenberger u. sarkánál lévő bejáratnál!
Kontakt: Szarvas Gábor edző. Ő lesz ott a helyszínen.
Bejutás: a csoportért kijönnek a rendezők, és bekísérik a szektorba. Aki késik, annak nem tudjuk biztosítani az ingyenes bejutást!
Parkolás: a stadionon kívüli utcákban lehetséges. Kérjük, mindenki kalkulálja bele az erre fordítandó időt! Nem fog úgy működni, hogy 5 perccel előtte behajtok az utcába, és megállok a kapunál, mert ezzel kockáztatja a szülő a gyermeke élményét!
Hazajutás: önkéntes, tetszőleges
Ruházat: lehetőleg pirosban legyünk felül (a szélkabátjaink tökéletesek). Nem feltétel a ruha színe a részvételhez! |
| Tovább » |
|
Szombat-vasárnap - Csepel [2011. április 19. 13:02]
Csepelen, a Béke téren lévő stadion területén belül (térkép: ide kattintva) rendezik meg a III. Nemzetközi „Borka” Húsvéti Tornát. Szombaton a stadion centerpályáján, vasárnap a 2-es pályán zajlanak majd a meccsek, tehát füvön. A 2001-es csapat két napon át, április 23-án és 24-én, a 2002-es és a 2003-as együttes április 23-án, szombaton, a 2004-es gárda pedig április 24-én, vasárnap játszik majd.
Szombaton 08:30 órakor lesz a megnyitó, találkozó 08:15 órakor minden korosztálynak a helyszínen! A szervezők tájékoztatása alapján a napi program 17:00 óráig szól. (A részletes menetrendet holnap tesszük közzé!)
A 2001 keret: Balogh Marcell, Borbély Vince, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hazafi Mihály, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond
A 2002-es keret: Bicski Tamás, Csiky Botond, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Németh Áron, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos
A 2003-as keret: Mészáros Mátyás, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Varga Zsolt, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A 2004-es keret: Csókay Márton, Dénes Kende, Dócs Benedek, Gáti Balázs, Huszti Máté, Korányi Milán, Mészáros Bálint, Rácz Kristóf, Rugly Bence, Szabó Máté |
| Tovább » |
|
Csütörtök - Budatétény (2001) [2011. április 19. 10:01]
Csütörtökön beugróként szerepelhet 2001-es csapatunk Budatétényen a XXII. Jókai Mór u. 7. szám alatti műfüves pályán (térkép - ide kattintva) egy olyan tornán, ahová a csillaghegyi bázisunkat neveztük. A Bag visszalépése miatt megüresedő helyet foglaljuk el (fél pálya, 2x10 perc, 6+1). A torna 13:30 óráig tart, garantáltan 5 mérkőzést játszunk (3 csoportmeccs, 1 keresztjátszás, 1 helyosztó).
A 2001 keret: Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Lóránt Kristóf, Mészáros Miklós, Orosz Apor, Osváth Tamás, Prantner Zoltán, Tarjányi Domonkos, Turcsányi Botond |
| Tovább » |
|
Szerda - Solymár (2002-2003) [2011. április 18. 11:40]
Szokatlan időpontban, szerdán 10:45 órakor találkozunk Solymáron, ahol a PEMÜ Kupa keretében bonyolítják le a PMLSZ bajnokság U9-es fordulójának öt meccsét. A programot kibővítették, így lehetőség nyílott arra, hogy több gyereket vihessünk! A gyerekek egyik része a kupán szerepel, a másik része a bajnokin, mindenki 2-2 meccset játszik!
A program:
11:00 Megnyitó 11:10 MFS 2002 – MFS 2003 (füves pálya) 11:40 MFS 2003 – Dunakanyar (bajnoki is, műfű) 12:10 MFS 2002 – Solymár 2003 (műfű) 13:15 MFS 2002 – Solymár (bajnoki is, műfű) 13:50 MFS 2003 – Solymár (bajnoki is, műfű) 14:20 MFS 2002 – Dunakanyar (bajnoki is, műfű) 14:20 MFS 2003 – Solymár 2003 (füves pálya) 15:00 Eredményhirdetés (kupa lesz és csokoládé)
2002-es keret: Bánki Ábel, Bicski Tamás, Csiky Botond, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Osztovits Pál, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos
2003-as keret: Cseke Balázs, Lakos Lázár, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tóth Tivadar, Varga Zsolt, Zilahi Bence, Zilahi Márton
A pálya megközelíthetősége: Bemegyünk Solymárra az Auchan mögött, majd átkelünk a vasúti kereszteződésen. Követjük a főutat egészen addig a csomópontig, ahol elsőbbséget kell adni. Ott kell jobbra fordulni a Terstyánszky útra, ahol pár száz méter megtétele után (egy buszmegállónál) ismét jobbra kell fordulni a Béke utcába! Térkép: ide kattintva |
| Tovább » |
|
Eseménydús hetünk lesz! [2011. április 18. 07:11]
Ünnepi hét lesz ez a javából, rengeteg játéklehetőséggel a szokásos menetrend szerint (hétfő és szerda) megtartott edzések mellett.
Szerdán 11:00 és 15:00 óra között a 2002-es és 2003-as korosztály vesz részt egy kupával kombinált PMLSZ bajnoki fordulón.
Csütörtökön néhány 2001-es fiú fogja kiegészíteni a csillaghegyieket egy Budatétényen megrendezendő tornán.
Hétvégén Csepelen szerepel négy korosztályunk, a 2001-es és 2002-es két napon át, a 2003-asok csak szombaton, a 2004-esek csak vasárnap lépnek pályára.
Húsvét hétfőn nem lesz edzés! |
| Tovább » |
|
Bozsik U9 [2011. április 16. 20:22]
A minél több játéklehetőség biztosítása érdekében új fiúkat is kipróbálva állt fel U9-es és U8-as csapatunk a szombati tornán. A 2002-esek Bánki - Polencsik, Tarjányi, Polyovka, Ludchen L., Hegyi (csereként: Kőszegi, Osztovits), míg a 2003-asok Kern - Bene, Knaver, Varga, Patkós V., Patkós L. (csereként: Aranyos R.) összetételben fociztak, az előbbiek nyeretlenül, az utóbbiak veretlenül zárták a napot.
MFS 2002 - SZE-FI 2-4 Hegyi Vilmos, Polyovka Martin MFS 2002 - Pilisvörösvár 0-2
MFS 2003 - SZE-FI 1-0 Patkós Viktória MFS 2003 - Solymár 5-0 Patkós Levente (3), Patkós Viktória, Aranyos Roland MFS 2003 - Pilisszántó 2-2 Patkós Viktória (2)
Képünkön az első mészölyös gólját szerző Aranyos Roland látható. (Hegyi Vili is ma talált be először!) |
| Tovább » |
|
Bozsik U11 [2011. április 16. 17:58]
A szombati nap utolsó korosztályos tornáján is két csapatot neveztünk, így mindenki kellően elfáradhatott az összesen 80 percnyi játék során. A 2000-eseket ismét kiegészítettük néhány 2001-essel (Csorba - Szabó V., Szabó R., Walczer R. - Vágó, Zsiga, Petróczki - Nagy /csereként: Csoltói/), míg a másik keret végig az egy évvel idősebbek ellen vette fel a küzdelmet (Kiss - Hegedűs, Turcsányi, Lunczer - Kenyeres M., Légrádi, Csörge - Orosz /csereként: Prantner Z., Patkós V./). Egyformán szerepelt mind a két gárda (2-2 győzelem és vereség), rengeteg biztató momentummal fűszerezték a játékot a gyerekek.
MFS 2000 - SZE-FI 0-3 MFS 2000 - Pilisvörösvár 0-1 MFS 2000 - Solymár 1-0 Petróczki Péter MFS 2000 - MFS 2001 2-1 Szabó Vilmos, Vágó Zsombor
MFS 2001 - Solymár 3-0 Orosz Apor (2), Kenyeres Máté MFS 2001 - SZE-FI 4-1 Kenyeres Máté (3), Orosz Apor MFS 2001 - Pilisvörösvár 0-3 MFS 2001 - MFS 2000 1-2 Csörge Ciprián
Képünkön a végig remekül teljesítő kapusunk, Kiss Martin látható. |
| Tovább » |
|
Bozsik U7 [2011. április 16. 14:50]
Öt-öt mérkőzést játszott a 2004-es és 2005-ös csapatunk (amelynek egyik része Budakeszin vitézkedett), az alábbi összeállításokban:Csókay, Rugly, Dócs, Gáti (csereként: Tatai, Huszti), illetve Plank, Aranyos, Hutás, Korányi (csereként: Ludchen D., Nagy R.). Mind a két csapat hullámzóan játszott, de az összkép biztató volt. Rengeteg gólt kapunk távolról, mivel nem állítunk gyereket a kapuba, miközben a mieinknek nehézséget okoz a gólszerzés a többiek szabálytalan felfogása miatt.
MFS 2004 - SZE-FI1 3-3 Tatai Kende (2), Gáti Balázs MFS 2004 - SZE-FI2 2-5 Tatai Kende, Gáti Balázs MFS 2004 - Solymár 2-0 Gáti Balázs, Rugly Bence MFS 2004 - SZE-FI3 4-0 Gáti Balázs (2), Tatai Kende, Huszti Máté MFS 2004 - Pilisvörösvár 2-2 Tatai Kende (2)
MFS 2005 - SZE-FI2 1-6 Korányi Milán MFS 2005 - Solymár 1-1 Hutás Benedek MFS 2005 - SZE-FI3 2-1 Korányi Milán, Plank Attila MFS 2005 - SZE-FI1 1-7 Korányi Milán MFS 2005 - Pilisszántó 1-6 Aranyos Szabolcs
Képünkön a szemsérüléséből felépülő és gólt szerző Plank Attila látható. |
| Tovább » |
|
Grassroots Fesztivál Budakeszin [2011. április 16. 13:23]
A kijelölt 16 fiúból végül 15 megjelent Budakeszin, ahol egy jó hangulatú délelőttöt töltöttek el. A srácokat Szarvas Gábor irányította a jól szervezett eseményen. A Rácz szülők jóvoltából egy képgaléria is készült, ami ide kattintva tekinthető meg.
Legközelebb (a tervek szerint május 1-jén a Márton úton) egyesületünk rendezi meg a 2. fordulót. |
| Tovább » |
|
Remek alkalom megnézni a bajnokesélyes csapatot! [2011. április 15. 13:36]
Szombaton a Bozsik Torna előtt játszik nagy pályás bajnoki mérkőzést az 1997-es csapatunk, amely 15 forduló után 100 %-os teljesítménnyel vezeti a BLSZ-bajnokságot. Az idén még veretlen Csepel lesz az ellenfelünk, a találkozó 09:00 órakor kezdődik a Márton úton.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! |
| Tovább » |
|
Részletes program - Bozsik 2004/2005 [2011. április 15. 12:02]
A Bozsik Torna U7-es korosztályában két csapatot indítunk, külön játszanak majd a 2004-esek és a 2004/2005-ös vegyes csapat! Nekik 10:30 órakor lesz a találkozójuk a helyszínen.
2004-es keret: Csókay Márton, Dócs Benedek, Gáti Balázs, Huszti Máté, Rugly Bence, Tatai Kende
2005-ös keret: Aranyos Szabolcs, Hutás Benedek, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Nagy Ruben, Plank Attila
A program:
11:00 C pálya MFS 2004 - SZE-FI1 11:00 D pálya MFS 2005 - SZE-FI2 11:10 A pálya MFS 2005 - Solymár 11:10 D pálya MFS 2004 - SZE-FI2 11:20 A pálya MFS 2004 - Solymár 11:20 B pálya MFS 2005 - SZE-FI3 11:30 B pálya MFS 2004 - SZE-FI3 11:30 C pálya MFS 2005 - SZE-FI1 11:40 C pálya MFS 2004 - Pilisvörösvár 11:40 D pálya MFS 2005 - Pilisszántó |
| Tovább » |
|
Pontos program - Bozsik 2002/2003 [2011. április 15. 08:25]
A Bozsik Egyesületi Program tavaszi 2. fordulóját a Mészöly Focisuli rendezi meg szombaton a III. Márton út 25. szám alatti sporttelepén.
Az U9 versenyben két csapatot indítunk (2002-es és 2003-as), nekik 11:30 órakor lesz gyülekezőjük a Márton úton.
2002-es keret: Bánki Ábel, Csiky Botond, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Ludchen Levente, Osztovits Pál, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Tarjányi Domonkos
2003-as keret: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Kern Robin, Lakos Lázár, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Varga Zsolt
A program:
12:00 B pálya MFS 2003 - SZE-FI 2003 12:00 C pálya MFS 2002 - SZE-FI 2002 12:20 A pálya MFS 2003 – Solymár 2003 12:40 B pálya MFS 2003 – Pilisszántó 12:50 C pálya MFS 2002 - Pilisvörösvár 2002 |
| Tovább » |
|
Mégis két csapattal a legnagyobbaknál [2011. április 14. 23:55]
A szervezők értesítése alapján két csapattal indulhatunk a 2000/2001-es Bozsik tornán az U11 korosztályban, ami azt jelenti, hogy további játékosokra számítunk 13:00 órától.
Az utólag meghívott fiúk névsora: Csoltói Sándor, Csorba Alex, Nagy Péter, Szabó Roland, Szabó Vilmos, Walczer Roland, Zsiga Kristóf
A két keret így oszlik meg:
MFS 2000 - Csoltói Sándor, Csorba Alex, Nagy Péter, Petróczki Péter, Szabó Roland, Szabó Vilmos, Vágó Zsombor, Walczer Roland, Zsiga Kristóf
MFS 2001 - Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Prantner Zoltán, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond
A program:
13:30 B pálya MFS 2000 - SZE-FI 13:50 A pálya MFS 2001 - Solymár 14:10 A pálya MFS 2001 - SZE-FI 14:10 B pálya MFS 2000 - Pilisvörösvár 14:30 A pálya MFS 2001 - Pilisvörösvár 14:30 B pálya MFS 2000 - Solymár 14:50 A pálya MFS 2000 - MFS 2001 |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna, szombat 2000/2001 [2011. április 13. 11:54]
A Bozsik Tornán szombaton az U11 korosztályban egy csapatot indíthatunk, ők 13:00 órára érkezzenek a Márton útra. A 2000/2001-es vegyes csapatunk ebből a keretből kerül ki:
Balogh Marcell, Csörge Ciprián, Facskó Vince, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Orosz Apor, Osváth Tamás, Petróczki Péter, Prantner Tamás, Prantner Zoltán, Turcsányi Botond, Vágó Zsombor |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna, szombat 2002-2003 [2011. április 12. 21:39]
Az U9 versenyben is két csapatot indítunk a Bozsik Tornán (2002-es és 2003-as), nekik szombaton 11:30 órakor lesz gyülekezőjük a Márton úton.
2002-es keret: Bánki Ábel, Csiky Botond, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Ludchen Levente, Németh Áron, Osztovits Pál, Polencsik Ádám, Tarjányi Domonkos
2003-as keret: Aranyos Roland, Bene Domonkos, Cseke Balázs, Kern Robin, Lakos Lázár, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Varga Zsolt
(A fel nem soroltak április 20-án és 23-24-én számíthatnak játéklehetőségre! A hétvégén érdemes iparkodnia a többieknek, hogy bekerülhessenek a jövő heti keretekbe!) |
| Tovább » |
|
Bozsik Torna, szombat 2004-2005 [2011. április 12. 12:43]
A Bozsik Egyesületi Program tavaszi 2. fordulóját a Mészöly Focisuli rendezi meg szombaton 11:00 és 15:30 óra között a III. Márton út 25. szám alatti sporttelepén.
Az U7-es korosztályban két csapatot indítunk, külön játszanak majd a 2004-esek és a 2005-ösök! Nekik 10:30 órakor lesz a találkozójuk a helyszínen, és fél egy körül végeznek is.
2004-es keret: Csókay Márton, Dócs Benedek, Gáti Balázs, Huszti Máté, Nagy Ruben, Plank Attila, Rugly Bence
2005-ös keret: Bacsi Dániel, Csicsvári Gyula, Doroszlay Ádám, Korányi Milán, Kulcsár Zoltán, Ludchen Dániel |
| Tovább » |
|
Szombat Budakeszin - 2004/2005! [2011. április 12. 11:55]
Az ürömi Napraforgó Óvodába regisztrált gyermekek részére hétvégén rendezik meg az idei első (tavasszal még kettő lesz) Grassroots Fesztivált, ahová két 8 fős csapattal érkezünk. Szombaton 09:30 órára kell érkezni Budakeszire (Zichy Péter u. 46., térkép - ide kattintva), ahol 10:00 és 11:30 óra között zajlik majd a játék!
A két csapatunk:
Ballner Nándor, Csicsvári Gyula, Erdős Ákos, Forgó András, Kruppa Péter, Novotni Gergely, Papp Gergely, Rada Nándor
A családoknak érdemes összefogniuk, és akár összeülve az ürömi pályától indulni!
Csocsán Benedek, Hackermüller Dominik, Mészáros Bálint, Mészáros Marcell, Nádasdi Kristóf, Rácz Kristóf, Szabó Máté, Vasvári Fülöp |
| Tovább » |
|
III. Nemzetközi Borka Húsvéti Torna [2011. április 11. 14:50]
Április 23-24-én négy korosztállyal veszünk részt Csepelen egy nemzetközi tornán, amely a 2001 és 2002-es korcsoportban két napos lesz (április 23. és 24-én), míg a 2003-asok esetében szombaton, a 2004-eseknél pedig vasárnap focizunk.
A pontos részletekről jövő kedden tájékoztatnak minket, de előzetesen így lehet kalkulálni. A biztonság kedvéért kérnénk azok jelentkezését e-mailben a fenti korcsoportokból, akik biztosan nem lesznek itthon az említett két napban! Többen már jelezték korábban, de most már talán mindenki jobban tud kalkulálni a jövő héttel kapcsolatban.
A következő hetek programja is körvonalazódott, érdemes megtekinteni a Heti program menüpontot! |
| Tovább » |
|
Ez lesz a héten [2011. április 11. 09:10]
Hétfőn, szerdán és (a 2000/2001-eseknek) pénteken a megszokott ritmus szerint lesznek az edzések. Hétfőn kapusedzés színesíti a programot, pénteken pedig többen lesznek érintettek a nálunk sportoló gyerekek közül a Bozsik Torna 2. iskolai fordulójában (Márton út 15:00-19:30).
Szombaton az ÜMF rendezi az MLSZ egyesületi tornáját 11:00 órától a Márton úton. Itt a 2004-2005 csapat (11:00-12:30), a 2002-2003 (12:30-14:00) és a 2000/2001 vegyes gárda (14:30-16:00) játszik majd. Kerethirdetés hamarosan! |
| Tovább » |
|
A játékon volt a hangsúly [2011. április 10. 18:57]
Az ürömi 2005-ös csapatunk volt az első ellenfele a Csillaghegyi Mészöly Focisuli (CSMFS) 2005-ös gárdájának, és az új szerzeményünk vezérletével nyertünk is a 2 x 20 perces meccsen. A Ludchen D., Ballner, Rada, Hackermüller összetételű kvartett 7-6-ra győzött. Góljainkat Ludchen Dániel (4), Rada Nándor (2), Ballner Nándor szerezte.
A csillaghegyi csapatnál egy kisfiú kiemelkedő teljesítménye már fölényes győzelmet eredményezett a 2004-eseknél, akiknél ugyancsak Üröm és Csillaghegy csapott össze. A 13-3-ra nyertes CSMF-nél Tatai Kende 11 gólt lőtt, ezt a Rácz, Mészáros B., Szabó M., Csocsán (csereként: Hughes, Györke) összetételű gárda nem tudta ellensúlyozni, főleg a 2 x 20 perces találkozó második részében. Góljainkat a remekül küzdő Mészáros Bálint (képünkön) lőtte.
Szépen körbeverte egymást a három együttes a 2001-es korosztályban, s ebből az összevetésből a mieink jöttek ki a legrosszabbul. A Hazafi - Borbély, Prantner Z., Brázovics, Ur, Csoltói csapat remekül harcolt mindvégig, és 4 perccel a torna vége előtt még ők álltak a legjobban, ám az utolsó pillanatokban kapott 2 gól miatt a csillaghegyiek kerültek a legkedvezőbb pozícióba.
ÜMF - Első Óbudai 2-0 Prantner Zoltán, Ur Csongor ÜMF - CSMF 0-3 |
| Tovább » |
|
Két harmad jó volt [2011. április 10. 11:58]
3 x 30 percet játszott az 1998-as csapatunk az Eötvös SE gárdája ellen a Rozsnyai úton vasárnap délelőtt az alábbi összeállításban: Hakker - Szabó P., Scmidl, Kámán, Krizsán - Cseh, Bodnár, Kárpáti, Hajdi - Fábián, Körtélyesi (csereként: Andaházy, Dócs K., Lajos). 60 perc után 3-2 volt az ellenfélnek, amely két '96-os játékos belépésével irreálissá tette a mérkőzést. Végül 10-4 (1-1, 2-1, 7-2) arányú vereséget szenvedtünk azon a mérkőzésen, amelyen góljainkat Cseh Dávid, Kámán Márk, Hajdi Zoltán, Fábián Péter szerezték.
A találkozó képei már a '98-as galériában megtalálhatóak. |
| Tovább » |
|
Tucat [2011. április 09. 18:12]
Kissé szeles időben, álmoskásan kezdtük a mérkőzést (még egy büntetőnk is kimaradt), majd fokozatosan felőröltük vendéglátói erejét a '97-es csapatunk. A 15. fordulóban a CSHC pályáján nyertünk 12-0 (4-0)-ra az alábbi összetételben: Iváncsik (7) /helyette Kostyova (7) a 40. percben/ - Kovács Dominik (7), Baross G. (6,5) /helyette Bagdán (6,5) a 41. percben/, Bicski (8), Baross T. (6) /helyette Kovács Dávid (7) a 41. percben/ - Rendik (7), Újvári (6) /helyette Leicht (6,5) a 41. percben/, Pátkai (7), Kis (7) - Tóth (8), Balogh (10). A sok apró sérülés nem zavarta meg a csapatot, amely Balogh László (8), Rendik András (2), Pátkai Patrik és Tóth Ádám góljaival szerezte meg az újabb három pontot, és továbbra is hibátlanul vezeti a tabellát! |
| Tovább » |
|
Először nagy pályán! [2011. április 07. 10:22]
Az 1998-as játékosaink zöme vasárnap léphet először nagy pályára az ASI-Talents vegyes csapat ellen a XIII. Rozsnyai út 4. szám alatti műfüves pályán (térkép - ide kattintva). Találkozó 08:15 órakor a helyszínen: Andaházy Márk, Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Dócs Krisztián, Hajdi Zoltán, Kámán Márk, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Kőváry László, Krizsán Gábor, Lajos Brúnó, Lakos Ferenc, Schmidl Gergő, Szabó Péter, Turányi Bence, Varga László
A keretet kitöltöttük néhány Csillaghegyen focizó '97-'98-as születésű fiúval! |
| Tovább » |
|
Edzőmeccsek a hétvégére [2011. április 07. 10:04]
Ne feledjük, hogy pénteken a 2000-es és 2001-es fiúknak lesz edzése Csillaghegyen 15:15 és 16:45 óra között!
Vasárnap ugyancsak a Márton úton rendezünk barátságos focimeccseket a 2001-es, a 2004-es és 2005-ös gyerekeknek. A kicsiknek 15:00 órától lesz meccsük a csillaghegyi 2004-es és 2005-ös srácok ellen, a nagyobbak az Első Óbudai és a csillaghegyiek ellen játszanak.
2004-es keret találkozója 14:30 óra: Csocsán Benedek, Györke Dániel, Hughes Alex, Mészáros Bálint, Nagy Ruben, Rácz Kristóf, Szabó Máté
2005-ös keret találkozója 14:30 óra: Ballner Nándor, Hackermüller Dominik, Korányi Milán, Ludchen Dániel, Rada Nándor
2001-es keret találkozója 14:30 óra: Borbély Vince, Brázovics Dominik, Csoltói Sándor, Gyömrői Gábor, Hazafi Mihály, Prantner Zoltán, Ur Csongor, Zsiga Kristóf
A késői információ miatt változás még lehetséges! Ezen a vasárnapi napon egyébként a többi korosztályban az Első Óbudai, a Harrer, a Krúdy és a csillaghegyi bázison focizók játszanak (pl. Kovács Kristóf és Pintér Tamás 18:00 órától játszik az 1999-es csapatban! A 2000-esek legyenek készenlétben, mert a létszámtól függ, hogy kell-e jönniük!) |
| Tovább » |
|
Bravó, kicsik! [2011. április 05. 09:49]
A tegnapi edzésidőben lejátszott MFS 2002 - MFS 2003 mérkőzés rendkívül szoros csatát hozott. A két részletben lejátszott találkozón a második sorok (2002-esek: Bánki - Polencsik, Knaver, Tarjányi, Ludchen, Lakos, valamint a 2003-asok: Kern - Paták, Cseke, Aranyos R., Varga, Zilahi B.) ütközetén megnyugtató előnyt szereztek az idősebbek (6-3), ám az erősebb felállások (2002-esek: Polyovka - Hegyi, Szabó V. Czájder, Németh, Bicski /csereként: Lóránt/, valamint a 2003-asok: Walczer B. - Szili, Mészáros M., Tóth, Patkós V., Zilahi M. /csereként: Bene/) csatájában már a picik voltak a jobbak (1-3). Összesítésben tehát a 2002-esek nyertek 7-6-ra (góllövők: Tarjányi Domonkos (3), Ludchen Levente (3), Bicski Tamás, illetve Zilahi Bence (3), Zilahi Márton (2), Walczer Bálint), de a mutatott játék alapján (főleg a második szakaszában a kettős összecsapásnak) a 2003-asok teljesítménye előtt le a kalappal!
Képünkön a kapuban is remekül teljesítő, és a végén gólt is szerző Walczer Bálint látható. |
| Tovább » |
|
Lelket melengető győzelem! [2011. április 03. 22:41]
Új bázisunkon, Csillaghegyen nem remélt, de pazar győzelmet aratott a BLSZ 14/2 csoportjában szereplő csapatunk. A 14. percben már vezetést szerző Soroksár együttese több, góllal kecsegtető helyzetet is kidolgozott, de az utolsó pillanatokban sikerült mentenünk, főleg kapusunk, Iváncsik Norbert ragyogó teljesítménye jóvoltából. A végjátékra sem adtuk fel támadásvezetési erőfeszítéseinket, melynek eredményeként az utolsó percekben a magunk javára tudtuk fordítani az eredményt a tabellát vezető ellenfelünkkel szemben. Az Iváncsik (8,5) - Bodnár (6) /helyette Laukó (7) a 41. percben/, Bagdán 7, Leicht 7, Hajdi (5,5) /helyette Prebor (5,5) a 46. percben/, Körtélyesi (4) /helyette Yem (5) a 30. percben/, Kovács Dávid (6) /helyette Kámán (4) az 59. percben/, Farsang (5,5) /helyette Katona (5,5) az 53. percben/, Kis (6,5), Csécsi (5,5) /helyette Cseh (4) az 56. percben/, Patkós (7) csapat az utolsó két percben fordította meg az állást Bagdán Gábor és Kis Erik góljaival. |
| Tovább » |
|
14-ből 14! [2011. április 03. 00:24]
A XII. ker. Hegyvidék kapusának remek teljesítménye miatt nem lett nagyobb gólkülönbségű a '97-es csapatunk győzelme a BLSZ U14/1. csoport 14. fordulójában. A 7-3 (2-2) arányú győzelmet a Kostyova (6) /helyette Kuntic (6) a 41. percben/ - Kovács Dominik (6) /helyette Fábián 5,5 az 53. percbenb/, Baross G. (5,5), Szidor (6) /helyette Kárpáti (5,5) az 51. percben/ - Baross T. (7), Újvári (6,5), Pátkai (6,5), Patkós (5,5) /helyette Leicht (6,5) a 41. percben/ - Rendik (6), Tóth (7), Balogh (7) összetételű csapat érte el, Balogh László (3), Tóth Ádám (2), Rendik András találataival + egy öngóllal. Kényelmes tempó, zilált védekezés és végtelenül pontatlan végjáték jellemezte a mai játékunkat, ám ez nem fenyegette a hibátlan mérleget. Alen Kuntic először szerepelt az "A" csapatban, míg Leicht Feri (képünkön) remekül szállt be a játékba. |
| Tovább » |
|
A SZE-FI ellen bosszankodhattunk [2011. április 02. 19:01]
A PMLSZ U9 bajnokság budakalászi (6.) fordulójában a 2003-as csapatunk Kern - Patkós V., Mészáros Mátyás, Tallósi, Tóth, Zilahi M. (csereként: Zilahi B., Bene, Szili, Paták) összetételben egy viszonylag sima vereség után, az egy évvel idősebbek között öt gólt rúgva sem tudott pontot szerezni, mert a szentendreieket komikus gólokkal ajándékoztuk meg. Ezt megfejelte a 2002-es gárda is, amely Polyovka - Polencsik, Szabó V., Bicski T., Czájder, Lóránt K. (csereként: Kőszegi, Ludchen, Knaver, Tarjányi) összetételben 3-1-es vezetésről kapott ki a SZE-FI-től úgy, hogy 3 gólt is nagyon távoli lövések után kaptunk. Könnycseppek, bosszankodások zárták az estét, hiszen mindenki érezte, hogy nem mindig igazságos játék a futball!
MFS 2003 - Budakalász 2-5 Tóth Tivadar (2) MFS 2003 - SZE-FI 5-6 Tóth Tivadar (3), Tallósi Levente, Zilahi Bence MFS 2002 - Budakalász 2-1 Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos MFS 2002 - SZE-FI 3-4 Lóránt Kristóf (3) |
| Tovább » |
|
Ma nem sikerült [2011. április 02. 14:20]
Alapvetően nem lehetett panasz a mai teljesítményére a fiúknak, ám mégsem alakult valami fényesen a PMLSZ U11 bajnokság 9. fordulója Solymáron. A Csorba - Hazafi, Szabó R., Maceán - Balogh A., Vágó, Walczer R. - Csoltói (csereként: Mészáros Miklós) összetételű együttes sokáig jól tartotta magát, de végül nagyon elfáradt a 2 x 25 perces mérkőzésen. A Kiss - Lunczer, Orosz, Csörge - Turcsányi, Légrádi, Balogh M. - Kenyeres M. (csereként: Hegedűs, Brázovics, Osváth, Nagy) csapat kifejezetten jól kezdett, de a Solymár remekül kihasználta a kínálkozó lehetőségeit, és szép lassan elvette a kedvünket a játéktól, s az utolsó öt percben kiütésessé tette sikerét. Van ez így, sebaj!
MFS II - Solymár 1-5 Walczer Roland (képünkön) MFS I - Solymár 0-5 |
| Tovább » |
|
Két szoros meccs [2011. április 01. 20:31]
A két napossá nyúló PMLSZ U11 9. fordulóban a Márton úton a Dunakanyar csapatát fogadtuk, előbb a Csorba - Borbély, Szabó R., Zsiga - Nagy, Vágó, Walczer R. - Maceán (csereként: Mészáros Miklós, Balogh A.) csapat, majd a Kiss - Brázovics, Lunczer, Hegedűs - Turcsányi, Légrádi, Csörge - Kenyeres (csereként: Lóránt, Osváth) összetételű együttes futballozott.
MFS II. - Dunakanyar 0-1 MFS I. - Dunakanyar 1-1 Kenyeres Máté (képünkön)
Holnap a solymáriakkal játszunk idegenben, ám akkor 2 x 25 percesek lesznek a meccsek. |
| Tovább » |
|
Komoly változás - 2000/2001 figyelem! [2011. március 30. 15:02]
Ellenfeleink kérésére mind időben, mind helyszínben, mind lebonyolításban megváltozott a PMLSZ U11 bajnokság 9. fordulója. Nem a jövő héten, hanem már most pénteken és szombaton focizunk az alábbi menetrend szerint:
2000-es csapat MFS II. - Dunakanyar (III. Márton út 25.) 2x15 perc 2011.04.01., péntek 15:15-15:45 utána edzés
2001-es csapat MFS I. - Dunakanyar (III. Márton út 25.) 2x15 perc 2011.04.01., péntek 15:45-16:15 utána edzés
2000/2001-es SZÜLŐI ÉRTEKEZLET - nyitott más korosztályok számára is (III. Márton út 25., ebédlő) 2011.04.01., péntek 17:00
2000-es csapat MFS II. - Solymár (Solymár) 2011.04.02., szombat 12:00-12:50 2x25 perc
2001-es csapat MFS I. - Solymár (Solymár) 2x25 perc 2011.04.02., szombat 13:00-13:50
Keretek és találkozók:
Pénteken 15:00 órakor gyülekező a Márton úton, minden 2000-2001-ben születettnek. Edzésre jövünk, de meccset játszunk!
Szombaton 11:30 órakor találkozik az alábbi keret Solymáron: Balogh András, Borbély Vince, Csoltói Sándor, Csorba Alex, Hazafi Mihály, Góczán Ferenc, Maceán Adrián, Mészáros Miklós, Petróczki Péter, Szabó Roland, Vágó Zsombor, Walczer Roland
12:30 órára jöjjenek: Balogh Marcell, Brázovics Dominik, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Nagy Péter, Orosz Apor, Osváth Tamás, Turcsányi Botond, Zsiga Kristóf
A pálya megközelíthetősége: Bemegyünk Solymárra az Auchan mögött, majd átkelünk a vasúti kereszteződésen. Követjük a főutat egészen addig a csomópontig, ahol elsőbbséget kell adni! Ott kell jobbra fordulni a Terstyánszky útra, ahol pár száz méter megtétele után (egy buszmegállónál) ismét jobbra kell fordulni a Béke utcába! Térkép: ide kattintva |
| Tovább » |
|
PMLSZ U9 - szombaton [2011. március 29. 11:23]
A 2002-es és a 2003-as csapatunk szombaton játszik a Budakalász pályáján (térkép ide kattintva) 16:00 órától. Találkozó a helyszínen a 2003-asoknak 15:30 órakor, míg a 2002-eseknek elég 16:45 órára jönniük!
A program:
16:00 MFS 2003 - Budakalász 16:35 MFS 2003 - SZE-FI 17:10 MFS 2002 - Budakalász 18:20 MFS 2002 - SZE-FI
A keretek: 2002-es csapat - Bánki Ábel, Bicski Tamás, Czájder Dániel, Kőszegi János, Knaver Benedek, Lóránt Kristóf, Ludchen Levente, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos
2003-as csapat - Bene Domonkos, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton |
| Tovább » |
|
A heti programunk [2011. március 28. 09:37]
Hétfőn és szerdán 15:30 és 18:30 óra között tartjuk az edzéseket az ürömi műfüvön, a mai napon 17:00 órától kapusképzés is szerepel a programban. Pénteken először lesz edzése a 2001-eseknek a Márton úton, ahová a 2000-esek is csatlakozhatnak. (Az 1998-as születésűek keddenként 18:00 órától vehetnek részt harmadik edzésen ugyancsak a csillaghegyi pályán.)
Pénteken 17:00 órakor szülői értekezletet tartunk a 2000/2001-es korcsoportnak a Márton úton található pálya melletti Sport Hotelben. A szülői nyitott, tehát szeretettel várunk más korcsoportokból is jelentkezőket. A részvételről írásbeli megerősítést kértünk e-mailen, eddig kilencen jeleztek vissza...
Szombaton a PMLSZ U9 bajnokság (2002-2003 korosztályt érinti) első tavaszi fordulóját bonyolítják le Budakalászon 16:00 és 19:00 óra között (részletek hamarosan). A két érintett csapatunk egymás közötti bajnokiját nem ott játsszuk le, hanem április 4-én, hétfőn edzésidőben! |
| Tovább » |
|
Továbbra is magabiztosan [2011. március 27. 15:08]
Az ősszel elhalasztott visegrádi fordulót rendezték meg ma a PMLSZ U9 bajnokságban, így most van túl mind a két csapatunk az összes ellenfelén. Jövő héttől már a visszavágók indulnak. Vasárnap délelőtt a 2002-es csapatunk Polyovka - Polencsik, Szabó V., Bicski, Czájder, Lóránt K. (csereként: Németh, Tarjányi) összetételben játszott, míg az egy évvel idősebbek ellen küzdő 2003-asaink a Walczer - Paták, Patkós V., Tallósi, Tóth, Zilahi M. (csereként: Zilahi B., Mészáros M.) együttessel vették fel a harcot. A "nagyok" megtartották vezető helyüket a tabellán, míg a kisebbek közel jártak a pontszerzéshez.
MFS 2002 - Piliscsaba 3-0 Lóránt Kristóf (3) MFS 2003 - Piliscsaba 2-3 Patkós Viktória, Zilahi Bence MFS 2002 - Visegrád 2-1 Czájder Dániel, Lóránt Kristóf MFS 2003 - Visegrád 0-5
Jövő szombaton (április 2-án) 16:00 és 19:00 óra között ugyanez a korosztály játszik Budakalászon! |
| Tovább » |
|
Túl a százon még mindig 100 %-osan [2011. március 26. 23:51]
Már a 35. másodpercben gólt kapott 1997-es csapatunk a BLSZ U14/1. csoport 13. fordulójában, a II. ker. UFC otthonában, ám egy negyedórányi kóválygás után belemelegedtek a fiúk, és végül magabiztosan nyertek 6-1 (3-1) arányban. Ezen a mérkőzésen jutottunk 100 gól fölé, a jubileumi találat a képen látható Balogh Laci nevéhez fűződik. A Kostyova (6,5) /helyette Iváncsik (7) a 41. percben/ - Kovács Dávid (7), Bicski (7), Baross G. (7) /helyette Bagdán (7) az 58. percben/, Szidor (6,5) /helyette Farsang (6) az 57. percben/ - Rendik (6,5), Újvári (7), Baross T. (8,5), Patkós (6,5), /helyette Kis (6,5) az 50. percben/ - Tóth (7,5), Balogh (7,5) összetételű csapat továbbra is 100 %-os a bajnokságban, és a KISE veresége miatt kilenc pontra növelte előnyét. A mai meccsen Tóth Ádám (2), Balogh László (2), Rendik András és szinte az első labdaérintéséből Kis Erik talált be az ellenfél hálójába. |
| Tovább » |
|
Szép siker fél pályán [2011. március 26. 19:19]
A solymári záróesemény az U11-es torna volt, ahol csupán három 2000-es születésű labdarúgót bevonva nyerték meg a minitornát a mieink. A Csorba - Hegedűs, Szabó R., Orosz - Turcsányi, Légrádi, Balogh M. - Kenyeres (csereként: Kiss, Lunczer, Walczer R., Csörge, Brázovics) csapatunk mind a három mérkőzését megnyerve szerepelt, de az eredményességnél sokkal előremutatóbb volt néhányak teljesítménye. Képünkön a hetek óta ragyogó formát mutató Hegedűs Bálint látható.
MFS 2000/01 - SZE-FI 4-2 Csörge Ciprián (2), Légrádi Máté, Balogh Marcell MFS 2000/01 - Solymár 2-1 Légrádi Máté, Walczer Roland MFS 2000/01 - Pilisvörösvár 3-1 Orosz Apor (2), Turcsányi Botond |
| Tovább » |
|
Pozitív mérleg [2011. március 26. 18:39]
A holnapi PMLSZ bajnokság miatt sok játékosunk el sem jött a mai Bozsik Torna U9-es versenyére, ahol két együttesünk játszott 3-3 mérkőzést. A 2002-esek Lóránt K. - Hegyi, Knaver, Mészáros Mátyás, Ludchen, Kőszegi (csereként: Szabó V., Tarjányi), a 2003-asok pedig Gáti - Varga Zs., Szili, Patkós V., Aranyos, Patkós L. (csereként: Tóth) összeállításban játszottak. A kisebbeknél Tóth Tivadar (képünkön) jutott a legtöbb gólig.
MFS 2002 - SZE-FI 2002 1-4 Tarjányi Domonkos MFS 2002 - Solymár 2002 4-0 Lóránt Kristóf (2), Szabó Vilmos, Ludchen Levente MFS 2002 - Pilisvörösvár 2002 2-2 Mészáros Mátyás, Lóránt Kristóf
MFS 2003 - SZE-FI 2003 2-1 Tóth Tivadar (2) MFS 2003 - Solymár 2003 3-0 Tóth Tivadar, Patkós Levente, Patkós Viktória MFS 2003 - Pilisvörösvár 2003 0-3 |
| Tovább » |
|
Jól muzsikáltak a kicsik! [2011. március 26. 17:49]
A Bozsik Utánpótlás Program tavaszi első fordulójában Solymáron az U7-es korosztályban külön versenyeztettük a 2004-es és a 2005-ös csapatot. A 2004-esek Erki, Rugly, Huszti, Gáti (csereként: Csókay, Mészáros B.), a 2005-ösök a leggyakrabban a Hutás, Bacsi, Vasvári, Korányi (csereként: Kruppa, Aranyos Sz., Kulcsár) összetételben játszottak. Mind a két csapat tagjaival elégedettek voltunk, bátran és harcosan játszottak, láttunk szép cseleket, okos gólokat és nagy mentéseket tőlük. Szuper volt 'skacok! A 2005-ösökről készült fotósorozat már a csapat alhonlapján már megtekinthető Vasvári Péter jóvoltából!
MFS 2004 - SZE-FI 1. 1-1 Rugly Bence MFS 2004 - SZE-FI 2. 1-0 Gáti Balázs MFS 2004 - Solymár 1. 5-0 Rugly Bence, Huszti Máté, Csókay Márton, Gáti Balázs, Mészáros Bálint MFS 2004 - Solymár 2. 2-0 Gáti Balázs, Mészáros Bálint MFS 2004 - Pilisvörösvár 1. 0-1
MFS 2005 - SZE-FI 2. 0-1 MFS 2005 - Solymár 1. 4-3 Korányi Milán (2), Bacsi Dániel, Vasvári Fülöp MFS 2005 - Solymár 2. 2-1 Bacsi Dániel, Korányi Milán MFS 2005 - SZE-FI 1. 0-4 MFS 2005 - Pilisvörösvár 2. 1-1 Hutás Benedek |
| Tovább » |
|
Kevesebbet alszunk, hamarabb találkozunk! [2011. március 26. 11:28]
Vasárnap hajnalban kell az órákat előreállítani, és ez hatással lesz a reggel 08:45 (09:30) órás találkozóra is!! Kérem, mindenki figyeljen erre! |
| Tovább » |
|
A solymári program [2011. március 25. 15:52]
Íme a részletes program szombatra! Útvonal, keretek, találkozási időpontok (minimum fél órával az első meccs előtt!) a korábbi hírben megtalálhatók.
U7 mérkőzések:
13:00 MFS 2004 - SZE-FI 1. (C pálya) 13:00 MFS 2005 - SZE-FI 2. (D pálya) 13:10 MFS 2004 - SZE-FI 2. (D pálya) 13:10 MFS 2005 - Solymár 1. (A pálya) 13:20 MFS 2004 - Solymár 1. (A pálya) 13:20 MFS 2005 - Solymár 2. (B pálya) 13:30 MFS 2004 - Solymár 2. (B pálya) 13:30 MFS 2005 - SZE-FI 1. (C pálya) 13:40 MFS 2004 - Pilisvörösvár 1. (C pálya) 13:40 MFS 2005 - Pilisvörösvár 2. (D pálya)
U9 mérkőzések:
14:00 MFS 2003 - SZE-FI 2003 (B pálya) 14:00 MFS 2002 - SZE-FI 2002 (C pálya) 14:15 MFS 2003 - Solymár 2003 (A pálya) 14:30 MFS 2003 - Pilisvörösvár 2003 (A pálya) 14:30 MFS 2002 - Solymár 2002 (B pálya) 14:45 MFS 2002 - Pilisvörösvár 2002 (C pálya)
U11 mérkőzések
15:00 MFS 2000/01 - SZE-FI (B pálya) 15:25 MFS 2000/01 - Solymár (A pálya) 15:50 MFS 2000/01 - Pilisvörösvár (B pálya) |
| Tovább » |
|
A Digi Sport műsora megtekinthető! [2011. március 25. 08:22]
Pénteken reggel a DIGI SPORT műsorában a Mészöly Focisuli szakmai elképzelései, tervei kerültek terítékre! A televíziós adás vendége Újvári Gábor, szakmai alelnök volt, a beszélgetés: ide kattintva tekinthető meg! |
| Tovább » |
|
Szombat Solymáron [2011. március 23. 20:14]
Szombaton Solymáron rendezik meg a tavaszi első MLSZ tornát, ahol 5 csapattal képviseltetjük magunkat.
A pálya megközelíthetősége: Bemegyünk Solymárra az Auchan mögött, majd átkelünk a vasúti kereszteződésen. Követjük a főutat egészen addig a csomópontig, ahol elsőbbséget kell adni. Ott kell jobbra fordulni a Terstyánszky útra, ahol pár száz méter megtétele után (egy buszmegállónál) ismét jobbra kell fordulni a Béke utcába! Térkép: ide kattintva
Találkozó: A 2004-eseknek és 2005-ösöknek 12:30 órakor a helyszínen (14:00 órakor végeznek), a 2003-asoknak és 2002-eseknek 13:30 órakor (15:00 óráig tart), a 2000/2001-es csapatnak 14:30 órakor a helyszínen (16:30 óra a zárás).
Ellenfelek és sorsolás hamarosan.
2005-ös keret: Aranyos Szabolcs, Bacsi Dániel, Hutás Benedek, Korányi Milán, Kruppa Péter, Kulcsár Zoltán, Vasvári Fülöp
2004-es keret: Csókay Márton, Dócs Benedek, Erki Zalán, Gáti Balázs, Huszti Máté, Mészáros Bálint, Nádasdi Kristóf, Rugly Bence
2002-es keret: Bánki Ábel, Hegyi Vilmos, Knaver Benedek, Kőszegi János, Ludchen Levente, Mészáros Mátyás, Tarjányi Domonkos
2003-as keret: Aranyos Roland, Cseke Balázs, Lakos Lázár, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tóth Tivadar, Varga Zsolt
2000/2001-es keret: Balogh Marcell, Brázovics Dominik, Csorba Alex, Csörge Ciprián, Hegedűs Bálint, Kiss Martin, Légrádi Máté, Lunczer Marcell, Kenyeres Máté, Orosz Apor, Szabó Vilmos, Turcsányi Botond, Vágó Zsombor, Walczer Roland |
| Tovább » |
|
Vasárnap pótol a 2002 és 2003-as csapat! [2011. március 23. 09:21]
Az ősszel, illetve két hete elmaradt PMLSZ 7. forduló mérkőzéseire vasárnap kerül sor Visegrádon (térkép - ide kattintva) 10:00 és 12:30 óra között, ahol a házigazdákkal és a piliscsabaiakkal játszik a 2002-es és a 2003-as együttesünk.
Találkozó a helyszínen 09:30 perckor, vagy 08:45 órakor az ürömi pályánál! Kérnénk jelzést, hogy ki választja az utóbbi lehetőséget, mert szeretnénk tudni, hogy kire kell várnunk!
Két szűkebb keret utazik, a többiek szombaton játszanak Solymáron!
2003-asok kerete: Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Viktória, Tallósi Levente, Tóth Tivadar, Walczer Bálint, Zilahi Bence, Zilahi Márton
2002-esek kerete: Bicski Tamás, Czájder Dániel, Lóránt Kristóf, Németh Áron, Polencsik Ádám, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos.
Javaslat: Érdemes a programot összekötni egy kis kirándulással, várnézéssel a kora délutáni órákban. Reméljük szép tavaszi idő lesz a hét utolsó napján!
Kérem jelezze haladéktalanul, aki nem tud jönni! |
| Tovább » |
|
Bajnoki meccs edzésen [2011. március 22. 12:12]
A hétfői edzés keretén belül játszotta le a tavaszi egymás elleni mérkőzését a PMLSZ U11 bajnokságban szereplő két csapatunk. Az MFS I. Kiss - Hegedűs, Orosz, Lunczer - Turcsányi, Kenyeres M., Balogh M. - Légrádi (csereként: Lóránt K., Nagy P., Csörge, Brázovics), az MFS II. pedig Csorba - Zsiga, Szabó R., Walczer R. - Macar, Vágó, Borbély - Maceán (csereként: Balogh A., Csoltói, Mészáros Miklós, Hazafi összetételben focizott a 2 x 25 perces találkozón.
MFS I. - MFS II. 9-4 Balogh Marcell (3), Csörge Ciprián (2), Lóránt Kristóf (2), Légrádi Máté(2), illetve Maceán Adrián, Macar Krivan, Csorba Alex, Borbély Vince
Önmagához képest a legjobb teljesítményt a képen látható Zsiga Kristóf nyújtotta a mérkőzésen.
A bajnokság következő fordulójára az április 8-10. hétvégén kerül sor a Dunakanyar rendezésében. |
| Tovább » |
|
Hétfőnként kapusedzés [2011. március 21. 08:33]
A mai naptól kezdve hétfőnként 17:00-18:30 óra között tart kapusedzést az Ürömi Mészöly Focisuliban a Ferencvárossal 2000/2001-ben bajnoki címet szerző Vámos János (képünkön). A 2002-2003-asok közül az érintetteket kérjük, hogy tervezzék úgy a napjukat, hogy az alapedzés után még maradhassanak!
Ma a 2006-2002-es korosztályok edzése 15:30-17:00 óra között zajlik, utánuk következnek a nagyobbak. Az odaérkező '98, '99, 2002-eseknek hagyományos tréningje lesz, míg a 2000-es és 2001-eseknek egy rövid felvezető edzés után egymás közötti bajnokija.
Szerdán nincs komplikáció, míg szombaton 13:00 órától kb. 16:00 óráig lesz Solymáron az U7, U9, U11 MLSZ torna. |
| Tovább » |
|
Jó idénykezdet [2011. március 20. 23:26]
Az őszi fordulókhoz képest jelentősen előreléptek csapataink a Leányfalun megrendezett PMLSZ bajnoki mérkőzéseken, ezt nemcsak játék képe, hanem az eredmények is mutatják. Az U11 8. fordulójában az MFS I. csapatot a 2001-esek alkották (Kiss - Brázovics, Lunczer, Hegedűs - Turcsányi, Osváth, Kenyeres M. - Légrádi (csereként: Csörge, Lóránt K.), míg az MFS II. színeiben a 2000-esek játszottak (Csorba - Szabó V., Szabó R., Walczer R. - Prantner T., Vágó, Petróczki - Góczán (csereként: Prantner Z., Kiss).
MFS I. - Leányfalu 0-3 MFS I. - Nagykovácsi 2-0 Csörge Ciprián, Kenyeres Máté MFS II. - Leányfalu 1-4 Góczán Ferenc MFS II. - Nagykovácsi 0-2
Az MFS I. - MFS II. találkozóra hétfőn edzésidőben (17:30 óra) kerül sor. Képünkön Csörge Ciprián látható. |
| Tovább » |
|
Sikeres délelőtt [2011. március 20. 17:34]
Az időjárás kegyes volt hozzánk, így semmi akadálya nem volt annak, hogy egy kellemes délelőttöt töltsünk el egymással. A WinterCup díjátadója után jöhettek az edzőmeccsek a Krúdy korosztályos csapatai ellen.
2001-eseink Balogh András, Brázovics Dominik, Csoltói Sándor, Hazafi Mihály, Hegedűs Bálint, Kenyeres Máté, Kiss Martin, Macar Krivan, Maceán Adrián, Mészáros Miklós, Nagy Péter, Zsiga Kristóf összeállításban 4-1-re győztek Kenyeres Máté (2), Nagy Péter, Macar Krivan góljaival.
A 2003-asok Cseke Balázs, Kern Robin, Mészáros Mátyás, Paták Balázs, Patkós Levente, Patkós Viktória, Szili Flávia, Tallósi Levente, Walczer Bálint összetételben kaptak ki 5-2-re, góljainkat Patkós Viktória, Patkós Levente lőtte, míg a Krúdynál a Zilahi-ikrek ficánkoltak.
A 2002-es csapatok küzdelmében Bánki Ábel, Czájder Dániel, Hegyi Vilmos, Kőszegi János, Németh Áron, Polyovka Martin, Szabó Vilmos, Tarjányi Domonkos összeállításban nyertünk 3-0-ra Szabó Vilmos, Czájder Dániel, Tarjányi Domonkos góljaival.
Az 1998-as együttesünk Bodnár Gergely, Cseh Dávid, Csorba Alex, Hajdi Zoltán, Kenyeres Ádám, Kovács Kristóf, Lajos Brúnó, Lóránt Márk, Szabó Péter kerettel vette fel a küzdelmet és Hajdi Zoltán, Bodnár Gergely góljaival győzött 2-1-re.
Köszönjük a Krúdynak, hogy részvételével emelte a mai ünnepnap színvonalát! A mérkőzéseket követő toborzón az 1997-2006 közötti korosztályokban 54 gyermek regisztrált.
Az eseményről készült képeket (főoldal fotóalbum) köszönjük szépen Bodnár Józsefnek és Újvári Balázsnak. |
| Tovább » |
|
| 2011. március 20. előtti híreink |
 |
|
 |
|
| Az ürömi Mészöly Focisuli hivatalos portálja - www.MeszolyFociSuli.hu/Urom |
 |
|